2017. augusztus 4., péntek

60.fejezet





Az esős madridi utcán trappolok végig az utazó táskámmal. Beszélni akarok Vele és tudom nem áll velem szóba. Így a meglepetés erejével kell hatnom rá. Halkan nyitottam ki az étterem ajtaját, de a csengő az ajtó felett hangosan  szólalt meg.
-Fenébe!-szitkozódtam morogva. Antonio a pult mögött ácsorgott és a poharat fényesítette amikor felnézett rám.
- Mit keresel itt?-kérdezett rá köszönés helyett. Túlságosan ismer már és tudja okkal vagyok itt.
- Beszélni akarok veled.-húztam meg a vállam.
- Azt hiszem legutóbb mindent elmondtam amit akartam.-felelte kicsikét flegmán, de személy szerint engem nem zavart a viselkedése. Nem lep meg, és így nem tudja elérni a célját… Nem fog elüldözni.
- Nem fogtam fel.-húztam meg a vállam. Apró kis mosoly jelent meg az arcomon, hiszen ebben a szent pillanatban teljesen olyan voltam, mint régen. Antonio csak a fejét csóválta és végre rám nézett.
- Mit akarsz tőlem Natalien? Mit akarsz úgy igazából?
- A segítségedet… és azt, hogy gyere el velem a tárgyalásokra.
- Natalien…-nyögte ki a nevemet gondterhelten.
- Antonio… Kérlek!
- Ez több mint egy szimpla segítség…
- Szeretném, hogy velem gyere a következő futamra… Az aragón hétvégére… Beadtam a papírokat és a Dorna elbeszélgetésre hívott. Szeretném, hogy te is ott légy velem.-vallottam be.
- Ezek szerint hamarabb cselekedtél, mint gondolkoztál.-állapította meg. Nem szólaltam meg csak megvontam a vállam.- A pasid tud róla?
- Még támogatni is akar.        
- Ha igazából támogatni akar, akkor Ő lenne veled. Akkor tőle kérnél segítséget.
- Ő egy focista Antonio. Nem igen ért ahhoz, hogyan kell egy Moto2-es csapatot elindítani.-forgattam a szemeimet, és előhalásztam a táskámból azt a borítékot amiben az a csekk pihen hosszú ideje amit Ikertől kaptam.  Tonio lassan megfontolta húzta át a csekket magához a pult másik oldalára. Rápillantott és elismerően füttyentett egyet.
- Ez a pali tényleg szerett téged vagy…-harapta el a mondata végét.
- Tényleg jobb, hogy nem mondtad ki. Szerdáig gondold át kérlek.-álltam fel lassan a székről.-De remélem segítesz…
…Csend a lakásban jelen pillanatban nagyon is jól esik. Egyedül lehetek… A csendben és gondolkozhatok. Bár jelen pillanatban a gondolataim hangosabban kiabálnak, mint az olasz szurkolók a hétvégén… A csapat… Tomizawa halála… A rémálmok… a fullasztó érzés ami sokszor kerít a hatalmába az elmúlt napok során. Megráztam magam… Túl kell ezen az érzésen lépnem. Nem bizonytalanodhatok el… Ennél erősebbnek kell lennem. Többször uralkodott el rajtam ez a pánik szerű érzés… És többször is nyert… Most nem engedhetem. Most nem lehetek gyenge. Többször nem hibázhatok. Hiszen van mellettem egy férfit akit szeretek. Aki segített már talpra állnom. Meg kell adnom neki a tökéletességet… Bár nem hiszem, hogy a tökéletes élet létezik… Próbálkoznom kell. Meg kell próbálnom a tökéletességre törekednem… Nem szabad látnia a fusztrálságomat, a pánikot ami jelenleg a lelkemben uralkodik. Azt kell látnia amit szerett…
…Egy napja vagyok Madridba, de be kell vallanom olyan mint ha valami idegen környezetbe kerültem volna. Ikernek rengeteg dolga akadt… A csapat… Edzések… Szponzori kötelességek… Interjúk… Felajánlotta tegnap este, hogy megpróbál alakítani a napi rendjén, de ezt nem hagyhattam. Még akkor azt hinné, hogy baj van.
Eljöttem abba az edzőterembe, ahova pont a kapustól kaptam bérletett, mert szerinte ez a legjobb hely a városban. Tudom, hogy kimondottan nincs nagy szükségem az izzasztó edzésekre, de a motorozáshoz viszont szükséges. Azt pedig egyáltalán nem baj, hogy Iker azt nem tudja milyen szinten viszem véghez az edzést… Hiszen szinte olyan edzésprogramot viszek véghez, mint ha versenyszerűen motoroznék.
