2017. november 20., hétfő

65. fejezet





Leparkoltam az edzőközpont előtt és lassan megfontoltam kezdtem el összeszedni a dolgaimat… Napszemüveg… Telefon… Sluszkulcs… Edzőtáska… és a mai újság. Ismét akaratomon kívül elértem, hogy rólam beszéljen fél Madrid. Ma kerültem címlapra ismét… Valahol sejtettem, hogy ez meg fog történni… Lehet a lelkem mélyén bíztam is benne, hogy ez meg fog történni. Ez egy tökéletes fricska… Remélem ezt látta Iker is... De szinte biztos, hogy meg fogja tudni. Biccentettem csak a portásnak ahogy beléptem az épület ajtaján és célirányosan az öltöző felé vettem az irányt.
-Jó reggelt.-köszöntem a többieknek és először senki se reagált. Kétségbe esett és tanácstalan pillantásokkal találtam magam szembe. Szinte senki se köszönt vissza… Szemeimet forgatva sétáltam a szekrényemhez és dobtam le a táskámat.- Ennyire azért ne örüljetek nekem.-morogtam félhangosan és lerúgtam magamról a cipőmet.
- Ramos!-harsogta a nevemet és rögtön tudtam ki az. Átfutott az arconom egy mosoly és lassan fordultam meg.
- Iker… Jó reggelt.
- Ez mi a picsa?-mordult rám és hangosan csattant a mellkasomon a mai újság.
- Ohh… Ezt ismerem. Pár centért lehet venni a sarki trafikosnál.
- Benne vagy… A barátnőmmel.
- Na és?-vontam meg a vállam.- Ha szeretőddel lennék benne akkor az még nagyobb baj lenne.
- Megmondtam, hogy szállj le Natyról.-csak hallgattam a kioktatását, miközben Benzema mellé hajítottam az újságot. A francia társunk kíváncsiságtól hajtva vette a kezébe a napi lapott, miközben kibújtam a pólómból és a táskámba kutattam.
- Pedig szívesen lennék rajta.
- Mit mondtál?-csattant rám a kapus, mire Karim csak hangosan cincogott. Biztos voltam benne, hogy tisztán értette mit is mondtam. Lassan fordultam meg és vettem fel a legtökéletesebb pókerarcot.
- Nem tudom mire gondolsz.-vontam meg a vállam és bele bújtam a fekete címeres mezembe.
- Ramos… Legutóbb már mindent tisztáztunk.
-Azt hittem te is fel fogtad… Szeretőd van és barátnőd.
- Te beszéltél rá a nyáron, hogy lépjek…
- Nem azt mondtam, hogy hónapokig szívasd őket. Mind a ketten megbíznak benned. Csak te már a finnt szereted… Naty meg a mai napig odáig van érted… Mert bízik benned. De hazug vagy Casillas… Egy hazug féreg…
- Sergio állj le!-szólalt meg Xabi a kapus mögött.
- Miért? Ezt se én kezdtem.
- Te vagy a barátnőjével az újságban.-vonta meg a vállát Di Maria, miközben már Karimmal együtt nézegették a lapot. –Taperolod.
- És?-tártam szét a karjaimat. - Ti is egyetértetek velem, csak gyávák vagytok megmondani neki - böktem a fejemmel a csapatkapitányra.
Egy pillanatra körbe néztem és szinte mindenki elszégyelte magát. Tudtam… Biztos voltam benne, hogy többen ezért is tartották eddig a szájukat.
-Amúgy Iker csak edzettünk…-léptem közelebb hozzá, de vigyorogtam..- Beszélgettünk… és tudod mosolyt csaltam az arcára…Neked ez mikor sikerült utoljára? Őszintén? Amikor nem a kötelező szerepedett játszottad előtte? Mikor voltál önmagad és mikor akartad azt, hogy boldog legyen? Mikor kedveskedtél neki úgy spontán? Vagy csak arra kell, hogy megdugd?
-Ne szólj bele az életembe Ramos.
- Te mondtad az előbb… Már bele másztam… és most próbálom rendbe hozni a hibáimat.-vettem lazára a figurát.- És ha úgy sikerül ezt elérnem, hogy belém szeressen Naty,  akkor azt is megteszem.
- Ramos…-vicsorogta a kapus.
- De el kell, hogy keserítselek… Nem csak én vagyok az egyetlen jelentkező, arra, hogy elhódítsam tőled.
Iker hápogott mint egy kacsa amit elégedetten vettem tudomásul.
- Jobb ha abba hagyjátok.-szólalt meg Raul csendesen.
- Egy csapatban vagyunk... Jobb ha tudja az igazat.-ironikusan mosolyodtam el.
- De ha megtudja azt, hogy te ötleted volt meg fog utálni...-szólalt meg a török társunk is.
- Bűnbakot kerestek?-nevettem fel kínomban. - Hát tessék csak. Állok elébe. Én legalább tudok majd tükörbe nézni. Te is tudni fogsz, Iker?
