3. fejezet

Bischofshofenben már szép számmal tolonganak a nézők és élvezik a hely szépségét, és a hangulatot. Mosoly megjelent az arcomon, hiszen átragadt rám is ez a bizsergető érzés. Rosie egy forró csokival a kezében lépett közelebb hozzám és nyújtotta felém a poharat.

-Amúgy honnan ismered az osztrák síugrókat?

- Egy ideig Innsbruckba laktam. Meg Thomas Morgenstern-t a RedBull támogatja. Néha találkoztam vele a Hangar7-es eseményeken. Ő hívott meg most is.-húztam meg a vállam és bele kortyoltam a forró italomba.- Vagy bánod, hogy eljöttél?

- Dehogy bánom.-nevetett fel.- Csak fura, hogy egy spanyol élvezi a téli sportokat.

- Amíg nem nekem kell csinálnom nincs baj vele.-feleltem szórakozottan és elértem, hogy a lány csak somolyogva figyeljen.- Mi az?

- Kezdem azt hinni, hogy kilábaltál a gödörből.

- Lassan, de biztosan igen. Nagyjából meggyógyultam. Alvaro megígérte, hogy kivisz motorozni a pályára csak kicsit edzenem kell még. De jó úton haladok. Minden féle képen jó úton haladok.

- Ez a legjobb.-mosolygott rám bátorítólag. Együtt indultunk el szépen lassan azok a fa ház felé, ahol a csapatok készültek. Szerencsére a pass a nyakunkban szabad utat engedett nekünk. Figyeltem a körülöttem lévő embereket és kerestem az osztrák csapatot. Az utolsó fa ház volt az övéké. Éppen az egész csapat röplabdázott bemelegítés gyanánt.

- Itt is vagyunk.-csaptam össze a tenyeremet. Hirtelen repült a labda felénk és nemes egyszerűséggel léptünk félre az útjából.

- Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat!-hajtogatta az egyik fiatal ugró Gregor, miközben sunnyogva félre vonult mint ha nem is tett volna semmit.

- Ugye várnak minket?-tette fel a kérdést Rosie csendesen.

- Naty… Szia.-lépett elém Thomas és szorosan megölelt.

- Szia Morgi.-paskoltam meg a hátát.- Elengednél?

- Persze.-nevetett fel és ahogy teljesítette a kérésemet Andreas Kofler és Wolfgang Loitz is megölelt.

- Ezer éve nem láttalak már Natalien.-mosolygott rám Andreas.

- Tudom, de haza költöztem Spanyolországba.

- Ő a barátnőd?

- Igen. Beszeretném mutatni Rosie Parmakoskit.

- Szia.-nyújtott kezet a lány felé.- Örülök, hogy megismerhetlek… De ha jól sejtem nem az osztrák csapatott pártolod.

- Nagyon jól sejted. Honfitársaimhoz húz a szívem.-vonta meg szerényen a vállát Rosie…

…Az események lassan indultak be és nem kellett attól tartanom, hogy Rosie nem találja fel magát és unatkozni fog. Igazából pörög mint egy Duracel nyuszi, de tudom jól érzi magát. Bele kortyoltam a teámba és lehelyeztem magam mellé a bögrét, miközben Thomas is pakolászott mellettem.

-Jól vagy már? Legutóbb amikor találkoztunk novemberben nagyon is rosszul néztél ki.

- Köszi a bókot Morgi.-nevettem fel.- De most már sokkal jobban vagyok. A mankóimat elhagyhattam. Elkezdhettem edzeni és lassan motorra is ülhetek. A többiek kikötötték először edzenem kell és csak utána mehetek ki a pályára.

- És a három ujjad?-mutatott a merevítőben pihenő ujjaimra.

- Már lassan 100%-san helyre jön.-vontam meg a vállam és megmozgattam az ujjaimat.- Csak azóta volt még egy balesetem.

- Hallottam róla. Lenne egy egyszerű kérdésem… Nem tudsz szimplán nyugton maradni?

- Mondja az aki több mint 100 km/h csúszik le egy monstrumról egy pár síléccel a talpán.-kaptam le a fejéről a sapkáját és a sajátomra bigyesztettem. Azonban mire észbe kaptam lerántotta az orromig és kacagva engedett el.

- Ez egy életforma és függőség.-pislogtam rá és valami frappáns választ próbáltam kieszelni.
- Na én is így vonzom a bajt. Függőként.-vigyorogtam, mire megint az orrom alatt járt a sapka.
- Életed? Rendeződik?
- Képzeld igen. Lassan, de biztosan.

- Ez mit jelent?-húzta fel a szemöldökét komolyan.

- Rájöttem tovább kell lépnem… Van más lehetőségem.

- Vannak más férfiak is.-vágta rá vállat vonva.

- Igen.-bólintottam lassan és megfontolva.-Csak ki kell alakulnia mindennek. Nem egyszerű, de jól érzem magam a bőrömben.
- Ennek nagyon örülök. A barátnőd hol van?-nézett körbe, és én is ugyan ezt tettem.
- Gőzöm sincs…

…A fiúk elkezdték a bemelegítő edzést és addig egyedül ücsörögtem a faházak előtt. A telefonomat nyomkodtam és erőteljesen kellett azzal az érzéssel küzdenem, hogy ne hívjam fel Ramost. Nem tudom mi ütött belém, hiszen szilveszter óta nem beszéltünk. Nem tudom, hogy mit gondolok… Vagy egyáltalán ő mit akar. Igaza lehet a bátyának… René megmondta, hogy Sergio csak használja a nőket. Általában.

-Olyan hírem van.-jelent meg mellettem Rosie.

- Mi lenne az?-kérdeztem rá kíváncsian.

- Itt van Heikki.

- Tessék?-kerekedett ki a szemem egy pillanat alatt és azt hittem rosszul hallok. Nem akartam elhinni, hogy ilyen szerencsém lenne. Egyetlen személy akivel nem igazán akartam találkozni a szezon kezdetéig. Mondjuk azok után se.

- Itt van Heikki.-ismételte magát lassan és megfontoltan Rosie.- Tudod… A barátunk Heikki… A paddockból.

- Marha jó.-bukott ki belőlem hirtelen.

- Minden rendben?-kérdezett rá a lány homlokát ráncolva.

- Miért ne lenne?-erőltettem mosolyt az arcomra.-Ugye nem beszéltél vele? Nem tudja, hogy itt vagyok?

- Csak köszönésre volt időnk, mert rohant valami interjúra. Naty minden rendben?

- Persze.

- Halálra rémülök tőled. Sose voltál ennyire…-kereste a megfelelő szavakat a finn lány.

- Nem akarok vele találkozni, mert a ROC után lett volna lehetőségem.-hadartam el. Egyszerűen kibukott belőlem.

- Mire gondolsz? Nem értelek Naty.

- Elhagyta volna Catherinet… Értem… De nem engedtem neki. Nem tehette meg… Újra.

