14. fejezet

Iszonyatos hosszú volt az út Kuala Lumpurig. Egyszerűen emésztett az amit megtudtam indulás előtt. Minden… Szó szerint minden emésztett…Bátyám, Alvaro, és még Ramos is tudott mindenről. Sőt… Hibáztam én is nagyon jól tudom… De még is úgy érzem, hogy becsaptak. Pontosan azok csaptak be akikben az elmúlt időszakban megbíztam. Ezek szerint túlságosan is bíztam bennük…

...Lemásztam a futópadról és kezembe vettem az ásványvizes üveget. Túl sok minden jár a fejemben és szükségem van arra, hogy valahogy lefárasszam magam. Reméltem, hogy kicsikét elterelem a gondolataimat, de sikertelen volt.

-Minden rendben?-lépett be a helységbe Tommi.

- Persze.-vágtam rá azonnal és tudtam pontosan ezzel árulom el magam. De be kell vallanom nem Tommival akarom megbeszélni ezeket a dolgokat.

- Segíthetek edzeni ha gondolod…-sétált közelebb és a táskáját ledobta a földre.

- Nem szükséges.-ráztam meg a fejem és megtöröltem az arcomat a törölközőbe. Tommi hatalmasat sóhajtott és tudtam tisztában van mindennel.- Sebastiannal foglalkozz, hiszen ő a legfontosabb.

- Azt akarom, hogy neked is jó legyen.

- Szerintem ezen már túl vagyunk nem?-kontráztam vissza és ebben a pillanatban esett be szinte Sebi az ajtón.

- Bocsi a késésért.-vágta rá reflex szerűen majd meglepődött ahogy megpillantott.- Naty nem tudtam, hogy te is itt vagy.

- Már nem is zavarok. Mai napra végeztem.-forgattam a szemeimet. Összekaptam a cuccaimat és elindultam a felvonó felé amikor Sebastian utánam rohant.

- Naty várj meg…

- Igen?-fordultam felé miután megnyomtam a lift hívó gombját.

- Beszéljünk… Beszélgethetünk.-mosolygott rám bátorítólag.

- És mi van ha én nem akarok beszélgetni?

- Naty…-sóhajtott fel.

- Megyek… Lezuhanyzok.-hagytam magára a barátomat…

…Lezuhanyoztam és a hajamat törölgetve sétáltam vissza a szobámba. Mobilomat a kezembe vettem és némán konstatáltam, hogy van egy újabb nem fogadott hívásom Ramos-tól. Be kell vallanom, hogy nem akarok most még beszélni vele. Hiszen ugyan úgy elindította a lavinát ő is. Mint ötlet szerző… Nem értem mire akar kilyukadni… Miért tette ezt? Hatalmasat sóhajtottam amikor kopogtak.

-Szabad!-szólaltam meg hangosan és volt egy sejtésem ki az aki zavarni akar jelenleg… és igazam is lett, hiszen Sebastian lépett be az ajtón.

- Szia Naty… Átharapod a torkom?-tette fel csendesen a kérdést.

- Sebi…-sóhajtottam fel.

- Eléggé feszült voltál lent…

- Szerintem meg van rá az okom.

- Naty…-sóhajtott fel és sétált közelebb hozzám. Próbálta összeszedni a gondolatait és próbált valami okosat kinyögni, de tapasztalatból mondom rohadt mód nem egyszerű. Kíváncsian pislogtam rá, de meglepetésemre Sebastian nemes egyszerűséggel megölelt. Kellett pár másodperc mire kapcsoltam és megöleltem én is. Talán ez hiányzott a legjobban, hogy valaki kicsikét megértsen engem is. Percekig álltam csak és öleltem szorosan a barátomat.

- Minden rendben lesz Naty.-nyomott egy puszit a homlokomra.

- Becsapva érzem magam.-léptem el tőle egy hatalmas sóhaj kíséretében. Megfogta a kezemet és a kanapéhoz húzott. Úgy roskadtam le rá, mint egy zsák burgonya.

- Azon csodálkoznék ha nem így éreznél.

- Tudom… Tisztában vagyok vele, hogy kicseszett nagyot hibáztam én is… Hiszen vonzódtam Heikkihez… Ha úgy adódott volna lehet le is fekszek vele…

- Ugye tudod, hogy ennyire nem kell részletezned, hogy mit csináltatok volna?-tette fel csendesen és megfontoltam a kérdést.

