29. fejezet

Hétfőn kora reggel már haza mentem Barcelonába. Hiszen még mindig ez számít az otthonunknak még ha csak pár hétig is. Fáradtan léptem be a bejárati ajtón, hiszen nem sokat aludtam éjszaka. Sebastian futam győzelmét ünnepeltük meg pár emberrel a csapatból. De jól éreztem magam… Bár kedvem nem volt, de jó pár emberrel táncoltam… Énekeltünk… Nevettünk… Rájöttem erre szükségünk van általában egy húzós hét után. Az utazó táskámat ledobtam a földre és a kanapéra roskadtam. Fogalmam sincs, hogy hol van Alvaro… Éppen feltettem a lábamat a kis asztalra amikor megláttam egy cetlit.

„Egész nap edzeni leszek. Ne aggódj értem! Pihenj világos? Bati”

És még pár mosolygós smile volt a lapra rajzolva. Mosolyogtam rajta, de felnyögtem. Nem akartam egyedül lenni. Most nem volt kedvem hozzá. Jobban örültem volna, hogy ha itt van körülöttem.

Erőt vettem magamon és arra döntöttem lezuhanyzok. Lassan vetkőztem le és álltam be a zuhanykabinba meztelenül. Jól esett a merev izmaim ellazultak. Hajat is mostam. Teljesen megkönnyebbülten másztam ki a zuhany alól és csavartam magamra a törölközőmet. Megnéztem, hogy mennyi is az idő és hirtelen döntés miatt kezdtem el ezek után készülődni. Beszélni akarok valakivel… Aki tudom megérti egyes bolond gondolataimat…

…Kis idő múlva parkoltam le Barcelona egyik elitebb negyedébe a motorommal. Ahogy a bukósisakomat levettem kifújtam a hajamat az arcomból és körbe pillantottam. Egy-két ember sétált csak az utcán, de mindenki megbámult tudom jól. Kivettem a kulcsot az indítóból és a sisakkal a kezembe sétáltam a kapuhoz és csengettem. Az udvarról vidám gyerek sikongatást hallottam és kacagást. Jó helyen járok tudom jól. Kinyílt a kapu pár perc múlva és egy kislány ölelte át a lábamat először.

- Naty néni.-örült meg nekem.

- Zaida.-guggoltam le hozzá és kaptam puszit is az arcomra.

- Édesem! Mi lenne ha beengednéd Naty-t?-kérdezett rá Patricia kezében a kisebbik Villa lánnyal Olaya-val.

- Persze csak akkor ha nem zavarok.-egyenesedtem ki és megöleltem a honfitársamat.

- Te sosem zavarsz, de ezt már megbeszéltük.-forgatta a szemeit ahogy becsukta mögöttem az ajtót. Zaidat felvettem aki azonnal fecsegni kezdett nekem valami játékról a medencébe, arról hogy kutyát szeretne, illetve, hogy már nagyon hiányzik neki az apukája. Nem volt más dolgom mint néma csendbe hallgatni. Patricia túl melegnek tartotta az időt és így bementünk a házba. A két kislány a szőnyegen játszottak míg az anyukájuk először adott nekem egy pólót és egy rövid nadrágot.

- Menj be a fürdőbe és öltözz át.-adta ki parancsba.

- De én csak kis időre jöttem.-tátogtam zavaromban.

- Dehogy kis időre.-legyintett.- Menj öltözz át.

Nem ellenkeztem. Nem illett ellenkezni igazából tudom jól. A fürdőben megváltam a motoros védő ruhámtól és élvezettel sétáltam vissza mezitláb a nappali hajópadlóján, majd a konyha hideg járókövén.

- Na így jobb nem?-kérdezett rá mosolyogva a nő.

- Sokkal. Köszönöm.-ültem le a konyha pult mellé és tudtam innen is szemmel tudja tartani a két rossz csontott. Bár jelenleg mind a ketten tátott szájjal bámulják a hatalmas lcd tv-t.

- Most a Jégkorszak mind a kettőjüknél a kedvenc. Bármikor… Bármilyen alkalommal lefoglalja őket.-magyarázta nekem szemeit forgatva.

- Ilyen időszaka minden gyereknek van nem?

- De.-helyeselt.- Szereted a salátát?

- Nem ebédre jöttem Patricia.

