18. fejezet

Lassan mozdultam meg és hiába nyújtottam ki a kezem szinte azonnal rájöttem egyedül vagyok az ágyban. Pedig tisztán tudom, hogy Ramos itt volt velem amikor elaludtam. Hatalmasat sóhajtottam és kinyitottam a szemem. Reggeli nap fény töltötte be a szobámat és kicsikét örültem, hogy a saját ágyamban aludtam.

-Azt hittem még alszol.-szólalt meg az ajtóban meglepetésemre Sergio. Felé fordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban boxerben és két bögre kávéval a kezében.

- Szia.-kúsztam vissza a helyemre. Megkerülte az ágyat és leült mellém. A két bögrét lehelyezte az éjjeli szekrényre majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

- Ugye tudod, hogy semmi kaja sincs a hűtötökben.-vigyorodott el ahogy elszakadt tőlem.

- Mondanám, hogy meglepetés de Sergio se arról híres, hogy vásároljon.-húztam meg a vállam. Felnevetett a focista és kaptam még egy csókot tőle.- Megrúgtalak éjszaka?-piszkáltam meg a haját.

- Ugye tudod észre se veszem, hogy ha valaki megrúg… A munkámmal jár.-nyomott egy puszit az orromra, majd hirtelen felém kerekedett és megtámaszkodott a karjain fejem mellett.

- Ugye tudod, hogy nem csak a te bátyád képes ránk törni az ajtót?-kérdeztem kuncogva, hiszen csikizni kezdett miközben a takaró alatt a hasamat csókolgatta.

- Ugye tudod, hogy van olyan is, hogy zár az ajtóban?-bújt ki egy pillanatra a takaró alól.

- Ugye tudod…-kezdtem sokadjára ugyan úgy a mondatomat.- Nekem jelenésem van a kórházban, hiszen megígértem Alvaronak.

- Igen tudom.-sóhajtott fel és puszit nyomott a köldökömbe. Megsimogattam az arcát.

- Sajnálom Sese.

- Nem kell.-rázta meg a fejét egy fél oldalas mosollyal az arcán.- Nem kell semmit se…

…Éppen végeztem a pékségben, hiszen megígértem Alvaronak viszek neki friss péksüteményt. Tudom nagyon is unja már a kórházi kosztot.

-Szia Sebi.-szóltam bele a telefonba ahogy a kocsi kulccsal bajlódtam.

- Szia Naty. Eszedbe jutottam?-nevetett fel.

- Bocsánat, de kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár nap. De most már itthon vagyunk Madridban.

- Alvaro hogy van?

- Fáradt… Nyűgös… Éhes…-soroltam a jelzőket.- Hogy is mondjam? Tipikus pasi.

- Gonosz vagy vele.-szórakozott a német barátom.

- Dehogy.-ráztam meg a fejem.- Sebi mondanom kell valamit.

- Tudom miről akarsz beszélni Naty… Nem kell túl magyaráznod.

- Tudod, hogy melletted akartam lenni. Segíteni akartam.-motyogtam.

- De most inkább támogasd Alvarot. Mielőtt túlságosan halálra idegesítené a nővéreket.

Felnevettem miközben beültem a kocsiba. Tudom túlságosan jó kedvem van…

-Ugye tudod, hogy mennyire gonosz vagy jelenleg.

- Tommi három napja kínoz… Ne csodálkozz ha esetleg gonoszabb vagyok a megszokotnál.

- Most meg kellene, hogy sajnáljalak?-kontráztam vissza mire kacagni kezdett.- Majd ha lesz időm megsajnállak.

- Aha… Gondolom mennyi időd lesz megsajnálni.-ha jól ismerem jelenleg is a szemeit forgatja.

- Sebastian…-dohogtam.

- Nem mondtam semmi rosszat.

- Csak gondoltál?-kontráztam vissza nevetve…

…Megkönnyebbültem, hogy Sebastian ennyire jól viselte azt a tényt, hogy nem fogok elutazni vele az első futamra. Szerintem ő ezzel már tisztában volt abban a szent pillanatban amikor átadta nekem a jegyet Katarba. Leparkoltam az ismerős kórház előtt és magamhoz vettem a táskámat és a péksüteményes papírzacskót és besétáltam a jól ismert klinika udvarára. Legnagyobb meglepetésemre Alvarot azonnal megpillantottam, hiszen egy fiatal nővérke tolta a tolókocsiját.