- Tudom… Csak…

- Így könnyebb.-fejezte be helyettem a mondatott, mire én csak bólintottam.

- Becsapva érzem magam.

- Ez valahogy érthető Naty… De veled van Ramos. Segíthet…

- Ramos is tudott mindent…-bukott ki belőlem.- Még ő adta az ötletet Ikernek.

-  Tessék?-lepődött meg Sebastian és olyan képet vágott, mint aki egyetlen szavamat se értette.

- Jól hallottad… Sergio is tudott mindenről.

- Haragszol rá?

- Utolsó „beszélgetésünk”-mutattam látványosan az idézőjelet, hiszen mindennek nevezhető volt az utazás előtt- Felképeltem… mert bevallotta tudott mindenről…

- Naty…-sóhajtott fel.

- Tudod van egy íratlan szabály… Ami az öltözőben történik ott is marad.

- Kérdezhetek valamit?

- Miért ne kérdezhetnél?-húztam fel a szemöldökömet.

- Mi bánt jobban? Iker hűtlensége…

- Ramos árulása… és talán leginkább Rosie… Hogy pont Rosie az a nő… Aki mind végig kedves volt velem… Segített a baleset után…-soroltam azokat a dolgokat amik eszembe jutott.- Szinte biztos, hogy csak azért tette…

- A barátod.

- Lelkiismeret furdalásból tette csak. Ilyen barátok nem kellenek.-ráztam meg a fejem lemondóan…

***

Istentelen csipogásra ébredtem. Nem hiszem, hogy ez az én szobámba történik… Morogva fordultam az oldalamra és szorítottam fejemre a nagy párnát. Francokat… Francokat legyen már csend... Kellett pár pillanat, hogy rájöttem az én telefonom csap lármát az éjszaka közepén. Szemeimet törölgetve vettem kezembe a készüléket és meglepetésemre Rosie képét pillantottam meg. Egy régi kép… Amikor együtt voltunk és kettesben megléptünk a nagy világ elől. Ekkor szinte biztos voltam benne, hogy szerelmes volt belém… és én is belé… Csak gyáva voltam. Túlságosan gyáva. Megnyomtam a fogadás gombot.

-Igen?-szólaltam meg rekedtes hangon.

- Sebastian Rosie vagyok.-suttogta a lány.

- Szia.-köszöntem újra. Gondterhelten masszíroztam az orrnyergemet.- Miben segíthetek neked Rosie? Malajziában vagyunk már, de ezt Tommitól tudhatod…

- Tudom Basi… Tudom… Csak szólni akartam…

- Miről?-lepődtem meg.- Sok minden történt mostanában.

- Alvaroról van szó.

- Tessék?-fakadtam ki és meglepetésemben azonnal felkúsztam az ágyban és felkapcsoltam a lámpát.- Mit mondtál Rosie?

- Most… Ma az első szabadedzés végén Alvaro bukott. Kórházba kellett vinni…

- Mit csinált már ez a hülye?-illettem nem túl kedvesen a spanyol motorost.

- Úgy hallottam, hogy eltört a combcsontja.-suttogta a finn nő.- Basi komoly sérülés. Az egész paddock ezt mondja… És azt akartam, hogy Naty tudja… De… De…

- De nem tudtad, hogy felhívhatod-e…

- Utál?-kontrázott vissza. Nem tudtam, hogyan is fogalmazhatnám meg mit is érez jelenleg a barátom. Főleg a mai beszélgetésünk után.

- Nem tartozol mostanában a top10-es kedvencei közé…

- Nem így akartam Basi…

- Ezt nem nekem kell megmagyaráznod Rosie.-ráztam meg a fejem. Hiszen pontosan így gondoltam… Nem nekem kell megmagyaráznia a tetteit… És emellett akármennyire tagadnám rosszul esne nekem is. Pár pillanatig csend honolt a vonal másik végén.

- Szólnál Nataliennek kérlek? Nem kell elmondanod, hogy én szóltam neked… Csak gondolom Alvaronak is jól esne, hogy ha ebben a nehéz időben nem lenne egyedül.