- Naty…-nyögött fel.- Szeretsz ellenkezni ugye?

- Csak az igazat mondom.

- Te pedig hidd el már vártam rád. Vártam, hogy mikor sokalsz be az egyedül lét miatt.-felelte lazán miközben apró paradicsomokat mosott meg a csapnál. Gombóc lett a torkomban és nem tudtam mit is mondjak rá.

- Akkor már vártál rám?

- Először csinálod ezt végig.-utalt arra, hogy a fiúk húzamosabb ideig vannak távol az országtól.- Így a válaszom igen. Már vártalak… Emellett csodálkozok is, hogy csak most jöttél el.

- Nekem nincs jogom panaszkodni. Tudom, hogy nektek is hiányzik David. A piciknek.

- Naty ember vagy… van egy párod. Jó, hogy így érzed magad.-nevetett fel.

- Tudtam, hogy Ikernek se könnyű az én munkám.-túrtam a hajamba. Hosszú percekig bámultam magam elé, amikor végre megszólaltam. Hirtelen bukott ki a kérdés belőlem. Magam sem tudom megmondani miért kérdeztem ezt.- És mi az, ha nem vagyok elég neki? Ha nem én vagyok a tökéletes választás… Ha nem boldog?

- Natalien…-mondta ki a nevemet mosolyogva, de a fejét csóválta.- Butaságokat beszélsz.

- És mi van, hogy ha nem?-kérdeztem vissza jogosan.-Lassan 30 éves lesz… Ilyenkor már családot szeretnének az emberek nem? De mi van ha erre nem vagyok felkészülve?

- Beszéltetek már erről? Szóba jött már köztetek ez a téma?

- Nem.-ráztam meg a fejem.- Korai. Hiszen még csak összeköltözünk. Elméletileg összeköltözünk ha vége a világbajnokságnak.

- Miért lenne korai? Mennyi ideje is vagytok együtt?-tette le a kést a kezéből.

- Jövő hónapban lesz egy éve.-gondoltam bele.

- Szalad az idő.-mosolyodott el.

- Eléggé.-nyögtem fel.

- Naty… Ha aktuális lesz úgy is szóba jön köztetek. Addig ne parázz ilyen dolgok miatt. Inkább élvezd az életed. A munkádat… Azt, hogy Iker mellett lehetsz.

- Megpróbálom.-nevettem fel.- El se tudnám képzelni magamat anyaként.

- Hidd el. Ha kiderülne az, hogy állapotos vagy rögtön mást gondolnál.-simogatta meg az arcomat.

- Te is így voltál vele?

- Még Oli születése előtt se voltam benne biztos, hogy jó anya vagyok.-nevetett fel…

…Szerda reggel van. Alvaroval nem sokat aludtunk tegnap éjszaka. Az egyik helyi kis kocsmába mentünk le és néztük meg a spanyol-portugál mérkőzést, amit legnagyobb örömünkre a válogatottunk megnyert. Ezek után szombaton lépnek újra pályára a fiúk, és Paraguay nemzeti tizenegye ellen. Éjszaka Iker lelkesen számolt be a mérkőzés minden mozzanatáról és talán az elmúlt időszakban most tűnt a legboldogabbnak.

- Ugye tudod, hogy nem lehetnénk itt.-szólalt meg Alvaro miközben a krosszmotorokhoz sétáltunk. Kacagva ültem fel a gépre és nyúltam a bukósisak után.

- Ez nem igaz. Csak te nem lehetnél itt.

- Megígértem, hogy vigyázok rád…-gondolkozott el miközben hasonlóan tett.

- Csak össze ne törd magad! Különben még a nyakadat is kitekerem.-indítottam el a gépet.

- Tudtam, hogy ezt mondott.-hallottam a nevetését. Órákat töltöttünk a pályán. Élveztük hiszen olyan volt mint amikor a gyerekek beszabadulnak egy játszóházba. Nekünk ez a játszóházunk. Mi itt érezzük magunkat úgy mint a gyerekek. Fáradtan roskadtam le a fűre és Alvaro egy üveg vizt nyújtott felém.

- Köszi.-mosolyogtam rá.

- Semmiség. Megígértem, hogy figyelek rád.

- Etetsz? Itatsz?-kuncogtam.

- Hát… Ez is egy lehetőség.-ült le mellém.

