7. fejezet

Itt vagyunk a teszt helyszínén már. Natalien elkísért, hiszen a RedBull nem tart igényt az első teszten a szolgálataira. Kicsit örülök, hogy velem van… Kiszakad Madridból… Kiszakad a hétköznapokból és talán kicsikét elszakad Ramostól is. Nem bánom, hogy vele van. Igazából én is tehetek arról, hogy a focista karjaiban kötött ki. Hogy miért tettem? Talán berezeltem… De nem is tudom megmondani miért tettem igazából. Azonban ha így túl lép az elmúlt időszakon nem lesz semmilyen kétségem.

A pályát futottam körbe, és éppen visszaértem a paddockba amikor megpillantottam Natalient, ahogy Rosieval trécsel. Nehezen viselem ezt a képmutatást. Tudom hibás vagyok én is, hiszen a kezdetek kezdetén el kellett volna mondanom, hogy Iker megcsalja… és talán azt kellett volna elmondanom, hogy kivel teszi ezt… De rosszabbul viselem azt ahogy Rosie teszi az ártatlant.

-Bati.-mosolygott rám a barátom ahogy megpillantott.- Azt hittem világgá mentél.

- Csak körbe futottam a pályát.-pusziltam meg a homlokát.

- Érzem.-vigyorgott még mindig.

- Lezuhanyozok. Utána mehetünk kajálni. Mit szólsz hozzá?-kérdeztem rá. Naty csak bólintott. Rosie addig is kimérten ácsorgott tisztes távolságra tőlünk és gondosan kerülte a tekintetemet. Ezt igazából a nyár óta csináljuk. Mióta számomra nyilvánvaló lett minden, amikor minden szidalmat és vádaskodást egymás fejéhez vágtunk. Túl lőttem a célon? Lehet… De nem tudtam és nem is akartam semmit se megmagyarázni. Naty mobilja hangos zenélésbe kezdett és ahogy előhalászta a táskájából a készüléket felém fordította és tudtam ez most kicsikét hosszabb beszélgetés lesz, hiszen a kijelzőn a sevillai focista nevét olvashattam.

- Most már mindig ez lesz Alvaro?-szólalt meg Rosie, gondosan azok után, hogy Naty eltűnt a konténer mögött. Tudtam direkt nem szólalt meg korábban, hiszen akkor mind ketten magyarázkodhatnánk.

- Mire gondolsz?-kérdeztem vissza egyszerűen. Pedig sejtem mire gondolt. Vagy is… pontosan tudom mire gondol de jelen pillanatban legjobb és legegyszerűbb dolog volt tenni az értetlent.

- Tesszük a hülyét és szinte úgy viselkedünk egymással, mint ha idegenek lennénk? Miért jó ez?

- Nekünk nincs miről beszélnünk.-jelentettem ki és elindultam a csapatom felé.

- De van miről beszélnünk.-szólt utánam a nő és megtorpantam. Az ajkaim egy pillanat alatt vonalba préselődtek és fegyelmeznem kellett magam, hogy ne tegyek meggondolatlan dolgot. Lassan fordultam meg és tettem felé két lépést.

- Akkor beszélgessünk Rosie. Miről akarsz beszélgetni?-tettem fel cseppet ironikasan a kérdést.

- Alvaro…

- Mikor akarod elmondani, hogy te vagy az a nő? Hogy te voltál az akit Casillas kedvére meghúzott amikor csak akart?-soroltam a felmerült kérdéseimet..- Vagy arra vártok, hogy mikor jelenik meg a fényképetek az újságokban? Mert megsúgom Rosie Madridban bármikor lebukhattok és a ti életeteken fog csámcsogni.

- És te mikor akarod elmondani, hogy tudtál az egészről?-kontrázott vissza a finn nő és az egész testem megfeszült.- Vagy mikor mondja el Ramos neki, hogy a kezdetektől tudott az egészről? Sőt… Mert szerintem nem csak az lesz fájó pont Naty számára ha kiderül részemről az igazság… Hanem ha rájön arra, hogy ti tudtatok mindenről.…-bökött mellkason hirtelen a lány.- Ugyan olyan árulásnak fogja venni. Sőt talán nagyobbnak.

- Ezzel nem oldasz meg semmit se.-csóváltam meg a fejemet komolyan.- Rosie rájöhetnél valamire.

- Mire?-lepődött meg őszintén.

- Azzal nem nyersz bűnbocsánatot senkitől se, ha addig vársz az igazsággal amíg Naty boldog nem lesz Ramos-szal. Nem tudod elfelejtetni vele azt ami történt.-csóváltam meg a fejem.

- Nem tudod megakadályozni az igazságot Alvaro. Találkozok vele… Beszélgetünk… A ba…

- Ha most azt mondod, hogy a barátod röhögő görcsöt kapok.-horkantottam fel ironikusan.

- Nem vagy különb Alvaro… Csak neked is könnyebb vagdalkozni ahelyett, hogy belátnád a hibáidat.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Hogy is hívják a volt barátnődet… vagy éppen a jelenlegit?

- Noelia nem tartozik ide.-ráztam meg a fejem.

- Pedig úgy tudom, hogy pontosan miatta lett vége a kapcsolatodnak…

- Tudod mit Rosie… Akadj le a kapcsolatomról. De elhiheted teszek róla, hogy Naty észhez térjen…

***

Itt vagyunk már Malajziában és be kell vallanom fogalmam sincs Alvaroba mi ütött. Nem beszél velem… Vagy is az egy szavas válaszokat lehet beszélgetésnek nevezni? Igen… Nem… Talán… Ha lehet akkor beszélgetünk. Kényelmetlen a szitu? Nagyon… De idő kell tudom és minden megváltozik.

