36. fejezet

Hatalmasat sóhajtottam és biggyesztettem az orromra a napszemüvegemet. Mosolyogva pislogtam Alvarora aki fülig érő szájjal beszélget a spanyol tv egyik munkatársával. Tudom boldog a barátom. Megcsinálta. Már most lassan kijelenthető, hogy meggyógyult a sérüléséből. Mozgását már nem igazán befolyásolja a csonttörése, de kitudja a motoron, hogy fog szerepelni.

-Bati… Sajtótájékoztató!-szólaltam meg, hogy emlékeztessem rá nem is ér rá  annyira mint gondolná.

Persze ő most nagyon is boldog, hogy itt lehet így egyáltalán nem baj a jelenlétem, hiszen kordába tartom a pályán kívüli dolgait.

-Nem felejtettem el!-szaporázta a lépteit felém.

- Hiszi a fene.-legyintettem. Általában hajlamos arra, hogy elfelejtsen dolgokat. Olyan dolgokat amik csak nehezítik az életét és valljuk be egy sajtótájékoztató pontosan ilyen.

- Itt is vagyok.-nyomott egy puszit az arcomra.

- Ne hízelegj Bati. –forgattam a szemeimet és hagytam, hogy a vállamra rakja a kezét.

- Mi az Naty? Annyira komoly vagy most.-szólalt meg pár perc hallgatás után. Tudom nagyon jól, hogy úgy ismer mint a tenyerét.

- Beszélek Martinez úrral.

- Tessék?-torpant meg hirtelen és azt hittem abban a szent pillanatban orra fogok esni. Felsőmet igazgatva néztem a barátomra aki úgy tűnik lecölöpölt egy helyben.

- Most miért nézel így rám Alvaro?

- Miért nem szóltál erről?-kérdezett vissza sértődötten.

- Hát… Most szólok.-vontam meg a vállam.- Alvaro hetek óta győzködsz te is… Megkaptam a végső megerősítést tőletek…

- Tőlünk?

- Te… Ramos.

- Akkor elvállalod.-állapította meg.

- Igen. Alvaro félek… Félek, hogy le fogok szerepelni… Nem attól félek, hogy bukok vagy hasonló. Inkább azt, hogy be fogok égni. Nem érzem magam felkészültnek. Fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni.

- Naty te most pánikolsz?-lepődött meg Alvaro.

- Igen… Nem.-vágtam  rá nem túl megfontoltan. A barátom arcán átfutott egy aprócska mosoly és tett egy lépést felém majd óvatosan megölelt…

…Szombat este van és éppen beléptem a kihalt hospitalityba. Késő van már és a csapatok nagy része már visszatért a szállódákba, hogy kipihenjék magukat a holnapi napra. Két napja kértem időpontot a találkozóra és a kezdeti bátorságom egy pillanat alatt elszállt. Lélegzett visszafojtva kopogtam az ajtón és hamar meghallottam Jorge Martinez hangját.

-Szabad.

-Jó estét Uram.-léptem be az ajtón.

- Kedves Natalien.-mosolygott rám és fura mód megnyugtató érzés fogott el tőle. Persze. Ért az emberekhez. Tudja mi folyik, milyen érzések vannak jelen egy versenyzőben.- Már vártalak.

- Bocsánat, hogy ilyen sokat kellett rám várnia. Sajnálom.

- Foglalj helyet.-mutatott az üres székre. Biccentettem csak és megtettem amire kért. Izzadt tenyereimet jobb híján a farmer nadrágomba töröltem és kínosan billegtem egy kicsit előre hátra. Az idősebb honfitársam pedig azzal a megnyugtató mosollyal az arcán várta, hogy végre valahára megszólaljak.

- Nos…-szólaltam meg rekedtes hangon.- Elvállalom az ajánlatát Uram, ha még lehetséges. Tudom túl sokat vártam… Csak…

- Csak át kellett gondolnod. Ezen egyáltalán nem lepődök meg.-csóválta meg a fejét és leült velem szembe ő is.

- El akarom vállalni. Csak igazából nem voltam biztos magamban. Hiszen szégyent se akarok hozni a csapatára.

- Ha nem bíznék benned Natalien akkor nem ajánlottam volna fel a szerződést.

- Tudom… Csak.-sóhajtottam fel.- Évek óta nem motoroztam. Versenypályán legalább is.

