24.fejezet

Péntek délkörnyékén jár az idő és Rosieval a Suzuki vendéglátó egységében ücsörgünk és a szabadedzésről, és az előttünk álló versenyről beszélgettünk. Örülök, hogy a lány jelenleg ilyen jó hangulatban van. Mindenen nevet, ki van virulva, és azt hiszem az elmúlt időszakban valamennyit szedett magára, hiszen nem olyan sovány.
- Jól nézel ki Rosie.-szólalta meg miközben a kávémat kavargattam.
- Dehogy. Fodrászhoz kellene mennem és a műkörmöshöz, de jól érzem magam.
- Ez a legfontosabb nem?-tettem fel mosolyogva a kérdést, mire kibukott belőle egy jó ízű kacagás. Nem tudtam, hogy ez most jónak számít vagy sem, de egy apró mosoly újra megjelent a számon.
- Köszönöm Naty, hogy itt lehetek.
- Ezt ne nekem köszönd.-húztam meg a vállam.- De gondolom kell egy kis változatosság. Kikapcsolódás.
- Sokkal másabb, mint a Forma-1. De imádom ezt a pályát. Az egyik kedvencem. Forma-1-et is itt láttam először élőben.
- Én annyira nem szeretem, de ha gondolod robogóval kimehetünk a pálya széléhez.
- Komolyan?-láttam rajta, hogy tetszik neki az ötlet.
- Komolyan.-bólintottam.- Csak el kell hoznom még pár papírt a sajtó központból és utána indulhatunk ha gondolod.
- Szuper. Addig ehetek még egy sütit?
- Csak nyugodtan.-nevettem fel. Lassan felálltam a székről és a kék kabátomat magamra vettem, hiszen hiába nem esik az eső személy szerint fázok. Szőke tincseimet kihúztam a kabátomból és Rosiera mosolyogtam.- Sietek.
- Itt várlak nyugi.
Kisiettem a motorhomeból és első utam a sajtóközpontba vezetett, ahol Annietől megkaptam a Suzukinak címzett papírokat egy fekete mappába és szokás szerint megköszönte, hogy ilyen gyorsan érte jöttem. Szeretem ezt csinálni és meg akarok felelni az elvárásoknak. Nagy ledülettel rontottam ki az épületből és azzal a lendülettel neki mentem valakinek. A lábaimba megbotlottam és kis híján fenékre huppantam. A fekete dosszié a földre esett és miután  visszanyertem az egyensúlyomat a papír után kaptam, de az illető is ugyan ezt tette. Sikeresen összefejeltünk.
- Áúú.-kaptam a homlokomhoz, mire az illető csak kacagni kezdett.- Bocsánat.
- Semmi baj Naty!
- Nicky…-néztem fel és azonosítottam be, hogy tényleg az amerikai versenyzőt trafáltam el.- Sajnálom.
- Mondtam semmi baj. Hogy vagy?
- Kicsikét fáradt vagyok és fázok, de amúgy jól vagyok.
- Miért nem csodálkozok azon, hogy fázol?-nevetett fel, mire én csak a homlokomat ráncoltam.
- Ez nem vicces.-motyogtam.
- Csak egy kicsit.-vonta meg a vállát. Nyelvet öltöttem rá, mire megejtett egy olyan mosolyt amitől szerintem a nők bomlanak. Csak éppen elmosolyodtam, hiszen meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Csodálkozva fordultam meg és pillantottam meg Rosiet felénk közeledve.
- Minden rendben?-tettem fel a kérdést, ahogy a közelünkbe ért.
- Persze… Csak azt hittem rég eltévedtél.
- Dehogy csak akadt egy két dolog, ami közben.
- Egy jó képű dolog.-nézett alaposan végig az amerikai férfin, miközben a vállamra tette a kezét. Tűrtőztetnem kellett magam, hogy ne nevessek fel, hiszen már csak annyi híja volt, hogy a lány megnyalja a száját. Azt hiszem az amerikai versenyzőnek is leesett az a bizonyos tantusz, hiszen mosolyogva tett egy lépést felénk.
- Szia! Nicky Hayden vagyok.-nyújtott kezett a finn lánynak.
- Szia! Rosie vagyok. Rosie Parmakoski.-fogadta el a gesztust.
- Azt hiszem nekem mennem kell…-kaptam észbe.- Ezeket a papírokat várják a csapatnál.
Nem hagytam, hogy a lány bármit is mondjon. Talán csak többet képzeltem ebbe az apró kis jelenetbe… De próba szerencse… Bármi lehet…
…Közel egy órát tölöttem egyedül a motorhomeban amikor csatlakozott hozzám Alvaro. Így a pihenőjébe mentünk ahol először a felszerelését ellenőriztük. Ő a ruháján lévő koptatókat nézegette, míg én a sisakján cseréltem le a plexit. Mind a kettőre meg lenne a szakember, de jobban szeretem kézben tartani a dolgokat.
- Megkérdeztem Ikert éjszaka, hogy nem-e megyünk el nyaralni.-eddig nem beszélhettem erről senkinek se. De úgy érzem van annyira megértő Alvaro, hogy meghallgat.
- És mit mondott? Elmentek nyaralni?
- Benne van… Azt hiszem. Amerikába szeretnék majd elutazni… Sosem voltunk még úgy igazán nyaralni… Már mint nyáron. Csak pár nap volt mindig… De most olyan jó lesz… Bár remélem azt tudod, hogy lehet így nem megyek veled pár versenyre.
- Remélem akkor Sebastiannal se.-dohogta.
- Ha veled nem megyek akkor vele se.
- Nagyon remélem.
- Bati…-dohogtam.
- Jól van. Egy szavam sincs.-emelte fel védekezően a kezeit. Csak a szemeimet forgattam és tovább bíbelődtem. Szeretem az ilyen feladatokat, hiszen nagy figyelmet igényel. Hogy ne karcoljam meg a sisakot és a plexit a tökéletesen a helyére rakjam.
- Hol hagytad amúgy Rosiet? Utoljára veled látták amikor krémest ettetek.
- Ejnye Bati. Savanyú a szőlő, hogy mi ehetünk sütit és te nem?-nevettem fel vidáman.
- Most mondanék valamit, de inkább visszaszívom.
- Szeretlek.-trilláztam, amikor kopogtak.
- Szabad!-szólalt meg Bati. Rosie lépett be rajta eltakart szemekkel. A honfitársammal csak összenéztünk és nem sok hiányzott, hogy kacagni kezdjünk, hiszen a szemét takarva jött be a lány.
- Nem látok semmit.
- Azt látjuk.-nevetett fel Alvaro.- Mi ütött beléd?
- Semmi. Csak azt mondták kint, hogy együtt tűntetek el… és hát… Ki tudja?-dobta le magát mellém a lány és törökülésbe húzta a lábait.
- Kac-kac. Kac-kac.-forgatta a szemeit Alvaro miközben ledobta a pulóverét.
- Te most mire készülsz?-tette fel a kérdést meglepődve Rosie.
- Mondjuk öltözök?
- Eltakarjam a szemem?
- Nyugi. Semmi olyat se látsz.-nevettem immár és megpaskoltam a lány combját.- Milyen volt Nickyvel?
- Egész rendes pasi. Bár azt hiszem úgy gondolta, hogy a mosolyától leszalad a bugyim a bokámig.-vonta meg ártatlanul vállát a finn lány.
- Ezt én nem akartam hallani.-háborodott fel Alvaro.
- Ne is foglalkozz vele.-legyintettem.
- Kávéztunk egyet, de csak ennyi… Jó volt.-csapta össze a tenyerét Rosie. Jó volt mosolyogni látni. Még akkor is, hogy Sebastian ennek a helyzetnek nem igen örülne…