- Oké…oké.-emelte fel védekezően a kezeit.-Inkább nem akarom hallani…

- Inkább elmegyek sétálni.-fakadtam ki és szó nélkül magára hagytam Rosiet. Szinte elrohantam és ahogy megcsapott a fagyos levegő újra tudtam, hogy meg kell próbálnom normálisan lélegeznem… Nem kapkodhatom pánik szerűen a levegőt. Pánik roham vagy hiszti? Nem tudom mi a leghelyesebb kifejezés, de fullasztó egy érzés…Az emberek pörögnek körülöttem. Mindenkinek meg van a feladata és csak arra összpontosítanak. Jobbnak láttam, hogy ha megkeresem Thomast vagy Andreast, hogy tudjam hol leszünk jó helyen. Hol nem leszünk igazából láb alatt. Ahogy kiértem a faházak közül megpillantottam egy tömörülést. Végre Thomas is előkerült így megindultam felé, de talán csak pár méter választott el tőle, amikor bevágtak elém. Igazából egy kamerás, egy riporter és legnagyobb bánatomra Heikki… De talán nagyobb baj, hogy a finn észre is vett. Rám mosolygott, de egyszerűen nem tudtam viszonozni a gesztust. El akartam menni, de mivel jelenleg Thomas az egyetlen osztrák, akit megtaláltam maradnom kellett. A riport nem volt valami szokványos… Inkább ismerkedésnek mondanám. Azonban, amikor Heikki felvetette, hogy mi lenne ha Sebit felpakolnák a sáncra és Thomas kipróbálná az F1-es autót sarkon fordultam és ott hagytam őket…

…Már vége van a próbaugrásoknak, ami itt körülbelül az, mint nálunk egy szabadedzés. A csapatok nagy része az ugrásokat nézik újra és elemzik az ugrásokat, hogy hol vétettek hibákat… Hol javulhatnának. A domboldalról tartok lefelé, mert megmutatták hogy hol is tudok szép képeket készíteni. Azonban az utolsó pár méternél megcsúsztam és kecsesen fenékre ültem az erdő szélén.

-Fene vigye el!-morogtam hangosan.

- Jól vagy?-szólalt meg mellettem csendesen valaki.

- Hagyj békén!

- Várj már!-kiabált utánam és szinte futva követett.- Várj!

- Mire? Mire várjak Heikki?-fakadtam ki szinte hisztérikusan és nem érdekelt, hogy bárki meghallhatja a mi kis „beszélgetésünket”.- Mindent megbeszéltünk Németországban. Emlékszel rá?

- Attól még lehetünk…

- Ne gyere elő a legyünk barátok szöveggel.-ráztam meg a fejem.- Nem menne te is tudod… és Catherine-nek is megígértem, hogy nem rondítok bele az életetekbe. Egyszer megtettem. Többször nem szeretném…

…Hajnal vagy éjszaka van még… Nem tudom mi lehet jelenleg a leghelyesebb kifejezés, de még is eljöttem. Eljöttem ide de azon a hosszú úton se gondolkoztam, hogy mit is mondjak. Vagy mit mondhatnék. Megnyomtam a csengőt és vártam… Az ujjaimat görcsösen tördeltem és hatalmasat sóhajtottam. Jó pár perc eltelt mire a házi gazda kinyitotta nekem az ajtót. Hunyorogva, félmeztelenül állt a küszöbön.

-Mi a franc van? Tudod hány óra van?-dörzsölte meg a szemét és rám se nézett először.

- Bocsánat, de fogalmam sincs mennyi az idő.-ráztam meg a fejem.

- Naty…-lepődött meg és úgy pislogott rám, mint ha szellemet látna.- Hogy kerülsz ide?

- Nem tudom… Csak látni akartalak… és beszélni.

- Nem értelek.

- Nem értem magamat én se.-ráztam meg a fejem.

- Naty…

- Szilveszter előtt is gondoltam rád… Velem voltál rossz időben. De nem tudtam eldönteni, hogy ami a bulin és utána történt mi volt…

- Tudod mi volt.-sóhajtott fel csendesen.

- Tudom mi volt… Jó, hogy tudom mi volt… Csak azt nem tudom minek szántál. Strigulának? Egy dac dugásnak, hogy idegesítsd Casillast? Mi voltam Ramos? Elmondhatod és ha úgy van el is felejthetjük, hogy itt jártam.-hadartam el. Először kinyitotta a száját, majd lassan becsukta.

- Részeg vagy Naty?-tette fel végül csendesen, de annál megfontoltabban.

- Mi?-fakadtam ki meglepődve.

- Részeg vagy?

- Dehogy! Dehogy vagyok részeg.

- Pedig azt hittem. Amennyi hülyeséget összehordasz.

- Nem. Nem hülyeség. Csak tudni akarom…-fakadtam ki és hiába akartam folytatni a kifakadásomat, de nem tudtam. Nemes egyszerűséggel megcsókolt…

…-Meg fogsz fázni.-szólalt meg és puszit nyomott a homlokomra.

-Nem fázok.-dünnyögtem és a vállához bújtam, addig ő gondosan betakart. Másodjára kötöttünk ki az ágyban és most se bánom pontosan úgy, mint ahogy a Szilveszter éjszakát se.

- Most nem fogsz elrohanni ugye?

- Inkább azt kellene kérdeznem, hogy ugye nem fog a bátyád ránk törni ismét?-néztem fel rá, mire elnevette magát.

- Esküszöm… Esküszöm egyik családtagom se fogja ránk törni az ajtót… és egyetlen csapattársam se.

- Helyes válasz.-könyököltem fel és megcsókoltam. Nevetve tűrte a hajamat a fülem mögé.- Miért bámulsz így? Zavarba jövök.

- Csak nem tudok betelni veled.

- Ugye tudod, hogy már bedőltem neked. Nem is egyszer.-kuncogtam szemeimet forgatva.

- Tudom.-vigyorgott és továbbra is a hajamat piszkálta.- Miért nem kerestél eddig?

- Azt hiszem kicsit… Kicsit berezeltem.-vallottam be miközben apró köröket rajzoltam a mellkasára.- Renével beszélgettem…

- Ez sose kezdődik jól.-nyögött fel gondterhelten.- Naty én… A bátyám…

- Nem kell semmit se megmagyaráznod Sergio. Tudom milyen vagy… De te is tudod én milyen vagyok. Egyikünk se egyszerű esett… és talán nem is akarok az lenni. Sose tudtam normálisan viselkedni.

- Ezzel most vigasztalni akartál?-nevetett fel.

- Nem csak…-kerestem a megfelelő szavakat, de nem találtam.- Tudod, hogy nem vagyunk egyszerű esetek.

- René ne tántorítson el semmitől.

- Ő a testvéred. Félt és aggódik csak.-vontam meg a vállamat.- Sergio bátyám is ilyen. Főleg a baleset óta.

- De esküdj meg nem hittél el neki semmit se.

- Ha elhittem volna nem lennék itt.-jelenetettem ki komolyan és megcsókoltam.

- Tudnod kell, hogy nem erőltetek rád semmit se.

- Tudod mi az egyetlen vágyam most Sergio?-döntöttem oldalra a fejem és így pontosan az arcomra simult a tenyere.- Élni… Élvezni az életet… És mióta ismerlek megtanultam tőled, hogy ez lehetséges.

- Mire gondolsz jelenleg?

- Segíts nekem.-feleltem teljesen őszintén.

2. fejezet

...Lassan nyitottam ki a szemem és rögtön be is hunytam. Fogalmam sincs mennyi az idő, de nem is érdekel. Magamra húztam a takarót és még jobban a mellettem fekvő férfihez húzódtam. Nem akarok kimozdulni az ágyból... Nem akarok felöltözni... És nem akarok tudomást venni arról, hogy az igazi élet kint vár rám az ajtón kívül… Hogy előbb-utóbb vissza kellene térnem a való világba. Éreztem, ahogy végig simít a karomon és így kinyitottam a szemem.

- Szia.-mosolyodott el a sevillai.