-Szia Bicebócám.-léptem közelebb hozzájuk mosolyogva. A nővérke mosolyogva konstatálta, hogy hozzátartozó vagyok így magunkra hagyott.

- Ugye hoztál nekem valami normális kaját?-nyögött fel Bati miközben leroskadtam a padra.

- Persze. Nem felejtettelek el.-mosolyodtam el.- De csak péksütire volt időm.

- Miért van olyan érzésem, hogy az egész Ramos miatt sikerült így?-kérdezett rá miközben átadtam neki a zacskót.

- Tessék?

- Van egy olyan érzésem, hogy azért csak ennyi kaját kaptam mert Ramos elterelte a gondolataidat.

- És mi van ha így is történt volna?-kontráztam vissza és rájöttem elpirultam. Bati csak a szemeit forgatta miközben kikapta a péksütit és hatalmasat harapott belőle.

- Az csak azt jelentené, hogy legalább mozgalmas éjszakád volt.-szólalt meg miután lenyelte a falatot.

- Oké…-nyögtem fel.- Azt hiszem mostanában túlságosan ki vagy éhezve.

- Ágyhoz vagyok kötve.-felelte teljesen ártatlanul. Bár a komolysága csak pár pillanatig tartott, hiszen mind a ketten hangosan nevetni kezdtünk. Pár pillanatig csak ültünk egymás mellett és Alvaro volt az aki megfogta a kezemet. Elmosolyodtam rajta. Most is ugyan olyan kellemes meleg a keze, mint mindig.

- Sebastiannal beszéltem. Addig nem fogok elutazni vele, míg meg nem gyógyulsz.

- Szerződéseddel van a csapattal Naty.-rázta meg a fejét.

- Ugye tudod, hogy nem érdekel jelenleg a szerződésem?-kérdeztem vissza és megvontam a vállam. Alvaro csak a homlokát ráncolta és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Hogyan köszönhetném ezt meg neked?

- Te se engedted, hogy köszönjek bármit is az ősszel.-kontráztam vissza. Megcirógatta a kezemet és mosolyogtam rá.

- Akkor te és Ramos…

- Eljött tegnap hozzám.-kezdem el lassan beszélni.- Elmondott mindent.

- Tudott ő is róla.

- Tudom.-bólintottam.- Ha teljesen őszinték akarunk lenni szerintem rajtam kívül mindannyian tudtatok arról, hogy mi történik körülöttem.

- Szerintem Vettel se tudott róla.-vonta meg a vállát Alvaro és a szemeimet forgattam. Azt hiszem jobb is, hogy Sebastian csak később tudott meg mindent.

- Személy szerint idióta voltam, mert nem akartam látni, hogy valami baj van. Hogy baj  van a kapcsolatomban.-vallottam be talán most először hangosan és őszintén. Bati csak komolyan figyelt. Szerintem az elmúlt hetekben pontosan erre várt… Hogy mikor fogok „kiborulni”.

- De vele más nem?

- Most Sergiora gondolsz?-kérdeztem vissza.

- Szerinted kire gondolok? Szerintem nem Vettel fejét csavartad el.

- Te tényleg meghülyültél.

- Nem csak… Mindegy…-legyintett.- Tudod lehet hazudtunk… Hazudtunk. De a javadat akartuk.

- Tudom… Pontosan úgy, mint ahogy én a bátyámét.

- Hogy jön most a képbe Sergio?-csodálkozott el miközben lassan tolni kezdtem a kocsiját. Nagyot nyeltem és most már nem tudtam visszaszívni.

- Emlékszel a barátnőjére?

- Melyikre gondolsz?-vigyorodott el.

- Vicces vagy… De Theresara gondolok.

- Theresa meghalt.-nézett rám Alvaro úgy, mint ha elment volna a maradék eszem. Ajkaimat rágcsáltam és megráztam a fejemet.- Tessék? Most meghülyültél?

- Nem… Pár hete amikor haza értem a futásból ott állt a ház előtt.

- Gondolom Sergio semmit se sejt ebből.-véleményezte és csak megráztam a fejem.- Naty ugye tudod, hogy jelenleg ugyan azt teszed mint mi? Hazudsz Sergionak. Ki fog akadni ha megtudja.