- Olyan jó volt motorozni.-sóhajtottam fel. Mind a ketten a motorokat bámultuk.- Néha azért jó lenne…

- Mi lenne jó?-érdeklődött vigyorogva.

- Néha olyan jó lenne a versenypályán motorozni.

- Naty…-nyögött fel.

- Tudom… Tudom…-fogtam meg a kezét óvatosan és a fejemet a vállára hajtottam.- Nem lehet. De olyan jó lenne.-dünnyögtem azért.

- Egyezzünk meg. Elintézem neked, hogy valamikor közösen motorozzunk… Aszfaltos pályán… Ahogy csak szeretnél.

- Tényleg?-néztem fel rá.

- Tényleg.-bólintott komolyan mire én csak megöleltem.

- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

28.fejezet

Hiába van vasárnap és már futam mindenki foci lázba néz, hiszen ma este egy „ősirangadó” lesz. A német válogatott csap össze az angol válogatottal. Mindenki erről beszél a RedBull motorhomejába is. Sebastiantól már tegnap a telefonban végig hallgattam egy esélylatolgatást. Kezembe vettem a mobilomat és lassan kisétáltam a szabadba. A betét futamok versenyei már zajlanak, de sokan még csak lézengenek. Hasonlóan kell tennem nekem is. Élvezem a spanyol nyarat és talán azt is, hogy páran megnéznek maguknak. Ez csak amolyan elismerés… Napszemüvegemet az orromra bigyesztettem ismét és a pánt nélküli narancssárga ruhámat megigazítottam. Nézelődni akartam, kikapcsolódni és pihenni. Kifordultam a motorhomeunktól és hirtelen pont Heikkivel találtam magam szemben.

- Ohh…-nyögtem ki. Be kell vallanom tudtam, hogy találkozni fogok vele… Csak nem tudtam, hogyan kezeljem azt ami a legutolsó találkozásunkkor történt velünk. Megtudta, hogy ki a párom… Berúgott és még meg is akart csókolni.- Szia.

- Szia Naty.-mosolyodott el.- Hogy vagy?-tette fel udvariasan a kérdést. Addig is volt alkalmam végig nézni rajta. Farmert viselt még, a sötét zöld csapat felsőjében és a kezében ott volt a sisakja.

- Csak nézelődtem… Vagy is nézelődök.-feleltem csendesen- Ma csak vendég vagyok a csapatnál.

- Nagyon csinos vagy.-közölte velem olyan hirtelen, hogy köpni nyelni nem tudtam, de azt elérte, hogy hasonlóan vörös legyek, mint a Ferrari.

- Ez nem igaz.-ráztam meg a fejem és a hajamat kisepertem az arcomból miközben végig néztem magamon.

- De.-nevetett fel. Nem tudtam mit mondhatnék neki, hiszen azt se tudom emlékszik-e arra, hogy mi történt a buliba… A buli után. Zavartan tördeltem az ujjaimat mire megszólalt újra.

- Nincs kedved meginni velem egy üdítőt? Elég meleg van…

- De Ca…-kezdtem volna el mentegetőzni.

- Nincs itt.-jelenttette ki.

- Akkor…-gondolkoztam el.- Elfogadom.

- Remek.-mosolygott rám.

A sötét zöld motorhomeba kísért, ahol meglepetésemre alig lézengett pár ember. Szinte bántotta a fülemet a csend. A finn az egyik üres, távol eső asztalhoz vezetett. Udvariasan kihúzta nekem a széket és helyet foglaltam. A pincér lánytól kért két limonádét és felém fordult.

- Gondolom kicsit fura ez a csend.-mosolyodott el.

- Nagyon… A RedBullhoz képest itt csend van…-húztam meg a vállam.

- Hát… Csend is van.-felelte nemesegyszerűséggel. Csak a fejemet csóváltam és megkaptuk a limonádékat jégkockával. Biccentettem a pincérnőnek, hogy köszönöm a frissítőt.

- Naty…-szólalt meg a férfi.

- Igen?

- Ami Isanál történt?

- Megtörtént… Megtörtént Heikki és nem tudjuk visszacsinálni. Hülye voltam, mert titkolóztam. El kellett volna korábban mondanom, hogy Iker a barátom… Már jó ideje.

- Natalien… személy szerint a csókra gondoltam.