A kapusra pillantottam, aki a fogait csikorgatta. Szinte hallottam is. Tudtam ha tovább feszítem a húrt képen fog vágni. De vállalnám a következményeket...
- Tudod Iker még az is elő fordulhat, hogy két szék közül a földre esel... És akkor térsz csak vissza a valóságba hogy mekkora rohadék is vagy.
 - Serg inkább gyere!-lépett közelebb hozzám Alvaro és ragadta meg a könyökömet. Cipőt a kezembe tartva indultam meg utána és csak elvigyorodtam. Tudtam elértem a célom. Ikert megint porba tiportam....
...Unottan fekszek a szállodai szobában. Napok óta jár a fejemben egy dolog és nem tudtam meg tegyem-e... Persze nagy szám van... De ha cselekedni kell néha még az én bátorságom is inába száll. De eszembe jutott valami... Még ha több ezer kilométeres távolságból is talán mosolyt tudok csalni a lány arcára... És ha ezt meg tudom tenni valamit jól csinálok...
Felhívtam és szerencsére a beszélgetés nagyjából úgy sikerült ahogy reméltem... Mosolygott... Zavarba hoztam... Megnevettettem és még azt is elárultam neki, hogy akár el tudnám képzelni vele... Bárhogy… Azt akartam, hogy tudja. Úgy gondoltam azzal, hogy olyan infót közlök vele ami teljesen őszinte még talán egyszer a javamat fogja szolgálni. Elköszöntem tőle és csak vigyorogva bámultam magam elé.
 - Tudtam, hogy jó a seggem, de nem tudtam gerjedsz rá.-szólalt meg az ajtóba valaki én pedig kis híján lefordultam az ágyról. Nem számítottam társaságra és nem is hallottam ahogy kinyílt az ajtó…
- Idióta vagy Arbe.-forgattam a szemeimet.
- Vele beszéltél, igaz?-kérdezett rá miközben eldőlt az ágyán.
- Ha Natyra gondolsz akkor igen vele.
- Miért akarod, hogy Iker képen vágjon?-tette fel a költői kérdést.
- Kit érdekel Iker?
- Engem nem igazán... Csak egy csapatban játszunk.-vonta meg a vállát.
- Miért nem kedveled? - kérdeztem rá. Sosem értettem miért ilyen távolságtartóak egymással. - Csak nem kedvelem. Voltak dolgok amikben nem értettünk egyet... És nem is fogunk. De te miért feszíted a húrt? Eddig barátok voltatok... De szerintem ha minden áron meg akarod hágni a nőjét nem lesztek sokáig azok.
Meg vontam csak a vállamat. Nem tudtam hogy mit is mondhatnék. Túl sok minden zsong a fejemben jelen pillanatban.
- Én tényleg kedvelem Natyt, Arbe. És ez nem csak azért, hogy Ikert idegesítsem. Ez több annál.
 - Tetszik neked?
 - Nagyon. - nyögtem fel mire Alvaro felnevetett. Szórakozott rajtam ezt biztosra veszem.
 -És az íratlan szabályok Serg?
- Kit érdekelnek?
- Olyan önfejű vagy - sóhajtott fel. - Megéri?
-Ezen te még csodálkozol?-játszottam meg a sértődöttségemet.
- Igazad van.-sóhajtott fel színpadiasan. Kacagva löktem le a mobilomat magam mellé.
 - Megéri-e? Nem tudom. De nem adom fel. Még nem akarom.
 - Komolyan gondolod?
- Alvaro... Naty más milyen. Nem olyan csaj mint akik állandóan körülöttünk legyeskednek.
 - Nős vagyok!-emelte fel védekezően a kezeit de vigyorgott. Szemeimet forgattam látványosan.
- Naty vagány... Csípős a nyelve...
- És ki akarod próbálni milyen az ágyban.
 - Arbe!
- Jaj, ismerlek már Ramos.
- Benne van ez is.-vallottam be.-De...
- Mi de?
- Nem teljesen elutasító. Beszélgettünk... Meg tudom nevetettni is.
- Sergio...
- Az edzőteremben...
- Ha most azt akarod részletezni milyen a teste tarkón váglak. Remélem fel fogtad.
- Arbe...-próbáltam ki nyögni a gondolataimat.
- Nős vagyok, és nem érdekelnek a részletek. Csak miattad aggódom. Nehogy megint csalódj! Elgondolkoztam csak... Igen... Túl vagyok pár zátonyra futott kapcsolaton. Hosszabb rövidebb ideig tartottak. De volt amikor jobban fájt... Volt amikor kevésbé...
- Tanultam a hibáimból Alvaro.
- Dehogy tanultál. Fiatal vagy... Lázadó és önfejű.
- Ezt már csak tudod te vénember.
- Ismerlek már Ramos. Túlságosan is. Most élvezed, hogy sértegeted Ikert. Megszerzed esetleg Naty-t… Meghúzod… Vagy ráunsz… Vagy bele zúgsz…

