2019. november 22., péntek

18. fejezet



Lassan mozdultam meg és hiába nyújtottam ki a kezem szinte azonnal rájöttem egyedül vagyok az ágyban. Pedig tisztán tudom, hogy Ramos itt volt velem amikor elaludtam. Hatalmasat sóhajtottam és kinyitottam a szemem. Reggeli nap fény töltötte be a szobámat és kicsikét örültem, hogy a saját ágyamban aludtam.
-Azt hittem még alszol.-szólalt meg az ajtóban meglepetésemre Sergio. Felé fordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban boxerben és két bögre kávéval a kezében.
- Szia.-kúsztam vissza a helyemre. Megkerülte az ágyat és leült mellém. A két bögrét lehelyezte az éjjeli szekrényre majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.
- Ugye tudod, hogy semmi kaja sincs a hűtötökben.-vigyorodott el ahogy elszakadt tőlem.
- Mondanám, hogy meglepetés de Sergio se arról híres, hogy vásároljon.-húztam meg a vállam. Felnevetett a focista és kaptam még egy csókot tőle.- Megrúgtalak éjszaka?-piszkáltam meg a haját.
- Ugye tudod észre se veszem, hogy ha valaki megrúg… A munkámmal jár.-nyomott egy puszit az orromra, majd hirtelen felém kerekedett és megtámaszkodott a karjain fejem mellett.
- Ugye tudod, hogy nem csak a te bátyád képes ránk törni az ajtót?-kérdeztem kuncogva, hiszen csikizni kezdett miközben a takaró alatt a hasamat csókolgatta.
- Ugye tudod, hogy van olyan is, hogy zár az ajtóban?-bújt ki egy pillanatra a takaró alól.
- Ugye tudod…-kezdtem sokadjára ugyan úgy a mondatomat.- Nekem jelenésem van a kórházban, hiszen megígértem Alvaronak.
- Igen tudom.-sóhajtott fel és puszit nyomott a köldökömbe. Megsimogattam az arcát.
- Sajnálom Sese.
- Nem kell.-rázta meg a fejét egy fél oldalas mosollyal az arcán.- Nem kell semmit se…
…Éppen végeztem a pékségben, hiszen megígértem Alvaronak viszek neki friss péksüteményt. Tudom nagyon is unja már a kórházi kosztot.
-Szia Sebi.-szóltam bele a telefonba ahogy a kocsi kulccsal bajlódtam.
- Szia Naty. Eszedbe jutottam?-nevetett fel.
- Bocsánat, de kicsit zsúfolt volt az elmúlt pár nap. De most már itthon vagyunk Madridban.
- Alvaro hogy van?
- Fáradt… Nyűgös… Éhes…-soroltam a jelzőket.- Hogy is mondjam? Tipikus pasi.
- Gonosz vagy vele.-szórakozott a német barátom.
- Dehogy.-ráztam meg a fejem.- Sebi mondanom kell valamit.
- Tudom miről akarsz beszélni Naty… Nem kell túl magyaráznod.
- Tudod, hogy melletted akartam lenni. Segíteni akartam.-motyogtam.
- De most inkább támogasd Alvarot. Mielőtt túlságosan halálra idegesítené a nővéreket.
Felnevettem miközben beültem a kocsiba. Tudom túlságosan jó kedvem van…
-Ugye tudod, hogy mennyire gonosz vagy jelenleg.
- Tommi három napja kínoz… Ne csodálkozz ha esetleg gonoszabb vagyok a megszokotnál.
- Most meg kellene, hogy sajnáljalak?-kontráztam vissza mire kacagni kezdett.- Majd ha lesz időm megsajnállak.
- Aha… Gondolom mennyi időd lesz megsajnálni.-ha jól ismerem jelenleg is a szemeit forgatja.
- Sebastian…-dohogtam.
- Nem mondtam semmi rosszat.
- Csak gondoltál?-kontráztam vissza nevetve…
…Megkönnyebbültem, hogy Sebastian ennyire jól viselte azt a tényt, hogy nem fogok elutazni vele az első futamra. Szerintem ő ezzel már tisztában volt abban a szent pillanatban amikor átadta nekem a jegyet Katarba. Leparkoltam az ismerős kórház előtt és magamhoz vettem a táskámat és a péksüteményes papírzacskót és besétáltam a jól ismert klinika udvarára. Legnagyobb meglepetésemre Alvarot azonnal megpillantottam, hiszen egy fiatal nővérke tolta a tolókocsiját.
