21. fejezet

Az emberek jönnek mennek körülöttünk és feleségek búcsúzkodnak férjeiktől és tudják nagyon nehéz és ha minden jól megy hosszú idő telik el mire újra látják egymást… Hasonló helyzetben vagyok én is, csak annyi 

kivételel, hogy nem férj és feleség vagyunk… és engem is vár a munka.

- Ne szomorkodj!-simogatta meg az arcomat Iker mosolyogva, miközben a nyakát karoltam át.

- Tudod jól, hogy szomorkodok… Hosszú lesz ez az egy hónap.-dünnyögtem. Szándékosan beszélünk és tervezünk egy hónapra előre mert azt jelentené a válogatott sikeresen szerepelne. Óvatosan megcsókolt, de azért ügyelt arra, hogy senki se lásson meg minket. Alvaro figyelt csak minket jó pár lépésnyire tőlünk.

- Addig örülj, míg egy hónapig nem látsz, mert akkor akkor esélyünk lesz a győzelemre.

- Ez is igaz.-dünnyögtem.

- Alvaro vigyázz Natyra. Rendben?-szólt oda a barátomnak aki csak bólintott.- Menjetek jó? Mindjárt ide ér a sajtó…

- Tudom… Tudom.-forgattam a szemeimet, mire a kapus párom csak megcsókolt.

- Szeretlek és beszélünk nem sokára.-tolt kicsikét távolabb magától amivel arra ösztönzött, hogy mennem kell. Nehezen… Szinte vonszoltam magamat Alvarohoz. Csak most jöttem rá mennyire nehéz ez a helyzet… Mennyire nehéz az életünk…

***

Haza érve Barcelonába se lett jobb kedvem igazából és így szavaztam meg magamnak egy forró habos fürdőt. Alvaro a boltba ment így a fürdőbe sétáltam és megnyitottam a csapot. Kiválasztottam az egyik legkellemesebb illatú tusfürdőt és jócskán öntöttem a vízbe. Halkan dudoltam valami idióta dalt, és ahogy megtelt a kád lassan a vízzel. Levetkezőtem és a hajamat a fejem tetejére tűztem, hogy ne legyen vizes. Holnap már minden folytatódik… Már a vízben voltam amikor kinyílt a fürdő ajtaja és Alvaro gondolkozás nélkül lépett be rajta.

- Bati.-korholtam azonnal.

- Mit ízélsz? Úgy is tudom, hogy habtengerben ülsz.

- Mi ilyen fontos, hogy így rám törtél?

- Meghívtad Rosiet Silverstoneba?-tette fel a kérdést miközben átfonta a mellkasa előtt a kezeit.

- És ez baj?-tettem az ártatlant.

- Csak azt hittem elmondod.

- Mi az? Tetszik a lány neked?-nevettem fel.

- Jó fej, meg minden, de neki nem vagyok az esete.

- Ezt honnan veszed?-csodálkoztam el.

- Miért kell neked mindent tudnod?-kontrázott vissza.- Tehát két flúgos nőszemélyre kell felügyelnem.

- Neked egy dologra kell csak felügyelned… Arra, hogy ne törd össze magad.-jelentettem ki szigorúan.

- Mi lesz veled két hét múlva ha már most hisztis vagy?-forgatta a szemeit Alvaro vigyorogva.- Azt hiszem agyunkra fogsz menni… Hisztis… kiéhezett nőszemély leszel.-forgatta a szemeit és szerencséje, hogy gyorsan reagált és így a samponos flakon nem találta telibe.

- Köcsög vagy Alvaro!-kiabáltam utána, de csak a felszabadult kacagását hallottam.

- De tudom így is a kedvenced vagyok!-kaptam hasonlóan választ.

- Dehogy vagy az.-forgattam a szemeimet és igazán kényelembe helyeztem magam. Alvaro bolond… De miért csodálkozok ezen?

- Miért hívtad el tényleg a lányt?-állt meg az ajtóban Alvaro.

- Miért baj, hogy elhívtam Rosiet? Fiatal csinos lány… Ha akar akkor még ki is kapcsolódhat a paddockba.

- Arra gondolsz, hogy valakit elcsábít és szexelhet egy jót?

- Te most féltékeny vagy?-néztem hátra mire csak megvonta a vállát.- Te az vagy! Vagy éppen hiányzik egy jó éjszaka.

- Na az hiányzik… De most nem erről van szó.

- Csak egy kérdésem lenne még. Miért nem szerzel egy csajt?

- Mint ha az olyan könnyű lenne.-nyögött fel és inkább magara hagyott.

***

Itt vagyok Kanadában és már csütörtök van. Meg kell mondanom nem igazán siettem ide. Jó volt Spanyolországban lenni még úgy is, hogy Iker elment a világbajnokságra. Alvaroval töltöttem az időmet… Már amennyit együtt töltöttünk. Együtt edzettünk. Próbáltuk elterelni egymás gondolatait arról ami bántja. A boxutca falán ácsorgok és arra várok, hogy Sebastian megérkezzen Tommival. Egyszerűen egy sms után együtt rohantak el. A cipőm orrával piszkáltam a betont amikor valaki megfogta a bokámat. Felsikoltottam hirtelen, de vidám kacagás ütötte meg a fülemet.