- Elzavartam Theresat.

- Mert szerinted sokáig távol marad a bátyádtól? Sose arról volt híres, hogy feladja. Naty…-fogta meg a vállán pihenő kezemet.- Őszintének kell lenned a bátyáddal. Mond el neki… Kérlek.

17. fejezet

A rádió halkan szól miközben magam elé bámulok a piros lámpánál ácsorogva. Fáradtnak érzem magam, miközben tudom tartanom kell még magam… Alvarora hosszú rehabilitáció vár vagy legalább is motorosokhoz képest hosszú felépülése lesz… Fogalmam sincs, hogyan fogja viselni. Hiszen most kezdődött a szezon.  De megfogadtam mindenben segíteni fogok neki… Pontosan ugyan ezt tette velem ő is a télen a balesetem után. Emellett általában mindig mellettem áll. Felnyögtem és elindultam, hiszen már másodjára dudáltak rám. Haza kell mennem… Van egy kis időm és meg kell próbálnom pihenni, mert az elmúlt pár nap rohadt hosszú volt…

…Éppen kimásztam a zuhany alól és magamra csavartam a sötétkék törölközőt. Bele pillantottam a tükörbe és egy pillanatra elszörnyülködtem. Hatalmas karikák virítanak a szemem alatt… Ezen nem is csodálkozok, hiszen három-négy napja alig aludtam… Egyik pillanatban még Sepangban voltam… Majd kaptam az üzenetet és mentem is Dohába Alvarohoz. Pedig eddig nem éreztem magam fáradtnak vagy legalább is nem akartam tudomást venni róla. Megcsóváltam csak a fejemet, amikor valaki nemes egyszerűséggel rátenyerelt a csengőre. Nem akartam senkivel se beszélni. Nem akartam társaságot így döntöttem arra, hogy akárki az elküldöm a fenébe. Végig trappoltam a nappalin és kitártam a bejárati ajtót.

-Nem szeretnék senkivel se beszélni.-fakadtam ki, de hirtelen elakadt minden szavam.

- Azért reméltem, hogy velem igen.-közölte azonnal a vendégem szinte reflexből.

- Sese?-csodálkoztam el és abban a szent pillanatban elvörösödtem. Olyan érzés kerített hatalmába, mint ha először látna így… Ennyire alul öltözötten. Pedig ezen már túl vagyunk. Őszintén nem is egyszer.

- Ezek szerint nem felejtettél el. Beengedsz?-húzta fel a szemöldökét.- Vagy a szomszédoknak műsort akarsz szolgáltatni?-összenéztünk egy pillanatra és egy sóhaj után engedtem utat neki. Sergio nemes egyszerűséggel került ki és sétált el mellettem. Ismeri már a járást a lakásban. A bőrdzsekijéből kibújt és a fotelbe dobta, majd levágta magát a kanapéra nappali közepén. Örülhetek, hogy a bátyám nincs itthon. Kínos lesz ez a beszélgetés így is, nem kellene még ő is ide.

- Hogy kerülsz ide?-csodálkoztam el és lassan közelebb sétáltam hozzá..- Honnan tudtad, hogy haza jöttem?

- A Suzuki bejelentette, hogy Alvarot haza hozták Madridba… Így gondoltam, hogy te is vele jöttél, hiszen tudom ott voltál vele Katarban.

- Igen… Combcsonttörést szedett össze a szabadedzésen.

- Láttam.-biccentett. Kényelmetlenül húztam össze magamon a törölközőt. Összeszólalkoztunk mielőtt elutaztam… Igazából én kiabáltam vele és még fel is pofoztam… Mert megtudtam, hogy tudott mindent. Hogy Iker és Rosie…

- Natalien…-mondta ki a nevemet csendesen.

- Meg akarod magyarázni?-kérdeztem rá. Mellkasom előtt összefontam a karomat és az se zavart, hogy fázok.

- Ha végre hagynád.-forgatta a szemeit úgy ahogy szokta.

