16. fejezet

Valami fura zaj ütötte meg a fülemet, de egyszerűen a kispárnát fogtam és a fejem alá húztam. Nem akarok még felkelni. Aludni akarok még, hiszen talán csak pár órát aludtam összesen, azonban kint már a motorok zúgnak, tehát elkezdődtek a szabadedzések. Hallottam ahogy megnyikordult a lakókocsi ajtaja és halkan próbált osonni valaki.

- Ébren vagyok.-morogtam a párnámba.

- Felébresztettelek?-bukott ki a kérdés azonnal Alvaroból.

- Azt hiszem már ideje felébrednem.-nyögtem fel és fordultam a hátamra. Fáztam bár ezen meg se lepődök így a nyakamig felhúztam.

- Hoztam kávét neked is.

- Köszönöm.-vettem el tőle a bögrét. Leült a másik ágyra és szótlanul bámult engem. Felsóhajtottam. Tudom ez mind a legutóbbi veszekedésünk és a tegnapi beszélgetésünk miatt van.

- Sajnálom Naty.-nyögte ki amin igazából meglepődtem. Sose kér ilyen hamar bocsánatot.

- Nem haragudtam eddig se.-ráztam meg a fejem.- Azt hiszem mind a kettőnknek igaza volt.

- Akkor is elég csúnya dolgokat mondtam.

- Nem baj.

- Motorozhatnál Naty…- kezdett bele Bati egy hatalmas sóhaj után.

- Mennyivel lenne jobb az életem ha én is motoroznék?

- Akkor azt csinálnád ami mindig is az életed volt.

- Tudom csinálni.-vontam meg a vállam és a takarómat bámultam pár pillanatig.- Hiszen eljárok veled edzeni amikor csak tudok.

- De ez nem olyan mint ha versenyeznél.-jelentette ki határozottan Alvaro.

- Tudod jól, hogy sokat veszíthetek. Szeretem Ikert és nem akarok ugyan úgy hibázni, mint Heikkivel.-sóhajtottam fel.

- Tudja? Iker tudja, hogy versenyezhetnél?

- Senki se tudja rajtad kívül… És remélem ez így is marad…

…Körülbelül 10 perce kezdődött el a harmadik szabadedzés, amire Alvaro szinte azonnal kigördült. Természetesen reggeli után azonnal a Mobil Klinikára mentünk ahol megkapta a jó adag és jelen pillanatban nagyon is hasznos fájdalom csillapítóját. Nem örülök ennek… Már mint, hogy sérültem motorozik… De reménykedek benne, hogy meg jön az esze… A telefonom rezgett a zsebembe és előkaptam. Rosietól kaptam sms-t, hogy minden rendben van-e velem. Tudom ezt inkább nekem kellene kérdeznem, hiszen már túl van rajta… Túl esett az abortuszon. Pár sms-t váltottunk és megtudtam a körülményekhez képest jól van és a következő versenyre eljön ő is. Nem tudom jó ötlet-e ez, de nem akarok vele szólni.

Éppen felnéztem a mobilomból és Valentinot mutatták a képernyőn aki éppen gyors körön van. Így pár futam után előre kijelenthető, hogy a kilencszeres világbajnok a saját csapattársával küzd az első helyért… A futamgyőzelmekért… A világbajnoki címén… Most már az amerikai Nicky Haydent mutatják, aki cseppet küzd a motorjával. Kanyarból kijövet a motor szitálni kezdett. Szerencse, hogy egyáltalán a motoron maradt. Az idényben eddig csak negyedik helyeket bírt összeszedni a versenyeken. Mindig egy hajszállal maradt el a dobogóról.  Most már Batit mutatják. Végre valahára… Végig mutatták őt egész körben, de amikor megkezdte a második kört akkor se váltott a kamera kép… A pálya középső részén járt, amikor az egyik kanyarból kigyorsítva a motor megbicsaklott.

- A picsába.-szólaltam meg hangosan, hiszen tudtam ebből baj lesz. Bati hatalmasat zakózott és az esés végén nem bírt felállni a kavicságyból. A vállát megüthette, mert azt fájlalja. Mennyire nehéz lett volna belátni, hogy most az egyszer nekem is lehet igazam…

…Mire a Mobil Klinikára értem Alvaro is ott volt. Hirtelen nem tudtam, hogy felpofozzam vagy megöleljem, hiszen most bebizonyosodott, hogy nekem van igazam.

- Ne nézz így rám.-dünnyögte a barátom és mire megszólaltam volna Costa doktor is megjelent és hosszas vizsgálatok vártak Alvarora. Idővel kiderült, hogy szerencséjére egyetlen csontja se tört el, de a mostani műtét helye az ütéstől nagy valószínűséggel be fog dagadni és úgy fog fájni ahogy még eddig soha se.