- Nyugi csak én vagyok!-nevetett fel Heikki.

- Neked elment az eszed?-korholtam és lemásztam a falról. Könnyedén ugrottam le igazából és álltam meg előtte egész közel.

- Nem. Tudtommal nem ment el az eszem.-vonta meg a vállát.

- Kezdem azt hinni, hogy még is.

- Mi az Naty? Harapós vagy.-ráncolta össze a homlokát és közelebb lépett hozzám. Megsimogatta a karomat.

- Csak hiányzik valaki. De minden rendben velem.

- Biztosan?-tette fel a kérdést.

- Persze.-bólogattam. Homlokát ráncolva figyelt engem és én idegesen pillantottam az órámra.- Hova a picsába tűntek a fiúk?

- Gondolom Rosie elé mentek. Láttam a lányt ahogy beléptette magát a kapunál.

- Rosie itt van?-csodálkoztam el.

- Te ezt nem tudtad?

- Azt mondta, hogy nem jön. Ezért lepődtem meg.-magyaráztam csendesen.- Catherine merre van?-késztetést éreztem rá, hogy megkérdezzem hol is van a menyasszonya.

- Glock barátnőjével kávéznak… Tudod ők egész jóba vannak.

- Most már tudom.-nyögtem fel és végre megpillantottam Sebastiant és Tommit. A német barátom igazán boldognak tűnt ebben a szent pillanatban és be kell vallanom ennek nem örülök… Hiszen tudom mi az oka… Pontosabban ki. Rosie. Közelebb értek hozzánk és Sebi egyszerűen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

- Na indulhatunk?

- Nekem kellett volna ezt kérdeznem.-forgattam a szemeimet és csak Heikki látta ezt, aki mosolygott ezen.

- Csak akadt egy kis dolgunk.

- Azt is megértettem volna, ha azt mondjátok megjött Rosie és nem kellett volna itt hagynotok. De induljunk. Sose érünk körbe… És a következő megjelenésről is elkésel.

- De jó, hogy van egy két lábon járó határidő naplóm.-szólt be Sebastian, mire a két finnből kibukott a kacagás. Megsértődtem… Ebben a helyzetben meg kellett sértődnöm. Bemutattam Sebastiannak a középső ujjamat és elindultam a ránk várakozó mérnökök felé…

…Már a pálya vége felé jártunk és néma csendben figyeltem, hogy eddig Sebastian egyszerre figyel a papírjára amin a pálya rajz van és a mobiljára. Tudom Rosieval sms-zik és ez ellen nem tudok semmit se tenni.

- Sebi…-nyúltam a keze után miközben már csak egy kanyar kombináció volt hátra. Sebastian megtorpant és kíváncsian pislogott rám.- Beszélni szeretnék veled.

- Baj van?

- Csak egy percet kérek.-intettem a fiúknak. Ők bólintottak és előre sétáltak.

- Naty minden rendben?

- Komolyan meggondoltad ezt?

- Mit?-értetlenkedett. Kikaptam a telefont a kezéből és felé mutattam.

- Ezt! Rosienak fáj ami történt…

- Meg akarom vele beszélni! Mindent!

- De ezen nem tudsz semmit változtatni. Megtörtént az abortusz és ezen még ő se tette túl magát. Sebeket szakíthatsz fel. Túl mély sebeket.

- Hagyd ezt ránk Natalien! Majd mi megoldjuk!-rázta meg a fejét.

- Idióta leszel.-csattantam fel és ott hagytam a fenébe. Túlságosan hirtelen kaptam fel a vizet, de tudom igazam is van…

***

Tudja Sebastian, hogy ebben a szent pillanatban nekem volt igazam, hiszen azóta kerül engem. Egy asztal mellett dekkolok és már minden munkát elvégeztem amit rám bíztak. Így csak a fejemet támasztom és a kávémat kavargatom és azon gondolkozok írhatok-e Ikernek sms-t vagy sem… Vagy zaklassam Alvarot… Egyiket se tudtam megtenni, hiszen mellém csapódott a két barátnőm. Isabel és Rosie.

- Ti hogy kerültök ide?-csodálkoztam el köszönés helyet.

- Hát szerinted? Hozzád jöttünk!-jelentette be Isa nevetve.

- Miért érzem, hogy már kész tervetek van?-kérdeztem vissza szemeimet forgatva.

- Mert van!-húzta ki magát büszkén Rosie a széken.

- Nyögjétek ki! Mit találtatok ki?

- Nem mondjuk. Csak… Öltözz fel este kilencre. Addig se mondunk semmit se.-vigyorgott rám Rosie. Nem volt más választásom. Ők már döntöttek… Nekem pedig nincs más választásom csak az, hogy engedelmeskedek.