16. fejezet

Vasárnap reggel van és szinte 100%-ra biztos, hogy holnap délelőtt orvosi kísérettel de haza megyünk végre Madridba. Alvaro szüleivel folyamatosan tartom a kapcsolatot és szerencsére tiszteletbe tartották a fiúk kérését és nem utaztak ide. Hiszen Bati folyamatosan azt hajtogatja, hogy ezt a fél napot már kibírjuk ebben a rideg kórházban. Éppen a reggelijét kapja Alvaro miközben én az ablak mellett ácsorgok és figyelem, ahogy a barátom először udvariasan bólint majd azután kezd el hisztizni miután kettesben maradtunk.

-Utálom a kórházi kaját.-puffogott. Mivel jobban van és egyre jobb az étvágya is… Emiatt hisztis és válogatós.

- Nem tudok jobbal szolgálni.-tártam szét a karjaimat.- Ha ezt a két napod kibírtad akkor ezt a kicsit is kibírod.

- De ez valami tra-gi-kus.-tagolta el a szót, hogy jobban megértsem miközben félre tolta a mozgathatós kis asztalt.

- Esküszöm Alvaro, ha haza megyünk kapsz tőlem egy nagy tábla csokit.

- Csak nem az idegeidre megyek Naty?-dőlt hátra kényelmesen az ágyban és sunyin vigyorgott.

- Csak egy kicsit.-mutattam a mértéket.-Nagyon kicsit.

Lehuppantam a fotelba miközben megszólalt a mobilom. Ramos neve szerepelt a kijelzőn, de nemes egyszerűséggel kinyomtam. Hiába bizonytalanodtam el… Most még nem akarok vele beszélni. Össze kell szednem magam még.

-Nyugodtan felvehetted volna Naty.

- Nem lényeges Alvaro. Kérlek edd meg a reggelit.-tereltem a témát. Vagy legalább is akartam.

- Nem zavar ha Ramos az.

- Muszáj erről beszélnünk?-tettem fel ártatlanul a kérdést, hiszen nem voltam benne biztos jó ötlet beszélni bármiről. Hiszen Alvaronak nem igazán beszéltem arról, hogy mi történt a telefonhívása után otthon.

- A barátod vagyok. Nekem elmondhatod.

- Nem akarok a szexuális életemről beszélni.-bukott ki belőlem meggondolatlanul, mire Alvaro kacagni kezdett.

- Nem is arra voltam kíváncsi… De ha már így bele kezdtél…

- Alvaro…-vinnyogtam a nevét.

- Mi az? Ennyire rossz?

- Fogd be!-kaptam fel a lábamnál heverő párnát és hozzá vágtam, hiszen rájöttem túlságosan is élvezi azt, hogy zavarba hozott.

- Ne bántalmazd a beteget.-kacagott.

- Azt észre vennéd, hogy ha én bántalmaználak.

- Jól van. Abba hagyom.-sóhajtott fel és visszadobta a párnát nekem.

- Helyes.-biccentettem.- Arra gondoltam, hogy ha nem akad segítséged és nem szeretnéd azt, hogy anyukád költözzön hozzád…

- Azt akarom, hogy te költözz hozzám.-vágta rá azonnal.

- De ugye tudod, hogy nem muszáj… Ha Noelia…

- Nincs Noelia Naty.-rázta meg a fejét.- Pár hete nincs.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Tudod rájöttem igaz a mondás. A káposzta se jó felmelegítve.

- Szakítottatok?-kérdeztem rá mire ő csak bólintott.-Sajnálom.

- Megesik… én sajnálom, hogy hülyén viselkedtem.

- Megesik.-ismételtem a szavait, hiszen a maga valójában megértettem miért viselkedett így. Jó az annyira nem esett jól amikor elküldött, de lehet hasonlóan cselekedtem volna én is. Pár percig egyikünk se szólalt meg.  Túlságosan elkalandoztak a gondolataim.

- Körülbelül mennyi időt kell még kórházba töltenem otthon?-szólalt meg Alvaro amivel kizökkentett a merengésemből.

- Az orvos szerint egy hetet.

- Muszáj?