- A rutin és a tehetség nem múlik el.

- Csak berozsdásodhatok és veszélyes lehetek másra és önmagamra.

- Láttalak Natalien a pályán Alvaroval és nem úgy tűnik, hogy ba vagy rozsdásodva.-vonta meg a vállát.

- Most azokra a szórakozásokra… Bohóckodásokra gondol amit Batival szoktunk véghez vinni néha napján?-lepődtem meg.

- Láttam videókat… és a saját szememmel is láttam azt… Hogy is mondtad?

- Bohóckodás.-emlékeztettem a szavaimra.

-Versenyképes vagy. Ezért is ragaszkodok hozzá, hogy te légy a versenyzőm. Natalien annó is láttam lehetőséget benned és most is…

…Gondolataimba mélyedve sétáltam a szállóda folyosóján és az járt a fejemben amit az elmúlt egy órában hallottam és tettem. Elfogadtam az ajánlatot és heteken belül megkapom a teljes szerződésemet. Szerepelni fogok a világbajnokságon és egy hosszútávú versenyen Katarban az ősszel. Jól akarom csinálni. Minden bizonytalanságom ellenére jól akarom csinálni.  Megtorpantam a szobám ajtajában.

-Hogy kerülsz ide Sergio?-lepődtem meg, hiszen a sevillai focista ücsörgött a földön az ajtónak dőlve.

- Meglepetés.-húzta a száját egy fél oldalas mosolyra miközben elfogadta a gesztust hiszen kinyújtottam felé a kezemet.

- Szólhattál volna, hogy idejössz. Akkor siettem volna.-nyomtam egy puszit a szájára.

- Nem rég érkeztem. Csak a recepcióstól ennyit tudtam kicsikarni. Hogy melyik a szobád.-forgatta a szemeit és kinyitottam közben az ajtót.

- Persze… Valaki nem omlott a lábaid elé mert te vagy a nagy Sergio Ramos? Pedig tudom, hogy minden nő ledobja neked a bugyiját.

- Amúgy tudod, hogy pasi a recepciós ugye?-nevetett fel és ledobta a dzsekijét.-Amúgy a pályán voltál?

- Martinez úrral beszéltem.-adtam megnyíltan a választ miközben elővettem két ásványvizet.

- Ezt most komolyan mondod?

- Igen… El fogadtam az ajánlatot.

- Naty ez rohadt jó.-lelkesült fel és azzal a lendülettel meg is csókolt.

- Héé lehet be fogok égni.-forgattam a szemeimet.

- Dehogy fogsz.-nevetett fel és lehuppant az ágyra. Csak fejemet csóválva ültem le mellé és húztam fel a lábaimat, hogy át tudjam karolni. Pár pillanatig néma csendben bámultuk egymást.

- Fura.-szólaltam meg csendesen.

- Nem értem miért mondod ezt.-cirógatta meg a karomat.

- Te és Alvaro minden áron támogattok. Nem hülyéztetek le, mert eszembe jutott el fogadni az ajánlatot.

- Mind a ketten Alvaroval… Nos Naty mi azt csinálhatjuk amit szeretünk. Mi nem tudjuk milyen az amikor félbe szakad a karrierünk. Nekünk volt lehetőségünk folytatni. Neked nem… Most pedig lehetőséget kapsz. Élned kell vele.-néma csendbe hallgattam végig a szavait majd nemes egyszerűséggel megcsókoltam és a nyakába fúrtam az arcomat. Eszembe jutottak Nagore szavai… Pillanatok alatt lelkiismeret furdalásom lett… Felemésztő ez az érzés…

35. fejezet

-Nem kellett volna idejönnöm.-sóhajtottam fel, miközben felültem a hatalmas franciaágy közepén. Takarót a meztelen mellkasomra szorítottam az egyik kezemmel, míg a másikkal a kócos hajamat igazgattam. Igazából nem így terveztem az egész látogatást. De mivel tudtam, hogy újra meccse lesz gondoltam még előtte eljövök hozzá.

-És miért gondolod azt, hogy esetleg bánom az itt létedet?-nevetett fel a sevillai miközben végig cirógatta a hátamat. Óvatosan bánik velem ismét.

- Most nem is bánod csak esetleg holnap este ha nem nyertek.-forgattam a szemeimet látványosan, miközben felült az ágyban ő is. Óvatosan kihúzta a hajamat a nyakamból és egy lágy puszit kaptam a bőrömre.

