2020. december 27., vasárnap

45. fejezet

Szerda van már és a paddock már életre kelt. Igazából ezen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen ma van a sajtó nap… Holnap pedig már megrendezik az első két szabadedzést. Itt hagyomány és rendezés szerint az edzés nap csütörtökön van és a péntek amolyan szabad nap. A motorhomeban ücsörgök az egyik félre eső asztalnál és a hajamat fogtam össze éppen amikor hirtelen mellém csapódott egy fiatal nő az asztalom másik oldalára. Csodálkozva pislogtam rá.

-Szia! Katharina vagyok.

- Szia.-nyögtem ki nehezen és megcsóváltam a fejem.

- Mi lenne ha este te is eljönnél kicsit szórakozni? Ha már itt vagyunk Monacoba kicsikét lazíthatnál te is.

- Már elnézést… De te ki vagy?

- Fernando unokatesója… és…

- Tommi neked udvarol?-tettem fel jogosan a kérdést.

- Te ezt honnan tudod?-csodálkozott el a nő. Megvontam a vállam. Mint mondhatnék erre? Hogy jobban ismerjük egymást, mint úgy általában saját magunkat. Tommi jobban kiigazodott rajtam rövid idő alatt mint gondoltam. Nekem pedig van egy sejtésem, hogy a férfi nem kósza kapcsolatot gondol a velem szemben ülő fiatal nőtől.

- Csak tippeltem.-adtam amolyan semleges választ amivel talán megtudom nyugtatni a nőt. Lassan összecsuktam az előttem lévő mappát és a fém dobozból megittam az utolsó korty energia italomat.

- Nos eljössz velünk? Isabel is ott lesz.

- Ismered Isat?

- Fernando és Robert barátja. Jó, hogy ismerem Isabelt.-vonta meg a vállát.- Amúgy azt üzeni, hogy egy estét kibír a focistád nélküled tehát nincs esélyed arra, hogy megszökj a buli elől…

…Szótlanul ácsorogtam a tükör előtt miközben utoljára néztem végig magamon. Ugyan azt a ruhát viselem, ami a szilveszteri bulin voltam rajtam csak jelenleg lófarokba összekötöttem a hajamat. A sminkes táskámból elővettem egy szemceruzát és húztam ki vele a szememet.

-Még mindig odáig vagyok a lábaidért.-szólalt meg a fürdőszoba ajtóban Sergio. Elmosolyodtam és felé fordultam.

- Ugyan az a ruha ami a bulin is rajtam volt.-vontam meg a vállam. A focista ellökte magát a faltól és közelebb lépett hozzám. Végig cirógatta a karomat.

- Tudom. Akkor is odáig voltam érted.

- Persze. Először adtam be a derekamat.-nevettem fel és neki dőltem a mellkasának.

- Muszáj menned?-duruzsolta és a nyakamba csókolt.

- Megígértem a lányoknak, hogy elmegyek velük.-feleltem csendesen és egy pillanata hagytam, hogy a kezei elkalandozzanak rajtam. Viszont mielőtt elterelte volna a gondolataimat elléptem tőle.- És most az egyszer nem csábítasz el.

- Biztos?-pislogott rám és elővette a legártatlanabb nézését. Felnevettem rajta és egy aprócska csók után nemes egyszerűséggel kikerültem és a szobába sétáltam a magas sarkú cipőmért.

- Ezer százalékra biztos.-vigyorogtam rá sunyin. Pedig nem is gondoltam, hogy pár óra múlva úgy gondolom még is jobb lett volna, ha engedek a csábításnak…

…Csendesen ücsörögtem az asztalnál. Koktélomat kavargattam egyetlen szó nélkül. Nem igazán volt kedvem ahhoz, hogy itt legyek, de a barátnőm kedvéért erőt vettem magamon annyira amennyire tudtam. Néha-néha Rosiera pillantottam aki hasonlóan kényelmetlenül érezhette magát mint én. Többször futtában a telefonjára pillantott, de ha szükséges volt be-be kapcsolódott a beszélgetésbe.  Felsóhajtottam és az italommal a kezemben pattantam fel az asztaltól és indultam el körbe nézni a kaszinóban. Ha már Monacoban vagyunk miért ne próbálhatnám ki a szerencsejátékot? Bár ismerve a szerencsémet… Nem nekem való ez a hely. Nagyon nem. Szükségem volt a friss levegőre és kisétáltam a teraszra. A kristály poharat lehelyeztem a korlátra és egy hatalmas sóhajt passzíroztam ki a tüdőmből.

