2019. június 17., hétfő

8. fejezet



 
Hatalmasat sóhajtottam, miközben arra összpontosítottam, hogy ne vágjam le az ujjaim hegyét. Nem tudom miért akarok főzni egyáltalán, hiszen Alvaro nincs itthon. Haza ment a szüleihez. Azóta nem láttam mióta haza jöttem Olaszországból. Nekem pedig egyáltalán nincs étvágyam. Pocsék dolog most egyedül lenni… Nagyon… De nem akaszkodhatok rá senkire se és nem is akarok. Magam kell megküzdenem a problémáimmal még akkor is, ha rohadt nehéz. Csengettek és kezemet törölgetve indultam el ajtót nyitni. Meglepetésemre egy hatalmas virágcsokorral találtam magam először szembe.
-Sergio…-sóhajtottam fel, hiszen rögtön tudtam ő az.
- Szia… Bejöhetek?-kérdezett rá egy apró fél oldalas mosoly kíséretében.
- Persze.-léptem el az útjából és kezembe adta a csokrot. Színes tulipánok…- Miért nem szóltál, hogy jössz? Akkor megcsináltam volna a vacsit korábban…
- Naty… Csss…-lépett közelebb hozzám és a két kezét az arcomra csúsztatta.- Ne pánikolj… Meg akartalak látogatni. Csak úgy…
- Csak úgy…-ízlelgettem az aprócska kis szót.
- Igen. Csak úgy.-mosolygott rám és megöleltem. Gondoskodóan zárt a karjai közé miután a homlokomra nyomott egy apró puszit nyakamba fúrta az arcát. Hosszú percek teltek el némaságban és éreztem, ahogy a torkom pillanatok alatt elszorul… Könnyeim potyogni kezdtek az arcomon végig.
- Naty… Mi a baj?-csodálkozott el ahogy rájött sírok.
- Sem…semmi.-szipogtam halkan.
- Kicsim…-simogatta meg az arcomat. Annyira pocsékul éreztem magam, hogy átsiklottam azon is hogyan nevezett.- A semmi miatt nem sírnál…
- Annyi… de annyi minden jár a fejemben…-ömlöttek a szavak belőlem hirtelen.-Nem mondanak semmi biztosat Robert állapotáról… Ott fekszik a kórházban egy életerős férfi, akinek álmai és céljai vannak. Ki tudja mi lesz?
- Naty…-ráncolta a homlokát Sergio.- Te… Te most nagyon feszült vagy.
- Nagyon.-nyögtem fel hangosan és a mellkasába temettem az arcomat, amit nagy meglepetésemre hagyott is. Hatalmasakat szuszogtam, ő pedig néma csendbe várta, hogy összeszedjem magam.
- Sajnálom.-szólaltam meg csendesen.
- Mit sajnálsz?
- Mindent…-motyogtam magam elé.- Most már mindennel tisztában vagyok.
- Mivel vagy tisztában?-érdeklődött türelmesen és a hajtincseimet elhúzta az arcomtól.
- Hogy mit érezhettetek amikor volt a balesetem.
- Naty túl élted… és szerencsére már fel is épültél a balesetből. Nem a te hibád.
- De minden az én hibám volt akkor. Dacból cselekedtem. Normális ember nem tesz ilyet… Így.
- Tízből kilencszer dacból cselekszek én is.-vonta meg a vállát majd nyomott egy puszit a számra.- Most pedig elmegyünk vacsorázni.
- Készül a vacsora…-makogtam magam elé.
- Nem baj. Gyere.-csúsztatta a kezemet az enyémbe és rám mosolygott. Azzal a mosolyával amivel tudja megbízom benne…
…Muszáj volt lefoglalnom magam valamivel és a legjobb módja a futás mostanában. Kifulladva léptem be a házba és rúgtam le magamról a cipőmet. Gondolom lassan szokásához híven Alvaro már nincs itthon. Konyhába sétáltam és kivettem a hűtőből egy üveg ásványvizet amikor megjelent Alvaro az ajtóban.
-Ohhh…-lepődtem meg őszintén.- Azt… azt hittem nem vagy itthon.
