12. fejezet

Barcelonában vagyok, hiszen a mai nappal megkezdődik az utolsó pár teszt nap itt a Forma-1-es mezőnyben. Mit ne mondjak? Örülök, hogy végre kiszabadultam Madridból. Nem akartam már a városban maradni, hiszen túl sok minden történt mostanában és egyenesen zsongott a fejem már. Unottan lapozgatom a dossziét a boxutca falán ücsörögve amikor megszólalt a mobilom.

-González!

- Szia Naty! Alvaro vagyok.

Egy pillanatra ledermedtem, hiszen mióta Bati elküldött nem igazán beszéltünk. Nemes egyszerűséggel hagytam élni… Tudtam, tisztában voltam vele, hogy ezért tette.

-Szia…

- Csak azt akarom, hogy tud elutazok már most Katarba. Rá akarok hangolódni a klímára.

- Rendben. Szükséged van segítségre?-kérdeztem rá, miközben a mappát lapozgattam.

- Azt hiszem megoldok mindent. Koncentrálj a munkádra. Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam.

- Sebastian tisztában van mindennel Alvaro.

- Ő fog címet védeni idén. Rajta nagyobb a nyomás.

- A barátom vagy Alvaro! Ha szükséged van rám én melletted leszek.-jelentettem ki szigorúan.

- Tudom. De én most csak annyit kérek vigyázz magadra.-sóhajtott fel és egy pillanatra elszorult a torkom. Rájöttem, hogy hirtelen túlságosan szigorú voltam vele. Nem érdemelte meg, hogy így viselkedjek vele. Felnéztem és Christian Hornert pillantottam meg a garázs ajtajában. Szemkontaktust azonnal megtaláltuk és intett a fejével, hogy kövessem.

- Azt hiszem mennem kell Bati!

- Rendben! Vigyázz magadra!-köszönt el tőlem és meg is szakította a hívást. Értetlenül pislogtam a csapatvezetője után, de erőt vettem magamon és lassan de végig sétáltam a garázson. Az irodájába értem utol Hornert és meglepetésemre a kanapén ott ücsörgött Sebastian is.

- Visszajöjjek később?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Nem kell Natalien. Direkt hívtalak ide benneteket.

Sebire pillantottam aki tanácstalanul megvonta a vállát. Fogalma sincs neki se, hogy mi az oka annak, hogy mind a kettőnknek meg kell jelennie a főnöknél. Tanácstalanul öltem le a kis kanapéra Sebastian mellé. Christian komótosan és megfontoltan járta körbe az asztalát majd foglalt helyet. Ahogy ránéztem tudtam nem lesz egyszerű menet ami elé nézünk. Kinyílt az ajtó és Tommi sunnyogott be rajta. Azt hiszem most jelenthetem ki, hogy szarban vagyunk.

-Nos… Miért az ellenfél csapat pilótájától kell megtudnom, hogy a versenyzőm és segédje őrült motorozásba kezdett Madridban?

- Tessék?-csodálkozott el Tommi amivel szinte azonnal rájöhetett Horner, hogy a finn ártatlan jelenesetben.-Mikor motoroztatok Madridban?

- Lényegtelen.-húztam meg a vállam miközben a pulóverem ujját piszkáltam. Sebi hangosan felhorkantott, amit köhögésnek próbált álcázni hiszen Christian nem nézett rá valami szépen.

- Te mikor voltál egyáltalán Madridban?-kontrázott vissza Tommi.

- Hát voltam egy párszor a télen.-vonta meg a vállam.

- És te motorozni vitted szezon előtt?-háborodott fel a finn. Vagy is igazából lassan hisztinek tűnik.

- Jött ő magától.-védtem magam talán nem a legegyszerűbb módon.

- Elég legyen.-csattant fel Horner. Tudom körülbelül olyan ez mint ha három óvodás kezdene el veszekedni.- Térjünk vissza a kiindulási pontra… Miért az ellenfél csapat pilótájától kell megtudnom, hogy a versenyzőm és a segédje motokrosszozásra adta a fejét Madridban?

-Mert Fernando pletykás?-kotyogta Sebi, mire belőlem kibukott a kacagás.

- Naty…-szólt rám Tommi puffogva. Összenéztünk, de nemes egyszerűséggel én csak vállat vontam.

- Megmondtam világosan, hogy az ilyen és ehhez hasonló mutatványokat hanyagoljátok! Nem tanultatok Robert esetéből?

Elszorult a torkom egy pillanat alatt. Persze értem, hogy mire gondol jelenleg Christian. Robert a mai napig kórházban van.

-Sajnálom. Az én ötletem volt.-ráztam meg a fejem.

- Az enyém volt.-csattant fel Sebastian. Szinte kötelességének érezte, hogy kimentsen engem.

- Seb…

- Hagyjátok már abba!-szólt ránk emelt hangon Christian, mivel szinte egyszerre beszéltünk mind a ketten. Összerezzentünk és csodálkozva néztünk a főnökünkre.

- Nem érdekel, hogy kinek az eszemet hülye ötlete volt. Csak arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy a motorozást mellőzzétek az idény során. Nincs kedvem sérülés miatt másik pilótát keresni.

