88.fejezet

Kora reggel volt, amikor a repülőgép landolt a spanyol fővárosban. Hamar átestem a szokásos ellenőrzéseken és tudtam haza kell mennem. Vagy is Alvarohoz... Hiszen jelenleg ő az aki befogadott és szerencsére azt mondja addig maradok amíg csak akarok, mivel a szó szoros értelemben nincs hova mennem. Nincs lakásom. Így Bati tényleg a kihúz a bajból szokás szerint. De ez általában így szokott lenni. Egyszer én segítek rajta… Egyszer ő… Csak az a legnagyobb baj, hogy általában én kerülök nagyobb bajba.

Fáradt vagyok és fáj mindenem. A szó szoros értelemben mindenem fáj. De ezen jelen pillanatban nem csodálkozok hiszen tegnap egy Audiban felkenődtem a gumifalra...Vagy is szalagkorlátra, vagy az ég tudja mire. Nagyot szólt és most nem volt szerencsém. Nem hibáztatom Heikkit. Magam is tudtam mire vállalkozok... Az autósport veszélyes. Az pedig ami a szobában történt nem is fontos most. Meg kellett történnie, hogy teljesen le tudjam zárni ezt a részben pocsék évet. Heikki visszament Catherinehez és jelen pillanatban ez volt a leghelyesebb döntés. Nekem pedig tudnom kell elengedni Heikkit. Egyszer romokba döntöttem már az életét. Most talán neki kellett… Mondhatjuk úgy, hogy talán most egyenlítettünk.

Egy hosszabb taxi út után érkeztem meg a kertvárosi házhoz és kicsikét megkönnyebbültem... Csend van... Legnagyobb szükségem most a csendre van és boldog vagyok, hogy Alvarot rá tudtam beszélni, hogy ne rohanjon haza. Elboldogulok egyedül. Nem kell arról tudnia, hogy talán ez nem is igaz annyira.

Tőlem telhetően egész hamar bejutottam a házba. A mankómmal löktem be magam mögött a bejárati ajtót és azzal se törődtem, hogy a cipőmet se vettem le egyenesen a fürdőszobábaba siettem és szinte feltéptem az a fiókot ahol a gyógyszereket tartottam. Azokat a gyógyszereket, amiket rég el akartam már felejteni. Utálatos dobozok ismerősként is köszönhettek volna rám. A fájdalom csillapítóból kivettem két szemet, a fogmosó poharamat megtöltöttem vízzel és bevettem a gyógyszereket. Hatalmasat sóhajtottam és bele néztem a tükörbe. Hatalmas karikák virítanak a szemeim alatt, amit a nem alvás számlájára írhatok. Az arcom… Leghelyesebb szó talán az, hogy szürke… A baleset, az egész veszekedés… Minden vagyok csak egészségesnek tűnő ember nem.

-Szarul festek.-állapítottam meg hangosan.

- Na ebben nem vitatkozok veled.-szólalt meg valaki a fürdő ajtajában és azt hittem hirtelen frászt kapok. Hangosan felsikítottam, hiszen eddig teljesen azt hittem egyedül vagyok itthon.

- Te hogy a fenébe kerülsz ide?-fakadtam ki és a szívem még mindig a torkomban dobogott.

- Így kell fogadnod egy vendéget?-érdeklődött szemöldökét felvonva.

- Te nem vendég vagy jelenleg Ramos, hanem egy betörő.

- Tévedsz kedves Natalien. Nyitva volt az ajtó.-lépett közelebb hozzám és először felvette a földről a törölközőt amit elejtettem.

- Akkor is... Torkomban dobog a szívem most is.-dünnyögtem, miközben ő egy laza mozdulattal a fogasra dobta az előbb említett dolgot.

- Nagyot mondasz már megint.-forgatta a szemeit.

- És mi lett volna ha éppen zuhanyzok?

- Akkor jó napom lett volna.-rántotta meg a vállát a sunyi vigyorával az arcán.- De ne tereld a szót. Nem tudod elterelni a gondolataimat azzal, hogy csupasz vagy a zuhany alatt.

- Miről is terelem a szót?-tettem a hülyét.

- A tegnapi napról.-felelte egyszerűen.

- Ohh…-nyögtem ki. Rájöttem, hogy tisztában van azzal, hogy mi történt velem. Zavaromban az ajkaimat kezdtem el rágcsálni.

- Idióta voltál... A szokottnál is jobban.-kezdett bele a kioktatásomban, miközben a mellkasa előtt összefonta a karjait. A szokottnál is magabiztosabbnak tűnik előttem, én pedig összetört vagyok… Lelkileg és testileg is.

- De...-próbáltam valamit kitalálni, amivel védhetném a seggemet, de szinte lehetetlen műveletnek bizonyult, hiszen  határozottan folytatta tovább a mondandóját.

- Baleseted volt.

- Emlékszek rá.-vágtam rá dünnyögve.- Nem szereztem fejsérülést. Azt az egyet nem szereztem mostanában.