23. fejezet

Már szombat este távoztam Montrealból, hiszen Sebastian rájött, hogy történt valami azon a bulin és kivételesen nem Rosieval. Mivel egyedül vagyok… Nincs a közelemben Iker… Feszült vagyok… Így a német barátom úgy gondolta, hogy jobb ha elutazok a helyszínről és túl teszem magam a történteken. Szerencsére nem kellett még választ adnom arra, hogy jelen leszek-e a következő futamon… Még szerencse, hiszen fogalmam sincs arról, hogy ott akarok-e lenni Valenciában. Bizonytalan vagyok magamban és a környezetemben is. A bőröndömet magam után húzva, kezemben a papírjaimmal és a repülő jegyemmel indultam el a lift felé és nyomtam meg a hívó gombot. Nagyot nyögve vettem tudomásul, hogy jó pár emelettel fentebb van a szerkezet és mérgesen kezdtem el nyomogatni a gombot hát ha ezzel sikerül ösztökélnem, hogy hamarabb megérkezzen.

- Mit ártott neked a lift?-kérdezett rá mögöttem kacagva Heikki.

- Semmit.-mordultam rá. Csak egy pillanatra néztem rá.

- Nem úgy tűnik.-lépett közelebb hozzám és szívem szerint bele rúgtam volna az ajtóba. Már lendítettem volna a lábamat amikor csilingelt a felvonó és beléphettem rajta. Azt hittem Heikki békén hagy. Szinte rimánkodtam magamban, hogy szakadjon le rólam. De nem tette. Csatlakozott hozzám.