-Beszélni szeretnék veled Naty.-lépett közelebb hozzám.
- Mi a baj Bati?-szakadt ki egy hatalmas sóhaj a mellkasomból, hiszen utálom amikor ilyen hangsúlyban kezd el valamit.
- Csak beszélgessünk.
- Nem fogok fejvesztve elrohanni bármit is mondasz.
- Azt hiszem alakul valami az életemben.
- Barátnőd van?-kérdeztem rá konkrétan.
- Noeliaval találkozgatok pár hete.-felelte csendesen. Számat tátva felejtettem hirtelen.
- Noelia…
- Naty szeretném, hogy…
- Elköltözök ha ezt akarod.-előztem meg. Nem akartam, hogy sajnálkozzon. Nem akartam, hogy bármit túl magyarázzon. Sose volt jó benne… Letettem az üveget az asztalra.
- Naty…-sóhajtott fel és tett egy lépést felém.
- Alvaro hagyd ezt. Sose voltál jó abban, hogy túlmagyarázd a dolgokat.
- Natalien… A barátom vagy.
- Tudom és bármi történik az is maradok. Segítettél talpra állni. Így most nekem az a dolgom, hogy segítsek rajtad. Szeretném, hogy boldog légy. Ha az pedig úgy sikerül, hogy elköltözöm akkor megteszem.
- Ugye tudod, hogy….
- Mit tudok Bati? Csak annyira jöttem rá, hogy Malajzia óta kicseszett fura vagy.-motyogtam magam elé és láttam Alvaron, hogy tudja mire gondolok, hiszen hatalmasat nyelt és zavartan fonta össze a mellkasa előtt a kezét.
- Nem tudtam, hogyan kellene elmondanom.
- Őszintén.-feleltem csendesen…
…Hatalmasat sóhajtottam miközben a ruháimat hajtogattam. Tudom nem a legjobb ötlet volt, de haza költöztem a szüleimhez. Ennyi idősen nem a legjobb dolog haza menekülni a családi házba, de tudom itt szeretettel fogadnak. 
-Boldogulsz Kicsikém?-szólalt meg apa az ajtóban.
-Persze.-mosolyodtam el őszintén.-Köszönöm, hogy itt maradhatok.
- Ugye tudod, hogy most butaságokat beszélsz?-sétált közelebb hozzám és leült az ágyam szélére, miközben én török ülésbe húztam a lábaimat.
- Tudom.-sóhajtottam fel.
- Alvaroval összevesztetek?
- Nem…. Csak kicsit bonyolult lett minden.-vontam meg a vállam.
- Ilyen az élet Kicsikém.-mosolygott rám.
- Tudom apa.
- Ha türelmes vagy akkor előbb utóbb minden ki fog alakulni.
- Tudom.-motyogtam és a hajamat a fülem mögé tűrtem. –Csak nem akarom elveszíteni Alvarot se.
- Szerintem ő az akit sose fogsz elveszíteni. Tudom nagyon jól, hogy mennyi mindenen mentetek keresztül.
- Rengeteg mindent átéltünk már.-motyogtam miközben a takaró mintáját kezdtem el piszkálni.
- Minden helyre fog jönni.
- Remélem.-sóhajtottam fel.- Azt szeretném, hogy most már minden jobb legyen.
- Van munkád… Hobbid… Barátaid…
- Talán párom is van.-vallottam be csendesen.
- És szabad tudni, hogy ki az?-ahogy apára pillantottam valamiféle huncutságot láttam a szemében.
- Ugye nem mondod el még anyának? Eléggé kezdetleges még minden.
- Ha ezt szeretnéd így is lesz.
- Ramos az. Sergio Ramos. De tényleg nem biztos még semmi se.

2019. május 19., vasárnap

7. fejezet


Itt vagyunk a teszt helyszínén már. Natalien elkísért, hiszen a RedBull nem tart igényt az első teszten a szolgálataira. Kicsit örülök, hogy velem van… Kiszakad Madridból… Kiszakad a hétköznapokból és talán kicsikét elszakad Ramostól is. Nem bánom, hogy vele van. Igazából én is tehetek arról, hogy a focista karjaiban kötött ki. Hogy miért tettem? Talán berezeltem… De nem is tudom megmondani miért tettem igazából. Azonban ha így túl lép az elmúlt időszakon nem lesz semmilyen kétségem.