- Szia.- tettem hasonlóan én is.- Régóta fent vagy? Megrúgtalak álmomba? Elfelejtettem mondani, hogy hajlamos vagyok rá.-dörzsöltem meg a szemeimet miközben csak úgy záporoztak a kérdések belőlem.

- Nem rég ébredtem.-piszkálta meg a hajamat.- És nyugi... Megszoktam, hogy rugdosnak. A munkám része.

- Bolond dolgokat beszélsz így korán reggel.-forgattam a szemeimet és a nyakához húzódtam. Hatalmasat sóhajtottam amikor konstatáltam, hogy nem húzódik el tőlem, illetve óvatosan cirógatni kezdte a karomat.

- Ez neked a korán reggel?-kuncogott főleg mert picit megharaptam a nyakát.- Héé... Azt hittem még alszol.

- Csak tudni akartam, hogy igazi vagy-e.-vettem elő a legbájosabb nézésemet remélve, hogy nyert ügyem lesz nála.

- Miért? Nem tűnök annak.

- Sokat ittam... Ki tudja.-kuncogtam. Kislányosan mosolyogtam csak miközben az oldalára fordult és a könyökén megtámaszkodott.

- Köszönöm.-bukott ki belőlem az első gondolatom, pedig tudtam jobb lenne befogni a számat szokás szerint.

- Mit köszönsz?-lepődött meg.

- Tényleg azt kaptam tőled amit ígértél.-közöltem a tényeket vele. Elmosolyodott csak és tudtam most leesett neki miről is beszélek… Megsimogatta az oldalamat úgy hogy a takaró a derekamig csúszott. Elgondolkozva cirógatta az oldalamat miközben csak somolyogva bámult engem. Több minden átfutott az agyamon. Zavarba kellene jönnöm azt hiszem, de inkább csak közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.

 - Hagyd abba ezt a nézést mert a végén zavarba jövök mert azt hiszem valamit elszúrtam.-fecsegtem neki komolyan.

- Semmit nem szúrtál el - rázta a fejét.

 - Akkor?-húztam fel a szemöldökömet.

 - Csak élvezem a látványt.-rajzolta végig az oldalamon lévő tetoválást.- Ez tetszik.-csúszott le és végig csókolgatta az oldalamat, gondosan ott ahol a tetoválásom van.

- Bolondnak tartottak miatta.-kuncogtam, hiszen a borostái kicsikét csikiztek.

- Ne is foglalkozz velük.

- Nem is foglalkozok.-haraptam az ajkaimba.

- Legjobb dolog a lázadás.-jelentette ki, miközben újra mellettem könyökölt.

- Te már csak tudod nem igaz?

- Azt hiszem tapasztaltad.-kacagott és megcsókoltam. Hajamba túrt és egy pillanat alatt felém kerekedett. Sejtettem, hogy hamar kezébe veszi az irányítást, hiszen nem olyan férfi, aki bedől egy nő akaratának. Kuncogtam miközben a nyakamat csókolgatta. de szinte olyan kínzó lassúsággal, mint ahogy tettem vele éjszaka a konyhába. Pasi és az irányítási vágyuk... de néha csak élvezni kell azt, amit tesznek… És kimondottan élvezem amit jelenleg tesz velem.

- Sergio... Ideje lenne felkelni. Délután négy óra van. Anyáék már itt vannak a városban.-csapódott ki a szoba ajtaja. Ledermedtünk egy pillanatra és mire bármelyikünk is reagált volna akkor a váratlan vendége távozott is a szobából. Tanácstalanul pillogtam a focistára, hiszen gőzöm sincs mi is történt az előbb.

- Fenébe... Elfelejtettem.-morogta.

- Semmi baj.-simogattam meg az arcát. Nem zavar... Annyira nem zavar ami történt, hiszen így tényleg tudatosult bennem, hogy ideje visszatérnem a valóságba.

- Beszélek vele. Maradj itt!-parancsolt rám miközben kaptam egy apró csókot.-Maradj itt és nem mozdulj!

Kipattant az ágyból és magára kapta a leglényegesebb ruhadarabját és a számomra ismeretlen után sietett. Felnyögtem és rájöttem vissza kell térnem a valóságba. A való világba... Kicsúsztam az ágy szélére és magamra tekertem a takarót. Fel kellett öltöznöm, hiszen Sergionak vendége akadt. Jobb lesz, ha én is hazamegyek, Batihoz. Összeszedtem a szétdobált ruháimat és magamra rángattam őket. Azt hiszem jelen pillanatban legjobb, hogy ha minél hamarabb lelépek és nem lábatlankodok. Kínos ez a helyzet így is… A táskámat is megtaláltam és arra döntöttem taxit majd hívok a ház elől. Hajamat az ujjaimmal karistoltam át és egész emberinek szavaztam meg a külsőmet. Bár messziről lerí rólam, hogy még a szilveszter éjszakai buliból botorkálok haza. Már csak a kabátomat és a cipőmet kell megszereznem… Az egyiket a fogason… A másikat valahol a konyhába találom meg… Lassan sétáltam le a fa lépcsőkön és magamba azért imádkoztam, hogy hasra ne essek a saját lábamban. Kínos ez így is… Nem kell még jobban azzá tennem. Az utolsó lépcsőfokokhoz érve beszédet hallottam a konyha felől, így a maradék reményem is elszállt… Muszáj lesz találkoznom az ismeretlen vendéggel. Gyomrom apró kis görcsbe rándult és az ajtóhoz léptem.

- Elnézést… Csak a cipőmet szeretném.-szólaltam meg csendesen és elértem, hogy a két férfi rám figyeljen.- Bocsánat… Csak a cipőmet szeretném.-mutattam Sergio lábához, ahol tényleg ott hevert a két magas sarkú cipőm.
- Nem zavarsz - mosolygott rám Sergio. - Hova indulsz?

- Nem akarok zavarni.-feleltem csendesen és a focista közelebb lépett hozzám. Megfogta a kezemet és mire ellenkezhettem volna két lépést tettem én is a pult felé. A focista mind végig bátorítóan mosolygott rám, miközben személy szerint elég görcsösen szorongattam a kezét.

- Ő csak a bátyám Naty.

- Csak…-forgatta a szemeit az említett személy. Kicsikét viccesnek hatott a jelenet, de erőt vettem magamon és kicsikét magabiztosabban húztam ki magam Sergio mellett. Pedig be kell vallanom minden voltam csak nem magabiztos.

- Szia… Natalien González vagyok.-mutatkoztam be az idősebbik Ramosnak. Sok minden futott át az agyamon. Mit szólhat hozzám? Mit gondolhat rólam?

- Szia.-fogadta el a gesztust és megeresztett egy hasonló mosolyt amilyet az öccse szokott.- René Ramos vagyok… Ezek szerint te tartottad fel az öcsémet…

- Nem tudtam semmi féle találkozóról.-vontam meg a vállam teljesen őszintén.

- René.-korholta le Sergio a testvérét miközben a konyhaszekrényhez lépett és elővett egy bögrét.

- Semmi rosszindulat nem volt benne - emelte fel védekezően a férfi a kezeit. Sergio csak a szemeit forgatta miközben kávét készített nekem. Összenéztem csak Renével aki megeresztett egy fél oldalas mosolyt. Kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Nem gondoltam, hogy ennyire tudnak hasonlítani egymásra.

- Reméltem is.- nyújtotta át nekem a bögrét Sergio.

 -Köszi.-motyogtam és lehuppantam a pult melletti székre.