- Ott van Ricciardo.-szaladt ki meggondolatlanul. Sebastian nemes egyszerűséggel bokán rúgott.

Tommi a fejét csóválva bökött az ajtó felé, hogy ide lelépnünk. Hatalmas sóhajjal tápászkodtam fel és indultam el az ajtóhoz amikor Horner utánam szólt, hogy maradjak. Értetlenül pislogtam a két fiú után akik egy vállrándítás után elég lelkesen csapták be maguk mögött az ajtót.

-Igen? Uram esküszöm többet nem motorozunk…

- Most nem erről van szó. Segítséget szeretnék kérni…

- Tőlem?

- Igen… A titkárnőm beteg és azt hiszem lassan bele fulladok a papír halomba.

Végig néztem az asztalon és rájöttem mire is gondol. Papírok szanaszét hevertek és tudtam a káosz enyhe kifejezés erre.

-Segítsek?

- Igen. Kérlek…

… Iker Casillas újra szerelmes!

Madrid- Hazánk legkedveltebb kapusa úgy tűnik újra szerelmes. Hosszú hónapok után most először mutatkozott újdonsült kedvesével, hiszen az elmúlt napokban többször is látták őket a városban kéz a kézben andalogni…

Döbbenten olvastam el a pár soros cikket és néztem végig a képeket… Ők nem tudják ki a titokzatos idegen… De én rájöttem mindenre…

11. fejezet

Nem mondanám, hogy az elmúlt napokban túl tettem magam azon ami a kocsmában történt. Azonban a bátyámmal nem beszélünk róla. Jelen pillanatban legjobb megoldásnak tartjuk, hogy homokba dugjuk a fejünket.

Sebastian megjelent nálam ismét, aminek jelen pillanatban nagyon is örülök. Kizökkent a hétköznapokból a jelenléte, illetve segít felvenni a ritmust hiszen lassan itt lesz az Ausztrál Nagydíj. Viszont arra nem számítottam, hogy a kérdésemre mi szerint mivel üssük el az időnket lehetetlen választ kapjak… Motorkrossz… Menjük el motorozni.

-Előre szólok! Ha összetöröd magad kinyírlak Sebastian!-bukott ki belőlem, miközben a sisakomat a fejemre húztam. Hallottam a német barátom kacagását, és a kesztyűjét igazgatta.

- Akkor meg már nem mindegy?

- Legalább nem csak az én torkomat harapná át Christian akkor. Tudod sokkal nehezebb rátok vigyázni, mint egy óvodásra.

- Ne parázz már annyit Naty. Inkább élvezd a jelent!-lökte be a motort és egy nagy adag sarat maga mögött hagyva veselkedett neki a pályának. Fejemet csóválva indítottam be a gépet. Hamar mondtam neki igent tudom…

…Fáradtan és mocskosan estünk be Sergio lakásának ajtaján. Jelen pillanatban örültem, hogy a bátyám nincs itthon, mert igazából szerintem páros lábbal rúgna ki minket a küszöbön.

-Fáj a seggem!-fintorgott Sebi. Mindenre számítottam csak erre nem, így hangosan kacagni kezdtem.- Nem vicces!

- Dehogy nem.

- Lesz pár zúzódásom szerintem.-dörzsölte meg az oldalát miután kibújt a felsőjéből és átadta nekem.

- Szerintem nekem is. Főleg, hogy lelöktél a motorról.-forgattam a szemeimet és bele dobtam a ruháját a mosógépbe.

- Véletlen volt.-védekezett azonnal, mintha attól tartana, hogy bántani akarom. De csak a gatyájára mutattam, hogy azt is kérném.

- Fékezés nélkül rohantál belém.-nyögtem fel miután megkaptam az utolsó ruhadarabját.

- De semmi bajunk nem lett. Nézd a jó oldalát.

- Éppen maradt minden csontunk… Ez tényleg jó így talán Tommi és Christian se fog kinyírni.-vontam meg a vállam és kopogtak. –Talán nem nyírnak ki minket.

Ahogy ajtót nyitottam Rosiet pillantottam meg a küszöbön. Meglepődtem rajta és meg akartam ölelni de rájöttem csupa kosz vagyok még.

-Rosie… Szia! Gyere be!

- Remélem nem baj, hogy eljöttem.-kaptam két puszit és hirtelen megtorpant ahogy megpillantotta az alsógatyában ácsorgó Sebastiant.-Ti mi a fenét csináltatok?

- Csak motoroztunk.-vigyorodott el a német barátunk.

- Te motoroztál?-kérdezett vissza a nő csodálkozva.- Tommi ki fog nyírni.

- Amit nem tud nem fáj nekik.-vonta meg a vállát Sebi sunyin vigyorogva.- Elmegyek lezuhanyzok. Szerintem még a fülembe is van sár.

- Menj csak.-mosolyogtam rá.

Kettesben maradtunk Rosieval és intettem neki, hogy kövessen a konyhába. Biccentett és mind a ketten kisétáltunk a konyhába. A finn nő helyet foglalt a pult mellett és addig én a hűtőhöz léptem és elővettem belőle az előre elkészített limonádét.