A pályát futottam körbe, és éppen visszaértem a paddockba amikor megpillantottam Natalient, ahogy Rosieval trécsel. Nehezen viselem ezt a képmutatást. Tudom hibás vagyok én is, hiszen a kezdetek kezdetén el kellett volna mondanom, hogy Iker megcsalja… és talán azt kellett volna elmondanom, hogy kivel teszi ezt… De rosszabbul viselem azt ahogy Rosie teszi az ártatlant.
-Bati.-mosolygott rám a barátom ahogy megpillantott.- Azt hittem világgá mentél.
- Csak körbe futottam a pályát.-pusziltam meg a homlokát.
- Érzem.-vigyorgott még mindig.
- Lezuhanyozok. Utána mehetünk kajálni. Mit szólsz hozzá?-kérdeztem rá. Naty csak bólintott. Rosie addig is kimérten ácsorgott tisztes távolságra tőlünk és gondosan kerülte a tekintetemet. Ezt igazából a nyár óta csináljuk. Mióta számomra nyilvánvaló lett minden, amikor minden szidalmat és vádaskodást egymás fejéhez vágtunk. Túl lőttem a célon? Lehet… De nem tudtam és nem is akartam semmit se megmagyarázni. Naty mobilja hangos zenélésbe kezdett és ahogy előhalászta a táskájából a készüléket felém fordította és tudtam ez most kicsikét hosszabb beszélgetés lesz, hiszen a kijelzőn a sevillai focista nevét olvashattam.
- Most már mindig ez lesz Alvaro?-szólalt meg Rosie, gondosan azok után, hogy Naty eltűnt a konténer mögött. Tudtam direkt nem szólalt meg korábban, hiszen akkor mind ketten magyarázkodhatnánk.
- Mire gondolsz?-kérdeztem vissza egyszerűen. Pedig sejtem mire gondolt. Vagy is… pontosan tudom mire gondol de jelen pillanatban legjobb és legegyszerűbb dolog volt tenni az értetlent.
- Tesszük a hülyét és szinte úgy viselkedünk egymással, mint ha idegenek lennénk? Miért jó ez?
- Nekünk nincs miről beszélnünk.-jelentettem ki és elindultam a csapatom felé.
- De van miről beszélnünk.-szólt utánam a nő és megtorpantam. Az ajkaim egy pillanat alatt vonalba préselődtek és fegyelmeznem kellett magam, hogy ne tegyek meggondolatlan dolgot. Lassan fordultam meg és tettem felé két lépést.
- Akkor beszélgessünk Rosie. Miről akarsz beszélgetni?-tettem fel cseppet ironikasan a kérdést.
- Alvaro…
- Mikor akarod elmondani, hogy te vagy az a nő? Hogy te voltál az akit Casillas kedvére meghúzott amikor csak akart?-soroltam a felmerült kérdéseimet..- Vagy arra vártok, hogy mikor jelenik meg a fényképetek az újságokban? Mert megsúgom Rosie Madridban bármikor lebukhattok és a ti életeteken fog csámcsogni.
- És te mikor akarod elmondani, hogy tudtál az egészről?-kontrázott vissza a finn nő és az egész testem megfeszült.- Vagy mikor mondja el Ramos neki, hogy a kezdetektől tudott az egészről? Sőt… Mert szerintem nem csak az lesz fájó pont Naty számára ha kiderül részemről az igazság… Hanem ha rájön arra, hogy ti tudtatok mindenről.…-bökött mellkason hirtelen a lány.- Ugyan olyan árulásnak fogja venni. Sőt talán nagyobbnak.
- Ezzel nem oldasz meg semmit se.-csóváltam meg a fejemet komolyan.- Rosie rájöhetnél valamire.
- Mire?-lepődött meg őszintén.