- De…

- Basi…-szólalt meg lágy hangon.- Kérlek szépen.

- Rendben! Szólok Natynak.-egyeztem bele végül és miután megszakítottam a hívást. Hatalmas sóhaj után másztam ki az ágyból és nyújtózkodás után sétáltam át szomszédos szobába. Halkan nyitottam be az ajtón és a félhomályban is tökéletesen kivettem a kupacot az ágy közepén. Leültem az ágy szélére és óvatosan megsimogattam a karját.

- Naty…-szólaltam meg halkan, de nem mozdult.- Naty…-másodjára kicsikét erősebbre és határozottabbnak bizonyult minden mozdulatom, hiszen kis híján leugrott az ágyról.

- Héé…héé nyugi! Itt vagyok… én vagyok Naty.-simogattam meg az arcát. Rám pillantott és láttam rajta, hogy világát se tudja. Bár ezen meg se lepődök.

- Sebi… Mi történt?-túrt a hajába.- Baj van? Történt veled valami? Vagy Tommival?-ráncolta a homlokát miután felkapcsolta az éjjeli szekrényen lévő kislámpát.

- Kérlek nyugodj meg!

- Ha így kezdesz valamit nem tudok nyugodt lenni.

- Most láttam a hírekben…-tudom nem a leghihetőbb szöveg, de nem mondhatom azt, hogy Rosie hívott. Ebben a helyzetben nem mondhatom azt.- Alvaro kórházba került.

- Tessék?-dermedt le egy pillanat alatt a spanyol lány.

- Alvaro kórházba került… Bukott az első edzés végén és nagy valószínűséggel eltört a combcsontja.

Naty egy fél percig ledöbbenve pislogott rám majd legnagyobb meglepetésemre kipattant az ágyból és öltözködni kezdett.

-Mit csinálsz?

- Oda kell mennem.-habogta.- Combcsonttörést műtik. Meg fogják műteni.

Felpattantam az ágyról és megfogtam a két kezét.

-Naty nézz rám!-szólaltam meg kedvesen.- Nézz rám!... Vegyél nagy levegőt! Gondolj át mindent!

- Oda kell mennem!-motyogta.

- Tudom.-bólintottam. Ebben a pillanatban nyílt ki a szoba ajtaja és Tommi jelent meg a küszöbön.

- Megzavartam valamit?-kérdezett rá.

- Katarba kell mennem.-jelentette ki Naty.

- Mi történt?-értetlenkedett a finn. Tudtam, hogy neki az első gondolata Rosieval kapcsolatos.

- Alvaro kórházba került.-sóhajtottam fel.- Várj egy pillanatot Naty.

Bólintott a lány és addig én visszasétáltam a szobámba. A táskámba kezdtem el kutatni, de hamar kezembe került a hófehér boríték. Meglepetésnek szántam… de nem is gondoltam, hogy ilyen alkalom miatt kell odaadnom ezt.

-Tessék Naty…-nyújtottam át neki a borítékot.

- Mi ez Sebastian?-lepődött meg.

- Szerintem most ez a legtökéletesebb dolog.-húztam meg a vállam. Repülőjegy… Dohába…

13.fejezet

Egyszerűen nem találom a helyem… Forr bennem a düh és az elkeseredettség fura egyvelege. Érzem magamon a szánakozó pillantásokat és tudom, hogy arra várnak mikor borulok ki… De ezt az örömöt senkinek se fogom megadni… Nem…

Fáradtan léptem be a bátyám lakásának ajtaján és örültem, hogy jelenleg nincs itthon. Az utazó táskám hangosan csattant a földön és lerúgtam magamról a cipőmet. A nappaliba sétáltam be és leroskadtam a kanapéra. Hatalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból és tehetetlenül döntöttem hátra a fejem.

-Hülye picsa vagyok.-bukott ki belőlem.

- Miért gondolom, hogy köze van ennek ahhoz a cikkhez?-szólalt meg meglepetésemre Sergio az ajtóban. Összerezzentem a hangjától és kellemetlenül érintett, hogy már itthon van.

- Neked is szia Sergio.

Ledobta a dzsekijét a fotelbe és helyet foglalt pontosan előttem.

-Minden rendben Húgi?-kérdezett rá csendesen.