- Kimentelek az Ősöknél... De így holnap mindenkivel ebédelned kell.

- Megoldom.-húzta ki magát büszkén Sergio. Egy szinten szórakoztatott a lazasága. Ezt kellene megtanulnom. Hogyan lehetnék ilyen laza, nem törődöm. Élvezni szeretném az életemet.- Rögtön itt vagyok csak veszek fel egy pólót.

- Rendben.-bólintottam és egy picit azért nem örültem, hogy itt hagy… Egyedül a bátyával. Néma csendbe kortyolgattam a kávémat, amikor René először csak megköszörülte a torkát. Kíváncsian pillantottam fel rá.

- Figyelj…-kezdett bele, de rögtön abba is hagyta.

- Naty.-szóltam közbe, hogy tudja legalább a nevemet.

-Naty. Adni szeretnék egy tanácsot…-kezdett bele egy szent beszédbe. Hiszen szinte biztos vagyok benne, hogy azt fog nekem tartani.- Ne reménykedj… Ne reménykedj olyan dologba ami igazi lenne… Az öcsém hamar megunja a barátnőit és cserélgeti őket kedvére. De te okosnak tűnsz és szeretném, hogy ne csalódj… Csak annyit, amennyit muszáj.

- René…-nevettem fel amivel elértem, hogy meglepődjön.- Nem várok csodát… Hiszen egy focista már átvágott a palánkon… Kurvára, átvágott a palánkon és még annak a sebeit nyalogatom magamon. Az öcséd rendes volt velem… Mindig az. Annyit segített rajtam amennyit csak tudott. Ami pedig most történt… Amit megzavartál… Csak úgy történt. Sergio leginkább a barátom… és akármi történik az is marad.

A bögre száján köröztem az ujjaimmal miközben befejeztem a monológomat. René pedig szinte tátott szájjal bámult a kifakadásom után. Biztos vagyok benne, hogy erre nem számított.

- Én.. én... akkor bocsánat, csak segíteni akartam.-emelte fel védekezően a kezeit.

- Tudom mire számíthatok René…  De azért köszönöm…

…Nem volt még kedvem haza menni. Talán ezért is kötöttem ki a volt főnököm étterménél. Tábla jelezte, hogy nyitva van a hely, de egyetlen vendéget se láttam. Lassan nyitottam ki az ajtót és dugtam be a fejemet a résen.

-Focista mentes övezet ugye?-kérdeztem rá köszönés helyet és Tonio először összerezzent a hangomtól.

- Natalien…-ejtette ki a nevemet nagy bölcsen.

- Bejöhetek?

- Miért ne jöhetnél?-kontrázott vissza. Apró mosollyal az arcomon léptem át az ajtót és sétáltam a pulthoz. Felültem a bár székre és akkorra már Tonio lehelyezett a pultra egy pohár baracklevet.

- És ha bort szeretnék?-húztam fel a szemöldökömet.

- Elég másnapos fejed van… és van egy elég árulkodó folt a nyakadon.-vigyorodott el kicsikét perverzen.

- Mi van?-csodálkoztam el először és felpattantam a székről és a falon lévő tükörhöz léptem, hogy szemügyre vegyem, hogy igazat mond-e a férfi.- Picsába… Észre se vettem.

- Ezek szerint jó éjszakád volt. Túlságosan jó.-nevetett fel.

- Tonio… Te nem szoktál így viselkedni.-dohogtam miközben elfoglaltam újra a helyemet.- Kérhetek egy kávét is?

- Kérhetsz ha elmondod ki a szerencsés.

- Antonio… Mióta… Mióta vagy ennyire kíváncsi?

- Csak kíváncsi vagyok.-vonta meg a vállát lazán.- Hiszen pár hónapja még minden túlságosan bonyolult volt.

- Most is az.-véleményeztem miközben a pohár száján köröztem az ujjaimmal.- Most se egyszerűbb.

- De kivel is buliztál végül is?

- Sergio bulijában voltam.

- Milyen Sergio?

- Ramos. Sergio Ramos bulijába voltam este.-pillantottam rá, mint ha annyira természetes lenne minden.

- Átejtett a palánkon egy focista, erre ki kezdesz egy másikkal?

- Ramos kicsit másabb, mint Iker.-vontam meg a vállam.

- És mi van ha csak szeretnéd, hogy más legyen?-kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel. Nem értettem pontosan mire is gondol.- Szerintem jelenleg csak azt szeretnéd, hogy jobb legyen. Menekülsz a való világból, mert túl nagyot csalódtál mostanában.

- Lefeküdtem vele.

- Erre már akkor rájöttem amikor megláttalak az ajtóban.-nevetett fel.

- Ennyire nyilvánvaló?-vörösödtem el hirtelen.

- Ismerlek már Naty. Emlékszel? Elég rég óta.-vonta meg a vállát és öntött magának is egy pohár frissítőt.- Ismerlek a tinédzser korszakodból… Amikor fülig szerelemes voltál Bautistába és viszont is igaz volt… Ismerem a szex utáni arcodat.

- Uhh… Ettől én most nagyon mocskosnak érzem magam.-dünnyögtem.

- Natalien…-nevetett fel Antonio.

- De ez igaz.-kortyoltam bele az üdítőmbe.

- Adhatok egy tanácsot neked?-kérdezett rá szelíden.

- Mire gondolsz?-döntöttem oldalra a fejem miután a pohár hangosan koppant a pulton.

- Élvezd az életet. Most azaz időszak jön amit egyszerűen élvezned kell. Lehet nem jött össze Casillas-szal… és történt a baleset. A Dorna se segített rajtad… De fiatal vagy és jogod van boldognak lenni.-tartott egy levegővételnyi szünetet és folytatta a monológját.- És ha ez jelenleg kimerül ott, hogy össze összebújsz Ramos-szal miért ne tennéd meg?

- Szabad akarok lenni.-motyogtam őszintén…

…Hatalmasat sóhajtottam és nyújtózkodtam egyet elterülve a hatalmas francia ágyon. Eltelt egy nap és be kell vallanom a fejem még mindig zsong a szilveszteri buli emlékeivel. Vita Ikerrel… Ami Sergioval történt. Nem bánom. Miért is bánnám? De egyszerűen hirtelen úgy érzem nem tudom kezelni a körülöttem kialakult helyzetet. Mobilom halkan zenélni kezdett az éjjeli szekrényen, így felkönyököltem az ágyon és kíváncsian vettem szemügyre ki is az a személy, aki úgy döntött, hogy zaklat így hajnalok hajnalán.

-González.-szóltam bele végül.

- Szia Naty. Itt Thomas Morgenstern. Remélem nem zavarok.

- Dehogy zavarsz… Csak megleptél. Hogy vagy? A buli óta nem is beszéltünk.-kuporodtam fel az ágyon.

- Tudom és sajnálom… De eszembe jutottál és ezért is hívtalak.

- Eszedbe jutottam?-nevettem fel.- Mit tettem?

- Semmit… Inkább azt szeretném kérdezni, hogy ráérsz-e pár nap múlva?

- Ráérek persze. Még nem kezdődött el a szezon.

- El szeretnélek hívni a Négy sánc utolsó versenyére, Bischofshofen-be. Persze hozhatsz vendéget is.

- Vihetek vendéget?

- Persze. Eljössz?

- Azt hiszem igen…

…Sokáig gondolkoztam azon, hogy kit is hívjak el magammal a pár nappal későbbi eseményre. Alvaroval még próbáljuk tisztázni, hogy mi történt karácsonykor. Sebastian elkezdte a felkészülést a tesztszezonra… Kicsit megkésve, de eszembe jutott valaki. Körülbelül negyedik csörgésre vette fel a telefont.

