2. fejezet

...Lassan nyitottam ki a szemem és rögtön be is hunytam. Fogalmam sincs mennyi az idő, de nem is érdekel. Magamra húztam a takarót és még jobban a mellettem fekvő férfihez húzódtam. Nem akarok kimozdulni az ágyból... Nem akarok felöltözni... És nem akarok tudomást venni arról, hogy az igazi élet kint vár rám az ajtón kívül… Hogy előbb-utóbb vissza kellene térnem a való világba. Éreztem, ahogy végig simít a karomon és így kinyitottam a szemem.

- Szia.-mosolyodott el a sevillai.

- Szia.- tettem hasonlóan én is.- Régóta fent vagy? Megrúgtalak álmomba? Elfelejtettem mondani, hogy hajlamos vagyok rá.-dörzsöltem meg a szemeimet miközben csak úgy záporoztak a kérdések belőlem.

- Nem rég ébredtem.-piszkálta meg a hajamat.- És nyugi... Megszoktam, hogy rugdosnak. A munkám része.

- Bolond dolgokat beszélsz így korán reggel.-forgattam a szemeimet és a nyakához húzódtam. Hatalmasat sóhajtottam amikor konstatáltam, hogy nem húzódik el tőlem, illetve óvatosan cirógatni kezdte a karomat.

- Ez neked a korán reggel?-kuncogott főleg mert picit megharaptam a nyakát.- Héé... Azt hittem még alszol.

- Csak tudni akartam, hogy igazi vagy-e.-vettem elő a legbájosabb nézésemet remélve, hogy nyert ügyem lesz nála.

- Miért? Nem tűnök annak.

- Sokat ittam... Ki tudja.-kuncogtam. Kislányosan mosolyogtam csak miközben az oldalára fordult és a könyökén megtámaszkodott.

- Köszönöm.-bukott ki belőlem az első gondolatom, pedig tudtam jobb lenne befogni a számat szokás szerint.

- Mit köszönsz?-lepődött meg.

- Tényleg azt kaptam tőled amit ígértél.-közöltem a tényeket vele. Elmosolyodott csak és tudtam most leesett neki miről is beszélek… Megsimogatta az oldalamat úgy hogy a takaró a derekamig csúszott. Elgondolkozva cirógatta az oldalamat miközben csak somolyogva bámult engem. Több minden átfutott az agyamon. Zavarba kellene jönnöm azt hiszem, de inkább csak közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.

 - Hagyd abba ezt a nézést mert a végén zavarba jövök mert azt hiszem valamit elszúrtam.-fecsegtem neki komolyan.

- Semmit nem szúrtál el - rázta a fejét.

 - Akkor?-húztam fel a szemöldökömet.

 - Csak élvezem a látványt.-rajzolta végig az oldalamon lévő tetoválást.- Ez tetszik.-csúszott le és végig csókolgatta az oldalamat, gondosan ott ahol a tetoválásom van.

- Bolondnak tartottak miatta.-kuncogtam, hiszen a borostái kicsikét csikiztek.

- Ne is foglalkozz velük.

- Nem is foglalkozok.-haraptam az ajkaimba.

- Legjobb dolog a lázadás.-jelentette ki, miközben újra mellettem könyökölt.

- Te már csak tudod nem igaz?

- Azt hiszem tapasztaltad.-kacagott és megcsókoltam. Hajamba túrt és egy pillanat alatt felém kerekedett. Sejtettem, hogy hamar kezébe veszi az irányítást, hiszen nem olyan férfi, aki bedől egy nő akaratának. Kuncogtam miközben a nyakamat csókolgatta. de szinte olyan kínzó lassúsággal, mint ahogy tettem vele éjszaka a konyhába. Pasi és az irányítási vágyuk... de néha csak élvezni kell azt, amit tesznek… És kimondottan élvezem amit jelenleg tesz velem.

- Sergio... Ideje lenne felkelni. Délután négy óra van. Anyáék már itt vannak a városban.-csapódott ki a szoba ajtaja. Ledermedtünk egy pillanatra és mire bármelyikünk is reagált volna akkor a váratlan vendége távozott is a szobából. Tanácstalanul pillogtam a focistára, hiszen gőzöm sincs mi is történt az előbb.