Lemásztam a futógépről és a törölközőmet a nyakamba fobtam miközben a fülemben hangosan szólt a zene. Jelen pillanatban el vagyok a saját kis világomban, így kicsit késve vettem észre, hogy valaki pontosan mellettem áll így neki ütköztem. Neki ütköztem a hasonlóan izzadt testnek, mint az enyém.
-Ohh… Bocsánat…-kaptam ki a fülemből a hangszórókat.
- Semmi baj Naty.-nevette el magát az illető és legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor tudta a nevemet.
- Ramos…-csodálkoztam el.- Te hogy kerülsz ide?
- Edzek egy kicsikét.
- Nem fárasztanak le eléggé a csapatnál?-bukott ki belőlem a nevetés hirtelen.
- Tudod csak a te párod lusta az edzőteremhez.-vonta meg a vállát lazán.
- Ismét bolond vagy Sese.-forgattam a szemeimet.
- Nem csak az igazat mondom.-vágott vissza legyintve.  A súlyzókhoz léptem és a megfelelőt kerestem a számomra. –Nem lesz az egy kicsit sok neked?
- Most lebecsültél?
- Miért becsülnélek le?-kontrázott vissza. Csak a homlokomat ráncolva pillantottam rá, és a sunyi mosolytól amit az arcán láttam nekem is mosolyognom kellett.
- Mert megmerted kérdezni…
- Kíváncsi voltam.
- Azt az edzésprogramot szoktam csinálni, amit Alvaro szokott.
- Mint egy igazi motoros?
- Nagyjából.-vontam meg a vállam.
- Motorozni akarsz?
- Igen… Nem…-vágtam rá és tudtam ezzel most magam alatt vágtam a fát. Ramos leült a padra és a kezem után kapott csak azért, hogy foglaljak helyett mellette. Meglepődtem de még is szó nélkül tettem azt amire a cselekedetével kért.
- Motorozni akarsz?-tette fel újra a kérdést, mint ha suttogna.
- Jó lenne…-vallottam be őszintén.- De nekem már az is hatalmas élmény és lehetőség, hogy Alvaroval motorozhatok a motocross pályán… Csak tudod hiányzik a pálya az a része.
- Hiányzik a motorozás.-állapította meg, de ezzel jelenleg nem is mondott újat, hiszen ugyan ezt mondtam neki. Lassan bólintottam majd szórakozottan bámultam a padot, amin jelenleg is ücsörgök.- Akkor motorozz.
- Öreg vagyok hozzá.-nevettem fel.
- Bolond vagy.-csóválta meg a fejét.- De hallottam csapatot akarsz indítani.
- Fogok is… Ha minden jól megy.
- Vannak támogatóid?
- Alvaro… Iker… és vannak olyanok akiket még magam mellé tudok állítani.
- Vérbeli üzletasszony ül előttem.
- Annyira azért nem.-csóváltam meg a fejem… Ezek után szinte mindenről beszélgettünk csak edzeni nem edzettünk… Még is jól éreztem magam.  Sergio tett róla, hogy ha még pár órácskára kiszakadjak a gondjaim közül és jól érezzem magam…
…Késő délután fáradtan léptem be a ház ajtaján. Tudtam Iker már itthon van, hiszen a kocsiját már a felhajtón láttam. Hangokat hallottam a nappali felől így nem kiáltottam el magam, hogy megérkeztem. Lassan és megfontoltan szabadultam meg a sportcipőmtől, majd bújtam ki a melegítő felsőmből.
-Iker…-szólaltam meg, hogy tudassam vele azt a tényt, hogy haza értem én is. A nappali felé indultam meg attól, hogy nem kaptam választ. Meglepetésemre Iker a kanapén ücsörgött és a a laptopját bújta.- Szia.
- Szia.-köszönt szinte morogva. A szemem egy pillanatra kikerekedett és nem értettem miért ilyen.
- Minden rendben?
- Ezt én is kérdezhetném.-csapta össze a gépet, amit a kanapéra hajított hirtelen.
- Mi a baj Iker? A csapatnál van valami?
- Mióta vagytok ennyire jóba Ramos-szal?-csattant fel és egy pillanatra össze is rezzentem a hangjától. Lassan egyenesedtem ki és nyeltem egyet. Így nyertem egy kis időt, hogy összeszedjem a gondolataimat. Miért akadt most ki ennyire a barátom? Mi történhetett?