-Szia Bicebócám.-léptem közelebb hozzájuk mosolyogva. A nővérke mosolyogva konstatálta, hogy hozzátartozó vagyok így magunkra hagyott.
- Ugye hoztál nekem valami normális kaját?-nyögött fel Bati miközben leroskadtam a padra.
- Persze. Nem felejtettelek el.-mosolyodtam el.- De csak péksütire volt időm.
- Miért van olyan érzésem, hogy az egész Ramos miatt sikerült így?-kérdezett rá miközben átadtam neki a zacskót.
- Tessék?
- Van egy olyan érzésem, hogy azért csak ennyi kaját kaptam mert Ramos elterelte a gondolataidat.
- És mi van ha így is történt volna?-kontráztam vissza és rájöttem elpirultam. Bati csak a szemeit forgatta miközben kikapta a péksütit és hatalmasat harapott belőle.
- Az csak azt jelentené, hogy legalább mozgalmas éjszakád volt.-szólalt meg miután lenyelte a falatot.
- Oké…-nyögtem fel.- Azt hiszem mostanában túlságosan ki vagy éhezve.
- Ágyhoz vagyok kötve.-felelte teljesen ártatlanul. Bár a komolysága csak pár pillanatig tartott, hiszen mind a ketten hangosan nevetni kezdtünk. Pár pillanatig csak ültünk egymás mellett és Alvaro volt az aki megfogta a kezemet. Elmosolyodtam rajta. Most is ugyan olyan kellemes meleg a keze, mint mindig.
- Sebastiannal beszéltem. Addig nem fogok elutazni vele, míg meg nem gyógyulsz.
- Szerződéseddel van a csapattal Naty.-rázta meg a fejét.
- Ugye tudod, hogy nem érdekel jelenleg a szerződésem?-kérdeztem vissza és megvontam a vállam. Alvaro csak a homlokát ráncolta és egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Hogyan köszönhetném ezt meg neked?
- Te se engedted, hogy köszönjek bármit is az ősszel.-kontráztam vissza. Megcirógatta a kezemet és mosolyogtam rá.
- Akkor te és Ramos…
- Eljött tegnap hozzám.-kezdem el lassan beszélni.- Elmondott mindent.
- Tudott ő is róla.
- Tudom.-bólintottam.- Ha teljesen őszinték akarunk lenni szerintem rajtam kívül mindannyian tudtatok arról, hogy mi történik körülöttem.
- Szerintem Vettel se tudott róla.-vonta meg a vállát Alvaro és a szemeimet forgattam. Azt hiszem jobb is, hogy Sebastian csak később tudott meg mindent.
- Személy szerint idióta voltam, mert nem akartam látni, hogy valami baj van. Hogy baj  van a kapcsolatomban.-vallottam be talán most először hangosan és őszintén. Bati csak komolyan figyelt. Szerintem az elmúlt hetekben pontosan erre várt… Hogy mikor fogok „kiborulni”.
- De vele más nem?
- Most Sergiora gondolsz?-kérdeztem vissza.
- Szerinted kire gondolok? Szerintem nem Vettel fejét csavartad el.
- Te tényleg meghülyültél.
- Nem csak… Mindegy…-legyintett.- Tudod lehet hazudtunk… Hazudtunk. De a javadat akartuk.
- Tudom… Pontosan úgy, mint ahogy én a bátyámét.
- Hogy jön most a képbe Sergio?-csodálkozott el miközben lassan tolni kezdtem a kocsiját. Nagyot nyeltem és most már nem tudtam visszaszívni.
- Emlékszel a barátnőjére?
- Melyikre gondolsz?-vigyorodott el.
- Vicces vagy… De Theresara gondolok.
- Theresa meghalt.-nézett rám Alvaro úgy, mint ha elment volna a maradék eszem. Ajkaimat rágcsáltam és megráztam a fejemet.- Tessék? Most meghülyültél?
- Nem… Pár hete amikor haza értem a futásból ott állt a ház előtt.
- Gondolom Sergio semmit se sejt ebből.-véleményezte és csak megráztam a fejem.- Naty ugye tudod, hogy jelenleg ugyan azt teszed mint mi? Hazudsz Sergionak. Ki fog akadni ha megtudja.
- Elzavartam Theresat.
- Mert szerinted sokáig távol marad a bátyádtól? Sose arról volt híres, hogy feladja. Naty…-fogta meg a vállán pihenő kezemet.- Őszintének kell lenned a bátyáddal. Mond el neki… Kérlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése