2017. október 7., szombat

Csak még egyszer utoljára…



Sziasztok!
Így szombaton az időmérő közben arra döntöttem, hogy megosztom Veletek az első novellámat. Hirtelen ötlet volt,  de egész könnyű volt írni. 
Jó szórakozást és kellemes hétvégét kívánok!
Millió puszi:
Kira


Csak még egyszer utoljára…
 
Csak még egyszer. Csak még egyszer. Csak még egyszer, utoljára…
Össze se tudták számolni már hányszor hagyta el ez az aprócska mondat a szájukat. Maguk se tudták, de mindig biztosak voltak abban, hogy betudják tartani ezt az apró kis fogadalmukat. Mindig bíztak benne, hogy tudnak majd a józan eszükre hallgatni. Reménykedtek abban, hogy a vonzalmuk csak egy éjszakára szó. De tévedtek… Ahogy általában mindig…
A szőke hajú férfi hatalmasat sóhajtott, miközben a feje alá gyűrte a párnát, és annak a gyönyörű nőnek a haját piszkálta, aki éppen a mellkasára húzódott. Imádta ezt. Imádta hallgatni a nő csendes szuszogását. Imádta érezni a haja illatát.
Apró puszit nyomott partnere homlokára, aki lassan mocorogni kezdett, majd csodálkozva pislogott rá. Egy pillanatra elszégyellte magát a sportoló, hiszen nem akarta felébreszteni a szőkeséget. Ő csak kedveskedni akart.
-Miért nem alszol,Nico? – kérdezte csendesen, és végigcirógatta a kicsit borostás arcot. Látszódott a szépségen, hogy aggódva tette fel a kérdését.
- Nem vagyok álmos Eve. De te pihenj! – igazította meg a takarót a szőke nőn, és rámosolygott.
-Versenyed volt, és késő is van már… És…
-Mi és? – kérdezett rá a német férfi szinte már nevetve.
- És még ágyba is csábítottál. Azt hinné az ember, hogy rég kifáradtál – a választ hallva nem tudott komoly maradni. Egyszerűen nem tudta féken tartani a jó kedvét a sportoló. Persze.  Eve ilyen volt… Mindig kimondta, amit gondolt. Ahogy mondani szokták, ami a szívén az a száján.Kevés ilyen lánnyal találkozott eddig.
- Amire kell, arra van energiám – felelte büszkén. Felkönyökölt mellette a lány, és végig kalandoztak az ujjai a kidolgozott felsőtesten, amíg a takaróba nem ütközött. Elvigyorodott csak, hiszen szinte számított erre a válaszra.
- Tudom. Szexre mindig van energiád.
- Tudtommal sose panaszkodtál még – forgatta a szemeit a sportoló.
- Volt egy rossz szavam valaha? – hajolt közelebb hozzá az amerikai, és csókolta meg. – Jobb, ha lassan megyek. Hiszen több ilyet nem csinálhatunk – komolyan pislogott csak maga elé a nő.
- Még egyszer utoljára… – motyogta Nico szinte a nő ajkai közé, miközben bele túrt a kócos szőke tincsekbe. Eve az őrületbe kergette.
Követelőzően húzta magához a szőkeséget, és tapadt az ajkaira. Remélte, hogy nem fog ellenállásba ütközni. Finoman kezdte el ostromolni, aki ugyan olyan módon viszonozta. Most nem akarta elengedni. Nem akarta, hogy magára hagyja. Változtatni akart. Nem csak pár óra hosszára akarta maga mellett tudni, hanem egész éjszakára…
Pillanatok alatt kerekedett a nő fölé, és próbálta érvényesíteni akaratát. Csókolgatta a számára felajánlott nyakat, amit imádott. Eve csak elégedetten sóhajtott fel, miközben végighúzta a feketére lakkozott körmeit, a kidolgozott izmos háton, amivel kicsikart egy mély morgásszerű hangot a német sportolóból.