- Idióta voltál.-ismételte magát.

- Tudom.-morogtam hangosabban.

- És ha jól sejtem megsérültél megint.-mutatott a gyógyszeres dobozra. A dobozra pillantottam és rájöttem hiába tagadnám le semmi értelme sincs. Eléggé nyílvánvaló, hogy megsérültem, hiszen talán még azt is látta amikor bevettem a két bogyót.

 - Fogalmazzunk úgy, hogy nem tett jót az eddigieknek.-próbáltam lazára venni, de ahogy ránéztem inkább színt vallottam. Sajnos hamar elérte azt nálam, hogy őszinte legyek vele.Túlságosan átlátt rajtam.- Talán egy-két sérülést még is összeszedtem.

- De ha gondolkozol...

- Ha gondolkozok Japánban se történik velem az ami.-vágtam közbe. Nem a legjobb védekezés, de mondhatjuk úgy eléggé őszinte voltam ebben a pillanatban.

- Most is gondolkoznod kellett volna.

- Csak sodródtam az eseményekkel.-kezdtem el magyarázni és a dobozkát visszaraktam a polcra.- Egyszer még beszélgettem Heikkivel... Utána pedig már csak kezembe nyomták a sisakot és megkért, hogy menjek vele.

- Akkor figyelhetett volna rád jobban, ha már bele sodort ebbe a hülyeségbe.-úgy morgott, mint egy öregember.

- Volt már baleseted? Tudhatnád nem minden baleset védhető ki. Minden olyan gyorsan történik, hogy nem tudod kivédeni.

- Te megtudhatnád, hogy vonzod a bajt.

- Reménykedtem.-feleltem teljesen őszintén.- Reménykedtem, hogy most az egyszer nem fogom vonzani a bajt… Nem azért, de néha elkerülhetne a baj.

- Nem olyan vagy akit elkerül a baj.-jelentette ki határozottan. Felnyögtem hangosan és direkt nem néztem rá. Tudom, hogy igaza van. Nagyon is igaza van. Nem vagyok olyan akinek könnyű lenne az élete. Zökkenő mentes például.-Megrémiszthetted a szüleidet.

 - Oké... Oké... Sajnálom.-hadartam és védekezően felemeltem a kezeimet. Nem akartam, hogy bele keverje a szüleimet. Elég magamat és a magam hülyeségeit elviselni, nem kell még az is, hogy rosszul érezzem magam a szüleim miatt is.- Ha tudom ez történik nem ülök be Heikki mellé... De nem tudtam... Sajnálom.

Mind a ketten ledermedtünk egy pillanatra és Sergio még egy pillanatra még a száját is nyitva felejtette. Egyikünk se számított arra, hogy ilyen hamar kiborulok.

- Most mi van?-tettem fel bután a kérdést az arc kifejezését látva.

- Nem erre a válaszra számítottam.-felelte teljesen őszintén.

- Most az a baj, hogy bocsánatot kértem?-fontam össze a mellkasom előtt a kezeimet. Nem csak ő lepődött meg, de szerintem én is.

- Nem vagy olyan aki ilyen hamar bocsánatot kér.

- Néha viselkedhetek jól és beláthatom, hogy barom voltam.-vontam meg a vállam és az arcomra egy kislányos mosoly költözött.

- Aggódtam érted.-tett még egy lépést közelebb hozzám és végig simított az arcomon.

- Neked az El Classicoval kellett volna foglalkoznod és nem velem.-ráztam meg a fejem.

- Na azt elcsesztük.-bukott ki belőle.

- Serg… Nem a fájdalomtól sírtam szinte hanem a játékotoktól.

- Ezzel most nem derítettél jobb kedvre remélem tudod.

- 5 a Barcelona javára.

- Tudom…-a másik keze az oldalamon zongorázott végig. Meglepően közel kerültünk egymáshoz, de nagyon feldolgozni se tudtam, hogy itt van velem.- Nem vagy jól igazam van?

- A német orvosok hajszálrepedést találtak a csípőmön, és a bokámon is vannak újabb sérülések.

- Ez egyet jelent szerintem.-tűrte a hajamat a fülem mögé.

- Azon kívül, hogy el kellene mennem a kórházba megint?-húztam fel a szemöldököm, mire ő lassan bólintott.- Nem akarok orvoshoz menni. Sergio kérlek…
- Naty…

- Lyukat akarsz beszélni a hasamba, hogy hallgassak rád?

- Ez is egy megoldás lenne, nem tagadom.

- És miért hiszed azt, hogy bele megyek?-húzódtam közelebb hozzá és óvatosan megölelt.

- Csak úgy… Érzem. Elkísérlek… Ott leszek veled bármit mond a doki. Mert azért örülnék neki, hogy ha a saját orvosod is megvizsgálna…

- Serg…

- Azt akarod, hogy Alvaro kitekerje a nyakam?-tette fel a kérdést komolyan.-Mert tuti megtenné és azt mondaná, hogy egy felelőtlen focista vagyok én is.