- Ez most hogy jött elő Iker?
- Tele van a net a képeitekkel. Ha enyelegtek ne nyílvánosan tegyétek!
- Megbolondultál?-bukott ki belőlem teljesen őszintén a kérdés.
- Válaszolj Natalien!
- Azt se tudom mi a kérdésed!-tártam szét a karjaimat.- De hogy elmondjam milyen volt a napom… Miután reggeli után magamra hagytál, mert edzésre kellett menned elpakoltam a lakásban… Elmosogattam… Kiporszívóztam és elraktam minden tiszta ruhát a szekrénybe, hogy rend legyen… Ebéd után pedig arra döntöttem, hogy nem a motocross pályára megyek ki hanem az edzőterembe. Ahova mellesleg tőled kaptam bérletet… Formába akarok lendülni… Ramos pedig ott volt.  Beszélgettünk csak…-hadartam a mondandóm végét már.- De nem tudtam, hogy baj ha a csapattársaiddal jóban vagyok.
- Naty…
- Persze… Most már Naty vagyok.-nyögtem fel és éreztem, hogy a sírás a torkomat mardossa. Azonban egy biztos. Nem fogok előtte sírni.  Ezt az „örömöt” nem fogom megadni neki.- Elmegyek lezuhanyzok. Remélem addig észhez térsz.

2017. július 26., szerda

Jelentem: Élek még...



Igen... Élek és virulok. Na jó ez túlzás. Munka szempontjából a július piszok hosszú és jelenleg ennek iszom a levét én is. A munkatársaim nagy része szabadságon volt és hát a helyzet se túl rózsás...(Na jó erről nem panaszkodok :D ) Azonban sajnos a részekkel se haladtam úgy ahogy akartam. Próbálom összekapni magam. A hétvégén nem lesz rész(Most rajtam a sor, hogy pihenjek és éljen a Hungaroring :D ) és jövő héten pedig érkezni fog az új rész :D

Millió puszi: Kira


2017. július 16., vasárnap

59. fejezet





Szombat hajnal van és egy ideje már ébren vagyok. Nem tudok aludni… Egyszerűen nem megy. Halkan duruzsol a tv de én nem figyelek rá, hiszen az ablakon bámulok ki fele és próbálok minden zavaró tényezőt kizárni a fejemből. De egyszerűen annyira sok minden jár a gondolataimban, hogy szinte bele sajdul a fejem. Felejteni akarnék…Felejteni akarok… Azt akarom, hogy könnyebb legyen a lelkem, de nem tudom legyűrni ezt a fullasztó érzést.
-Remek…-nyögtem fel hangosan és ellöktem magamat a faltól. Tudom magamról, hogy nem először érzem ezt az érzést… De most az egyszer meg kell tanulnom kezelni. Nem hagyhatom, hogy a teher maga alá gyűrjön…
…Már kint vagyunk a pályán. Sebastian Isanak ígért egy interjút, így most együtt vannak a motorhomeba, az ügyeletes sajtós társaságában. Így én a paddockban lézengek és figyelem a kisebb kategóriák készülődését a mai napra.
-Naty várj!-kiabált utánam valaki és így meglepetten forogtam körbe mire rájöttem, hogy Heikki volt az, hiszen roham léptekben közeledik felém.
- Áhh… Szia.-mosolyodtam el.-Minden rendben?
- Jól vagy?-bukott ki teljesen őszintén belőle a kérdés. Meglepődve pislogtam rá, hiszen erre nem számítottam. Nem erre a kérdésre számítottam így első körben.
- Miért ne lennék jól?-kérdeztem vissza ami szerintem ebben a pillanatban teljesen érthető volt.
- Reggeliztél már?
- Mióta érdekel, hogy reggeliztem-e?-ráncoltam a homlokomat. Az részlet kérdés, hogy nem ettem egy falatot se, hiszen nem is bírtam volna leerőszakolni a torkomon.
- Csak ismerlek. Emlékszel?-húzta el a száját egy apró kis sunyi mosolyra. Szemeimet forgattam, mire ő csak felnevetett.- Akkor felteszem úgy a kérdést… Reggeliznél velem?
- Ki kért meg, hogy a babysitterem legyél? Mert ez így nem fog működni.
- Nem vagyok a babysitter. Inkább csak a barátod. Nos benne lennél egy reggelibe?
- Inkább csak egy kávét kérek.