- Fenébe... Elfelejtettem.-morogta.

- Semmi baj.-simogattam meg az arcát. Nem zavar... Annyira nem zavar ami történt, hiszen így tényleg tudatosult bennem, hogy ideje visszatérnem a valóságba.

- Beszélek vele. Maradj itt!-parancsolt rám miközben kaptam egy apró csókot.-Maradj itt és nem mozdulj!

Kipattant az ágyból és magára kapta a leglényegesebb ruhadarabját és a számomra ismeretlen után sietett. Felnyögtem és rájöttem vissza kell térnem a valóságba. A való világba... Kicsúsztam az ágy szélére és magamra tekertem a takarót. Fel kellett öltöznöm, hiszen Sergionak vendége akadt. Jobb lesz, ha én is hazamegyek, Batihoz. Összeszedtem a szétdobált ruháimat és magamra rángattam őket. Azt hiszem jelen pillanatban legjobb, hogy ha minél hamarabb lelépek és nem lábatlankodok. Kínos ez a helyzet így is… A táskámat is megtaláltam és arra döntöttem taxit majd hívok a ház elől. Hajamat az ujjaimmal karistoltam át és egész emberinek szavaztam meg a külsőmet. Bár messziről lerí rólam, hogy még a szilveszter éjszakai buliból botorkálok haza. Már csak a kabátomat és a cipőmet kell megszereznem… Az egyiket a fogason… A másikat valahol a konyhába találom meg… Lassan sétáltam le a fa lépcsőkön és magamba azért imádkoztam, hogy hasra ne essek a saját lábamban. Kínos ez így is… Nem kell még jobban azzá tennem. Az utolsó lépcsőfokokhoz érve beszédet hallottam a konyha felől, így a maradék reményem is elszállt… Muszáj lesz találkoznom az ismeretlen vendéggel. Gyomrom apró kis görcsbe rándult és az ajtóhoz léptem.

- Elnézést… Csak a cipőmet szeretném.-szólaltam meg csendesen és elértem, hogy a két férfi rám figyeljen.- Bocsánat… Csak a cipőmet szeretném.-mutattam Sergio lábához, ahol tényleg ott hevert a két magas sarkú cipőm.
- Nem zavarsz - mosolygott rám Sergio. - Hova indulsz?

- Nem akarok zavarni.-feleltem csendesen és a focista közelebb lépett hozzám. Megfogta a kezemet és mire ellenkezhettem volna két lépést tettem én is a pult felé. A focista mind végig bátorítóan mosolygott rám, miközben személy szerint elég görcsösen szorongattam a kezét.

- Ő csak a bátyám Naty.

- Csak…-forgatta a szemeit az említett személy. Kicsikét viccesnek hatott a jelenet, de erőt vettem magamon és kicsikét magabiztosabban húztam ki magam Sergio mellett. Pedig be kell vallanom minden voltam csak nem magabiztos.

- Szia… Natalien González vagyok.-mutatkoztam be az idősebbik Ramosnak. Sok minden futott át az agyamon. Mit szólhat hozzám? Mit gondolhat rólam?

- Szia.-fogadta el a gesztust és megeresztett egy hasonló mosolyt amilyet az öccse szokott.- René Ramos vagyok… Ezek szerint te tartottad fel az öcsémet…

- Nem tudtam semmi féle találkozóról.-vontam meg a vállam teljesen őszintén.

- René.-korholta le Sergio a testvérét miközben a konyhaszekrényhez lépett és elővett egy bögrét.

- Semmi rosszindulat nem volt benne - emelte fel védekezően a férfi a kezeit. Sergio csak a szemeit forgatta miközben kávét készített nekem. Összenéztem csak Renével aki megeresztett egy fél oldalas mosolyt. Kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Nem gondoltam, hogy ennyire tudnak hasonlítani egymásra.

- Reméltem is.- nyújtotta át nekem a bögrét Sergio.

 -Köszi.-motyogtam és lehuppantam a pult melletti székre.

- Kimentelek az Ősöknél... De így holnap mindenkivel ebédelned kell.

- Megoldom.-húzta ki magát büszkén Sergio. Egy szinten szórakoztatott a lazasága. Ezt kellene megtanulnom. Hogyan lehetnék ilyen laza, nem törődöm. Élvezni szeretném az életemet.- Rögtön itt vagyok csak veszek fel egy pólót.