- Versenyen pedig nem indulhatsz.-jelentette be az orvos, mire Alvaroból kiszakadt egy csalódott morgás.- Erről nem nyitok vitát. Így is ostoba ötlet volt az eddigi próbálkozásod is, de a mostani bukásod után nem kockáztatok.

- Most elégedett vagy?-pillantott rám Alvaro. Próbáltam gyorsan eltűntetni a mosolyt az arcomról, de szinte lehetetlen volt.

- Nem… Dehogy.-feleltem komolyan, de még szerintem az orvos is rájött, hogy hazudok…

…Késő este van és nem rég érkeztem meg Madridba. Alvaro nem tartott velem. Talán szándékosan, de kijelentette ő szeretne még Le Mansban lenni. A csapatot támogatni. Így nem ellenkeztem, hiszen esélyem van arra, hogy haza mehessek Ikerhez. Boldogan szálltam ki a taxiból a ház előtt és miután kifizettem a sofőrt indultam is be a házba. A kocsi a felhajtón állt és tudtam itthon van Iker… Bár amikor beléptem az ajtón a cipőimtől azonnal megszabadultam. Körbe kellett járnom mindent mire rájöttem Iker igazából a fürdőben van és ezért nem vette még észre, hogy haza értem. Gondolkozás nélkül kezdtem el vetkőzni. Szanaszét hagytam a ruháimat és végül elértem a fürdő szobát, ahol igazából alig láttam, mert teli volt gőzzel. Óvatosan léptem be a nyitott zuhanykabinba és öleltem át hátulról Ikert. Összerezzent és azt hiszem nem vett észre.

- Szia.-mosolyogtam rá amikor megfordult. Két kezével közre fogta az arcomat és megcsókolt.- Meglepetés.

- Hogy kerülsz ide Édesem?

- Alvaro összetörte magát és holnap nem indulhat a versenyen. Így én haza jöttem hozzád.-vontam meg a vállam és átfontam a nyaka körül.

- Jól van?-ráncolta össze a homlokát.

- Mihez képest? De egybe maradt minden csontja. Már ez is haladás nem?

- De.-bólogatott, de már megcsókoltam… Iker se volt tétlen. Mind a ketten egyet akartunk… Egymást… Idővel már csak a sóhajaink és nyögéseink hallatszódott… Szenvedélyes és forró ez a szeretkezés… Azonban erre van szükségem… Hogy szeressen engem…

…Az ágyon fekszek és az egyik párnát ölelem és csak a takaró van rajtam. Mosolyogva figyelem ahogy Iker a rövid nadrágját veszi fel, mert kitalálta csinál nekem valami vacsorát.

- Iker nem kell. Nem vagyok éhes.-ráztam meg a fejem.

- Tudom, hogy az vagy.-nevetett fel. A gyomrom hangosan korogni kezdett, hogy bebizonyítsa Ikernek van igaza.- Na látod.

- Akkor inkább veled megyek.-tápászkodtam fel és ő már nyújtotta is a felsőjét nekem. Bele bújtam majd megfogtam Iker kezét, hogy indulhatunk is. A konyhába érve gondosan neki állt vacsorát készíteni nekem. Tükör tojást készít. Azt kívántam meg és tudom neki is ez a kedvence. Az egyik kedvence.

- Beszéltem tegnap Rosieval.-szólaltam meg csendesen.- Eljön Isztambulba.

- Tessék?-csodálkozott el és egy pillanatra.

- Azt mondta, hogy eljön Isztambulba a következő futamra. Nem akar otthon maradni a szüleivel… Hiszen a családja nem is tud semmiről.-húztam meg a vállam és el is hallgattam. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ebben a pillanatban csak az apukájára és az anyukájára gondol… vagy éppen Tommira is… Akár hogy is van… Ha már tudja a finn… vagy ha később jut a fülébe elég kínos lesz ezek után együtt dolgoznia Sebastiannal…

15. fejezet

A nap végén sikerült csak Ikerre időt szakítanom, bár edzése volt neki is így szinte lehetetlen lett volna korábban találkoznunk. Alvarot délután haza vittem a családjához, hiszen már tudták mi történt így be kell Batinak is bizonyítania, hogy egész jól van a körülményekhez képest. Körülményekhez képest? Hogy egész jól van ahhoz képest, hogy 10-12 órája műtötték… Ikerrel egy vacsorát beszéltünk meg a szokásos helyünkön. Már csak készülődés alatt jöttem rá, hogy ez amolyan előszületésnap lesz a barátom számára, hiszen csütörtökön lesz a születésnapja és ha a megérzésem nem csal akkor már Franciaországban leszek. Hiába reménykedek, hogy megjön Alvaro esze és visszalép a hétvégi versenyhétvégétől, de ő egy motoros… Egy forró fejű spanyol motoros és azt hiszem így mindenki ért mindent… Esze ágába se lesz visszalépni. Foghúzva, leszedálva de ott lesz a rajtrácson.