- Azzal nem nyersz bűnbocsánatot senkitől se, ha addig vársz az igazsággal amíg Naty boldog nem lesz Ramos-szal. Nem tudod elfelejtetni vele azt ami történt.-csóváltam meg a fejem.
- Nem tudod megakadályozni az igazságot Alvaro. Találkozok vele… Beszélgetünk… A ba…
- Ha most azt mondod, hogy a barátod röhögő görcsöt kapok.-horkantottam fel ironikusan.
- Nem vagy különb Alvaro… Csak neked is könnyebb vagdalkozni ahelyett, hogy belátnád a hibáidat.
- Tessék?-csodálkoztam el.
- Hogy is hívják a volt barátnődet… vagy éppen a jelenlegit?
- Noelia nem tartozik ide.-ráztam meg a fejem.
- Pedig úgy tudom, hogy pontosan miatta lett vége a kapcsolatodnak…
- Tudod mit Rosie… Akadj le a kapcsolatomról. De elhiheted teszek róla, hogy Naty észhez térjen…

***


Itt vagyunk már Malajziában és be kell vallanom fogalmam sincs Alvaroba mi ütött. Nem beszél velem… Vagy is az egy szavas válaszokat lehet beszélgetésnek nevezni? Igen… Nem… Talán… Ha lehet akkor beszélgetünk. Kényelmetlen a szitu? Nagyon… De idő kell tudom és minden megváltozik.
Kint vagyunk a pályán és jelenleg nincs más dolgom, mint Alvarora figyelni és nem útban lenni, már amennyire ez lehetséges.
Bati az utolsó ellenőrzését hajtja végre a ruháján miután átadta a kulacsát nekem. A ventilátor mellé helyeztem le a tárgyat majd megszorítottam a vállát.
-Vigyázz magadra!-kértem kedvesen és bátorítólag rá mosolyogtam. Csak fél szemmel rám sandított, de ott folytatta ahol éppen félbe szakítottam.
- Megpróbálom.-felelte kicsikét flegmán. Nem válaszoltam inkább. Vállat vontam ahogy hátra léptem és ezzel utat engedtem neki, hogy el foglalhatja helyét a feketére festet Suzukin. Helyet foglaltam Alvaro székében és amennyire lehet kényelembe helyeztem magam. Hosszú nap elé nézek, hiszen az ilyen teszt napok rém unalmasak, de annál hasznosabbak. Fél óra elteltével jött ki először Alvaro a boxba. Elmondta a tapasztalatait és most még apró változtatások után indult is vissza a pályára. Újabb fél órás etap következett. Azonban legnagyobb meglepetésünkre Alvaro 10 perc múlva visszatért a garázsba. A szerelők meglepődve vették át tőle a motort, de hiába kérdezgették, hogy mi a baj nem kaptak választ. Bati sietős léptekkel indult meg be és annál határozottabban próbálta leszedni magáról a sisakot. Kíváncsian léptem felé és vártam, hogy kinyögjön bármit is… Azonban ahogy a sisak hangosan koppant a padlón és észbe kaptam Alvaro egyszerűen lehányta a tornacipőmet.
- Valaki…-kiáltottam el magam kicsikét hisztérikusan, de szerencsére résen voltak körülöttem és azonnal egy vödröt nyomtak a barátom kezébe, mire jött a következő...
Három negyed óra múlva már az orvosi szobában tartózkodunk. Alvaro olyan fehér, mint a frissen festett kórházi fal. Infúzió lassan csepegett le felé. Szinte hallani lehet minden egyes cseppet, hiszen egyikünk se szólalt meg. Még akkor se amikor a Suzuki csapatfőnöke is csatlakozott hozzánk.
- Jobban vagy már?-érdeklődtem Alvarotól csendesen. Egyszerűen csak bólintott majd a vizes ruhát újra a homlokára rakta.
- Az orvos szerint napszúrás vagy hőguta… ittál te tegnap eleget?-vetett fel egy teljesen jogos kérdést Tony.
- Szerintem nem nagyon.-válaszolta Bati őszintén.