- Ohh… Sose tennék ilyet Főleg ha esetleg sikerül megint elcsábítani téged… Ha már itt vagyunk…-sóhajtott színpadiasan mire én csak a szemeimet forgatva fogtam meg az állát és húztam közelebb magamhoz egy csókra.

- Disznó vagy.-vigyorogtam.

- Inkább csak kíváncsi. Mitől vagy kék zöld foltos Naty?-tette fel a kérdést óvatosan.- Általában én szoktam így kinézni egy húzós meccs után.

Ajkaimat kezdtem el rágcsálni, hiszen elfelejtettem, hogy az elmúlt napokban kicsit átestem a ló… illetve a motoron. Napok teltével egyre bátrabb lettem és bele mentem Alvaro minden hülyeségben. Ennek lett a következménye, hogy jó párszor bukfenceztem.

-Ki fogsz akadni?-kérdeztem rá bátortalanul, de valahol sejtettem, hogy szó sincs arról, hogy kiakadna. Hiszen az elmúlt időszakban túl sok hülyeségemben támogatott.

- Azon fogok kiakadni ha nem mondasz semmit se.-felelte egyszerűen és végig simított az oldalamon lévő sötétebb folton. Kicsit megrándultam, de nem a fájdalomtól hanem a meglepettségtől. Rápillantottam és egy apró mosoly jelent meg az arcán.

- Elkezdtem edzeni… Motorozni.-feleltem csendesen és abban a pillanatban azt hittem ki fog borulni. Megértem… Megértem, hogy ha kiakadna. De ehelyett csak feküdt az oldalán és cirógatott.- Pár hete kaptam egy ajánlatot Martinez úrtól.

- Attól a Martineztől?-kérdezett vissza.

- Igen.-bólintottam lassan és megfontoltan.- Kaptam ajánlatot. Pontosan nem tudom miért rám gondolt. De motorozhatnék. Versenyeken.

- Remélem elvállaltad.

- Még nem.-ráztam meg a fejemet.

- Naty…-sóhajtott fel és addig fészkelődött, míg az ölébe nem kerültem. Meztelen mellkasához simultam, miközben végig cirógatta az arcomat.- Vállald el! Mindig is ezért éltél. A motorozás a legnagyobb álmod. Életed a motorozás.

- Tudom.-dünnyögtem és átkaroltam a nyakát. Adtam egy apró csókot a szájára. Nagy szemekkel pislogott rám és közben az ujjaimat végig húztam az ajkain.-Tudom Sese.

- Akkor mire vársz még?-mosolygott rám bátorítólag.

- Mit fognak szólni….-kezdtem volna bele, de egy csókkal elhallgatott.

- Ne ezzel foglalkozz! Azzal foglalkozz, amit élvezni tudsz.

- Ez jelenleg nagyon kétértelmű.-nevettem fel.

- Lehet nem véletlen.-vonta meg a vállát somolyogva.- Édesem… Ne gondolkozz! Vállald el és élvezd a lehetőséget. Ha nem tennéd akkor megbánnád. Örök életedre bánnád, hogy elszalasztottad ezt a lehetőséget.

- Sergio…

- Ne köszönj semmit se! Melletted állok és támogatlak amennyire tudlak és engeded.

- De…

- Ha most a sérülésekkel jössz ugye tudod, hogy azok után ami az ősszel történt nem tudsz meghatni? Annál rosszabb szerintem nem lehet.-vigyorodott el és elnevettem magam. Megcsókoltam és kezembe vettem az irányítást. Ebben a pillanatban nem akartam veszni hagyni az alkalmat…

…Táskámat a vállamra vettem, ahogy kiszálltam a kocsimból és elindultam a kapu felé. Hatalmasat sóhajtottam és rájöttem fáradt vagyok. Nem vágyok semmi másra csak egy kellemes fürdőre és arra, hogy végig feküdhessek a kanapén. A mobilomat kezdtem el nyomkodni, amikor hirtelen neki ütköztem valakinek. Két lépésből képes vagyok letarolni ismeretlent az utcán.

-Bocsánat.-ráztam meg a fejem és próbáltam visszaszerezni az egyensúlyomat.

- Semmi baj.-szólalt meg egy mély hangú férfi. Az a bizonyos ütő megállt bennem és megráztam a fejemet.