- Neked nem akadt véletlenül más dolgod?-kérdeztem rá.

- Nem igazán.

- De örültem volna, ha más felé veszed az irányt.

- Engem az érdekel, hogy hova indulsz szombat este bőrönddel?

- Haza?-tettem fel jogosan a kérdést és a mellkasom előtt összefontam a karomat.

- De miért?

- Nem érzem itt jól magam. Ennyi a magyarázat.

- A buliban még nem volt semmi bajod.

- Ezzel mire akarsz kilyukadni? A barátnőd kiosztott és ennyi.-buktam ki.-Most pedig haza megyek és Alvaroval Silverstoneba megyek.-fogalmam sincs miért közöltem ezt vele, de a lift végre megállt. A finn értetlenül pislogott rám és szerintem még azon rágódik, hogy mit tett a barátnője. Megragadtam a táskám fülét és hozzá léptem. Adtam egy apró puszit az arcára.- Sok sikert…

…Holnap utazunk Alvaroval Angliába, és a finn lánnyal is ott találkozzunk. Ebben a pillanatban a motokrossz pályán vagyunk és egyikünket se érdekel, hogy arra kért minket a csapat, hogy egy időre hanyagoljuk ezt a fajta edzés módszert. Azonban most erre van szükségem. Arra ahogy az adrenalin pezsegjen az ereimben… Hogy ha esélyem van rá a motort ugrassam a dombtetején… Ez kapcsol ki. Ez szakít ki a gondolataimból. Kellő képen fáradtunk el mind a ketten Alvaroval és döntöttünk arra, hogy tartunk pár perc szünetet. Legalább annyit, hogy igyunk pár korty vizet. A bukó sisakot csak feltoltam a fejemen és az egyik kesztyűmet rángattam csak le a fogaim segítségével.

- Tessék!-nyújtotta át az üvegvizet Alvaro és neki dőlt a motorjának.

- Köszi.-eresztettem meg egy apró mosolyt. Hatalmasat kortyoltam a frissítőből, majd kellett pár pillanat, hogy a mellkasomból eltűnjön a fullasztó érzés.

- Naty…-szólalt meg a barátom kicsikét csendesen.- Megígérted, hogy itt nem gondolkozol. Nem azon gondolkozol, hogy mi volt Kanadában.

- Nehéz! Nagyon nehéz.-nyögtem fel és a csizmám orrával próbáltam lepöckölni egy sár darabot a kerékről. Bár csak annyit értem el, hogy szét mázgáltam a lábbelimen a sarat.

- Ha azon rágódsz… Ne csodálkozz, ha orra esel.-húzta meg a vállát ártatlanul. Ezzel a viselkedésével tud kiborítani. Mint ha pár héttel korábban nem ő esett orra és törte el a kulcs csontját és szerzett még jó pár bordatörést is mellé. Hozzá vágtam a kesztyűmet.- Most mi van? Csak az igazat mondtam.

- Bagoly mondja verébnek, remélem ezt tudod.

- Nekem nagyjából rendben van az életem.-felelte lazán, bár személy szerint nem értek egyet ezzel.- Igaz nincs barátnőm, de most vettem egy lakást… Közelebb leszek a családomhoz és a barátaimhoz… És emellett a legnagyobb álmomat élem.

- Mit?-tettem fel értetlenül a kérdést miközben levettem a sisakomat és a kormányra helyeztem. A hajamból kihúztam a gumit és megráztam a szőke fürtjeimet ami kócosan omlott a vállamra.

- Motorversenyző vagyok… egy egész jó csapatnál.-adta meg a választ úgy, mint ha egy idióta lennék.

- Jó ez igaz.

- Tudtommal te is szeretted az életedet addig amíg nem került a képbe újra a forma-1.

- Ne fogd rá Sebastianra azt, ha jelenleg nem klappol minden az életemben. Túl sok minden történt körülöttem és amellett, hogy piszkosul hiányzik Iker, ugyan ilyen módon bánt az is ahogy Catherine beszélt velem Montrealba.

- Jobb vagy ennél a nőnél Naty…

- Dehogy.-ráztam meg a fejem. Alvaro közelebb lépett hozzám és megölelt. Jól esett, hogy ezt teszi és az is, hogy mellettem áll. Tartani próbálja bennem a lelket.