Kint vagyunk a pályán és jelenleg nincs más dolgom, mint Alvarora figyelni és nem útban lenni, már amennyire ez lehetséges.

Bati az utolsó ellenőrzését hajtja végre a ruháján miután átadta a kulacsát nekem. A ventilátor mellé helyeztem le a tárgyat majd megszorítottam a vállát.

-Vigyázz magadra!-kértem kedvesen és bátorítólag rá mosolyogtam. Csak fél szemmel rám sandított, de ott folytatta ahol éppen félbe szakítottam.

- Megpróbálom.-felelte kicsikét flegmán. Nem válaszoltam inkább. Vállat vontam ahogy hátra léptem és ezzel utat engedtem neki, hogy el foglalhatja helyét a feketére festet Suzukin. Helyet foglaltam Alvaro székében és amennyire lehet kényelembe helyeztem magam. Hosszú nap elé nézek, hiszen az ilyen teszt napok rém unalmasak, de annál hasznosabbak. Fél óra elteltével jött ki először Alvaro a boxba. Elmondta a tapasztalatait és most még apró változtatások után indult is vissza a pályára. Újabb fél órás etap következett. Azonban legnagyobb meglepetésünkre Alvaro 10 perc múlva visszatért a garázsba. A szerelők meglepődve vették át tőle a motort, de hiába kérdezgették, hogy mi a baj nem kaptak választ. Bati sietős léptekkel indult meg be és annál határozottabban próbálta leszedni magáról a sisakot. Kíváncsian léptem felé és vártam, hogy kinyögjön bármit is… Azonban ahogy a sisak hangosan koppant a padlón és észbe kaptam Alvaro egyszerűen lehányta a tornacipőmet.
- Valaki…-kiáltottam el magam kicsikét hisztérikusan, de szerencsére résen voltak körülöttem és azonnal egy vödröt nyomtak a barátom kezébe, mire jött a következő...
Három negyed óra múlva már az orvosi szobában tartózkodunk. Alvaro olyan fehér, mint a frissen festett kórházi fal. Infúzió lassan csepegett le felé. Szinte hallani lehet minden egyes cseppet, hiszen egyikünk se szólalt meg. Még akkor se amikor a Suzuki csapatfőnöke is csatlakozott hozzánk.
- Jobban vagy már?-érdeklődtem Alvarotól csendesen. Egyszerűen csak bólintott majd a vizes ruhát újra a homlokára rakta.
- Az orvos szerint napszúrás vagy hőguta… ittál te tegnap eleget?-vetett fel egy teljesen jogos kérdést Tony.
- Szerintem nem nagyon.-válaszolta Bati őszintén.
- Miért nem figyeltél rá? Ez is lenne a feladatod!-esett nekem a főnök hirtelen. Annyira meglepett, hogy csak tátogtam mint az akváriumban keringő aranyhal.
- Már nem a csapat tagja. Csak a kísérőm és tegnap külön töltöttük a napot.-kelt a védelmemre Alvaro. Kikerekedett a szemem, hiszen az elmúlt napokban nem így viselkedett velem.
- Ja… elfelejtettem.-vakarta meg a tarkóját Tony.
- Motorra akarok ülni.-tápászkodott fel az orvosi ágyról Alvaro ahogy félre dobta a vizes rongyot, de egyszerre léptünk oda Tonyval és nyomtuk vissza.
- Ma már 100%, hogy nem. Szerintem holnap se. Nem kellene kockáztatni. Tudod, ha ez most nem hányással jelentkezett volna, hanem ájulással akkor még rosszabbul jártál volna…
- Így is kukás az egész tesztem.-dünnyögött hangosan.
- Két hét és itt a következő. Nyugalom. Katarban már minden rendben lesz.-veregette vállon a főnök.- Most muszáj mennem, mert meg kell néznem mit csinálnak a fiúk. Ne pattogj! Hallgass Natyra és az orvosra. Az infúzió pedig nem árt. Sziasztok!...

…Malajziából hazaérve a helyzetünk nem sokat változott. Alvaro jött ment és egyszerűen nehezen tudtam megfejteni, hogy mi is a baj. Ramos-szal nem igazán találkoztunk, hiszen a hétvégi bajnoki miatt nem is tartózkodik a városban. Hozzá szokhattam volna már… Tudom. Éppen a frissen kimosott ruhákat válogattam szét amikor megszólalt a mobilom.