- Nem csókoltál meg!-jelentettem ki kezeimet felemelve. Heikki egy pillanatra elmosolyodott, majd a poharába bámult.- Heikki nem csókoltál meg. Csak sokat ittál… Ennyi.

- De meg akartalak.

- Muszáj erről beszélnünk? Mind a ketten hibáztunk… Oké?-sóhajtottam fel.- Te sokat ittál… én pedig hülye voltam és nem mondtam el az igazat. Kvittek vagyunk azt hiszem. Jobb lenne ha erről nem beszélnénk többet. Benne vagy?

- Igen.-húzta el a száját egy sunyi mosolyra. Hasonlóan tettem én is. Talán megtaláljuk az aranyközép utat. Nem akarok örökre haragba lenni vele, hiszen a gondjai többségét én okoztam…

…Nem sokkal később inkább visszasétáltam a RedBullhoz, hiszen nem akartam Heikkit bajba keverni. Biztosan van szponzori kötelezettsége amin részt kell venni. A csapat hűs, légkondis motorhomejába belépve azonnal megpillantottam Sebastiant Isa és Tommi társaságában. A két német fiatal lelkesen beszélt valamiről, míg a finn egyszerűen hallgat. Közelebb sétáltam hozzájuk.

- Mi az Sebi? Lyukat beszélsz a többiek hasába?-csodálkozva pislogott rám, miközben lehuppantam mellé.

- Nem beszélek senkinek se lyukat a hasába… De te hol voltál?-tette fel a kérdést szinte számon kérően.

- Ejnye Sebi, nem vagy az apám… Se a férjem.-nevettem fel.

- Még szerencse.-dohogta úgy mint ha nem is akarta volna, hogy halljam. Azért nyakon csaptam, amin már hangosan kacagott.- Bocsi… Bocsi…

- Amúgy csak Heikkivel beszélgettem.-húztam meg a vállam mire a többiek szeme elkerekedett és úgy pislogtak rám, mint valami idiótára ezért kicsikét feszengve fészkelődtem a helyemen.-Most miért néztek így rám?

- A bulin…-kezdett bele Sebastian, de sikerült azonnal elhallgattatnom.

- Azon a bulin sok minden történt.-jelentettem ki ami miatt a német barátom sunyítva húzta be a nyakát. Szerencsére Tommi nem kérdezett rá, hogy mi is volt azon az estén. Bár szerintem személy szerint egyik érintettől se tud semmit arról a bizonyos kalandról, de nem hülye… Láthatta mi folyik az orra előtt…

- Mit csinálunk este?-kérdezett rá Isa, miközben kiseperte a nyakából a szőke tincseit és összecsukta a dossziéját.

- Gondolom meccset nézünk.-húztam meg a vállam, miközben megszólalt az üvegasztalon pihenő mobilom. Mindenki engem bámult hiszen elég lassan mozdultam meg.- Iker az. Bocsánat.

Az egyik üres irodába sétáltam és lehuppantam az asztal szélére.

- Szia Kicsim.-szóltam bele.- Hogy vagy?

- Egész jól vagyok. Csak fáradt.-hallottam a hangján, hogy igazat mond. Fáradtnak tűnik.- Pedig ma még nem is volt edzés.

- Sejtem, hogy nem egyszerű.-sóhajtottam fel.

- Megkaptam amit küldtél nekem tegnap este.-gondolt a fix nyaralásunkra, amit elintéztem tegnapi ide utazás előtt.- Akkor majd nem két hetet fogunk Los Angelesben és San Fransiscoban tölteni?

- Pontosan.-bólintottam.

- Nekem ez így tökéletes. Várom… Várom, hogy kettesben legyünk.

- Mennyire?-kuncogtam kislányosan.

- Nagyon?-kérdezett vissza amin már ő is nevetett.

- Ha jól sejtem kezdesz… Hiányzok mellőled az ágyból?

- Nagyon finoman fogalmaztál.

- Nem akartam kegyetlen lenni.-kuncogtam.- De a végén még rám unsz a nyaralás során.

- Nem hiszem Szépségem… Nem hiszem…-nyögött fel, mire hangzavart hallottam a vonal másik oldalán.- Te idióta barom!-véleményezte Iker röviden és tömören.

- Ez mi volt?-kíváncsiskodtam és az ablakhoz sétáltam.