***

A Sergio féle fura telefon hívás után döntöttem arra, hogy lemegyek  reggelizni… Vagy éppen ebédelni ez apró kis részlet kérdés csak. Sebastiannak küldtem egy sms-t, hogy ha esetleg keresne akkor megtalál az étteremben. Bár válaszként csak annyit kaptam, hogy majd mindjárt jövök… Ennek már egy fél órája… Azt hiszem… Szerintem az üzenet után amit elpötyögött nekem a másik oldalára fordult és aludt tovább. Már desszertként szőlőt szemezgettem, amikor levágódott mellém kérdés nélkül valaki. Csodálkozva pillogtam az érkezőre.
-Gio?
-Szia Naty… Beszélhetnénk?
- Itt vagy nem?-kontráztam vissza.- Mit szeretnél?
- A szívességedett kérni.
- Te… Az én szívességemet?-csodálkoztam el, hiszen nem igazán tudtam mire is gondol ebben a szent pillanatban.
- Igen.-bólintott komolyan. Ajkai vékony vonallá préselődtek és végig a szemembe nézett.
- Miben segíthetek Giorgio?
- Isabel nem tudja…
- Mit nem tud?-fakadtam ki és alig győzött lepisszegni.-Mit nem tud Isa?
- Hogy miért mondtam fel…
- Te nem felmondtál…-csóváltam meg a fejem.- Te beverted a felettesed képét.
- Mert bunkó volt… és érzéketlen… És…
- Okéé…-emeltem fel védekezően a kezeimet.- Én értem miről beszélsz… Hiszen ott voltam veled. Meg ha Alvaro nem szed le róla, agyon vered.
- Ne rúgj belém még egyszer jó?
- Csak azt akartam, hogy tisztába légy a valósággal.
- Kérésemre… Csak egy kicsikét kamuzz Isanak.-sóhajtott fel.-Majd elrendezem vele a dolgaimat.
- Ne hazudj neki kérlek.-csóváltam meg a fejem.-Lehetsz vele őszinte.
-Tudom.-sóhajtott fel…
…Unottan ácsorgok a szingapúri aszfalt csíkon és várok. Várok a fiúkra, hogy tovább tudjunk sétálni. De mint mindig most is alaposan átbeszélnek mindent… Minden információt, problémát ami felmerülhet az edzések során. A mobilomat halásztam elő a farzsebemből, amikor valaki óvatosan végig cirógatta a karomat. Ahogy felnéztem Heikki mosolygott rám.
-Szia Naty.
-Szia. Észre se vettelek.-csóváltam meg a fejem.
- Azt észre vettem. Hogy vagy?
- Kicsikét fáradt vagyok… De azt hiszem csak az időeltolódás miatt van ez.-húztam meg a vállam.
- És egyszerűen meleg is van.-fejezte be a gondolat menetemet. Az biztos… Fullasztóan meleg van és egyszerűen nem tudtam hozzá szokni még. Pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy betartsam Tommi utasításait. Mire észbe kaptam lassan szinte andalogva indultam el a finn pilótával sétálni. Annyira fura lenni vele. Megnyugtatt. Mindig is megnyugtatott. Valahogy ezért is voltam boldog mellette… Kiegészítettük egymást.
- Most őszintén Naty… Hogy vagy?
- Heikki…-sóhajtottam fel.
- Felesleges lenne elkezdened kamuzni.-húzta meg a vállát.
- Tudom.-csóváltam meg a fejem.
- Akkor?
- Fáradt vagyok… Őszintén nagyon fáradt…-dugtam zsebre a kezemet.-De tudom Sebastiannak és Alvaronak is nagy szüksége van rám jelenleg. Hosszú és kemény időszak vár ránk.
- Ember vagy Naty.
- Tudom… És… Majd jövőre alakítok az életemen. Jelenleg nem hagyhatom őket cserbe.
- Most nem akarod elkövetni azokat a hibákat amiket elkövettél.-állapította meg, mire én csak vállat vontam némán.
- Valahogy így is mondhatnám.
- De Naty… Ember vagy… És megérti mindenki, hogy ha nem bírod.
- Nem akarok hibázni.
- Megváltoztál.-jelentette ki csendesen. Egy felöl meglepett a kijelentése, de még is igazat adtam neki. Vagy is nagyon jól tudom, hogy változnom kell… Meg kell változnom azért, hogy helyre hozzam a hibáimat.
 - Csak szeretném kijavítani azokat a hibákat amit vétettem...-vallottam be először hangosan… és pont neki. Ellene is vétettem… Elhagytam…
- Sebastian már rég megbocsátott neked… Hiszen neked is köszönhető, hogy jól szerepel.
- Ez nem igaz tudod jól.-mosolyodtam el.- Ez a csapaton múlik és Sebin.
- Meg a barátokon.-válaszolta csendesen és egy fél oldalas mosollyal az arcán. Hirtelen ötlet miatt léptem közelebb hozzá és öleltem meg. Éreztem Heikkin, hogy egy pillanatra megdermedt… Majd lassan átölelt.
- Köszönöm Heikki.-motyogtam. Éreztem ahogy végig simított a hajamon majd óvatosan arcon puszilt.
- Számíthatsz rám bármikor.