- Igen muszáj.-bólintottam.- Ezek után kezdheted meg az edzést, a tornát minden ami szükséges ahhoz, hogy visszatérj

- Minél hamarabb motorra akarok ülni.-jelentette ki és szemeimet forgattam csak látványosan, mint aki nem is vesz tudomást róla.

- Ezen meg se lepődök.

- De én minél hamarabb motorra akarok ülni.-ismételte magát és ahogy ránéztem elmosolyodtam.

- Ugye tudod, hogy nem engem kell levenned a lábamról és hanyagold az ártatlan kiskutya tekintetedet?-döntöttem oldalra a fejemet és mosolyogtam.- Az a lényeg, hogy minél hamarabb meggyógyulj!

- Mikor utazol Sebastian után?-kaptam hirtelen egy kérdést.-Hiszen mindjárt kezdődik az idény.

- Ne kezd el Alvaro.-sóhajtottam fel.- Megbeszéltük már.

- Az túlzás, hogy megbeszéltük… Inkább te kijelentetted.-puffogott látványosan. Jobbnak láttam ha ebben a pillanatban inkább eleresztem a fülem mellett minden megjegyzését. A két kezét átfonta a mellkasa körül és az egészséges lábával ütemesen dobolni kezdett.- Ki fognak rúgni…

- Ki rúgna ki?-horkantottam fel.

- RedBull Racing… Sebastian.

- Christian tud róla, hogy mi történt veled. Szerinted Sebastian ezek után szó nélkül eltűrné, hogy magadra hagyjalak? Kétlem… És tőle kaptam a jegyeket azért is, hogy idejöjjek.-húztam meg a vállam.- Amúgy meg a szerződésemben benne van, hogy ha veled baj történik nem kell elutaznom a futam helyszínére.

- Erről én miért nem tudok?

- Mert nem kérdezted.-feleltem teljesen őszintén…

…Csendesen ücsörgök a fotelben miközben a közvetítést figyeljük mind a ketten. Alvaronak valamennyivel jobb a hangulata pedig tisztában vagyok vele, hogy szíve szerint ő is ott lenne… A legkisebb kategória versenyének éppen vége lett és a mobilomat nyomkodtam.

-Miért nem beszélsz vele?-tette fel csendesen a kérdést.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Egy napja csak szugerálod a mobilodat. Beszélj vele Naty.-mosolygott rám bátorítólag.

- Nem tudom mit mondhatnék.-vallottam be csendesen.

- Egyszerű minden Naty.

- Utolsó találkozásunkkor felpofoztam. Hülye voltam…

- Nem… Csak ideges ha jól ismerlek.-vonta meg a vállát. Hümmögtem csak és a telefonnal játszottam.- Naty…-ejtette ki a nevemet csendesen.

- Igen?

- Gondolkozz! Ennyit kérek.  Beszélhetek Ramos ellen… De tepert érted az elmúlt hónapokban.

- Hazudott…

- Hazudtam én is.-vonta meg a vállát.- Még is itt vagy.

- Te a barátom vagy. Évek óta, jóban rosszban.

- Ő pedig más akar lenni.

- Ő Ramos… Szerintem már talált valami mást.

- Nem minden pasi gondolkozik a farkával. Ha talált volna valakit akkor nem kapod az ajándékot.

- Honnan…?

- Csak tudom. Gondolkozz Naty… És rájössz mi a jó.

15. fejezet

Fogalmam sincs hogyan keveredtem Katarba. Annyira hirtelen és gyorsan történtek az események, hogy esélyem sem volt fel fogni. De itt vagyok és fogalmam sincs, hogy fogom Sebastiannak meghálálni ezt az egészet. Első utam a központi kórházba vezetett, hiszen tudtam Alvarot csak ide hozhatták és szerencsém volt.

-Éjszaka folyamán megműtöttük. Sikeres volt a beavatkozás.-mosolygott rám az orvos. Szerencsére megértő volt és most az egyszer eltekintett attól, hogy csak családtagnak adnak felvilágosítást.- Hosszú felépülés vár a barátjára ugye ezzel tisztában van?

- Doktor úr ugye Ön is tisztában van vele, hogy egy motorversenyzőről beszélgetünk most?-kérdeztem vissza komolyan. Az orvos egy pillanatra ledöbbent és őszintén szerintem nem volt benne biztos, hogy sírjon e vagy nevessen.- Korábban, jóval korábban motorra fog ülni, mint ahogy azt Ön és kollegái tanácsolni fogják.

