27.fejezet

Nem hiszem, hogy ez volt életem egyik legjobb bulija… De most értem vissza Isabel házához ahol már csend van legnagyobb meglepetésemre. Kipattantam a kocsiból és pár lépés után már ajtón belül voltam. Rosiet pillantottam meg, aki pakolászik és lassan mozog a halk zenére.

- Szia.-mosolygott rám.- Minden rendben?

- Persze.-biccentettem.- A többiek? Hova lettek?

- Isa azt hiszen kidőlt… Alvaro és Sebi összevesztek valamin… Így Sebi elviharzott Hannával… Alvaro szerintem elvitte egy körre a riporter nőt… Így én meg úgy gondoltam pakolászok egy kicsit.

- Remek.-huppantam le.

- Minden rendben? Heikki?

- Visszavittem a szálódába. Elaludt szerencsére… és remélem nem fog emlékezni a mai napra.

- Te is így vagy vele?-huppant le mellém a finn lány is.

- Ami történt…

- Tudom… Tudom. Senkinek se mondom el.-jelentettem ki.

- Naty… én… Haragszok Sebastianra… De…

- De még is vonzódsz még hozzá.-fejeztem be helyette a mondatott.

- Tudom, hogy nem helyes… és tudom, hogy tovább tudok lépni… Mert tovább kell lépnem. Ez tuti.

- Rosie fiatal vagy. Előtted áll az élet még. Találsz olyan férfit, aki megérdemel téged. Minden porcikádat…

- Remélem…-dünnyögte.- Naty kérdezhetek valamit?

- Persze.-bólintottam.

- Te szoktál azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha? Ha Heikkivel maradsz… esetleg Alvaroval?

- Nem… nem igazán.-ráztam meg a fejem.- Mert ha a múlton rágódsz akkor nem tudsz a jelenre koncentrálni. Boldog vagyok Ikerrel. Nem egyszerű az életünk, de én boldog vagyok.

Láttam rajta, hogy a szavaimon gondolkodik. Tudom, hogy nehezen tud elszakadni Sebastiantól, de bízok benne hogy sikerülni fog…

…Assen az egyik kedvenc pályám. Leginkább a hangulata miatt, hiszen rengeteg szurkoló jön el erre a versenyhétvégére, amit még mindig hagyomány szerint egy nappal korábban tartanak. Lassan ötven éve ez így van. Szótlanul sétálok Alvaro mellett a sajtóközpont felé. Sok minden jár a fejemben… Főleg az elmúlt napok. Isabel bulija… Heikki kiborulása és az, hogy meg akart csókolni… és még jó pár dolog, amiről még Alvaronak se beszélhetek.

- Minden rendben Naty?-kérdezett rá Bati mikor a karom után kapott hiszen majd nem hasra estem egy apró kis akadályban.

- Persze… Csak elgondolkoztam.

- Eléggé.-állapította meg.

- Ne piszkálj már.-dohogtam.- Csak azon gondolkoztam jó ötlet-e elutazni Valenciába.

- De miért? Egyszerű… Megígérted Sebastiannak, hogy ott leszel. Szerintem örülni fog neked.-vonta meg a vállát és kicsikét meglepődtem, hiszen eddig nem nagyon állt Sebastian pártján.

- Rendben. Ezt megértettem.

- Mással pedig ne foglalkozz jó?-tette fel a kérdést, amikor megfogta a kezemet és maga felé fordított. Ajkaimat rágcsáltam, de bólintottam.- Ez a helyes válasz Naty.

- Még mindig nem tudom mihez kezdenénk nélküled.-nyögtem fel és ő megölelt.

- Semmire se mennél nélkülem.-nevetett fel. Megérkeztünk a sajtóközpontban, és felsétáltunk az emeletre. Oda felérve Alvaro azonnal Casey Stonerrel és Andrea Doviziosoval kezdett el beszélgetni, addig én csak a háttérbe húzódtam és a mobilomat nyomkodtam, hiszen sms-t kaptam Ikertől. A kezdésig lévő pár perc nagyon hamar elrepült így a mobilomat a zsebembe dugtam. Az ilyen események mindig tartogatnak valami féle meglepetést. Helyet foglaltam az egyik üres széken és figyeltem. A csapatunk küldött ki külön egy sajtóst, akinek ilyenkor az apró részleteig fel kell jegyeznie mindent, hogy csak olyan dolgok hangoztak el ami engedélyezett. Alvaro ült a hosszú asztal legszélen, mellette pedig az amerikai Ben Spies, aki szintén újonc ebben az évben. A konkurens sorozatban versenyzett még tavaly, de egy világbajnoki címmel a zsebébe érkezett meg ide. Spies beceneve a „Könyök Kölyök”, amire a válasz egyszerű hiszen a többiekhez képest elég magasan tartja a könyökét és ez veszélyes és kellemetlen egyaránt. Éppen arról faggatták, hogy mekkora hátrány neki, hogy nem ismeri a pályák nagy részét, hiszen a Superbike sorozatban versenyzett és ott a versenyek javát többségében más pályákon rendezték. Alvaroval összenéztünk, mire én vágtam egy grimaszt. Direkt persze, hogy ugrassam. Erre vigyorgogni kezdett. Majd ő is vágott egy grimaszt és mellé ki is nyújtotta a nyelvét. Meglepett és nevetnem kellett. Megnyikkantam, mire mindenki engem kezdett el nézni, még az öt versenyző is. Ezek után gyorsan köhögni kezdtem, hogy nekem ez igazából a problémám. Sokak csak a fejüket csóválták és ezek után próbáltam kerülni Bati tekintetét, mert tudtam nem bírnám ki nevetés nélkül…

…Vacsoránál ücsörgök a motorhomeban. Igazából a saláta leveleket döfködöm a villámmal, hiszen nem igazán voltam éhes egész nap. Alvaro éppen most csatlakozik hozzám.