- De! Jobb ember vagy, mert a barátom vagy.-felelte vigyorogva ami miatt kacagnom kellett. Megsimogatta az arcomat és tudtam elégedett…

…Már itt vagyunk Silverstoneban. Csütörtök este van és a lakókocsiban ücsörgök a laptop előtt. A melegítőt még jobban lehúztam a kezemen és a lábaimat átöleltem. Ikerrel beszélgetek már egy jó ideje pedig mind kettőnknek rég aludni kellene. Bár tudom jelenleg nekem fog hamarabb megszólalni az ébresztő.

- Kérdezhetek valamit Iker?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Baj van Kicsim?-csodálkozott el.

- Nem. Csak eszembe jutott valami.-Húztam meg a vállam és elmosolyodtam.

- Mi az?

- Ha visszajöttök a világbajnokságról elmehetnénk nyaralni.

- De hát… Versenyeid lesznek!-állapította meg.

- Nem igazán érdekel.-feleltem őszintén.- A fiúk is kibírnak nélkülem egy-két versenyt. Mire nekem szünet lesz, addigra neked megkezdődik az előszezon.

- Miért hiszem, hogy már terveid is vannak már?

- Mert azt hiszem van is… Amerika? Sosem voltam még úgy igazán ott… Csak a verseny hétvégeken és átutazóban.

- Amerika…-ízlelgette az ország és a kontinens nevét. Izgatottan vártam arra, hogy mondjon valamit. Azt hiszem amikor megjelent egy apró kis mosoly az arcán biztosa voltam a válaszában.- Benne vagyok!

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-vigyorogtam.

- Nyugi Kicsim!-nevetett fel a kapus barátom.

- Bocsi… Csak azt hittem nemet fogsz mondani.

- Miért mondtam volna nemet?-csodálkozott el Iker.

- Bármi miatt.-tártam szét a karjaimat tanácstalanul…

…Már óra csörgés előtt felébredtem és első dolgom volt kávét szerezni magamnak és Alvaronak is. Csendesen léptem be a lakókocsiba és sétáltam át Alvaro részébe. A barátom hason fekve alszik még mindig és a párnáját öleli át. Mosolyt csalt az arcomra a látványával, de a bögrét letettem a kis asztal szerűségre és kivilágosítottam.

- Jó reggelt Lustaság!-harsogtam nevetve, mire Alvaro morogva húzta magára a takarót.

- Békén hagynál?-halottam éppen csak a hangját a takaró alól.

- Nem.-huppantam le mellé.- Hoztam neked kávét.

Nehezen szánta rá magát arra, hogy megforduljon és átvegye tőlem a bögrét.

- Mitől vagy ennyire nyúzott?-bukott ki belőlem spontán a kérdés.

- Te meg mitől vagy ennyire fit?-kérdezett vissza.- Amúgy csak azért vagyok ennyire nyúzott, mert egy idióta nőszemély rám törte az ajtót így hajnalok hajnalán.

- Szeretlek Alvaro.-forgattam a szemeimet.

- Mikor jön Rosie?

- Más fél óra múlva.-néztem az órámra, majd hatalmasat kortyoltam a fekete nedűből.- Nyugi. Nem lesz semmi baj.

- Miért mondtad ezt? Nem mondtam semmit se.

- Csak rád kellett néznem. Nincs itt Sebastian így nem lesz semmi baj. Az pedig ha rámozdul valakire?... Egészségére. Esetleg ha féltékeny vagy… Mozdulj rá Te!

- Mondtam már Naty. Túl sokat képzelsz.-nyögött fel.

22. fejezet

Hogy örülök-e a két lány ötletének? A válaszom egyszerűen rövid, tömör és lényegre törő… Nem… Nem akarok bulizni jelenleg. Hiszen abban is biztos vagyok, hogy nem egyedül lennénk. Több pilóta barátnő is itt van jelenleg, akikről tudom, hogy jóban van Rosieval és Isaval. Tehát egy szavukba kerül és azonnal ugranak. A táskámból jó pár ruhadarabomat rángattam már elő amit kiterítettem az ágyra és csak bámultam őket.

- Szabad.-szólaltam meg miközben kopogtak. Nagyot sóhajtottam és a szőke fürtjeimet kezdtem el fésülni, hogy ne olyan legyen, mint az oroszlán sörénye. Meglepetésemre Sebastian lépett be az ajtón. Rövid nadrágot és pólót viselt.

- Szia Naty.-mosolygott rám.

- Hogy kerülsz ide?-csodálkozva fordultam felé.

- Csak tudni akartam te mész-e a buliba…

- Tudsz a buliról?

- Igen… De úgy látom te is hivatalos vagy rá.

- Igen. De semmi kedvem sincs hozzá.