- Miért nem figyeltél rá? Ez is lenne a feladatod!-esett nekem a főnök hirtelen. Annyira meglepett, hogy csak tátogtam mint az akváriumban keringő aranyhal.
- Már nem a csapat tagja. Csak a kísérőm és tegnap külön töltöttük a napot.-kelt a védelmemre Alvaro. Kikerekedett a szemem, hiszen az elmúlt napokban nem így viselkedett velem.
- Ja… elfelejtettem.-vakarta meg a tarkóját Tony.
- Motorra akarok ülni.-tápászkodott fel az orvosi ágyról Alvaro ahogy félre dobta a vizes rongyot, de egyszerre léptünk oda Tonyval és nyomtuk vissza.
- Ma már 100%, hogy nem. Szerintem holnap se. Nem kellene kockáztatni. Tudod, ha ez most nem hányással jelentkezett volna, hanem ájulással akkor még rosszabbul jártál volna…
- Így is kukás az egész tesztem.-dünnyögött hangosan.
- Két hét és itt a következő. Nyugalom. Katarban már minden rendben lesz.-veregette vállon a főnök.- Most muszáj mennem, mert meg kell néznem mit csinálnak a fiúk. Ne pattogj! Hallgass Natyra és az orvosra. Az infúzió pedig nem árt. Sziasztok!...
…Malajziából hazaérve a helyzetünk nem sokat változott. Alvaro jött ment és egyszerűen nehezen tudtam megfejteni, hogy mi is a baj. Ramos-szal nem igazán találkoztunk, hiszen a hétvégi bajnoki miatt nem is tartózkodik a városban. Hozzá szokhattam volna már… Tudom. Éppen a frissen kimosott ruhákat válogattam szét amikor megszólalt a mobilom.
- Szia Isa. Mizus?-csicseregtem és újra a ruha után nyúltam, hogy folytassam amit elkezdtem.
- Na… Naty…-szipogta a lány. Azonnal éreztem, hogy itt baj van, hiszen Isabel nem szokott ennyire kiborulni… Hiszen kettőnk közül Ő az aki minden erősebb és stabilabb.
- Jól vagy? Isa válaszolj! Kérlek.
- Gye…gyere ide kérlek. Baj van.-nyögte ki nehezen.
- Veled történt valami? Isa kérlek beszélj érthetően.
- Nem… Robertel.
- Mi történt? Isa mi történt?-kezdtem elveszteni a talajt a lábam alól, hiszen eszembe jutott minden. Szó szoros értelemben minden. Isabel mesélt róla, hogy ezen a hétvégén Olaszországban lesz és elkíséri Robertet egy rally versenyre pedig nincs köztük semmi a barátságon kívül. Csak megkérte a lengyel, hogy kísérje el ő pedig természetesen igent mondott neki.
- Életveszélyben van.-sikerült hüppögés nélkül kimondani a mondatát.- Kérlek Naty…
- Azonnal indulok. Jelentkezek, ha odaértem.
- Rend…rendben. Köszönöm…
…Késő délután érkeztem meg. Ahogy kórházhoz értem kiderült, hogy Isa beszélt a biztonsági őrrel és beengedettek engem is.  A kórházon belül csend volt… idegesítően nagy volt a csend. Robert menedzsere akit látásból ismerek a paddockból és nagy valószínűséggel a navigátora a váró terem egyik végében ücsörgött és halkan beszélgettek, míg a barátnőm a terem másik végében ücsörgött egy műanyagszéken. Isa arcán patakoztak a könnyek, remegett a keze.
- Más fél órája műtik…-kezdett el beszélni, de újra zokogni kezdett. Megfogtam a kezét, ami olyan hideg volt, mint a jég.
- Kérlek szépen lélegezz mélyeket.-ez volt az egyetlen épp eszű gondolatom.  Tudom az ilyen helyzetek sose egyszerűek…  A reménytelenség… A fájdalom.
- Az orvosok azt mondták, hogy hívjuk ide a szüleiket is. Nem tudnak semmi biztosat se mondani… Naty én félek.-megöleltem. Fontos Isanak Robert a mai napig… Jártak, együtt éltek, szerelmesek voltak… Most pedig barátok… Muszáj lesz erősnek lennem és támogatnom Isat, hiszen teljesen szétcsúszott.
