38. fejezet

 

Hallom a madár csicsergést… Az autók zaját ahogy beszűrődik az utca felől, de nem akartam megmozdulni. Iker keze a derekamon pihen ezt érzem. Lassan megmoccantam és kinyitottam a szemem. Iker még mindig alszik. Halvány mosoly jelent meg az arcomon. Jelen pillanatban nyugodt. Végre itt van velem. Óvatosan megérintettem az arcát, amin jelenleg egy ránc se látszik. Ilyenkor nem nyomasztja semmilyen gond. Adtam neki egy óvatos puszit, majd kicsúsztam az öleléséből. Kiültem az ágy szélére és bele bújtam Iker egyik pólójába. Hajamat megráztam és óvatosan kisétáltam a teraszra. Jelenleg talán még szebbnek látom Madridot. Hiszen boldog vagyok… Kellemes szellőtől megremegtem egy kicsit.

-Szép nem?-szólalt meg David szomszédos teraszon.

- Csodálatos.-feleltem egyszerűen, de egyenesen vigyorogtam.- Pat?

- Alszik még.-bökött a szoba felé.

- És te? Miért nem alszol még?-kértem számon egyszerűen. Elnevette magát.

- Bagoly mondja verébnek. Igazam van nem?

- Mindig kevesett alszok… Kivéve ha betintázok…-vigyorogtam. David arcán is csak egy fél oldalas mosoly jelent meg. Megtámaszkodtam a korláton és körbe pillantottam újra.- Akármi történik mindig visszatalálok ide…

- Iker mellé?-érdeklődött, de én csak megráztam a fejem.

- Madridra gondoltam…Akár mi történt életem során mindig visszatértem ide.

- Hiszen itt születtél. Itt élnek a szüleid. A barátaid.

- Tudom.-bólintottam.

- Szereted Ikert?-bukott ki belőle eléggé hirtelen a kérdés, amivel még engem is meglepett.

- Persze, hogy szeretem.-vágtam rá azonnal.

- És eltudnád képzelni az életedet vele… Örökre?

- David…-sóhajtottam fel.- Nem akarok esküvőre gondolni. Nem is kérte meg a kezemet. Szóba se jött köztünk még ez a téma.

- Igent mondanál neki, hogy ha megtenné most?

- Szerintem nem.-ráztam meg a fejem.- Nem azért tenném, mert nem szeretem… Csak… Magamban nem lennék biztos.-magyaráztam teljesen komolyan Davidnak.

- Azt hiszem értelek.—bólintott. Hatalmasat sóhajtottam és úgy gondoltam beszélhetek Davidnak erről. Még akkor is, hogy ha Iker bent alszik.

- Neked és Patriciának… Fernandonak és Olanak megadatott az, hogy elsőre megtaláltátok az igazit… Nekem pedig eddig küzdenem kellett… Voltam boldogtalan… Nem akarok elkapkodni semmit se.-pillantottam rá és láttam rajta, hogy komolyan figyel. -Ti tényleg szerencsések vagytok.

- Hát azért nálunk se ment minden olyan tökéletesen, mint hiszed.

- De együtt vagytok.-jelentettem ki.- És valljuk be… Boldogabbnak tűntök, mint Torresék.

- Ez gonosz volt Naty.-nevetett fel vidáman. Lépteket hallottunk meg mind a ketten és David ahogy megfodult megpillanthatta a csodaszép feleségét, aki bár kicsit kócos volt és látszódott, hogy percekkel korábban ébredt. De az első dolga még is az volt, hogy üdvözölje a férjét. Egy szerelmes csók után ölelték meg egymást.

- Jó reggelt Édesem.-bókolt a férfi a feleségének.

- Szia… Szia Naty.-köszönt nekem is.

- Szia Pat… Azt hiszem én visszamegyek…-mutattam az ajtó felé.- És David… Köszönöm a beszélgetést…

…Ikerrel ébredés után nem sokkal mentünk le az étterembe reggelizni. Na jó inkább ebédelni. De egyikünket se zavart ez a dolog. Ha nem lettünk volna éhesek lehet még mindig fent pihennénk. A kapus elment nekem kávét szerezni és én ücsörgök az asztalnál és figyelem az embereket.

-Ezt már láttad?-vágódott le elém Sergio. Azt hittem menten lefordulok a székről hiszen annyira elbambultam, hogy észre se vettem addig amíg le nem akart rohanni.

- Serg… Az Istenért. Kicsikét nem lehetet volna normálisabban lerohanni?

- Azt hittem már ébren vagy.-vonta meg a vállát.

- Mit kellett volna látnom?

- Hát az újságot Naty.-tolta elém és csodálkozva vettem kezembe  a mai lapot. A címoldal természetesen a válogatottal foglalkozott, de csak egy pontott szúrtam ki. „Iker Casillas megcsókolt egy vadidegen lányt!”

- Ohh…-nyögtem ki nem túl értelemesen.

- Gondoltam, hogy ezt még nem láttad.

- Jó, hogy nem láttam.-dohogtam.- Még csak most jöttünk le.

- Mi van? Bepótoljátok ami elmaradt?-húzta el a száját egy perverz vigyorra.

- Héé… Én nem faggatlak arról, hogy kivel és hányszor csináltad.-rúgtam bokán az asztal alatt, mire egy kicsit megugrott és fintorogva dörzsölte meg a lábát.

- Naty te biztos motoros voltál annó. Úgy rúgsz mint egy focista.

- Kapd be Sergio.                                              

- Iker nem hiszem, hogy örülne neki.-felelte lazán.

- Köcsög vagy.-morogtam.

- Amúgy készülj fel!-kezdett el beszélni.- Most már mindent kinyomoznak rólad. Még azt is, hogy milyen színű melltartót viselsz nem csak azt, hogy kivel jártál. Jobbak mint a zsaruk esküszöm.

- Köszi a tanácsot.-nyögtem fel.- De amúgy te is egy firkásszal jársz nem?

- Ezért ismerem a módszereiket.

- És ezt az ágyban osztotta meg veled?

- Na ki a perverz?-kérdezett vissza vigyorogva.- Amúgy csak részben.

- Sergio miért beszélsz réboszokban? Utálom, hogy nem értelek.

- Annyit kértem tegnap, hogy figyelj az emberekre. Arra, hogy ki hogy viselkedik.-húzta meg a vállát.

- Miért?

- Majd rájössz.-ekkor állt meg az asztalnál Iker. Értetlenül pislogott a társára, majd rám és az újságra, miközben a két bögre kávét szorongatta. Sergio azonnal felpattant és meglengette a kapus orra előtt az újságot.

- Csak a friss híreket hoztam… Hogy le ne maradjatok semmiről.

- Kösz.-húzta el a száját Iker, de én kikaptam a kezéből a bögrémet és arcon csókoltam.

- Életmentő vagy Kicsim.-érzek valami féle feszültséget köztük, de azt hiszem csak képzelődök. Ha pedig valami féle baj van azt pedig majd megbeszélik egymás közt. Visszahuppantam a székemre és hatalmasat kortyoltam a koffein adagomból. Sergio áthajolt és adott egy puszit az arcomra.

- Vigyázz magadra Naty.-köszönt el tőlem és magunkra hagyott. Iker újra helyett foglalt az asztalnál és maga felé fordította az újságot. Szótlanul bámultuk mind a ketten a nyomtatott hír hordozót. Tudom, hogy a teremben lévők 90%-ka szintén hallott már erről és arra kíváncsiak, hogy mit fogunk lépni. Vártam arra is, hogy Iker reagáljon, de nem mondott semmit se.

- Iker…-szólaltam meg.- Mondj már valamit.

- Ez…-kereste a szavakat. Tudom tegnap ilyenkor spicces volt és nem gondolkodott. Talán még is az lehet a legnagyobb baj, hogy megbánta. Eddig gondosan rejtegetett a sajtó elől.

- Megbántad?-kérdeztem rá.- Szégyelsz?

Talán a legbutább kérdést tehettem fel, hiszen elkerekedett a szeme először majd kibukott belőle a kacagás.