- Szia Isa. Mizus?-csicseregtem és újra a ruha után nyúltam, hogy folytassam amit elkezdtem.
- Na… Naty…-szipogta a lány. Azonnal éreztem, hogy itt baj van, hiszen Isabel nem szokott ennyire kiborulni… Hiszen kettőnk közül Ő az aki minden erősebb és stabilabb.
- Jól vagy? Isa válaszolj! Kérlek.
- Gye…gyere ide kérlek. Baj van.-nyögte ki nehezen.
- Veled történt valami? Isa kérlek beszélj érthetően.
- Nem… Robertel.
- Mi történt? Isa mi történt?-kezdtem elveszteni a talajt a lábam alól, hiszen eszembe jutott minden. Szó szoros értelemben minden. Isabel mesélt róla, hogy ezen a hétvégén Olaszországban lesz és elkíséri Robertet egy rally versenyre pedig nincs köztük semmi a barátságon kívül. Csak megkérte a lengyel, hogy kísérje el ő pedig természetesen igent mondott neki.
- Életveszélyben van.-sikerült hüppögés nélkül kimondani a mondatát.- Kérlek Naty…
- Azonnal indulok. Jelentkezek, ha odaértem.
- Rend…rendben. Köszönöm…
…Késő délután érkeztem meg. Ahogy kórházhoz értem kiderült, hogy Isa beszélt a biztonsági őrrel és beengedettek engem is.  A kórházon belül csend volt… idegesítően nagy volt a csend. Robert menedzsere akit látásból ismerek a paddockból és nagy valószínűséggel a navigátora a váró terem egyik végében ücsörgött és halkan beszélgettek, míg a barátnőm a terem másik végében ücsörgött egy műanyagszéken. Isa arcán patakoztak a könnyek, remegett a keze.
- Más fél órája műtik…-kezdett el beszélni, de újra zokogni kezdett. Megfogtam a kezét, ami olyan hideg volt, mint a jég.
- Kérlek szépen lélegezz mélyeket.-ez volt az egyetlen épp eszű gondolatom.  Tudom az ilyen helyzetek sose egyszerűek…  A reménytelenség… A fájdalom.
- Az orvosok azt mondták, hogy hívjuk ide a szüleiket is. Nem tudnak semmi biztosat se mondani… Naty én félek.-megöleltem. Fontos Isanak Robert a mai napig… Jártak, együtt éltek, szerelmesek voltak… Most pedig barátok… Muszáj lesz erősnek lennem és támogatnom Isat, hiszen teljesen szétcsúszott.
Az órák nagyon lassan teltek el. Szinte mintha egyszerűen állna az idő. Orvosok sehol és csak befelé mennek a műtőbe és ki felé senki. Megérkeztek Robert szülei és az új barátnője aki nagyon egyszerű lány Edyta. Ismerik egymást Isaval így ők rögtön beszélgetni kezdtek, hogy mi is történt. Addig egyszerűen meghúztam magam a műanyag széken. Úgy éreztem beszélnem kell valakivel különben begolyózok. Tudom, hogy jobb esetben már haza ért.

-Ramos… Tudunk beszélni?-kérdeztem csendesen és meg se vártam, hogy köszönjön.

- Szia Naty.-köszönt lelkesen Sergio.
- Szia.-sóhajtottam egy nagyot és már az jól esett, hogy hallom a hangját. Kicsit erősebbnek éreztem magam.
- Jól vagy?-érdeklődött a hosszú csend után, hiszen tudom meg kellett volna szólalnom már.
- Olaszországban vagyok. –feleltem csendesen.
- Mi történt Naty? –hallottam a hangján, hogy őszintén meglepődött. Azt hiszem sok mindenre számított de erre nem.
- Robert Kubica balesetet szenvedett. Isa ide hívott, mert egyedül nem bírná. Súlyos az állapota… nagyon súlyos. Már több, mint négy órája műtik és nem tudunk semmit se még.
- Nem tudtam róla. Nem rég értem haza.-tudtam, hogy sajnálja. Hallottam a hangján, hogy őszintén mondja.
- Semmi baj csak hallani szerettem volna hangodat.
- Ha bármikor beszélni akarsz velem csak nyugodtan hívj fel. De erre rájöhettél volna már.
- Köszönöm.-motyogtam. Láttam, hogy Isa abba hagyta a beszédet és elindult felém.- Most le kell tennem. Majd hívlak.
- Rendben. Szia.-bontottunk vonalat.
Isa visszaült mellém és nem szólt egy szót se. Csak ültünk egymás mellett. Megszorítottam a kezét, hogy éreztessem mellette vagyok én is. A percek lassan vánszorogtak, ami az ember idegeit még jobban tropára vágta. Isa eldőlt a műanyag széken és a haját kezdtem elpiszkálni. Szerencsére elaludt. Tudom a történtek és a rengeteg sírás miatt… Hiába ittam meg én is 5-6 kávét elszundítottam. Nem sok időre, de szinte felriadtam, amikor Fernando próbált betakarni.
- Semmi baj.-szólalt meg.
- Van valami hír?-dörzsöltem meg a szememet. Óvatosan mozogtam Isa nehogy felébredjen. Így legalább kicsit lenyugszik. Fernando leguggolt mellém és láttam rajta mennyire össze van törve.
- Körülbelül még fél óra.
- Hét órája műtik.-néztem az órájára, hogy biztos legyek magamban.
- Isa hogy viseli?
- Szerinted? Padlón van.
- Robert nagyon erős. Helyre jön. Erre pedig úgy gondolunk vissza, mint egy csúnya sötét fejezetre.-próbált lelket önteni belém, de inkább ez saját magának szólt.  
- Minden rendben lesz.-szorítottam meg a kezét bátorítólag.

- Nagyon remélem.- nézett fel rám és láttam a szemébe, hogy fél…

6. fejezet

Tisztába vagyok vele, hogy a két nappal ezelőtti születésnapi party megváltoztatott mindent. Kezdtük tisztábban látni a körülöttünk kialakult helyzetet, de egyikünk se akart a szokottnál is többet gondolni hozzá. Jól érezzük magunkat… Tudom így is boldog lehetek…

Igazából most is boldog vagyok… Hiszen Alvaro beadta a derekát és újra eljöttünk motorozni. Sergio pedig elkísért minket. Arra a régi beton pályára jöttünk ahol évekkel ezelőtt elkezdtük. Igazából minden itt kezdődött.