- Nem, akkor vagy felelőtlen, hogy ha esetleg hallgatnál rám…-gondolkoztam el.- Inkább akkor lennél felelőtlen, hogy ha gyereket csinálnál egy idegennek.

- Ezzel meg akartál vigasztalni vagy mi? De el kell, hogy keserítselek, nem voltál igazán meggyőző.

- Akkor?-sóhajtottam fel.

- Szerintem tudod a választ…

…Órák múlva értünk haza és nem lettem jobban. Sőt… Kórháztól hazáig egy árva szót se szóltam a kocsiba. Nem tudtam mit mondani, hiszen mint kiderült a német orvosoknak mindenben igazuk volt. Tényleg megsérültem… És minimum két hétre újra pihenőre fogtak. Némán léptem be Ramos után a bejárati ajtón. Lassan kezdtem el levenni a kabátomat, de mire észbe kaptam lesegítette a ruhadarabomat.

-Ha dolgod van, menj nyugodtan. El leszek egyedül.-szólaltam meg rekedtes hangon.

- Azt hittem a kórházban hagytad a nyelved. Egész úton meg se mukkantál.-mosolyodott el, ahogy szembe fordultam vele.

- Csak gondolkoztam…

- És mire jutottál?

- Hogy nyomorék vagyok.-nyögtem fel őszintén.

- Kanapé vagy a háló?

- Tessék?

- Melyik helyen akarsz pihenni?-hagyta figyelmen kívül az előző kijelentésemet. Kicseszettül jól tudja tenni a hülyét, hiszen úgy pislog rám, mint ha meg se szólaltam volna az előbb.

- Zuhanyozni szeretnék először. Szabad?

- Ezt komolyan megkérdezted?-kacagott fel.

- Igen, mert olyan vagy mint egy diktátor.-dörmögtem magam elé, de szinte biztos voltam benne, hogy értette minden szavamat.

Még hallottam a nevetését, ahogy beléptem a fürdőbe. Elég sokáig álltam a víz alatt, de nem mondanám, hogy volt haszna. Az izmaim nem lazultak el teljesen és a végén abban voltam biztos, hogy ha tovább maradok a víz alatt akkor úszóhártya fog nőni az ujjaim közé. Bele bújtam a legkényelmesebb melegítő nadrágomba és egy puha pulóverbe. A picit vizes hajamat össze fogtam és kicsoszogtam a fürdőből. A nappaliba nem találtam Sergiot így a konyha felé vettem az irányt.

-Egy fokkal jobban nézel ki.-állapította meg a konyhapult mögül.

- De jobban nem érzem magam.- feleltem teljesen őszintén.- Mit csinálsz?

- Forró csokit csináltam neked.

- Ki ismerted magad a konyhába?-kuncogtam. Nem éppen a legszokványosabb látvány, Sergio Ramos a konyhába. Bár amelyik nő ebben a pillanatban azt mondaná nekem, hogy nem cserélne velem nyílvánvaló, hogy hazudna.

- Nem olyan bonyolult dolog a konyhátokba kiigazodni.-vigyorgott majd kinyújtotta felém a kezét. Nem értettem mire is gondol így hasonlóan tettem én is. Egy bogyót ejtett a tenyerembe.-Ezt kaptad most a dokitól. Itt a forró csoki is.

- Köszönöm.-motyogtam a bögrébe.

Néma csendben fogyasztottam el az édességet majd egyszerűen a sevillai elvette tőlem a bögrét és elmosta, addig én önként a hálóba sétáltam és eldőltem az ágyon. Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni és nagyon nehezen sikerült. Kis párnát a fejem alá húztam. Hallottam Sergio lépteit és leszűrtem nagyon halkan és óvatosan közelít a szobám felé. Ahogy felnéztem pont az ajtó fél fának támaszkodott.

-El leszek, menj ha dolgod van esetleg.-mosolyodtam el.

- Nincsen dolgom. Tudod szabadnapot kaptunk a csúfos mérkőzés után.-vonta meg a vállát.

- De ha randid van esetleg…

- Ne zavarj sehova, mert nincs randim… Meg ha lenne is nem érdekelne.

- Sergio... miattam nem kell...-kezdtem el mentegetőzni.

- Kezdem azt hinni fej sérülést is szenvedtél. Itt maradok veled. Kikerekedett a szemem, de leginkább akkor amikor kibújt a pulóveréből és mellém feküdt.

- Nem harapok.-jelentette ki mire már kínomban felnevettem. Nagyon érdekes arcot vághattam szerintem, amiért ezt a választ kaptam.

- Veszetség ellen nem vagyok beoltva...

- Bolond vagy.-kuncogott és próbáltam úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen de még is közel legyek hozzá. Ez valami féle vonzódás azt hiszem de jelenleg nem akarok tudomást venni róla. Túl sok minden jár a fejemben így is... Ha bele gondolok megint eszembe jutt minden és… Inkább nem gondolkozok. Most nem.