2017. október 28., szombat

64. fejezet





Vasárnap este érkeztem meg a fővárosba. Jó érzéssel tölt el… Fura módon megszerettem a várost. Finnország és London után olyan helyen élhetek ami nagy örömmel tölt el. Hosszú volt a hétvége és be kell vallanom fárasztó is. A megemlékezés a fiatal motorosról… Kicsit vártam, hogy vége legyen ennek a hétvégének….
…Nem sokat aludtam az éjszaka, de reggel még is erőtől duzzadva ébredtem fel. Írtam Ikernek egy sms-t, hogy nem-e találkozhatnánk valamikor. Szerencsémre szinte azonnal válaszolt és meghívott egy ebédre. Így a délelőtt nagy részében pihentem, majd fura módon a gyomromba életre keltek a pillangók amint készülődni kezdtem.
-Bolond vagyok.-nyögtem fel ahogy megpillantottam magam a tükörben. Magam is rájöttem arra a tényre, hogy ki van pirulva az arcom… Ragyog a szemem és szinte le se tudom tagadni, hogy mennyire boldog vagyok azért mert ma végre találkozhatok a kapussal. Tisztában vagyok vele, hogy nem ennek indult… Egy alkalomnak akart engem… És talán én is őt. Felejteni Sebastian után. Részben sikerült is. De most itt tartunk… Alig várom, hogy találkozzunk… Mert találkozni akarok vele… Meg akarom ölelni. Vele akarok lenni. Pedig egy rohadéknak érzem magam. Egy hatalmas rohadéknak… Azonban nem gondolhatom mindig azt, hogy más boldogsága fontosabb. Most én akarok boldog lenni…
…Taxival mentem ahhoz az étteremhez, aminek a címét Iker elküldte nekem sms-be. Csendes park közepén található a hely ahol talán nem botlunk firkászokba vagy fotósokba. Azért nem akarok címlapra kerülni. Lassan sétáltam be az ajtón ahol csak Iker ücsörgött az egyik félre eső asztalnál. Ahogy meglátott lassan emelkedett fel a székről és mosolyogva zárt a karjai közé.
-Szia.-mosolyodtam el és meglepetésemre megcsókolt.-Iker… Azért ezt…-makogtam zavaromban.
- Nyugi Édesem. Itt lehet bármit.
- Bármit?
- Egy barátomé a hely…-húzta ki nekem a széket miután lesegítette a kabátomat.- Vagy is részben az enyém is.
- Van egy éttermed?-csodálkoztam el ahogy helyett foglaltam.
- Ahogy mondtam csak részben.-somolyogva ült le velem szembe az asztalhoz. Éreztem pillanatok alatt elpirulok így lesütöttem a tekintetemet.-Hogy vagy? Milyen volt a hétvége? Hiányoztál…
- Te is nekem.-motyogtam és éreztem az arcom pillanatok alatt lángra gyúlt.- De azért sokat kellett dolgoznom.
- Sokat?
- Elég sokat… Meg sok volt a program is… Megemlékezés volt a fiatal japán fiú emlékére…-csuklott el a hangom és eszembe jutott mennyire nehéz is volt ott állni tegnap a rajtrácson… A mezőny összes tagja ott volt… Néma csendben… A torkom elszorult ismét… Arra eszméltem, hogy Iker keze az enyémre simult. Talán pont ugyan úgy, mint tegnap amikor a barátnője próbált engem vigasztalni.
- Neked nincs lelkiismeret furdalásod?-bukott ki belőlem teljesen őszintén a kérdés. Ikerre pillantottam akinek a szeme először kikerekedett. Tudtam, hogy nem értette a kérdésemet. Lassan húztam el a kezemet és sóhajtottam fel.
- Mire gondolsz Rosie?
- Mire gondolhatok szerinted Iker?-kontráztam vissza és idegesen kezdtem el tördelni az ujjaimat az asztal alatt.- Lelkiismeret furdalásom van… Meg nem is…
- Nem értelek…-rázta meg a fejét a kapus teljesen őszintén.
- Ha nem vagy velem hiányzol…-kezdtem el beszélni nem túl összefüggően.- Hiányzol, de még is gyűlölöm magam… Hiszen a barátnőmről is szó van… Aki szeret téged. Odáig van érted.
- Rosie…
- De… De miattad tudtam elfelejteni Sebastiant… Azt amit tettünk… Tettem… Az abortuszt…-vallottam be és arra eszméltem, hogy Iker feláll a székről és közelebb sétál hozzám.- Túlságosan vonzódok hozzád… Ragaszkodok hozzád…
- Szeretlek Rosie.-előzött meg Iker ahogy leguggolt elém.- Szeretlek Rosie.
- Nem mondhatod ezt…-suttogtam a fejemet csóválva… Pedig a szívem legmélyén tudom, hogy pontosan ugyan ezt érzem én is… Vágyom rá, hogy mellette aludjak el… És talán még jobban arra, hogy reggel ébredés után rám mosolyogjon. Óvatosan cirógatta végig az arcomat és a szemeimet lehunytam … A bizsergés a gyomromban életre kelt és ha akartam se tudtam volna letagadni, hogy elpirultam.
- De szeretlek Rosie.-vonta meg a vállát. Fejemet oldalra biccentve pillantottam rá és a mosolyától megnyugodtam.
- Szeretsz?-amolyan kérdés és kijelentés is volt egyszerre. A kapus lassan bólintott és egyszerűen csak megcsókoltam…
…Csendesen fekszek Iker mellkasán, miközben ő a meztelen hátamat simogatta. Sok minden jár a fejemben és tudom sok idő kell még ahhoz, hogy rendezni tudjam a gondolataimat.
-Jól vagy Életem?-érdeklődött Iker, miután egy apró puszit nyomott a homlokomra.
- Csak gondolkoztam…
- Mi jár a fejedben?-tűrte a fülem mögé a hajamat, hogy láthassa az arcomat.
- Szeretsz… én is szeretlek… De Naty…-próbáltam a gondolataimat összeszedni.
- Szakítok vele… Most azonnal.-jelentette be büszkeségtől és magabiztosságtól fűtve. Lassan ültem fel az ágyon és szorítottam a mellkasom elé a takarót. Ebben a szent pillanatban még szégyellős is lettem előtte. Pedig már mindent látott.
- Nem teheted meg… Nem… Ezt nem Iker.
- Miért?-csodálkozott el.
- Nem szakíthatsz vele telefonon keresztül.
- Veled akarok lenni.
- A világ másik végén van… Megérdemli, hogy személyesen mond el neki… Még nagyobb szemétség lenne, hogy ha telefonon tennéd meg ezt…
- Már édes mindegy nem?-kontrázott rá, de nem tudom mit olvashatott le az arcomról, mert felsóhajtott.- Rendben… Úgy teszem meg ahogy te szeretnéd.
-Köszönöm…