- Hallgatlak. - egyeztem bele végül. Haragudtam akkor rá... Alvarora és a bátyámra is... Hazudtak... De ugyan annyira voltam hibás mint ők... Naiv picsaként gondoltam, hogy az életem tökéletes. Azonban rájöttem már, hogy nem tudok haragudni rá. Most már nem. Csak álltam a kanapé mellett már szinte dideregve. De dacoltam… Dacolni akartam. Nem akartam, hogy gyengeségemet lássa. Pedig tudom túlságosan kiismert már. Az idő alatt amíg felálltam a padlóról ő megismert… Teljes mértékben megismert és olyan vagyok számára mint egy nyitott könyv.

- Sajnálom, hogy hazudtam… Nagyon sajnálom.

- Ezt már mondtad.-nyögtem fel, hiszen tényleg nem mondott jelenleg újat.

- Igen tudtam arról, hogy Iker mit tett… Meg igen… Mondtam amit mondtam neki… De akartalak…

- Tessék?-csodálkoztam el és kicsikét kíváncsian kezdtem el ficeregni.

- Vonzottál… Már hónapokkal ezelőtt. A kisugárzásod… A stílusod… -kezdte el sorolni a jelzőket. – A kedvességed…

- Inkább állj le jó? Ágyba csábítottál már nem egyszer. Nem kell bókolnod.

- Ez az igazság Natalien.-pattant fel a kanapéról. Ahogy tett felém egy lépést próbáltam hátrálni, de nem tudtam. A lábaim nem engedelmeskedett az akaratomnak. Csak szomorúan pislogtam rá, miközben a sevillai tekintetéből csak úgy sütött az elszántság. Óvatosan cirógatta végig a karomat, ami miatt libabőrös lettem… És hiába akartam volna ezt letagadni nem tudtam. Halvány mosoly futott át az arcán de nem szólalt meg. Azt hiszem arra vár, hogy kibukjak… Hogy kiabáljak… Tomboljak…

- Tudom, hogy haragszol rám.-bukott ki belőle miután nem tudtam semmit se mondani neki.

- Haragszom…-jelentettem ki rekedtes hangon.- Vagy is haragudtam rád.

- És már nem?-döntötte oldalra a fejét és láttam rajta mennyire kíváncsi.

- Ha haragudnék akkor nem lennél itt.-vallottam be őszintén.-Már Malajziába menet a repülőn rájöttem, hogy egy picsa voltam… Egy idióta picsa.-hangsúlyoztam ki a legfontosabb szavakat, hiszen tényleg rájöttem túlságosan hirtelen cselekedtem. Ramos arcára egy mosoly költözött, de amint rá pillantottam próbált ismét komoly lenni.- Csak egyszerűbb volt. Egyszerűbb volt haragudni rád… Vagy is rád is.

- Ahogy mondtam sajnálom Natalien. De…

- De?-kérdeztem vissza.

- Most őszinte voltam veled. Amit akkor mondtam neked a ház előtt minden igaz volt.

- Arra a részre gondolsz, hogy vonzottalak valami miatt?-kérdeztem rá, miközben az ujjai az enyémen kalandoztak. Kicsikét hihetetlen, hogy nem akar hirtelen leteperni. Ki vár… Mint ha hagyná, hogy én tegyem meg az első lépést.

- Igen… Igen, arra. -mosolyodott el.-Őszinte voltam.- szeretem ezt a mosolyát. Közelebb hajoltam hozzá és arcon pusziltam lágyan.

- Bocsánatot szeretnék kérni Sergio… Tényleg bocsánatot szeretnék kérni… Hülye voltam.-vallottam be, miközben a mellkasára csúsztattam a kezem.- Sokat köszönhetek neked. Támogattál abban az időszakban, amikor nem gondoltam, hogy talpra tudok állni.-morfondíroztam el hangosan. Lefogta az ujjaimat hiszen túlságosan elméláztam és ezzel sikerült visszatérítenie a valóságba.

 - Nem a köszönetért vagyok itt Natalien.-csóválta meg a fejét komolyan. Hirtelen cselekedtem és csókoltam meg. Veszekedtünk... Haragudtam rá és mondtam csúnya dolgokat... De a viselkedésem ellenére is visszajött... Hiszen itt van velem... Bocsánatot kért... Percek múlva szakadtam el tőle, és csak elmosolyodtam miközben a hajamba túrt lágyan. Megkönnyebbültem. Az a kellemes megnyugtató érzés a lelkembe költözött. Mellettem van…

- Itt maradsz velem?-tettem fel csendesen a kérdést és csak bízni tudtam a válaszban.