- Andreas… Te…-lepődtem meg és tettem egy lépést hátra, hogy jobban szemügyre vegyem a férfit… És tényleg Ő állt előttem. Harmincas évei közepén járó férfi, akit régóta ismerek. De fogalmazhatunk úgy, ahogy Sergio eltűnt az életünkből ő is. Hosszabb haját szokás szerint lófarokba kötötte emellett szokás szerint szakállas.

- Tudom… Tudom…-sóhajtott fel és hirtelen végig dörzsölte a borostás arcát.- A bá…

- Sergio nincs itthon. Dolgozik.-nyitottam ki a kaput és önkéntelenül utat engedtem neki. Több éve nem láttam és talán nem is kellene megbíznom benne.

- Csak…-kezdett bele valami monológba a fiatal férfi, de elakadt a szava. Meglepődtem, hiszen ő mindig határozott volt. Nagyon is határozott. Most pedig pont az ellentéte annak a személynek akit annó megismertem. Szótlanul követett a nappaliba, és miután a kanapéra mutattam helyett foglalt.

- Andreas nem lepődök meg semmin se. Néhány hete Santiago és Theresa is feltűnt az életünkben. Így már meg se lepődök, hogy te is itt vagy.-ültem le vele szembe és úgy gondoltam jelenleg nem kell mellé beszélnem..- Miért jöttél ide?

- Natalien én rendőr vagyok. Évek óta rendőr vagyok.

- A bátyám keveredett bajba?-ráncoltam össze a homlokomat. Mi másra gondolhat az ember hirtelen.

- Nem.-rázta meg a fejét.

- Akkor nem értem hogy kerülsz ide.-vallottam be őszintén.

- Tudnom kell, hogy hol van Theresa. Csak az ő segítségével kaphatjuk el Santiagot.

- És úgy gondolod, hogy Sergio tudja hol van Theresa.-jöttem rá a monológ lényegére.

- Annó amikor még egy suliba jártunk… Állandóan együtt lógtak. Gondolom most is tudja, hogy hol van.

- Miért kell a bátyámat megint bele kevernetek az ügyeitekbe? Miért kell megint?-bukott ki belőlem a kérdés és a férfi csak szótlanul bámult engem.-Nagyon jól tudod, hogy hol van Sergio…Ott van a cége… Egyenesbe jött az élete és sikeres a munkájában. De úgy sejtem azt is tudod, hogy hol van Theresa. Igazam van?-nem válaszolt.- Andreas igazam van.-csattantam rá hirtelen. A hangom enyhén hisztérikusnak tűnt a csendben.

- Igen, tudom hol van Theresa.-vallotta be.- De a bátyád nélkül nem tudom megpuhítani Theresát. Nem tudom elérni, hogy segítsen.

- Te tisztába vagy vele, hogy Sergio azt hitte meghalt a szerelme? Theresa volt az akiért mindent feladott volna.  Karjaiban tartotta és azt hitte meghalt. Évekre eltűnt. Fogalmam sincs mibe keveredett abban az időszakban, de jobb is ha nem tudom.-fakadtam ki egyre indulatosabban.- Barátja voltál… Miért akarod bele keverni? Miért akarod újra bele keverni ebbe a szarságba? Ott a cége. Szereti a munkáját… és még attól is eltekintek, hogy balfasz módjára olyan nőbe szeretett bele akibe nem kellett volna… Normális élete van.

- Mert csak így tudom Santigaot odaküldeni ahova való. Ha Santiago a rács mögé kerül, akkor a bátyádnak újra… Teljesen nyugodt élete lehet. Addig hidd el Natalien Sergionak sose lesz normális élete. Tudhatod, hogy Santiago milyen. Ő irányítja a szálakat és ha megakarja szerezni akkor meg is fogja.

Csak figyeltem a férfit. Farkas szemet néztünk és tudtam megtörtem. Felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

-Mit akarsz tőlem Andreas? Mert most már tényleg nem értem mire gondolsz.

- Csak tudni akartam, hogy tudj róla…-állt fel a kanapéról.- Te vagy az egyetlen aki tud nekem segíteni. Sergio egyedül rád hallgatott régen.

- Változzunk… Mindannyian változzunk.-zártam rövidre a beszélgetést…

…Legnagyobb meglepetésemre Sebastian megjelent Madridban. Nem volt róla szó, hogy ide jön így tényleg meglepetésként ért amikor megszólalt a telefonom.