- Miért ne lenne?-kontráztam vissza és idegességemben pattantam fel a kanapéról.- Minden a legnagyobb rendben van.

- Beszéljünk róla!

- És mi van ha én nem akarok?-kontráztam vissza és bezárkóztam a szobámba…

…Napok teltek el és próbáltam összeszedni magam. De bevallom egyáltalán nem ment. Sebastiannal megbeszéltük, hogy kicsit korábban elutazunk és fokozatosan szokunk hozzá az időeltolódáshoz. Éppen csomagoltam amikor megszólalt a mobilom és meglepődve vettem tudomásul, hogy Alvaro neve szerepel a kijelzőn.

-Szia Alvaro.-szólaltam meg csendesen.

- Natalien… Beszélhetnénk?-komoly hangon szólalt meg és tudtam, ismerem már annyira, hogy rájöjjek akar valamit.

- Persze. Mi a baj? Történt valami Alvaro?

- Sajnálok mindent Naty…

- Nem értelek.-ráztam meg a fejem és leültem az ágyra a bőröndöm mellé.

- Az újságcikk…

- Igen… Olvastam…

- Azt is tudod ki a nő?

- Van egy gondolatom Alvaro.-sóhajtottam fel és megmasszíroztam az orrnyergemet.

- Igaz Natalien… Rosie az.-hadarta el és nemes egyszerűséggel felnyögtem. Torkom elszorult és nehezemre esett kipréselnem egy sóhajt magamból.

- Te tudtad Alvaro?-bukott ki belőlem az első kérdés.

- Akár mit mondok utálni fogsz Naty.

- Tudni akarom az igazat! Tudni akarom végre a kicseszett igazságot!

- Tudtam Naty… Tudom… De nem tudtam mit tegyek.-vallotta be.- Hiszen azt akartam, hogy neked jobb legyen.

- Egyáltalán nem jobb.-ráztam meg a fejem.

- Kérlek ne haragudj ránk Naty… Mi csak jót akartunk…

- Ránk? Akartunk?-csodálkoztam el.- Mit jelent ez Alvaro? Ki tudott róla még?

- Kérlek…-motyogta.

- Kik tudnak erről?

- Bátyád… Ramos…-sorolta a neveket és nemes egyszerűséggel kinyomtam a telefont…

…Taxit hívtam a házhoz és reméltem addig a bátyám nem jön haza amíg le nem lépek. Kezd minden világossá válni. Rosie volt az a nő akiért Iker elhagyott… Aki miatt telefonon keresztül szakított velem. Viszont a nő mind végig ugyan úgy viselkedett velem. Barátként… Dehogy a bátyám és elméletileg Ramos is tudott mindenről kiakaszt. A bőröndömet húztam össze amikor hallottam, hogy kinyílt a bejárati ajtó és nagy beszélgetés ütötte meg a fülemet.

-Szerintem itthon van a húgom.-ismertem fel a bátyám hangját.

-Napok óta nem veszi fel a telefont ha hívom.-panaszkodott a sevillai focista. Remek. Pontosan velük nem akartam találkozni. Ahogy kiegyenesedtem mind a ketten ott álltak az ajtóban és őszinte meglepettséget tudtam leolvasni az arcukról.

- Hova indulsz húgi?

- Miért? Érdekel bármi, ami velem kapcsolatos?

Ledöbbent a két férfi előttem. Bele bújtam a dzsekimbe és a kiegyenesített hajamat megigazgattam.

-Miről beszélsz?

- Tudom, hogy tisztában voltatok mindennel.

- Tessék?-lepődött meg Ramos.

- Tudom, hogy mind a ketten tudtátok… Rosie volt Iker szeretője! Ezt ti ketten tudtátok és hazudtatok nekem.

Bátyámmal farkas szemet néztem és hatalmasat nyelt. Tisztában van vele, hogy most már nem hazudhat nekem.

-Kérdezném, hogy kitől tudod… De nagyon jól tudom, hogy Bautista árulkodott.

- Nem kell semmit Alvarora fogni. Ő legalább elmondta.-csattantam fel.

- Nem tudod az igazságot.

- Elég amit tudok.-ráztam meg a fejem és kaptam fel a táskámat.- Bele zúgtál Rosieba és reménykedtél más nem egy alkalomra megkapod… Így mindenért a kedvébe jártál… De tudod mit nem is érdekel… Nem érdekel semmi.

