86. fejezet

Szombat este tizenegy óra körül járhat már az idő. A mai nap hatalmas volt, hiszen Michael és Sebastian hatalmas versenyzést produkáltak és ezzel megnyerték a Nemzetek Kupáját. Jó volt látni őket a dobogó tetején. Két generáció… A múlt és a jelenen… De ha szükséges nagyon is összetudnak dolgozni. Sebastian tiszteli Schumachert, hiszen hét világbajnoki címet mondhat a magáénak, miközben Michael akarva akaratlanul apró, de hasznos tanácsokkal látja el Sebit az élet minden területével kapcsolatban.

Ma jobban megismerhettem Michaelt én is. Rendes ember és nagyon is fiatalos gondolkozású. 15 évvel idősebb nálam és sok mindent elért már. Azonban még én is tudtam neki újat mondani. Miután Sebastian elejtette neki azt az információt, hogy közöm van a MotoGp-hez lett még egy közös beszédtémánk. Nagy kíváncsisággal hallgatta a beszámolóimat a egy-egy érdekesebb megmozdulásról a motorozással kapcsolatban… Ő is mesélt nekem, hogy mi a véleménye Valentino-ról és mi is történt valójában tavaly azon a motorversenyen, amikor elesett és ennek következménye volt az, hogy nem tudta Felipét helyettesíteni. Pedig a barátjáért ezt is megtette volna… Végül felajánlotta, hogy a rally autóban elvisz egy körre, mert lehetséges a jobb 1-be beülnie egy-egy szerencsésnek. Kapva kaptam az alkalmon…
… Próbáltam betartani a Cathrine-nek tett ígéretemet. Kerültem Heikkit és őt is. Egy árva szót se beszéltem a finnel. Ha bejött az öltözőbe egy másik ajtón távoztam. Ha láttam, hogy beszélgetni szeretne velem akkor hirtelenjében a mellettem álló személlyel kezdtem el csevegni, akár az időjárásról csak Heikki forduljon meg és hagyjon engem békén. Tudom nem a legilledelmesebb dolog… De be kell vallanom, jelenleg túlságosan korlátozottak a lehetőségeim. Ahogy Michael-től kaptam ezt az ajánlatot, hogy beülhetek mellé kaptam a szervezőktől egy ROC emblémával ellátott tűzálló overált, cipőt és sisakot. Még volt úgy negyed órám a kocsiba szállásig és távolról figyelni kezdtem Heikkit. A pihenő szobában ücsörgött egy fotelben egyedül és a mobilját nyomkodta. Bánatosnak vagy éppen szomorúnak tűnik, ezt pontosan nem tudom, de van egy sejtésem, hogy ez részben a viselkedésem miatt van…

…- Naty itt vagy?-lengette meg a kezét előttem Sebastian. Hirtelen rezzentem össze és be kell vallanom, erre szükség volt, hogy visszakerüljek a valóságba. A szálóda tetején ücsörgünk a hideg ellenére. Kezünkben egy-egy üveg sör van. Mi így ünnepeljük a mai győzelmét.
- Szerinted jó ember vagyok?-tettem fel a kérdésemet, ami egy ideje nyomja a lelkemet.
- Szerintem az vagy.
- Catherine tegnap megkért arra, hogy kerüljem el Heikkit.
- És?-csodálkozott el. Nagyon jól tudom, hogy tisztában van Sebastian mindennel. Fiatal, de nem hülye. Tudja, hogy magamnak gyártottam a gondjaimat.
- Ma meg is tettem és sikerült. Azonban hiányzik.-válaszoltam suttogva.- Iker is hiányzik nagyon. Te hiszel abban, hogy az ember egyszerre két embert is szerethet?
- Én csak egy embert szeretek…

-Sebi…-forgattam a szemeimet.
- Jó neked.-szipogtam. A sörömet leraktam a lábamhoz.
- Idő kell és minden helyre
- Néha úgy érzem össze kellene szednem a sátorfámat és tovább állni. Egyedül… egyes egyedül… olyan helyen letelepedni, ahova nem köt semmi emlék se… ahol nem ismer senki se. Megpróbálni boldognak lenni. –átkarolta Sebi a vállamat és közelebb húzott magához. Megfogta mind a két kezemet.
- Barátaid mindig veled vannak. Jobb, ha megyünk mert megfázol itt nekem.-mosolygott rám és elindultunk pihenni…
…Sebivel fogok menni egy kört és így én is megkaptam a ROC-os overált és sisakot. A fiúk az öltözőben beszélgetnek, így inkább sétálni indultam. Szerencsére néha tökéletesen eltudok lavírozni egy mankóval, ami miatt büszke vagyok magamra. Tudom, hogy a többieknek fájt emiatt a fejük… Túlságosan makacs voltam, hogy belássam nincs igazam. Szerencsére találtunk megoldást a problémára… Az autókijáróhoz sétáltam, hogy valamennyire lássam is a versenyt. Felültem egy korlátra és figyeltem a jövés- menést.
- Szia.-ült le mellém Heikki. Elég viccesen nézet ki, mivel a sisak félig volt a fején. Inkább turbánként funkcionált a sisak.
- Szia. Hogy vagy?- hirtelen nem tudtam mit mondani és menekülni se tudtam. Pedig ha tehetném már rég tovább álltam volna.
- Ezt nekem kellett volna megkérdeznem. Amúgy jól. És te?
- Gyógyulgatok.-vontam vállat.