A Team Lotusnál csend fogadott minket. Fura hiszen a RedBullnál mindig nyüzgés van. Jönnek mennek az emberek… De itt viszont minden olyan nyugodt.  Forma-1-es viszonylatban nyugodtság van itt. Az egyik legtávolabbi asztalnál foglaltam helyet, amíg Heikki elintézte a rendelésünket.
-Ha már a RedBullos vagyok ne legyek már túlságosan feltűnő.-sóhajtottam fel miközben Heikki csatlakozott hozzám.
- Nem zavarsz senkit se itt. Nem foglalkozik senki se azzal, hogy honnan is jöttél.
- A RedBull is ilyen.
- Tudom, hogy ők a családod része.
- Szeretek itt dolgozni.-vontam meg a vállam.
- Világ életedben szerettél itt dolgozni.
- Igen.-bólintottam és a pincér lány elém helyezte a bögre kávémat. Biccentve köszöntem meg és addig egyikünk se szólalt meg amíg kettesben nem maradtunk. Kibámultam az ablakon és elcsodálkoztam, hogy az emberek mennyire felszabadultak és gondtalanok. Szívesen lennék én is jelenleg ilyen… De nem megy… Tudom hogy milyen játékot játszanak… Életükkel játszanak itt is… Csak több mint 10 éve nem történt halálos baleset a pályán és így egyszerűbb úgy tenni, mint ha ez meg se történhet… Pedig tisztába kell lenni a következményekkel. A MotoGp paddock is úgy tett, hogy a suzukai tragédia után nem történhet meg újra az a szörnyűség, hogy a pályán vesztünk el valakit… De most Misanoban szembesülnünk kellett a kemény valósággal.
-Elgondolkoztál.-szólalt meg Heikki. Meglepődtem először, majd megráztam magam. Nem kalandozhatnak el a gondolataim.
- Csak egy kicsikét.
- Naty ugye tudod, hogy amiről a buliba beszéltünk…
- Nem kell róla beszélnünk.-ráztam meg a fejem.
- De én szeretnék.
- Heikki…-nyögtem fel gondterhelten.
- Beszélned kellene róla.
- Bele se kellene kezdenünk ebbe a beszélgetésben. –jelentettem ki és hirtelenjébe akartam felállni a székről, de a finn pilóta elkapta a csuklómat.
- Maradj! Legalább addig amíg ezt odaadom neked.
-Mit akarsz adni nekem?-csodálkoztam el és lehuppantam az előző helyemre. Heikki a zsebébe kezdett el kutatni majd kezembe adott valamit.- Ez mi?
- Nézd meg!-mosolyodott el és így fel keltette az érdeklődésemet. Szét nyitottam a papírlapot és meglepődtem. Egy fénykép volt amit átnyújtott nekem. Mi voltunk rajta… Ketten… Még akkor készült amikor minden rendben volt köztünk. Amikor teljesen boldogok voltunk. Elmosolyodtam halványan majd a finn pilótára néztem.
- Megtarthatom a képet?
- Igen… Ha szeretnéd…
- Szeretném.-bólintottam…
…Szabadedzés után a motorhomeba bújtam el. Mondhatom, hogy nem igazán éreztem magam jól… Fáradt vagyok… Zsong a fejem és a gyomrom se tökéletes. Tudom nagyban arra lehet ezt visszakövetni, hogy elmúlt napokban keveset aludtam és a kávét részesítettem csak előnyben az étkezésekben. Eldőltem Sebastian pihenőjében az ágyon és örültem, hogy Britta elvállalta Sebi interjúit. Összekuporodtam az ágyon és a mobilomat nyomkodtam amikor kinyílt az ajtó és Tommi robbant be rajta, szinte a szó szoros értelemben. Meglepődve néztem fel rá és szinte hasonló értetlenséget láttam az arcán.
-Mi a fene ütött beléd Tommi?-nyögtem fel és ülő helyzetbe tornáztam magam.
- Semmi…-vágta rá, a tőle megszokott szúróssággal.
- Pont úgy festesz.
- Egyedül a nőkkel van bajom.
- Tessék?-nevettem fel.
- A nőkkel van bajom. Nem értem őket.
- Miért? Barátnőd?
- Túlzás, hogy barátnő…-nyögött fel.
- Nem igazán tudok segíteni. Magamon se tudok kiigazodni.-vontam meg a vállam. A finn férfi rám pillantott és rájöttem jelenleg analizálni próbál. Megpróbál rájönni, hogy mi bajom is van.
- Naty…-kezdett volna bele, de ahogy felemeltem a kezem el is hallgatott.
- Nem akarok beszélni róla.