Fakadtam ki és csapott papot ott hagytam őket a nappaliban. Ramos a nevemet kiabálva ért utol a járdán.

-Megmagyarázom!

- Mit akarsz megmagyarázni?-fakadtam ki.- Tudom nagyon jól, hogy ami az öltözőben történik ott is marad. Mindenről tudtál? Mindenről tudtál igazam van?

- Naty…-kezdett volna bele, de elhallgatott.

- Tudtad igazam van…?

- Naty én az elejétől tudtam…-bukott ki belőle a kijelentés. Homlokomat ráncolva figyeltem rá.- Akkor még nem ismertelek teljesen. Azt hittem jót teszek…

- Tessék?

- Személy szerint én tanácsoltam Ikernek, hogy fektesse meg Rosiet.-hallgattam végig a mondatát és azzal a lendülettel felképeltem. Meg se tudnám mondani, hogy miért tettem… Csak megtettem.

- Fordulj fel!

- Nem érted Natalien!-rázta meg a fejét és a kezem után kapott.- Megmagyarázom.

- Nem kell! Nem is érdekel.

- Azt hittem, hogy ha Iker megteszi…

- Mondtam, hogy nem érdekel!-csattantam rá.- Hagyj békén!

- Naty…-motyogta de csak felemeltem a kezemet amivel elértem, hogy csendbe maradjon.

- Nem érdekel Ramos… De gondolkozz el! Nem vagy jobb… Nem vagy jobb Casillasnál.-ráztam meg a fejemet csalódottan és szálltam be a taxiba.

12. fejezet

Barcelonában vagyok, hiszen a mai nappal megkezdődik az utolsó pár teszt nap itt a Forma-1-es mezőnyben. Mit ne mondjak? Örülök, hogy végre kiszabadultam Madridból. Nem akartam már a városban maradni, hiszen túl sok minden történt mostanában és egyenesen zsongott a fejem már. Unottan lapozgatom a dossziét a boxutca falán ücsörögve amikor megszólalt a mobilom.

-González!

- Szia Naty! Alvaro vagyok.

Egy pillanatra ledermedtem, hiszen mióta Bati elküldött nem igazán beszéltünk. Nemes egyszerűséggel hagytam élni… Tudtam, tisztában voltam vele, hogy ezért tette.

-Szia…

- Csak azt akarom, hogy tud elutazok már most Katarba. Rá akarok hangolódni a klímára.

- Rendben. Szükséged van segítségre?-kérdeztem rá, miközben a mappát lapozgattam.

- Azt hiszem megoldok mindent. Koncentrálj a munkádra. Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam.

- Sebastian tisztában van mindennel Alvaro.

- Ő fog címet védeni idén. Rajta nagyobb a nyomás.

- A barátom vagy Alvaro! Ha szükséged van rám én melletted leszek.-jelentettem ki szigorúan.

- Tudom. De én most csak annyit kérek vigyázz magadra.-sóhajtott fel és egy pillanatra elszorult a torkom. Rájöttem, hogy hirtelen túlságosan szigorú voltam vele. Nem érdemelte meg, hogy így viselkedjek vele. Felnéztem és Christian Hornert pillantottam meg a garázs ajtajában. Szemkontaktust azonnal megtaláltuk és intett a fejével, hogy kövessem.

- Azt hiszem mennem kell Bati!

- Rendben! Vigyázz magadra!-köszönt el tőlem és meg is szakította a hívást. Értetlenül pislogtam a csapatvezetője után, de erőt vettem magamon és lassan de végig sétáltam a garázson. Az irodájába értem utol Hornert és meglepetésemre a kanapén ott ücsörgött Sebastian is.

- Visszajöjjek később?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Nem kell Natalien. Direkt hívtalak ide benneteket.

Sebire pillantottam aki tanácstalanul megvonta a vállát. Fogalma sincs neki se, hogy mi az oka annak, hogy mind a kettőnknek meg kell jelennie a főnöknél. Tanácstalanul öltem le a kis kanapéra Sebastian mellé. Christian komótosan és megfontoltan járta körbe az asztalát majd foglalt helyet. Ahogy ránéztem tudtam nem lesz egyszerű menet ami elé nézünk. Kinyílt az ajtó és Tommi sunnyogott be rajta. Azt hiszem most jelenthetem ki, hogy szarban vagyunk.