- Így jó?

- Igen.-bólintottam csendesen miután befészkeltem magam szinte az ölelésébe. Fejem a karján pihent és megpiszkálta a hajamat.

- Mire vágysz jelenleg?-tette fel a kérdést.

- Nem vágyok csokira jelenleg nyugi.... Meg szerintem már felfaltuk az összeset ami itthon volt.-kuncogtam.

- Vodka?-tért rá a második pontra. Biztos voltam benne, hogy ezt a négy kívánságot nem felejti el. Bánom, hogy elmondtam neki? Talán igen… Talán nem. De elfelejtetni vele nem tudom.

- Már megint gyógyszereket kell szednem... Motorozás most kizárva. Mozogni is alig tudok.

- És az utolsó?

- Izzasztó szex?-pillantottam rá.

- Szerinted?

- Jó lenne.... De ami igaz a motorozásra az igaz a szexre is.- feleltem lazán. Elvigyorodott és ahogy közelebb hajolt hozzám arcon puszilt.- Most olyan, mint ha hízelegnél.-nevettem fel.

- Mi van akkor, hogy ha tényleg hízelgek?

- Akkor jól csinálod. Nagyon.-mosolyogtam továbbra is.

- Tudom - nevetett fel. - Fogalmam sincs, hogy mihez fogok kezdeni magammal már megint. Unalmas állandóan az ágyba feküdni.

- El lehet ütni kellemesen az időt az ágyban.-kuncogott és rájöttem totál két értelmű dolgot mondtam.

 - Most miért szórakozol rajtam?

 - Mert előbb beszélsz, mint gondolkozol.

- Tudom. Sajnos.-zsörtölődtem.

 - De pont ez érdekes benned.

 - Ilyet se mondtak még nekem. Az érdekes bennem, hogy idióta vagyok.

- Inkább csak bolondos vagy... Meg benne vagy minden féle hülyeségben. Felnevettem csak és hátra dőltem egy kicsit. Neki dőltem a mellkasának így és kicsikét megcirógatta az arcomat.

- Téged a bolondok vonzanak?-bukott ki belőlem legőszintébben a kérdés.

- Inkább csak te.

 - Akkor te is bolond vagy.-állapítottam meg. Felnevetett és megsimogatta a karomat.

 - Egyszer élünk. Így néha bolondnak is kell lenni.

 - Nekem kilenc életem van... Legalább is Bati szerint.

 - Akkor egy macska vagy.

 - Nem csak egy bolond eszetlen nőszemély aki inkább keresi a bajt mint hogy elkerülje.-húztam meg a vállam miközben a keze az oldalamra vándorolt nagyon óvatosan.- Sergio... a kezed.. - nyögtem fel. Fogalmazhatunk úgy, hogy minden voltam csak hiteles nem.

- Mi lenne ha most az egyszer befognád a szádat?-érdeklődött.

- Talán nem égetném be magam.-sóhajtottam fel. Inkább nem néztem rá hiszen tudtam akkor zavarba jövök. Újra... A keze még mindig az oldalamon pihent és éreztem amikor tovább csúszott. Azt hiszem pont az ujja hegyével cirógatta meg a bőröm azt a részét amit éppen nem takart a top vagy a nadrágom. Egy pillanatra ledermedtem de inkább nem szólaltam meg. Így inkább ajkaimat rágcsáltam és lehunytam a szemem. Lassan talán lassabban ismételte meg a mozdulatot.

- De mindig beégeted magad.-motyogta és puszit nyomott a fülem mögé.

- Tudom.-húzódtam közelebb hozzá. Hatalmasat sóhajtottam. Ebben a sóhaj benne volt minden.  Fáradtság… Az elkeseredettség… a vágy…

- Mi az?

- Szerintem a bogyónak mellékhatása van. Álmos vagyok.-dünnyögtem és lehunytam a szemem.

- Pihenned is kell.

- Ühüm.-éreztem, ahogy a takarót rám teríti de nem volt erőm megszólalni.

- Aludj és nem lesz semmi baj.-piszkálta a hajamat csendesen. Azt hiszem tényleg elaludtam Ramos ölelésében.