***


…Hétfő délelőtt érkeztem meg Svájcba, szerencsére időben. De talán ennél nagyobb megnyugvást jelentett nekem, hogy Sebastiannak is van annyi cucca mint nekem. Nem akar haza jönni a futamok között. Lefordítva… Nem akar haza jönni és nem akar Hannaval találkozni.
-De Sebi sokáig nem húzhatod ezt.-sóhajtottam fel immár a repülőn ücsörögve. Most az egyszer előnynek tartom az első osztályt. Senki se tudja megzavarni a beszélgetésünket.
- Tudom… Rájöttem és Kimi is állandóan ezt hajtogatja.
- Azt is tudnod kell, hogy Rosienak van valakije.
- Te ezt honnan veszed?
- Hát a hétvégén elmentem egy klubba Haydennel és Spies-szel. Hayden mesélte, mert eddig erőteljesen nyomult rá, de lekoptatta a lány.
- Tudsz valami konkrétat?-kérdezett rá azonnal a német barátom. Szinte biztos voltam benne, hogy abban reménykedik mondok valamit neki.
- Nem tudok semmit se Seb. Kerül. Szerintem miattad kerüli a társaságomat.
- Kár… És sajnálom Naty.-szorította meg a kezemet.
- Miért haragudnék rád Bambi?-mosolyodtam el és rápillantottam nagy szemekkel.
- Barátnőd lett Rosie… És miattam kerül téged.
- Lényegtelen Sebi. Meg van a dolga mindenkinek. Túl sok dolga és Alvaro amúgy is lefoglal a hülyeségeivel.-morogtam és láttam a német barátomon, hogy megdermedt. Lassan fordult felém és kérdésre nyitotta a száját de felemeltem a kezemet jelezve, hogy inkább ne tegye.
- De Naty… Mit mondott Alvaro?
- Motorlanden letámadott azzal, hogy Iker megcsal engem.-nyögtem ki végül is. Nem akartam elmondani senkinek se ezt, de még is nyomta a lelkemet.
- Ez… Hülyeség.
- Tudom… Vagy is ezt gondolom én is.-sóhajtottam fel és a kabala gyűrűmet forgattam az ujjaimat.
- Észre vettél ebből valamit Natalien? Szerinted tényleg van valakije?
- Nem tudom.-csóváltam meg a fejem.- Sok minden történt mostanában. Nyáron ő volt távol tőlem, most én leszek… Történt Misanoba az ami… De nem tudom…
- Szereted.
- Ezt tudom.
- Mi nyomja a lelkedet még?
- Történt egy furcsa dolog. Mielőtt Motorlandre utaztam.
- Azokra a képekre gondolsz amik megjelentek rólad és Ramosról?-kérdezett rá és rá pillantottam.- Most mi van? Nézelődök én is a neten.
- Igen… Arra gondolok. Kiakadt, mint a taxi óra. Azt gondolta, hogy enyelegtem Sergioval. De az ég szerelmére… Pasim van… És amúgy is…
- Ramos az Ramos.-vonta meg a vállát a német barátom, mire először kikerekedett a szemem majd hangosan felnevettem…
…Fáradtan érkeztünk meg. Nem volt más vágyam, csak végre a szálódába kerülni és aludni… Valamennyire normálisan. Hiszen mostanában nem arról híresek az éjszakáim, hogy túlságosan nyugodtan tudnék aludni. Csendesen lépkedtem Sebastian után, miközben már a bőröndömet húztam magam után.
-Meg se láttok?-szólt utánunk valaki. Sebi olyan hirtelen állt meg, hogy szinte átestem a táskáján. Halkan morogtam és próbáltam összeszedni magam, addigra a német barátom megfordult és vigyorogva üdvözölte a zaklatónkat.
- Heikki. Mi újság? Catherine kirakott otthonról?
- Neked sincs kisebb csomagod. Tehát nem kell kötözködnöd.-forgatta a szemeit.
- Nem hagyhattam ki.
- A fölös energiádat inkább a pályán vezesd le inkább és ne rajtam.-paskolta meg diplomatikusan Heikki Sebastian vállát, amivel még az én arcomra is mosolyt tudott csalni. Lassan fordult felém és homlokát ráncolva mért végigi.- Jól vagy?
- Tessék?-lepődtem meg hirtelen a téma váltásán.
- Jól vagy?
- Persze.-bólogattam még akkor is, hogy ha nem tűntem teljesen hiteles.
- Peersze.-húzta el a száját a finn.- Ismerlek Naty. Hiába hazudsz.
- Fáradt vagyok csak. Pihenni szeretnék.-húztam meg a vállam.- Egyedül jöttél?
- Nem. Isaval és a barátjával.
- Giorgio vele jött?-csodálkozott el Sebastian, mire én csak fülem farkam behúztam. Nem akartam bele folyni a történtekben, hiszen Gio se örülne neki.
- Mehetnénk Seb…? Fáradt vagyok.-nyögtem fel hangosan…
…Reggel van már és még mindig az ágyban vagyok. Vagy is nagyon enyhén fogalmazva van reggel, hiszen éjszakai versenyt fognak rendezni, de körülbelül mindent akkor fognak megrendezni mint ha Európában lennénk. Unottan zongoráztam végig a tv csatornákon, de sajnos egyik se kötött le. Halkan zenélni kezdett a mobilom és anélkül vettem fel, hogy megnéztem volna ki olyan bátor… Ki mer zaklatni ilyen korán és távol az otthonomtól.
-Itt González.-szóltam bele kicsikét szórakozottan, miközben a körömlakkomat ellenőriztem a kezemet.
