2018. április 10., kedd

73. fejezet





Lassan nyitottam ki a szemem, de nem láttam semmit se… Behunytam  a szemeimet lassan, hiszen fáradtnak éreztem magam… Fájt mindenem… Még talán a levegő vétel is… Jobb visszatérni a tudatlanságba, ami eddig is körbe vett azonban hirtelen óvatos érintést éreztem meg a kézfejemen… Erőt vettem magamon és kinyitottam újra a szemem… Pislogtam párat és lassan tisztult ki a kép előttem. Kórház… Kórházban vagyok… A rideg fehér falak… A gépek egyenletesen csipogtak és az orromat bántotta a fertőtlenítő szaga. Ismét éreztem a finom értintést és lassan fordítottam a fejemet arra. Alvaro ücsörgött meggyötörten az ágyam mellett és elmélyülten cirógatta a bőrömet.
-Alvaro…-szólaltam meg alig hallható hangon. A barátom riadtan kapta fel a fejét és pattant fel a székről.
-Naty… Szia.-mosolygott rám és megérintette az arcomat.-Hogy vagy?
- Azt… Azt hiszem fáj mindenen.-suttogva tudtam beszélni csak. Próbáltam felülni a kényelmetlen ágyban, de ahhoz se volt erőm, hogy fentebb tornázzam magam.- Mindenem fáj.
- Naty… Emlékszel valamire?-rápillantottam és először csak a homlokomat ráncoltam. Emlékszek-e valamire? Inkább az a kérdés emlékezni akarok-e…-Naty…
-Nem… Nem annyira.
- Sok minden történt. Baleseted volt… Motor baleseted volt. Fogalmam sincs honnan szereztél motort…
- Sebastian… Sebastian motorja volt.-nyögtem fel fájdalmasan.
- Szólok a dokinak.-mozdult azonnal, mikor megpillantotta a fájdalmas arcomat.
- Ne… Kérlek még ne. Tudni szeretném, hogy mi történt…
- Naty úgy tudom, hogy Iker kidobott téged.-suttogta zavarában.
- Erre emlékszek azért.-fordítottam a tekintetemet a plafon felé.- Telefonon…
- Igen… Eljött ide, de a bátyád kidobta… Miután leverte.
- Tessék? Mit tett Sergio? Itt van Sergio?-tettem fel bután a kérdéseimet. Össze vagyok zavarodva. Zsong a fejem, és szinte az egész testem fáj.
- Naty életveszélyben voltál… Sebastian mindenkit idehívott akit tudott.
-Bati… Kérdezhetek valamit?-szorult el a torkom, de tudtam muszáj megkérdeznem.
- Bármit Naty.
- A…A baba?-ennyit tudtam kinyögni. Jobb híján csak annyit. Összenéztünk a barátommal, aki fal fehér arccal rázta meg a fejét. Hatalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Tudtam, hogy kevés esély bármire… De meg kellett kérdeznem…
…Lassan nyitottam ki a szemem. Körbe pillantottam a szobába és egyedül a német barátomat pillantottam meg a kanapén eldőlve.
-Sebi neked nem itt kellene lenned.-szólaltam meg csendesen és azt hittem lefordul a kanapéról olyan váratlanul érte.
- Naty… Hogy vagy?
-Darabokban… Szó szerint?-vontam meg a vállam ahogy leült az ágyam szélére.- Szörnyen festesz Sebastian.
- Tudod ezt most a nagy fej esete.-forgatta a szemeit. Halványan elmosolyodtam miközben megfogta a kezemet.
- Sajnálom a motort Sebi… Kicsikét felelőtlen voltam.
- Kicsit? Milyen amikor nagyon az vagy?
- Bocs most nem nevetek, mert fáj az oldalam.-forgattam a szemeimet.
- Sok helyen összetörted magad.  Nagy szerencséd volt.
- Haza kell menned Sebi.-nyúltam óvatosan a keze után.- Pihenned kell.
- Még nem rég tértél magadhoz. Nem hagylak magadra.
- Kérlek szépen… Koncentrálnod kell a bajnokságra… Nem emlékszek igaz a futamra…
-Nyertünk. Újabb lépés a cím felé.-motyogta a kezemre pillantva.
- Látod. Ezért kell koncentrálnod. Magaddal kell vinned a többieket is és vissza kell térnetek a valóságban.
- Ez a valóság Naty. A baleseted… Hogy majd nem elvesztettünk.
- Ne beszéljünk róla jó? Itt vagyok és élek.
- Megrémültünk Naty… Egytől egyig.-cirógatta végig az arcomat.
- Túl életem. Pár sérüléssel igaz…-vontam meg a vállam, mire Sebastian felhorkantott.
- Pár?
- Részlet kérdés, hogy mit veszünk párnak.
- Sebi ugye haza mehetek nagyon hamar?-tudtam elő kell vennem a legszebb nézésemet. Be kell vetnem mindenféle kedvességet, hogy hassak a barátomra és elintézze, hogy haza menjek Madridba.
- Erre nem tudok mit mondani Naty.-rázta meg a fejét lassan és megfontoltan.- Minden az orvosokon múlik. Válságos volt az állapotod. Nem rég ébredtél fel.
- Kérlek próbálj hatni rájuk… Otthon… Otthon Madridban hamarabb megtudnék gyógyulni.
- A kiskutya tekintetedet inkább ne rám pazarold. Bautistánál mindig hatásosabb.
- Kérlek… Gondoljátok át azért.
- Tudod te, hogy milyen sérüléseid vannak?
- Azt hiszem nem fogtam fel mindet.