- Csak Sergio. Idióta Ramos!-kacagtam hangosan rajta.

- Eddig is tudtam, hogy idióta.

- Tudom… Este felhívlak jó? Amikor minden csendes és nyugodt lesz jó?-kedves és olyan lágy volt a hangja. Szívem szerint most hozzá bújnék és megcsókolnám… De hát nem tehetem…

- Rendben Iker… Szeretlek…

…Fél óra múlva rajtol a mai verseny és már kint állunk a rajtrácson. Igen… Itt vagyok én is, hiszen Tommi talán csak viccből, de bogarat ültetett Sebastian fülébe, hogy egész jól néznék ki a rajtrácson mellette… Így természetesen itt kötöttem ki. Esernyőt éppen nem tartom, de Sebi kulacsa és napszemüvege nálam van. Szótlanul pásztáztam a tömeget. Eszembe jutott az a bizonyos 2008-as idény. Akkor mi tartoztunk a Toro Rossoval a középmezőnyhöz, illetve néha a sereghajtók voltunk. Most pedig Heikki az, aki egy élcsapattól került egy újonc csapathoz és ezzel együtt a mezőny végére.

- Naty itt vagy?-lengette meg előttem a kezét Sebastian ami miatt összerezzentem.

- Persze.-mosolyodtam el és kihúztam magam. Átadtam neki a kulacsot, amiből azonnal kortyolt.- Csak elgondolkoztam.

- Azt észre vettem. És mi kötött le ennyire? Mert valahogy gondolom nem az amit látsz.

- Nem mondom el, mert kinevetnél.-húztam meg a vállam.

- Legalább jól szórakoznék így a futam előtt.

- Olyan gonosz bírsz lenni Sebastian… Olyan gonosz!-nyögtem fel.

…A rajtot az élről Sebastian tökéletesen kapta el, annál kevésbé indult jól csapattársa, az ausztrál Mark Webber, aki a második helyről a 9.-re esett vissza. Az ausztrál szerelői cseppet se voltak boldogak, hiszen már az első kanyart követően elé került Hamilton, és a két ferraris, Fernando Alonso és Felipe Massa is. Ellenkező utat járt be a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, aki a 15. pozícióból gyorsan a 11.-re tornászta előre magát. Az itt töltött éveim alatt ismertem meg a hétszeres világbajnokot Sebastian révén és rájöttem nagyszerű ember… Nagyszerű ember, aki a pályán kívül minden bolondságban benne van, de a pályán kegyetlen sportoló… A gyomrom egyre kisebb és csak gubbasztok a széken és próbálok koncentrálni. Nehéz… Még mindig nehezen viselem ezt a fajta stresszt… Akár Sebastianról, akár Alvaroról van szó.

Tizedik körben járt a mezőny és olyan hirtelen történt minden. A pályán és a garázsban egyaránt. Webber és Heikki a pálya leggyorsabb szakaszán jártak. Az ausztrál próbálta lekörözni a finnt, de a tempó különbség miatt hirtelen dobbantónak használta Webber a zöld Lotust. Heikki megpördült, de ennél látványosabbra sikerült a RedBull pörgése a levegőben. 360° fordulatot tett meg a levegőben, majd a bukótérbe érkezve lassult az autó és csúszott bele a gumifalba… Mark saját lábán szállt ki az összetört roncsból, és Heikki lábon hozta be az autóját.