- Csak még egyszer utoljára? – érdeklődött Eve kacéran vigyorogva. Nico egy pillanatra lefagyott, és lassan húzódott el az alatta fekvő nőtől.
- Nem Eve – rázta meg a fejét.
- Tessék?
- Eve… – az előbbi romantikus, és kacér pillanatok tovaszálltak. Szinte pofonként érte mindkettőjüket. Ez a valóság.
- Meggondoltad magad?
- Igen… Vagy is nem – rázta meg a fejét, és tudta most már össze kell szednie magát. Nem léphet vissza, ha már belekezdett. Hetek óta nyomta a lelkét a dolog, és most már jobb, ha megbeszélik. – Eve… Nem csak egyetlen éjszakát akarok.
- Ohh – nyögte ki a nő kicsikét meglepődve.
- Kapcsolatot szeretnék Veled!
- Nicolas. Ez nem így működik – csóválta meg a fejét a szőke nő, és szégyellősen húzta magára a takarót, miközben ülő helyzetbe tornázta magát.
- Miért? – fakadt ki értetlenül Nico. –Itt vagy… Itt vagyunk, és hónapok óta játsszuk ezt. Veled akarok lenni, de nem csak egy éjszakára.
- Figyelj…! – próbálta összeszedni a gondolatait Eve. Túlságosan bonyolult az élete. Eddig is az volt… De most a sportoló kérése és kijelentése összezavarta.
- Te nem ezt akarod igaz?
- Nico… – sóhajtott fel. Jelenleg túlságosan gondterhelt és kínos volt a légkör a szobában. Mindketten tudták, hogy ennyi. Ennyi volt, de magyarázatott akartak adni és kapni. Azonban tudták, hogy ezzel csak sebeket okoznak… Túl nagy sebeket.
- Nem erről van szó.
- Magyarázd meg, Eve! – csattant rá a német nem túl kedvesen.  A nő egy pillanatra összerezzent, majd el is szégyellte magát. Ő az, aki húzza az időt. Aki próbálja magát menteni. Aki nem akarja megbántani az egyik legcsodálatosabb férfit, akit ismer. Pedig tudta… Megfogja… Össze fogja törni.
- Megkaptam a newyork-i munkát, Nico. Azt, amelyikről meséltem neked Németországban. Emlékszel?
- Igen, emlékszek.
- Megkaptam. Egy hónapon belül kezdek, és odaköltözök. Azaz élet vár rám, amiről meséltem neked.
- És abba én nem tartozok bele – összegezte röviden a férfi.
- Nico…
- Nem kell semmit se mondanod Eve – rázta meg a fejét, és kászálódott ki az ágyból. Sietősen kapta magára a boxer alsóját és reménykedett benne, hogy a többi ruhadarabja is meg lesz előbb-utóbb. – Tudom a karriered…
- Nico… – sóhajtott fel a nő kicsikét meggyötörten. Lassan követte a férfi példáját, és kecmergett talpra. Neki nem állt szándékában sietősre venni a figurát. Amúgy is… Ez az Ő szobája.
A német sportoló már a pólóját próbálta kibogozni, amikor a nő mellé lépett és megfogta mindkét kezét. Csodálkozó pillantást tudott kicsikarni ezzel a tettével. – Ne menj el, kérlek! Most ne!
- Szeretlek, Eve. Hülyeség tudom, de beléd szerettem.
- Te csak azt gondolod, hogy szeretsz – cirógatta meg a borostás arcot. – Mert elfelejtettem veled a rosszat.
- De… – makogta a férfi, miközben Eve ujjai már a szőke rövid tincsekbe kalandoztak.
- Kérlek!Kérlek, maradj itt! Tudod… Csak még egyszer utoljára….

2017. szeptember 30., szombat

Közérdekű közlemény...