- Menj el kérlek.-bukott ki belőle hirtelen a mondat, ami miatt lefagytam.- Szeretném, hogy elmenj te is és szeretném, hogy figyelj Rosiera.

- Azt akarod, hogy babysitter legyek?-kérdeztem vissza.

- Figyelj ott lesz Nicole és a többiek is… Tudom hogy buliznak. Kell egy ember aki figyel rájuk.

- Utállak ilyenkor.-dünnyögtem.

- Megteszed nekem?-terült el egy mosoly az arcán. Izgatottan fészkelődött az ágyam szélén. Felnyögtem csak és a szemeimet forgattam.

- Van más választásom?-kérdeztem vissza.

- Talán…

- Dehogy van. Próbáljam megmenteni Rosiet attól, hogy hülyeséget csináljon. Értem.-nyögtem fel.

- Hogy hálálhatnám ezt meg neked?

- Sehogy se tudod.-nyögtem fel és Sebastian csak felpattant az ágyról és egy puszit nyomott az arcomra. Szemeimet forgattam újra, hiszen hízeleg. Nagyon jól tudom, hogy hízelgéssel akar levenni a lábamról.

- Nyalis vagy!-dohogtam magam elé.

- A feketét vedd fel. Az eléggé szexi. Kiemeli amit kell.-fordult vissza az ajtóban, hiszen biztos voltam benne, hogy hallotta a megjegyzésemet.

- Disznó és nyalis is vagy!

- De pontosan így szeretsz…

…Isa és Rosie természetesen nem okozott csalódást, mivel a rövidke autóút során közölték velem még pár lányt meghívtak az estére.

- Kiket?-nyögtem fel miközben leparkoltam a klub előtt.

- Nicole… Isabellat…-kezdte el sorolni Isa a neveket ártatlanul.

- De ha már Isa jön akkor meg kellett hívni Catherinet is.-szólt közbe váratlanul Rosie. Ledermedtem, de egyik lányra se néztem. Rosie halkan kuncogni kezdett amivel bizonyította azt amit eddig is sejtettem. Már spicces. Így már azt is megértem, hogy Sebastian mért kért meg arra, hogy pesztrálkodjak.

- Remek.-dohogtam és kikaptam a táskámat és ki is pattantam a kocsiból. Látványos a kiborulásom tudom, de jelen pillanatban nem tudom magam fékezni. A két lány fele olyan tempóban kászálódott ki a kocsiból.

- Minden rendben?-ráncolta a homlokát Isa.

- Persze.-bólogattam.

- Nem úgy tűnik.

- Cseppet kínos nem?

- Mi?-kotyogta közbe Rosie miközben a ruháját igazgatta magán.

- Az exem barátnőjével bulizzak?-horkantottam fel.

- Mind a ketten tovább léptetek. Heikki is és te is.

- Nem erről van szó… De mindegy. Menjünk.

Nem kellett kétszer kérnem a lányokat, hiszen azonnal elindultak befelé. Most már szinte biztosra tudom, hogy nem jó ötlet ez a buli. Semmi jó se fog kisülni. De lenyelem a békát és tartom magam. Tartanom kell, hiszen régen minden az én hibám volt…

…Asztalnál ücsörgök egyedül és az ujjaimmal körözök az üdítős pohár száján. A lányok a táncparket közepén szórakoznak. Felszabadultnak érzik magukat és ez jó. Ők legalább jól érzik magukat. A mobilomat elő halásztam és pötyögtem egy sms-t Ikernek: „Hiányzol!” Ennyi állt benne röviden és tömören. Mikor megnyomtam a küldés gombot csapódott mellém Rosie, majd Catherine.

- Mit iszol?-kapott a poharam után a finn lány és bele szagolt.

- Baracklevet.

- Semmi alkohol?-ráncolta a homlokát.

- Mivel én vagyok a sofőrötök így semmi alkohol.

- Ohh… Tényleg.-jött rá a finn lány és saját magán kuncogott.

- Kérdezhetek valamit?-szólalt meg Catherine. Kíváncsian néztem fel rá, hiszen nem tudtam pontosan nekem címezte-e a kérdést. Rosie éppen a koktélját szürcsölte és a tekintete ugrált köztünk.

- Igen?

- Minek jöttél vissza?-bukott ki belőle a kérdés, amitől még inkább meglepődtem.

- Tessék?

- Minek jöttél vissza? Senki se kérte, hogy vissza gyere. A barátaid már túl tették magukat rajtad…

- Állj!-csattantam fel.- Te csak egy emberre gondolsz jelenleg és az Heikki.

- Ő is túl tette magát rajtad, de azzal, hogy itt vagy csak összezavarod.