-Miért kérdezel ilyen idiótaságot?

- Csak… Hát…-kezdtem bele.- Nem így gondoltuk nem?

- Tisztában voltam vele, hogy mit teszek. Megcsókoltalak. Tudtam, hogy láthatnak minket és lefotózhatnak.-cirógatta meg az arcomat óvatosan. Elmosolyodtam rajta csak és a tenyerébe hajtottam a fejemet.

- És mi lesz most?

- Elmegyünk nyaralni… és lehet kicsikét többen fognak felfigyelni ránk… És így kénytelen vagy fürdőruhába napozni.-vigyorodott el.

- Mindig fürdőruhába napozok.-dünnyögtem és ő egyszerűen kinevetett…

…Holnap reggel indul a repülőgépünk Amerikába, de a ma estét még Iker szüleivel és testvérével töltjük. Bepótolunk mindent egy vacsorával. Csendesen hallgatom a meséiket.

-És akkor összeköltöztök?-kérdezett rá vigyorogva Unai.

- Igen.-bólintott határozottan Iker.

- Jól meggondoltad ezt Naty? A bátyám elég nyűgös.

- Vicces kedvedben vagy Unai.-forgattam a szemeimet. A fiatalabbik Casillas hangosan felnevetett. Iker átkarolta a vállamat és magához húzott.

- Szerintem ezzel a beszélgetéssel elkésték öcsi.

- Bármikor rájöhet, hogy hülye vagy.-felelte lazán. Meglepődtem rajta, hogy mostanában mindenki arra figyelmeztet, hogy vigyázzak Ikerrel… Vagy arra, hogy jól meg kell gondolnom helyesen gondoltam-e bármit. Az összeköltözést.

- Nem vagyok hülye.-hangsúlyozta a kapus lassan ahogy az öcséhez beszélt. Tipikusan olyan momemtum amikor a két testvér összekap. Mindig eszembe jutt a bátyám akit jó pár éve nem láttam már. Fogalmam sincs mi van vele, de be kell vallanom nem is érdekel. Ki akarok maradni a zűrös ügyeiből… Meg vannak a saját gondjaim. Nem hiányzik a nyakamba más gondja. A hétköznapinál is zűrősebb gondok.

- De akkor is hülye vagy…-vágott vissza Unai amikor az apjuk közbe szólt. Összerezzentem a legidősebb Casillas hangjától. Felpillantottam rá és elmosolyodtam rajta ahogy a feleségének segítkezett. Azonban megszólalt a mobilom. Tudtam mindenki engem bámult hiszen a készülék a táskám alján bújt meg. Elnézést kértem és kisétáltam a teraszra. Leültem a hintaágyba és megnyomtam felvevő gombot.

- Szia Rosie. Mi újság?

- Szia Naty. Remélem nem zavarok. Csak tudni akarom, hogy vagy…tok.-kezdett bele kicsikét bátortalanul.

- Meg vagyunk. Kicsikét fáradtan, de holnap indulunk nyaralni.-húztam meg a vállam.- És te? Mikor is kezdesz a csapatnál?

- Hivatalosan majd szeptemberben. De a nyáron el-el megyek a versenyekre, hogy megismerjem a munkatársaimat. Mindent finanszíroz a csapat. Azt mondta Gresini úr, hogy neki fontos, hogy jól érezzem magam náluk.

- Ezt tök jó hallani Rosie.-mosolyodtam el.- Elhiheted ezek után minden jobb lesz.

- Ennél csak jobb lehet tényleg… Kérdezhetek valamit Nat?

- Sosem voltál még ennyire udvarias Rosie.-mosolyodtam el.- Bármit kérdezhetsz. Erre rájöhettél volna már.

- Tudom… Tudom…-dünnyögött.- Csak azt akarom kérdezni…Amikor Ikernek edzőtábora lesz eljönnél velem Finnországba?

- Én… Finnországba?-csodálkoztam el. Mindenre számítottam. Csak erre nem. Barátok vagyunk, de nem gondoltam, hogy elhív… Finnországba.

- Persze… Ezen nem kell meglepődnöd. Sebastian is volt már itt. Szeretném, hogy elgyere te is. Voltál már itt nem? Tudod milyen csodás ország.

- Rosie… én sosem voltam még Finnországba.-motyogtam úgy mint ha hatalmas titkot mondanék el neki. Erre a lány nevetni kezdett. Vagy is kacagott egyenesen.

- Ez komoly? Egy finn pasival jártál.

- Ezzel nem mondasz újat… Csak nem jutottunk el sose Finnországba.-húztam meg a vállam. A lány még mindig szórakozott rajtam. Tudom, hogy kicsikét vicces helyzet, de ezen már nem tudok változtatni.

- Tehát… Ezért kell igent mondanod nekem.-nyüstölt tovább. Felnyögtem csak először.

- Rendben. Elmegyek veled… Hozzád.-adtam meg a választ amire várt.

- Szuper. Ezt majd még lefixáljuk, de szuper.

37. fejezet

Meglepődni se volt időm be kell vallanom. Iker egyik pillanatról a másikra termedt előttem és csókolt meg.

-Szia. Itt vagyok.-motyogtam kicsikét kábultan pislogtam rá ahogy elszakadt az ajkaimtól. Magam sem hittem, hogy sikerülhet de tévednem kellett.

- Gyere velem.-fogta meg a kezemet vigyorogva és segített át a korláton. Több tucat ember rosszalló megjegyzését hallottam, de jelenleg nem érdekelt. Ahogy biztos lábakon álltam kaptam még egy csókot és elindultunk a fiúk felé. Olyan szorosan ölelt, hogy már attól tartottam összeroppanok. De nem zavart… és az se, hogy nagy valószínűséggel holnap minden második újság címlapján magamat látom vissza.

- Nagyon hiányoztál.-vallottam be neki.

- Te is nekem. De mi történt veled? Szőkén hagytalak itt…-fogta meg az egyik hajtincsemet.-Most pedig…

- Barna vagyok. Tudom. De nem tetszik? Visszacsináltathatom.-néztem rá.

- Szerintem dögös.-vigyorodott el. Megkönnyebbültem és a többiekhez értünk. A fiúk régi ismerősként köszöntöttek és ez jól esett. Nagyon jól kitudtam szűrni, hogy ki az aki… Fogalmazzunk úgy, hogy egyáltalán nem szomjas már. Xabi lelkesen borult a nyakamba és kaptam tőle két nagy puszit. Hirtelen alig bírtam megtartani, hiszen elég ingatag lábakon állt. Magyarázni kezdett nekem, de be kell vallanom szinte csak minden második szavát értettem…

…Fiesta hatalmas volt és nekem volt szerencsém minden ezt elég közelről látni. A csapatot segítő emberekkel a háttérből láthattam, ahogy a nép őrjöngve köszönti a hősöket. A felvonulás elhúzódott, és ezzel együtt a nagy színpados műsor is. De talán az akkor pecsételődött meg teljesen amikor Pepe Reina megszerezte a mikrofont és minden egyes társáról mondott pár szót…

Szinte csak fél óra szabadidőnk volt, ami alatt kicsikét rendbe kellett magunkat szednünk, hogy megtudjunk jelenni a vacsorán és a bulin. A fiúk megegyeztek, hogy a mezükben maradnak ugyan úgy, ahogy egész nap voltak. Iker felkísért a szálódai szobájába, ahova még a nap elején nem akartak felengedni.

-Esküszöm gyors leszek.-dobtam le a táskámat az ágyra, de ő csak bágyadtan mosolygott rám.

- Én nem sietek sehova.-húzta meg a vállát először majd az ágyhoz sétált és eldőlt rajta.

- Álmos  vagy?-kérdeztem rá miután lehajoltam hozzá és megcsókoltam.

- Inkább részeg.-vallotta be.

- Nem. Xabi és Gerard részeg. Te csak spicces vagy.-kacagtam rajta és elkezdtem készülődni. A farmer rövidnadrágomat és a topomat lerángottam magamról. Egy kis nyári ruhát készítettem be a táskámba, hogy ha ott tudok lenni a bulin ezt fogom viselni.