-Nos… Miért az ellenfél csapat pilótájától kell megtudnom, hogy a versenyzőm és segédje őrült motorozásba kezdett Madridban?

- Tessék?-csodálkozott el Tommi amivel szinte azonnal rájöhetett Horner, hogy a finn ártatlan jelenesetben.-Mikor motoroztatok Madridban?

- Lényegtelen.-húztam meg a vállam miközben a pulóverem ujját piszkáltam. Sebi hangosan felhorkantott, amit köhögésnek próbált álcázni hiszen Christian nem nézett rá valami szépen.

- Te mikor voltál egyáltalán Madridban?-kontrázott vissza Tommi.

- Hát voltam egy párszor a télen.-vonta meg a vállam.

- És te motorozni vitted szezon előtt?-háborodott fel a finn. Vagy is igazából lassan hisztinek tűnik.

- Jött ő magától.-védtem magam talán nem a legegyszerűbb módon.

- Elég legyen.-csattant fel Horner. Tudom körülbelül olyan ez mint ha három óvodás kezdene el veszekedni.- Térjünk vissza a kiindulási pontra… Miért az ellenfél csapat pilótájától kell megtudnom, hogy a versenyzőm és a segédje motokrosszozásra adta a fejét Madridban?

-Mert Fernando pletykás?-kotyogta Sebi, mire belőlem kibukott a kacagás.

- Naty…-szólt rám Tommi puffogva. Összenéztünk, de nemes egyszerűséggel én csak vállat vontam.

- Megmondtam világosan, hogy az ilyen és ehhez hasonló mutatványokat hanyagoljátok! Nem tanultatok Robert esetéből?

Elszorult a torkom egy pillanat alatt. Persze értem, hogy mire gondol jelenleg Christian. Robert a mai napig kórházban van.

-Sajnálom. Az én ötletem volt.-ráztam meg a fejem.

- Az enyém volt.-csattant fel Sebastian. Szinte kötelességének érezte, hogy kimentsen engem.

- Seb…

- Hagyjátok már abba!-szólt ránk emelt hangon Christian, mivel szinte egyszerre beszéltünk mind a ketten. Összerezzentünk és csodálkozva néztünk a főnökünkre.

- Nem érdekel, hogy kinek az eszemet hülye ötlete volt. Csak arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy a motorozást mellőzzétek az idény során. Nincs kedvem sérülés miatt másik pilótát keresni.

- Ott van Ricciardo.-szaladt ki meggondolatlanul. Sebastian nemes egyszerűséggel bokán rúgott.

Tommi a fejét csóválva bökött az ajtó felé, hogy ide lelépnünk. Hatalmas sóhajjal tápászkodtam fel és indultam el az ajtóhoz amikor Horner utánam szólt, hogy maradjak. Értetlenül pislogtam a két fiú után akik egy vállrándítás után elég lelkesen csapták be maguk mögött az ajtót.

-Igen? Uram esküszöm többet nem motorozunk…

- Most nem erről van szó. Segítséget szeretnék kérni…

- Tőlem?

- Igen… A titkárnőm beteg és azt hiszem lassan bele fulladok a papír halomba.

Végig néztem az asztalon és rájöttem mire is gondol. Papírok szanaszét hevertek és tudtam a káosz enyhe kifejezés erre.

-Segítsek?

- Igen. Kérlek…

… Iker Casillas újra szerelmes!

Madrid- Hazánk legkedveltebb kapusa úgy tűnik újra szerelmes. Hosszú hónapok után most először mutatkozott újdonsült kedvesével, hiszen az elmúlt napokban többször is látták őket a városban kéz a kézben andalogni…

Döbbenten olvastam el a pár soros cikket és néztem végig a képeket… Ők nem tudják ki a titokzatos idegen… De én rájöttem mindenre…

11. fejezet

Nem mondanám, hogy az elmúlt napokban túl tettem magam azon ami a kocsmában történt. Azonban a bátyámmal nem beszélünk róla. Jelen pillanatban legjobb megoldásnak tartjuk, hogy homokba dugjuk a fejünket.