- Szerinted milyen Los Angeles?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Neked is szia Naty.-csodálkozott el.- Jó étvágyat vagy valami?

- Bocsi… Jó étvágyat vagy valami.-forgattam a szemeimet.

- Köszi. Nos mi is volt a kérdés?

- Szerinted milyen Los Angeles?

- Nem tudom… Nem voltam még ott.
- És San Fransiscoban voltál?
- Egyszer, de csak a repterén. Miért érdekel?

- Nyaralni szeretnék menni tudod… Iker bele egyezett csak ki kell találnom mindent és még igazából fogalmam sincs hova is menjünk.

- Ugye tudod, hogy már június vége van?

- Ezzel most hülyének nézel? Szőke vagyok, de nem idióta.

- Nem is mondtam ilyet.-emelte fel védekezően a kezeit.

- Reméltem is… Különben beléd döfném a villát.-emeltem fel az evőeszközt.

- Nyugi… Nyugi.-emelte fel védekezően a kezeit.- Csak hát a nyaralást jóval korábban megszokták szervezni. Azt hittem csak szórakozol amikor azt ecsetelted nyaralni akarsz.

- Ez most így jött össze.-húztam meg a vállam.- Amúgy tudod, hogy a szervezés nem az én tökéletességem… és amúgy is…. Eddig nem volt arról szó, hogy elmenjünk nyaralni.

- Te se gondolhattad, hogy egyik napról a másikra eltudsz intézni mindent.

- Megoldom Bati.-húztam meg a vállam…

…Vége a mai versenynek és Alvaro sajnos az utolsó előtti helyen végzett. Sajnos ennél több nem volt a motorban. Lehetetlenség lett volna előrébb végezni. Szótlanul helyeztem az orromra a napszemüvegemet és sóhajtottam hatalmasat ahogy a kellemes meleg szellő bele kapott a hajamba. Alvaronak átnyújtottam a kulacsát aki szintén eléggé szótlan volt.

- Jobb lesz legközelebb Bati.-mosolyogtam rá. Először csodálkozva pislogott rám, de végül átkarolta a nyakamat és közelebb vont magához.

- Remélem… Végül is ennél már csak jobbak lehetünk nem?

- Ez igaz.-adtam át neki a kulacsot.- Most haza mész és pihensz egy kicsit jó?

- Előbb tudjuk le az interjúkat.-nyögött fel gondterhelten.

- Mindig van remény.-mosolyogtam rá.

- Ikernek is ezt mondtad tegnap?-puszilta meg a homlokomat. Nos igen… Tegnap a spanyol válogatott 2-1-re győzedelmeskedett a chilei csapat felett... A kezdő csapatban ott voltak a legjobbak… Iker, Sergio, Xabi Alonso, Torres, Iniesta, Villa… Ezzel a sikerrel elmondható, hogy lezárultak a csoportmérkőzések… A H-csoport első helyén a honfitársaim végeztek. Következő mérkőzést június 29-én játszák a Portugálok ellen.

- Igen ezt mondtam… Hiszen igaz.-húztam meg a vállam.

- Van egy jó hírem…-mosolygott végre.- Megegyeztem a csapattal. Nem kell szállódába mennünk Barcelonába. Igaz mind a ketten cuccaink többségét már Madridba küldtük, de akkor is otthonosabb lesz ott mint egy szálódába.

- Ez remek Bati.

- Tudom…

…Vasárnap reggel van már és jó ideje ébren vagyok. Már a második kávémat szürcsölöm és a várost figyelem. A ruhám kikészítve az ágyon hever és próbálom feldolgozni azt amit Sebastian adott ki nekem. Pihennem… Lazítanom kell… Élveznem kell a körülményeket. Menni fog ez nekem? Fogalmam sincs. Hiszen szeretem a munkámat… és az életemet is valamennyire… Változtatnék rajta, de tudom szinte lehetetlen… A ruhámra pillantottam és tudtam erőt kell vennem magamon. El kell készülnöm, ha nem akarok elkésni…

…Talán egy óra se telt el, amikor a taxi leparkolt a pálya főbejáratánál. Kifizettem az utat és a táskámat magamhoz vettem és kiszálltam a kocsiból. Hét ágra süt a nap és így mosolyogva bigyesztettem az orromra a napszemüvegemet. Szőke leengedett hajamba bele kapott a szél. Táskámból előszedtem a táskámból a belépőmet és ebben a pillanatban puszilt meg. Csodálkozva pislogtam és rájöttem Sebastian volt az. Isa pedig pár lépésnyire mögött kuncogott.

-Szevasztok.-mosolyodtam el a végén.

- Tudtam, hogy meglepődsz..-nevetett fel Sebastian és először megölelt. Majd alaposan végig nézett rajtam.- Elmondanád kinek öltöztél ki ennyire?

- Mondjuk… Magamnak?-tettem a hülyét és beléptem forgóvillás ajtón.

- Akkor egész csinos vagy… Magadnak.-véleményezte a barátom. Isa csak a szemeit forgatta.

- Szóhoz juthatok én is végre Sebi?-kérdezett rá a lány.

- Persze. Miben akadályoztalak eddig is?

- Mondjuk… Folyamatosan járt a szád. De Naty… Van egy hírem Naty…-jelentette ki ahogy felém fordult.

- Igen?

- Új állást kaptam… Egy tv csatornánál.

- Egy tv csatornánál?-csodálkoztam el.- Eddig mindig újságnál dolgoztál.

- Tudom… De csak nem lehet sokkal nehezebb mint újságírónak lenni.-húzta meg a vállát.