- Muszáj lemennünk?-bukott ki a kérdés Ikerből egy hatalmas sóhaj után.

- Tessék?-kérdeztem rá csodálkozva. Csak a hajamat ráztam meg egy kicsit és felé fordultam.

- Muszáj lemennünk? Szívesebben maradnék itt… Veled…Csábító vagy.-mutatott végig rajtam.

- Csábító?-kérdeztem vissza vigyorogva. Végig néztem magamon és meg is fordultam, hogy jobban szemügyre vehessen.- Olyan vagyok mint jó pár hete.

- Nem igaz. Dögös barna nőm lett.-húzta meg a vállát, mire én kacagtam. Tudom, hogy eléggé ki van éhezve, de nem gondoltam ennyire. Mezítláb közelebb sétáltam hozzá és hajoltam le. Megcsókoltam, de ő közben magára húzott.

- Dögös barna barátnődnek szemmel kell tartani, hogy várnak rád.-motyogtam, de ő már a nyakamat csókolgatta. Morgott valamit, de nem hagytam kibontakozni hiszen kicsúsztam a karjaiból és kacagva vettem a kezembe a ruhámat. Lassan bújtam bele.

- Gonosz vagy!

- Tudom Iker.-vigyorogtam.

- Nagyon gonosz!

- Ha táncolunk este akkor lehet nem leszek annyira gonosz…-ajánlottam fel. Először elkerekedett a szeme majd kitört belőle egy zabolátlan kacagás. Felugrott az ágyról és előttem termedt. Mohón csókolt pár pillanatig, majd a homlokát az enyémnek támasztotta.

- De én nem igazán tudok táncolni.

- Ha megnyugtat én se.-vigyorogtam és megvontam a vállam…

…Amennyire nem volt kedve Ikernek eljönni erre a bulira, annál jobban érzi magát. Jelenleg Patriciával táncol, míg David azt hiszem Nagore-t csábította a parketre. Mosolyogva figyelem őket, amikor valaki megkocogtatta a vállamat. Csodálkozva néztem fel.

-Szia. Táncolsz velem?-kérdezett rá és hamar rájöttem Fernando Torres áll előttem. Az a férfi akiért nők milliói vannak oda.

- Pont velem akarsz táncolni?

- A feleségemet éppen Ramos szédíti így a válaszom igen.-húzta el a száját egy fél oldalas mosolyra. Felém nyújtotta a kezét és én elfogadtam a gesztust. Még megharagudna rám a világ női társadalma, hogy ha visszautasítanék egy ilyen ajánlatot. A parketre húzott és lassan táncolni kezdtünk. Csak mosolyogva figyelt először.

- Zavarba jövök.-mondtam ki hangosan amit csak gondoltam.

- Tőlem?-csodálkozott el.

- Igen… Mert csak figyelsz… Mosolyogsz és meg se szólalsz.

- Csak jól szemügyre veszlek.-felelte teljesen komolyan.

- Örülj neki, hogy ezt a feleséged nem hallotta.-nevettem fel.

- Akkor te vagy Iker barátnője?-kérdezett rá teljesen figyelmen kívül hagyva azt amit mondtam neki.

- Igen.-bólintottam lassan és mosolyogva.

- És mióta?

- Egy jó ideje.-adtam amolyan semmilyen választ, hiszen feleslegesnek tartottam, hogy jelenleg elmondjam, hogy mennyi ideje boldogítjuk egymást. A csatár már nyitotta volna a száját a legújabb kérdéssel elő állva amikor mellénk lépett Sergio és egyszerűen lekért engem a barátjától.

- Azt hiszem majd legközelebb faggatlak tovább.-mosolyodott el és adott nekem két puszit. Már a sevillai mosolygott rám.

- Nem tudtad volna megvárni a szám végét? Azt hiszem Fernandonak lett volna jó pár kérdése még.-játszottam a megsértődöttet mire Sergio kacagni kezdett.

- Mert tartottam tőle, hogy velem nem táncolsz.

- Veled ne táncolnék Sese?-húztam fel a szemöldökömet. Megforgatott és elkezdődött a legújabb dal. Ugyan olyan andalgó zene szólt. Ramos átkarolta a derekamat és lassan mozogni kezdtünk.

- Minden rendben?-kérdeztem rá.

- Nekem kellett volna ezt kérdeznem? A fél világot bejártad más fél hónap alatt.

- Dolgoztam.

- Tudom Naty.

- De amúgy eltudtam két idióta pasit terelgetni, bár sokszor hiányzott Iker.-sóhajtottam fel.- Túlságosan sokszor. Gyűlöltem, hogy nem látogathattam meg. De hát elvoltak tiltva a barátnők feleségek nem? Joggal… És ennek meg lett a gyümölcse… Nyertetek.

- Naty…-kezdett bele, de elhallgatott. Homlokomat ráncolva léptem közelebb hozzá, hiszen pillanatok alatt ő a padlót kezdte el bámulni. Rájöttem, hogy Sergio Ramos ritkán viselkedik így… Okkal viselkedik így. Az arcára simult a kezem és megemeltem a fejét, hogy nézzen rám.

- Minden rendben?-kérdeztem rá ismét.

- Arra kérlek járj nyitott szemmel Natalien.-szólalt meg végül.-Nem minden az aminek látszik.

- Nem értelek.-ráztam meg a fejem. A kezem az övére esett, de ő figyelt arra, hogy továbbra is mozogjunk. Még ha csak egyben is billegtünk, de olyan mint ha táncolnánk.- Nem értelek Sese.

- Csak arra kérlek járj nyitott szemmel.-ismételte magát.- Nem bízhatsz mindenkiben meg.

- Valaki… Rosszat tett?-túlságosan idióta kérdéseket tettem fel.

- Nem mondhatok többet. De megígéred, hogy odafigyelsz?

- Persze.-biccentettem, nem mintha tudnám mire gondol. Nyomott a homlokomra egy puszit.

- Köszönöm…

...A fiúk többsége a színpadon ácsorog és szerenádot ad. Szerencsére nem nekem. Hála az égnek, hogy nem nekem. Torres feleségét ültették le egy székre és neki kezdett el énekelni 7-8 pasi. Szegény nő kínjában nem tud mást csinálni, mint nevetni.

-Egy vodka narancsot kérek.-ültem le a pulthoz.

- Rögtön adom.-biccentett a pultos.

- Köszönöm.-masszíroztam meg az orrnyergemet és felsóhajtottam. Sergio sejtelmes üzenetétől megfájdult a fejem, hiszen azóta is azon gondolkozok kiben is nem bízhatok meg. Mit kellene észre vennem?

- Két sört kérek.-ordított bele a fülembe valaki.

- Az ég szerelmére. Senki se süket itt.-csattantam fel és megfordultam a széken. Alvaro szemei kerekedtek ki.

- Ohh… Naty… Fel se ismertelek így…-mutogatott rám és fogalmam sincs miért néz rám úgy mint egy ufóra.

- Most mi ennyire fura? Hogy nem vagyok szőke?

- Hát… Részben.-húzta meg a vállát.- Fogalmazzunk, hogy csajos vagy… És lehet látni a lábaidat.-vette szemügyre őket elég látványosan.- Ami egy 10-es skálán erős 8-as.

- Ezt bóknak kellene vegyem?

- Figyelj 10-es értékelést csak a feleségem kapott eddig.-emelte fel a kezeit védekezően.- Tehát igen. Vedd bóknak.

Elnevettem magam és megcsóváltam a fejem miközben végre megkaptam az italomat.

-A feleséged fogadjunk a dumádba szeretett bele.

- Nem. Inkább a sármomba.-húzta ki magát és megigazgatta a felsőjét jelképezve, hogy tökéletes az a bizonyos sárm. Bele kortyoltam a vodka narancsomba.

- Ohh… Mindig elfelejtem, hogy az egód határtalan.

- Legalább valaki észre veszi.-vigyorgott de ezzel az én arcomra is csalt egy mosolyt.

- Bennem bízhatsz.-paskoltam meg a vállát és felálltam a székről. Utána kapott a kezemnek és így csodálkozva pislogtam rá.