-Miért nem szóltál korábban Sebi?

- Hirtelen ötlet volt.-vonta meg a vállát, miközben helyet foglalt mellettem a kocsiba.- Igazából Tommi miatt jöttem ide.

- Tommi?

- Hát…-kezdett bele.

- Van egy tippem. Rosie meghívta Tommit a mérkőzésre?-összegeztem a gondolataimat.

- Igen.-bólogatott.- Személy szerint így eszembe jutott, hogy én pedig téged foglak boldogítani.

- Ezt pedig nekem bóknak kellene vennem?-vigyorogtam rá. Jól esik, hogy mellettem áll. Régen éreztem ennyire közel Sebastiant magamhoz.

- Na ná.-húzta meg a vállát.- Mondjuk én szívesebben drukkolok a Barcelonának.

- Ugye tudod, ezt most inkább nem hallottam meg.-forgattam a szemeimet.

- Tudom.-nevetett fel…

…Kellemes bizsergető érzés fogott el ahogy elfoglaltuk a helyünket Sebastiannal. Igazából ragaszkodott hozzá Sergio, hogy az ő páholyába nézzük végig a mérkőzést, de én nem akartam. A legutóbbi fiaskó után inkább nem. Nem akartam egy újabb kínos találkozót Rosieval… Hiszen jelenleg nem csak nekem, de Sebastiannak is ugyan úgy kínos lenne.

-Imádom ezt a hangulatot.-mosolyodtam el ahogy megtaláltuk a helyünket.

- Fantasztikus.

- Ez Spanyolország. Ezaz El Classico.-húztam meg a vállam.

- Hány mérkőzésen voltál eddig amúgy?

- Nem sok.-húztam meg a vállam.- De kis koromban apával és Sergioval mindig kijöttünk a meccsekre.

- És elméletileg focistával jársz.-nevetett fel a német barátom. Ellenkezni nem tudtam ez ellen, hiszen együtt vagyunk.

- De mindig is a technikai sportokért rajongtam.-húztam meg a vállam.- Amúgy tudod Sebi nem lenne muszáj velem lógnod. Tommi és Rosie is a barátod. Még most is.

- Szerinted mennyire díjazná a világ, ha a volt szeretőmmel lógnék?-kérdezte a vállát meghúzva a német.

- De tudod így is elég elfuserált dolog ez nem? A volt pasim szeretője, a te volt szeretőd…

- Tudod mit Naty… Inkább ne fejtegessük tovább ezt a dolgot. Szerintem mind kettőnknek egyszerűbb.

- Benne vagyok…

…Sajnos 90 perc elteltével nem volt sok kedvem mosolyogni, hiszen a Real Madrid 2:0-ra kikapott. Igazából volt ezen a meccsen minden. Vitatott belépőktől kezdve, színészkedésen át a vezető bíró kiállításáig. Mourinho nem bírta befogni a száját és a partjelző megunta a sértegetését és száműzte a lelátóra. Igazából nem ő az egyetlen, aki eltiltást kap. Pepe és Sergio is kénytelen kihagyni a következő mérkőzést.

Hirtelen ötlettől vezényelve rángattam magammal Sebastiant. Találkozni akartam Sergioval minél előbb és tudtam ezt csak úgy tudom kivitelezni, hogy ha lemegyünk az öltözőkhöz.

-Mindig meglepődök, hogy mire vagy képes ha el akarsz érni valamit.

- Ez a munkám általában. Így azért is eltudom érni amit akarok magamnak is.-húztam meg a vállam a folyosón ácsorogva. Nem akartam tolakodó lenni, hiszen több családtag is itt várakozott már. A focisták szomorúan távoztak, hiszen nem erre számítottak. Nem számítottak rá, hogy ilyen csúfos vereséget szenvednek.

-Naty?... Azt hittem…-fordult hirtelen szembe velem Ramos és meglepődöttségében csak hebegett és habogott. Azonban én se gondolkoztam csak megöleltem. Meglepődtem hiszen szorosan bújt hozzám egy árva szó nélkül. Megsimogattam a haját és rájöttem mennyire megbánta a tettét. Lapot kapott… Amivel elérte, hogy a következő mérkőzésen nem játszhat.

- Sajnálom.-motyogtam.

- Az én hibám.-vonta meg a vállát ahogy ellépett tőlem és a barátom felé fordult kezett nyújtva.- Sebastian.