-Igen?

-Szia Rosie. Naty vagyok. Zavarhatlak egy kicsikét?

- Naty… Szia…-hallottam a hangján, hogy meglepődött.- Hogy vagy?

- Egész jól. Kérdezni szeretnék valamit tőled.

- Baj van? Régen beszéltünk már.-változott a hangja aggódóvá. Persze sejtettem, hogy ez lesz. Hiszen annyira mereven próbálom felvezetni a lehetőségeimet. De be kell vallanom. Kijöttem a gyakorlatból.

- Nem… Csak felhívott egy ismerősöm és felajánlotta, hogy utazzak el egy síugró versenyre… Vihetek magammal valakit és rád gondoltam Rosie. Persze ha van kedved hozzá.

- Szeretem a síugrást.-mosolyodott el.

- Erre valahogy rájöttem.-nevettem el magam.- Ezek szerint eljössz velem?

- Persze. Elmegyek.

1.fejezet

Lassan nyitottam ki a szemem és pislogtam párat, hogy kitisztuljon előttem a kép. Másik oldalamra fordultam és tudatosult bennem, hogy Alvaro nincs mellettem. Talán kicsikét csalódottan vettem tudomásul, hogy nincs itt így fejem alá húztam a kispárnáját és hatalmasat sóhajtottam.

-Felébredtél?-szólalt meg az ajtóban Bati. Csak egy pillanatra néztem rá és vettem tudomásul, hogy itt áll egy bögre kávéval a kezében.

- Igen. De mindjárt összeszedem magam.-dünnyögtem csendesen.

- Nem fáj a fejed?

- Nem részeg voltam… Csak spicces.-nyögtem fel és ahogy felültem az ágyon meglepetésemre felém nyújtotta a bögrét.-Köszönöm.

- Semmiség.-vonta meg a vállát.

- Nem kell semmit se mondanod.-ráztam meg a fejem, miután lenyeltem az első korty kávémat.

- Tessék?

- Minden az arcodra van írva Bati.-sóhajtottam fel.

- Ittunk…

- Tudom… Tudom. Magányosak voltunk stb…stb.-forgattam a szemeimet.- Nem kell ki fogásokat keresned.

- Naty…-ült le mellém.- Nem ki fogásokat keresek. Csak tudom nem erre van szükséged.

- Miért? Mire van szükségem?

- Jelenleg?-kérdezett rá és lassan bólintottam.- Szabadságra… Kikapcsolódásra… Új életre.-sorolta azokat a dolgokat, amikre talán tényleg vágyok. Gyomrom elszorult egy pillanatra, de talán még is rá kell jönnöm, hogy igaza van. Óvatosan fülem mögé tűrte a hajamat és ránéztem. Halványan elmosolyodtam, és hasonlóan tett ő is.

- Elszúrtuk?-kérdeztem rá.

- Nem. Sose veszítesz el. Ezt megígérem.-óvatosan puszit nyomtam az arcára…

…Magamon is meglepődtem, hogy órákat képes voltam azzal foglalkozni, hogy mit is vegyek fel a ma esti bulira. Szilveszter van és Ramos megkért arra, hogy menjek el hozzá. Bulit rendezz a barátainak és a csapattársainak.  Szerinte ott a helyem nekem is. Nem tudom mennyire jó ötlet hiszen Iker is ott lesz.. A barátnője nélkül. Eljutottam arra a szintre, hogy nem is érdekel ki a lány… Inkább a kapus megjelenése aggaszt leginkább, hiszen személyesen nem beszéltünk lassan hónapok óta, és tudom meg kell még magyaráznom, hogy mi történt. De mi van, hogy ha nem akarok semmit se magyarázni? Egyszerűen túl akarok lépni ezen.

 -Csinos vagy.-szólalt meg Alvaro az ajtóban állva. Hátra pillantottam és rá mosolyogtam.

- Ez egy régi ruha.

- Akkor is jól nézel ki benne. Tetszenek a lábaid benne.-vigyorodott el sunyin.

- Csak a hülye merevítő ne lenne.-emeltem fel a kezem. Azt hiszem elég jól rendbe jöttem már csak a kezem nem tökéletes még.  Fekete rövid ruhát vettem fel amihez ment a szintén fekete orvosi kötés. Hajamat kivasaltam ami a hátam közepéig ért. Pici smink, ahogy szoktam igazából. Nem fogom túlzásba vinni.

- Az lényegtelen, hogy ha jól fogod érezni magad.-mosolygott rám ismét és a mellkasa előtt összefonta a karjait.

- Remélem jó buli lesz.-sóhajtottam fel és elővettem az egyik legszebb fülbevalómat. Betettem a fülembe és Alvarohoz léptem, hogy a hozzá való nyakláncomat is segítse fel.

- Köszönöm.-fordultam felé.

- Semmiség.-homlokon puszilt.- Vigyázz magadra. Bármi baj van telefonálj oké?

- Inkább kapcsolódj ki te is.-döntöttem oldalra a fejem és elővettem a legszebb nézésemet amivel tudom, hogy tudok rá hatni. Tudtam ő is bulizni megy hiszen a napokba valamelyik Espargaro fiú kereste. Pontosan nem tudom melyik motoros társa kereste, hiszen a beszélgetés végére értem haza.

…Taxi vitt Ramos villához ahol már szólt a zene és a ház előtt ahol már jó pár autó parkolt a ház előtt. Bár volt olyan sejtésem, hogy még ez csak a kezdett. Ramos sose a „kis bulikról” híres. Tapasztaltam nyáron is, hogy milyen egy buli nála.

- Egy életem egy halálom.-bíztattam magam. Bár jelen helyzetben ez hülye viccnek számít, hiszen majd nem 3 hónapja nem sok híja volt annak, hogy ott maradjak egy balesetben. Lassan sétáltam végig a jól ismert járdán és egy sóhaj után egyszerűen benyitottam a hatalmas fa ajtón és mire becsuktam azt Ramos a semmiből termet előttem.

- Szia.-vigyorgott rám. Sütött róla, hogy örül annak a ténynek, hogy itt vagyok.

- Szia. Bocsi, hogy késtem. Csak sokáig készülődtem. Nehéz emberi külsőt varázsolni magamnak.-forgattam a szemeimet miközben lesegítette rólam a bőrkabátomat igazán udvarias módon.

- Már részeg vagy? Vagy szimplán beszélsz hülyeséget?

- Döntsd el, mert szerintem tudod a választ.
- Rég rájöttem már, hogy bolond vagy. Tehát gyere… Igyunk valamit hát ha színesebben látod a világot… és okkal beszélsz hülyeséget.

- Ahhoz jó sok italra lesz szükségem, hogy színesebben lássam a világot.

- De most legalább tudom a második vágyadat teljesíteni, mert ihatsz és van vodkám is. Jó sok vodkám.

- Most az a célod, hogy teljesítsd mind a négy kívánságomat?-vigyorodtam el.

- Egyet már sikerült… Egyre talán nem lesz időnk és alkalmunk, hiszen iszunk… A negyedik pedig… Abba benne lennék.-ecsetelte nevetve.- Csak azt nem tudom, hogy te benne lennél-e?

- Ezt valahogy sejtettem.-kuncogtam fel és ügyesen nem vettem tudomást a kijelentéséről. Intettem pár ismerősnek és Ramos egyenesen a konyhába vezetett. Neki dőltem a konyha pultnak miközben elém rakott egy poharat.