- Sok szerencsét kívánok Isa.-öleltem meg…

26. fejezet

Egy napot tudtunk csak a családdal tölteni és már Isabel lakásavató bulijára készülünk. Igazából már rég Assen felé kellene tartanunk, de jelen pillanatban a barátnőm és a bulija sokkal, de sokkal fontosabb. Nem minden esetben a munkát kell előtérbe helyezni. Zuhanyzóból másztam ki és egy nagy törölközőt magam köré csavartam. A szőke hajtincseimből is csöpögött a víz… Egy kisebb törölközőt kerestem, amit szorosan a hajamra csavartam… Körülbelül van egy órám amíg Alvaro megérkezik. A szobába sétáltam és bekapcsoltam a tv-t, ahol jelenleg is a tegnapi mérkőzés képeit láthatom. Apró kis mosoly jelent meg az arcomon ahogy megpillantottam Ikert… Nyertek és tudom erre nagyon is szükségük volt. Egy farmer mini szoknyát szedtem elő és egy kivágott felsőt. Szerintem nem kell túl öltöznöm, hiszen csak mi leszünk ott… Pár barát a paddockból. A törölközőmet ledobtam a földre ahogy magamra vettem a fekete fehérnemű szettemet és a hajamat is megráztam, ami már félig száraz volt már. Már a szoknyámért nyúltam amikor megszólalt a mobilom.

- Igen?-vettem fel és fél kézzel próbáltam öltözködni.

- Szia Kicsim.-hallottam meg Iker hangját ahogy kacagását, ami miatt elmosolyodtam én is.

- Mitől van ilyen jó kedved?

- Csak Sergio marhul itt… Azt hiszem agyára ment a nőhiány.

- Mondanék valamit, de inkább nem mondom.-hangosítottam ki a készüléket hiszen rájöttem egy kézzel nem tudok felöltözni. Iker ismét felnevetett.

- Mond csak. Hallani szeretném.

- Tudod… Van a segíts magadon mozgalom.-rántottam meg a vállam és begomboltam végre a ruhadarabomat. Természetesen ismét vidámságot hoztam a barátom életébe.

- Ha gondolod tolmácsolom neki…

- Ne!-vágtam rá azonnal.- Inkább ne… Akkor ezek után mindig ezt hallgatnám.

- Amúgy…

- Igen Iker?-húztam el a számat, pedig sejtem, hogy mire akar kilyukadni.

- Hasonló szituban vagyok én is.

- Iker…-jöttem zavarba hirtelen.

- Jó… Jó… Segíts magadon mozgalom tagja leszek.

- Disznó vagy!-kacagtam felszabadultan.

- Tudom.-felelte sompolyogva.- Amúgy mit csinálsz most?

- Öltözködök. Isa ma tartja a lakás avató buliját. Holnap pedig már megyünk Alvaroval Assenbe.

- Várod már?-kérdezett rá. A hangjába éreztem a gyengédséget… és talán valamennyi szórakozotságott is.

- Nagyon… és talán motorozni is elmegyünk.

- Natalien…

- Vigyázok magamra Iker. Megígértem! Emlékszel? Nem csinálok semmi hülyeséget.-vettem fel a fekete-fehér kockás fűzőmet.- Azt hiszem egész jól nézek ki.

- Tudod, hogy ez mennyire gonosz volt?

- Tudom.-nevettem fel…

…Megérkeztünk Madrid kellemes hangulatú kerületébe, ahol már az egyik házból kihallatszódott a zene. Nos igen. Azt hiszem jó helyen járunk.

- Ez az a cím ugye?-kérdeztem rá ahogy kiszálltam a kocsiból.

- Szerintem ez hülye kérdés volt Naty.-csóválta meg a fejét Alvaro miközben átkarolta a derekamat és már terelt is a bejárat felé. A sötétben nem igazán tudtam felmérni, hogy mennyire tökéletes is ez a környék… Bár mire észbe kaptam ajtón belül voltam, ahol még hangosabbnak tűnt a zene és rögtön sejtettem több a részeg ember mint amire számítottam. Isa a semmiből libbent elém és adott két-két puszit nekünk.

- Jó szórakozást!-nevetett fel és egy-egy üveget is a kezünkbe nyomott. Köpni nyelni nem tudtam a viselkedése miatt és mire megszólaltam tovább is állt.

- Ez mi volt?-csodálkoztam el.

- Ne nézz rám Naty! Ugyan akkor jöttem amikor te.-vonta meg a vállát és a zsebébe kutatott. Egyszerűen a kezembe ejtette a sluszkulcsot.

- Most miért?

- Szórakozni jöttem. Te leszel a sofőr.-felelte úgy mint ha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga és kicserélte az üvegét egy sörre és bele vetette magát a buliba. Táncolni kezdett Isa egyik kolleganőjével. Nagyot nyögtem és tudtam nekem kell ma este józannak maradnom. Konyhát próbáltam megkeresni. Üdítőt akartam vagy egy pohár vizet. Szerencsére hamar megtaláltam a konyhát ahol senki se volt. Először a hűtőbe néztem bele és kivettem egy flakon ásványvizet. Lassan egyenesedtem ki és a legnagyobb meglepetésemre Hanna állt a küszöbön. Teljesen egyszerű, visszafogott lány. Ami az öltözködésében és a viselkedésében is látszik.

- Szia.-mosolyogtam rá.- Rég láttalak Hanna.

- Szia Natalien.-lépett közelebb hozzám.- Tényleg rég találkoztunk. Hogy vagy? Miért nem szórakozol te is?

- Még csak most jöttünk.

- A pároddal?-kérdezett rá.