-Beszélhetnénk?-szólalt meg mögöttem Rosie.

-Szerintem nekünk nincs miről beszélnünk.-sóhajtottam fel.

- Miért büntetsz azért, hogy nem tudsz bele szeretni egy olyan férfiba aki odáig van érted?-fakadt ki hirtelen, bennem pedig ebben a szent pillanatban hűlt meg a vér. Homlokomat ráncolva fordultam felé és láttam a fiatal nőn, hogy már megbánta minden egyes szavát.

- Mit mondtál Rosie?-tettem fel csendesen a kérdést.

- Semmit.-vágott vissza motyogva. Kényelmetlenül billegett egyik lábáról a másikra.

- Rosie ismételd meg amit mondtál!

- Miért büntetsz azért, hogy nem tudsz bele szeretni egy olyan férfiba aki odáig van érted?...

…-Te szeretsz engem?-csattantam fel idegesen, miközben fel-alá járkáltam a francia ágy előtt. A szobát betöltötte az óceán hangja, miközben Ramos csak ült és bámult engem.- Válaszolj már!

-Miért vagy így kiakadva?

- Csak…-ráztam meg a fejem. Lassan állt fel az ágyról és tett egy lépést felém. Óvatosan megérintette a karomat.

-Beléd szerettem igen.

- Nem szerethetsz!

- Tessék?-lepődött meg a kijelentésemet hallva. Tett egy lépést hátra és csak döbbenten pislogott rám. Ezt a pillanatot nem így képzeltem. Egyáltalán ha el is képzeltem ezt a pillanatot nem így akartam.

- Nem szerethetsz! Ez nem kapcsolat. Ez csak…-kerestem a megfelelő szavakat, de nem találtam.

- Te megbolondultál!

- Nem! Nem hiszem. Állandóan versengtek Ikerrel. Állandóan azon vagytok, hogy bele rúgjatok egymásba.

- Erre most jöttél rá?-szaladt fel két oktávnyit  a hangja hirtelen.

- Ramos hagyd ezt abba!

- Ugye tudod, hogy ez mind végig kettőnkön állt? Ugyan úgy bele mentél ebbe a játékba! Ugyan úgy kerested a társaságomat a baleset előtt… Te is tudtad már akkor, hogy a kapcsolatotok kudarcra volt ítélve!-egyre hangosabban beszélt velem és tudtam mind ezt talán a sértettség miatt teszi.- De a baleset után is.

- Ebbe ne menjünk bele!-szorult el a torkom egy pillanat alatt. Nem akartam, hogy a balesetet emlegesse. Nem akartam, hogy a balesetet emlegesse. Nem azért, ami akkor derült ki. Hanem azért mert felelőtlen voltam. Felelőtlen, idióta picsa.

- Miért fáj az igazság?

- Sergio...

- Tudod ez a legnagyobb hibád Naty.-tett egy lépést felém, de nem mozdultam.- Nem tudod belátni a hibáidat… És csodálkozol, hogy egyedül maradsz.

- Sergio.-ismételtem magam. Tudom, hogy a szavai hatására már megtörtem. A fullasztó érzés a torkomba költözött és könnyeim csípték a szememet.

- Igen beléd szerettem? Na és? –tárta szét a karjait.- Tudod, hogy meg van azaz érzés… Meg van azaz érzés, hogy változni akarsz… Akkor azért megéri változni. Nekem te voltál az a személy, de ezek szerint egy oldalú volt ez az egész. Nem csak azért voltam melletted, mert jó veled az ágyban… Nem a szex miatt támogattalak a motorozásban. Azért mert szeretlek.