- Tisztán vagy naranccsal?

- Tisztán.-feleltem lazán. Öntött mind a kettőnknek egy-egy pohárral és mi koccintottunk először majd egy húzásra ittam meg az italomat, míg ő alaposan végig mért.

- Ha bókolni fogsz kitekerem a nyakad.-nyögtem fel. Nem vagyok hozzá szokva, hogy szépeket mondjon nekem bárki.

- Akkor csak azt mondjam, hogy tetszenek a lábaid… Csak túl hosszú ez a ruha.-véleményezte és végig néztem magamon. Nem is igazán hosszú ez a ruha, de rövid idő leforgása alatt két pasitól kaptam meg, hogy milyen is lenne ha rövidebb lenne ez a ruha.

- Sergio…-korholtam le. Fura. Túlságosan fura, hogy le akarja rólam beszélni a bugyit… Mert azt hiszem a célozgatásaival pont erre utal. Vagy is tudom, hogy mit akar.

- Most mi az? - támaszkodott meg mellettem.

- Csak elgondolkodtam, hogy így akarod-e lebeszélni rólam a bugyit.-paskoltam meg az arcát.

Kikerekedett a szeme egy pillanatra majd kacagásba tört ki. Persze megint hamarabb járt a szám, mint hogy gondolkoztam volna. Talán ezt nem kellett volna az orrára kötnöm.

- Már megint jól szórakozhatsz rajtam.-puffogtam a saját hülyeségemen.

- Csak egy picikét.

- De gondolom így szoktál hódítani. Bókolsz... Megeresztesz egy-két csibészes mosolyt és a nők máris hanyatt vágják magukat neked, mert egy híres focista vagy.

- Mondjuk tényleg előnyt jelent, hogy a Real Madrid játékosa vagyok.-húzta meg a vállát olyan lazasággal, mint ha az időjárásról beszélgettünk volna.

- Hát rám még mosolyoghatsz egy ideig, hogy elérd ezt a hatást.-paskoltam meg az arcát amolyan ezt megszívtad mosollyal megtoldva.

- Pár pohár után mosolyognom se kell majd.-öntött mind a kettőnknek egy-egy pohárral.

- Biztos vagy magadban.-állapítottam meg, de nem akartam elárulni magam. Talán annyira nem is lenne ellenemre, hogy ha elcsábítana.

- Fogadhatunk is, de szerintem igazam lesz.-koccintottunk és megeresztett egy vigyort, amiről éppen beszéltünk. Most az egyszer inkább csendbe maradtam…

Fogalmam sincs mennyi az idő, de nem is érdekel. Segítettem Ramosnak, hogy minden vendége jól érezze magát. A pezsgős pohárral a kezembe ácsorgok az egyik sarokba csak azért, hogy ne kerüljek az emberek közé és ezzel egyenesen arányosan jelenti azt, hogy elkerüljem a volt barátomat is, hiszen mint megtudtam itt van valahol ő is... Nem akarok találkozni vele. Egyszerűen nem vagyok rá felkészülve.

-Csatlakozhatok?-szólalt meg meglepetésemre valaki. Ahogy megfordultam „csak” Alvaro mosolygott rám.

- Szia.-köszöntem neki és megöleltem. Fura egy srác és sokszor nem is értem a humorát, de egy kedves szava mindig volt hozzám pedig tudom nem igazán szívleli a volt barátomat.

- Hogy vagy? Rég láttalak Csajszi.

- Most már egész jól vagyok.-mosolyogtam. Azt hiszem az elfogyasztott vodka és a pezsgő kezdi meghozni a hatását. Kellemesen ellazultam és jó kedvem van… Nem mellékesen mosolyogni is tudok.

- Csinos is vagy.

- Túl sokat ittál.-állapítottam meg szemeimet forgatva.- És az asszony se örülne neki, hogy ha ki kezdenél velem.

- Hűséget fogadtam és nem vakságot.-vágta ki magát a helyzetből mire felnevettem.

- Tényleg sokat ittál.-kacagtam rajtam, és bele kortyoltam az italomba.

- Csak nem vagyok vak. Jobban nézel ki, mint két-három hónapja.

- Összetörtem magam egy szerencsétlen balesetben és hosszú időbe telt, míg felálltam a padlóról.

- És az se segített gondolom, hogy Iker szakított veled.

- Vak voltam és hülye. Hamarabb rájöhettem volna, hogy gondjaink vannak. Vagy is, hogy ő úgy gondolja, hogy gondjaink vannak és más valakihez menekül.

- Túl kell lépned rajta.-szorította meg a kezemet.

- Elhiheted Alvaro azon vagyok.-feleltem lazán és hirtelen került a kezembe egy újabb pohár ital és éreztem meg egy kezet a derekamon.

- Ez a tied.

- Már megint vodka Serg?

- Figyelj azon vagyok, hogy minden vágyadat teljesítsem.-nevetett fel a sevillai, mire Arbe csak a homlokát ráncolva figyelt minket. Tisztába vagyok vele, hogy túlságosan részeg, hogy fel fogja mi is folyik körülötte.

- Miről is van szó?-köszörülte meg a torkát diplomatikusan.

- Serg a fejébe vett egy butaságot.

- Tudni akarom? - vonta fel a másik spanyol a szemöldökét.

- Egyik látogatása során amikor még nyomorékabb voltam, elmeséltem azt a dolgot amire abban a pillanatban legjobban vágytam. Arra törekszik most, hogy teljesítse ezeket. Legalább is a többségét.

- Még pedig?-kíváncsiskodott Alvaro újra.

- Csoki, vodka, motorozás és egy igazán izzasztó szex.-sorolta lazán Ramos.

- Nekem csak egy vágyam van… Hogy hajnali fél hatkor ne gyerek visításra ébredjek holnap reggel.-sóhajtott fel a másik focista, mire a társa kinevette.- Persze most még röhögsz Ramos.

-Nekem nincs gyerekem.-emelte fel védekezően a kezeit Sergio.- De nincs is csajom.

- Hallgassatok rám, srácok!-kezdett bele határozottan egy monológba Alvaro.- Addig élvezzetek ki minden percet, amíg nincs gyereketek. Onnan vége a szexuális életeteknek, mert kaptok egy felesleges harmadikat az ágyba. Ne szerencsétlenkedjetek! Azt mondom, szexeljetek... ott ahol csak tudtok! Akkor amikor csak lehet… és annyiszor ahányszor csak tudtok és erőtök van hozzá.

Végig hallgatva a "szentbeszédét" a számat is tátva felejtettem pedig azon voltam, hogy megigyam az ajándék vodkámat.

- Haver... Kérdezhetek valamit?-ráncolta össze a homlokát Sergio.

- Persze.

- Kanos vagy? Mert sose szoktál így kiborulni a szex miatt.

- Nagyon.-nyögött fel.- Csak Albanál most jött ki a félek a sötétbe dolog és csak anyával hajlandó aludni.

- Haver...-paskolta meg a vállát.- Nézz körbe. Gyerek nélkül vagytok. Mozdulj rá az asszonyra.

- Inkább csak táncolj vele.-mosolyogtam rá bátorítólag, mire Alvaro felhajtotta a maradék pezsgőjét. Kezembe nyomta az üres poharat és elsietett a felesége felé, hogy felkérje táncolni.... Azt hiszem táncolni...