- Sejtem… De remélem valaki fog azért hatni rá, hogy ne siessen.

- Bemehetek hozzá?

- Bent is maradhat ha gondolja.-mosolygott rám bátorítólag.

- Köszönöm Uram.

***

Lassan nyitottam ki a szemem és tudatosult bennem, hogy tényleg nem egy rossz álom volt az elmúlt időszak. Tompán fáj a lábam és ahogy lenéztem rá láttam a takarón keresztül is, hogy be van kötve. Fene vigye el… Csak is én kezdhetem ennyire szerencsétlenül a szezont. Felsóhajtottam és legnagyobb meglepetésemre ekkor vettem észre, hogy valaki a kezemet fogja.

-Naty…-motyogtam magam elé, hiszen rögtön rájöttem. A barátnőm alszik az ágyamra borulva és a kezemet szorongatja.

- Remélem nem baj, hogy szóltam neki.-suttogta valaki. Az ajtó felé pillantottam és talán nagyobb meglepetésemre Rosie állt ott. Nem viselkedtem vele túlságosan férfiasan az elmúlt időszakban. Sértődöttségből… Daccból… Nem is tudom pontosan megfogalmazni…

- Rosie…-sóhajtottam fel és nem igen tudtam megmozdulni.- Hogy kerülsz ide?

- Csak tudni akartam minden rendben van-e…-szólalt meg csendesen a finn nő. Olyan halkan beszélt amennyire csak tudott, hiszen nem akarta felébreszteni Natelient. Ebben szinte biztos vagyok.

- Azt hiszem…Azt hiszem jól vagyok.-motyogtam.

- Fáj?

- Majd fog.-sóhajtottam fel. Ezzel tökéletesen tisztában voltam. Amint elmúlik az altató és a fájdalomcsillapító hatása igen csak érezni fogom a lábamat.

- Ne hősködj Alvaro. Nem éri meg.-rázta meg a fejét Rosie.

- Köszönöm Rosie.-szólaltam meg pár pillanat után. Kínos volt a csend és tisztában voltam vele, hogy nekem kell először mondanom valamit.

- Nem kell.-rázta meg a fejét.- Nem azért tettem.

- De…

- Nehéz időszak vár rád… és ilyenkor legjobb ha a barátok támogatnak. Megyek is…-sóhajtott fel.

- Köszönöm… Köszönöm azért.

Kettesben maradtam az alvó lánnyal és nem bántam. Figyeltem ahogy alszik… Megsimogattam a haját és most az egyszer örültem, hogy Rosie segített nekem valamiben. Igaza van… Nem lesz egyszerű menet ami vár rám most. Naty lassan mocorogni kezdett és ahogy kinyitotta a szemét elmosolyodtam.

-Szia.-köszöntem neki.

- Bati… Én…-habogta és a szemeit törölgetve.- Sajnálom. Elaludtam.

- Semmi baj.-simogattam meg az arcát.

- Sebastian szólt, hogy mi történt és idejöttem.-persze… Meg se lepődök, hogy nem a finn lány nevét mondta.- Az orvos pedig nagyon rendes volt és beengedett. Hogy vagy?-húzta ki magát.

- Fáradtan… És még nem fáj a lábam.

- Még…-emelte ki a mondandóm lényegét.- Amint kitisztulsz az altatótól mindent fogsz érezni.

- Tudom.-bólintottam.- Naty…

- Igen?-kérdezett vissza csendesen.

- Köszönöm… Köszönöm, hogy itt vagy.

- Ezt nem kell.-rázta meg a fejét csendesen.

- Utálhatsz. Jogod van utálni és még is itt vagy…

- A barátom vagy kicseszett nagy bajban. Itt kell lennem.-mosolyodott el és megszorította a kezemet.