- Eltört a csuklód újra.-kezdett el beszélni Sebi miközben megérintette az említett testrészemet.- Csavarral rögzítették, ahogy ez ilyenkor szokás. Eltört még három ujjad és a jobb oldalon lévő bordáid nagy része, amik megsértették a tüdődet. Belső vérzésed volt és megszabadítottak a lépedtől.
- Sebi inkább hagyd abba.-nyögtem fel és a hajamba túrtam.
- Ja és a lábad.-fejezte be a gondolat menetét hiába akartam belé fojtani a szót.- Nagy valószínűséggel egy ideig mankóval kell járnod és gyógytornára kell járnod.
- Akkor úgy veszem észre ez a balesetem viszi a prímet.
- Eléggé. A fiúk vért is adtak miattad.
- Fiúk?-csodálkoztam el.
-Bátyád… Alvaro és Heikki.
- Alvaro retteg a tűktől.-mosolyodtam el fáradtan.
- Ez most vicc ugye? Tele van tetoválásokkal.
- Ezek más fajta tűk.
- De erőt vett magán, mert fontos vagy neki. Most pihenned kell Naty.-puszilt homlokon…
…Fogalmam sincs mennyi az idő. Fáradtan pislogtam csak körbe az üres szobában és örültem, hogy ebben a szent pillanatban egyedül vagyok. Próbálok gondolkozni. Próbálom felidézni az elmúlt napok… Hetek… Hónapok eseményeit. Hogy lehettem ennyire idióta picsa? Voltak-e jelek….? Ha voltak miért hunytam szemet felette? Alvaro mondta… Alvaro figyelmeztetett, hogy van valami… De én hülye nem hittem neki.
Nagyon halkan nyílt ki a kórterem ajtaja és csodálkozva pillantottam az érkező felé. Igazán meglepetésként ért, amikor a bátyám lépte át a küszöböt gondolataiba merülve.
-Sergio…-szólaltam meg csendesen amivel elértem, hogy összerezzent. Olyan csodálkozva pislogott rám, hogy hirtelen még el is szégyeltem magam, hogy visszatérítettem a valóságba.-Hogy kerülsz ide?
-Azt hittem alszol…-motyogta zavarába. Láttam ahogy idegesen kutat a bőrkabátja zsebébe, miközben bátortalanul tett két lépést felém.- Csak szereztem neked egy telefont, hogy tudj beszélni majd anyuékkal.-tette le a készüléket az éjjeli szekrényre.- De hagylak is… Pihenned kell…-fordult sarkon és indult el az ajtó felé.
- Sergio ne menj!-fakadtam ki hirtelen, ahogy megfordult láttam rajta, hogy erre nem számított.- Ne menj kérlek.
- Szeretnéd, hogy maradjak?-kérdezett vissza és lassan indult meg felém.
- Igen.-suttogtam.- Szeretném, hogy maradj.
Az ágyam szélére ült óvatosan és csak figyeltük egymást. A keze pár centire pihent az enyém mellett. Nem tudjuk… Nem jóvá tenni az elmúlt időszakot… Az elmúlt éveket. De a testvérem…
-Anyuék nem jönnek ide… Ahogy kérted…-kezdett el beszélni. Tudom nagyon jól, hogy a zavarát próbálja így leplezni.-De anyu nagyon ideges… Nagyon félt téged…-ahogy hallgattam a szavait a könnyeim potyogni kezdtek. Fogalmam sincs, hogy miért.- De megnyugtattam, hogy most már minden rendben lesz.
- Sergio…-fogtam meg a kezét és most már rám pillantott.
- Húgi…-sápadt el ahogy meglátta a könnyeimet.-Ne sírj…
- Elvesztettem mindent…-bukott ki belőlem az első gondolat ami szinte azóta nyomja a lelkemet, hogy magamhoz tértem és kegyetlenül közölték velem, hogy mi történt az elmúlt pár órában. Szinte hisztérikus zokogásba törtem ki, miközben mellém feküdt az ágyon és a mellkasára húzott. Ringatott és próbált megvigasztalni. Talán órák is teltek el mire megnyugodtam… Halkan szipogtam a bátyám vállán feküdve, mire ő csak a hajamat birizgálta.
- Kidobott… Telefonon keresztül.
- Orrba vágtam.
- Nem kellett volna.-ráztam meg a fejem.- Nem kellett volna bántanod.
- Örüljön, hogy csak ennyit kapott.
- Sergio…-kezdtem volna el beszélni, de minden normális gondolatot elfelejtettem.
- Mi az?
- Sajnálom… Mindent sajnálok. Igazságtalan voltam.-kértem bocsánatot csendesen. Nem mertem ránézni, hiszen féltem… Féltem a reakciójától. Hajamat birizgálta még mindig.
- Jogod volt haragudni rám. Nagyon is sok… Te maradtál itt. Te láttad mi történik a szüleinkkel.
- Akkor is Sergio…-suttogtam.- Nagyon sajnálom.
- Minden kialakul Húgi. Meggyógyulsz szépen és folytathatod tovább az életed… Szerelmes lehetsz majd egy olyan férfiba aki megérdemli. Babád is születhet még…
- Ezek most olyan dolgok amik hatalmas fájdalmat okoznak.-motyogtam.
- Ki fog alakulni minden.
- Egyet szeretnék csak… Haza menni innen… És otthon pihenni.
- Ez is el fog jönni. De előtte kicsikét még meg kell erősödnöd.-puszit nyomott a homlokomra.- Most pedig pihenj.
Nem szólaltam meg. Eszembe jutott, hogy nincs hova haza mennem… Hiszen az elmúlt hónapokban Ikerrel laktam. Most pedig mivel kidobott nincs hova mennem… Nem tudom mi lesz… De lehunytam a szemem és hatalmasat sóhajtottam. Elaludtam… Nagyon hamar…