- Tessék?-csodálkozott el és a dzsekijét ledobta a székre, majd leült rá.
- Ma minden finn beszélgetni akar az érzéseimről.
- Minden finn?-akadt fenn a mondatom első felén.
- Délelőtt Heikkivel beszélgettem… Meg a fogadáson is. Ő is minden áron az érzéseimről akar beszélni.
- De te?
- Nincs semmi bajom. Egyedül annyi bajom van, hogy fáradt vagyok.
- Ühüm…-gondolkozott el.
- Tommi.-mordultam rá.
- Jó… Jó… Nem szóltam semmit se.
- Helyes.-sóhajtottam fel és visszadőltem az ágyra. Szótlanul bámultam a plafont és tudtam Tommi jelenleg arra vár, hogy megszólaljak. Próbáltam kiigazodni a kusza gondolataimon.- Te is tudod az igazat ugye?
- Mire gondolsz Naty?
- Az unokahúgod és a barátod…
- Rosiera és Sebastianra gondolsz?-kérdezett vissza és személy szerint bólintottam lassan. Féltem, hogy én indítom el a lavinát, de ahogy kinyögte a választ megnyugodtam.- Igen.
- Ez most komoly?-bukott ki nem túl értelmesen belőlem a reakció.
- Minden az orrom előtt történt Nat… Jó, hogy tudom…-rántotta meg a vállát és kezébe vett egy ásványvizes flakont. Lassan és megfontoltan tekerte le a kupakot és addig nem tettem fel a kérdésemet amíg be nem fejezte az ivást.
- Sebastian szerelmes Rosieba.
- Tudom.-bólintott lassan és kimérten.
- De Rosie…
- Azt hiszem ő már tovább lépett. Az abortusz… Azt hiszem azok után tudta magában teljes mértékben lezárni Sebastiant.
- Ez nem teljesen igaz. Ugye tudod?-húztam fel a szemöldökömet.
- Tudom… De jó pár hónapja nincs köztük semmi. Azt hiszem Rosie jelenleg olyan mint minden normális vele korú fiatal.
- Dolgozik…
- De kiengyensúlyozottabb mint bármikor.-vágta rá és be kellett látnom igaza van…
… Vasárnap 13:30 van. Már kint állunk a rajtrácson. Tommival megegyezkednem kellett egy kisebb harc árán, hogy ma én leszek az a személy, aki bemutatja körönként Sebinek a táblát. Szerinte megerőltető ez a dolog, de szerintem pont ellenkezőleg… Nem nagy dolog és hasznossá akarom magamat tenni végre már.
- Sok sikert Sebi.-öleltem meg mielőtt felvette a sisakját.
- Rendben. Vigyázni fogok magamra.-húzta el a száját egy apró kis mosolyra.
- Azért.-nevettem és hátráltam tőle pár lépést, miközben Tommi összecsukta a napernyőt és alig észrevehetően csak a szemeit forgatta…
Rajtnál Button elment Alonso mellett, Massa a másik Ferrariban szintén a spanyollal csatázott a második sikánig, de végül a spanyol világbajnok maradt elől. Hamilton megpróbált bebújni Felipe mellé, de nem volt elég helye, és a brazil bal hátsó kereke eltörte az angol jobb első felfüggesztését. A McLaren a következő kanyarban kicsúszott hiszen ezen a pályán nagyon is fontos a tökéletes leszorító erő. Igazából ha rossz indulatú akarok lenni egy ellenfél kiesett. De végül is tényleg egy ellenfél. Az egyik legnagyobb ellenfél… Az ötödik körben Jenson autójának az aljáról valami lerepült, de egyszerűen nem tűnik úgy mint ha nem hátráltatnák. Sebi és Mark szintén küzdenek a 6-7 helyen. 8. körben Button a pálya középső részén, ami technikásabb és kanyargósabb gyorsabb, Alonso az egyenesekben visszajön rá, sikánra a nyakára ér, de előzéssel még nem tudott próbálkozni. Button mintha kezdene elhúzni. Próbál okosan előnyt kiépíteni.  Ellépett Alonsótól, ő a leggyorsabb a pályán. Folyamatosan futja a legjobb köröket.
- Baj van?-érdeklődtem aggódva. Amúgy is a mérnökök és Christian a versenyek alatt cseppet idegesek szoktak lenni, de most valahogy még inkább idegesek. A szokottnál is idegesebb.
