88.fejezet

Kora reggel volt, amikor a repülőgép landolt a spanyol fővárosban. Hamar átestem a szokásos ellenőrzéseken és tudtam haza kell mennem. Vagy is Alvarohoz... Hiszen jelenleg ő az aki befogadott és szerencsére azt mondja addig maradok amíg csak akarok, mivel a szó szoros értelemben nincs hova mennem. Nincs lakásom. Így Bati tényleg a kihúz a bajból szokás szerint. De ez általában így szokott lenni. Egyszer én segítek rajta… Egyszer ő… Csak az a legnagyobb baj, hogy általában én kerülök nagyobb bajba.

Fáradt vagyok és fáj mindenem. A szó szoros értelemben mindenem fáj. De ezen jelen pillanatban nem csodálkozok hiszen tegnap egy Audiban felkenődtem a gumifalra...Vagy is szalagkorlátra, vagy az ég tudja mire. Nagyot szólt és most nem volt szerencsém. Nem hibáztatom Heikkit. Magam is tudtam mire vállalkozok... Az autósport veszélyes. Az pedig ami a szobában történt nem is fontos most. Meg kellett történnie, hogy teljesen le tudjam zárni ezt a részben pocsék évet. Heikki visszament Catherinehez és jelen pillanatban ez volt a leghelyesebb döntés. Nekem pedig tudnom kell elengedni Heikkit. Egyszer romokba döntöttem már az életét. Most talán neki kellett… Mondhatjuk úgy, hogy talán most egyenlítettünk.

Egy hosszabb taxi út után érkeztem meg a kertvárosi házhoz és kicsikét megkönnyebbültem... Csend van... Legnagyobb szükségem most a csendre van és boldog vagyok, hogy Alvarot rá tudtam beszélni, hogy ne rohanjon haza. Elboldogulok egyedül. Nem kell arról tudnia, hogy talán ez nem is igaz annyira.

Tőlem telhetően egész hamar bejutottam a házba. A mankómmal löktem be magam mögött a bejárati ajtót és azzal se törődtem, hogy a cipőmet se vettem le egyenesen a fürdőszobábaba siettem és szinte feltéptem az a fiókot ahol a gyógyszereket tartottam. Azokat a gyógyszereket, amiket rég el akartam már felejteni. Utálatos dobozok ismerősként is köszönhettek volna rám. A fájdalom csillapítóból kivettem két szemet, a fogmosó poharamat megtöltöttem vízzel és bevettem a gyógyszereket. Hatalmasat sóhajtottam és bele néztem a tükörbe. Hatalmas karikák virítanak a szemeim alatt, amit a nem alvás számlájára írhatok. Az arcom… Leghelyesebb szó talán az, hogy szürke… A baleset, az egész veszekedés… Minden vagyok csak egészségesnek tűnő ember nem.

-Szarul festek.-állapítottam meg hangosan.

- Na ebben nem vitatkozok veled.-szólalt meg valaki a fürdő ajtajában és azt hittem hirtelen frászt kapok. Hangosan felsikítottam, hiszen eddig teljesen azt hittem egyedül vagyok itthon.

- Te hogy a fenébe kerülsz ide?-fakadtam ki és a szívem még mindig a torkomban dobogott.

- Így kell fogadnod egy vendéget?-érdeklődött szemöldökét felvonva.

- Te nem vendég vagy jelenleg Ramos, hanem egy betörő.

- Tévedsz kedves Natalien. Nyitva volt az ajtó.-lépett közelebb hozzám és először felvette a földről a törölközőt amit elejtettem.

- Akkor is... Torkomban dobog a szívem most is.-dünnyögtem, miközben ő egy laza mozdulattal a fogasra dobta az előbb említett dolgot.

- Nagyot mondasz már megint.-forgatta a szemeit.

- És mi lett volna ha éppen zuhanyzok?

- Akkor jó napom lett volna.-rántotta meg a vállát a sunyi vigyorával az arcán.- De ne tereld a szót. Nem tudod elterelni a gondolataimat azzal, hogy csupasz vagy a zuhany alatt.

- Miről is terelem a szót?-tettem a hülyét.

- A tegnapi napról.-felelte egyszerűen.

- Ohh…-nyögtem ki. Rájöttem, hogy tisztában van azzal, hogy mi történt velem. Zavaromban az ajkaimat kezdtem el rágcsálni.

- Idióta voltál... A szokottnál is jobban.-kezdett bele a kioktatásomban, miközben a mellkasa előtt összefonta a karjait. A szokottnál is magabiztosabbnak tűnik előttem, én pedig összetört vagyok… Lelkileg és testileg is.

- De...-próbáltam valamit kitalálni, amivel védhetném a seggemet, de szinte lehetetlen műveletnek bizonyult, hiszen  határozottan folytatta tovább a mondandóját.