- Szia Naty.-köszönt bele az illető kicsikét bátortalanul.
- Sergio?-lepődtem meg.
- Igen… Szia. Hogy vagy?
- Én jól… De hogy jutottam az eszedbe?
- Csak eszembe jutottál.
- Ugye nem a cikk miatt?-nyögtem fel, hiszen személy szerint vele nem beszéltem a megjelent képek óta.
- Miért hívnálak a cikk miatt?
- Ugye csapaton belül nem lett emiatt probléma?-motyogtam.
- Nem. Időszerű volt már, hogy valami hülyeséget kitaláljanak rólam.-felete olyan lazán mint ha csak arról kérdeztem, hogy fehér vagy fekete zoknit visel-e. Elnevettem magam, de hirtelen el is hallgattam. Eszembe jutott, hogy Iker nem volt ennyire megértő. Nem is akart az lenni.
- Baj van Naty? Téged bántottak a cikk miatt a csapatnál?
- Dehogy… Őket nem érdekli. Csak Iker akadt ki egy kicsikét.
- Iker?-horkantott fel meglepődve.
- Igen… Nos…-átfutott az agyamon, hogy elmondjam-e neki az igazat, de végül vettem egy nagy levegőt és elhadartam.- Azt hitte, hogy kavarok veled.
- Kiakadt?
- Naggyon…
- Legalább lett is volna rá oka…-nyögött fel kicsikét elgondolkozva.- Bár egy olyan csinos nő…
- Te most rólam beszélsz?-nevettem fel.
- Befejezhetném Naty?
- Persze. Csak nyugodtan.-próbáltam a legtökéletesebb komolyságot magamra erőltetni.
- Lehet is féltékeny, hiszen egy csinos nő izzadt személyedben miattam.
- Sergio…-kacagtam egyenesen.
- Most mi az?
- Te most miért puncsolsz nekem?
- Nem is…
- De.-kuncogtam majd nyújtózkodtam egy hatalmasat.- Nem izzadtam én miattad, hanem csak trécseltünk az edzőteremben.
- Mi pedig edzettünk.
- Kamuzol.
- De legalább jobb kedved van már.
- Sergio…
- Most mi az? Nem kell megköszönnöd semmit se.
- Inkább bocsánatot szeretnék kérni.
- Miért? Miért kérnél bocsánatot?
Lassan préseltem ki a tüdőmből a levegőt és nyomtam ki magam ülő helyzetbe. Megfontoltan húztam magam alá a lábaimat török ülésbe és a hajamat nagyon lazán a hátamra dobtam.
-Ezek a cikkek kellemetlenséget okoznak…
- Elhiheted Naty engem már rég nem érdekelnek a cikkek.-sóhajtott fel és a hangja valahogy engem is megnyugtatott.
- De…
- Évek óta focizok… Évek óta itt vagyok Madridban. Megszoktam.
- Sergio…
- A nevemet legalább tudod.-vigyorgott.- Ne foglalkozz a képekkel… se a cikkel. Azzal se, hogy Iker mit szól hozzá.
- A barátom..,
- A barátok jönnek mennek. Nem biztos, hogy pont ő a nagy Ő… Inkább lazíts Naty és élvezd az életet.
- Ezzel most célozni akarsz valamire?
- Igen. Emeld fel a formás hátsód és csináld azt ami éltet. Élvezd és mosolyogj. –fura mód, ahogy végig hallgattam elmosolyodtam.- Most mosolyogsz?
- Ha igent mondok még elbíznád magad.
- Én csak örülök, ha jobb kedvre tudtalak deríteni.
- Rám is fér mostanában.
- Tudom.-sóhajtott fel.- De ha szeretnéd bármikor jobb kedvre derítelek. Ez is a kötelezetségem.
- És van más féle kötelezetséged is?
- Ha szeretnéd akár lehetne is.
- Serg…-nevettem fel. Hirtelen kínosnak éreztem a dolgot. Főleg, hogy mosolyt csalt az arcomra.
- Most tudom, hogy nem veszel komolyan.
- Miért vennélek komolyan?- kérdeztem rá, miközben felhúztam a lábaimat és átöleltem. Hallottam a vonal másik végén a nevetést és csak a fejemet csóváltam. Mindig tudtam, hogy nem teljesen normális.
- Mert sosem hazudtam Neked, Naty. És azt is hidd el, hogy a barátod helyében is szívesen lennék.
Szerencsémre több ezer kilométer távolság van köztünk, de szerintem így is rájött, hogy lángvörösre gyúlt az arcom egy pillanat alatt. Nem vagyok hozzá szokva, hogy egy hét leforgása alatt két jó pasi is felajánkozik nekem. Főleg az egyik Sergio Ramos. Az a Ramos, akinek bármelyik spanyol nő ledobná a bugyiját…
-Mi az Naty?-hallottam a hangján, hogy szórakozik rajtam.- Elvitte a cica a nyelved?
- Igen…-vágtam rá azonnal.- Vagyis nem.
- Akkor?
- Nem... Nem vitte el a cica a nyelvem. Csak hihetetlen, amit mondtál.
- Miért? Nem bukok a Miss. Picsákra erre nem jöttél még rá?
- Ezek szerint én nem vagyok Miss Picsa?
- Aki motorversenyző volt és ilyen feszes fenékkel rendelkezik az nem az.
- Ezt most bóknak veszem. Tényleg bóknak veszem.-kacagtam felszabadultan.- Ilyen kedvesen még senki se dicsérte a hátsómat.
- Volt szerencsém szemügyre venni.-kuncogott.
- Azt hiszem jobb ha egy időre felfüggesztjük ezt a beszélgetést. Felhívhatsz majd…-suttogtam. Nem kellene ezt mondanom, de jobb kedvre derít.Ezt észre vettem az edzőteremben is.
- Fel foglak hívni.-helyeselt azonnal.
- Szia Sergio.-köszöntem el tőle csendesen.