- Nem tudom.-válaszolta Chris homlokát ráncolva. Érdekes válasz… Mit ne mondjak ez elég érdekes válasz a csapatfőnökünktől…
Alig más fél kör múlva mindenre megkaptam a választ. Sebi káromkodásokkal megtűzdelve jelenti be, hogy a motorjával nem klappol valami. A sebessége vészesen csökken az egyenesben és már Webber ott is van mögötte. Simán megelőzte az ausztrál. Jelen pillanatban a csapat egyik szeme sír, a másik nevet. Sebastian helyeket veszít, míg Mark viszont szerezi azokat.
- Ez nem lehet igaz!-szitkozódtam én is, mert pont erre van a legkevésbé szükségünk. A gondokra… Két kör alatt a gyomrom az idegességtől összeszűkült és figyeltem, hogy bármi jele is lenne a változásnak és úgy tűnik még is van szerencsénk. Két kör múlva Sebi autójában megjavult a motor és a sebessége olyan volt, mint azelőtt, hogy féktelen káromkodásba kezdett volna.
A harmincadik körben nagy katyvasz támadt a boksz utcában. Feltűnt a mentő autó is a HRT csapatnál. Tommi érkezett meg mellém és kezembe nyomott egy üveg vizet. Miközben letekertem a kupakot, szinte ordítva tettem fel a kérdést.
- Mi történt?
- Yamamoto elütötte a szerelőjét. Segítsek?
- Elboldogulok.-zártam le ezt a témát. Nem akartam, hogy a hős megmentő szerepét játsza. Megoldom egyedül is a gondjaimat...
A 44-dik körben járunk és a sorrend: Alonso, Button, Massa, Vettel, Rosberg… Sebastian neve mellett szereplő 0 pit nem véletlenül van. A csapat taktikázik. Négy körrel később Sebi neve lilára váltott a monitoron, mert megfutotta a leggyorsabb kört a verseny eleje óta használt gumikkal. Kezdem sejteni, hogy mire játszik a vezetőség és ezt a körök múlása is jelzi. 51 körben járunk és három kör van hátra. Sebi még mindig nem látogatta meg a szerelőket. Fernando levágta az első sikánt és simán visszajött az első helyre.
Utolsó kör: Sebastian kijött a boxba és a csapat precíz munkát végez. Simán visszajött negyediknek. Végül Alonso nyert, Button és Massa előtt. Sebi tehát negyedik és utána a sorrend Rosberg, Webber. Hamilton még az elején kiesett. Jó ez a negyedik hely ahhoz képest, amilyen helyzet is uralkodott a verseny közben…
- Szép volt Sebi!-öleltem meg, ahogy visszaért a csapathoz.
- Köszi Naty.-mosolygott rám. Tudtam azért, nem teljesen boldog. Dobogónak jobban örült volna.
- Lesz ez ennél jobb is.-simogattam meg az arcát kedvesen.
- Ugye jössz Szingapúrba?
- Igen. Alvaroval megegyezhetünk, hogy neked szorosabb a vb veled megyek több futamra. Tudod ott is össze fog most gyűlni pár futam. Három hét alatt három futam.
- Japán nagydíjat pótoljátok nem?
- De. Elmaradt tavasszal a vulkán miatt.-vontam vállat. Nagy meglepetésemre újra megölelt Sebi.
- Örülök, hogy visszajöttél.
-Tudom.-paskoltam meg a hátát.

2017. július 2., vasárnap

58. fejezet





Sergio késő délután hagyott magamra. Sajnos akkor se voltam igazán jól, de próbáltam a legtökéletesebb póker arcot felvenni. A térdeimet felhúzva ücsörögtem a kanapén és a telefonomat nyomkodtam. Alvaronak küldtem sms-t, hogy bármiben segítek neki csak szólnia kell. Mivel választ nem kaptam így magam elé bámultam csak.
-Kicsim…-hallottam meg Iker hangját amitől először összerezzentem.- Jól vagy?
- Persze.-pattantam fel a kanapéról. Szerencsére már a szédülésem és a fej fájásom elmúlt hála annak a bogyónak amit Ramostól kaptam.- Jól vagyok. Hamar haza értél.
- Siettem. Nem akartalak sokáig magadra hagyni.-felelte csendesen. Lassan megkerültem a kanapét és ahogy hozzá léptem megöleltem.
- Nyugodj meg. Nincs semmi bajom.
- De… Naty…-lepődött meg és tudom kereste a megfelelő szavakat. De én nem akartam beszélgetni. Elegem van már abból, hogy mindenki beszélgetni akar az én érzéseimről. Hagyják már, hogy én dolgozzam fel. Magam akarok kiigazodni ezen a káoszon, ami a lelkemben és a fejemben uralkodik  jelenleg. A két tenyeremet Iker arcára csúsztattam és közelebb húztam magamhoz,hogy megtudjam csókolni.