Gyomrom még kisebb görcsbe rándult és még jobban aggódtam a német barátomért. Összekulcsolt ujjakkal bámultam a képernyőt továbbra is és hallgattam néma csendben a rádiózást. A verseny felénél Vettel-Hamilton-Kobajasi-Button-Barrichello volt a sorrend annak dacára, hogy a vb-pontversenyben jelenleg vezető, 2008-as világbajnok Hamilton áthajtásos büntetést kapott, de ennek ellenére is visszatudott érni Sebastian mögé a második helyre. Hirtelen nagy beszédre lettem figyelmes a hangzavar ellenére is. Kíváncsian fordultam arra és meglepődtem, hogy Heikkit pillantottam meg a garázs végében ahogy Hornerrel fogott kezet. Azt hiszem elnézést kért a történtek miatt. Kicsit sápadtnak tűnik, de ezen nem csodálkozok, hiszen nem rég eltrafálta hátulról valaki egy forma-1-es autóval. Szívem szerint odamennék hozzá és csak azért megölelném, de ezt nem tehetem meg… és nem is teszem meg. Nagyot sóhajtva fordultam vissza a tv felé és tettem volna vissza a fejemre a fülest amikor valaki megfogta a vállam. Nem néztem fel, csak a kezére csúsztattam az enyémet. Éreztem a gyűrűt az ujján.
- Jól vagy?-szólalt meg kedvesen. Annyira nyugodtnak tűnik a hangja.
- Most nem én vagyok a fontos, hanem te. Jól vagy?-vettem erőt magamon és felé fordultam a széken. Láthatta rajtam, hogy aggódok… Hiszen aggódtam érte.
- Igen. Necces volt, de semmi bajom.- válaszolta mosolyogva, miközben megfontoltan leguggolt elém és a térdemre rakta az egyik kezét.- Nincs semmi bajom. Nem kell aggódnod.
- Vigyázz magadra Heikki.-simogattam meg az arcát. Talán nem kellett volna, de már megtettem. Egy mosolyt csaltam ezzel az arcára.
- Ígérem fogok.- erre megöleltem. Pár pillanatig öleltük egymást, majd Heikki szelíden kicsit eltolt magától- Muszáj mennem Naty. Silverstone-ban találkozzunk.
- Ott leszek.

- Rendben. Szia.-intett nekem és elsétált.

27.fejezet

Nem hiszem, hogy ez volt életem egyik legjobb bulija… De most értem vissza Isabel házához ahol már csend van legnagyobb meglepetésemre. Kipattantam a kocsiból és pár lépés után már ajtón belül voltam. Rosiet pillantottam meg, aki pakolászik és lassan mozog a halk zenére.

- Szia.-mosolygott rám.- Minden rendben?

- Persze.-biccentettem.- A többiek? Hova lettek?

- Isa azt hiszen kidőlt… Alvaro és Sebi összevesztek valamin… Így Sebi elviharzott Hannával… Alvaro szerintem elvitte egy körre a riporter nőt… Így én meg úgy gondoltam pakolászok egy kicsit.

- Remek.-huppantam le.

- Minden rendben? Heikki?

- Visszavittem a szálódába. Elaludt szerencsére… és remélem nem fog emlékezni a mai napra.

- Te is így vagy vele?-huppant le mellém a finn lány is.

- Ami történt…

- Tudom… Tudom. Senkinek se mondom el.-jelentettem ki.

- Naty… én… Haragszok Sebastianra… De…

- De még is vonzódsz még hozzá.-fejeztem be helyette a mondatott.

- Tudom, hogy nem helyes… és tudom, hogy tovább tudok lépni… Mert tovább kell lépnem. Ez tuti.

- Rosie fiatal vagy. Előtted áll az élet még. Találsz olyan férfit, aki megérdemel téged. Minden porcikádat…

- Remélem…-dünnyögte.- Naty kérdezhetek valamit?

- Persze.-bólintottam.

- Te szoktál azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha? Ha Heikkivel maradsz… esetleg Alvaroval?

- Nem… nem igazán.-ráztam meg a fejem.- Mert ha a múlton rágódsz akkor nem tudsz a jelenre koncentrálni. Boldog vagyok Ikerrel. Nem egyszerű az életünk, de én boldog vagyok.

Láttam rajta, hogy a szavaimon gondolkodik. Tudom, hogy nehezen tud elszakadni Sebastiantól, de bízok benne hogy sikerülni fog…

…Assen az egyik kedvenc pályám. Leginkább a hangulata miatt, hiszen rengeteg szurkoló jön el erre a versenyhétvégére, amit még mindig hagyomány szerint egy nappal korábban tartanak. Lassan ötven éve ez így van. Szótlanul sétálok Alvaro mellett a sajtóközpont felé. Sok minden jár a fejemben… Főleg az elmúlt napok. Isabel bulija… Heikki kiborulása és az, hogy meg akart csókolni… és még jó pár dolog, amiről még Alvaronak se beszélhetek.

- Minden rendben Naty?-kérdezett rá Bati mikor a karom után kapott hiszen majd nem hasra estem egy apró kis akadályban.

- Persze… Csak elgondolkoztam.

- Eléggé.-állapította meg.

- Ne piszkálj már.-dohogtam.- Csak azon gondolkoztam jó ötlet-e elutazni Valenciába.