- Rendben.-bólintottam és egy picit azért nem örültem, hogy itt hagy… Egyedül a bátyával. Néma csendbe kortyolgattam a kávémat, amikor René először csak megköszörülte a torkát. Kíváncsian pillantottam fel rá.

- Figyelj…-kezdett bele, de rögtön abba is hagyta.

- Naty.-szóltam közbe, hogy tudja legalább a nevemet.

-Naty. Adni szeretnék egy tanácsot…-kezdett bele egy szent beszédbe. Hiszen szinte biztos vagyok benne, hogy azt fog nekem tartani.- Ne reménykedj… Ne reménykedj olyan dologba ami igazi lenne… Az öcsém hamar megunja a barátnőit és cserélgeti őket kedvére. De te okosnak tűnsz és szeretném, hogy ne csalódj… Csak annyit, amennyit muszáj.

- René…-nevettem fel amivel elértem, hogy meglepődjön.- Nem várok csodát… Hiszen egy focista már átvágott a palánkon… Kurvára, átvágott a palánkon és még annak a sebeit nyalogatom magamon. Az öcséd rendes volt velem… Mindig az. Annyit segített rajtam amennyit csak tudott. Ami pedig most történt… Amit megzavartál… Csak úgy történt. Sergio leginkább a barátom… és akármi történik az is marad.

A bögre száján köröztem az ujjaimmal miközben befejeztem a monológomat. René pedig szinte tátott szájjal bámult a kifakadásom után. Biztos vagyok benne, hogy erre nem számított.

- Én.. én... akkor bocsánat, csak segíteni akartam.-emelte fel védekezően a kezeit.

- Tudom mire számíthatok René…  De azért köszönöm…

…Nem volt még kedvem haza menni. Talán ezért is kötöttem ki a volt főnököm étterménél. Tábla jelezte, hogy nyitva van a hely, de egyetlen vendéget se láttam. Lassan nyitottam ki az ajtót és dugtam be a fejemet a résen.

-Focista mentes övezet ugye?-kérdeztem rá köszönés helyet és Tonio először összerezzent a hangomtól.

- Natalien…-ejtette ki a nevemet nagy bölcsen.

- Bejöhetek?

- Miért ne jöhetnél?-kontrázott vissza. Apró mosollyal az arcomon léptem át az ajtót és sétáltam a pulthoz. Felültem a bár székre és akkorra már Tonio lehelyezett a pultra egy pohár baracklevet.

- És ha bort szeretnék?-húztam fel a szemöldökömet.

- Elég másnapos fejed van… és van egy elég árulkodó folt a nyakadon.-vigyorodott el kicsikét perverzen.

- Mi van?-csodálkoztam el először és felpattantam a székről és a falon lévő tükörhöz léptem, hogy szemügyre vegyem, hogy igazat mond-e a férfi.- Picsába… Észre se vettem.

- Ezek szerint jó éjszakád volt. Túlságosan jó.-nevetett fel.

- Tonio… Te nem szoktál így viselkedni.-dohogtam miközben elfoglaltam újra a helyemet.- Kérhetek egy kávét is?

- Kérhetsz ha elmondod ki a szerencsés.

- Antonio… Mióta… Mióta vagy ennyire kíváncsi?

- Csak kíváncsi vagyok.-vonta meg a vállát lazán.- Hiszen pár hónapja még minden túlságosan bonyolult volt.

- Most is az.-véleményeztem miközben a pohár száján köröztem az ujjaimmal.- Most se egyszerűbb.

- De kivel is buliztál végül is?

- Sergio bulijában voltam.

- Milyen Sergio?

- Ramos. Sergio Ramos bulijába voltam este.-pillantottam rá, mint ha annyira természetes lenne minden.

- Átejtett a palánkon egy focista, erre ki kezdesz egy másikkal?

- Ramos kicsit másabb, mint Iker.-vontam meg a vállam.

- És mi van ha csak szeretnéd, hogy más legyen?-kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel. Nem értettem pontosan mire is gondol.- Szerintem jelenleg csak azt szeretnéd, hogy jobb legyen. Menekülsz a való világból, mert túl nagyot csalódtál mostanában.