Az órák nagyon lassan teltek el. Szinte mintha egyszerűen állna az idő. Orvosok sehol és csak befelé mennek a műtőbe és ki felé senki. Megérkeztek Robert szülei és az új barátnője aki nagyon egyszerű lány Edyta. Ismerik egymást Isaval így ők rögtön beszélgetni kezdtek, hogy mi is történt. Addig egyszerűen meghúztam magam a műanyag széken. Úgy éreztem beszélnem kell valakivel különben begolyózok. Tudom, hogy jobb esetben már haza ért.
-Ramos… Tudunk beszélni?-kérdeztem csendesen és meg se vártam, hogy köszönjön.
- Szia Naty.-köszönt lelkesen Sergio.
- Szia.-sóhajtottam egy nagyot és már az jól esett, hogy hallom a hangját. Kicsit erősebbnek éreztem magam.
- Jól vagy?-érdeklődött a hosszú csend után, hiszen tudom meg kellett volna szólalnom már.
- Olaszországban vagyok. –feleltem csendesen.
- Mi történt Naty? –hallottam a hangján, hogy őszintén meglepődött. Azt hiszem sok mindenre számított de erre nem.
- Robert Kubica balesetet szenvedett. Isa ide hívott, mert egyedül nem bírná. Súlyos az állapota… nagyon súlyos. Már több, mint négy órája műtik és nem tudunk semmit se még.
- Nem tudtam róla. Nem rég értem haza.-tudtam, hogy sajnálja. Hallottam a hangján, hogy őszintén mondja.
- Semmi baj csak hallani szerettem volna hangodat.
- Ha bármikor beszélni akarsz velem csak nyugodtan hívj fel. De erre rájöhettél volna már.
- Köszönöm.-motyogtam. Láttam, hogy Isa abba hagyta a beszédet és elindult felém.- Most le kell tennem. Majd hívlak.
- Rendben. Szia.-bontottunk vonalat.
Isa visszaült mellém és nem szólt egy szót se. Csak ültünk egymás mellett. Megszorítottam a kezét, hogy éreztessem mellette vagyok én is. A percek lassan vánszorogtak, ami az ember idegeit még jobban tropára vágta. Isa eldőlt a műanyag széken és a haját kezdtem elpiszkálni. Szerencsére elaludt. Tudom a történtek és a rengeteg sírás miatt… Hiába ittam meg én is 5-6 kávét elszundítottam. Nem sok időre, de szinte felriadtam, amikor Fernando próbált betakarni.
- Semmi baj.-szólalt meg.
- Van valami hír?-dörzsöltem meg a szememet. Óvatosan mozogtam Isa nehogy felébredjen. Így legalább kicsit lenyugszik. Fernando leguggolt mellém és láttam rajta mennyire össze van törve.
- Körülbelül még fél óra.
- Hét órája műtik.-néztem az órájára, hogy biztos legyek magamban.
- Isa hogy viseli?
- Szerinted? Padlón van.
- Robert nagyon erős. Helyre jön. Erre pedig úgy gondolunk vissza, mint egy csúnya sötét fejezetre.-próbált lelket önteni belém, de inkább ez saját magának szólt.  
- Minden rendben lesz.-szorítottam meg a kezét bátorítólag.
- Nagyon remélem.- nézett fel rám és láttam a szemébe, hogy fél…

2019. május 6., hétfő

6. fejezet







Tisztába vagyok vele, hogy a két nappal ezelőtti születésnapi party megváltoztatott mindent. Kezdtük tisztábban látni a körülöttünk kialakult helyzetet, de egyikünk se akart a szokottnál is többet gondolni hozzá. Jól érezzük magunkat… Tudom így is boldog lehetek…
Igazából most is boldog vagyok… Hiszen Alvaro beadta a derekát és újra eljöttünk motorozni. Sergio pedig elkísért minket. Arra a régi beton pályára jöttünk ahol évekkel ezelőtt elkezdtük. Igazából minden itt kezdődött.