-Akkor itt kezdődött minden?-kérdezett rá Ramos, miközben a napszemüvegét az orrára bigyesztette és az ásványvizes flakont a kezébe lóbálta.

- Ide hozott ki apa először. De akkor már Alvaro elég profi volt. Sorba verte a nála nagyobb gyerekeket. –vigyorogtam.

- De ez a fruska hamar borsot tört az orrom alá.-forgatta a szemeit Bati látványosan.-Hamar ráérzett hogyan kell motorozni és rámenősnek lenni.

- Imádtam motorozni… Mondjuk most is.-vontam meg a vállam miközben a gerincvédőt szedtem elő a táskámból.

- Csak sokszor túlságosan is vakmerő vagy.

- Bagoly mondja verébnek.-forgattam a szemeimet mire Sergio felhorkantott vidáman. Alvaro kíváncsian pillantott rá, így a focista hirtelen köhögésnek álcázta a nevetését. Éppen bele bújtam a bőrruhámba amikor eszembe jutott egy dolog. Ami napok óta nyomaszt egy szinten.

- Valami baj van velem?-bukott ki belőlem amivel elértem, hogy mind két fiú értetlenül pislogott rám.

- Mi baj lenne veled Naty?-tolta fel a szemüvegét Sergio és közelebb lépett hozzám.

- Csak napok óta gondolkozok valamin…

- Ha Casillasra gondolsz…?

- Nem… Nem rá most.-ráztam meg a fejem.

- Akkor?-kérdezett rá a focista, miközben megcirógatta az arcomat.

- Rosie hetek óta nem keres. Nem veszi fel a telefont se.

Lehet csak képzelődök, de a két férfi azonnal összenézett és tanácstalanságot láttam az arcukon. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet.

-Biztos sok dolga van az egyetemen.-szólalt meg végül Alvaro.- Meg tudod lassan kezdődik a szezon. Gresini meg minden…

- Tudom…-motyogtam magam elé és megvontam a vállam.- Csak… Mindegy.

- Naty…

- Csak jó lenne néha egy lánnyal beszélgetni… De Isa Németországban van, Rosie pedig kerül.

- Ne paráz Naty. Minden ki fog alakulni…

…Mosolyogva sétáltam végig a folyosón. Csend van és ez jelenleg megnyugtató. A folyosó végén lévő irodának az ajtaján kopogtam és egy szabad után léptem be az ajtón.

-Szia Bátyus.-mosolyogtam rá. Fáradt sóhaj után állt fel a székről és lépett közelebb hozzám, hogy megöleljen. Az egyetlen mozdulatába benne volt minden. Fáradtság. gondterheltség..

-Mi a baj Sergio?-néztem rá csodálkozva ahogy elléptem tőle.

- Semmi.-rázta meg a fejét és hellyel kínált először.

- Hazudsz.-állapítottam meg.

- Hogy vagy? Olyan kisimultnak tűnsz.

- Jól vagyok… De ne terelj!-ráztam meg a fejem. Sergio felnevetett, de egyáltalán nem őszintén. Ismerem már annyira, hogy tudjam van valami.

- Paranoiás vagy kis húgom.

- Nem. Csak ismerlek már.-vontam meg a vállam.- Mi a baj? Munka?

- Nem.-sóhajtott fel a bátyám.- A múlt inkább.

- Tessék?

- Santiago járt nálam.

- Ne… ne… ne! Ne menj bele egyetlen hülyeségébe se!-csattantam fel. Sergio szeme egy pillanat alatt kikerekedett és láttam az arcán mindenre számított csak arra nem, hogy ilyen módon kifakadok.- Nem vesztettél eleget miatta?

- Natalien…

- Sergio  tudod jól, hogy ő az oka mindennek. Bíztál benne és minden hülyeségében követted. Elvesztetted miatta a hivatásod, a szüleidet és… És miattad vesztetted el Aya-t.-tudom a legrosszabb dolog amit most tehettem, hogy a volt menyasszonyára emlékeztetem. Azonban úgy éreztem szükség van erre. Valahogy a földön kell tartanom a bátyámat és tudtam ez az egyetlen lehetőségem.

- Tisztába vagyok mindennel Natalien.-húzta ki magát a széken. Érzem a belőle áradó feszültséget.

- Mit akart tőled az a rohadék?

- Azt mondta olyan dolgokról tud, ami megváltoztatná az életemet.

- Ugye nem hiszel neki?-kérdeztem vissza, de a bátyám nemes egyszerűséggel nem válaszolt. Elővette azt a nézését amit utálok. Amikor el akarja érni a tekintetével, hogy elhitesse velünk az igazát.-Sergio! Mond azt, hogy nem hiszel neki!

- Naty ezt te nem értheted!

- Nem vagyok hülye Sergio. Tudom nagyon jól, hogy bele kerülsz újra a mókuskerékbe… Újra bajba kerülsz.

- Miért mondtam el neked?-kérdezett rá magától és csak megcsóválta a fejét.

- Tudtam, hogy valami baj van hiszen minden az arcodra van írva.

- De miért van egy olyan érzésem, hogy tudsz Santiagoról?

- Hát…-akadt torkomon minden szó.