2017. október 7., szombat

Csak még egyszer utoljára…



Sziasztok!
Így szombaton az időmérő közben arra döntöttem, hogy megosztom Veletek az első novellámat. Hirtelen ötlet volt,  de egész könnyű volt írni. 
Jó szórakozást és kellemes hétvégét kívánok!
Millió puszi:
Kira


Csak még egyszer utoljára…
 
Csak még egyszer. Csak még egyszer. Csak még egyszer, utoljára…
Össze se tudták számolni már hányszor hagyta el ez az aprócska mondat a szájukat. Maguk se tudták, de mindig biztosak voltak abban, hogy betudják tartani ezt az apró kis fogadalmukat. Mindig bíztak benne, hogy tudnak majd a józan eszükre hallgatni. Reménykedtek abban, hogy a vonzalmuk csak egy éjszakára szó. De tévedtek… Ahogy általában mindig…
A szőke hajú férfi hatalmasat sóhajtott, miközben a feje alá gyűrte a párnát, és annak a gyönyörű nőnek a haját piszkálta, aki éppen a mellkasára húzódott. Imádta ezt. Imádta hallgatni a nő csendes szuszogását. Imádta érezni a haja illatát.
Apró puszit nyomott partnere homlokára, aki lassan mocorogni kezdett, majd csodálkozva pislogott rá. Egy pillanatra elszégyellte magát a sportoló, hiszen nem akarta felébreszteni a szőkeséget. Ő csak kedveskedni akart.
-Miért nem alszol,Nico? – kérdezte csendesen, és végigcirógatta a kicsit borostás arcot. Látszódott a szépségen, hogy aggódva tette fel a kérdését.
- Nem vagyok álmos Eve. De te pihenj! – igazította meg a takarót a szőke nőn, és rámosolygott.
-Versenyed volt, és késő is van már… És…
-Mi és? – kérdezett rá a német férfi szinte már nevetve.
- És még ágyba is csábítottál. Azt hinné az ember, hogy rég kifáradtál – a választ hallva nem tudott komoly maradni. Egyszerűen nem tudta féken tartani a jó kedvét a sportoló. Persze.  Eve ilyen volt… Mindig kimondta, amit gondolt. Ahogy mondani szokták, ami a szívén az a száján.Kevés ilyen lánnyal találkozott eddig.
- Amire kell, arra van energiám – felelte büszkén. Felkönyökölt mellette a lány, és végig kalandoztak az ujjai a kidolgozott felsőtesten, amíg a takaróba nem ütközött. Elvigyorodott csak, hiszen szinte számított erre a válaszra.
- Tudom. Szexre mindig van energiád.
- Tudtommal sose panaszkodtál még – forgatta a szemeit a sportoló.
- Volt egy rossz szavam valaha? – hajolt közelebb hozzá az amerikai, és csókolta meg. – Jobb, ha lassan megyek. Hiszen több ilyet nem csinálhatunk – komolyan pislogott csak maga elé a nő.
- Még egyszer utoljára… – motyogta Nico szinte a nő ajkai közé, miközben bele túrt a kócos szőke tincsekbe. Eve az őrületbe kergette.
Követelőzően húzta magához a szőkeséget, és tapadt az ajkaira. Remélte, hogy nem fog ellenállásba ütközni. Finoman kezdte el ostromolni, aki ugyan olyan módon viszonozta. Most nem akarta elengedni. Nem akarta, hogy magára hagyja. Változtatni akart. Nem csak pár óra hosszára akarta maga mellett tudni, hanem egész éjszakára…
Pillanatok alatt kerekedett a nő fölé, és próbálta érvényesíteni akaratát. Csókolgatta a számára felajánlott nyakat, amit imádott. Eve csak elégedetten sóhajtott fel, miközben végighúzta a feketére lakkozott körmeit, a kidolgozott izmos háton, amivel kicsikart egy mély morgásszerű hangot a német sportolóból.
- Csak még egyszer utoljára? – érdeklődött Eve kacéran vigyorogva. Nico egy pillanatra lefagyott, és lassan húzódott el az alatta fekvő nőtől.