- De miért? Egyszerű… Megígérted Sebastiannak, hogy ott leszel. Szerintem örülni fog neked.-vonta meg a vállát és kicsikét meglepődtem, hiszen eddig nem nagyon állt Sebastian pártján.

- Rendben. Ezt megértettem.

- Mással pedig ne foglalkozz jó?-tette fel a kérdést, amikor megfogta a kezemet és maga felé fordított. Ajkaimat rágcsáltam, de bólintottam.- Ez a helyes válasz Naty.

- Még mindig nem tudom mihez kezdenénk nélküled.-nyögtem fel és ő megölelt.

- Semmire se mennél nélkülem.-nevetett fel. Megérkeztünk a sajtóközpontban, és felsétáltunk az emeletre. Oda felérve Alvaro azonnal Casey Stonerrel és Andrea Doviziosoval kezdett el beszélgetni, addig én csak a háttérbe húzódtam és a mobilomat nyomkodtam, hiszen sms-t kaptam Ikertől. A kezdésig lévő pár perc nagyon hamar elrepült így a mobilomat a zsebembe dugtam. Az ilyen események mindig tartogatnak valami féle meglepetést. Helyet foglaltam az egyik üres széken és figyeltem. A csapatunk küldött ki külön egy sajtóst, akinek ilyenkor az apró részleteig fel kell jegyeznie mindent, hogy csak olyan dolgok hangoztak el ami engedélyezett. Alvaro ült a hosszú asztal legszélen, mellette pedig az amerikai Ben Spies, aki szintén újonc ebben az évben. A konkurens sorozatban versenyzett még tavaly, de egy világbajnoki címmel a zsebébe érkezett meg ide. Spies beceneve a „Könyök Kölyök”, amire a válasz egyszerű hiszen a többiekhez képest elég magasan tartja a könyökét és ez veszélyes és kellemetlen egyaránt. Éppen arról faggatták, hogy mekkora hátrány neki, hogy nem ismeri a pályák nagy részét, hiszen a Superbike sorozatban versenyzett és ott a versenyek javát többségében más pályákon rendezték. Alvaroval összenéztünk, mire én vágtam egy grimaszt. Direkt persze, hogy ugrassam. Erre vigyorgogni kezdett. Majd ő is vágott egy grimaszt és mellé ki is nyújtotta a nyelvét. Meglepett és nevetnem kellett. Megnyikkantam, mire mindenki engem kezdett el nézni, még az öt versenyző is. Ezek után gyorsan köhögni kezdtem, hogy nekem ez igazából a problémám. Sokak csak a fejüket csóválták és ezek után próbáltam kerülni Bati tekintetét, mert tudtam nem bírnám ki nevetés nélkül…

…Vacsoránál ücsörgök a motorhomeban. Igazából a saláta leveleket döfködöm a villámmal, hiszen nem igazán voltam éhes egész nap. Alvaro éppen most csatlakozik hozzám.

- Szerinted milyen Los Angeles?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Neked is szia Naty.-csodálkozott el.- Jó étvágyat vagy valami?

- Bocsi… Jó étvágyat vagy valami.-forgattam a szemeimet.

- Köszi. Nos mi is volt a kérdés?

- Szerinted milyen Los Angeles?

- Nem tudom… Nem voltam még ott.
- És San Fransiscoban voltál?
- Egyszer, de csak a repterén. Miért érdekel?

- Nyaralni szeretnék menni tudod… Iker bele egyezett csak ki kell találnom mindent és még igazából fogalmam sincs hova is menjünk.

- Ugye tudod, hogy már június vége van?

- Ezzel most hülyének nézel? Szőke vagyok, de nem idióta.

- Nem is mondtam ilyet.-emelte fel védekezően a kezeit.

- Reméltem is… Különben beléd döfném a villát.-emeltem fel az evőeszközt.

- Nyugi… Nyugi.-emelte fel védekezően a kezeit.- Csak hát a nyaralást jóval korábban megszokták szervezni. Azt hittem csak szórakozol amikor azt ecsetelted nyaralni akarsz.

- Ez most így jött össze.-húztam meg a vállam.- Amúgy tudod, hogy a szervezés nem az én tökéletességem… és amúgy is…. Eddig nem volt arról szó, hogy elmenjünk nyaralni.