- Sergio.-nyögtem ki sokadjára a nevét. Nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, pedig napokkal-hetekkel ezelőtt még maga biztosnak éreztem magam. Tudtam, hogy mit akartam, de most… De most… Lefagytam. Ramos dühösen került ki és kezdett el pakolni.

- Nyugi. Eltűnök és nem kell magyarázkodnod… Mert úgy veszem észre semmit nem tudsz mondani.-zárta össze a táskáját.

- Sergio…-kaptam a keze után. Lefagytam egy pillanatra hiszen nem tudtam, hogy mit tehetek és mit nem. Rám pillantott és egy határozott lépés után tarkómra csúsztatta a kezét és megcsókolt. Mire feleszméltem az ajtó csapódást hallottam…

2020. december 4., péntek

44. fejezet


 


Tudom az egyik legkellemesebb dolog a világon a magángépen repülés. Nem súgnak össze körülöttem a vadidegen emberek. Az ablakon bámulok ki fele miközben hallgatom Sergio egyenletes szuszogását. Elaludt nem sokkal felszállás után. Elmesélte, hogy mi történt az edzőtáborban. Nem önként, hiszen először kamuzott. De mivel Alvaro elmondta, hogy mit tudott meg Rosietól nem volt Sergionak más lehetősége. Színt kellett vallania. Elmondta, hogy szándékosan feszítette a húrt és szándékosan ment el addig amíg bemosott egyet a kapusnak. Tisztába vagyok vele, hogy Iker is hasonlóan tett. Direkt táncolnak egymás idegein és direkt feszítik addig a húrt amíg valamelyiküknél el nem szakad. Ezt nem akarom. Nem akarok én lenni az a személy aki miatt, borul minden.

Óvatosan megérintettem a combomon pihenő kezét és elmosolyodtam. Ilyenkor gondtalannak tűnik. Sokszor eszembe jut, hogy minden gondjának én vagyok az oka. Talán amikor nem kerültem az életébe könnyebb volt számára minden. Kiélvezhette a híres focista népszerűségét. Kedvére válogathatott volna azok a nők közt akik döglöttek érte.

-Minden rendben Kicsim?-szólalt meg rekedtes hangon. Összerezzentem, hiszen nem számítottam rá, hogy felébredt már.

- Persze, csak gondolkoztam.-vontam meg a vállam és a kezemet a tarkójára csúsztatva lehúztam magamhoz és megcsókoltam.- Csak gondolkoztam.

- Fáradt vagy?

- Kicsikét.-sóhajtottam fel. Gondosan a lábaim alá nyúlt és az ölébe húzott.-Így jobb?

- Sokkal.-jelent meg egy apró kis mosoly az arcomon. Vállára hajtottam a fejemet és felsóhajtottam.

- Nem sok pihenő napotok volt.

- Megesik. De Monaco az Monaco. Érdekes és fárasztó hét elé nézzünk.

- Baj, hogy eljöttem?-kérdezett rá miközben megigazította a hajamat. Egy pillanatra lefagytam, hiszen ilyen kérdésre nem igazán számítottam. Eddig teljesen felszabadult volt és egy pillanat alatt váltott át komoly hangnemre.

- Bolond vagy.-csóváltam meg a fejemet és részemről nem akartam tovább foglalkozni ezzel a dologgal. Vállára dőltem és a combomra húztam a kezét.

- Csak megkérdeztem. Úgy tudom Casillas sose kísért el egy hétvégére se. Se ide az F1-re se a MotoGp-re.

- Sergio…Mindig volt ami fontosabb volt.-sóhajtottam fel és jobbnak láttam ha elterelem a témát.- Miért kellett balhéznotok az edzőtáborban? Megígérted…Megígérted, hogy nem lesz balhé.

- Nem is volt igazán balhé.

- Nálad az orrba vágás nem számít balhénak?-nevettem fel.

- Naty…-motyogta a nevemet.

- El kell engedned ezt a dolgot. Sok minden múlik rajta. Ti ketten vagytok a kapitányok.

- A Realnál. De a válogatottnál nem.-próbálta magát menteni.

- Ez nem azt jelenti, hogy a válogatnál péppé verhetitek egymást.

- Ott volt Torres, aki megakadályozott ebben. Amúgy meg te ezt honnan tudod?-kontrázott vissza.