- Te egy egész normális lány vagy…

- Ohh… Arbe köszi. Ez tényleg bók. Egész normális.-forgattam a szemeimet.

- De hát…-gondolkozott el.- De tényleg egész normális lány vagy.

Kacagtam rajta. Tudom az alkohol miatt nem igazán tud már gondolkozni. Megöleltem és adtam neki egy puszit.

-És ezt a dumám vagy a sármom miatt kaptam?-kérdezett vissza komolyan.

- Javíthatatlan vagy.-állapítottam meg…

…Pihegve nyúltam el az ágyon. Csak kuncogni tudtam ahogy Iker újra a nyakamat kezdte el csókolgatni.

-Nem fáradtál még el?

- Dehogy.-húzta ki magát büszkén mire megcsókoltam. Elfeküdt mellettem és én is oldalamra fordultam és a könyökömön megtámaszkodtam. Csak mosolyogtam és végig cirógattam a mellkasát. Majd a hasát.  Pár zúzódást véltem felfedezni a hasán.

- Mi az Kicsim?-csodálkozott el.

- Fáj?

- Ezek? Dehogy.-rázta meg a fejét kacagva. Megcsókoltam hiszen a hajamba túrva húzott magához.

- Sose volt ennyi zúzódásod.

- Én se vagyok törhetetlen.

- Azt észre vettem.-sóhajtottam fel és nyomtam a hasára egy puszit.

- Akkor holnaptól kezdődik a szabadság?-kérdezett rá miközben a csípőjére ültem.

- Igen. Délután indul a repülőnk. Addig is tudunk pihenni… Vagy meglátogathatjuk a szüleidet.

- Vagy pihenünk és szerelmeskedünk.

- Vagy van ez a lehetőség.-kuncogtam megcsókolva.

36. fejezet

Nagyot nyögve fordultam a másik oldalamra és nyúltam ki az éjjeli szekrényen lévő mobilomért. Hunyorogva vettem szemügyre, hogy mennyi az idő. Basszus… Basszus… Basszus… Késésben vagyok. Iszonyatosan nagy késésben. Kipattantam az ágyból és a fürdőbe rohantam. Örültem, hogy tegnap összepakoltam minden cuccomat. Az arcomat mostam éppen, amikor meghallottam Sebastian hangját.

-Naty! Hol vagy?-érdeklődött utánam.

- A fürdőben!-nyögtem fel miután megmostam az arcomat és a hajkefe után kutattam. Seb gondolkodás nélkül nyitott be és hirtelen átfutott az agyamon mit szólt volna, hogy ha teszem azt a zuhany alól mászok ki éppen.

- Ohh…-nyögte ki meglepetten, hiszen azért még is a megszokotnál alul öltözött vagyok.

- Igen Sebi? Miben segíthetek?-találtam meg végre a hajkefét és estem neki az immár barna hajamnak.

- Hoztam neked kávét. De mi a fenéért kapkodsz így?

- Elaludtam… Időbe akartam Madridba érni.

- Naty…-szólalt meg nyugodt és higgadt hangon. Ő miért ilyen nyugodt? Idegesít amikor ilyen.

- Időbe Madridba akartam érni.

- Naty… Nyugi!

- Őrültek háza lesz a városba tuti.-dünnyögtem miközben egy topot rángattam elő a táskámból. Nem kimondottan ezt akartam, de már mindegy.

- Naty!-emelte fel a hangját és ledermedtem.- Nem fogsz elkésni!

- Remélem…-sóhajtottam fel.- Fáj a fejem.-dünnyögtem.

- Nem kellett volna a meccs után annyi sangriát inni.

- Köcsög vagy Seb.-fintorogtam, de egyszerűen kacagott rajtam.

- Gyere! Idd meg a kávét…

…Szinte biztos voltam benne, hogy ez a nap ennél csak rosszabb lesz… Az elalvás… A számomra jelenleg elég hosszúnak tűnő repülő út… Ami természetesen nem volt a szokotnál hosszabb. Taxival ahhoz a szálódába mentem ahova Iker küldött. A barátom elmondása szerint teljesen egyszerű dolgom lesz. Csak mondjam a recepciósnak, hogy az Ő vendége vagyok és már bent is vagyok. Ezek után pedig nem lesz más dolgom mint elkészülni az esti bulira. Magabiztosan léptem a recepcióshoz miután a napszemüvegemet a fejem tetejére toltam.

-Natalien González, Iker Casillas vendége.-közöltem vele pont úgy ahogy Iker kérte a telefonba, de a legnagyobb meglepetés akkor ért amikor közölték velem a tényeket.

- Nem szerepel a listán.

- De hát…-nyögtem ki nehezen.- Ez lehetetlen… Iker…

- A visszaigazolás után, amit a szövetség küldött nekünk abban az szerepel, hogy Senor Casillasnak nem lesz vendége.-magyarázta nekem mielőtt bele tudtam volna kezdeni bármi féle magyarázkodásba.-Tehát próbálkozzon máshol ezzel a szöveggel.-burkoltan tehát elküldött a fenébe. Köpni nyelni nem tudtam. Hiszen nem számítottam erre. Egyszerűen azt hittem, hogy minden el van intézve.- Viszlát!-közölte még a száját elhúzva és az ajtó felé mutatott. Szitkozódva vonultam ki és utáltam, hogy így jártam. Felsóhajtottam és kikerestem Patricia telefon számát. Pár csörgés után fel is vette.

- Szia Naty!-hallottam meg a hangját, de emellett valamelyik lány sikongatását.

- Szia… Zavarhatok?

- Persze. Baj van?-kérdezett vissza azonnal.

- Nem… Csak most közölték velem, hogy nem szerepelek a vendéglistán. Valamit elszúrtam és úgy tudják nem lesz Ikernek vendége. Azt akartam tudni, hogy a városban vagytok-e már.

- Sajnálom Naty. De még Barcelonában vagyok. Este érkezek, hogy minél kevesebbet kelljen a szüleimnek a kicsikre vigyázni. Hogy ne legyen hiszti… Sajnálom Naty…

- Semmi baj.

- De tényleg sajnálom Nat…-kezdett bele.

- Pat… Nyugi. Nem haragszok. A kicsik a legfontosabbak. Ezt tudom jól. Megoldom. Azt hiszem haza megyek a szüleimhez. Este találkozzunk. Csókoltatom a lányokat.-köszöntem el mosolyogva…

Ikernek még a taxiban írtam, hogy amint lehetséges hívjon majd fel, mert valamit el kell mondanom neki. Legalább tisztában legyen azzal, hogy nem vagyok ott. Nem csodálkozok rajta, hogy nem válaszolt így csak bámultam ki az ablakon. Hosszú napunk lesz ezt tudom jól… De ma este végre már Iker mellett aludhatok el.

Anyuék természetesen nem voltak otthon. Mind a kettőjüknek meg van a saját kis életük, attól, hogy lassan már a nyugdíjas éveiket kellene élvezniük, apa még mindig a műhelyben gürcöl, anya pedig a körzeti rendelőben nővér. Ezerszer kértem már őket, hogy pihenjenek… Segítek nekik bármiben, hiszen ők is megérdemlik már hogy ne dolgozzanak… Gondtalan legyen minden napjuk… De természetesen ahányszor megemlítem nekik ezt lehülyéznek… Még ha csak képletesen is. A bögrémmel a kezemben a konyha ablakhoz léptem és kinéztem az ablakon. Sok-sok gyerekkori emlék jutott eszembe… Amikor apu először itt tanított minket motorozni a bátyámmal. Felnyögtem csak… Nem akarok a bátyámra gondolni. Előszedtem a laptopomat a bőröndömből és bekapcsoltam. Első utam egy olyan oldalra vezetett, ahol élőben lehet követni a válogatott útját. Éppen David, Sergio és Pepe énekel és rájöttem egyikük se foglalkozik azzal, hogy más pihenne a repülőn. Meglepetésemre megszólalt a mobilom. Nagyot sóhajtva kaptam fel és szóltam bele.

-Igen?