- Nem állt szándékomba elmenni.-rázta meg a fejét és elvigyorodtam. Pontosan erre a válaszra vártam…

...Elmosolyodtam miközben megérintettem a focista borostás bőrét. Rám pillantott és fél oldalas vigyor jelent meg az arcán. Bele csókolt a tenyerembe.

-Fáradt vagy?

- Kicsikét?-kérdeztem vissza csendesen.

- Jobb ha pihensz.-állapította meg és fentebb húzta rajtam a takarót.

- Napok óta a kórházban aludtam egy kényelmetlen fotelben.-nem panaszkodni akartam. Csak kibukott belőlem, hogy milyen is volt az elmúlt pár napom. Sergio kicsikét kényelmesebben helyezkedett el mellettem és így a vállához bújtam és hagytam, hogy a hajamat piszkálja.

- De a barátod miatt tetted.-nyomott egy puszit a homlokomra.

16. fejezet

Vasárnap reggel van és szinte 100%-ra biztos, hogy holnap délelőtt orvosi kísérettel de haza megyünk végre Madridba. Alvaro szüleivel folyamatosan tartom a kapcsolatot és szerencsére tiszteletbe tartották a fiúk kérését és nem utaztak ide. Hiszen Bati folyamatosan azt hajtogatja, hogy ezt a fél napot már kibírjuk ebben a rideg kórházban. Éppen a reggelijét kapja Alvaro miközben én az ablak mellett ácsorgok és figyelem, ahogy a barátom először udvariasan bólint majd azután kezd el hisztizni miután kettesben maradtunk.

-Utálom a kórházi kaját.-puffogott. Mivel jobban van és egyre jobb az étvágya is… Emiatt hisztis és válogatós.

- Nem tudok jobbal szolgálni.-tártam szét a karjaimat.- Ha ezt a két napod kibírtad akkor ezt a kicsit is kibírod.

- De ez valami tra-gi-kus.-tagolta el a szót, hogy jobban megértsem miközben félre tolta a mozgathatós kis asztalt.

- Esküszöm Alvaro, ha haza megyünk kapsz tőlem egy nagy tábla csokit.

- Csak nem az idegeidre megyek Naty?-dőlt hátra kényelmesen az ágyban és sunyin vigyorgott.

- Csak egy kicsit.-mutattam a mértéket.-Nagyon kicsit.

Lehuppantam a fotelba miközben megszólalt a mobilom. Ramos neve szerepelt a kijelzőn, de nemes egyszerűséggel kinyomtam. Hiába bizonytalanodtam el… Most még nem akarok vele beszélni. Össze kell szednem magam még.

-Nyugodtan felvehetted volna Naty.

- Nem lényeges Alvaro. Kérlek edd meg a reggelit.-tereltem a témát. Vagy legalább is akartam.

- Nem zavar ha Ramos az.

- Muszáj erről beszélnünk?-tettem fel ártatlanul a kérdést, hiszen nem voltam benne biztos jó ötlet beszélni bármiről. Hiszen Alvaronak nem igazán beszéltem arról, hogy mi történt a telefonhívása után otthon.

- A barátod vagyok. Nekem elmondhatod.

- Nem akarok a szexuális életemről beszélni.-bukott ki belőlem meggondolatlanul, mire Alvaro kacagni kezdett.

- Nem is arra voltam kíváncsi… De ha már így bele kezdtél…

- Alvaro…-vinnyogtam a nevét.

- Mi az? Ennyire rossz?

- Fogd be!-kaptam fel a lábamnál heverő párnát és hozzá vágtam, hiszen rájöttem túlságosan is élvezi azt, hogy zavarba hozott.

- Ne bántalmazd a beteget.-kacagott.

- Azt észre vennéd, hogy ha én bántalmaználak.

- Jól van. Abba hagyom.-sóhajtott fel és visszadobta a párnát nekem.

- Helyes.-biccentettem.- Arra gondoltam, hogy ha nem akad segítséged és nem szeretnéd azt, hogy anyukád költözzön hozzád…

- Azt akarom, hogy te költözz hozzám.-vágta rá azonnal.