87.fejezet

Akármennyire menekülni akartam… Nem volt esélyem. Kórházba kerültem én is, hiába hajtogattam azt, hogy semmi bajom sincs. Izomhúzódást szenvedtem és emiatt fáj a hátam ismét. De meg se lepődök rajta, hiszen ekkora bukásnál ez minden napos. Heikki is az eredményekre várt, hiszen amikor belógtam a szobájába csak ücsörgött az asztalon derekáig letolt overálban.
- Jól vagy?-érdeklődött aggodalmaskodva, ahogy felpillantott rám és meglátott.
- Igen, és te?-kontráztam vissza.
- Fáj a fejem.
- Alaposan beverted.-ültem le mellé.
- Naty...-szólalt meg csendesen, és tudtam ez a hangsúly sose jó.
- Igen?
- Sajnálom. Mindent sajnálok, amivel bántottalak.
- Ha most a balesetre gondolsz nem a te hibád. Puszta véletlen.-néztem rá és az arcára volt írva minden.
- Tudtam, hogy barátod van még is megcsókoltalak.
- Visszacsókoltalak emlékezz…-szóltam közbe.- És mint kiderült a barátom félre lépett amint tudott.- azonban meglepetésemre csendre intett.
- Nem erre akartam kilyukadni. Nekem esküvőm lesz. Szerintem az a legjobb, ha elfelejtjük, ami történt.- akarva akaratlanul egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Ez akár, hogy is veszem egy visszautasítás, pedig be kell vallanom össze vagyok zavarodva. Heikki… Sergio…
- Naty...-törölte le a könnyeimet.- Ne sírj!
- Nem sírok.-motyogtam és a mankóm után nyúltam. Indulni akartam, de nem engedett.- El akarok menni.
- Sajnálom.
- Nem kell semmit. Én hibám.
- Mi?-érdeklődött, miközben túlságosan közel kerültem hozzá.
- Beléd szerettem.-hát végszónak úgy tűnik tökéletes. Tudom talán nem is teljesen igaz amit mondok, de már visszaszívni nem tudom. Elengedett és én feltűnés nélkül eltudtam tűnni a kórházból. Vagy is először el kell kérnem a leleteimet és utána haza megyek Madridba. A cuccaimat szedtem össze, amikor megjelent egy orvos a kórteremben.
- Nos Hölgyem van egy-két probléma.-lépett oda hozzám és segített felülni az ágyra.
- Hallgatom.-sóhajtottam fel megadóan.
- Sérült a háta és a bokája is. Azonban ez a sérülés nem az előző balesetből származik.
- Nem fáj.-vontam vállat. Hazudok de már nem is érdekel mi van velem. El akarok menni.
- Egy hetet feküdni kell. Minimum.
- Rendben.-feleltem egy kedvűen. Pedig egy hét az egy hónap kényszerpihenő után semmiség lenne.
- Jobban szeretném, ha itt maradna éjszakára.-sóhajtott fel és szerintem tisztában van vele más „gondom” is van.
- Muszáj?-fordultam felé és már indulásra készen voltam.
- Nem, de…
- Akkor köszönöm amit értem tett és viszont látásra.-intettem és elindultam a folyosón. A lift előtt sajnos várakoznom kellett. Sebi keresett már, de nincs most kedvem a társasághoz. Egyszerűen el akarok tűnni Németország területéről és tudom ebben most a német barátom nem igen segítene. Kinyílt a lift ajtó és Catherine jelent meg előttem.
- Szia!-köszönt mogorván és elsiettet mellettem…

***

http://www.youtube.com/watch?v=RXRnx8NhhlI

…Éjfél fele lesz egy gép, amivel haza tudok menni. Azonban sietnem kell, hogy le ne késsek. Az orvosnak igaza van azonban. Tényleg megsérülhettem, mert a hátam és a derekam fáj. Rettenetesen. Már két bogyót be kaptam abból amit adott nekem. Megdermedtem és hangosan kifújjtam a levegőt a tüdőmből, amikor kopogtak.
- Szabad.-kiáltottam el magam remélve, hogy Sebi akar elköszönni, hiszen felhívtam és nagyjából elhadartam neki mindent. Bár remélem inkább a bulira szavaz, hiszen megérdemli.
- Szia Naty.-szólalt meg Heikki az ajtónak dőlve. Nem foglalkoztam vele. Mankót ragadtam és elindultam a fürdő felé. Nem tudtam és nem is értem mit keress itt. A kórházban beszéltünk. (  )
-Beszéljünk.-szólalt meg hangosan ahogy beértem a fürdőszobába és bele néztem a tükörbe. Hatalmas fekete karikák virítanak a szemeim alatt. Sápadt és beesett az arcom.
- Nem akarok. –ráztam meg a fejem.
- Magyarázattal tartozol!-szólalt meg emelt hangon és tudtam talán igaza is van. Lassan sétáltam vissza a táskámhoz illetve a finnhez.
- Nem tartozok én már semmivel neked. Elmondtam mindent, amit akartam.
- Azt vágtad a fejemhez, hogy szeretsz. –kapta el a karomat.
- Mondtam, hogy elnézést. Nem lényeg. Hagyj pakolni!-rántottam el a kezemet és bele dobtam a bőröndömbe a kis neszeszeremet.  Lassabban kell mozognom, mert a fájdalom amit érzek nem enyhül.
- Jól vagy?-szólalt meg hosszú hallgatás után Heikki.
- Nem. Azonban van ennél fontosabb dolgom is.-feleltem kicsikét flegmán.
- Mit mondott az orvos?-tette fel a kérdést, de meg se várta a válaszomat. Észrevette a zárójelentéseket a kis asztalon és önkéntes alapon úgy döntött, hogy elolvassa. Sajnálatosan nem voltam elég gyors, hogy elvegyem tőle.
- Semmi újat. Letennéd?
- Megsérültél.-összegezte az olvasottakat.
- Nem érdekel.-ismételtem magam újra és odamentem hozzá. A papírlapok hangosan csattantak a padlón, ahogy kitéptem a kezéből és földhöz vágtam. – Menj el!
- Mióta tudod? Mióta tudod, hogy szeretsz?
- Lényegtelen…-csuklott el a hangom.-Miért voltál kedves velem?- ütöttem meg a mellkasát hirtelen.
- Naty…-lepődött meg.