Sebastian megjelent nálam ismét, aminek jelen pillanatban nagyon is örülök. Kizökkent a hétköznapokból a jelenléte, illetve segít felvenni a ritmust hiszen lassan itt lesz az Ausztrál Nagydíj. Viszont arra nem számítottam, hogy a kérdésemre mi szerint mivel üssük el az időnket lehetetlen választ kapjak… Motorkrossz… Menjük el motorozni.

-Előre szólok! Ha összetöröd magad kinyírlak Sebastian!-bukott ki belőlem, miközben a sisakomat a fejemre húztam. Hallottam a német barátom kacagását, és a kesztyűjét igazgatta.

- Akkor meg már nem mindegy?

- Legalább nem csak az én torkomat harapná át Christian akkor. Tudod sokkal nehezebb rátok vigyázni, mint egy óvodásra.

- Ne parázz már annyit Naty. Inkább élvezd a jelent!-lökte be a motort és egy nagy adag sarat maga mögött hagyva veselkedett neki a pályának. Fejemet csóválva indítottam be a gépet. Hamar mondtam neki igent tudom…

…Fáradtan és mocskosan estünk be Sergio lakásának ajtaján. Jelen pillanatban örültem, hogy a bátyám nincs itthon, mert igazából szerintem páros lábbal rúgna ki minket a küszöbön.

-Fáj a seggem!-fintorgott Sebi. Mindenre számítottam csak erre nem, így hangosan kacagni kezdtem.- Nem vicces!

- Dehogy nem.

- Lesz pár zúzódásom szerintem.-dörzsölte meg az oldalát miután kibújt a felsőjéből és átadta nekem.

- Szerintem nekem is. Főleg, hogy lelöktél a motorról.-forgattam a szemeimet és bele dobtam a ruháját a mosógépbe.

- Véletlen volt.-védekezett azonnal, mintha attól tartana, hogy bántani akarom. De csak a gatyájára mutattam, hogy azt is kérném.

- Fékezés nélkül rohantál belém.-nyögtem fel miután megkaptam az utolsó ruhadarabját.

- De semmi bajunk nem lett. Nézd a jó oldalát.

- Éppen maradt minden csontunk… Ez tényleg jó így talán Tommi és Christian se fog kinyírni.-vontam meg a vállam és kopogtak. –Talán nem nyírnak ki minket.

Ahogy ajtót nyitottam Rosiet pillantottam meg a küszöbön. Meglepődtem rajta és meg akartam ölelni de rájöttem csupa kosz vagyok még.

-Rosie… Szia! Gyere be!

- Remélem nem baj, hogy eljöttem.-kaptam két puszit és hirtelen megtorpant ahogy megpillantotta az alsógatyában ácsorgó Sebastiant.-Ti mi a fenét csináltatok?

- Csak motoroztunk.-vigyorodott el a német barátunk.

- Te motoroztál?-kérdezett vissza a nő csodálkozva.- Tommi ki fog nyírni.

- Amit nem tud nem fáj nekik.-vonta meg a vállát Sebi sunyin vigyorogva.- Elmegyek lezuhanyzok. Szerintem még a fülembe is van sár.

- Menj csak.-mosolyogtam rá.

Kettesben maradtunk Rosieval és intettem neki, hogy kövessen a konyhába. Biccentett és mind a ketten kisétáltunk a konyhába. A finn nő helyet foglalt a pult mellett és addig én a hűtőhöz léptem és elővettem belőle az előre elkészített limonádét.

-Azt hiszem kezdem sajnálni Tommit.-sóhajtott fel a nő.

- Tommit? Miért?-lepődtem meg.

- Két kölyökre kell felügyelnie.

- Kettőre?

- Rád és Sebastianra. Olyanok vagytok mint két gyerek.

- És erre most jöttél rá?-húztam fel a szemöldököm.

- Tudod… Sejtettem, sejtettem, de nem voltam teljesen biztos benne.-felelte őszintén és nemes egyszerűséggel kinevettem.

- Milyen a munka Rosie?

- Most még tűrhető. Tegnap volt a csapat bemutató Olaszországban.

- És eszedbe jutottam?

- Egyszer se kerestél a buli óta.-panaszkodott a lány.

- Bocsánat. Nem direkt volt. Csak túl sok minden zúdult a nyakamba hirtelen. Pedig el se kezdődött még a szezon.

- Alig várom már.-húzta ki magát büszkén.

- Eljössz minden futamra?

- Nem. Suli miatt nem tudok.

- Kár.-húztam el a számat. A fürdő felé pillantottam és meg se lepődtem, hogy Sebastian még mindig nem jelent meg. Összességében rosszabb mint egy nő. A poharamba pillantottam és nemes egyszerűséggel csalódottan vettem tudomásul, hogy üres.

- Kérdezhetek valamit Natalien?-szólalt meg csendesen, de annál komolyabban. Számat egy pillanatra nyitva felejtettem, de lassan bólintottam.- Ramos mennyivel másabb mint Iker? Boldogabb vagy?

- Ez most, hogy jutott eszedbe?

- Csak kíváncsi vagyok.

- Mások… Nagyon különbözőek ők ketten Rosie.-kezdtem el beszélni és próbáltam minden gondolatomat őszintén megfogalmazni.

- Boldog vagy?

- Igen… Annak érzem magam.-bólintottam.- Nem tudom meddig fog ez tartani, de nem is érdekel. Ki akarom élvezni.

- Mert szerinted nem tart sokáig?

- Fogalmam sincs meddig fog tartani.-húztam meg a vállam és ekkor jelent meg Sebi az ajtóban egy száll törölközővel a derekán.- Mi a fenét csinálsz Sebi?

- Csak szomjas vagyok.-húzta meg a vállát és felmutatta az ásványvizes flakont a kezében.

- Basi felöltöznél?-fakadt ki Rosie.

- Szerintem te újdonságot nem látnál.-felelte egyszerűen Sebastian mire a finn lány nemes egyszerűséggel bemutatott neki. Csak vigyorogtam rajtuk.

- De nem kértünk peepshowt.

- Ha akarod még ezt is leveszem.-hülyült Sebi és olyan mozdulatot tett, mint ha lazán megválna a törölközőjétől.

- Inkább kérlek ne!-fakadtam ki.- Ha akartok valamit egymástól inkább menjetek szobára…

…Futásból értem haza. Sötét utcában rajtam kívül alig ha tartózkodik más. Vagy is azt hittem nem tartózkodik más de tévedtem.

-Segíthetek?-szólítottam meg a kapunk előtt ácsorgó feltűnő lila hajú nőt. Az idegen először összerezzent a hangom hallatán és lassan fordult felém. Be kell vallanom, hogy a számat is nyitva felejtettem egy pillanatra.

- Szia Natalien!

- Te hogy a fészkes fenébe kerülsz ide Theresa?

- Csak azt akarom tudni, hogy Sergio itt van e?

- Nem! Nem! Nem!-fakadtam ki cseppet hisztérikusan.- Te semmi ilyet nem akarsz tudni! Mindenki úgy tudja, hogy meghaltál! Évek óta halottnak kellene lenned!

- Ez túlságosan bonyolult Natalien… és amúgy is… Ez nem tartozik rád!-vonta meg a vállát és hirtelen hagytam abba minden mozdulatomat. Az a bizonyos pumpa hirtelen szaladt fel bennem…

- Cseszd meg Theresa!-indultam meg felé és a kezem ökölbe szorult.- Nem tartozik rám? De szerintem igen is tartozik rám! A bátyám szerelmes volt beléd… Élete szerelme voltál.

- El kellett mennem! Santiagotól így tudtam elmenekülni!-csattant rám mire én csak löktem rajta egyet. Megtántorodott, de a szemkontaktust nem szakította meg velem.

- Egy ócska, önző, szuka vagy Theresa!

- Hagyd ezt abba Natelien!

- Nem hagyom! Miattad indult meg a lejtőn Sergio. Amikor ezek szerint benyalta az előadásodat pontosan úgy ahogy eltervezted!

- Natalien!-sziszegte a nevemet.

- Azt hitte meghaltál! Összetört és nem tudod mit tett. Elvesztette a családja évekre!

- Nem csak én vagyok hibás a történtekért.

- Takarodj innen! Nem akarlak meglátni a bátyám közelében!-kerültem ki és indultam el a bejárat felé… Nem így kellett volna lereagálnom a történteket tudom… De nem tudom és nem is akarom visszacsinálni…