***

Tisztában vagyok vele Alvaro számára ez a kezdés olyan, mint ha egy rémálomba cseppent volna. Nem ez a legjobb szezon kezdés. Hosszú és fájdalmas felépülés vár rá, és tudom mellette kell állnom. Mellette is fogok addig amíg el nem lök magától. Hatalmas sóhaj után kuporodtam össze a kényelmetlen fotelban és figyeltem ahogy alszik. Rengeteg fájdalom csillapítót kapott az elmúlt időszakban és tudom szükséges most ez. Bele bújtam a kabátomba. Nincs rossz idő, de a fáradtság… az idő átállás és ez a pár fokos hőmérséklet különbség kikészít. De ebben a helyzetben nem fogok panaszkodni. Nekem nincs jogom rá. Halkan kopogtak az ajtón és meglepetésemre egy nővér lépett be a kórterembe.

-Alszik. Nem rég aludt el.-vágtam rá azonnal, hiszen nem akartam, hogy Alvarot zaklassák.

- Önhöz jöttem Hölgyem. Ezt a csomagot Önnek hagyta itt az egyik csapat tagja. –nyújtott felém egy kis csomagot.

-Nekem hagyták itt?-csodálkoztam el.

- Igen.-mosolygott rám és nemes egyszerűséggel magamra hagyott. Értetlenül és csodálkozva pillogtam a csukott ajtóra. Mi a fene történik most körülöttem? Nem értem… Lassan bontogatni kezdtem a csomagot. Először egy ékszeres dobozt ismertem fel amit kinyitottam… Egy szolid, de még is gyönyörű karkötőt pillantottam meg. Majd a fehér boríték…

„Boldog Születésnapot kívánok! Sajnálom… Ramos”

Becsuktam a számat egy pillanatra és megráztam a fejem. Nem tudom melyik dolog ért nagyobb sokként… Honnan tudja Ramos azt, hogy itt vagyok Katarba… De mi a fenének emlegeti a születésnapomat? A kabátom zsebéből előhalásztam a mobilomat és ránéztem a kijelzőre…

-Basszus…-bukott ki belőlem. Igen… Ennyire hülye vagyok… Elfelejtettem, hogy ma van a születésnapom.

- Szia!-motyogta Bati álmosan.- Boldog Születésnapot kívánok!

- Te emlékszel rá?-kérdeztem rá.

- Miért ne emlékeznél?-próbált fentebb kúszni az ágyban. Felálltam és a dobozkát a kabátomba dugtam, hogy segíthessek a barátomnak. Leültem az ágya szélére és megfogtam a kezét.

- Mert én elfelejtettem.-vallottam be és felnevetett vidáman.

- Nem is te lennél.-kuncogott még mindig és megsimogatta az arcomat. Csak mosolyogva döntöttem az arcomat a tenyerébe és egy pillanatra elszorult a torkom. Sírni tudtam volna.- El fog múlni ez az érzés Naty.

- Ne légy agytúrkász.-csóváltam meg a fejem.

- Akkor boldog születésnapot még egyszer.

- És a tortám hol marad?-kontráztam vissza.

- Bocsi, de ágyhoz vagyok kötve.-tette az ártatlant.

- Majd otthon. Hamarosan.

- Ezt úgy mondtad, mint ha tudnál valamit.-lepődött meg.

- Amíg aludtál beszéltem az orvosoddal. Nagy valószínűséggel, hogy ha minden eredményed tökéletes marad hétfőn átszállítanak Madridban. Pár napot ott is kórházban kell maradnod, de otthon már minden könnyebb nem?

- Ugye most nem szívatsz?

- Miért szívatnálak?-nevettem fel.

- Csak…-kezdett bele lelkesen, de elakadt a szava.- Csak úgy.

- Nyugi nem szívatlak. De szerintem az lenne a legjobb ha összeszedném a cuccaidat a motorhomeból.

- Elfelejtettem…-sóhajtott fel.

- Nem felejtetted el csak egy napja ágyhoz vagy kötve.-simogattam meg az arcát.- Pihenj és megoldok mindent…

…Összeszedtem Alvaro cuccait a sporttáskájába és indultam el a parkoló felé. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy mit írhatnék Ramosnak… Hiszen a veszekedés ellenére gondolt rám… Bár inkább nem akarom tudni hogyan is jött rá, hogy itt vagyok Katarban. Telefonomat szorongattam amikor hirtelen neki ütköztem valakinek.

-Elnézést.-motyogtam.

- Semmi baj.-ismertem fel a hang tulajdonosát. Felnéztem és a lesápadt Rosiet pillantottam meg. Nemes egyszerűséggel kerültem ki.- Naty… Beszéljünk.