- Nem.-nevettem el magam.- A párom focista és jelenleg Dél-Afrikában van. Alvaro a a barátom. Hasonlóan dolgozok vele, mint Sebivel.

- Ohh…

- Elnézést Hanna. Megkeresem a fürdőszobát.-mosolyogtam rá. Megkerültem a lányát és elindultam megkeresni a mosdót. Láttam ahogy Alvaro még mindig a riporter nőt fűzi. Ráfér… Noelia óta nem igazán csajozott azt hiszem. Hirtelen nyitottam be az egyik ajtón és egyik részem megörült, hiszen a fürdőszobát találtam meg… De a másik oldalam ledöbbent, hiszen Rosie és Sebastian állt előttem… És a német barátom eléggé ostromolta a lányt. Észre se vettek… Csak csókolták egymást így megköszörültem a torkomat. Először még erre se reagáltak, így hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Szerencsére most már szét rebbentek.

- Naty…-vakarta meg a homlokát Sebi zavarában.

- A nevemet legalább tudod.-horkantottam fel.- Elment az eszetek? Itt van Hanna.

- Tudom…-motyogta a német. Rosie csak ácsorgott. Zavartan rágcsálta az ajkait.

- És ha ő nyit be?

- Nem ő nyitott be!-csattant fel Sebi idegesen. Rosie pedig hirtelen rontott ki a fürdőből és csapta be maga mögött az ajtót.

- Miért csinálod ezt Sebastian? Azt hittem tanultál a hibáidból…-léptem közelebb hozzá.- Nem tanultál abból ami történt?

- Ne szólj bele Naty.

- Itt van a barátnőd is Sebi… Ne szédítsd mind a két lányt.

- Hiányzik… Hiányzik Rosie is.

- De még is Hannaval vagy.-emlékeztettem, mire felnyögött és a fal mellett leguggolt. Homlokomat ráncolva figyeltem és leguggoltam hozzá. A térdére tettem a kezemet és megkértem nézzen rá.

- Hannat választottad.

- Tudom.-motyogta.

- Most egyedül hagylak. Jó?-kérdeztem rá és bólintott. Adtam egy apró puszit az arcára és magára hagytam. Becsuktam magam mögött az ajtót és inkább a bulizó embereket kikerülve a teraszra siettem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megcsapott a kellemes nyári levegő… A szabadban vagyok… Egy hatalmas kő esett le a szívemről azzal, hogy a zajos bulit pár lépésnyire magam mögött tudtam.

- Minden rendben Naty?-szólalt meg egy férfi, akit eddig észre se vettem.

- Heikki?-csodálkoztam el, hiszen tényleg ő volt az. Egy üveg vodka társaságában. A tekintetén láttam, hogy már rég nem józan. Lassan sétáltam közelebb hozzá és a járó kövön a bentről kihallatszódó zene ellenére is hangosnak tűnt a cipőm kopogása.- Te hogy kerülsz ide?

- Isa meghívott?-vicceskedte el a szitut, miközben leültem a szabad helyre a hintaágyba.

- Bocsi… Ez tényleg hülye kérdés volt.-sóhajtottam fel.

- Kérsz?-nyújtotta felém az üveget.

- Köszi… De nem.-húztam ki a zsebemből a sluszkulcsot, amivel jeleztem nekem ma este józannak kell maradnom. Megvonta a vállát és bele kortyolt az italba.- Miért iszol Heikki? Catherine biztos nem fog örülni neki. Szóljak neki?

- Kathy nincs itt.-rázta meg a fejét.

- Ohh…-csodálkoztam el.

- Csak egyedül jöttem. El akartam kerülni az olyan szóváltást mint ami Kanadában történt.

- Én… én azt nem akartam.-ráztam meg a fejem és magam elé bámultam.- Igazából nem is én kezdtem. Nem akartam veszekedni vele… Nem akartam, hogy féltékeny legyen. Hiszen te szereted őt… És nekem is van valakim…

- Tudom…-szólt közbe egy pillanatra, de hagyta hogy beszéljek. Igazából talán nem is figyeltem rá teljesen.

- De én boldog vagyok… Nem kell féltékenynek lennie! Van barátom nekem is, akit szeretek.-bukott ki belőlem és ahogy ránéztem Heikki láttam, hogy azért ez rosszul esett neki. Csak bámultam magam elé és szidtam magam, hogy megint járt a szám és nem gondolkoztam. Ezek után következtek azok a bizonyos kínos néma percek. Tudtam Heikki a szavaimon filózik még akkor is, ha jelenleg ittas.

- Heikki…-szólaltam meg csendesen és megfogtam a kezét. Rám pillantott és halványan elmosolyodott. Nem engedte el a kezemet hanem óvatosan cirógatni kezdte a kézfejemet, és valami miatt nem húztam el a kezem tőle hanem bámultam magam elé.

- Naty…-rontott ki az ajtón Alvaro és mind a ketten meglepődtünk. Elhúzta a kezemet a finntől.

- Mi az Bati?-csodálkozva pillantottam rá. Meglebegtette a telefonját.

- Casillas kereset. Azt mondta nem ért el.

Ahogy ezt kimondta valahogy mind a ketten tudtuk, hogy baj lesz. Alvaro száján kicsúszott egy káromkodás és én csak hátra fordultam. A finn pilóta értetlen arcával találtam magam szembe magam.

- Heikki…

- Casillas… Az a Casillas?-csattant fel hirtelen. Felpattant és láttam rajta, hogy ideges.

- Igen… Igen ő az.-bólintottam lassan.- De megmagyarázom.

- Nem érdekel.-jelentette ki.

- Alvaro magunkra hagynál?-fordultam csak hátra.

- Nem szívesen teszem.