- Batitól… Aki meg Rosietól.-vontam meg a vállam.

- Alvaro mióta társalog Rosieval?

- Honnan tudjam? Nem vagyok Alvaro babysittere hiába gondoljátok azt.-morogtam és kaptam egy puszit a homlokomra. Nem igazán akartam tovább beszélgetni. Jelenleg talán legjobb menedékem a csend…

…Egyedül sétáltam végig az éledező paddockon. A szerelő fiúk még minden erővel azon vannak, hogy a jelen lévő káoszt eltüntessék. Nekem csak annyi szándékom volt, hogy kicsikét tájékozódjak arról mi is vár ránk a hétvégén. A felszolgáló lányok már az utolsó simításokat végezték a vendéglátó egységbe, ahol jelenleg is olyan tökéletes rend uralkodik, ahogy mindig is szokott lenni. Első utam Sebastian pihenő szobájába vezetett, de legnagyobb meglepetésemre Tommit találtam a szobában.

-Hát te?-bukott ki belőlem nem túl illedelmesen a kérdés, de a finn felszabadultan felnevetett.

- Neked is szia Naty. Úgy szeretem a kedvességedet.

- Bocsi.-vontam meg a vállam és közelebb sétáltam hozzá.- Mit csinálsz?

- Sebastian sisakját készítem elő.

- Nem ér rá holnap?-húztam fel kérdőn a szemöldökömet.

- Így jobban telik az idő. –vonta meg a vállát, miközben felültem az asztalra a sisak mellé. Összenéztünk és megvonta a vállát ismét.- Rosiet várom és Katherina-t.

- Kath…

- Fernando unokatesója, csak ezt senki se tudja.

- Bele zúgtál?-tettem fel reflexből a kérdést.- Ő az a lány?

Választ nem kaptam csak furán vállat vont. Tudtam jobb örülne annak, hogy ha ezt az egészet nem erőltetném. Talán annyira nem is publikus a tény, hogy együtt vannak. Vagy éppen nem több pár éjszakai kalandnál. Szótlanul tevékenykedtünk egymás mellett. Kínos csönd, de valahogy nem törekedtem arra, hogy beszélgetésbe elegyedjek vele.

-Ramos nem jött veled?

- De… Csak el kell intéznie pár telefont. A menedzsere kereste a repülő úton.

- De Naty… A menedzsere nem a bátya?

- De.-vágtam rá határozottan.- De nem tudom, hogy munkaügy vagy éppen családi…

- Baj van?

- Nincs. Csak túlságosan zsong a fejem.-vontam meg a vállam.

- Miért van olyan érzésem, hogy azzal a spanyollal kapcsolatos, aki a szállodai szobádban tartózkodik?

- Tommi velem nem kell agytúrkásznak lenned. Sebastian azért fizet neked, hogy őt támogasd.

- Nem agytúrkász vagyok. Csak… Kíváncsi.-felelte őszintén és felnevettem. Nem erre számítottam. Egyáltalán nem számítottam erre a válaszra. Néha képes elengedni magát a társaságomban.

- Nem csak Ramos miatt. Csak sok minden.

- Mi minden?

- Sergio… A motorozás.

- Ez úgy hangzik mint ha bánnád valamelyiket. Mi az Naty? Baj van?

- Nincs. Semmi baj sincs. Annyi, hogy túl sok minden jár a fejemben.-sóhajtottam fel.- És az is tuti, hogy az is összezavart ami az edzőtáborban történt.

- Arra gondolsz, hogy a két idióta összeverekedett?-nevetett fel. Tudom nem engem nevetett ki hanem a helyzetett. Érdeklődve pillantottam rá, mire ő csak megvonta a vállát.- Rosie elmesélte.

- Senkinek se hiányzik az állandó feszültség.

- Ugye tudod, hogy ők nem olyanok akiket irányíthatsz? Két elég határozott, karakán személyiségről van szó Natelien. Ők azok akik amúgy is mennek a fejük után.

- Ezzel most vigasztalni akarsz Tommi?-mosolyodtam el.