- Baleseted volt.

- Emlékszek rá.-vágtam rá dünnyögve.- Nem szereztem fejsérülést. Azt az egyet nem szereztem mostanában.

- Idióta voltál.-ismételte magát.

- Tudom.-morogtam hangosabban.

- És ha jól sejtem megsérültél megint.-mutatott a gyógyszeres dobozra. A dobozra pillantottam és rájöttem hiába tagadnám le semmi értelme sincs. Eléggé nyílvánvaló, hogy megsérültem, hiszen talán még azt is látta amikor bevettem a két bogyót.

 - Fogalmazzunk úgy, hogy nem tett jót az eddigieknek.-próbáltam lazára venni, de ahogy ránéztem inkább színt vallottam. Sajnos hamar elérte azt nálam, hogy őszinte legyek vele.Túlságosan átlátt rajtam.- Talán egy-két sérülést még is összeszedtem.

- De ha gondolkozol...

- Ha gondolkozok Japánban se történik velem az ami.-vágtam közbe. Nem a legjobb védekezés, de mondhatjuk úgy eléggé őszinte voltam ebben a pillanatban.

- Most is gondolkoznod kellett volna.

- Csak sodródtam az eseményekkel.-kezdtem el magyarázni és a dobozkát visszaraktam a polcra.- Egyszer még beszélgettem Heikkivel... Utána pedig már csak kezembe nyomták a sisakot és megkért, hogy menjek vele.

- Akkor figyelhetett volna rád jobban, ha már bele sodort ebbe a hülyeségbe.-úgy morgott, mint egy öregember.

- Volt már baleseted? Tudhatnád nem minden baleset védhető ki. Minden olyan gyorsan történik, hogy nem tudod kivédeni.

- Te megtudhatnád, hogy vonzod a bajt.

- Reménykedtem.-feleltem teljesen őszintén.- Reménykedtem, hogy most az egyszer nem fogom vonzani a bajt… Nem azért, de néha elkerülhetne a baj.

- Nem olyan vagy akit elkerül a baj.-jelentette ki határozottan. Felnyögtem hangosan és direkt nem néztem rá. Tudom, hogy igaza van. Nagyon is igaza van. Nem vagyok olyan akinek könnyű lenne az élete. Zökkenő mentes például.-Megrémiszthetted a szüleidet.

 - Oké... Oké... Sajnálom.-hadartam és védekezően felemeltem a kezeimet. Nem akartam, hogy bele keverje a szüleimet. Elég magamat és a magam hülyeségeit elviselni, nem kell még az is, hogy rosszul érezzem magam a szüleim miatt is.- Ha tudom ez történik nem ülök be Heikki mellé... De nem tudtam... Sajnálom.

Mind a ketten ledermedtünk egy pillanatra és Sergio még egy pillanatra még a száját is nyitva felejtette. Egyikünk se számított arra, hogy ilyen hamar kiborulok.

- Most mi van?-tettem fel bután a kérdést az arc kifejezését látva.

- Nem erre a válaszra számítottam.-felelte teljesen őszintén.

- Most az a baj, hogy bocsánatot kértem?-fontam össze a mellkasom előtt a kezeimet. Nem csak ő lepődött meg, de szerintem én is.

- Nem vagy olyan aki ilyen hamar bocsánatot kér.

- Néha viselkedhetek jól és beláthatom, hogy barom voltam.-vontam meg a vállam és az arcomra egy kislányos mosoly költözött.

- Aggódtam érted.-tett még egy lépést közelebb hozzám és végig simított az arcomon.

- Neked az El Classicoval kellett volna foglalkoznod és nem velem.-ráztam meg a fejem.

- Na azt elcsesztük.-bukott ki belőle.

- Serg… Nem a fájdalomtól sírtam szinte hanem a játékotoktól.

- Ezzel most nem derítettél jobb kedvre remélem tudod.

- 5 a Barcelona javára.

- Tudom…-a másik keze az oldalamon zongorázott végig. Meglepően közel kerültünk egymáshoz, de nagyon feldolgozni se tudtam, hogy itt van velem.- Nem vagy jól igazam van?

- A német orvosok hajszálrepedést találtak a csípőmön, és a bokámon is vannak újabb sérülések.

- Ez egyet jelent szerintem.-tűrte a hajamat a fülem mögé.

- Azon kívül, hogy el kellene mennem a kórházba megint?-húztam fel a szemöldököm, mire ő lassan bólintott.- Nem akarok orvoshoz menni. Sergio kérlek…
- Naty…

- Lyukat akarsz beszélni a hasamba, hogy hallgassak rád?

- Ez is egy megoldás lenne, nem tagadom.

- És miért hiszed azt, hogy bele megyek?-húzódtam közelebb hozzá és óvatosan megölelt.