-Azt hiszem kezdem sajnálni Tommit.-sóhajtott fel a nő.

- Tommit? Miért?-lepődtem meg.

- Két kölyökre kell felügyelnie.

- Kettőre?

- Rád és Sebastianra. Olyanok vagytok mint két gyerek.

- És erre most jöttél rá?-húztam fel a szemöldököm.

- Tudod… Sejtettem, sejtettem, de nem voltam teljesen biztos benne.-felelte őszintén és nemes egyszerűséggel kinevettem.

- Milyen a munka Rosie?

- Most még tűrhető. Tegnap volt a csapat bemutató Olaszországban.

- És eszedbe jutottam?

- Egyszer se kerestél a buli óta.-panaszkodott a lány.

- Bocsánat. Nem direkt volt. Csak túl sok minden zúdult a nyakamba hirtelen. Pedig el se kezdődött még a szezon.

- Alig várom már.-húzta ki magát büszkén.

- Eljössz minden futamra?

- Nem. Suli miatt nem tudok.

- Kár.-húztam el a számat. A fürdő felé pillantottam és meg se lepődtem, hogy Sebastian még mindig nem jelent meg. Összességében rosszabb mint egy nő. A poharamba pillantottam és nemes egyszerűséggel csalódottan vettem tudomásul, hogy üres.

- Kérdezhetek valamit Natalien?-szólalt meg csendesen, de annál komolyabban. Számat egy pillanatra nyitva felejtettem, de lassan bólintottam.- Ramos mennyivel másabb mint Iker? Boldogabb vagy?

- Ez most, hogy jutott eszedbe?

- Csak kíváncsi vagyok.

- Mások… Nagyon különbözőek ők ketten Rosie.-kezdtem el beszélni és próbáltam minden gondolatomat őszintén megfogalmazni.

- Boldog vagy?

- Igen… Annak érzem magam.-bólintottam.- Nem tudom meddig fog ez tartani, de nem is érdekel. Ki akarom élvezni.

- Mert szerinted nem tart sokáig?

- Fogalmam sincs meddig fog tartani.-húztam meg a vállam és ekkor jelent meg Sebi az ajtóban egy száll törölközővel a derekán.- Mi a fenét csinálsz Sebi?

- Csak szomjas vagyok.-húzta meg a vállát és felmutatta az ásványvizes flakont a kezében.

- Basi felöltöznél?-fakadt ki Rosie.

- Szerintem te újdonságot nem látnál.-felelte egyszerűen Sebastian mire a finn lány nemes egyszerűséggel bemutatott neki. Csak vigyorogtam rajtuk.

- De nem kértünk peepshowt.

- Ha akarod még ezt is leveszem.-hülyült Sebi és olyan mozdulatot tett, mint ha lazán megválna a törölközőjétől.

- Inkább kérlek ne!-fakadtam ki.- Ha akartok valamit egymástól inkább menjetek szobára…

…Futásból értem haza. Sötét utcában rajtam kívül alig ha tartózkodik más. Vagy is azt hittem nem tartózkodik más de tévedtem.

-Segíthetek?-szólítottam meg a kapunk előtt ácsorgó feltűnő lila hajú nőt. Az idegen először összerezzent a hangom hallatán és lassan fordult felém. Be kell vallanom, hogy a számat is nyitva felejtettem egy pillanatra.

- Szia Natalien!

- Te hogy a fészkes fenébe kerülsz ide Theresa?

- Csak azt akarom tudni, hogy Sergio itt van e?

- Nem! Nem! Nem!-fakadtam ki cseppet hisztérikusan.- Te semmi ilyet nem akarsz tudni! Mindenki úgy tudja, hogy meghaltál! Évek óta halottnak kellene lenned!

- Ez túlságosan bonyolult Natalien… és amúgy is… Ez nem tartozik rád!-vonta meg a vállát és hirtelen hagytam abba minden mozdulatomat. Az a bizonyos pumpa hirtelen szaladt fel bennem…

- Cseszd meg Theresa!-indultam meg felé és a kezem ökölbe szorult.- Nem tartozik rám? De szerintem igen is tartozik rám! A bátyám szerelmes volt beléd… Élete szerelme voltál.

- El kellett mennem! Santiagotól így tudtam elmenekülni!-csattant rám mire én csak löktem rajta egyet. Megtántorodott, de a szemkontaktust nem szakította meg velem.

- Egy ócska, önző, szuka vagy Theresa!

- Hagyd ezt abba Natelien!

- Nem hagyom! Miattad indult meg a lejtőn Sergio. Amikor ezek szerint benyalta az előadásodat pontosan úgy ahogy eltervezted!

- Natalien!-sziszegte a nevemet.

- Azt hitte meghaltál! Összetört és nem tudod mit tett. Elvesztette a családja évekre!

- Nem csak én vagyok hibás a történtekért.

- Takarodj innen! Nem akarlak meglátni a bátyám közelében!-kerültem ki és indultam el a bejárat felé… Nem így kellett volna lereagálnom a történteket tudom… De nem tudom és nem is akarom visszacsinálni…