Ahogy utánam szólt ledermedtem. Pontosan ezt nem akartam. Nem akartam beszélni vele. Igazából látni se nagyon akartam. El akartam engedni és túl akartam lépni az elmúlt hetek, hónapok eseményein.

-Kérlek… Beszéljünk.-hallottam meg ismét a meggyötört hangját.

- Miről? Miről akarsz Rosie?-fordultam lassan felé.

- Mindenről.

- És mi van ha én nem akarok?-kontráztam vissza.- Láttam a képeket… Tudok majdnem mindent és nekem pont elég ez.

- De…-kezdett bele valami monológba, de elakadt a szava.

- Tudod mit Rosie… Nem érdekel.

- De… Naty…

- Mit akarsz megmagyarázni? Iker szeretője voltál… vagy is most is még. Emellett még hazudtál is. Végig hazudtál nekem.

- Nem tudtam, hogyan mondhattam volna el…-motyogta.

- Mondjuk az elején? De tudod mit Rosie… Nem érdekel. Azt csináltok amit akartok!

14. fejezet

Iszonyatos hosszú volt az út Kuala Lumpurig. Egyszerűen emésztett az amit megtudtam indulás előtt. Minden… Szó szerint minden emésztett…Bátyám, Alvaro, és még Ramos is tudott mindenről. Sőt… Hibáztam én is nagyon jól tudom… De még is úgy érzem, hogy becsaptak. Pontosan azok csaptak be akikben az elmúlt időszakban megbíztam. Ezek szerint túlságosan is bíztam bennük…

...Lemásztam a futópadról és kezembe vettem az ásványvizes üveget. Túl sok minden jár a fejemben és szükségem van arra, hogy valahogy lefárasszam magam. Reméltem, hogy kicsikét elterelem a gondolataimat, de sikertelen volt.

-Minden rendben?-lépett be a helységbe Tommi.

- Persze.-vágtam rá azonnal és tudtam pontosan ezzel árulom el magam. De be kell vallanom nem Tommival akarom megbeszélni ezeket a dolgokat.

- Segíthetek edzeni ha gondolod…-sétált közelebb és a táskáját ledobta a földre.

- Nem szükséges.-ráztam meg a fejem és megtöröltem az arcomat a törölközőbe. Tommi hatalmasat sóhajtott és tudtam tisztában van mindennel.- Sebastiannal foglalkozz, hiszen ő a legfontosabb.

- Azt akarom, hogy neked is jó legyen.

- Szerintem ezen már túl vagyunk nem?-kontráztam vissza és ebben a pillanatban esett be szinte Sebi az ajtón.

- Bocsi a késésért.-vágta rá reflex szerűen majd meglepődött ahogy megpillantott.- Naty nem tudtam, hogy te is itt vagy.

- Már nem is zavarok. Mai napra végeztem.-forgattam a szemeimet. Összekaptam a cuccaimat és elindultam a felvonó felé amikor Sebastian utánam rohant.

- Naty várj meg…

- Igen?-fordultam felé miután megnyomtam a lift hívó gombját.

- Beszéljünk… Beszélgethetünk.-mosolygott rám bátorítólag.

- És mi van ha én nem akarok beszélgetni?

- Naty…-sóhajtott fel.

- Megyek… Lezuhanyzok.-hagytam magára a barátomat…

…Lezuhanyoztam és a hajamat törölgetve sétáltam vissza a szobámba. Mobilomat a kezembe vettem és némán konstatáltam, hogy van egy újabb nem fogadott hívásom Ramos-tól. Be kell vallanom, hogy nem akarok most még beszélni vele. Hiszen ugyan úgy elindította a lavinát ő is. Mint ötlet szerző… Nem értem mire akar kilyukadni… Miért tette ezt? Hatalmasat sóhajtottam amikor kopogtak.

-Szabad!-szólaltam meg hangosan és volt egy sejtésem ki az aki zavarni akar jelenleg… és igazam is lett, hiszen Sebastian lépett be az ajtón.

- Szia Naty… Átharapod a torkom?-tette fel csendesen a kérdést.

- Sebi…-sóhajtottam fel.

- Eléggé feszült voltál lent…

- Szerintem meg van rá az okom.