- Lefeküdtem vele.

- Erre már akkor rájöttem amikor megláttalak az ajtóban.-nevetett fel.

- Ennyire nyilvánvaló?-vörösödtem el hirtelen.

- Ismerlek már Naty. Emlékszel? Elég rég óta.-vonta meg a vállát és öntött magának is egy pohár frissítőt.- Ismerlek a tinédzser korszakodból… Amikor fülig szerelemes voltál Bautistába és viszont is igaz volt… Ismerem a szex utáni arcodat.

- Uhh… Ettől én most nagyon mocskosnak érzem magam.-dünnyögtem.

- Natalien…-nevetett fel Antonio.

- De ez igaz.-kortyoltam bele az üdítőmbe.

- Adhatok egy tanácsot neked?-kérdezett rá szelíden.

- Mire gondolsz?-döntöttem oldalra a fejem miután a pohár hangosan koppant a pulton.

- Élvezd az életet. Most azaz időszak jön amit egyszerűen élvezned kell. Lehet nem jött össze Casillas-szal… és történt a baleset. A Dorna se segített rajtad… De fiatal vagy és jogod van boldognak lenni.-tartott egy levegővételnyi szünetet és folytatta a monológját.- És ha ez jelenleg kimerül ott, hogy össze összebújsz Ramos-szal miért ne tennéd meg?

- Szabad akarok lenni.-motyogtam őszintén…

…Hatalmasat sóhajtottam és nyújtózkodtam egyet elterülve a hatalmas francia ágyon. Eltelt egy nap és be kell vallanom a fejem még mindig zsong a szilveszteri buli emlékeivel. Vita Ikerrel… Ami Sergioval történt. Nem bánom. Miért is bánnám? De egyszerűen hirtelen úgy érzem nem tudom kezelni a körülöttem kialakult helyzetet. Mobilom halkan zenélni kezdett az éjjeli szekrényen, így felkönyököltem az ágyon és kíváncsian vettem szemügyre ki is az a személy, aki úgy döntött, hogy zaklat így hajnalok hajnalán.

-González.-szóltam bele végül.

- Szia Naty. Itt Thomas Morgenstern. Remélem nem zavarok.

- Dehogy zavarsz… Csak megleptél. Hogy vagy? A buli óta nem is beszéltünk.-kuporodtam fel az ágyon.

- Tudom és sajnálom… De eszembe jutottál és ezért is hívtalak.

- Eszedbe jutottam?-nevettem fel.- Mit tettem?

- Semmit… Inkább azt szeretném kérdezni, hogy ráérsz-e pár nap múlva?

- Ráérek persze. Még nem kezdődött el a szezon.

- El szeretnélek hívni a Négy sánc utolsó versenyére, Bischofshofen-be. Persze hozhatsz vendéget is.

- Vihetek vendéget?

- Persze. Eljössz?

- Azt hiszem igen…

…Sokáig gondolkoztam azon, hogy kit is hívjak el magammal a pár nappal későbbi eseményre. Alvaroval még próbáljuk tisztázni, hogy mi történt karácsonykor. Sebastian elkezdte a felkészülést a tesztszezonra… Kicsit megkésve, de eszembe jutott valaki. Körülbelül negyedik csörgésre vette fel a telefont.

-Igen?

-Szia Rosie. Naty vagyok. Zavarhatlak egy kicsikét?

- Naty… Szia…-hallottam a hangján, hogy meglepődött.- Hogy vagy?

- Egész jól. Kérdezni szeretnék valamit tőled.

- Baj van? Régen beszéltünk már.-változott a hangja aggódóvá. Persze sejtettem, hogy ez lesz. Hiszen annyira mereven próbálom felvezetni a lehetőségeimet. De be kell vallanom. Kijöttem a gyakorlatból.

- Nem… Csak felhívott egy ismerősöm és felajánlotta, hogy utazzak el egy síugró versenyre… Vihetek magammal valakit és rád gondoltam Rosie. Persze ha van kedved hozzá.

- Szeretem a síugrást.-mosolyodott el.

- Erre valahogy rájöttem.-nevettem el magam.- Ezek szerint eljössz velem?

- Persze. Elmegyek.