Szép napot kívánok Mindenkinek! :)
Remélem jól vagytok ezeken a kellemes őszi napokon. 
Kis helyzet jelentést szeretnék tenni:  Készülgetnek a részek, kisebb nagyobb sikerrel.
Azonban lenne egy kérdésem. Mit szólnátok hozzá, hogy ha néha napján hoznék nektek egy-egy novellát? Most először kaptam kedvet hozzá, és be kell vallanom még nekem is új ez a dolog. Meg nem tudom mennyire lennétek vevők rá :)

Kellemes hétvégét. Puszi:
Kira 

2017. szeptember 24., vasárnap

63. fejezet






Csendesen ücsörögtem Alvaro székében és nem vettem le a szememet a képernyőről. Bati körről körre magabiztosabban uralja a motort így nem lehet azt mondani, hogy ma nem végzi jól a munkáját. Rövidebb-hosszabb etapok után jött ki a boxba és elmondta tapasztalatait a motorról és a tanácsait a beállításokról. Már csak tíz perc volt hátra amikor a versenyzők az utolsó rohamra indultak, és eközben Alvaro elesett. Nem volt nagy esés, hiszen „csak” végig csúszott az aszfalton. Miután visszajött a garázsban azonnal előtte termedtem.
-Jól vagy?
- Igen.-bólintott Alvaro miközben még a sisak még mindig a fején volt.
- Biztos?-kérdeztem rá újra, miközben a tépőzárat téptem fel a kesztyűjén. Leült a székre miután levette a kesztyűjét és a sisakját is.
- Igen Naty jól vagyok…-bizonygatta miközben végig tapogattam a combját, hogy egyben van-e.
- Nem fáj semmid?
- Csak a hátsóm.
- Na azt inkább nem  nézem meg.-lepődtem meg a válaszán és elnevettem magam…
…A megbeszélésig lassan telt az idő és azon kaptam magam, hogy a gyomrom görcsben áll. A lábam rángatózik az idegességtől és ha tehetném akkor már szerintem a körmömet rágcsálnám… Alvaronak pár interjút és mérnöki megbeszélést kell elintéznie és addig nagy bánatomra egyedül hagyott. Kértem egy kávét a pincér lánytól és besétáltam a pihenő szobába és elő szedtem azokat a mappákat amit Antonio készített elő nekem. Olvasni kezdtem és rájöttem nagy szerencse kell… A szerencsének mellém kell állnia… Hiszen a papíron rengeteg szám… De még több ígéret szerepel, amit be kell vallanom nem biztos, hogy véghez is tudok vinni.
-Zavarhatlak?-nyílt ki az ajtó és hallottam meg Antonio hangját. Azonnal összecsuktam a mappát és a lábaimat török ülésbe húztam.
- Szia. Persze.-mosolyodtam el és a hajamat egyszerűen a fülem mögé tűrtem. Lassan csukta be maga mögött az ajtót és ült le az egyik üres székre.- Minden rendben Tonio?
- Persze. Csak tudni akartam, hogy vagy.
- Egész jól vagyok.-füllentettem nem túl hitelesen. A férfi homlokát ráncolva bámult rám és megcsóválta a fejét.
- A mai napig szarul hazudsz Natalien.
- Ez nem is igaz.
- De… Izgulsz?
- Igen… Meg talán fáradt is vagyok…-vallottam be csendesen.
- Néha kellene egy kis szünet.
- Az nem most lesz Antonio.-csóváltam meg a fejem.
- Muszáj lesz pedig időt szakítanod magadra.
- Tudod milyen világ ez. Pont most jön azaz időszak amikor felpörögnek az események.
- Te pedig tudhatnád Natalien, hogy vannak határaid… Embereknek vannak határai… És te viszont azokat a bizonyos határokat súrolod.
- Ez nem igaz.-csóváltam meg a fejem.
- Figyelj Naty.-sóhajtott fel hangosan.- Mindenkit megviselt az ami történt…
- Ne akarj analizálni Antonio. Sose ment neked ez a dolog és én se akarok beszélni róla.-csattantam fel és elértem, hogy Antonio torkán akadt minden szó. Tudom ezzel elárultam magam, mi szerint nem fogja firtatni a gondjaimat. Hirtelen túlságosan kínosnak tűnt a csend. Feszélyezve éreztük mind a ketten magunkat, de tudom ezt a csend királyt jelenleg én nyerem.
- Te szereted Alvarot.-szólalt meg hirtelen a férfi. Meglepődve pillantottam rá és hirtelen köpni nyelni nem tudtam.
- Tessék?
- Te… Szereted… Alvarot.-tagolta el a mondatott, úgy mint ha valami gyenge elméjű lennék.- Ahogy figyelsz rá és most is ahogy elesett aggódtál miatta…
- Tudod, hogy sokszor testvérem helyett testvérem volt Alvaro.-vontam meg a vállam.
- Sokszor nem csak ezt a szerepet töltötte be.-kotyogta közbe.
- Alvaro volt az első szerelmem… De te ezt nagyon jól tudod.
- Túlságosan.-nyögött fel.
- De azóta ő az akire számíthatok… Bármikor bármilyen dologban. Elhagytam Heikkit egy hatalmas butaság miatt… De Alvaro mellém állt akkor is. Barcelonába költöztünk és lépésről lépésre jobb lett az életünk.
- Tudom, hogy félted Alvarot.
- Mindig is féltettem.-feleltem talán kicsikét felháborodva.
- Nem úgy értem Naty.-rázta meg a fejét Tonio.- A baleset… Meghalt egy fiatal motoros… Te is nagyon jól tudod, hogy ez akár Alvaroval is megtörténhetett volna… De ne gondolj erre. Ne hagyd, hogy a gondolataid eltereljék a figyelmedet.
- Jól vagyok Antonio. Ennél jobban nem is lehetnék.-feleltem határozottan és személy szerint lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést. Nem akartam tovább beszélgetni a balesetről, a következményekről és a mi lett volna ha… Egyszerűen azt akartam, hogy hagyjanak békén…