- Naty…-sóhajtott fel és sétált közelebb hozzám. Próbálta összeszedni a gondolatait és próbált valami okosat kinyögni, de tapasztalatból mondom rohadt mód nem egyszerű. Kíváncsian pislogtam rá, de meglepetésemre Sebastian nemes egyszerűséggel megölelt. Kellett pár másodperc mire kapcsoltam és megöleltem én is. Talán ez hiányzott a legjobban, hogy valaki kicsikét megértsen engem is. Percekig álltam csak és öleltem szorosan a barátomat.

- Minden rendben lesz Naty.-nyomott egy puszit a homlokomra.

- Becsapva érzem magam.-léptem el tőle egy hatalmas sóhaj kíséretében. Megfogta a kezemet és a kanapéhoz húzott. Úgy roskadtam le rá, mint egy zsák burgonya.

- Azon csodálkoznék ha nem így éreznél.

- Tudom… Tisztában vagyok vele, hogy kicseszett nagyot hibáztam én is… Hiszen vonzódtam Heikkihez… Ha úgy adódott volna lehet le is fekszek vele…

- Ugye tudod, hogy ennyire nem kell részletezned, hogy mit csináltatok volna?-tette fel csendesen és megfontoltam a kérdést.

- Tudom… Csak…

- Így könnyebb.-fejezte be helyettem a mondatott, mire én csak bólintottam.

- Becsapva érzem magam.

- Ez valahogy érthető Naty… De veled van Ramos. Segíthet…

- Ramos is tudott mindent…-bukott ki belőlem.- Még ő adta az ötletet Ikernek.

-  Tessék?-lepődött meg Sebastian és olyan képet vágott, mint aki egyetlen szavamat se értette.

- Jól hallottad… Sergio is tudott mindenről.

- Haragszol rá?

- Utolsó „beszélgetésünk”-mutattam látványosan az idézőjelet, hiszen mindennek nevezhető volt az utazás előtt- Felképeltem… mert bevallotta tudott mindenről…

- Naty…-sóhajtott fel.

- Tudod van egy íratlan szabály… Ami az öltözőben történik ott is marad.

- Kérdezhetek valamit?

- Miért ne kérdezhetnél?-húztam fel a szemöldökömet.

- Mi bánt jobban? Iker hűtlensége…

- Ramos árulása… és talán leginkább Rosie… Hogy pont Rosie az a nő… Aki mind végig kedves volt velem… Segített a baleset után…-soroltam azokat a dolgokat amik eszembe jutott.- Szinte biztos, hogy csak azért tette…

- A barátod.

- Lelkiismeret furdalásból tette csak. Ilyen barátok nem kellenek.-ráztam meg a fejem lemondóan…

***

Istentelen csipogásra ébredtem. Nem hiszem, hogy ez az én szobámba történik… Morogva fordultam az oldalamra és szorítottam fejemre a nagy párnát. Francokat… Francokat legyen már csend... Kellett pár pillanat, hogy rájöttem az én telefonom csap lármát az éjszaka közepén. Szemeimet törölgetve vettem kezembe a készüléket és meglepetésemre Rosie képét pillantottam meg. Egy régi kép… Amikor együtt voltunk és kettesben megléptünk a nagy világ elől. Ekkor szinte biztos voltam benne, hogy szerelmes volt belém… és én is belé… Csak gyáva voltam. Túlságosan gyáva. Megnyomtam a fogadás gombot.

-Igen?-szólaltam meg rekedtes hangon.

- Sebastian Rosie vagyok.-suttogta a lány.

- Szia.-köszöntem újra. Gondterhelten masszíroztam az orrnyergemet.- Miben segíthetek neked Rosie? Malajziában vagyunk már, de ezt Tommitól tudhatod…

- Tudom Basi… Tudom… Csak szólni akartam…

- Miről?-lepődtem meg.- Sok minden történt mostanában.

- Alvaroról van szó.

- Tessék?-fakadtam ki és meglepetésemben azonnal felkúsztam az ágyban és felkapcsoltam a lámpát.- Mit mondtál Rosie?

- Most… Ma az első szabadedzés végén Alvaro bukott. Kórházba kellett vinni…

- Mit csinált már ez a hülye?-illettem nem túl kedvesen a spanyol motorost.