...Éjfél elmúlt már és a konyhába pakolászom arrébb az üres poharakat. A vendégek egy része már távozott, de a kitartók még hangosan tombolnak a zenére. Talán Alvaro is ágyba csábította már a gyönyörű feleségét, hiszen lassan órák óta nem láttam őket. Rágcsákat kezdtem el falatozni, hiszen túl sok alkoholt fogyasztottam és felnyögtem hangosan, hiszen rájöttem hasogat a lábam már a hülye cipőbe. Laza mozdulattal rúgtam le magamról a fekete magas sarkút és masszíroztam meg a vádlimat. Elszoktam már az ilyen fajta cipőktől és egész este ebbe topogtam.

 - Így már jobb.- konstatáltam fél hangosan és kortyoltam bele a pezsgős üvegbe, amit a pultról emeltem fel és csodák csodájára volt is benne.

- Ennél jobb látvány nem is fogadhatna a konyhámban.

- Sese... -lepődtem meg és úgy letettem az üveget mint ha nem is ittam volna belőle.

- Lebuktál.-vigyorgott és mellém sétált. Ugyan azt az üveget vette fel, amiből én ittam. Engem bámult miközben bele kortyolt az üvegbe. Éreztem, hogy az arcom pillanatok alatt lángra gyúl így inkább elfordítottam a tekintetemet és ellöktem magam a pulttól, hogy legyen egy kis terem... Zavarba hozz a közelsége és nem tudom eldönteni, hogy az alkohol miatt vagy szimplán azért, mert vonzódok hozzá.

- Többiek?

- Karimért mindjárt jön a taxi.-vonta meg a vállát.- Jobban járunk ha haza megy.

- Miért?

- Mert lassan minden nőre rá fog repülni aki még itt van.

- És az baj?-kuncogtam.

- Kicsikét.

- Kik vannak még itt?-döntöttem a fejemet oldalra.

- Pepe... Marcello... Meg...-ahogy rá néztem tudtam kire gondol. Be se kellett fejeznie.

- Ne is folytasd tovább inkább.-neki dőltem a hűtőnek egy apró, de annál gondterheltebb sóhaj után.

- Naty...-tette le az üveget. Lassan lépdelt közelebb hozzám.- Ne szomorkodj.

- Jól vagyok.-bizonygattam. A hónapok alatt szinte annyiszor mondtam ezt az apró kis mondatott, hogy kezdem elhinni azt amit jelent… Bár kétlem, hogy az emberek elhiszik nekem.

- Dehogy vagy jól.- állapította meg miközben az egyik kezével a hűtőnek támaszkodott. Földbe gyökerezett a lábam tőle, hiszen olyan hirtelen került közel hozzám amire nem is számítottam.

- Nem ittam ahhoz eleget, hogy a gondolataimat kikapcsoljam.-döntöttem oldalra a fejemet. Elvigyorodott rajtam és hasonlóan tettem én is.- De ahhoz eleget ittam hogy vonzónak találjam ezt a vigyorodat.

- Ez hízelgő.-sóhajtott fel miután kicsit szórakozottan forgatta a szemeit a kijelentésem miatt.

 -Tudom.-kuncogtam és meglepetésemre kaptam egy puszit a nyakamra. Meg akartam szólalni… Pontosabban tudom,  hogy meg kellett volna szólalnom de egy értelmes dolog se hagyta volna el a számat. Így most az egyszer arra döntöttem jobb ha csendbe maradok. Most az egyszer csendbe maradok… Hirtelen fordult teljes testével felém a védő és markolt rá határozottan a csípőmre, amivel azt is elérte hogy egy pillanat alatt olyan közel kerültem hozzá hogy szinte minden porcikáját éreztem. - Habozol.-motyogtam rekedtes hangon, hiszen meglepett azzal, hogy „megtorpant”.

- Tudom.-szólalt meg alig hallható hangon. Átkaroltam a nyakát és kicsit közelebb hajoltam hozzá. Az orrom súrolta az övét.

- Legutóbb nem haboztál.-jutott eszembe amikor megcsókolt a kávézóban.

- Legutóbb más volt a helyzet.

- Más?-csodálkoztam el. Minden féle válaszra számítottam csak erre nem.

- Akkor darabokban voltál... De most már olyan vagy mint régen.

 - Más vagyok mint régen. Másabb vagyok.-érintettem újra össze az orrunkat. De legnagyobb meglepetésére azt hiszem, hozzá simultam egész testemmel. Eddig ő szórakozott velem. Most miért ne tehetném meg én? Emellett kíváncsi vagyok. Meddig mehetek el? Meddig feszegethetem a határait.

- Naty… - nyögött fel.

- Nagyba segítettél abban, hogy összerakjam az életemet.-magyaráztam suttogva szinte és az ajkaim súrolták az övét. Tudom feszegetem a határait de jelen pillanatban nem is érdekel. A csípőmet az ővének toltam és az első mozdulatom után határozottan tolt neki a hűtőnek újra.

- Ha így folytatod itt helyben letépem rólad a ruhát és nem fog érdekelni semmi és senki.

- Honnan veszed, hogy én nem azt akarom?- pusziltam bele én a nyakába. Halkan morgott valamit de nem értettem mit is akart mondani. Az ajkaimat végig húztam a bőrén óvatosan és észre vettem, hogy kirázta a hideg egy pillanatra.

 - Ezek szerint bedőlsz a vigyoromnak?-kuncogott miközben bele csókoltam a nyakába újra. A csípőmet elengedte és így hívogatóan tudtam hozzá dörgölőzni. Nem ütköztem ellenállásba szerencsére. Úgy tűnik még is csak kedvére való minden kis cselekedetem.

- Már rég bedőltem volna, hogy ha nem történt volna az ami...-motyogtam, miközben közelebb hajolt hozzám.

- Maradj inkább most csendben.-szólt rám és először csak bólogatni akartam, de akkorra már az ajkai az enyémet ostromolták. Sokkal élvezetesebb az első csóknál… Vagy éppen a másodiknál… A nyakát átkarolva húztam magamhoz. Fogalmam sincs, mióta ostromoljuk egymást és mióta kalandoznak az ujjai a combomon... De a hang amit hirtelen hallottam arra késztetett hogy elszakadjak a sevillaitól és visszatérjek a való világba.

- Mi a büdös francot műveltek itt?-állt az ajtóba vicsorogva Iker. Egy sörös üveget szorongatott és láttam rajta, hogy rég nem józan már. Meg akartam szólalni, de egy szó se hagyta el a számat. Semmi… Az ég világon semmi ötletem nem volt, hogy mit is mondhatnék neki ennyi idő után… Ilyen helyzetben.

- Az ég világon semmi közöd sincs hozzá.-förmedt rá Ramos nem túl kedvesen.

- Megmondtam...-kezdett volna bele Iker valami kioktatásba, de Ramos közbe vágott. Egyszerűen nem hagyta, hogy befejezze a mondatott.

 - Most fejezd be! A saját házamban nem oktathatsz ki. Azt teszek amit akarok.

 - A barátnőm...

- Álljon meg a menet Iker.-léptem ingerülten Sergio elé. Egy pillanat alatt… Ezzel az egy mondatával elérte, hogy magabiztos illetve kicseszettül dühös legyek.- Nem vagyok a barátnőd. Tudod... Emlékszel még rá? Telefonon keresztül szakítottál velem amikor Japánban voltam... Mert bele szerettél valami nőcskébe, akit szeretődnek tartottál mellettem.