-Akkor itt kezdődött minden?-kérdezett rá Ramos, miközben a napszemüvegét az orrára bigyesztette és az ásványvizes flakont a kezébe lóbálta.
- Ide hozott ki apa először. De akkor már Alvaro elég profi volt. Sorba verte a nála nagyobb gyerekeket. –vigyorogtam.
- De ez a fruska hamar borsot tört az orrom alá.-forgatta a szemeit Bati látványosan.-Hamar ráérzett hogyan kell motorozni és rámenősnek lenni.
- Imádtam motorozni… Mondjuk most is.-vontam meg a vállam miközben a gerincvédőt szedtem elő a táskámból.
- Csak sokszor túlságosan is vakmerő vagy.
- Bagoly mondja verébnek.-forgattam a szemeimet mire Sergio felhorkantott vidáman. Alvaro kíváncsian pillantott rá, így a focista hirtelen köhögésnek álcázta a nevetését. Éppen bele bújtam a bőrruhámba amikor eszembe jutott egy dolog. Ami napok óta nyomaszt egy szinten.
- Valami baj van velem?-bukott ki belőlem amivel elértem, hogy mind két fiú értetlenül pislogott rám.
- Mi baj lenne veled Naty?-tolta fel a szemüvegét Sergio és közelebb lépett hozzám.
- Csak napok óta gondolkozok valamin…
- Ha Casillasra gondolsz…?
- Nem… Nem rá most.-ráztam meg a fejem.
- Akkor?-kérdezett rá a focista, miközben megcirógatta az arcomat.
- Rosie hetek óta nem keres. Nem veszi fel a telefont se.
Lehet csak képzelődök, de a két férfi azonnal összenézett és tanácstalanságot láttam az arcukon. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet.
-Biztos sok dolga van az egyetemen.-szólalt meg végül Alvaro.- Meg tudod lassan kezdődik a szezon. Gresini meg minden…
- Tudom…-motyogtam magam elé és megvontam a vállam.- Csak… Mindegy.
- Naty…
- Csak jó lenne néha egy lánnyal beszélgetni… De Isa Németországban van, Rosie pedig kerül.
- Ne paráz Naty. Minden ki fog alakulni…
…Mosolyogva sétáltam végig a folyosón. Csend van és ez jelenleg megnyugtató. A folyosó végén lévő irodának az ajtaján kopogtam és egy szabad után léptem be az ajtón.
-Szia Bátyus.-mosolyogtam rá. Fáradt sóhaj után állt fel a székről és lépett közelebb hozzám, hogy megöleljen. Az egyetlen mozdulatába benne volt minden. Fáradtság. gondterheltség..
-Mi a baj Sergio?-néztem rá csodálkozva ahogy elléptem tőle.
- Semmi.-rázta meg a fejét és hellyel kínált először.
- Hazudsz.-állapítottam meg.
- Hogy vagy? Olyan kisimultnak tűnsz.
- Jól vagyok… De ne terelj!-ráztam meg a fejem. Sergio felnevetett, de egyáltalán nem őszintén. Ismerem már annyira, hogy tudjam van valami.
- Paranoiás vagy kis húgom.
- Nem. Csak ismerlek már.-vontam meg a vállam.- Mi a baj? Munka?
- Nem.-sóhajtott fel a bátyám.- A múlt inkább.
- Tessék?
- Santiago járt nálam.
- Ne… ne… ne! Ne menj bele egyetlen hülyeségébe se!-csattantam fel. Sergio szeme egy pillanat alatt kikerekedett és láttam az arcán mindenre számított csak arra nem, hogy ilyen módon kifakadok.- Nem vesztettél eleget miatta?
- Natalien…
- Sergio  tudod jól, hogy ő az oka mindennek. Bíztál benne és minden hülyeségében követted. Elvesztetted miatta a hivatásod, a szüleidet és… És miattad vesztetted el Aya-t.-tudom a legrosszabb dolog amit most tehettem, hogy a volt menyasszonyára emlékeztetem. Azonban úgy éreztem szükség van erre. Valahogy a földön kell tartanom a bátyámat és tudtam ez az egyetlen lehetőségem.