- Natalien…-állt fel az asztaltól lassan, de láttam minden izma megfeszült.

- Tonio említette pár hete, hogy tud róla…Hogy a városban van. De nem hittem, hogy megtalál téged. Ilyen hamar.

- Miért nem mondtad el?-csattant rám és összerezzentem hirtelen.

- Pontosan ezért!-tettem hasonlóan.-Nem változol.

- Mi van?

- Pontosan azt teszed mint régen!-szedtem össze a táskámat.- Pontosan ugyan azt teszed! Fejjel rohansz a falnak…

…Alvaro a szüleinél van addig én egyedül vagyok itthon. Pakolászok hiszen napokon belül indulunk Malajziába. Elkezdődik Alvaro számára a teszt szezon, ami egyenesen arányos azzal, hogy hamarosan a szezon is elkezdődik. A tegnapi beszélgetés a bátyámmal még mindig a fejemben járt. Sőt egyenesen zsongott tőle már a fejem. Félelem a lelkembe költözött, hogy Santiago megjelenésével egyenes arányos az, hogy Sergio is bajba fog keveredni. Mobilom kezdett el hangosan zenélni a konyha asztalon. Hatalmasat sóhajtottam és néztem meg, hogy kinek jutottam eszébe.

-Sebastian…-szólaltam meg.

- Naty… Szia. Zavarok?

- Miért zavarnál?-kontráztam vissza és hatalmasat sóhajtottam. Őszintén jól esett, hogy gondolt rám. Tudtam ő az egyetlen aki jelenleg ki tud szakítani a gondolataimból.

- Csak tudod… Szoktam udvarias is lenni.

- Tudom.-mosolyodtam el.- Hogy vagy Sebastian?

- Jól csak fáradtan. Tommi szadista… Már megint.

- Sebi.-nevettem el magam.- Tommi már csak ilyen. Tudod nagyon jól.

- Tudom.-dünnyögött mint egy nagy medve.- És még hideg is van itt Finnországba.

- Svájcba laksz. Az se mediterrán övezet.

- Most te is a véremet szívod?

- Tudod, hogy szeretlek.-feleltem lazán és megvontam a vállamat.

- Tudom, tudom.-sóhajtott fel.- Itt van Rosie is.

- Veletek van? Az tök jó.

- Igen… de úgy veszem észre, hogy veled is történt valami. Boldog a hangod.

- Inkább csak próbálkozom. Próbálkozom valakivel.

- Ramos-szal?-kérdezett rá és nyitva felejtettem a számat egy pillanatra.

- Te ezt honnan…?

- Naty hallottalak benneteket a szezon végén nem egyszer. Jártok?

- Inkább élvezzük az életet.-húztam meg a vállam.

- Milyen vele? Így is… Úgy is?

- Sebi te mióta vagy ennyire kíváncsi? Vagy éppen nincs nőd?-vigyorogtam magam elé.

- Naty ez most rohadt… Rohadt mód gonosz volt.

- Őszintén… Ha kanos vagy keress valakit magad mellé.

5. fejezet

Felsóhajtottam csak miközben néma csendben ücsörögtem az anyós ülésen. A rádió halkan zúg, és a kocsi motorjának a hangja jelenleg nyugtatólag hatott rám, de így is hirtelen rezzentem össze, amikor a sevillai focista érintését megéreztem az arcomon. Annyira elmerültem a saját gondolataimban, hogy azt is elfelejtettem itt van velem. Mosolyogva pillantottam rá. Visszatértem a valóságba tudja ezt ő is.

-Jól vagy?-érdeklődött csendesen, de láttam a tekintetén, hogy aggódik miattam. Fura érzés kavarog még a lelkemben, amikor rájövök, hogy aggódik értem valaki… Sebin és Alvaron kívül. Viszont az biztos Sergio Ramos aggódik értem.

- Persze.-bólintottam lassan és megfontoltan.

- Kicsit sápadt vagy.-állapította meg komolyan.

- Mióta analizálsz Sergio?-kuncogtam és éreztem pillanatok alatt szín került az arcomra.

- Így jobban festesz… Sokkal jobban.-kezét a combomra helyezte. Lassan cirógatta a bőrömet, hiszen január ide-oda ragaszkodott hozzá, hogy csinosan öltözzek fel és tegyem közszemlére a lábaimat. Hiszen ő imádja bámulni a lábaimat. Szerinte szexi. Így esett a választás egy fekete rövid ruhára.

- Ezt bóknak kellene vennem?-érdeklődtem tőle vigyorogva és a kezére csaptam, hiszen úgy gondolta nem figyelek eléggé és hagyom, hogy elkalandozzon.- Viselkedj! A barátaidhoz megyünk. Két hétköznapi barátként, és te felajánlottad a szolgálataidat, hogy ne kelljen taxiznom.

- A te barátaid is…-kacagott. Bár be kell vallanom tényleg úgy hangzott, mint ha számomra idegen emberek lennének.

- Akkor is. Csak nálad… vagy nálam játszunk ilyet.-mutattam a kezére, hiszen még most se zavartatta magát… Sőt talán még talán még bátrabb is lett.

- De a kocsi az enyém, és... Ha szó szoros értelemben nézzük amit mondtál…-eresztett meg egy kacér mosolyt.