- Ne beszélj! Most ne!-motyogtam az ajkai közé. Apró kis csók után már a mellkason kalandoztak el az ujjaim.- Inkább szeress.
Nem a legjobb módját választottam a történtek feldolgozásának… De nem akartam beszélni… El akartam terelni a gondolataimat és azt hiszem ennek a legjobb módja jelenleg a szex…
…Kedd délelőtt van és az egyik kávézó teraszán ücsörgök. Egy feketét szürcsölgetek, miközben az embereket pásztázom a napszemüvegem mögül.  Kénytelen voltam kimozdulni otthonról mert Monzába el kell kísérnem Sebastiant arra a megjelenésre. Egy fekete csipés ruhát vettem, ami talán jó lesz akármilyen elegánsra kell venni a figurát.
-Szia Naty.-szólalt meg egy férfi pár lépésnyire az asztalomtól.
- Mit keresel itt Sergio?-morogtam.
- Ajándékot keresek anyu születésnapjára.-felelte csendesen és minden engedélyem nélkül ült le az asztalhoz.
- Nem mondtam, hogy leülhetsz.
- A húgom vagy.-húzta meg a vállát.
- Anya a virágot szereti legjobban. Kedvence az orchidea.
- Biztos vagy benne?-ráncolta a homlkát.
- Igen. Ismerem anyát.-dörgöltem nem túl kíméletesen az orra alá a szituációt.
- Natalien…-sóhajtott fel.
- Ne kezdj el magyarázkodni.-pattantam fel a székemről és a táskámba kezdtem el kutatni a pénztárcám után.- Mondtam már. Anya lehet megbocsátott neked… Apa meg azt teszi amit anya kér tőle… De én nem felejtem el, hogy anya mennyit sírt miattad.
- Mondtam már, hogy sajnálom…
- Mondtam már… Nem érdekel!
- Naty…
- Remélem nem leszel ott Monzába.-morogtam.
- Nem leszek ott. Dolgozni fogok.-motyogta és én szinte köszönés nélkül hagytam ott…
…Szerda este van és a szállóda recepciójánál ácsorgok és drága jó barátomra várok. Akik az előtérben sétálgatnak megbámultak engem leplezetlenül. Persze… Ritkán ácsorog az ember versenyhétvégén szűk fekete ruhában, magas sarkúban és szorosan összefogott hajjal. Sminkkel próbáltam eltűntetni a hatalmas karikákat a szemem alól.
-Itt vagyok Naty.-érkezett meg Sebi szinte futva.- Csak Rocky feltartott.
- Dobhattál volna egy sms-t.-forgattam a szemeimet.- Jól leszek így?-tártam szét a karjaimat. Sebastian végig nézett rajtam alaposan.
- Héé mondj is valamit, mert így okosabb nem leszek.
- Hogy is mondjam Naty…? Rád mozdulnék ha az esetem lennél.-felelte teljesen őszintén a barátom. Elmosolyodtam rajta.
- Ezt bóknak veszem.-paskoltam meg az arcát.
- Gyere. Menjünk.-terelt az ajtó felé.
Sebastian vezetett az esemény helyszínére. Nem igazán beszélgettünk,  hiszen én csak bámultam ki az ablakon és a karkötőmet forgattam a kezemet.
-Igen… Persze… Ezt megbeszéltük.-hallottam meg a barátom hangját.
- Tessék? Szóltál Sebi?
- Csak 20 perce beszélek hozzád.
- Bocsánat.-sóhajtottam fel.
- Merre jártál jó madár?
- Csak elgondolkoztam… Kicsikét túl sok mindenen jár az agyam mostanában.
- Inkább a hétvége után nem?
- Fogalmazhatunk így is.-motyogtam. Kellemetlenül éreztem magam, hogy szóba került a hétvége. Feszülten fészkelődtem a sportülésben.
- Naty ha gondolod beszélhetsz róla…
- Ne gyertek már ezzel állandóan jó… Te… Iker… Ramos.-kezdtem el hadarni. Sebastian szeme egy pillanatra elkerekedett és leparkolt. Kinéztem az ablakon és egy hatalmas épület előtt állunk jelenleg.- Itt vagyunk?