2017. szeptember 13., szerda

62. fejezet



Olyan mint ha éppen most feküdtem volna le, de már hangokra riadtam. Úgy ugrottam fel, hogy csodálkoztam azon is, hogy az ágyon maradtam. Ismét megütötte a fülemet az a hang. Kopognak… Kopognak a szobám ajtaján. Azonnal a telefonom után kaptam és próbáltam beazonosítani, hogy mennyi is az idő.
-Hat óra sincs még Alvaro…-dünnyögtem hangosan, és mivel újra kopogtak az ajtón felálltam az ágyról. Azon törtem a fejem, hogyan tekerem majd ki a barátom nyakát azért mert felébresztett.- Remélem okkal ébresztettél fel!-förmedtem rá a vendégemre és legnagyobb meglepetésemre nem a motoros barátom állt a küszöbömön.
- Szia Natalien!-szólalt meg Antonio egy fél oldalas mosoly kíséretében. Túlságosan értelmes fejet vághattam, hiszen megszólalt újra.- Beengedsz?
- Per… persze.-bólogattam és utat engedtem neki. Tonio lassan elsétált lassan mellettem és tudtam  nagyon gyorsan észhez kell térnem. A volt főnököm okkal van itt… Hiszen eleget tett a kérésemnek és itt van.- Hogy kerülsz ide?
- Úgy emlékszek te akartad minden áron, hogy ide jöjjek.
- De te minden áron elzárkóztál tőle… Eddig legalább is.-gondolkoztam el miközben a mellkasom előtt átfontam a karjaimat és sétáltam utána lassan.
- Gondolkoztam…
- Vagy is Alvaro hívott fel?
- Először nem. De részben neki is köszönhető, hogy itt vagyok.-vágta le magát a fotelba és először körbe nézett, majd alaposan engem vett szemügyre.- Mi az Natalien? Rövid volt az éjszaka?
- Tegnap szórakozni voltam Haydennel és Spies-szel.
- Másnapos vagy?-nevetett fel.
- Nem. Csak… Mindegy… Három óra alvás után ne várd, hogy toppon legyek.-legyintettem.
- Menj. Szed rendbe magad és utána reggelizzünk. Hát ha használhatóbb leszel ezek után…
…Be kell vallanom ritkaságnak számít, hogy engedelmeskedtem elsőnek Tonio utasításának… De dünnyögés és hiszti nélkül vonultam el a fürdőbe. Kellett egy kis idő, mire tényleg emberi külsőt tudtam varázsolni magamnak és amikor kisétáltam a helységből Alvaro már ott beszélgetett a volt főnökünkkel. Ahogy rám nézett elhúzta a száját.
-Másnapos vagy?
- Nem… Dehogy…-nyögtem fel.- De amúgy neked is jó reggelt.
- Szia.-vigyorodott el és felmutatott két sisakot.- Van kedved hozzá? Tonio pedig mehetne a bérelt autónkkal.
- Benne vagyok.-bólogattam. Imádok motorozni. Alvaro mögött pedig főleg.
- Reggelizni nem kellene?-szólalt meg diplomatikusan Antonio.
- A pályán. Kint jobb a kaja.-vágtam közbe immár vigyorogva. Pedig pontosan tőlem nem megszokott, hogy ennyire vágyakozom a nap első étkezése után.
- Akkor?-kérdezett rá csendesen és homlokát ráncolva a volt főnökünk. A táskámhoz léptem és előkerestem belőle a sluszkulcsot. Azzal a lendülettel átdobtam a férfinak aki meglepetten kapta el.