…A jól ismert étteremhez vitettem magam taxival, ahova már a megismerkedésünk óta mindig járunk, hogy ha kettesben szeretnénk lenni. Kifizettem az utat és elindultam a sötét járdán. A magas sarkú cipőm hangosan kopogott és figyeltem hova lépek… Egyik lábam a másik után…Az étterem teraszának a lépcsőjénél állt Iker mosolyogva. A puszta jelenlétével is mosolyt csal az arcomra.

- Szia Édesem.-ölelt magához. Olyan jó érzés, hogy a karjai közé zár.- Hiányoztál.-puszilt meg.
- Csak a fél délutánt töltöttünk külön.-nevettem fel és adtam az ajkaira egy csókot.
- Az is hosszú idő és fárasztó volt az edzés.-dünnyögte a derekamat ölelve.-Menjünk be.

- Rendben.-biccentettem. Az ujjainkat összekulcsolva indultunk el az étterem bejárata felé és ahogy beléptem az ajtón már is kellemes illatok csapták meg az orromat. Halkan duruzsolt a zene és a boxokban hozzánk hasonló fiatalok ültek és romantikáztak. A legtávolabbi asztalhoz sétáltunk és helyett foglaltunk. A pincér azonnal ott termedt és hozta az italunkat.

- Hogy van Alvaro? Lenyugodott már?

- Dehogy.-legyintettem vigyorogva.- Tudod milyen.

- Tehát utaztok Le Mansba?

- Még nem biztos… De ma már nem akarok ezzel foglalkozni.-ráztam meg a fejem és megsimogatta az arcomat. Mosolyogva pillantottam rá és hagytam, hogy a keze az arcomra simuljon.

- Szeretlek.-suttogtam.

- Én is nagyon szeretlek.-vigyorodott el.

- Odaadhatom az ajándékodat?-kérdeztem rá.

- De hát nem most van…

- Nem baj. Lehet, hogy nem leszek itt veled és szeretném odaadni.-kezdtem el kotozni a táskámban azonnal. Be kell vallanom rohadt nehéz olyan embernek bármit is venni, aki sikeres… Mindene meg van. De van egy hobbija… A fotózás. – Ez a tiéd.-nyújtottam át a dobozt.

- Naty. Ezt nem kellett volna.

- Remélem tetszeni fog.-vontam meg a vállam lazán. Szerencsére tetszett az ajándékom, de nagy sajnálatomra rólam készítette az első képet…

…Szerda kora reggel van és már túl vagyok a futásomon, amire mostanában szoktam rá. Már Barcelonában vagyunk és a frissen vásárolt péksüteményeket pakolom le a pultra, amikor Alvaro már az utazó táskáját húzta ki a nappaliba.

- Te mit csinálsz?-bukott ki belőlem a kérdés köszönés helyett.

- Pakoltam! És te miért nem pakolsz? Ma indulunk.

- Alvaro… Három napja műtöttek. Kockázatos. Kockázatos a rajthoz állás.-ráztam meg a fejem.

- Te is vállaltál kockázatot mindig.

- De én már nem is versenyzek. Nem érted?-tártam szét a karjaimat hirtelen.

- Te azért nem versenyzel mert gyáva vagy az újra kezdéshez.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Te is tudod miről beszélek Naty. Nagyon jól tudod.

- Te nem értesz semmit.-ráztam meg a fejem.

- De! Nagyon is értem. Costa doktor elmondta alkalmas vagy. Alkalmas vagy a versenyzéshez és…

- De régen.-csattantam fel, de szinte azonnal a szavamba vágott.

- Tudom mi volt régen! Emlékszel melletted voltam és mindenben segítettelek. Te is tudod, hogy régen igen megsérült a hátad, de nem kellett volna abba hagynod…

- Most viszont már túl öreg vagyok az újra kezdéshez!-szakítottam félbe.

- Nem is akarod újra kezdeni, mert gyáva vagy!-a veszekedésünk során másodjára nevezett gyávának és lassan be kell látnom igaza van.- Egyszerűen bele törődtél ebbe az életbe… Ha tehetnéd három fele szakadnál. A német mellé, mellém… és elméletileg Iker mellé.

- Ikert ne keverd ebbe bele.-ráztam meg a fejem.