- Kérlek.-pillogtam csak rá és a motoros barátom bólintott és magunkra hagyott. Bátortalanul sétáltam közelebb a finnhez. Megérintettem a vállát.

- Heikki. Megmagyarázom.

- Mit? Elhagytál…. Egy szó nélkül elhagytál.-csattant fel hirtelen a finn és a hangjától összerezzentem.- Most pedig kiderül, hogy egy focistával vagy együtt. Egy híres gazdag focistával.

- Mire akarsz kilyukadni? Ezzel mire akarsz kilyukadni Heikki?-ráncoltam a homlokomat.

- Semmire.-zárte le a vitát pedig tudom nem mondta ki azt amit akart. Fejemet csóváltam csak amikor kikerült és elindult be fele. Hirtelen ötlet miatt mentem utána és így láttam, hogy köszönés nélkül átvág az emberek közt és kirontott az ajtón. Felkaptam a táskámat és utána rohantam.

- Állj meg Heikki!

- Békén hagynál?-dohogta maga elé és megtorpant. Gondterhelten masszírozta az orrnyergét és így közelebb léptem hozzá.

- Enged meg, hogy visszavigyelek a szállódába. Jobb lenne ha aludnál egy kicsit. Kérlek.-Felnyögött és rám nézett.

- Legyen.

Szerencsére nem ellenkezett. Elmondta nekem melyik szállódába szállt meg. Lassan tudtunk csak haladni. Hatalmas volt még a forgalom a késő este ellenére, és az eső is eleredt. Heikki az járókelőket figyelte egyetlen árva szó nélkül, nekem pedig a vezetésre kellett koncentrálnom. Csak akkor szólaltam már meg amikor leparkoltam a szállóda előtt.

- Heikki…-szólaltam meg csendesen.

- Nem érdekel.-jelentette ki és lassan mászott ki a kocsiból. Nem akartam ennyivel lezárni a dolgot így kipattantam én is. Pillanatok alatt bőrig áztam, de már a finn előtt álltam.

- Meg akarom magyarázni.

- Nem akarom meghallgatni Natalien.-rázta meg a fejét. A keze után kaptam amit szerencsére nem húzott el tőlem.

- Nem is emlékeznél rá… De nem a te hibád ami történt… De majd egyszer elmondom…-motyogtam és mire észbe kaptam meg akart csókolni, de elhúzódtam tőle.- Ezt nem szabad. Te is tudod.

25. fejezet

Sziasztok! 

December 30-án volt a blog sokadik születésnapja. Kicsit megkéstem a szülinapi résszel. De most itt vagyok :) Szeretném megköszönni Minden Olvasómnak aki kitartott mellettem, még így az újra kezdés után. Emellett szeretném megköszönni Dórikának és Vivian Leite-nek is a támogatást és a segítséget :)

Puszi:

Kira

Szombat reggel van és egyedül ballagok a lakókocsiktól a paddock felé és elmélyülten nyomogatom a mobilomat. Számolgatok… Tervezgetek, hogy minél többet tudjak Ikernek mondani este, hiszen tegnap rákérdezett van-e már konkrét tervem. Még nincs. Megint csak ennyit tudtam kinyögni. Még nincs… De a következő napokban mindent elintézek. Hallottam, hogy egy robogós jön mögöttem, de úgy voltam vele ha akar ki akar kerülni, azonban legnagyobb meglepetésemre rám dudáltak.

- Menjél már.-morogtam fél hangosan, de megint ledudáltak.- Elférsz mellettem, nem?
- Szia Naty.-hallottam meg egy ismerős hangot és nevetést, így megfordultam. Elmosolyodtam.
- Toni bocsi. Nem hittem, hogy te vagy az.-ráztam meg a fejem. A spanyol Toni Elias állt/ült előttem a csapata robogóval. Tavalyi évig a MotoGp-ben versenyzett, de mivel nem kapott szerződést erre az idényre így az új kategóriában kényszerült, azonban kijelenthetem megérte. Legesélyesebb a vb címre. Vannak ellenfelei, de szerintem ha kiegyensúlyozott marad a szezon során tényleg megnyerheti a világbajnoki címet.

- Semmi baj. Elvigyelek?-kérdezett rá.
- Ha megteszed?-válaszoltam reflexszerűen ami miatt újra kinevetett.
- Persze. Pattanj fel és kapaszkodj.-húzódott kicsikét előrébb jelezve, hogy foglaljak helyett mögötte. Mivel nem volt kedvem sétálni ebben a hideg időben így felültem mögé.
- Száguldozz a pályán inkább.-kapaszkodtam, hogy a mellkasán pihent meg a kezem.
- Mi újság mostanában?-érdeklődött pár pillanat után. Már a paddock területén jártunk.
- Semmi érdekes. Munka munka és munka.-magyaráztam neki, miközben elhaladtunk a Yamaha csapat mellett.
- Nem gondolod, hogy Valentino nélkül kicsit más most egy hétvége?-mutatott a japán gyártó boxa felé és a tekintetemet annak irányába fordítottam. Eszembe jutott, hogy mi történt Olaszországban… A szabadedzésen bukott egy hatalmasat a sokszoros világbajnok és szenvedett lábtörést… Karrierje során most először esik meg vele az a „szégyen”, hogy futamot-futamokat kell kihagynia.
- De…-bólintottam.-Nekem hiányzik. Tisztelem, mert nagy múltja van.
- Én is tisztelem. Sokaknak a példaképe akarva akaratlanul.-sandított hátra Toni.
- És veled mi újság?-mosolyodtam el.
- Élvezem az új lehetőségeket.-magyarázta, miközben kikerültünk egy csapat pit girlt, akik a hideg idő ellenére falatnyi rövid nadrágban és 10 centis sarkú cipőben tipegtek. Harsányan felnevettek amivel szerintem a versenyzők figyelmét akarták fel kelteni. Toni férfi ide vagy oda, de nem is figyelt rájuk. Igen… Az évek és a rutin… Bati is ilyen. Egyszerűen nem igazán figyelnek az ilyen nőkre.
- Érthető. Én szurkolok neked.-mosolyogtam rá, miközben lassan megérkeztünk a Suzuki motorhomejához. Láttam Rosiet, ahogy két szerelő fiúval trécselt. A férfiak ámuldozva figyelték a finn lányt és néha-néha elmosolyodtak.
- Köszi. Hallottam, hogy néha kijártok motorozni a barcelonai ringre.
- A néha a legjobb kifejezés erre. De mostanában már nem jut időnk rá. Bati lesérült, nekem meg ott a másik munkám is.-megérkeztünk a Suzukihoz. Leszálltam a robogóról és hátráltam egy lépést.
- Köszönöm a fuvart és ha nem beszélnék sok sikert a hétvégéhez.
- Nektek is Naty.- intett nekem és egyszerűen kikerült. Csak megálltam az ajtóban és intettem Rosienak. A lány azonnal észre vett és elbúcsúzott a fiúktól. Adott két puszit üdvözlésként.