- Te tőlem félsz?-szinte elnevettem magam. A két német lány… A két Isabella is megjelent az asztal körül és értetlenül pislogtak rám. Vagyis ránk.- Catherine te félsz tőlem? Elhiheted, hogy nem kell. Heikki veled van. És szerintem szeret téged. Azzal csak magadnak ártasz ha nem bízol benne.

- Benned nem bízok.-jelentette ki komolyan.

- Kathy ne csinálj jelenetet.-szólalt meg Timo Glock Isa-ja.

- Nem csinál jelenetet. Csak elmondja a véleményét.-húztam meg a vállam és szigorúan néztem csak az angol lányra. Tudom mondandója nagy részét jogosan kaptam… De nem engedhetem meg magamnak, hogy megtörve lásson. Nekem is van egy bizonyos tartásom és önérzetem.- De Catherine… Nekem van barátom. Jól meg vagyunk. Igaz a munkája miatt jelenleg Dél-Afrikában tartózkodik, de kölcsönös a bizalom köztünk. Ő megbízik bennem… és én benne. Az, hogy te nem bízol meg Heikki-ben az nem az én bajom.

Lecsúsztam a bárszékről és a cuccaimat szedtem össze. Elhatároztam én ebben a pillanatban nem maradok, és ha jön Rosie és Isa jön… De ha nem akkor nem. Mindenki hápogott egy kacsa.

- Mi van Csajok? Döglődik a buli?-jelent meg hirtelen mellettünk Nicole.

- Nem. Csak én megyek. Dolgom van!...

…Csörög a mobilom. Egyre hangosabban zenél és rájöttem ez nem az ébresztőm. Nagyot nyögve másztam ki az ágy szélére és tapogattam ki a mobilomat az éjjeli szekrényen. Hunyorogva próbáltam elolvasni a kijelzőn szereplő nevet, de mivel ez nem igazán ment arra döntöttem inkább felveszem.

- Igen?-szólaltam meg, pedig nagy késztetést éreztem, hogy elküldöm a fenébe a zaklatómat.

- Szia Naty! Zavarok?-hallottam meg Alvaro hangját. Vidámnak tűnik.

- Bati… Ha hiszed, ha nem… Itt még csak hajnali 2 van. Aludtam és aludnék most is.

- Mi az? Szar napod volt?-jött rá azonnal.

- Inkább csak szar este. De nem akarok most róla beszélni.

- Ittál?-bukott ki belőle őszintén a kérdés.

- Egy kortyot se ittam egész este. Nem én csináltam a balhét. De mindegy. Miért hívtál az éjszaka közepén?-álltam fel az ágyról és mezitláb lassan sétáltam az ablakhoz. Éppen elhúztam a függönyt és láttam ahogy elterül alattam Montreal csodás látképe.

- Elköltözök… Mármint te és Iker összeköltöztök a világbajnokság után… Így én se akarok Barcelonában maradni.

- És?-lassú a felfogásom így az éjszaka közepén.

- Madridba vettem egy lakást.

- Ez komoly?-fogtam fel, hogy mit mondott.

- Igen. Minek maradjak Barcelonában ha te nem leszel már ott?-tette fel a kérdést, amivel egy apró kis mosolyt csalt az arcomra.

- Szeretlek Bati.-mosolyogtam.

- Én is szeretlek.

- Voltál dokinál?-tértem át rögtön rá.

- Minek mentem volna dokihoz?

- A kulcscsont törésed… A borda törésed… Soroljam még?

- Több mint egy hónapja buktam.

- De összetörtem magad. És eléggé.

- Jajj nyugi anyuci. Nincs semmi bajom.

- Bolond vagy!-állapítottam meg.

- De így is szeretsz ahogy mondtad.

- Hagyj inkább aludni!-nevettem fel vidáman.

21. fejezet

Az emberek jönnek mennek körülöttünk és feleségek búcsúzkodnak férjeiktől és tudják nagyon nehéz és ha minden jól megy hosszú idő telik el mire újra látják egymást… Hasonló helyzetben vagyok én is, csak annyi 

kivételel, hogy nem férj és feleség vagyunk… és engem is vár a munka.

- Ne szomorkodj!-simogatta meg az arcomat Iker mosolyogva, miközben a nyakát karoltam át.

- Tudod jól, hogy szomorkodok… Hosszú lesz ez az egy hónap.-dünnyögtem. Szándékosan beszélünk és tervezünk egy hónapra előre mert azt jelentené a válogatott sikeresen szerepelne. Óvatosan megcsókolt, de azért ügyelt arra, hogy senki se lásson meg minket. Alvaro figyelt csak minket jó pár lépésnyire tőlünk.