- Ahogy Alvaro mondta… Tiéd a kocsi, mi pedig megyünk motorral.
- Még mindig csodálkozok, hogy a Suzuki miért ilyen kegyes veled…-csodálkozott el Antonio.-Főleg, hogy melletted van egy ilyen eszetlen nőszemély.
-Ezt most bóknak veszem…
…Imádok Alvaroval motorozni. Külön-külön is szeretek, de együtt se rossz.  Nem vagánykodik feleslegesen… Na jó ez nem teljesen igaz, hiszen jelenleg úgy hajt mint az őrült. Azt hittem hirtelen, hogy sorompóstól rontunk be a parkolóba. Szememet szorítva vágtam hasba, hogy lassítson. Ahogy megállt hallottam Alvaro vidám felszabadult kacagását.
-Ilyet többet ne csinálj!-kaptam le a fejemről a sisakot és fújtattam, hogy a kósza hajtincseim ne piszkálják az orromat.
- Mi az? Nem tetszett?-nevetett Bati újra.
- Figyelj ha ezt egy pályán csináltad volna akkor jobban élveztem volna.
- Akkor a pánikod jele volt az, hogy hasba vágtál?-kapta a kajára a sisakját és lépett közelebb hozzám, hogy megigazítsa a hajamat.
- Fogalmazhatunk így is.-vontam meg a vállam mosolyogva. Ekkor kaptam észbe, hogy a kocsi ajtaja is becsapódott és hallottam meg a volt főnökünk hangját.
- Nektek elment a józan eszetek?
- Nem én voltam.-emeltem fel védekezően a kezeimet.
- Örüljetek, hogy senki se jött még rá arra mit műveltek. Mert először mind kettőtök nyakát kitekernék és utána csak külön külön közlekedhetnétek gyalog a versenyhétvégéken.
- Antonio…-szólt közbe kicsikét bátortalanul Alvaro.
- Semmit se változtatok az elmúlt szűk 10 évben. Csak rosszabbak lettetek.-csóválta meg a fejét lemondóan…
…Antoniot bemutattuk a csapatunk nagy részének vagyis Alvaro volt az, aki az összes szerelő fiújának bemutatta a honfitársunkat, majd végre átmentünk a motorhomeunkba reggelizni. A reggeli alatt csendesen hallgattam, ahogy beszélgetnek körülöttem. Alvaro nagyon lelkesen magyarázott Tonionak, aki próbálta jó kedvvel hallgatni a motoros szavait.
-Beszélhetnénk?-fordult felém Alvaro miközben én már a kávémat kortyolgattam.
-Persze.-bólintottam kicsikét meglepődve.
- Akkor én sétálok egyet.-sóhajtott fel Antonio és lassan komótosan felállt és elsétált. Csodálkozva pillogtam a távozó után, majd a barátomra.
- Baj van Bati?
- Segíteni akarok neked.
- Tessék? Miben akarsz nekem segíteni?
- Úgy akarok segíteni neked, mint  Iker.
- Ikernek se hagytam… Csak kaptam tőle egy csekket. De nem mondtam, hogy el is fogadom.-csodálkoztam el.
- Akkor hagyd, hogy én segítsek… Naty… Ezer éves barátok vagyunk. Tudnod kell, hogy bennem bízhatsz.
- Bati…-nyögtem fel gondterhelten.
-Naty kérlek! Ne légy makacs. Segíthetek… És segíteni szeretnék.