- Azt hittem sose érsz ide.-korholt le.

- Bocsánat.-húztam meg a vállamat.- Alvaro nem ébresztett fel.

- Tudom. Mondta, hogy hagyott aludni. Már a mérnökével beszél.-terelt a pulthoz a lány és már rendelte is a kávémat.

- Vele kellett volna jönnöm.-dünnyögtem.

- Nem baj. Pihenés rád fért.-mosolygott rám. Lassan kortyolgattam a kávémat és hallgattam ahogy Rosie arról fecsegett nekem, hogy milyen tervei vannak ma estére. Hogy elmehetnénk egy kis klubba inni pár pohárral és meghallgatni egy koncertet.

- De nem hiszem, hogy Alvaro velünk jöhet.

- Nem baj. Tartunk egy csajos estét. Van kedved hozzá?-kérdezte izgatottan a finn lány, miközben Alvaro levágta magát mellénk a semmiből.

- Csak tud elrángatni Natalient a gép elől. Tudod naponta kell udvaroltatnia Ikerrel.

Mind a ketten meglepődve pislogtunk Alvarora, aki csak megvonta a vállát.

- Tudok olyat, amivel megtudom győzni.-vigyorodott el Rosie.- Egy pohár vodka… és pár jó pasi…

- Rosie…-prüszköltem bele a kávémba ami miatt természetesen mind a ketten kinevettek…

…Reggeli után az idő rohamosan telt és már a harmadik szabadedzésre kellene összpontosítanunk. Rosie 

valahol a paddockban… Bati már bőrruhában ücsörög mellettem és arról fecseg, hogy úgy tudja Isabel is itt van a helyszínen, hiszen az egyik kollega nőjét helyetesíti. Elég szótlan vagyok jelenleg, hiszen sokadik próbálkozásra se tudtam elérni Ikert. Egyszerűen ki van kapcsolva és ez még inkább elrontotta a kedvemet.

- Gyere ide.-szólalt meg Alvaro és közben kinyújtotta felém a kezét. Azonnal elfogadtam a gesztust és egy székkel közelebb ültem hozzá. Átkarolta a vállamat és így kicsikét hozzá bújtam.

- Hiányzik nagyon.-dünnyögtem.

- Elhiszed nekem ha azt mondom, hogy hamar újra láthatod őt?

- Nem.-feleltem őszintén mire ő csak felnevetett.- Assenbe is veled megyek ha nem baj?

- Miért lenne baj?-csodálkozott el.- Ez csak nekem jó.

- Ez gonosz volt.-csaptam meg a combját, amin csak kacagott.

- Tudom.-húzta meg a vállát ártatlanul.

- Eljössz velem Isa lakásavatójára?-pillogtam rá hatalmas szemekkel, mire ő csak homlokon puszilt óvatosan.

- Meg se kellett volna kérdezned. Elkísérlek nyugi.

- Köszi.-öleltem meg hirtelen…

…A sajtóközpontból sétáltam vissza a Suzuki csapata felé amikor szembe találtam magam Isaval és Nickyvel. Vidámnak tűntek, hiszen hangosan kacagtak… Lassítottam a lépteimen.

- Sziasztok!-szólaltam meg mosolyogva.

- Naty…-örült meg nekem az amerikai.- Tudod milyen fantasztikus barátnőd van? A spanyol tv interjút csinált volna velem és valami kezdő riporter csaj jött oda hozzám, aki egyszerűen baparázott mert elfelejtette a kérdéseket. Kezembe nyomta a mikrofont és elrohant. Isa pedig egyszerűen odaállt és lezavarta az interjút, hiszen nem mellékesen mind ez élő adásban történt.
- Ez semmiség volt Nicky. Ez a munkám, csak eddig kamera nélkül.-vont vállat a barátnőm, de tudom, hogy azért jól esik neki a dicséret. Főleg, hogy mostanában neki se tökéletes az élete.
- Oda kellett adnod a telefonszámodat is.-kotyogta az amerikai motoros úgy mint ha Isa ott se lenne.
- Nem érdekes.-legyintett Isa és felém fordult.- Akkor eljössz a lakásavatóra?

- Igen… És ha nem baj akkor Alvarot is hozom? Utána úgy is megyünk Assenbe.

- Tudod, hogy nem zavar.-ölelt meg a lány.