- Sebi merre van?
- Bent az öltözőben. Beszélget Michael-el, Sebastien-nel és Alain Prosttal.- néztem körbe, hogy biztos legyek benne.-És Catherine?
- Úton ide. Volt egy kis elintézni valója.- vont vállat.
- Heikki...
- Ne itt beszéljük meg Naty. Inkább később.- simogatta meg a kézfejemet. Éreztem, hogy az arcom enyhén piros lesz. Azonban van egy vészcsengő a fejemben és megszólalt, hogy nem lesz valami boldog napom. Ráadásul homlok egyenest mást csinálok, mint amit Catherine kért tőlem.- Jövőre hol fogsz dolgozni?
- Csak a RedBull. Alvaronak pedig segítek, amikor tudok.
- Csodállak.-felelte teljesen őszintén.

- Miért is?-kérdeztem vissza oldalra biccentett fejjel.
- Próbálsz mindenkinek megfelelni.
- Úgy tűnik ez a sorsom.-zártam le egyszerűen a témát. Ekkor egy rendező lépet hozzánk és Heikki a kocsiba parancsolta...és engem is.
- Sebastiannal megyek.-mutattam az öltöző felé szinte hápogva.
- Naty Catherine nem érkezett meg. Gyere kérlek.-kiabált nekem Heikki már a kocsitól. Pár pillanatig vacilláltam, és végül eldöcögtem az Audi-ig. Elfoglaltam a helyem és az egyik szerelő becsatolta a biztonsági övemet.
- Minden rendben?-érdeklődött Heikki miközben a szerelő becsukta az ajtót.
- Igen.-bólintottam miközben utána húztam a biztonsági övet.
Elfoglaltuk a helyünket a rajtnál. Az ellenfelünk a sokszoros rally bajnok lesz. A francia Sebastian Löeb.
- Szerinted sikerül?-érdeklődtem Heikkitől, aki a pályát figyelte. Egy pillanat alatt leszállt a köd… Az a bizonyos köd ami verseny helyzetben alakul ki minden versenyző szeme előtt… Legyen az Forma-1-es pilóta… vagy motorversenyző.

- Hosszú ez a két kör. De sikerülni fog.-pillantott rám és láttam a szemében a huncutságot. A táblatartó lány elsétált előlünk, már csak pillanatok vannak a rajtig. Az Audi motorja szinte dorombol. A természetes izgalom átvette felettem az irányítást. Már csak pillanatok vannak hátra. Heikkire pillantottam, aki már koncentrál...és rajt... Az Audi-t elég nehezen lehet az úton tartani. Jobbra balra ficánkol, de a barátom kordában tartja. Az első kör végén mi vezettünk, de csak néhány századdal. Ennyire szerintem senki se gondolta, hogy szoros lesz.
- Löeb gyors.-szóltam el magam.
- Tudom. –vágott vissza Heikki, amikor a belső pályán lévő hídon mentünk át. A második kör tökéletes volt, de egyszerre érkeztünk meg az utolsó kanyarhoz. Mind a két Audi megcsúszott, de a miénk hozzá ért a falhoz.
- Túl csúszott.-konstatáltam hangosan, pedig szerintem a finn egyáltalán nem volt kíváncsi a kommentáromhoz.
- Észrevettem.-próbálta egyenesbe hozni az autót Heikki. Az autó oldala végig szántotta a falat. Egy nagy ütést éreztem és a következő képek szinte peregtek. Heikki hiába akart fékezni nem sikerült neki és irányíthatatlanul neki csapódtunk először a belső pályától elválasztó falnak. A műanyag darabok ezer fele repkedtek és a következő, amit éreztem egy nagy csattanás megint. Hirtelen lett csend. Az egész stadion elhallgatott. Vagy legalább is nem hallottam semmit. Sípol a fülem…
- Fenébe!- a hátamban éreztem egy kis fájdalmat amikor megmozdultam, de ez már megszokott és amekkora volt a becsapódás is nem csodálom.
- Heikki! Heikki jól vagy?-fordultam felé miután az ép kezemmel ki tudtam kapcsolni az övemet. Nem mozdult. A feje előre billent. - Heikki kérlek térj magadhoz!-ráztam meg a karját és észre vettem a hangom eléggé hisztérikus. Végre megmozdult, miközben egy pályabíró is megérkezett, majd a többi is.

- Jól van hölgyem?-nyitották ki az ajtót felőlem.
- Igen, de szerintem Heikki elájult.
- Jól vagyok.-morogta. Végre teljesen magához tért. - Segítsenek a lánynak.
A pályabírók követték Heikki utasítását. Kisegítettek a kocsiból és ahogy észre vették, hogy sántítok megijedtek.
- Hordágyat!-ordította el magát valaki mellettem.
- Ez egy másik baleset. Jól vagyok.-nyugtattam le őket és inkább Heikkire vártam. Kellett pár perc, míg kiszállt a kocsiból és odatámogatták az egyik faldarabhoz, hogy leüljön. Odadöcögtem hozzá és megsimogattam a hátát.

- Minden rendben?-huppantam le mellé.
- Elájultam. Nem volt hosszú, de nem voltam magamnál. És te hogy vagy?
- A hátamat meghúztam, de minden rendben.-mosolyogtam rá. Két Audis mérnök jelent meg és kikérdezték Heikkit. Elmondta, hogy beragadt a gáz pedál és utána már csattantunk is.
- Elájultál, így nyomás a doki.-támászkodtam fel mellőle és vártam, hogy reagáljon.
- Ezt ugye a tavaszi dolog miatt kapom?
- Pontosan.-vigyorogtam rá és intettem a fejemmel, hogy kövessen. Rászánta magát szerencsére...