- Addig örülj, míg egy hónapig nem látsz, mert akkor akkor esélyünk lesz a győzelemre.

- Ez is igaz.-dünnyögtem.

- Alvaro vigyázz Natyra. Rendben?-szólt oda a barátomnak aki csak bólintott.- Menjetek jó? Mindjárt ide ér a sajtó…

- Tudom… Tudom.-forgattam a szemeimet, mire a kapus párom csak megcsókolt.

- Szeretlek és beszélünk nem sokára.-tolt kicsikét távolabb magától amivel arra ösztönzött, hogy mennem kell. Nehezen… Szinte vonszoltam magamat Alvarohoz. Csak most jöttem rá mennyire nehéz ez a helyzet… Mennyire nehéz az életünk…

***

Haza érve Barcelonába se lett jobb kedvem igazából és így szavaztam meg magamnak egy forró habos fürdőt. Alvaro a boltba ment így a fürdőbe sétáltam és megnyitottam a csapot. Kiválasztottam az egyik legkellemesebb illatú tusfürdőt és jócskán öntöttem a vízbe. Halkan dudoltam valami idióta dalt, és ahogy megtelt a kád lassan a vízzel. Levetkezőtem és a hajamat a fejem tetejére tűztem, hogy ne legyen vizes. Holnap már minden folytatódik… Már a vízben voltam amikor kinyílt a fürdő ajtaja és Alvaro gondolkozás nélkül lépett be rajta.

- Bati.-korholtam azonnal.

- Mit ízélsz? Úgy is tudom, hogy habtengerben ülsz.

- Mi ilyen fontos, hogy így rám törtél?

- Meghívtad Rosiet Silverstoneba?-tette fel a kérdést miközben átfonta a mellkasa előtt a kezeit.

- És ez baj?-tettem az ártatlant.

- Csak azt hittem elmondod.

- Mi az? Tetszik a lány neked?-nevettem fel.

- Jó fej, meg minden, de neki nem vagyok az esete.

- Ezt honnan veszed?-csodálkoztam el.

- Miért kell neked mindent tudnod?-kontrázott vissza.- Tehát két flúgos nőszemélyre kell felügyelnem.

- Neked egy dologra kell csak felügyelned… Arra, hogy ne törd össze magad.-jelentettem ki szigorúan.

- Mi lesz veled két hét múlva ha már most hisztis vagy?-forgatta a szemeit Alvaro vigyorogva.- Azt hiszem agyunkra fogsz menni… Hisztis… kiéhezett nőszemély leszel.-forgatta a szemeit és szerencséje, hogy gyorsan reagált és így a samponos flakon nem találta telibe.

- Köcsög vagy Alvaro!-kiabáltam utána, de csak a felszabadult kacagását hallottam.

- De tudom így is a kedvenced vagyok!-kaptam hasonlóan választ.

- Dehogy vagy az.-forgattam a szemeimet és igazán kényelembe helyeztem magam. Alvaro bolond… De miért csodálkozok ezen?

- Miért hívtad el tényleg a lányt?-állt meg az ajtóban Alvaro.

- Miért baj, hogy elhívtam Rosiet? Fiatal csinos lány… Ha akar akkor még ki is kapcsolódhat a paddockba.

- Arra gondolsz, hogy valakit elcsábít és szexelhet egy jót?

- Te most féltékeny vagy?-néztem hátra mire csak megvonta a vállát.- Te az vagy! Vagy éppen hiányzik egy jó éjszaka.

- Na az hiányzik… De most nem erről van szó.

- Csak egy kérdésem lenne még. Miért nem szerzel egy csajt?

- Mint ha az olyan könnyű lenne.-nyögött fel és inkább magara hagyott.

***

Itt vagyok Kanadában és már csütörtök van. Meg kell mondanom nem igazán siettem ide. Jó volt Spanyolországban lenni még úgy is, hogy Iker elment a világbajnokságra. Alvaroval töltöttem az időmet… Már amennyit együtt töltöttünk. Együtt edzettünk. Próbáltuk elterelni egymás gondolatait arról ami bántja. A boxutca falán ácsorgok és arra várok, hogy Sebastian megérkezzen Tommival. Egyszerűen egy sms után együtt rohantak el. A cipőm orrával piszkáltam a betont amikor valaki megfogta a bokámat. Felsikoltottam hirtelen, de vidám kacagás ütötte meg a fülemet.

- Nyugi csak én vagyok!-nevetett fel Heikki.