- Igen… Itt vagyunk.-bólintott a német barátom és én azonnal kiakartam pattani a kocsiból, de Sebastian viszont gyorsabb volt és visszarántotta az ajtót. – Mi a picsa? Sebastian mi a francot csinálsz?
- Nem gondolod, hogy okkal akarnak veled beszélni?
- Nekem nincs szükségem  a beszédre. Megmondtam már mindenkinek.
- Naty…-fogta meg a kezemet.- Legutóbb is ezt mondtad. Mi lett a vége? Eltűntél. Azt hittem, hogy meghaltál.
- Azt a balesetett én okoztam. Ami vasárnap történt…
- Akkor is megtörtént Natalien.-rázta meg a fejét.
- Menjünk be és tegyünk úgy mint akik élvezik ezt a felhajtást.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Láttam, hogy Sebastian egy pillanatra lefagyott, de végül felsóhajtott…
…Nem éppen a legjobb buli… Sebastian kedvesen elbeszélgetett minden vendéggel, addig én csak ücsörögtem az asztalnál. A boros pohár száján járattam az ujjaimat. Fejben nem itt járok ezt nagyon jól tudom, de ez akkor esett le végérvényesen amikor halálra rémülve vettem észre, hogy valaki végig simít a karomon.
-Nyugi Naty.
- Heikki… A frászt hoztad rám.-nyögtem fel.
- Azt észrevettem. Táncolnál velem?-tette fel legnagyobb meglepetésemre a kérdést.
- Tessék?
- Táncolj velem.-nyújtotta felém a kezét és kis híján felnevettem.
- Sose voltál egy táncos alkat.
- Változik az ember.-húzta meg a vállát és már meg is fogta a kezemet. Nem tudtam ellenkezni és már a táncparketten találtam magam. A finn pilóta a derekamra helyezte a kezét, míg én a vállára és lassan ringatózni kezdtünk. Sóhajtottam egyet és reménykedtem, hogy mind végig csendben fogunk maradni. Nem akarok beszélni. Nem akarok az érzéseimről beszélni, de nagyon jól tudom, hogy Heikki is faggatni fog. Vagy legalább is beszélni akar majd velem.
- Feszült vagy.-állapította meg.
- Ohh… Te egész udvariasan kezdesz bele.
- Mibe Naty?
- A lelkizésbe… Mert ha jól sejtem, akkor te is arról akarsz faggatni, hogy érzem magam.-fecsegtem teljesen lazán.
- Naty…-sóhajtott fel.
- Ismerlek már… Emlékszel? Egész jól ismerlek.
- Emlékszel egész jól ismerlek én is.-vágott vissza és én a szemeimet forgattam csak amit szerencsére nem látott.
- Nem gondolod, hogy megváltozotam? Az emberek tanulnak a hibáiból.
- Te sosem tanulsz a hibáidból.-állapította meg. Egy pillanatra ledermedtem és elhúzódtam tőle. Sértést kellett volna a fejéhez, de hirtelen semmi se jutott eszembe.- Tudod jól, hogy igazam van.
- Hagyjuk ezt jó? Nem akarok még egy kioktatást végig hallgatni. Volt már részem benne az elmúlt időszakban.-el akartam lépni tőle, de határozottabb volt, mint gondoltam. Megfogta a kezemet és visszarántott magához.
- Ne pattogj Natalien jó? Túl sokan látják.
- Kapd be!-motyogtam miközbe a vállába kapaszkodtam.
- Túl sokan vannak itt nem gondolod?-kuncogott.
- Megbolondultál?
- Inkább te.-nyögtem fel a válasza hallatán és hosszú némaság telepedett ránk. Talán már a második szám szólt amire ringatóztunk amikor erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Meghalt egy motoros.
- Tudok róla.-bólintotott, de én a vállához húzódtam, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Nekem nincs semmi bajom.-bizonygattam és magamon is meglepődtem, hogy ebben a szent pillanatban milyen hihetőnek is tűnik.- Csak Alvarot féltem a legjobban. Jó ideje nem voltunk részesei ilyen szörnyűségnek.
- De Naty… Kérhettek segítséget.
- Nem fogom rögtön agytúrkászhoz küldeni Batit.-háborodtam fel.
- Nem ezt mondtam.-rázta meg a fejét.
- De erre céloztál.-állapítottam meg.
- Nem akarok erről veszekedni veled.
- Jobb is.-sóhajtottam fel.
- Csak nem akarom, hogy padlóra kerülj te is.
- Ne légy gyerekes Heikki. Nekem nem lesz semmi bajom.-jelentettem ki bár nem tudom mennyire is gondolhatom ezt komolyan.