- Azt hiszem kezdem kapisgálni mire is gondolsz.-haraptam bele az ajkaimba szégyellősen. Persze a kis ördög a vállamon nem mondana nemet az ajánlatra, de jelenleg nem csábulhatok el. Okosan kell viselkednem és nem csábulhatok el, hiszen várnak ránk.- De nem fogunk szexelni a kocsiba, a buli előtt.

- És a buli után?-kaptam spontán a kérdést.

- Sergio…-forgattam a szemeimet és nem sok hiányzott, hogy elnevessem magam.

- Tehát van esélyem.-nyugtázta, hiszen nem mondtam nemet neki.

- Disznó vagy.-paskoltam meg az arcát vigyorogva.-Perverz…és bolond.

- Erre még csak most jössz rá?-állt meg a piros lámpánál így áthajolt hozzám és megcsókolt.

- Nem. Azt hiszem már akkor rájöttem, amikor fejedbe vetted, hogy teljesíted az összes vágyamat.

- Azt hiszem már csak a motorozás maradt ki a listáról.-vigyorgott és újra megcsókolt.-De Bautista tett róla, hogy a motorozás is ki legyen pipálva.

- Ugye tudod, hogy állnak mögöttünk…-kuncogtam az ajkai közé, hiszen ránk dudáltak.- És a tortáról is lemaradunk.

- Nem érdekel, ugye sejted? Menjünk haza, és...-pillantott le a dekoltásomra és tudom mire utal jelenleg.

- Persze… Persze. Benne lennél mi?-forgattam a szemeimet miközben elindult a jelzőlámpa zöld jelzése és a harmadik dudaszó után.- És természetesen magyarázkodhatnánk, hogy véletlenül lekéstük mind a ketten a bulit.

Felnevetett le is parkolt az út szélére. Pár kocsira voltunk az étteremtől ahova Alvaro hívott mind kettőnket. Külön-külön, de szerintem tisztában van mindennel… A szilveszteri bulin eléggé kardoskodott amellett, hogy szexeljek Ramosszal olyan hamar és annyit amennyit lehet…Persze tudom ezt csak azért mondta, mert kanos volt és részeg… De még is igaza lett. közel három hét leforgása alatt több időt töltöttem a sevillaival, mint a volt barátommal az utolsó pár hónapban. Kikapcsoltam a biztonsági övet, de nem mozdultam meg. Nem tudtam még kiszállni, hiszen a lábaim se engedelmeskedtek nekem. Csak a focistára pillantottam, aki szintén ugyan olyan tanácstalannak tűnt, mint én. Napok óta érzem ezt a tanácstalanságot… Talán azóta mióta ott aludt nálam… Szinte arra várunk, hogy valamelyikünk kinyögje végre azt ami a lelkét nyomja. Hirtelen ötlettől vezényelve másztam át az ölébe. Nem volt a legegyszerűbben kivitelezett művelet, de sikerült. Nevetve ölelte át a derekamat.

- Ezzel nem tudsz lebeszélni semmiről se.-vigyorgott rám.- Ugyan úgy akarlak itt és most.

- Inkább csak azt akarom tudni, hogy a te fejedben is annyi gondolat kavarog-e, mint az enyémben…-motyogtam, miközben megigazítottam az inge gallérját és egy gombot kigomboltam a fekete ruhadarabon.

- Mi kavarog benned?-csavarta az ujjaira a hajamat. Örültem, hogy az Audinak sötétített ablakai vannak és még kint is sötét van. Ezerszer könnyebb, hogy nem lát senki se minket… Így. Legalább is remélem, hogy senki se lát minket.

- Szilveszter óta… vagy is előtte is már…-kezdtem bele a gondolataim kifejezésébe, de nekem is bonyolult volt így szinte nem is tudtam a szavakat mondattá formálni.- Sese mi most?

- Mi most?

- Járunk?-kérdeztem rá bátortalanul, mint ha attól tartanék szinte rögtön ki is nevetne. Elkerekedett a szeme, de szerencsére nem nevet. Ezerszer rosszabb lenne ha most rajtam nevetne. Így is azt kívánom bár megnyílna a föld alattam…

- Fogalmam sincs.

- Nekem sincs.-gomboltam ki még egy gombot és óvatosan végig húztam az ujjaim hegyét a csupasz bőrén.

- Ezzel nem segítesz abban, hogy gondolkozzak.-kapta el a két csuklómat, hiszen nem voltam elég gyors hiába akartam elhúzni a kezeimet tőle.

- Ohh…-nyögtem ki kislányosan és annyira ártatlanul amennyire csak tudtam, pedig tisztában voltam minden mozdulattal, amit megtettem. Okkal tettem, hogy hergeljem. Talán ez a leghelyesebb kifejezés.-Bocsánat.

- De nevezhetjük öhm... kapcsolatnak? - simított végig az arcomon gyengéden.