- Nem Eve – rázta meg a fejét.
- Tessék?
- Eve… – az előbbi romantikus, és kacér pillanatok tovaszálltak. Szinte pofonként érte mindkettőjüket. Ez a valóság.
- Meggondoltad magad?
- Igen… Vagy is nem – rázta meg a fejét, és tudta most már össze kell szednie magát. Nem léphet vissza, ha már belekezdett. Hetek óta nyomta a lelkét a dolog, és most már jobb, ha megbeszélik. – Eve… Nem csak egyetlen éjszakát akarok.
- Ohh – nyögte ki a nő kicsikét meglepődve.
- Kapcsolatot szeretnék Veled!
- Nicolas. Ez nem így működik – csóválta meg a fejét a szőke nő, és szégyellősen húzta magára a takarót, miközben ülő helyzetbe tornázta magát.
- Miért? – fakadt ki értetlenül Nico. –Itt vagy… Itt vagyunk, és hónapok óta játsszuk ezt. Veled akarok lenni, de nem csak egy éjszakára.
- Figyelj…! – próbálta összeszedni a gondolatait Eve. Túlságosan bonyolult az élete. Eddig is az volt… De most a sportoló kérése és kijelentése összezavarta.
- Te nem ezt akarod igaz?
- Nico… – sóhajtott fel. Jelenleg túlságosan gondterhelt és kínos volt a légkör a szobában. Mindketten tudták, hogy ennyi. Ennyi volt, de magyarázatott akartak adni és kapni. Azonban tudták, hogy ezzel csak sebeket okoznak… Túl nagy sebeket.
- Nem erről van szó.
- Magyarázd meg, Eve! – csattant rá a német nem túl kedvesen.  A nő egy pillanatra összerezzent, majd el is szégyellte magát. Ő az, aki húzza az időt. Aki próbálja magát menteni. Aki nem akarja megbántani az egyik legcsodálatosabb férfit, akit ismer. Pedig tudta… Megfogja… Össze fogja törni.
- Megkaptam a newyork-i munkát, Nico. Azt, amelyikről meséltem neked Németországban. Emlékszel?
- Igen, emlékszek.
- Megkaptam. Egy hónapon belül kezdek, és odaköltözök. Azaz élet vár rám, amiről meséltem neked.
- És abba én nem tartozok bele – összegezte röviden a férfi.
- Nico…
- Nem kell semmit se mondanod Eve – rázta meg a fejét, és kászálódott ki az ágyból. Sietősen kapta magára a boxer alsóját és reménykedett benne, hogy a többi ruhadarabja is meg lesz előbb-utóbb. – Tudom a karriered…
- Nico… – sóhajtott fel a nő kicsikét meggyötörten. Lassan követte a férfi példáját, és kecmergett talpra. Neki nem állt szándékában sietősre venni a figurát. Amúgy is… Ez az Ő szobája.
A német sportoló már a pólóját próbálta kibogozni, amikor a nő mellé lépett és megfogta mindkét kezét. Csodálkozó pillantást tudott kicsikarni ezzel a tettével. – Ne menj el, kérlek! Most ne!
- Szeretlek, Eve. Hülyeség tudom, de beléd szerettem.
- Te csak azt gondolod, hogy szeretsz – cirógatta meg a borostás arcot. – Mert elfelejtettem veled a rosszat.
- De… – makogta a férfi, miközben Eve ujjai már a szőke rövid tincsekbe kalandoztak.
- Kérlek!Kérlek, maradj itt! Tudod… Csak még egyszer utoljára….

2017. szeptember 30., szombat

Közérdekű közlemény...


Szép napot kívánok Mindenkinek! :)
Remélem jól vagytok ezeken a kellemes őszi napokon. 
Kis helyzet jelentést szeretnék tenni:  Készülgetnek a részek, kisebb nagyobb sikerrel.
Azonban lenne egy kérdésem. Mit szólnátok hozzá, hogy ha néha napján hoznék nektek egy-egy novellát? Most először kaptam kedvet hozzá, és be kell vallanom még nekem is új ez a dolog. Meg nem tudom mennyire lennétek vevők rá :)

Kellemes hétvégét. Puszi:
Kira