- Szia Naty.-hallottam meg Bati mosolygós hangját.- Hogy vagy?

- Fáradtan, idegesen és magányosan.-soroltam.

- Idegesen?-csodálkozott el.

-Hosszú történet. Te hogy vagy?

- Meg vagyok. Találkozzunk még a héten mielőtt elutaztok Amerikába, én pedig Németországba?

- Nem tudom. De meg kell ígérned, hogy nem csinálsz hülyeséget addig amíg távol leszek.-sóhajtottam fel.

- Megígérem Anyuci.-vinnyogta a barátom, de én csak felnevettem.

- Ez gonosz volt Alvaro. Túlságosan gonosz.

- Tudom. De attól szeretsz nem?-mézes-mázas volt a hangja, ami még jobban szórakoztatott.

- És mi van ha nemet mondok?

- Akkor haaazzuuudsz…-húzta el direkt a szót és mind a ketten kacagni kezdtünk…

***

A sangriás poharat szorongatom és figyelem ahogy a társaim tombolnak. Ki eresztik a feszültség egy részét és tisztában vagyok vele ez ennél csak rosszabb lesz. Hiszen haza érünk… Madridba, ahol vár ránk egy felvonulás… Korlátlan mennyiségű alkohol… és végre azokkal leszünk akikkel mi akarunk. Naty írt nekem egy sms-t miszerint valami gond akadt a szállódába ahova küldtem és hívjam fel. Igazából nem foglalkoztam semmilyen szabállyal és tárcsázni kezdtem a barátnőmet. Sokadik csörgésre vette fel. Zihálva szólt bele.

-Le ne tedd! Itt vagyok!-hallottam meg a hangját és elmosolyodtam.

- Jól vagy?-kérdeztem vissza.

- Csak… Csak most másztam ki a zuhany alól, amikor meghallottam, hogy a telefonom csörög.

- Jó hallani a hangod.-vágtam rá. Tudom, hogy az alkohol miatt vagyok ennyire nyálas. Nem részeg vagyok… Csak spicces… Az pedig nyálassá tesz de tényleg. Azonban szerintem ma mindent elnéznek nekünk, hiszen megnyertük a világbajnokságot.

- Tudom… Ugyan ezt gondolom én is. De most ezek után mit fogunk csinálni? Nem engedtek be a szálódába. Anyuékhoz jöttem haza.

- Mi lenne ha…-kezdtem bele és nem is foglalkoztam vele mennyire idióta, vagy éppen milyen lehetetlen ötletet fogok közölni a barátnőmmel.- Gyere a felvonulás helyszínére.

- De…-akadt el Naty hangja.

- Gyere oda… és onnan együtt megyünk a buliba és a szálódába is.

- Iker… és ha nem tudok áttörni a tömegen? Ezrek lesznek az utcán… Vagy már annyian vannak.

- Próbálkozz! Várni fogok rád.- ez amolyan felhívás keringőre. Körülbelül tényleg olyan. Bár szinte sejtem, hogy hatalmas feladatot adtam neki.

- Ott leszek.-jelentette ki és elvigyorodtam. Ismerem már annyira, hogy tudjam nem adja fel egy könnyen. Valahogy tesz majd arról, hogy ott legyen a felvonuláson.- Szeretlek.

- Én is szeretlek.-suttogtam, de erre valamelyik idióta felordított mögöttem. Azt hittem azzal a lendülettel lefordulok a székről. Káromkodva fordultam meg miközben a telefont még mindig a fülemhez szorítottam. Hallottam Naty szívből jövő kacagását.

- Ez ki volt?

- Azt hiszem Gerard. Mondjuk azt, hogy ő már nem szomjas.- vigyorogtam.

- Ajjj… És hosszú lesz az este.

- Az tuti.-kacagtam.- Szeretlek… És hamarosan találkozzunk.

Ahogy megszakítottam a hívást csak forgattam a mobilomat a kezemben és azon gondolkoztam mit szúrtam el. Mert van amit elszúrtam tudom jól. Ami történt Rosieval… De be kell vallanom újra megtenném és tisztában vagyok azzal, hogy a lánnyal is meg kell még beszélnem azt ami történt.

-Melyik barátnőddel beszéltél?-nyújtott felém Ramos egy újabb pohár bort.

- Csak egy barátnőm van.

- Akkor a szeretőddel beszéltél vagy a barátnőddel?

- Sergio tudtommal Dél-Afrikába még te akartál rábeszélni Rosiera…-kezdtem bele.

- De…

- Pontosan miattad hívtam el a mérkőzésre…

- De…

- Lefeküdtem vele igen.-csattantam fel.

- De nem is áll veled szóba azóta… És ezért most itt nyáladzol Natynak, hogy mennyire szereted.-beszélt velem hasonló stílusba. Éreztem pár ember tekintetét rajtunk, de nem szólaltam meg először. A torkomba gombóc nőt és elfordítottam a tekintetemet. Pontosan ezt akartam… Le akartam fektetni Rosiet ami meg is történt.

- Mert még meg kell vele beszélnem mindent.-adtam nem túl meggyőző választ.

- Ezért csapod be Naty-t? Nem akarsz vele lenni. Nem szereted akkor miért erőlteted?

- Te nem tudod mit érzek.

- De Iker… Tudom… Mert átlátszó vagy annak aki ismer. De rájöhetnél… Naty nem lesz az a lány akire vágysz. Nem fog otthon várni rád a meccseink után, mert nem lesz Madridban… Valamelyik versenypályán lesz… és nem melletted. Ő nem fogja felvenni azt a papucs életvitelt amit ráakarnál erőltetni, hogy ha Rosie nem fog neked bedőlni újra.

- Elfogadtam, hogy ez az élete… Ez az élete még…

- Még?-vágott a szavamba ingerülten és én csak a homlokomat ráncoltam.- Mivel akarod megakadályozni, hogy elutazzon? Hogy ne támogassa Vettelt vagy Bautistát? Eljegyzed? Csak közlöm… Szart se fog érni.

- Nem kértem ki a véleményedet.

- De rajtam kívül senki se mondja el az igazat, amit megérdemelsz.

- Tűnj innen Ramos!-fenyegettem meg.

- Mert mi lesz?

- Orrba váglak! Takarodj!-sziszegtem a képébe…

…Madridba érve muszáj volt felvennem a tökéletes póker arcot úgy, hogy kicsikét spicces vagyok. Hiszen először a Királyi palotába megyünk, a kötelező megjelenés miatt. Tisztelgés az urolkodói család előtt.

Ahogy vége lett ennek a rendezvényünknek, várt ránk a felvonulás. A Főtérre érve már hatalmas tömeg fogadott minket. Az utca két oldala lezárva kordonokkal és a szervezők egy buszra próbáltak minket felterelni, de szinte lehetetlen művelet volt. Hiszen újra alkoholhoz jutottunk, egymást ugrattuk és szórakoztunk. A világbajnoki trófeát Cesc kezébe nyomtam, akitől cserébe kaptam egy pohár bort. Xabi oldalba bökött és csodálkozva néztem fel rá.

-Mi van?-bukott ki belőlem.

- Fordulj meg Iker.

- Minek?

- Fordulj már meg!-kacagva lökött rajtam, és megtettem amit kért. Csodálkozva pislogtam a tömeg felé. A legközelebbi kordonnál pillantottam meg egy lányt, aki teljesen olyan volt, mint az én barátnőm… Csak hát az én barátnőm szőke… Azonban ahogy rám pillantott és mosolygott rájöttem nem hülyültem meg. Valaki kezébe nyomtam a poharamat és határozott léptekkel indultam el az ember tömeg felé… És egyszerűen megcsókoltam a lányt. Nem érdekelt hány ezer ember látja ezt… És az se érdekel, hogy ezzel saját életünket nehezítem meg.

- Szia. Itt vagyok.-mosolygott rám a lány ahogy elszakadtam az ajkaitól.

- Gyere velem.-fogtam meg a kezét és segítettem át a korláton. Adtam neki még egy csókot és magamhoz ölelve sétáltunk a fiúk felé.