- A vb-ig minden tökéletesnek bizonyult. –kezdtem el beszélni.-A vb-t átvészeltem minden baj nélkül. De ahogy elkezdődött a felkészülés és ott volt először Alvaro balesete Brnoban, majd Shoya halála Misanoban, mindent felforgatott. Magányos akartam lenni, de ott voltál te és a többiek mindig hozzád tereltek…-ekkor esett le minden. Újra Heikkire néztem, aki engem bámult, hogy mire is akarok kilyukadni. Tettem felé egy lépést, mire ő hátrált. Abban a pillanatban emelt hangon kezdtem.- Ti voltatok! Ti! Nem fogadtátok el sose, hogy Iker volt a barátom! Isa is mindig távolság tartó volt vele és ha jól emlékszem, te is kiakadtál amikor megtudtad. Totál károsra ittad magad. Sebi pedig…Sebi.
- Nem hagytuk, hogy újra depresszíóba menekülj és eltűnj az életünkből!-kiabálta Heikki is.- És amúgy is… Megcsalt téged az a rohadék!
- Meg tudom oldani most már a problémáimat!-böktem újra mellkason. Vagy a bordáit töröm el lassan, vagy az ujjamat.
- Akkor is ezt szajkóztad! Mi lett a vége? Mire hazaértem a gyárból eltűntél. Ez neked a probléma megoldás?-tisztába vagyok vele, hogy a múlt sérelmeit szaggatjuk fel ebben a pillanatban. A múltat, amit mind a ketten el akartunk temetni magunkban.

- Jobb lett volna, ha a szemed láttára golyózok be? Menj el!-mutattam az ajtó felé.
- Nincs itt semmi összeesküvés. Csak nem engedtük, hogy annyit filózz a baleset után. Arról nem tehetünk, hogy a szívednek nem tudtál parancsolni.
- Állj le!-fordultam el tőle és próbáltam leplezni a sírásomat.  Hirtelen szorult el a torkom.
- Te is ugyan úgy vágytál arra, hogy veled legyek, ahogy én. Szeretted azt, amikor csak beszélgettünk, nevettünk. Ez már a vb alatt elkezdődött…-lépett közelebb hozzám és minden egyes szava tőr szúrásként hatott a szívembe. Hibás vagyok… leginkább én vagyok a hibás.
- Hagyd abba!-szipogtam.
- Ha nem érdekeltelek volna magamra hagysz Madridban. Emlékszek mindenre. Nem voltam annyira részeg.-meg akartam ütni, de neki sokkal jobb reflexei vannak, mint nekem. Elkapta a kezem.
- Hagyj egyedül!-kértem suttogva, mire megcsókolt. Tudtam ez a búcsúcsókunk. El akar menni és el is fog…
- Ha kilépek az ajtón többé nem lesz esélyed.
- Tudom.-hüppögtem és becsuktam a szemem. A következő hang a szobában az ajtó csukódása volt.

86. fejezet

Szombat este tizenegy óra körül járhat már az idő. A mai nap hatalmas volt, hiszen Michael és Sebastian hatalmas versenyzést produkáltak és ezzel megnyerték a Nemzetek Kupáját. Jó volt látni őket a dobogó tetején. Két generáció… A múlt és a jelenen… De ha szükséges nagyon is összetudnak dolgozni. Sebastian tiszteli Schumachert, hiszen hét világbajnoki címet mondhat a magáénak, miközben Michael akarva akaratlanul apró, de hasznos tanácsokkal látja el Sebit az élet minden területével kapcsolatban.