- Tisztába vagyok mindennel Natalien.-húzta ki magát a széken. Érzem a belőle áradó feszültséget.
- Mit akart tőled az a rohadék?
- Azt mondta olyan dolgokról tud, ami megváltoztatná az életemet.
- Ugye nem hiszel neki?-kérdeztem vissza, de a bátyám nemes egyszerűséggel nem válaszolt. Elővette azt a nézését amit utálok. Amikor el akarja érni a tekintetével, hogy elhitesse velünk az igazát.-Sergio! Mond azt, hogy nem hiszel neki!
- Naty ezt te nem értheted!
- Nem vagyok hülye Sergio. Tudom nagyon jól, hogy bele kerülsz újra a mókuskerékbe… Újra bajba kerülsz.
- Miért mondtam el neked?-kérdezett rá magától és csak megcsóválta a fejét.
- Tudtam, hogy valami baj van hiszen minden az arcodra van írva.
- De miért van egy olyan érzésem, hogy tudsz Santiagoról?
- Hát…-akadt torkomon minden szó.
- Natalien…-állt fel az asztaltól lassan, de láttam minden izma megfeszült.
- Tonio említette pár hete, hogy tud róla…Hogy a városban van. De nem hittem, hogy megtalál téged. Ilyen hamar.
- Miért nem mondtad el?-csattant rám és összerezzentem hirtelen.
- Pontosan ezért!-tettem hasonlóan.-Nem változol.
- Mi van?
- Pontosan azt teszed mint régen!-szedtem össze a táskámat.- Pontosan ugyan azt teszed! Fejjel rohansz a falnak…
…Alvaro a szüleinél van addig én egyedül vagyok itthon. Pakolászok hiszen napokon belül indulunk Malajziába. Elkezdődik Alvaro számára a teszt szezon, ami egyenesen arányos azzal, hogy hamarosan a szezon is elkezdődik. A tegnapi beszélgetés a bátyámmal még mindig a fejemben járt. Sőt egyenesen zsongott tőle már a fejem. Félelem a lelkembe költözött, hogy Santiago megjelenésével egyenes arányos az, hogy Sergio is bajba fog keveredni. Mobilom kezdett el hangosan zenélni a konyha asztalon. Hatalmasat sóhajtottam és néztem meg, hogy kinek jutottam eszébe.
-Sebastian…-szólaltam meg.
- Naty… Szia. Zavarok?
- Miért zavarnál?-kontráztam vissza és hatalmasat sóhajtottam. Őszintén jól esett, hogy gondolt rám. Tudtam ő az egyetlen aki jelenleg ki tud szakítani a gondolataimból.
- Csak tudod… Szoktam udvarias is lenni.
- Tudom.-mosolyodtam el.- Hogy vagy Sebastian?
- Jól csak fáradtan. Tommi szadista… Már megint.
- Sebi.-nevettem el magam.- Tommi már csak ilyen. Tudod nagyon jól.
- Tudom.-dünnyögött mint egy nagy medve.- És még hideg is van itt Finnországba.
- Svájcba laksz. Az se mediterrán övezet.
- Most te is a véremet szívod?
- Tudod, hogy szeretlek.-feleltem lazán és megvontam a vállamat.
- Tudom, tudom.-sóhajtott fel.- Itt van Rosie is.
- Veletek van? Az tök jó.
- Igen… de úgy veszem észre, hogy veled is történt valami. Boldog a hangod.
- Inkább csak próbálkozom. Próbálkozom valakivel.
- Ramos-szal?-kérdezett rá és nyitva felejtettem a számat egy pillanatra.
- Te ezt honnan…?
- Naty hallottalak benneteket a szezon végén nem egyszer. Jártok?
- Inkább élvezzük az életet.-húztam meg a vállam.
- Milyen vele? Így is… Úgy is?
- Sebi te mióta vagy ennyire kíváncsi? Vagy éppen nincs nőd?-vigyorogtam magam elé.
- Naty ez most rohadt… Rohadt mód gonosz volt.
- Őszintén… Ha kanos vagy keress valakit magad mellé.