- Akár… És kialakul nem? Mindig minden kialakul.-bizonygattam mosolyogva. Elnevette magát, hiszen az elmúlt időszakban túl sokszor hallotta ezt tőlem.  „Minden kialakul… Valahogy minden kialakul előbb-utóbb…”A balesetek után jobb napjaimon is ezzel bíztattam magam… Rosszabb napokon pedig pokolra kívántam mindent és mindenkit… Még őt is, hogy nem hagyott békén. A nyakamra járt, hogy ne adjam fel… Ne hagyjam el magam… Ne hagyjak fel a gyógytornával… És ezeken a napokon ő mondta ugyan ezt… „Minden kialakul”…  Óvatosan fogta közre az arcomat a két tenyerével és csókolt meg lágyan. Szokott ennél követelőzőbb is lenni, de most kimondottan finom… Hajába túrtam és a mellkasának dőltem és ugyan olyan finoman viszonoztam a nyelvjátékát… Ujjaim egy pillanat alatt kalandoztak el és szabadítottam ki a következő gombot a „fogságából”. Egy pillanat alatt vette át az irányítást. Követelőzően falta az ajkaimat és tért át a nyakamra. Hatalmasat sóhajtottam és minden ész érvet elfelejtettem amivel eddig tudtam tartani magam az elhatározáshoz mi szerint a buli fontosabb. A ruhám pántja lecsúszott a vállamról és tudom nagy szerepe van benne a sevillainak… A kellemes és egyre élvezetesebb pillanatokat azonban hirtelen zavarta meg, hogy valaki kopogott a kocsi ablakán. Olyan lendülettel próbáltunk szabadulni egymástól, hogy összefejeltünk a focistával. Átcsúsztam az anyós ülésre és kicsikét kábultan igazgattam magamon a ruhámat. Csillagok amiket láttam jelenleg teljesen indokoltak voltak, de most se tudnám megmondani, hogy ki a fene akart ránk törni.

- Francokat.-káromkodott Ramos, miközben sietve gombolta be az ingét. Először csak harsány, de annál ismerősebb kacagást hallottunk.

- Galambocskáim…

Ahogy voltunk csapzottan másztunk ki a kocsiból és még köszönni is elfelejtettem annyira lángolt a fejem. Próbáltam bele bújni a dzsekimbe, miközben Alvaro ismét kacagni kezdett rajtunk.

- Csibéim bejönnétek végre vagy enyelegtek egy kicsikét még? Nekem mindegy, de szerintem előbb-utóbb befagy a hátsótok.

- Ugye tudod, hogy megzavartál valamit.-dohogta Sergio.- Valami lényegre törő fontos dolgot.

- Sergio.-fakadtam ki cseppet hisztérikusan.

- Inkább én mint egy rendőr.-kuncogott Alvaro.

- Alvaro, köszi a meghívást - nyomtam egy puszit az arcára, kerülve a kínosabb szituációt. Nevetett csak és kezet fogot Ramos-szal is.

- Haver ajándékot is hoztam.

- Nekem vagy magadnak?-bökött rám. Tudtam jelen pillanatban nagyon is direkt célozgatnak… Nekem. Főleg az előbbi jelenet miatt.

- Itt vagyok én is ha nem zavar. - morogtam fél hangosan...

Mind ketten felszabadultan kacagtak rajtam és Sergio udvariasan beterelt az ajtón. Szinte mindenkit ismertem az asztalunknál ücsörgő emberek közül. Kedvesen fogadtak és ez megnyugtatott. A vacsora is kellemes hangulatban telt el. Vevő voltam a viccekre és az ugratásokra. Ha kellett megvédtem magam, és Sergio mind végig mellettem volt. Szinte védelmezett. Hajamat piszkálta és puszit nyomott néha a homlokomra.

-Jól szórakoztok?-morogta meglepetésemre Xabi az asztal túl oldalán. Egész este szótlanul méregetett, pedig tudom el tudja engedni magát a baszk focista ha kedve van hozzá.- Feszült a hangulat a csapatnál, de ezzel az enyelgéssel csak rátesztek egy lapáttal.

- Mou miatt feszült a hangulat és nem miattam. Ne fogd rám!-sziszegte Sergio.

- Ne vitatkozzatok!-szorítottam meg a védő térdét és pillantottam rá.-Kérlek!

- Nem vitatkozunk Naty.-rázta meg a fejét Sergio. A társára pillantott aki megvonta a vállát nemes egyszerűséggel.- Ha bajod van velem négy szem közt beszéljük meg és ne így... Nem tartozik senkire se.

- Nincs bajom senkivel se...-vágta rá Xabi.

- Dehogynem... még mindig Őt véded. Állandóan azt szajkózod, amit Ő akar hallani.-csattant fel Sergio mire Fabio is összerezzent pár méternyire tőlünk.

- Kérlek... - simítottam meg a mellettem ülő férfi arcát.  Meg kell nyugtatnom a védőt nehogy balhét csináljon.- Ne rontsuk el Arbe napját. Ez az ő szülinapja. Kérlek...

Fabio ahogy engem bámult kezdett nyomasztóvá válni. Azt várja, hogy én legyek a villámhárító a két társa közt. Hogy próbáljam megakadályozni a kitörni készülő vitát. Sergio tekintette meg akadt rajtam és láttam rajta, hogy elértem a célomat. Elgondolkozott a szavaimon és lassan bólintott.

-Köszönöm.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten kicsikét.-Táncoljunk inkább.

- De te utálsz táncolni.-csodálkozott el őszintén.

- Nem baj. Ha a tánccal tudom megakadályozni, hogy megöljétek egymást akkor még ebbe is benne vagyok.-álltam fel a székről és kinyújtottam a kezemet a sevillai felé. Aki először még közelebb hajolt a társához. Súgott neki valamit aki csak megcsóválta a fejét először és volt annyira bölcs, hogy nem szólalt meg.

- Mit mondtál neki?-kérdeztem rá miközben a vállára tettem a kezemet immár a parket közepén.

- Nem lényeges.-mosolygott rám és megpuszilt. - Sajnálom Natalien... Nagyon. Azt hittem mindenki normális lesz itt és…

-Nem lényeges. - csóváltam meg a fejem. Nem zavart, ahogy a teljes nevemen hívott. Elég sokszor szokta mostanában.