Ma jobban megismerhettem Michaelt én is. Rendes ember és nagyon is fiatalos gondolkozású. 15 évvel idősebb nálam és sok mindent elért már. Azonban még én is tudtam neki újat mondani. Miután Sebastian elejtette neki azt az információt, hogy közöm van a MotoGp-hez lett még egy közös beszédtémánk. Nagy kíváncsisággal hallgatta a beszámolóimat a egy-egy érdekesebb megmozdulásról a motorozással kapcsolatban… Ő is mesélt nekem, hogy mi a véleménye Valentino-ról és mi is történt valójában tavaly azon a motorversenyen, amikor elesett és ennek következménye volt az, hogy nem tudta Felipét helyettesíteni. Pedig a barátjáért ezt is megtette volna… Végül felajánlotta, hogy a rally autóban elvisz egy körre, mert lehetséges a jobb 1-be beülnie egy-egy szerencsésnek. Kapva kaptam az alkalmon…
… Próbáltam betartani a Cathrine-nek tett ígéretemet. Kerültem Heikkit és őt is. Egy árva szót se beszéltem a finnel. Ha bejött az öltözőbe egy másik ajtón távoztam. Ha láttam, hogy beszélgetni szeretne velem akkor hirtelenjében a mellettem álló személlyel kezdtem el csevegni, akár az időjárásról csak Heikki forduljon meg és hagyjon engem békén. Tudom nem a legilledelmesebb dolog… De be kell vallanom, jelenleg túlságosan korlátozottak a lehetőségeim. Ahogy Michael-től kaptam ezt az ajánlatot, hogy beülhetek mellé kaptam a szervezőktől egy ROC emblémával ellátott tűzálló overált, cipőt és sisakot. Még volt úgy negyed órám a kocsiba szállásig és távolról figyelni kezdtem Heikkit. A pihenő szobában ücsörgött egy fotelben egyedül és a mobilját nyomkodta. Bánatosnak vagy éppen szomorúnak tűnik, ezt pontosan nem tudom, de van egy sejtésem, hogy ez részben a viselkedésem miatt van…

…- Naty itt vagy?-lengette meg a kezét előttem Sebastian. Hirtelen rezzentem össze és be kell vallanom, erre szükség volt, hogy visszakerüljek a valóságba. A szálóda tetején ücsörgünk a hideg ellenére. Kezünkben egy-egy üveg sör van. Mi így ünnepeljük a mai győzelmét.
- Szerinted jó ember vagyok?-tettem fel a kérdésemet, ami egy ideje nyomja a lelkemet.
- Szerintem az vagy.
- Catherine tegnap megkért arra, hogy kerüljem el Heikkit.
- És?-csodálkozott el. Nagyon jól tudom, hogy tisztában van Sebastian mindennel. Fiatal, de nem hülye. Tudja, hogy magamnak gyártottam a gondjaimat.
- Ma meg is tettem és sikerült. Azonban hiányzik.-válaszoltam suttogva.- Iker is hiányzik nagyon. Te hiszel abban, hogy az ember egyszerre két embert is szerethet?
- Én csak egy embert szeretek…

-Sebi…-forgattam a szemeimet.
- Jó neked.-szipogtam. A sörömet leraktam a lábamhoz.
- Idő kell és minden helyre
- Néha úgy érzem össze kellene szednem a sátorfámat és tovább állni. Egyedül… egyes egyedül… olyan helyen letelepedni, ahova nem köt semmi emlék se… ahol nem ismer senki se. Megpróbálni boldognak lenni. –átkarolta Sebi a vállamat és közelebb húzott magához. Megfogta mind a két kezemet.
- Barátaid mindig veled vannak. Jobb, ha megyünk mert megfázol itt nekem.-mosolygott rám és elindultunk pihenni…
…Sebivel fogok menni egy kört és így én is megkaptam a ROC-os overált és sisakot. A fiúk az öltözőben beszélgetnek, így inkább sétálni indultam. Szerencsére néha tökéletesen eltudok lavírozni egy mankóval, ami miatt büszke vagyok magamra. Tudom, hogy a többieknek fájt emiatt a fejük… Túlságosan makacs voltam, hogy belássam nincs igazam. Szerencsére találtunk megoldást a problémára… Az autókijáróhoz sétáltam, hogy valamennyire lássam is a versenyt. Felültem egy korlátra és figyeltem a jövés- menést.
- Szia.-ült le mellém Heikki. Elég viccesen nézet ki, mivel a sisak félig volt a fején. Inkább turbánként funkcionált a sisak.
- Szia. Hogy vagy?- hirtelen nem tudtam mit mondani és menekülni se tudtam. Pedig ha tehetném már rég tovább álltam volna.
- Ezt nekem kellett volna megkérdeznem. Amúgy jól. És te?
- Gyógyulgatok.-vontam vállat.

- Sebi merre van?
- Bent az öltözőben. Beszélget Michael-el, Sebastien-nel és Alain Prosttal.- néztem körbe, hogy biztos legyek benne.-És Catherine?
- Úton ide. Volt egy kis elintézni valója.- vont vállat.
- Heikki...
- Ne itt beszéljük meg Naty. Inkább később.- simogatta meg a kézfejemet. Éreztem, hogy az arcom enyhén piros lesz. Azonban van egy vészcsengő a fejemben és megszólalt, hogy nem lesz valami boldog napom. Ráadásul homlok egyenest mást csinálok, mint amit Catherine kért tőlem.- Jövőre hol fogsz dolgozni?
- Csak a RedBull. Alvaronak pedig segítek, amikor tudok.
- Csodállak.-felelte teljesen őszintén.