- Csak úgy… Érzem. Elkísérlek… Ott leszek veled bármit mond a doki. Mert azért örülnék neki, hogy ha a saját orvosod is megvizsgálna…

- Serg…

- Azt akarod, hogy Alvaro kitekerje a nyakam?-tette fel a kérdést komolyan.-Mert tuti megtenné és azt mondaná, hogy egy felelőtlen focista vagyok én is.

- Nem, akkor vagy felelőtlen, hogy ha esetleg hallgatnál rám…-gondolkoztam el.- Inkább akkor lennél felelőtlen, hogy ha gyereket csinálnál egy idegennek.

- Ezzel meg akartál vigasztalni vagy mi? De el kell, hogy keserítselek, nem voltál igazán meggyőző.

- Akkor?-sóhajtottam fel.

- Szerintem tudod a választ…

…Órák múlva értünk haza és nem lettem jobban. Sőt… Kórháztól hazáig egy árva szót se szóltam a kocsiba. Nem tudtam mit mondani, hiszen mint kiderült a német orvosoknak mindenben igazuk volt. Tényleg megsérültem… És minimum két hétre újra pihenőre fogtak. Némán léptem be Ramos után a bejárati ajtón. Lassan kezdtem el levenni a kabátomat, de mire észbe kaptam lesegítette a ruhadarabomat.

-Ha dolgod van, menj nyugodtan. El leszek egyedül.-szólaltam meg rekedtes hangon.

- Azt hittem a kórházban hagytad a nyelved. Egész úton meg se mukkantál.-mosolyodott el, ahogy szembe fordultam vele.

- Csak gondolkoztam…

- És mire jutottál?

- Hogy nyomorék vagyok.-nyögtem fel őszintén.

- Kanapé vagy a háló?

- Tessék?

- Melyik helyen akarsz pihenni?-hagyta figyelmen kívül az előző kijelentésemet. Kicseszettül jól tudja tenni a hülyét, hiszen úgy pislog rám, mint ha meg se szólaltam volna az előbb.

- Zuhanyozni szeretnék először. Szabad?

- Ezt komolyan megkérdezted?-kacagott fel.

- Igen, mert olyan vagy mint egy diktátor.-dörmögtem magam elé, de szinte biztos voltam benne, hogy értette minden szavamat.

Még hallottam a nevetését, ahogy beléptem a fürdőbe. Elég sokáig álltam a víz alatt, de nem mondanám, hogy volt haszna. Az izmaim nem lazultak el teljesen és a végén abban voltam biztos, hogy ha tovább maradok a víz alatt akkor úszóhártya fog nőni az ujjaim közé. Bele bújtam a legkényelmesebb melegítő nadrágomba és egy puha pulóverbe. A picit vizes hajamat össze fogtam és kicsoszogtam a fürdőből. A nappaliba nem találtam Sergiot így a konyha felé vettem az irányt.

-Egy fokkal jobban nézel ki.-állapította meg a konyhapult mögül.

- De jobban nem érzem magam.- feleltem teljesen őszintén.- Mit csinálsz?

- Forró csokit csináltam neked.

- Ki ismerted magad a konyhába?-kuncogtam. Nem éppen a legszokványosabb látvány, Sergio Ramos a konyhába. Bár amelyik nő ebben a pillanatban azt mondaná nekem, hogy nem cserélne velem nyílvánvaló, hogy hazudna.

- Nem olyan bonyolult dolog a konyhátokba kiigazodni.-vigyorgott majd kinyújtotta felém a kezét. Nem értettem mire is gondol így hasonlóan tettem én is. Egy bogyót ejtett a tenyerembe.-Ezt kaptad most a dokitól. Itt a forró csoki is.

- Köszönöm.-motyogtam a bögrébe.

Néma csendben fogyasztottam el az édességet majd egyszerűen a sevillai elvette tőlem a bögrét és elmosta, addig én önként a hálóba sétáltam és eldőltem az ágyon. Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni és nagyon nehezen sikerült. Kis párnát a fejem alá húztam. Hallottam Sergio lépteit és leszűrtem nagyon halkan és óvatosan közelít a szobám felé. Ahogy felnéztem pont az ajtó fél fának támaszkodott.

-El leszek, menj ha dolgod van esetleg.-mosolyodtam el.

- Nincsen dolgom. Tudod szabadnapot kaptunk a csúfos mérkőzés után.-vonta meg a vállát.

- De ha randid van esetleg…

- Ne zavarj sehova, mert nincs randim… Meg ha lenne is nem érdekelne.

- Sergio... miattam nem kell...-kezdtem el mentegetőzni.

- Kezdem azt hinni fej sérülést is szenvedtél. Itt maradok veled. Kikerekedett a szemem, de leginkább akkor amikor kibújt a pulóveréből és mellém feküdt.