-Hogyan tudnál segíteni rajtam?-tettem fel sokat mondóan a kérdést.
-Szponzorokkal… Befolyással… Pénzzel… Tanáccsal… és lelki támogatással.-sorolta el annyira lazán, mint ha arról fecsegne, hogy mit is kell vennie azok után ha haza megyünk.
- Ha igent mondok ugye tudod, hogy nem mondhatod el senkinek se…
- Mit is?-vigyorodott el. Egyszerűen ez az a mosolya amikor tudja, hogy lassan, de nyert ügye van.
- Figyelj Alvaro már jó pár embert visszautasítottam… Ikert is. Tuti… Ezer százalékra biztos, hogy megsértődne ha a te segítségedet elfogadnám az övét pedig nem.
- Kit érdekel Iker?-kontrázott vissza. Homlokomat ráncolva pillantottam rá, mire ő csak lazán és azzal a tekintetével, hogy ő nem is mondott semmi rosszat vállat vont.- Ezek szerint igent mondasz nekem?
- Igen. Igent mondok.
- Nem fogsz bennem csalódni Naty ígérem.-mosolyodott el és én azonnal megöleltem. Hatalmasat sóhajtottam és éreztem ahogy hasonlóan tesz ő is és megölel.
- Köszönöm, hogy vagy nekem Bati…
…Kávémat kavargattam és azokat a papírokat olvasgattam, amit Tonio adott át nekem. Szerinte hasznos lehet a holnapi megbeszéléshez. Ő intézte el, hogy meghallgassanak. Hiába tagadja… és hiába mutatja azt, hogy nem érdekli a hely és a helyzetem még is itt van. Segít nekem.
-Nem lesz sok az a kávé? Hanyadik ma?-szólalt meg valaki az asztalom mellett. Összerezzentem a hang hallatán, majd elmosolyodtam ahogy megpillantottam Rosiet.
- Szia. De jó, hogy itt vagy. Rég láttalak.
- Nem egy csapatnál dolgozzunk… És sok a meló is.-húzta meg a vállát.- Leülhetek?
- Persze. Kérsz egy forró csokit? Tudom, hogy nem vagy odáig a kávéért?
- Kérek.-bólintott, majd azzal a lendülettel el is kaptam a közelünkben andalgó pincérlányt és kértem egy forró csokit és két csokis muffint. –Hanyadik kávéd a mai?
- Negyedik azt hiszem.-vontam meg a vállam.
- Azt hiszed?-nevetett fel.
- Este elmentem a fiúkkal szórakozni.-a csodálkozó tekintetét látva tudtam magyarázkodnom kellett.- Ben és Nicky.
- Miért nem lepődök meg rajta?-kuncogott.- A mezőny két lázadója.
- Nem is. Lázad itt mindegyik.
- Végül is igazad van.-vágta rá úgy mint aki elgondolkozott a szavaimon.
- Na láttod.-vigyorogtam.- Későn értem vissza és mire aludtam volna valamennyit megjelent Tonio a szobámba és úgy érzem magam, mint akin átgyalogoltak… Többször is…
- Tonio?-kérdezett vissza.
- Megkerestem a volt főnökömet, hogy segítsen nekem a csapattal kapcsolatban. Először ellenkezett, de most még is itt van.
- Ezek szerint tényleg bele vágsz?-kérdezett rá csendesen. Rosie az elejétől fogva tud arról, hogy mit tervezek. Segített és szerinte pénzügyileg nagyjából jól állok a terveim megvalósításához.
- Szeretném. Nagy meló igaz.