- De ugye tudod, hogy nem muszáj… Ha Noelia…

- Nincs Noelia Naty.-rázta meg a fejét.- Pár hete nincs.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Tudod rájöttem igaz a mondás. A káposzta se jó felmelegítve.

- Szakítottatok?-kérdeztem rá mire ő csak bólintott.-Sajnálom.

- Megesik… én sajnálom, hogy hülyén viselkedtem.

- Megesik.-ismételtem a szavait, hiszen a maga valójában megértettem miért viselkedett így. Jó az annyira nem esett jól amikor elküldött, de lehet hasonlóan cselekedtem volna én is. Pár percig egyikünk se szólalt meg.  Túlságosan elkalandoztak a gondolataim.

- Körülbelül mennyi időt kell még kórházba töltenem otthon?-szólalt meg Alvaro amivel kizökkentett a merengésemből.

- Az orvos szerint egy hetet.

- Muszáj?

- Igen muszáj.-bólintottam.- Ezek után kezdheted meg az edzést, a tornát minden ami szükséges ahhoz, hogy visszatérj

- Minél hamarabb motorra akarok ülni.-jelentette ki és szemeimet forgattam csak látványosan, mint aki nem is vesz tudomást róla.

- Ezen meg se lepődök.

- De én minél hamarabb motorra akarok ülni.-ismételte magát és ahogy ránéztem elmosolyodtam.

- Ugye tudod, hogy nem engem kell levenned a lábamról és hanyagold az ártatlan kiskutya tekintetedet?-döntöttem oldalra a fejemet és mosolyogtam.- Az a lényeg, hogy minél hamarabb meggyógyulj!

- Mikor utazol Sebastian után?-kaptam hirtelen egy kérdést.-Hiszen mindjárt kezdődik az idény.

- Ne kezd el Alvaro.-sóhajtottam fel.- Megbeszéltük már.

- Az túlzás, hogy megbeszéltük… Inkább te kijelentetted.-puffogott látványosan. Jobbnak láttam ha ebben a pillanatban inkább eleresztem a fülem mellett minden megjegyzését. A két kezét átfonta a mellkasa körül és az egészséges lábával ütemesen dobolni kezdett.- Ki fognak rúgni…

- Ki rúgna ki?-horkantottam fel.

- RedBull Racing… Sebastian.

- Christian tud róla, hogy mi történt veled. Szerinted Sebastian ezek után szó nélkül eltűrné, hogy magadra hagyjalak? Kétlem… És tőle kaptam a jegyeket azért is, hogy idejöjjek.-húztam meg a vállam.- Amúgy meg a szerződésemben benne van, hogy ha veled baj történik nem kell elutaznom a futam helyszínére.

- Erről én miért nem tudok?

- Mert nem kérdezted.-feleltem teljesen őszintén…

…Csendesen ücsörgök a fotelben miközben a közvetítést figyeljük mind a ketten. Alvaronak valamennyivel jobb a hangulata pedig tisztában vagyok vele, hogy szíve szerint ő is ott lenne… A legkisebb kategória versenyének éppen vége lett és a mobilomat nyomkodtam.

-Miért nem beszélsz vele?-tette fel csendesen a kérdést.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Egy napja csak szugerálod a mobilodat. Beszélj vele Naty.-mosolygott rám bátorítólag.

- Nem tudom mit mondhatnék.-vallottam be csendesen.

- Egyszerű minden Naty.

- Utolsó találkozásunkkor felpofoztam. Hülye voltam…

- Nem… Csak ideges ha jól ismerlek.-vonta meg a vállát. Hümmögtem csak és a telefonnal játszottam.- Naty…-ejtette ki a nevemet csendesen.

- Igen?

- Gondolkozz! Ennyit kérek.  Beszélhetek Ramos ellen… De tepert érted az elmúlt hónapokban.

- Hazudott…

- Hazudtam én is.-vonta meg a vállát.- Még is itt vagy.

- Te a barátom vagy. Évek óta, jóban rosszban.

- Ő pedig más akar lenni.

- Ő Ramos… Szerintem már talált valami mást.

- Nem minden pasi gondolkozik a farkával. Ha talált volna valakit akkor nem kapod az ajándékot.

- Honnan…?

- Csak tudom. Gondolkozz Naty… És rájössz mi a jó.