- Ki tudja…-valahogy nem volt meggyőző…

…Nem volt erőm még visszamenni a szállodába. Tommival való beszélgetésünk talán jobban összezavart, mint számítottam rá. Így inkább átvettem pár program tervezettet és a hatalmas modern motorhome teraszán foglaltam helyett egy bögre kávé társaságában. Unottan lapozgattam a RedBull logójával ellátott papírlapokat, amikor megszólalt a mobilom.

-González.-szóltam bele szórakozottan ahogy a fülemhez emeltem a készüléket.

-Nem mondod kis csillag.-nevetett fel a hívó felem.

- Alvaro.-csodálkoztam el.- Hogy-hogy eszedbe jutottam?

- Nem gondolhatok a barátomra néha napján?

- Ez jelenleg túl nyálasnak tűnt.-forgattam a szemeimet.

- Apától úgy tudom, hogy Barcelonára elkészül a szerződésed.- igazából mindent a szerződéssel kapcsolatban Alvaro menedzserére és apukájára hagytam. Nem akartam bele folyni és igazából hasznot se akartam húzni abból, hogy motorra ülhetek.

- Kiszedted apukádból az infókat?

- Ha a szó szoros értelmében nézzük…-tartott egy kis hatás szünetet.- Igen

- Bati.-nyögtem fel és próbáltam nem felröhögni. Persze talán a jelen helyzetben ez a legnehezebb feladat.

- Most miért? Ha szó szoros értelemben nézzük az én pártfogoltam is vagy. Az én menedzserem is intézi a te dolgaidat.

- Amit nem is győzők megköszönni.

- Azzal fogod megköszönni, ha nem töröd össze magad. Amúgy, hogy-hogy velem beszélsz és nem a focistádat nyaggatod ha már elutazott veled?

- Alvaro…

- Most miért?-nevetett fel szórakozottan.- Kérdezhettem volna máshogy is.

- Személy szerint én dolgozni jöttem Monacoba.

- Na és?-horkantott fel.- Tudtommal még a sajtó nap se kezdődött el.

- De ez Monaco.-ismételtem magam tudálékosan.

- Egyáltalán Sebastian ott van már?

- Nincs. Este érkezik.-duzzogtam úgy mint egy kis gyerek.

- Naty nem mindig kell munkamániásnak lenned.

- Neked meg nem mindig kell okoskodnod.

 

2020. október 29., csütörtök

43. fejezet




 

Igazából napok óta csak sodródok az árral. Nem is igazán tudok mást tenni. Edzésre járok, a menedzseremmel egyeztetek és készülök a következő verseny hétvégére. Nem igazán tökéletes még a lábam de senkinek se panaszkodok. Nem tudhat senki arról, hogy egy-egy fárasztóbb motorozás vagy edzés után úgy érzem leszakad a lábam. Sokak szerint túlságosan elkapkodtam a visszatérést. Van benne valami, de nem fogom úgy se bevallani, hogy igazuk van. De ez van. Motorversenyző vagyok és sose fogom feladni.

Vállamra vettem az edzőtáskámat ahogy beléptem az épület ajtaján és meglepetésemre Rosieval találtam magam szemben.

-Szia.-köszönt csendesen.

- Te hogy kerülsz ide?-kérdeztem kicsikét meglepődve. Igazából bele fáradtam, hogy bunkó legyek vele.

- Sergio ajánlotta ezt a helyet.

- Nem rossz hely.-vontam meg a vállam.- De ha nem akarsz címlapra kerülni gyere el a kirakattól. Elég sok lesi fotós szokott a környéken ólálkodni.

Riadtan kapta fel a fejét és lépett kettőt felém, mint ha én valami biztonságot tudnék nyújtani a számára. Pedig nem tudok és nem is akarom megvédeni.

-Elfelejtkeztem róluk.

- Ennyire hozzá szoktál a felhajtáshoz?-tettem fel irónikusan a kérdést.

- Nem… Csak…-rázta meg a fejét.- Xabi hívott, hogy balhé volt.

- Balhé?-lepődtem meg, hiszen rögtön rájöttem mire gondol. Vagy legalább is volt egy sejtésem, hogy mire is céloz jelenleg.