- De ha kitartó vagy sikerülni fog.-fogta meg a kezemet és rám mosolygott.
- Remélem.
- A barátaid is segítenek ha szükséges.
- Iker és Alvaro is segíteni akar.
- Mert fontos vagy nekik.-véleményezte csendesen.
- Kérdezhetek valamit Rosie?
- Mi a baj?-csodálkozott el.
- Nicky azt mondta, hogy van valakid… Kamuzott vagy igaz ez?
- Tudtam, hogy nem fogja tartani a száját.
- Nem tanultad még meg Rosie? Motorosra ne nagyon bízz nagy titkot. Nem igazán tudják tartani a szájukat.
- Erre rájöttem.-nyögött fel.
- Akkor?-kérdeztem rá, és szerintem elég nyilván való hogy szeretném tudni az igazat.
- Igen…-nyögte ki a lány.- Van valakim.
- Boldog vagy vele?
- Igen… Azt hiszem igen.-felelte nagyon csendesen.
- Ez a legfontosabb.-szorítottam meg a kezét és bátorítólag mosolyogtam rá.
- Az nem is érdekel, hogy ki az?
- Hogy ha boldog vagy mellette akkor édes mindegy ki azaz illető.-húztam meg a vállam…
…Az időjárás ma nem igazán kegyes hozzánk. A legkisebb kategória edzésének végére megérkezett az eső és jelenleg is töretlenül szakad. Alvaro csendesen készül már a garázsban, míg én csak ácsorgok mellette és figyelem őt és a pár méternyire tőlünk ücsörgő Antoniot.
-Szerinted élvezi?-szólalt meg Alvaro miközben az esőkabátját szedtem elő.
- Tessék?-csodálkoztam el.
- Szerinted Antonio élvezi?-ismételte meg magát.
- Nem tudom.-vontam meg a vállam és az említett személy felé pillantottam, aki a csapat olasz versenyzőjének motorját figyelte komolyan.- Sebeket tépünk fel… Ebben biztos vagyok. A motorozás tette tönkre a családját.
- De még is rögtön igent mondott amikor megkértem jöjjön el ide.-kotyogta el Bati és ahogy rá pillantottam csak vállat vont.- Azonban neked erről nem kell tudnod.
- Tegyem a hülyét, hogy nem tudok semmit se?
- Könnyebb lenne ha ezt tennéd.-felelte lazán, miközben én a garázs ajtó felé bámultam és figyeltem, hogy szakad az eső.- Hogy alszol mostanában?
- Tessék?-lepődtem meg a kérdésén.
- Hogy alszol azok után ami történt?-ismételte meg magát.-Fáradtnak tűnsz.
- Csak azért vagyok fáradt mert keveset aludtam az éjszaka.
- Nem arra gondolok…-forgatta a szemeit. Tudom hiába mentegetőznék és keresnék kifogásokat nem hinne nekem. Felsóhajtottam először és a padlót kezdtem el bámulni. Kinyújtotta a kezét és a hajamat gondosan a fülem mögé tűrte, hogy lássa az arcomat.-Tudom, hogy Misano után se aludtál jól.
- Nem velem kell foglalkoznod Bati.-mosolyodtam el. Homlokát ráncolta egy pillanatig, majd megcirógatta az arcomat.
- A barátom vagy.
- Te is nekem… Ezért pedig most mozdulj! Nem kellene megfáznod. Ápolhatnálak utána és olyan lennél mint egy nyűgös kisgyerek.
- Kedves vagy ismét.-nyögött fel, de szerencsére vigyorgott.