- Neked elment az eszed?-korholtam és lemásztam a falról. Könnyedén ugrottam le igazából és álltam meg előtte egész közel.

- Nem. Tudtommal nem ment el az eszem.-vonta meg a vállát.

- Kezdem azt hinni, hogy még is.

- Mi az Naty? Harapós vagy.-ráncolta össze a homlokát és közelebb lépett hozzám. Megsimogatta a karomat.

- Csak hiányzik valaki. De minden rendben velem.

- Biztosan?-tette fel a kérdést.

- Persze.-bólogattam. Homlokát ráncolva figyelt engem és én idegesen pillantottam az órámra.- Hova a picsába tűntek a fiúk?

- Gondolom Rosie elé mentek. Láttam a lányt ahogy beléptette magát a kapunál.

- Rosie itt van?-csodálkoztam el.

- Te ezt nem tudtad?

- Azt mondta, hogy nem jön. Ezért lepődtem meg.-magyaráztam csendesen.- Catherine merre van?-késztetést éreztem rá, hogy megkérdezzem hol is van a menyasszonya.

- Glock barátnőjével kávéznak… Tudod ők egész jóba vannak.

- Most már tudom.-nyögtem fel és végre megpillantottam Sebastiant és Tommit. A német barátom igazán boldognak tűnt ebben a szent pillanatban és be kell vallanom ennek nem örülök… Hiszen tudom mi az oka… Pontosabban ki. Rosie. Közelebb értek hozzánk és Sebi egyszerűen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

- Na indulhatunk?

- Nekem kellett volna ezt kérdeznem.-forgattam a szemeimet és csak Heikki látta ezt, aki mosolygott ezen.

- Csak akadt egy kis dolgunk.

- Azt is megértettem volna, ha azt mondjátok megjött Rosie és nem kellett volna itt hagynotok. De induljunk. Sose érünk körbe… És a következő megjelenésről is elkésel.

- De jó, hogy van egy két lábon járó határidő naplóm.-szólt be Sebastian, mire a két finnből kibukott a kacagás. Megsértődtem… Ebben a helyzetben meg kellett sértődnöm. Bemutattam Sebastiannak a középső ujjamat és elindultam a ránk várakozó mérnökök felé…

…Már a pálya vége felé jártunk és néma csendben figyeltem, hogy eddig Sebastian egyszerre figyel a papírjára amin a pálya rajz van és a mobiljára. Tudom Rosieval sms-zik és ez ellen nem tudok semmit se tenni.

- Sebi…-nyúltam a keze után miközben már csak egy kanyar kombináció volt hátra. Sebastian megtorpant és kíváncsian pislogott rám.- Beszélni szeretnék veled.

- Baj van?

- Csak egy percet kérek.-intettem a fiúknak. Ők bólintottak és előre sétáltak.

- Naty minden rendben?

- Komolyan meggondoltad ezt?

- Mit?-értetlenkedett. Kikaptam a telefont a kezéből és felé mutattam.

- Ezt! Rosienak fáj ami történt…

- Meg akarom vele beszélni! Mindent!

- De ezen nem tudsz semmit változtatni. Megtörtént az abortusz és ezen még ő se tette túl magát. Sebeket szakíthatsz fel. Túl mély sebeket.

- Hagyd ezt ránk Natalien! Majd mi megoldjuk!-rázta meg a fejét.

- Idióta leszel.-csattantam fel és ott hagytam a fenébe. Túlságosan hirtelen kaptam fel a vizet, de tudom igazam is van…

***

Tudja Sebastian, hogy ebben a szent pillanatban nekem volt igazam, hiszen azóta kerül engem. Egy asztal mellett dekkolok és már minden munkát elvégeztem amit rám bíztak. Így csak a fejemet támasztom és a kávémat kavargatom és azon gondolkozok írhatok-e Ikernek sms-t vagy sem… Vagy zaklassam Alvarot… Egyiket se tudtam megtenni, hiszen mellém csapódott a két barátnőm. Isabel és Rosie.

- Ti hogy kerültök ide?-csodálkoztam el köszönés helyet.

- Hát szerinted? Hozzád jöttünk!-jelentette be Isa nevetve.

- Miért érzem, hogy már kész tervetek van?-kérdeztem vissza szemeimet forgatva.

- Mert van!-húzta ki magát büszkén Rosie a széken.

- Nyögjétek ki! Mit találtatok ki?

- Nem mondjuk. Csak… Öltözz fel este kilencre. Addig se mondunk semmit se.-vigyorgott rám Rosie. Nem volt más választásom. Ők már döntöttek… Nekem pedig nincs más választásom csak az, hogy engedelmeskedek.