- Köszönöm. De most megyek. Már biztosan vár rám. Sok szerencsét Nicky. Te pedig vigyázz magadra Isa.-intettem neki…

…Reggel amikor felébredtem már világos volt a szobában. Nem aludtam egész jól, így nem csodálkozok azon, hogy úgy érzem magam, mint akin egyszerűen átgyalogoltak. Fáj a fejem… Minden porcikám kimeredt… Nem nagyon akartam kikászálódni az ágyból, így összeszorítottam a szemeimet és a kis párnát, de még a takarót is. A mozdulataim után kuncogtak körülöttem.

- Szerintem ébren van.-ismertem fel Rosie hangját.
- Csikizzük meg a talpát és akkor kiderül.-adott ötletet Alvaro és ahogy ismerem meg is tenné.
- Meg ne próbáljátok.-morogtam, de meg se mozdultam.
- Mennünk kellene.-bizonygatta Bati és hallottam, ahogy közelebb lépet. Ki kukucskáltam a takaró alól és most már észre vettem Rosie-t, ahogy a falnak támaszkodik karba font karokkal, de az arcán ott volt egy sunyi mosoly
- Ne gyere közelebb Bati!
- Mert mi lesz?-érdeklődött, de már el is kapta a bokámat és hiába visítottam segítségéért, én jártam rosszul. Nevettem és már végül levegőt is alig kaptam.
- Kijátszottátok magatokat?-lökte el magát Rosie a faltól.
- Azt hiszem igen.-sóhajtott Alvaro és mellém feküdt ruhástól, én pedig próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.
- Mennyi az idő?-érdeklődtem csendesen.
- Hét óra. Ideje lenne kimásznod az ágyból.
- Rendben. Adjatok negyed órát.
- Se több, se kevesebb. Mert visszajövök és még jobban megjárod.- fenyegetett meg nevetve a motoros barátom, miközben elindultak az ajtó felé.
- De nagy szád van.-kiabáltam utána…

…Este kilenc óra körül jár már az idő és az ablakon bámulok ki… Szakad az eső, de most már nem bánom. Vége a versenynek és már Alvaro sincs veszélyben. Rosie visszament a fővárosba. Megígérte, hogy jelentkezni fog, hiszen élvezte a hétvégét… Ja… És vagy ezerszer megköszönte mind a kettőnknek, hogy elhívtuk ide. Megcsörrent a mobilom és mosolyogva nyújtózkodtam érte.

- Szia Kicsim.-szólaltam meg.

- Szia Édesem. Mi újság? Hogy vagy?

- Fáradtan. De most már sokkal jobban mert hallom a hangod.-húztam fel a lábaimat és átkaroltam a szabad kezemmel.- És te?

- Hasonlóan.-nyögött fel. A hangja is erről tanúskodik és ilyenkor nagyon tudom sajnálni. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a legjobb legyen… Néha túlzásba is esik… De ezt ő is tudja.

- A szünetben… Ha elmegyünk nyaralni majd pihenünk.-mosolyodtam el, mire ő csak vidáman felnevetett.- Most mi az?

- Igazán bele élted magad.

- Jó reménykedni ebben… De tényleg… Komolyan.

- Akkor… Ha minden jól megy hetek múlva nyaralni megyünk?

- Ha rosszul alakulnának… Akkor is megyünk… Így is úgy is….-húztam meg a vállam.

- Te mindig tudod a választ.

- Ez alap.-nevettem fel.

- Mikor lesz még hétfő?-nyögött fel Iker és kényelembe helyeztem magam.

- Amikor itt… Honduras ellen remélem nem akarjátok ugyan azt játszani mint az első mérkőzésen?

- Nem az a célunk, hiszen nyerni kell… Nyerni jöttünk.-hosszas beszélgetésbe kezdtünk ezek után… Hiszen elmeséltem neki az egész hétvégét…