- Naty...-fogta meg a kezemet Serg de elrántottam tőle. Nem akartam, hogy félbe szakítson. Ennek most ki kell jönnie belőlem… Eddig csak gyűlt bennem minden sértettség.

- Azért kerestél csak hetekig, mert lelkiismeretfurdalásod volt azért mert elvetéltem.-böktem mellkason a kapust ahogy közelebb léptem hozzá.

- A te hibád is volt az ami történt nem csak az enyém. Egy pillanatra ledermedtem és a torkom is elszorult egy pillanatra. Mire gondol pontosan nem tudom…  De akkor is egy pillanat alatt szorult el a torkom, hiszen eszembe jutott, hogy miken mentem keresztül… Hogy meg kellett küzdenem a saját démonjaimmal… Lelkiismeretemmel…

- Naty...-szólalt meg Sergio lágy hangon, de felemeltem a kezem jelezve, hogy igényt tartok a beszédre.

 - Tudtam, hogy állapotos vagyok... De akkor akartam elmondani, amikor haza jövök...-jelentettem ki és könnyek gyűltek a szemembe.-Meglepetést akartam... De te belém rúgtál... Megaláztál úgy, hogy mindenki tudta.

- Naty…-szólalt meg a kapus. Túl sokat hallottam az elmúlt pár percben a saját nevemet.

 - Elő ne gyere azzal, hogy megmagyarázod... Nem érdekel és nem is akarom hallani.-ráztam meg a fejem.- Fogd fel. Nem érdekel. Hülyítsd azt a libát és engem hagyj békén.

 Sergio megfogta a kezemet és visszahúzott maga mellé megelőzve, hogy valami hülyeséget tegyek.

 - Te hanyagoltál el engem...

 - Ezzel se mondasz igazat Iker!-kaptam fel a vizet talán jobban, mint az előbb.-Megkérdeztem. Azt akartam, hogy segíts dönteni... Te mondtad, majd döntök arról, hogy mi legyen... Akár jövőre.

- Nem csak én voltam a hibás Natalien.-ismételte egy korábbi kijelentését.

- Tudom...-csattantam fel.- De ne csak engem okolj... Az pedig hogy mi történik köztünk nem a te dolgod. Nem kellesz gyertyatartónak.

- Tudod mi a szabály...-fordult a sevillai felé Iker.- Tabu minden volt nő.

 - Nincs jogod ahhoz Iker, hogy pampogj!

- Akkor sincs jogotok ehhez! - mutogatott kettőnkre.

- Jobb ha ön szántadból mész el innen Iker... Vagy kidoblak

- Nekem ne parancsolgass.

- De parancsolgatok.-sziszegte Ramos.- Nem volt merszed elé állni... Vagy meglátogatni amikor ágyhoz volt kötve...

- Hívtam...

- Nem vettem fel mint ahogy észre vetted.-forgattam a szemeimet, hiszen hirtelen olyan volt, mint ha a két férfi azt is elfelejtette volna, hogy ott állok mellettük.

- Bautistád küldted el a cuccaidért.

- Gyógytornára kellett járnom... Orvoshoz.-húztam meg a vállam. Ebben a pillanatban igaz is volt. Volt annyi eszem, nem azt közöltem vele, hogy nemes egyszerűséggel nem akartam látni.

- Vagy enyelegni Kovaleinen-nel... Vagy éppen vele...-bökött Ramos-ra Iker.

- Fogd be!-vicsorogtam.

- Lehet rohadék vagyok Natalien, de nekem csak egy szeretőm volt... De úgy veszem, észre te annak fekszel alá aki az utadba kerül.-nem tudom mennyire gondolja ezt komolyan… De azt kijelenthetem még ha képletesen is erőteljesen mellkason talált vele.

- Fordulj fel Iker.-sziszegtem.

- Takarodj!-mutatott az ajtó felé a védő.

- Ezer örömmel Ramos.-fintorgott

Elvágtatott a kapus és csak összenéztünk a sevillaival. Nem szóltam egy árva szót se... Nem tudtam, hogy mit mondjak… Mindenre fel voltam készülve csak erre a „beszélgetésre” nem…

 Más fél óra múlva már csend volta Ramos villában. Sergio éppen az utolsó vendéget kísérte ki addig a nappaliban szedtem össze az üres poharakat. Le kellett foglalnom a gondolataimat. Ikerrel való "beszélgetés" kiverte a fejemből azt a szépet és jót ami történt előtte. Mondhatjuk úgy, hogy kijózanodtam még ha ez teljesen nem is igaz.

- Naty.- jelent meg Sergio a nappaliban. - Hagyd csak!

- Csak segíteni akartam egy kicsit.-mosolyodtam el.

- Majd holnap megoldom... Vagyis...-nézett a karórájára konstatálva, hogy mennyi is az idő.-Majd megoldom.

 Közelebb sétált hozzám és a két feles poharat kivette a kezemből és visszatette az asztalra.

- Sergio...-sóhajtottam fel.

- Mi az? Ne pörögj mindig.-mosolygott rám.

- Mindig tudod hogy vágd ki magad a dumáddal.-állapítottam meg hangosan. Nevetve karolta át a derekamat. Először csak bámult ami miatt éreztem fülig pirulok. - Mi az?

- Valamit megígértél nekem és még se tetted meg.

- Hmm? –ráncoltam a homlokomat, hiszen először nem is jutott eszembe, hogy mit ígértem neki én felelőtlen.

- Nem táncoltál velem.

- Sergio...-kacagtam- Ezzel elkéstél, már nem?

- Nem... Mert még itt vagy.-jelentette ki büszkén.

- Nem sokáig.-trilláztam kislányosan.

 - Akkor főleg táncolnod kell.-kontrázott rá. Hozzám lépett és megfogtam a kezemet. Kíváncsain pislogtam rá és elérte, hogy lassan ringatózzak a semmire.

- Sajnálom ami történt.-tűrte a fülem mögé a hajamat.

- A csókot...? –kérdeztem rá ami legelőször eszembe jutott.

- Azt dehogy bánom.-nevetett fel.- A bunkó csapattársamra gondolok.

- Részeg volt. Ne foglalkozz vele.-csóváltam meg a fejem.

- De te is kiborultál...

- Azt nem akartam hogy halld... Hisztis picsának gondolsz ugye?-motyogtam és lehunytam a szemem.- Mert az voltam... Nagyon. Csak a vodka... Meg a pezsgő... Kibuktam. Főleg, hogy hónapok óta nem láttam.

- Azt csodálom, hogy nem képelted fel.-felelte nagyon lazán. Kacagni kezdtem.

- Mit értem volna vele? Csak a kezem fájna… És néha lehetek úri hölgy nem?

- Ami a konyhába történt előtte...

- Igen?

- Megértettél velem valamit.-simított a hátamon végig nagyon lassan.

- Hmm?

- Ujjad köré tudod csavarni az embert... Kedvedre...-amolyan elismerésnek hangzott a kijelentése. Elvörösödve csóváltam meg a fejem és kínomba elmosolyodtam. Átkaroltam a nyakát és tovább andalogtam vele.

- Nem hittem, hogy gond...

- Úgy vetted észre hogy gond?-kuncogott.

- Nem... Úgy vettem észre hogy nem gond.-döntötten a fejem oldalra. Elhúzódtam tőle hiszem konstatáltam nagyon is késő van.- Jobb ha megyek... Már fáradt lehetsz te...-nem tudtam befejezni a gondolataimat, hiszen azzal a lendülettel ahogy én elléptem tőle ő követett és megcsókolt...