35. fejezet

Szombat reggel van és most szántam rá magam, hogy megejtsek egy beszélgetést. Igaz kimondottan nem tartozok a RedBull Racing kötelékéhez, hiszen Sebastian a főnököm, de még is beszélek Christian Hornerrel, hogy tudja a magyar futamig nem fogok utazni. Magamra és a páromra fogok gondolni kicsikét önző módon. Sebi kulacsát szorongatva kopogtam a csukott ajtón. Be kell vallanom a gyomrom hullámzott kicsit az idegességtől, pedig nem is lecseszés miatt kellett idejönnöm.

-Szabad!-hallottam meg Horner hangját kopogás után és beléptem az ajtót.- Natalien…-csodálkozott el.-Miben segíthetek?

- Csak… Csak szólni szeretnék, hogy a hétvége után kis időre szabadságra megyek. Sebastian tud róla, de gondoltam szólok neked is.-támaszkodtam meg az asztal melletti széken. Először csak a homlokát ráncolta majd felsóhajtott.

- Rendben… De kérdezni akarok valamit.-masszírozta meg az orrnyergét.

- Baj van? Valamit elszúrtam?

- Nem. Ülj csak le kérlek.-mutatott a székre és én lassan helyett foglalt ahogy kért.- Beszéljünk egy kicsit Sebastianról. Rendben?

- Rendben.-bólintottam. Láttam a férfin, hogy először összeszedi a gondolatait és addig én türelmesen vártam.- Úgy veszem észre Sebastian élete kezd egy kicsikét helyre rázódni.

- Igen. Kicsikét kiegyensúlyozottabb. Szerelmes igaz, de azt hiszem kiegyensúlyozottabb.-bólintottam.

- Sokat köszönhet neked azzal, hogy visszajöttél.

- Ez nem igaz.-ráztam meg a fejem.

- Dehogy nem.-vágott a szavamban.- Fokozatosan észre vehető a javulás.

- Isztambulban kiütötte Markot. Akkor nem volt összeszedett.

- Várható volt, hogy egyszer ez is meg fog történni. Hiszen két olyan versenyző van a csapatunkban akik a bajnokságban elöl vannak, akik a címért harcolnak.

- Uram…-szólaltam meg.

- Mondtam már, hogy tegeződjünk.

- Tudom… Bocsánat.-bólintottam és kezemet tördeltem.- Több kérdésem is lenne azért még.

- Mi nyomja a lelked? Nem igazán vagyok jó agytúrkász. Hiszen pont ezért hívtalak vissza téged a csapathoz.

- Ez igaz.-nevettem el magam.- Jövőre egy helyen szeretnék lenni. Nem fogok a Forma-1, MotoGp és a párom közt ingázni.

- Erre az elejétől kezdve számítok Natalien… De reménykedek Sebastiant választod. Szerintem nagyobb szüksége van rád, mint a motoros barátodnak.

- Ezt még át kell gondolnom.-sóhajtottam fel.

- Ennyi lenne a baj?-kérdezett rá pár perc után, hiszen nem szólaltam meg újra, de nem is mozdultam meg.

 - Pár hete felötlött bennem egy kérdés…-kezdtem el beszélni és láttam a csapat főnökén igen is érdekli az amit mondok neki.- Bogarat ültettek a fülembe, hogy alkalmas lennék csapat főnöknek… Hogy a saját csapatomat irányítsam.

- Most megerősítésre vársz tőlem?-kérdezett vissza.- Mert szerintem igen.

- Fogalmam sincs hogy fogjak hozzá.-tártam szét a karjaimat tanácstalanul.

- Keress segítőket… Ez a legfontosabb.-adta meg talán a legfontosabb választ…

…Magányosan sétáltam a lifthez, hogy letudjak menni az étterembe miután Iker fel se vette nekem a telefont. Bár rájöttem, hogy most tartják az utolsó edzést a holnapi fontos mérkőzés előtt. Megnyomtam a hívó gombot és azon filóztam inkább lépcsőn kellene lemennem. De elég lustának tűnök hiszen azonnal elvetettem az ötletet. Szaladgáltam ma már eleget. Ahogy megérkezett a felvonó lassan nyílt ki az ajtaja és pillantottam meg a mezőny egyik leghíresebb szerelmes párját. Kihúztam magam és beléptem. Biccentettem csak és megnyomtam a földszint gombját.

-Nocsak! Nocsak! Nocsak!-trillázta a férfi.- Alig hiszek a szememnek. Natalien… Natalien González… Aki egyszer eltaknyolt a Honda motorhomeja előtt.

Felnyögtem… Hát igen. Gondoltam, hogy kedves Jenson Button nem fogja elfelejteni. Egyszer egy pocsék nap alkalmával taknyoltam el mindenki szeme láttára.

-Mindig az orrom alá fogod ezt dörgölni?-fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.- És már lassan 4 hónapja dolgozok újra itt. Csak annyira vak voltál, hogy szőkén fel se ismertél.

Jessica kuncogott csak és átölelte a brit férfit. Látom rajta, hogy tényleg szereti Buttont. Összeteheti a két kezét a férfi, hogy ilyen nőt talált. Az állandó csajozós életmódba talált egy ilyen lányt.

-Hülye lennék nem felhánytorgatni. Amúgy bemutatom a barátnőmet, Jessicát.

- Mi ismerjük egymást Kicsim.-szólalt meg Jessica.- Montrealban Naty is ott volt a csajos bulin. Ott ismertük meg egymást.

- Ezt nem is mondtad.

- Nem is kérdezted.-vonta meg a vállát a nő, majd rám mosolygott.- Nagyon jól áll ez a hajszín Naty. Sokkal, de sokkal jobb mint a szőke.

- Ez lenne az eredeti.-vettem az ujjaim közé az egyik tincsemet.- Úgy éreztem váltanom kell. Ideje volt már… És rájöttem az ember képes hülyeséget csinálni magával amikor kicsikét depressziós.

- Még se volt akkora hülyeség… Hiszen a párod…

- Igaz.-biccentettem.- A párom így szeretett belém… De remélem tetszeni fog neki a változás.

- Valami szexy vörös fehérneműben biztos.-mutatott végig rajtam Button.

- Ugye tudod, hogy nem neked kell tetszenem?-horkantottam fel, de végül el nevettem magam. Idióta, de erre tényleg rájöhettem volna már korábban is…

…Vasárnap reggel van és már kint vagyok a pályán. A fiúk is itt vannak már, de természetesen mindenkinek dolga akadt. Rajtam kívül, hiszen én még csak a harmadik kávémat szürcsölgetem a pultnál ücsörögve és a plazma tv-t bámulom a sarokban, ahol sokadjára ismétlik a RedBull valamelyik idióta reklámát.

-Végre megy vagy.-csattant a pulton Rosie táskája és azt hittem lefordulok a bárszékről hiszen nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen megjelenik mellettem valaki.

- Neked is szia Rosie.-morogtam a bögrémbe.

- Még csak az első?

- Nem. A harmadik, de az ötödik után kerülök csak használható állapotba.

- Akkor infúzióban beléd öntöm azt a maradék kettőt, hogy fel fogd amit mondani akarok neked.-nevetett fel.

- Mi ilyen fontos?

- Kiderült hol tölthetem le a szükséges gyakorlatomat.-húzta meg a vállát és láttam rajta, hogy nagyon is boldog. Kíváncsian húztam ki magam a széken és tettem le a feketémet a pultra.

- És hol? Eddig nem beszéltél róla eddig Rosie.

- Amikor veletek voltam a MotoGp hétvégén találkoztam az egyik csapatvezetővel. Véletlen volt, mert azt hitte újságíró vagyok.-kezdett el beszélni a finn lány, amin én magam is meglepődtem. Ritkán ilyen felszabadult.

- Ki volt az?

- Gresini. Fausto Gresini. Beszélgettem vele… Szót szót követett és mondtam neki, hogy gyakorlati helyet keresek. Azt mondta adjak neki egy önéletrajzot, meg a többi formalitás… De ma kaptam az e-mailt. Szeptembertől ott töltöm a gyakorlatot.