- De...-próbált valami értelmeset kinyögni, de nem hagytam neki.

 - Egy csapat vagytok... Több időt töltöttök együtt mint az asszonyokkal. Nem marhatjátok egymást miattam…

- Szekálja mindegyik az asszonyt és ne minket.-vélekedett és elmosolyodtam.

- Bolond vagy.

- Erre most jöttél rá? - puszilt arcon majd a nyakamhoz bújt. Szeretem, amikor ilyen. Igazából el se tudtam képzelni, hogy ilyen oldala is van.

- Nálam alszol ma?

- Alvaro nem örülne neki.-vágta rá azonnal. Tudom kimondottan semmi bajuk sincs egymással, csak néha feszült a hangulat köztük, mert mind a ketten tudnak mindent… Hogy Karácsonykor kicsikét megbolondultunk Alvaroval és lefeküdtünk egymással… Utána pedig pár napra rá jött a Szilveszter éjszaka… És na… Tudjuk mi történt.

- Bati a szüleinél alszik, mert holnap motocrossozni fog. Kettesben lehetnėnk...

- Hölgyem el akar csábítani?- tette fel komolyan a kérdést.

- Azt hittem hogy elég világos voltam a kocsiban.-tettem az ártatlant.-Mindenki minket bámul.-konstatáltam ahogy körbe pillantottam.

- Had tegyék! - vont vállát nem törődöm módon. Lassan forgatott meg és húzott magához. Az egyik keze a derekamon pihent, a másik az ujjaimon táncolt. Arra vártam, hogy valamit mondjon nekem. Túlságosan csendes.-Irigykednek.

- Fejbe rúgtak ma az edzésen?-olyan spontán kérdeztem rá, hogy még én is meglepődtem rajta.

- Nem emlékszek rá… De szeretnéd mi?-húzta el a száját el fél oldalas mosolyra.

- Akkor most legalább én ápolhattalak volna téged.-cirógattam meg az arcát. A legbájosabb mosolyát vette elő mielőtt megcsókolt volna... Kellemesen telt az este. Táncoltunk... Beszélgettünk és kínosan ügyeltem arra, hogy Xabi ne kerüljön Sergio közelében. Mert félek nem biztos, hogy másodjára elég lennék ahhoz, hogy lecsitítsak egy kirobbanó veszekedést. A torta után nem sokkal megkértem Sergiot, hogy menjünk haza hozzám. Fáradt voltam hiszen a napomat az edzőteremben töltöttem.  

Örültem a csendnek ahogy beléptünk a lakásba.

 - Akkor kettesben vagyunk?-kérdezett rá a focista miután lesegítette rólam a kabátomat.

- Szerintem igen. De várj!-emeltem fel a kezemet jelezve, hogy csak egy pillanatott kérek csak.-Alvaro itthon vagy?-kiabáltam el magam és nem kaptam választ.-Szerintem kettesben vagyunk.

 - Végre kettesben. Akkor van esélyem, hogy elcsábítsalak?-vigyorgott.

- Ennyire felizgultál?-kuncogtam ahogy magára hagytam. Leroskadt a kanapéra miközben lerúgtam a cipőmet magamról.- Kérsz valamit inni?-kiabáltam a konyhából neki. A hűtőt kinyitottam és szemügyre vettem mi is van itthon.

Azt konstatálni tudtam, hogy alig van itthon valami kaja... De nem is ételt kerestem, hanem inkább egy kis alkoholt. Szerencsére találtam egy üveg sangriát. Tele öntöttem a két poharat hazai borral és visszasétáltam a nappaliba. A focistát ugyan úgy a kanapén találtam, de azonnal mosolyogva pislogott rám ahogy észre vett.

- Csak ez van itthon.-húztam meg a vállam és miután átadtam a poharat neki lehuppantam a kanapéra. Hatalmasat kortyoltam a borból de mosolyogtam. Összenéztünk Sergioval aki ugyan úgy mosolygott mint én. Kivettem a kezéből a poharat és a dohányzó asztalra raktam a sajátommal együtt. Az ölébe másztam hasonlóan, mint ahogy pár órával korábban tettem a kocsiban csak most sokkal egyszerűbb kivitelezni mindent.

- Meg kell ígérned nekem valamit Serg.

- Baj van?-simogatta meg a nyakamat.

- Ne vitatkozz a társaiddal.

- Nem vitatkozok ígérem.

- De ezt gondold is komolyan jó?-kérdeztem vissza csendesen és elkezdtem ki gombolni az ingét. Tisztában vagyok vele hiába ígértetek meg vele bármit… Nem vagyok ott vele az öltözőben(nem is akarok ott lenni) így nem tudom elérni, hogy tartsa a száját. Végig nézte, hogy végig gombolom a ruhadarabot és segítettem kibújni belőle.

- Komolyan gondolom.-adta meg azt a választ amit pontosan hallani akartam tőle. Hazudik? Tudom… De nem érdekelt. Tudom, hogy jelenleg játszhatok vele… Pontosan úgy ahogy csak akarok… Amíg engedi és ezt ki akartam használni… Fogalmam sincs mennyi ideig hagyta, hogy az ölében ücsörögve csókoljam és cirógassam… De ahogy mindig kezébe vette az irányítást és a hálóban kötöttünk ki… Újra…