- Iker és Ramos összevesztek és bevert egyet Ikernek.

Felnevettem. Őszintén kibukott belőlem egy kacagás. Nem is vártam mást. Egy ideje éret már ez a dolog a két focista között. Naty elég sokat mesélt már a helyzetről, amit ő maga is próbált kordában tartani.

-Csodát vártál Rosie?-kérdeztem rá teljesen őszintén.

- Megígérte Iker, hogy nem fogja ezt csinálni.

- És te még hiszel neki?-meglepetésemre nem menekültem el tőle. Kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. Azt nem mondom, hogy megsajnáltam a nőt… Inkább csak a kíváncsiság hajtott.

- Alvaro…-sóhajtott fel.

- Mi az?

- Nem tudom.-rázta meg a fejét.- Olyan fura ezaz egész.

- Ugye tudod, hogy nem muszáj ezt velem megbeszélned.-vontam meg a vállam miközben leültem az előtérben a padra. Nem velem kellett volna erről beszélni, de igazából a kíváncsiság hajt.

- Valakivel beszélnem kell erről.-csattant fel hirtelen a lány.

- Oké… Oké…-emeltem fel védekezően a kezeimet.

- Olyan ezaz egész, mint ha Iker és Ramos versengenének. Mint ha folyamatosan dacosan küzdenének egymással… Egymás ellen.

- Mint ha ti lennétek a trófeák

- Azt se tudom mi vagyok már.-vonta meg a vállát.- Amíg nem tudtuk, hogy Natalien és Ramos együtt vannak egész jónak tűnt minden. Azóta Iker állandóan feszült és minden hülyeségen összekapunk.

- Csak tönkre tettetek egy kapcsolatot.

- Nem így terveztem.-mordult rám ingerülten.- Nem akartam se a balesetet, se ami történt Natyval.

- Ezt nem tudod visszacsinálni.

- Erre már akkor rájöttem.

- Még is bele kezdtél.-vontam meg a vállamat.

- Kurvára nem az együtt érzésedet kértem Alvaro…

 

***

 

Felsóhajtottam csak és figyeltem ahogy a fekete nedű lassan megindul a gépben és megtelik a hőálló kancsó. Fáradt vagyok. Túlságosan fáradt vagyok mostanában. Jó tudom magamnak köszönhetem, hiszen túlságosan sok időt fordítottam a munkámra és Theresára is. Mindent magamnak köszönhetek.

A kávéfőző végre kikapcsolt, így elővettem a bögrémet. Három kanál cukrot és egy kis tejet tettem a fekete nedűhöz, ami jelen pillanatban az életemet jelenti. Hatalmasat kortyoltam pedig tudtam végig égetem a torkomat. Fejemet csóválva vettem kezembe a mobilomat és kezdtem el nézegetni az üzeneteket, ami várt rám. Munka… Munka… Theresa… Rosie… Theresa… Theresa…

Tudom. Pontosan erre gondolt a húgom amikor kiakadt. Elveszi az eszemet a volt menyasszonyom. Ellenkezni akartam. Mindent próbáltam megtenni, de egyszerűen a szívem átvette az irányítást felettem. Eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor még kezünk tartottuk a dolgok menetét. Amikor nem tartottunk attól, hogy Santiago rájön mindenre. Látom ugyan azt a mosolyt a lány arcán amibe bele szerettem… Megszólalt a mobilom és összerezzentem a hangjától.

-Itt González.-szóltam bele félig ásítva.

- Itt pedig Rosie. Az ajtód előtt. Reggelivel.-csicseregte.

- Itt vagy?-lepődtem meg és elindultam a bejárati ajtóhoz.

- Itt mert tudom, hogy a húgod dolgozik.-közölte velem már  szemtől szembe és rám mosolygott. Első gondolatomat teljesítve öleltem magamhoz a törékeny nőt.

- Gyere be!

- Ugye egyedül vagy?-kérdezett rá ahogy belépett az ajtón és átadta nekem a péksüteményes papírzacskókat.

- Ahogy mondtad, a húgom dolgozik.

- Inkább az éjszakai kalandodra gondoltam…

- Nincs semmi féle éjszakai kalandom.-nyögtem fel szemeimet forgatva.