- Ez remek hír Rosie.-öleltem meg. Éreztem a lányon, hogy először meglepődött azon, hogy megölelem, de mindig rájövök, hogy a finnek nem olyan közvetlenek, mint mi spanyolok… és emellett én se vagyok arról híres, hogy ilyen hirtelen ölelgetek bárkit is. Megpaskolta a hátamat majd elengedett.

- A szüleidnek mondtad?

- Nem. Majd a hétvége után ha haza megyek.

- Tehát maradsz velünk este? Itt nézzük a döntőt a fiúkkal.-húztam meg a vállam.- Pont mint ahogy az elődöntőt is néztük.

- Nem is tudom Naty…-bátortalandotott el.

- Kérlek! Még Fernando is átjön hozzánk. Meg Isa is itt lesz. Na… Kérlek!

- Rendben. Átjövök.

Megöleltem újra, de megszólalt a telefonom. Nagyot sóhajtottam és elhúzódtam a lánytól. A kijelzőn Iker nevét olvastam.

-Bocsáss meg Rosie. Ezt fel kell vennem!

- Semmi baj! Menj csak.-mosolygott rám és elindultam Sebastian pihenőjébe és már menetközben felvettem a készüléket.

- Szia Kicsim.-köszöntem mosolyogva.

- Szia Édesem. Hogy vagy?-hallottam Iker hangján, hogy nem rég ébredt fel.

- Inkább te mesélj, hogy hogy vagy? Izgulsz?

- Nem.-kacagott rajtam.-Lesz ami lesz. De a legfontosabb holnap már Madridban leszünk mind a ketten.

- Igen. Szerencsére. Már alig várom.

- És akkor mehetünk kikapcsolódni… Nyaralni.

- És rám bízod magad a nyaralás alatt?-érdeklődtem ahogy eldőltem a kanapén. Sebi ki fog akadni tudom, hogy a cipőmet nem vettem le, de nem érdekel. Fejem alá húztam valami puhát és hallgattam Iker nevetését.

- Rád bízom magam… Teljesen.

- Teljesen?-kuncogtam ami talán picit két értelmű volt.

- Teljesen.-ekkor rontott be az ajtón Sebastian és én kis híján lefordultam a kanapéról.

- Ohh a fenébe.-mormogtam.

- Mi történt Kicsim?-kacagott a kapus.

- Csak Sebastian törte rám az ajtót.-sóhajtottam fel.

- Csak Sebastian…-forgatta a szemét az emlegetett személy.

- Akkor holnap Madridban találkozunk Kicsim?

- Igen. De beszélünk, hogy mikor és hol találkozzunk.

- Rendben. Vigyázz magadra.

- Szeretlek Iker.

- Én is.-köszönt el tőlem…

…Vasárnap hat óra van már és mindenki döntő lázban ég. Jelenleg azonban egyedül ücsörgök Sebastian pihenőjében. Itt maradtunk a pályán és a csapattal fogjuk megnézni a mérkőzést. A felszolgálok  sürögnek-forognak jelenleg is, de nekem kellett egy kis csend. A hétvégén nem ment igazán zökkenő mentesen, hiszen akadt egy kis balhé csapaton belül is. Egy bizonyos első szárny miatt. Mind két pilótánk kapott egy-egy új szárnyat. De Sebastian megtörte az övét, azonban a csapatvezetősége úgy döntött, hogy önhatalmúlag elvette az ausztráltól a sajátját. Ez nem volt valamilyen szép tudom jól, de ami ezek után történt rosszabb volt.

Össze-vissza nyilatkozott és mindenkit bírált az ausztrál. Azonban úgy tűnik ma megkapta a vígasz ajándékot, hiszen nyert. Sebi a rajt utáni defektje miatt utolsó helyre esett vissza, de végül hetedik lett. Ami jónak is mondható, hiszen szerzett hat pontot, ami év végén fontos lehet.
- Mizus Naty?-sétált oda hozzám és leült a kanapéra a barátom.
- Nincs semmi érdekes Sebi. Izgulok.
- Tudtatok beszélni Ikerrel?-érkedlődött kedvesen, mert látta a kezembe szorongatom a mobilomat.
- Sajnos nem.-átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. Így a fejemet a vállára tudtam dönteni és behunytam a szemem. Végig cirógatta az arcomat, mire csak mosolyogtam csukott szemmel még mindig.
- Ne izgulj Naty. Amúgy is nem Ikernek vagy a csapatnak kellene izgulnia? Ők játszák a döntőt.
- Egyszerű mondani.-néztem fel rá. –De tényleg izgulok… Nem akarsz véletlenül felvenni egy spanyol mezt?-nyögtem ki egyszer csak, hiszen a motorgomeba mindenki annak a csapatnak a mezét fogja viselni akinek éppen szurkol. Legalább is ez a terv.
- A hollandoknak szurkolok. Bocsi.-ahogy ránéztem nem tudom mit sugalhatott az arcom, de gyorsan mentegetőzően felemelte a kezét és nevetni kezdett.- Hülyültem csak. Mernék én ilyet tenni melletted? Mert a végén valahogy tuti bosszút állnál rajtam.

-Erre mérget vehetnél.-nevettem fel.  Átkarolta a vállamat és magához vont. Kaptam az arcomra egy apró kis puszit.

- Gyere. Lassan kezdődik a meccs… és kapsz tőlem egy pohár sangriát.

- Most ez úgy hangzott, mint ha leakarnál kenyerezni engem egy pohár borral.-ráncoltam össze a homlokomat.

- Le is akarlak kenyerezni vele.-húzta meg a vállát, de ahogy rá néztem elnevette magát.- Na gyere.

Kisétáltunk a motorhome tágas részébe, ahol már jó páran voltak. Beszélgettek, nevetgéltek és természetesen iszogattak az emberek. Sebastian egy pillanatra eltűnt mellőlem és természetesen ahogy megígérte egy pohárral borral tért vissza. Az egyik kanapéhoz vezetett ami a hatalmas kivetítő előtt volt.

-Áruló!-szólalt meg mögöttünk Isa kacagva. Még csak most esett be az ajtón szerintem, hiszen minden cucca nála van.

- Ártatlan vagyok!-emelte fel védekezően kezeit Sebastian.- Szemelőtt kellett tartanom azt, hogy ha nem a spanyoloknak szurkolok ma akkor Naty kicsinál.

- Gyáva vagy!-húzta még mindig Isa a honfitársát miközben leült mellém.-

- Lehet gyáva vagyok, de jobb a békesség.

- Ez a helyes hozzáállás.-vigyorogtam.

- Megyek. Kerítek magamnak én is valami italt. Kezdek szomjas lenni az egész napos trappolás után.-sóhajtott fel a szőke barátnőnk és mire észbe kaptunk már el is tűnt. Fejemet csóváltam és mire megszólaltam volna meghallottam a kommentátor hangját jelezve, hogy a holland válogatott a pályára akar lépni.

- Stekelenburg - Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst - Van Bommel, De Jong - Robben, Sneijder, Kuyt - Van Persie. – és az említett személyek egyesével besétáltak a hatalmas stadionba. – Uraim és Hölgyeim az ellenfél pedig Spanyolország. A keret tagjai…Casillas - Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila - Busquets, Alonso - Pedro, Xavi, Iniesta - David Villa.
A gyomrom görcsbe rándult. Éreztem, hogy a vér az arcomba tódul és remegni kezd a lábam. Az izgalomtól… Teszem hozzá gyorsan. Sebire pillantottam, aki bátorítóan rám mosolygott.  Tisztában van vele, hogy mi forog kockán. Csak viszonoztam a mosolyát és felsóhajtottam. Hát akkor kezdődjék a döntő. A holland csapat a védjegyüké vált narancssárga színű mezben játszanak, míg a fiúk a sötétkék összeállítást részesítik előnyben a piros helyet. A kommentátor hosszasan ecsetelte ezt az apró kis tényt. Elmondása szerint a piros mez összetéveszthető lenne a holland nemzeti tizenegy sárga viseletével. Pár perc elteltével észre vehető volt mindenki számára, hogy a spanyolok bátrabban fociznak. A kapusnak először Sergio próbálkozását kellett hárítania, aki már az ötödik percben helyzetet alakított ki, amikor 8 méterről fejelt a kapu felé egy jobbról érkezett beadást. Majd három perc múlva Xavi indított egy labdát David-nak, igaz kicsit hosszúra sikeredet, de Stekelenburgnak ismét védenie kellett.
- Ez jónak ígérkezik.-szólalt meg Jaime spanyolul. Eddig észre se vettem, hogy a közelemben van. De a szomszédos kanapén foglal helyet egy üveg sör társaságában. Ahogy összenéztünk egy fél oldalas mosolyra húzta a száját, amit viszonoztam.
- Szerintem is.
- Na de fiatalok, legyetek tekintettel másokra is.-szólalt meg Sebastian és Isara és saját magára mutatott. Rájöttem, hogy nem nagyon értik miről is beszélgetünk.
- Bocsesz.-vigyorogtam.