24.fejezet

Péntek délkörnyékén jár az idő és Rosieval a Suzuki vendéglátó egységében ücsörgünk és a szabadedzésről, és az előttünk álló versenyről beszélgettünk. Örülök, hogy a lány jelenleg ilyen jó hangulatban van. Mindenen nevet, ki van virulva, és azt hiszem az elmúlt időszakban valamennyit szedett magára, hiszen nem olyan sovány.
- Jól nézel ki Rosie.-szólalta meg miközben a kávémat kavargattam.
- Dehogy. Fodrászhoz kellene mennem és a műkörmöshöz, de jól érzem magam.
- Ez a legfontosabb nem?-tettem fel mosolyogva a kérdést, mire kibukott belőle egy jó ízű kacagás. Nem tudtam, hogy ez most jónak számít vagy sem, de egy apró mosoly újra megjelent a számon.
- Köszönöm Naty, hogy itt lehetek.
- Ezt ne nekem köszönd.-húztam meg a vállam.- De gondolom kell egy kis változatosság. Kikapcsolódás.
- Sokkal másabb, mint a Forma-1. De imádom ezt a pályát. Az egyik kedvencem. Forma-1-et is itt láttam először élőben.
- Én annyira nem szeretem, de ha gondolod robogóval kimehetünk a pálya széléhez.
- Komolyan?-láttam rajta, hogy tetszik neki az ötlet.
- Komolyan.-bólintottam.- Csak el kell hoznom még pár papírt a sajtó központból és utána indulhatunk ha gondolod.
- Szuper. Addig ehetek még egy sütit?
- Csak nyugodtan.-nevettem fel. Lassan felálltam a székről és a kék kabátomat magamra vettem, hiszen hiába nem esik az eső személy szerint fázok. Szőke tincseimet kihúztam a kabátomból és Rosiera mosolyogtam.- Sietek.
- Itt várlak nyugi.
Kisiettem a motorhomeból és első utam a sajtóközpontba vezetett, ahol Annietől megkaptam a Suzukinak címzett papírokat egy fekete mappába és szokás szerint megköszönte, hogy ilyen gyorsan érte jöttem. Szeretem ezt csinálni és meg akarok felelni az elvárásoknak. Nagy ledülettel rontottam ki az épületből és azzal a lendülettel neki mentem valakinek. A lábaimba megbotlottam és kis híján fenékre huppantam. A fekete dosszié a földre esett és miután  visszanyertem az egyensúlyomat a papír után kaptam, de az illető is ugyan ezt tette. Sikeresen összefejeltünk.
- Áúú.-kaptam a homlokomhoz, mire az illető csak kacagni kezdett.- Bocsánat.
- Semmi baj Naty!
- Nicky…-néztem fel és azonosítottam be, hogy tényleg az amerikai versenyzőt trafáltam el.- Sajnálom.
- Mondtam semmi baj. Hogy vagy?
- Kicsikét fáradt vagyok és fázok, de amúgy jól vagyok.
- Miért nem csodálkozok azon, hogy fázol?-nevetett fel, mire én csak a homlokomat ráncoltam.
- Ez nem vicces.-motyogtam.
- Csak egy kicsit.-vonta meg a vállát. Nyelvet öltöttem rá, mire megejtett egy olyan mosolyt amitől szerintem a nők bomlanak. Csak éppen elmosolyodtam, hiszen meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Csodálkozva fordultam meg és pillantottam meg Rosiet felénk közeledve.
- Minden rendben?-tettem fel a kérdést, ahogy a közelünkbe ért.
- Persze… Csak azt hittem rég eltévedtél.
- Dehogy csak akadt egy két dolog, ami közben.
- Egy jó képű dolog.-nézett alaposan végig az amerikai férfin, miközben a vállamra tette a kezét. Tűrtőztetnem kellett magam, hogy ne nevessek fel, hiszen már csak annyi híja volt, hogy a lány megnyalja a száját. Azt hiszem az amerikai versenyzőnek is leesett az a bizonyos tantusz, hiszen mosolyogva tett egy lépést felénk.
- Szia! Nicky Hayden vagyok.-nyújtott kezett a finn lánynak.
- Szia! Rosie vagyok. Rosie Parmakoski.-fogadta el a gesztust.
- Azt hiszem nekem mennem kell…-kaptam észbe.- Ezeket a papírokat várják a csapatnál.
Nem hagytam, hogy a lány bármit is mondjon. Talán csak többet képzeltem ebbe az apró kis jelenetbe… De próba szerencse… Bármi lehet…
…Közel egy órát tölöttem egyedül a motorhomeban amikor csatlakozott hozzám Alvaro. Így a pihenőjébe mentünk ahol először a felszerelését ellenőriztük. Ő a ruháján lévő koptatókat nézegette, míg én a sisakján cseréltem le a plexit. Mind a kettőre meg lenne a szakember, de jobban szeretem kézben tartani a dolgokat.
- Megkérdeztem Ikert éjszaka, hogy nem-e megyünk el nyaralni.-eddig nem beszélhettem erről senkinek se. De úgy érzem van annyira megértő Alvaro, hogy meghallgat.
- És mit mondott? Elmentek nyaralni?
- Benne van… Azt hiszem. Amerikába szeretnék majd elutazni… Sosem voltunk még úgy igazán nyaralni… Már mint nyáron. Csak pár nap volt mindig… De most olyan jó lesz… Bár remélem azt tudod, hogy lehet így nem megyek veled pár versenyre.
- Remélem akkor Sebastiannal se.-dohogta.
- Ha veled nem megyek akkor vele se.
- Nagyon remélem.
- Bati…-dohogtam.
- Jól van. Egy szavam sincs.-emelte fel védekezően a kezeit. Csak a szemeimet forgattam és tovább bíbelődtem. Szeretem az ilyen feladatokat, hiszen nagy figyelmet igényel. Hogy ne karcoljam meg a sisakot és a plexit a tökéletesen a helyére rakjam.
- Hol hagytad amúgy Rosiet? Utoljára veled látták amikor krémest ettetek.
- Ejnye Bati. Savanyú a szőlő, hogy mi ehetünk sütit és te nem?-nevettem fel vidáman.
- Most mondanék valamit, de inkább visszaszívom.
- Szeretlek.-trilláztam, amikor kopogtak.
- Szabad!-szólalt meg Bati. Rosie lépett be rajta eltakart szemekkel. A honfitársammal csak összenéztünk és nem sok hiányzott, hogy kacagni kezdjünk, hiszen a szemét takarva jött be a lány.
- Nem látok semmit.
- Azt látjuk.-nevetett fel Alvaro.- Mi ütött beléd?
- Semmi. Csak azt mondták kint, hogy együtt tűntetek el… és hát… Ki tudja?-dobta le magát mellém a lány és törökülésbe húzta a lábait.
- Kac-kac. Kac-kac.-forgatta a szemeit Alvaro miközben ledobta a pulóverét.
- Te most mire készülsz?-tette fel a kérdést meglepődve Rosie.
- Mondjuk öltözök?
- Eltakarjam a szemem?
- Nyugi. Semmi olyat se látsz.-nevettem immár és megpaskoltam a lány combját.- Milyen volt Nickyvel?
- Egész rendes pasi. Bár azt hiszem úgy gondolta, hogy a mosolyától leszalad a bugyim a bokámig.-vonta meg ártatlanul vállát a finn lány.
- Ezt én nem akartam hallani.-háborodott fel Alvaro.
- Ne is foglalkozz vele.-legyintettem.
- Kávéztunk egyet, de csak ennyi… Jó volt.-csapta össze a tenyerét Rosie. Jó volt mosolyogni látni. Még akkor is, hogy Sebastian ennek a helyzetnek nem igen örülne…