- Miért is?-kérdeztem vissza oldalra biccentett fejjel.
- Próbálsz mindenkinek megfelelni.
- Úgy tűnik ez a sorsom.-zártam le egyszerűen a témát. Ekkor egy rendező lépet hozzánk és Heikki a kocsiba parancsolta...és engem is.
- Sebastiannal megyek.-mutattam az öltöző felé szinte hápogva.
- Naty Catherine nem érkezett meg. Gyere kérlek.-kiabált nekem Heikki már a kocsitól. Pár pillanatig vacilláltam, és végül eldöcögtem az Audi-ig. Elfoglaltam a helyem és az egyik szerelő becsatolta a biztonsági övemet.
- Minden rendben?-érdeklődött Heikki miközben a szerelő becsukta az ajtót.
- Igen.-bólintottam miközben utána húztam a biztonsági övet.
Elfoglaltuk a helyünket a rajtnál. Az ellenfelünk a sokszoros rally bajnok lesz. A francia Sebastian Löeb.
- Szerinted sikerül?-érdeklődtem Heikkitől, aki a pályát figyelte. Egy pillanat alatt leszállt a köd… Az a bizonyos köd ami verseny helyzetben alakul ki minden versenyző szeme előtt… Legyen az Forma-1-es pilóta… vagy motorversenyző.

- Hosszú ez a két kör. De sikerülni fog.-pillantott rám és láttam a szemében a huncutságot. A táblatartó lány elsétált előlünk, már csak pillanatok vannak a rajtig. Az Audi motorja szinte dorombol. A természetes izgalom átvette felettem az irányítást. Már csak pillanatok vannak hátra. Heikkire pillantottam, aki már koncentrál...és rajt... Az Audi-t elég nehezen lehet az úton tartani. Jobbra balra ficánkol, de a barátom kordában tartja. Az első kör végén mi vezettünk, de csak néhány századdal. Ennyire szerintem senki se gondolta, hogy szoros lesz.
- Löeb gyors.-szóltam el magam.
- Tudom. –vágott vissza Heikki, amikor a belső pályán lévő hídon mentünk át. A második kör tökéletes volt, de egyszerre érkeztünk meg az utolsó kanyarhoz. Mind a két Audi megcsúszott, de a miénk hozzá ért a falhoz.
- Túl csúszott.-konstatáltam hangosan, pedig szerintem a finn egyáltalán nem volt kíváncsi a kommentáromhoz.
- Észrevettem.-próbálta egyenesbe hozni az autót Heikki. Az autó oldala végig szántotta a falat. Egy nagy ütést éreztem és a következő képek szinte peregtek. Heikki hiába akart fékezni nem sikerült neki és irányíthatatlanul neki csapódtunk először a belső pályától elválasztó falnak. A műanyag darabok ezer fele repkedtek és a következő, amit éreztem egy nagy csattanás megint. Hirtelen lett csend. Az egész stadion elhallgatott. Vagy legalább is nem hallottam semmit. Sípol a fülem…
- Fenébe!- a hátamban éreztem egy kis fájdalmat amikor megmozdultam, de ez már megszokott és amekkora volt a becsapódás is nem csodálom.
- Heikki! Heikki jól vagy?-fordultam felé miután az ép kezemmel ki tudtam kapcsolni az övemet. Nem mozdult. A feje előre billent. - Heikki kérlek térj magadhoz!-ráztam meg a karját és észre vettem a hangom eléggé hisztérikus. Végre megmozdult, miközben egy pályabíró is megérkezett, majd a többi is.

- Jól van hölgyem?-nyitották ki az ajtót felőlem.
- Igen, de szerintem Heikki elájult.
- Jól vagyok.-morogta. Végre teljesen magához tért. - Segítsenek a lánynak.
A pályabírók követték Heikki utasítását. Kisegítettek a kocsiból és ahogy észre vették, hogy sántítok megijedtek.
- Hordágyat!-ordította el magát valaki mellettem.
- Ez egy másik baleset. Jól vagyok.-nyugtattam le őket és inkább Heikkire vártam. Kellett pár perc, míg kiszállt a kocsiból és odatámogatták az egyik faldarabhoz, hogy leüljön. Odadöcögtem hozzá és megsimogattam a hátát.

- Minden rendben?-huppantam le mellé.
- Elájultam. Nem volt hosszú, de nem voltam magamnál. És te hogy vagy?
- A hátamat meghúztam, de minden rendben.-mosolyogtam rá. Két Audis mérnök jelent meg és kikérdezték Heikkit. Elmondta, hogy beragadt a gáz pedál és utána már csattantunk is.
- Elájultál, így nyomás a doki.-támászkodtam fel mellőle és vártam, hogy reagáljon.
- Ezt ugye a tavaszi dolog miatt kapom?
- Pontosan.-vigyorogtam rá és intettem a fejemmel, hogy kövessen. Rászánta magát szerencsére...