- Sergio… Köszönöm a meghívást.

- Semmiség. Azért jobbra számítottam.

- Majd esetleg legközelebb.-vonta meg a vállát Sebastian és halkan felnyögtem csak.

- Csak a legközelebben nem leszek ott.

- Hülye voltál.

- Nem mondasz újat Naty.-forgatta a szemeit a sevillai.

- Tudom nem a legjobb alkalom… De Sergio… Nincs esetleg kedved eljönni Monacoba a futamra? A csapat vendégeként… Hiszen Monaco az Monaco.

Kíváncsian néztem a focistára aki egy pár pillanatig elgondolkozott majd lassan bólintott.

-Köszönöm. Köszönöm elfogadom az ajánlatot.

34 fejezet

Nem sokat gondolkoztam azon, hogy mihez kezdjek ma. Alvaro szokás szerint a pályán kínozza  magát, hiszen egyre közelebb kerül a visszatéréshez. Leparkoltam a jól ismert pálya mellett és vettem ki a táskámat a csomagtartóból. Orromra biggyesztettem a napszemüvegemet és elindultam a hangok irányában. Ott találtam Alvarot és az egyik jó barátja. Nevetve diskuráltak arról, hogy mennyire jó is a gép.

-És engem kihagytok a buliból?-szólaltam meg és a két férfi összerezzent.

-Naty.-vigyorgott rám Alvaro.

- Igen úgy hívnak még mindig.-forgattam a szemeimet.- Szia Mario. Rég találkoztunk.

- Felválltva pátyolgatjuk ezt a nagy gyereket.-vonta meg a vállát vigyorogva.

- Nem zavar benneteket, hogy én is itt vagyok?-nyögött fel Bati, miközben leült a mellettem lévő műanyag székre.

- Miért zavarna? Te is ezt csinálod általában.

- Ezt nevezik öngólnak Alvaro.-vigyorgott Mario. Általában együtt szokták a véremet szívni, de néha az én oldalamra áll… Tehát… Kölcsön kenyér visszajár.

- Inkább nem mondok semmit se.-forgatta szemeit a motoros.- De te hogy kerülsz ide? Nem is szóltam, hogy itt vagyunk.

- Ismerlek már 20 éve körülbelül. Tudom, hogy mi jár a fejedben általában.

- Nincs nehéz dolgod Naty… Hiszen általában üres a feje.-vonta meg a vállát Mario mire Alvaro bemutatott neki.

- Amúgy is motorozni akarok én is.-fejeztem be a gondolat menetemet.

- Elfogadod az ajánlatot?-szólalt meg Bati komoly arccal. Azonban nem tudtam mást tenni csak tanácstalanul megvontam a vállam. Fogalmam sincs. Nem tudom mit mondhatnék. Egyik oldalam azonnal igent mondana. Pontosan úgy mint amikor legutóbb kijártuk az egyetlen futamos szabadkártyát a csapatnál. Bár be kell vallanom nem életem legjobb alakítása volt, hiszen a kavicságyban kötöttem ki.

- Meg kellene próbálnod Naty.-szólalt meg csendesen Mario. Csodálkozva pislogtam rá és rögtön leesett mindenről tud.

- Te…?

- Amit Javier tud és szervezz abban általában én is benne vagyok. Tehát igen… Tudok róla.-bólintott. Hápogtam mint egy kacsa. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék.

- Látod. Más is ezt mondja.-szorította meg bátorítólag a combomat Alvaro.

- Csatlakozhatok? Motorozhatok veletek én is?-tettem fel csendesen a kérdésemet és elmosolyodtam. Tudom nem szükséges elővennem a boci szemeimet hiszen úgy is igent fognak mondani nekem…

…Órák teltek el és meg nem tudnám mondani hány kört tettünk meg két férfival. De be kell vallanom elfáradtam. Alvaro megkért, hogy vigyem haza.

-Bejössz egy kicsit?-szólalt meg ahogy leparkoltam a ház előtt.

- Persze.-vágtam rá azonnal.- Nincs kedvem még haza menni.

- Miért?-lepődött meg ahogy a táskáját kivette a csomagtartóból.

- Sergio és Rosie otthon dolgoznak egész nap.

- Azt hiszem én most lemaradtam valamiről.-ráncolta a homlokát amikor már a bejárat előtt ácsorogtunk.

- Elég hosszú sztori, de a lényeg együtt dolgoznak hétköznap.

- Ezt most komolyan mondod?

- Ne akadj már ki!-húztam meg a vállam.- Hazudtak… Hazudtatok, de ugyan ezt tettem én is.

- Utálom a többes számot.-nyögött fel ahogy előre engedett az ajtóban.

- De nem mondhatod, hogy nincs igazam.-húztam meg a vállam. Csak morgott valamit, miközben elvágtatott mellettem. Szemeimet forgatva rúgtam le magamról a cipőmet és sétáltam utána a konyhába. Tisztába vagyok vele, hogy mindig is szálka lesz a lelkébe ez az egész.

-Hagyjuk ezt a témát jó?-kontrázott vissza.

- Hagyjuk… Nemes egyszerűséggel nem akarok haza menni még.

- És Ramost hol hagytad?

- Elhagynád ezt a perverz vigyort? Nem szexelünk állandóan vagy hasonló ami éppen eszedbe jutott.

- Nem gondoltam semmit se.

- A vigyorod nem ezt jelenti. Amúgy edzésen van. Utolsó pár mérkőzés van hátra a szezonból és utána lesz a válogatott mérkőzések. Tehát elvagyunk…

- Miért tűnt annyira vérszegénynek ez a kijelentés?-tett le elém egy pohár frissítőt.

- Nem értelek.

- Azt hittem jól el vagytok.

- Jól el vagyunk ez igaz.-húztam meg a vállam.

- Csak…

- Nem tudom Bati. Fogalmam sincs Bati.-fakadtam ki, mire a motoros barátom csak összeráncolta a homlokát.- Túl sok minden jár a fejemben.

- Össze vagy zavarodva.

- Kicsit… Azt hiszem kicsit nagyon.

- De Naty…

- Túl tudom magam tenni rajta. Csak fura… Fura volt ott ülni a csapat vacsorán.

- Naty az lett volna fura, ha nem fura.-tárta szét a karjait Alvaro.- Ott voltál a csapat vacsorán. Casillas és Rosie társaságában.

- Nem tudom Alvaro. Nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Hibáztam… Hibáztunk. De egyszerűen a görcs itt… Itt a torkomban meg van még mindig.

- El kell engedned Naty.

- Próbálom.-vontam meg a vállam és bele kortyoltam a hideg üdítőmbe.

- Szereted Ramost? Bele szerettél?

- Nem...-ráztam meg a fejem.- Jó vele… Kikapcsolódok… El tudok szakadni a bajoktól, de nem érzem azt amit kellene. Nem érzem azt amit éreznem kellene.

- Nem kell semmit se érezned Naty.-nyúlt át az asztal felett Alvaro és megcirógatta az arcomat.- Nem tudod elengedni  a múltat. Addig pedig…

- Tudom.-nyögtem fel.- Pedig akarom. Tényleg akarom.

- Ki fog alakulni Naty. Ki fog csak időt kellene adnod magadnak. Megint túl nagyok az elvárásaid magaddal szemben…

…Fáradtan értem haza és meglepetésemre a finn nő kocsija még mindig a ház előtt parkolt. Be kell vallanom jelen pillanatban nem vágytam másra, mint egy forró zuhanyra és az ágyamra. Hosszú volt a mai nap és holnap ugyan úgy folytatni akarom. Alvaro az edzőterembe hívott el. Hatalmasat sóhajtottam és beléptem a bejárati ajtón. Összerezzentek az érkezésem hallatán.

-Húgi…-szólalt meg a bátyám és felpattant a kanapéról.- Már haza jöttél?

-Nem fogok zavarni. Lezuhanyzok és a szobámba megyek. Felőlem dolgozhattok addig amíg akartok. De azért lassan pihennetek is kell.

Rosie csak szótlanul rendezgette a papírokat az asztalon és tudtam ő jelenleg kellemetlenebbül érzi magát mint én. Sergio lassan állt fel a kanapéról és sétált közelebb hozzám.

-Hol voltál egész nap? Azért nem kell távol lenned egész nap…

- Alvaroval motoroztam kint a pályán. Kikapcsolódtam csak.-húztam meg a vállam.- Ne nézz így Sergio. Jól vagyok.

- Biztos?-kérdezett rá, de csak megöleltem.

- Jó éjt Bátyus!