- Úgy hallottam, hogy eltört a combcsontja.-suttogta a finn nő.- Basi komoly sérülés. Az egész paddock ezt mondja… És azt akartam, hogy Naty tudja… De… De…

- De nem tudtad, hogy felhívhatod-e…

- Utál?-kontrázott vissza. Nem tudtam, hogyan is fogalmazhatnám meg mit is érez jelenleg a barátom. Főleg a mai beszélgetésünk után.

- Nem tartozol mostanában a top10-es kedvencei közé…

- Nem így akartam Basi…

- Ezt nem nekem kell megmagyaráznod Rosie.-ráztam meg a fejem. Hiszen pontosan így gondoltam… Nem nekem kell megmagyaráznia a tetteit… És emellett akármennyire tagadnám rosszul esne nekem is. Pár pillanatig csend honolt a vonal másik végén.

- Szólnál Nataliennek kérlek? Nem kell elmondanod, hogy én szóltam neked… Csak gondolom Alvaronak is jól esne, hogy ha ebben a nehéz időben nem lenne egyedül.

- De…

- Basi…-szólalt meg lágy hangon.- Kérlek szépen.

- Rendben! Szólok Natynak.-egyeztem bele végül és miután megszakítottam a hívást. Hatalmas sóhaj után másztam ki az ágyból és nyújtózkodás után sétáltam át szomszédos szobába. Halkan nyitottam be az ajtón és a félhomályban is tökéletesen kivettem a kupacot az ágy közepén. Leültem az ágy szélére és óvatosan megsimogattam a karját.

- Naty…-szólaltam meg halkan, de nem mozdult.- Naty…-másodjára kicsikét erősebbre és határozottabbnak bizonyult minden mozdulatom, hiszen kis híján leugrott az ágyról.

- Héé…héé nyugi! Itt vagyok… én vagyok Naty.-simogattam meg az arcát. Rám pillantott és láttam rajta, hogy világát se tudja. Bár ezen meg se lepődök.

- Sebi… Mi történt?-túrt a hajába.- Baj van? Történt veled valami? Vagy Tommival?-ráncolta a homlokát miután felkapcsolta az éjjeli szekrényen lévő kislámpát.

- Kérlek nyugodj meg!

- Ha így kezdesz valamit nem tudok nyugodt lenni.

- Most láttam a hírekben…-tudom nem a leghihetőbb szöveg, de nem mondhatom azt, hogy Rosie hívott. Ebben a helyzetben nem mondhatom azt.- Alvaro kórházba került.

- Tessék?-dermedt le egy pillanat alatt a spanyol lány.

- Alvaro kórházba került… Bukott az első edzés végén és nagy valószínűséggel eltört a combcsontja.

Naty egy fél percig ledöbbenve pislogott rám majd legnagyobb meglepetésemre kipattant az ágyból és öltözködni kezdett.

-Mit csinálsz?

- Oda kell mennem.-habogta.- Combcsonttörést műtik. Meg fogják műteni.

Felpattantam az ágyról és megfogtam a két kezét.

-Naty nézz rám!-szólaltam meg kedvesen.- Nézz rám!... Vegyél nagy levegőt! Gondolj át mindent!

- Oda kell mennem!-motyogta.

- Tudom.-bólintottam. Ebben a pillanatban nyílt ki a szoba ajtaja és Tommi jelent meg a küszöbön.

- Megzavartam valamit?-kérdezett rá.

- Katarba kell mennem.-jelentette ki Naty.

- Mi történt?-értetlenkedett a finn. Tudtam, hogy neki az első gondolata Rosieval kapcsolatos.

- Alvaro kórházba került.-sóhajtottam fel.- Várj egy pillanatot Naty.

Bólintott a lány és addig én visszasétáltam a szobámba. A táskámba kezdtem el kutatni, de hamar kezembe került a hófehér boríték. Meglepetésnek szántam… de nem is gondoltam, hogy ilyen alkalom miatt kell odaadnom ezt.

-Tessék Naty…-nyújtottam át neki a borítékot.

- Mi ez Sebastian?-lepődött meg.

- Szerintem most ez a legtökéletesebb dolog.-húztam meg a vállam. Repülőjegy… Dohába…