Negyed óra elteltével rájöttünk, hogy a hollandok megunták a tiszta és szép játékot és ezt kénytelenek voltak a fiúk viszonozni, ha szeretnék, hogy egy csontjuk se törjön el. Először Robin van Persie sárga lapot kapott. Capdevillának csúszott oda. Majd Carles Puyol, mert Robbent rúgta fel viszonásként. Mark van Bommel is megkapta a saját lapját, mert Iniestát rúgta meg csúnyán. Sergio se marad ki a sárga lapok szórásában. Kuyt lábára csúszott rá nyújtott lábbal. Webb szórja a lapokat. Nigel de Jong is sárga lapot kapott. Xabi Alonso mellébe lépett bele.

- Basszus!-pattantunk fel Jaimeval a kanapéról és még a férfi különböző szitkokat címzet a holland játékosnak egyszerűen a fejemet csóválva bámultam az ismétlést. Nem értem, hogy ez miért csak egy sárgát ér. Egyenesen küldeném zuhanyozni, hiszen barbár belépő volt.
Hamar eltelt az első fél idő és ennek kicsikét örülök, hiszen durva játékot láthattunk eddig. Egyik csapat se élete formáját hozza, mert óvatosságra alapoznak. A szünetben Jaime-val megdumáltuk a helyzeteket és kicsit latolgattuk az esélyeket. Végre visszatért a két csapat és folytatódott a mérkőzés. Senki se cserélt és most a spanyol fiúk arcán láttam az elszántságot. Küzdeni fognak. Az 52.percben Iker is képernyőre került, mert Robben 22 méterről lőtt a kapu felé, de Iker simán vetődve kivédte. Nagyot sóhajtottam, hiszen eddig örültem, hogy nem láttam a páromat a képernyőn, hiszen azt jelentette a többiek valamit nagyon is jól csinálnak és az ellenfél nem tudott helyzetett kialakítani.
- Csak nem félsz?-ugratott Sebi, mire lazán nyakon vágtam. Kacagva húzta össze magát.
- Csak egy kicsikét izgulok.-vallottam be csendesen amit csak ő hallhatott.  Úgy tűnik a mérkőzés vezető nincs a helyzet magaslatán, mert újra a sárga lapok kiosztásával akar rendet csinálni. Először az 54 percben Giovanni van Bronckhorst sárga lapot kapott. Sergiot rántotta le. Majd az 57-dik percben ismét a hollandok lapszámait növelte… Johnny Heitinga sárga lapot kapott. Villának lépett oda kőkeményen. Eközben egy csere is történt a spanyol oldalon: Pedro Rodríguez helyett Jesús Navas lépett pályára. A 62-dik percben azt hittem rosszul leszek. Sneijder indította a félpályától a kiugró Robbent, aki egy az egyben mehetett a kapura, ám 14 méterről Iker lábbal bele nyúlt és így egy szöglet lesz csak.

- Szerencse.-szólalt meg Jaime.
- Nagyon is.-bólintottam és egyre inkább azt reméltem, hogy a 90 percen belül lesz gól és nem kell tizenegyes párbajt kivárnom. A percek elteltével a spanyol fiúk próbálkoztak, de sajnos mindig egy picit pontatlanok voltak és így nem született gól. Azonban Robben valahogy mindig veszélyes…A 83-dik percben Robben megint mit hagyott ki?! Puyol picit visszarántotta a középpályást, aki megint egy az egyben léphetett volna ki, de Iker az akció végén rávetődött Robben lábára és a labdára. Eltelt a 90 perc és következik a kétszer 15 perces hosszabítás. Ha itt se születik gól, akkor marad a „gyors halál” vagyis a tizenegyes párbaj, de be kell vallanom, hogy remélem erre nem kerül sor. Az első negyed órában a spanyoloknak volt helyzetük, de nem született gól. A második 15 percet, már állva nézetem. Nem bírtam ülni, de már állni se lassan. Remegnek a lábaim és túl akarok esni ezen az egészen. Valami legyen már… Valaki alakítson már ki egy helyzetet. Rúgjon gólt… Az utolsó cserét is megejtette a kapitány közben. David kapja meg a jogos pihenőjét, hiszen már több mint 105 perce van a pályán és tett meg minden tőle telhetőt. Helyére pedig a mostanában nem túl szerencsés Fernando Torres érkezik. 109-dik percben úgy tűnik Hollandia sorsa kezd megpecsételődni…Johnny Heitinga piros lapot kapott, el kell hagynia a pályát. Iniestát húzta vissza, megkapta második sárgáját és mehet is zuhanyozni. Bajban Hollandia!- ezt mindenki kijelentheti. Mindenki tudja, hogy milyen hatalmas lehetőség áll a spanyol válogatott előtt.
- Kérlek Fiúk!-suttogtam magam elé és nem érdekelt, hogy furán néznek rám. Magamban beszélek, de ez már szinte nem is meglepő. 113-dik percben Robben rosszkor rúgta el a labdát, és ezért sárgát érdemelne. Viszont a játékvezető szemet hunny felette. Nem ide való ez a fazon…Aki a németek elleni mérkőzést vezette jó bíró volt…Rendet tartott a pályán, azonban ezen már nem akarok morfondírozni, hiszen alig van fél óra hátra ebből a mérkőzésből… Három perccel később viszont…
- GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!!! Iniestaaaaaa!!!!!!!!!!!-ordított fel az egész motorhome. Igen 1-0-ra vezett Spanyolország. Torres passzolt Fabregashoz balról középre, a csatár a tőle jobbra helyezkedő Iniestát hozta játékba. A kis spanyol tolt egyet a labdán, majd 9 méterről, a jobbösszekötő helyéről kilőtte a jobb alsót! Mindenki örjöng és ugrál körülöttem, de a fiúk is ezt csinálják. Négy percet kell kibírni. Négyet…most már még inkább nem bírtam leülni. Az előbbi gól öröm eltűnt. Némán figyeltük a képernyőt…Három…Kettő…Kiírják…Két perc hosszabítás…Egy perc eltelt és…Vége…A stadionban és itt Silverstoneban újra kitört a hangzavar. Mindenki kiabált és ölelgettet engem… Miközben én semmit se tettem, csak végig izgultam a mérkőzést… A fiúk nyerték meg a világbajnokságot… Ők a világbajnokok.
- Naty nyertetek!-ölelt meg Isa mosolyogva.-Te sírsz?- mint a kis gyerek úgy töröltem le a könnyeimet és szipogtam egy sort.
- Tudom. Azt hiszem tudom.-nevettem fel.
- De nézd csak. Össze lehetne „azzuraddal” kötni.-mutatott a barátnőm a képernyő felé és Ikert mutatták egy visszajátszásban a gól után, ahogy zokog. Nem bírtam megszólalni és a következő pillanatban már Sebi ölelt.
- Gratulálok neked is.
Igen…sikerült…Spanyolország először lett világbajnok. Ha nem lenne személyes kapcsolatom a csapattal akkor is büszke lennék rájuk, de így még inkább. Tudom egy álom vált számukra valóra, ami nagyon keveseknek adatik meg, de nekik sikerült…