- Nem harapok.-jelentette ki mire már kínomban felnevettem. Nagyon érdekes arcot vághattam szerintem, amiért ezt a választ kaptam.

- Veszetség ellen nem vagyok beoltva...

- Bolond vagy.-kuncogott és próbáltam úgy helyezkedni, hogy kényelmes legyen de még is közel legyek hozzá. Ez valami féle vonzódás azt hiszem de jelenleg nem akarok tudomást venni róla. Túl sok minden jár a fejemben így is... Ha bele gondolok megint eszembe jutt minden és… Inkább nem gondolkozok. Most nem.

- Így jó?

- Igen.-bólintottam csendesen miután befészkeltem magam szinte az ölelésébe. Fejem a karján pihent és megpiszkálta a hajamat.

- Mire vágysz jelenleg?-tette fel a kérdést.

- Nem vágyok csokira jelenleg nyugi.... Meg szerintem már felfaltuk az összeset ami itthon volt.-kuncogtam.

- Vodka?-tért rá a második pontra. Biztos voltam benne, hogy ezt a négy kívánságot nem felejti el. Bánom, hogy elmondtam neki? Talán igen… Talán nem. De elfelejtetni vele nem tudom.

- Már megint gyógyszereket kell szednem... Motorozás most kizárva. Mozogni is alig tudok.

- És az utolsó?

- Izzasztó szex?-pillantottam rá.

- Szerinted?

- Jó lenne.... De ami igaz a motorozásra az igaz a szexre is.- feleltem lazán. Elvigyorodott és ahogy közelebb hajolt hozzám arcon puszilt.- Most olyan, mint ha hízelegnél.-nevettem fel.

- Mi van akkor, hogy ha tényleg hízelgek?

- Akkor jól csinálod. Nagyon.-mosolyogtam továbbra is.

- Tudom - nevetett fel. - Fogalmam sincs, hogy mihez fogok kezdeni magammal már megint. Unalmas állandóan az ágyba feküdni.

- El lehet ütni kellemesen az időt az ágyban.-kuncogott és rájöttem totál két értelmű dolgot mondtam.

 - Most miért szórakozol rajtam?

 - Mert előbb beszélsz, mint gondolkozol.

- Tudom. Sajnos.-zsörtölődtem.

 - De pont ez érdekes benned.

 - Ilyet se mondtak még nekem. Az érdekes bennem, hogy idióta vagyok.

- Inkább csak bolondos vagy... Meg benne vagy minden féle hülyeségben. Felnevettem csak és hátra dőltem egy kicsit. Neki dőltem a mellkasának így és kicsikét megcirógatta az arcomat.

- Téged a bolondok vonzanak?-bukott ki belőlem legőszintébben a kérdés.

- Inkább csak te.

 - Akkor te is bolond vagy.-állapítottam meg. Felnevetett és megsimogatta a karomat.

 - Egyszer élünk. Így néha bolondnak is kell lenni.

 - Nekem kilenc életem van... Legalább is Bati szerint.

 - Akkor egy macska vagy.

 - Nem csak egy bolond eszetlen nőszemély aki inkább keresi a bajt mint hogy elkerülje.-húztam meg a vállam miközben a keze az oldalamra vándorolt nagyon óvatosan.- Sergio... a kezed.. - nyögtem fel. Fogalmazhatunk úgy, hogy minden voltam csak hiteles nem.

- Mi lenne ha most az egyszer befognád a szádat?-érdeklődött.

- Talán nem égetném be magam.-sóhajtottam fel. Inkább nem néztem rá hiszen tudtam akkor zavarba jövök. Újra... A keze még mindig az oldalamon pihent és éreztem amikor tovább csúszott. Azt hiszem pont az ujja hegyével cirógatta meg a bőröm azt a részét amit éppen nem takart a top vagy a nadrágom. Egy pillanatra ledermedtem de inkább nem szólaltam meg. Így inkább ajkaimat rágcsáltam és lehunytam a szemem. Lassan talán lassabban ismételte meg a mozdulatot.

- De mindig beégeted magad.-motyogta és puszit nyomott a fülem mögé.

- Tudom.-húzódtam közelebb hozzá. Hatalmasat sóhajtottam. Ebben a sóhaj benne volt minden.  Fáradtság… Az elkeseredettség… a vágy…

- Mi az?

- Szerintem a bogyónak mellékhatása van. Álmos vagyok.-dünnyögtem és lehunytam a szemem.

- Pihenned is kell.

- Ühüm.-éreztem, ahogy a takarót rám teríti de nem volt erőm megszólalni.

- Aludj és nem lesz semmi baj.-piszkálta a hajamat csendesen. Azt hiszem tényleg elaludtam Ramos ölelésében.