- Te se gondolhattad, hogy egyik napról a másikra eltudsz intézni mindent.

- Megoldom Bati.-húztam meg a vállam…

…Vége a mai versenynek és Alvaro sajnos az utolsó előtti helyen végzett. Sajnos ennél több nem volt a motorban. Lehetetlenség lett volna előrébb végezni. Szótlanul helyeztem az orromra a napszemüvegemet és sóhajtottam hatalmasat ahogy a kellemes meleg szellő bele kapott a hajamba. Alvaronak átnyújtottam a kulacsát aki szintén eléggé szótlan volt.

- Jobb lesz legközelebb Bati.-mosolyogtam rá. Először csodálkozva pislogott rám, de végül átkarolta a nyakamat és közelebb vont magához.

- Remélem… Végül is ennél már csak jobbak lehetünk nem?

- Ez igaz.-adtam át neki a kulacsot.- Most haza mész és pihensz egy kicsit jó?

- Előbb tudjuk le az interjúkat.-nyögött fel gondterhelten.

- Mindig van remény.-mosolyogtam rá.

- Ikernek is ezt mondtad tegnap?-puszilta meg a homlokomat. Nos igen… Tegnap a spanyol válogatott 2-1-re győzedelmeskedett a chilei csapat felett... A kezdő csapatban ott voltak a legjobbak… Iker, Sergio, Xabi Alonso, Torres, Iniesta, Villa… Ezzel a sikerrel elmondható, hogy lezárultak a csoportmérkőzések… A H-csoport első helyén a honfitársaim végeztek. Következő mérkőzést június 29-én játszák a Portugálok ellen.

- Igen ezt mondtam… Hiszen igaz.-húztam meg a vállam.

- Van egy jó hírem…-mosolygott végre.- Megegyeztem a csapattal. Nem kell szállódába mennünk Barcelonába. Igaz mind a ketten cuccaink többségét már Madridba küldtük, de akkor is otthonosabb lesz ott mint egy szálódába.

- Ez remek Bati.

- Tudom…

…Vasárnap reggel van már és jó ideje ébren vagyok. Már a második kávémat szürcsölöm és a várost figyelem. A ruhám kikészítve az ágyon hever és próbálom feldolgozni azt amit Sebastian adott ki nekem. Pihennem… Lazítanom kell… Élveznem kell a körülményeket. Menni fog ez nekem? Fogalmam sincs. Hiszen szeretem a munkámat… és az életemet is valamennyire… Változtatnék rajta, de tudom szinte lehetetlen… A ruhámra pillantottam és tudtam erőt kell vennem magamon. El kell készülnöm, ha nem akarok elkésni…

…Talán egy óra se telt el, amikor a taxi leparkolt a pálya főbejáratánál. Kifizettem az utat és a táskámat magamhoz vettem és kiszálltam a kocsiból. Hét ágra süt a nap és így mosolyogva bigyesztettem az orromra a napszemüvegemet. Szőke leengedett hajamba bele kapott a szél. Táskámból előszedtem a táskámból a belépőmet és ebben a pillanatban puszilt meg. Csodálkozva pislogtam és rájöttem Sebastian volt az. Isa pedig pár lépésnyire mögött kuncogott.

-Szevasztok.-mosolyodtam el a végén.

- Tudtam, hogy meglepődsz..-nevetett fel Sebastian és először megölelt. Majd alaposan végig nézett rajtam.- Elmondanád kinek öltöztél ki ennyire?

- Mondjuk… Magamnak?-tettem a hülyét és beléptem forgóvillás ajtón.

- Akkor egész csinos vagy… Magadnak.-véleményezte a barátom. Isa csak a szemeit forgatta.

- Szóhoz juthatok én is végre Sebi?-kérdezett rá a lány.

- Persze. Miben akadályoztalak eddig is?

- Mondjuk… Folyamatosan járt a szád. De Naty… Van egy hírem Naty…-jelentette ki ahogy felém fordult.

- Igen?

- Új állást kaptam… Egy tv csatornánál.

- Egy tv csatornánál?-csodálkoztam el.- Eddig mindig újságnál dolgoztál.

- Tudom… De csak nem lehet sokkal nehezebb mint újságírónak lenni.-húzta meg a vállát.

- Sok szerencsét kívánok Isa.-öleltem meg…