Gondosan előkészültünk a közös reggelihez. Mind a ketten elég szótlanok voltunk, de valahogy ez most nem zavart. Szükségem volt a csendre és tudom Rosie okkal nem beszél. Két bögre kávéval sétáltam az asztalhoz.

-Milyen napjaid voltak?

- Tűrhető.-vonta meg a vállát miközben már a habot kanalazta a kávéról.- Még ha eltekintek attól, hogy Iker és Ramos megint balhéztak.

- Milyen meglepő nem?-vigyorogtam el.

- Most te is ezzel jössz? Alvaro is azt mondta, hogy ez minden napos lesz. Nagyon-nagyon-nagyon sokáig.

- Te beszélgettél Bautistával?-lepődtem meg rajta őszintén.

- Valakivel beszélnem kellett és abban a szent pillanatban ő volt a közelembe. Emellett most nem is volt annyira bunkó.

- Pedig tud az lenni.

- Ne mondj ilyet Sergio.-korholt le.

- Most miért?-kontráztam vissza és kis híján felnevettem.

- Mert ő Alvaro. Gyerekkora óta ismered.

- Akkor is volt, hogy orrba vágtam volna… Bocsi meg is tettem. Egyszer. Kétszer.

- Hogy viselt el a húgod benneteket egyszerre?-tette fel diplomatikusan a kérdést.

- Nehezen.-nevettem fel és megszólalt az asztalon heverő mobilom. Nem voltam elég gyors és tisztába voltam vele, hogy Rosie el tudta olvasni a hívó fél nevét. Homlokát ráncolva kavargatta a forró csokiját, nekem pedig nem volt más dolgom mint várni.

- Jól meggondoltad te ezt?-tette fel csendesen a kérdést.

- Nem hiszem.-vallottam be először hangosan és teljesen őszintén.

- Ha ő az a lány… Aki miatt felborítottad az életedet…-kezdett bele bátortalanul.

- Pontosan az a lány. Rosie ne légy olyan, mint a húgom. Ugyan azt fújod, mint Natalien.

- És mi van ha igazunk van? Anno is bajba kevert téged. Miért gondolod, hogy most minden más lesz?

- Kezemben tartom az irányítást. Tudom, hogy nem bízhatok meg teljesen benne…

- De még is közeledbe engedted.-sóhajtott fel a lány.

- Tudom…

…Késő este értem haza munkából. Unottan parkoltam le a feljárón és szedtem össze a cuccaimat, amit nem akartam a kocsiba hagyni. Be kell vallanom egész nap Rosie és a húgom szavai jártak a fejembe. Már mint azon rágódtam, hogy talán tényleg kezdem elveszíteni az irányítást magam felett. Kiszálltam a kocsiból és a kulcsaimmal a kezemben torpantam meg.

-Theresa hogy kerülsz ide?-bukott ki belőlem.

- Csak meg akartalak látogatni Sergio.-vonta meg a vállát egy aprócska mosollyal az arcán.-Csak nem gondoltam, hogy ilyen sokáig dolgozol.

- Telefonálhattál volna. Theresa óvatosabbnak kell lenned. Ha Santiago rájön, hogy itt vagy…-kezdtem bele, de inkább nem fejeztem be, hiszen eszembe jutott mit tett legutóbb a férfi vele. Lassan engedtem utat neki a házba és kapcsoltam fel az első lámpát.

- Óvatos vagyok nyugi.

- Akkor is…

- Azt hittem a húgod csak kicseszésből nem engedett be.

- A húgom Barcelonába van. Dolgozik.

- Akkor egyedül vagyunk?-kérdezett rá biztos ami biztos alapon.

- Szerinted?-fordultam felé és azzal a lendülettel megcsókolt. Meglepődtem egy pillanatra, majd óvatosan eltoltam magamtól.-Theresa ezt nem szabad…

- Miért?-csodálkozott el.

- Tudod te…-sóhajtottam fel.

- Pont ezaz… Nem tudom…-nézett rám megtörten. Fogalmam sincs mi ütött belém. Határozottan léptem felé és csókoltam meg…