- Miért ne keverném?-húzta fel a szemöldökét. Ez az egész veszekedés szinte arra jó, hogy az egy ideje felgyülemlett feszültséget így vezessük le egymáson Nem először történik meg és nem is utoljára fog.- Te is tudod, hogy hiába szereted nem fogsz nyugton maradni mellette. Igen tudom… És köszönöm is neki, mert mellette újra ember lettél. Majd nem ugyan az, mint régen… De tudhatod nem ő a Nagy Ő.

- Csomagolok, csak fogd be a szád!-adtam fel. Ritkán fordul ez elő, de ebben a pillanatban feladtam. Túl sok mindenben van igaza és ezt ő is tudja…

…Péntek este van és a garázsban ücsörgök jelenleg is. Nem sietünk sehova, hiszen itt lakunk a pályán. Alvaro a mai napot végig szenvedte és ezt vehetjük szó szerint. Erős fájdalomcsillapító segítségével tudott csak motorra ülni és végig csinálni a két edzést. Az egyik szerelő dobozon ücsörgök és a kék kabátom az államig van felhúzva. A mobilomat nyomkodtam amikor hirtelen megjelent a kijelzőn Iker arc képe. Elmosolyodtam.
- Szia Kicsim.-szóltam bele.
- Mizus Naty?-köszönt kedvesen Iker.
- Semmi érdekes. Végre vége a mai napnak.-sóhajtottam egy nagyot. Elfáradtam én is, de másnak nem panaszkodhatok.
- Bati?-kérdezett rá. Mostanában hívja csak így a motoros társamat és szerintem csak azért, mert én így hívom.
- Összeszorított foggal, de küzd. Nem akarom piszkálni, mert tudom nekem van igazam.-na jó. Igazából alig beszélünk mióta összevesztünk. Kölcsönösen tudjuk, hogy mind a kettőnknek igaza van… Volt, de természetesen bevallani még nehezebb. Talán kölcsönösen arra várunk, hogy valamelyikünk beadja a derekát és megcsapja a bocsánatkérést.
- Te is ezt csináltad volna a helyében.-felelte legnagyobb meglepetésemre Iker.
- Az más.-ellenkeztem azonnal. Azonban mind a ketten tudjuk, hogy ha én kerülnék ugyan ebbe a szituációba nem így cselekednék.- Nekem már benőtt a fejem lágya és rájöttem vagy rájöttem volna, hogy nem éri megkockáztatni.-magyaráztam el.
- Ha te mondod.-hagyta rám.
- Szeretlek.
- Én is. Légy jó.- bontottuk meg a vonalat…

…Kis idő múlva indultam vissza a lakókocsihoz. Pár emberrel még összefutottam, de már nem vágytam másra mint csendre és nyugalomra. Talán már Alvaro is visszaért a mérnöki megbeszélésről és akkor ha még néma csendben is, de megtudunk vacsorázni. Nagy lendülettel rontottam be a lakókocsi ajtaján, de azonnal meg is torpantam. Alvaro falfehér arccal ült az ágy szélén. Egyszerűen fogalmazva is úgy néz ki, mint egy zombi és tudom ezt nem jelent jót.

- Jól vagy Bati?-tettem fel a kérdést homlokomat ráncolva.

- Segíts kérlek.-nyögte ki csendesen és most már közelebb léptem hozzá. Némán bökött a sérült karjára és tudtam mi a baja. Letérdeltem elé és nagyon gondosan és nagyon óvatosan hámoztam le róla a kék színű felsőjét.

- Megéri ez?-kérdeztem rá miközben a homlokát az enyémnek támasztotta. Időbe telt mire megszólalt nagyon rekedtes hangon.
- Nem tudom. De itt akarok maradni.
- Holnap, ha a szabadedzést kibírod elindulhatsz az időmérőn. Egyezzünk meg.-kértem kedvesen miközben, a két kezemmel közre fogtam az arcát. Láttam rajta, hogy a szavaimat próbálja feldolgozni, de még nem adott nekem teljesen őszinte és fix választ.
- És ha kibírom a szabadedzést és az időmérőt…mi lesz vasárnap?-tért ki ravaszul a válasz adás alól egy remek kérdéssel. Egy apró mosoly jelent meg az arcomon.
- A bemelegítő edzéstől függ akkor. Alvaro fogad már el! Nem akarom, hogy rossz legyen neked. Azért féltelek… Ezért nem akartam, hogy elindulj itt.
- Nem akarom, hogy rossz legyen neked. Megegyeztünk.-sóhajtott fel. A derekamra csúsztatta a kezét és a vállamra borult. Hozzá bújtam én is mire hangosan felszisszent.
- Bocsi, bocsi.-mentegetőztem azonnal.
- Iker valamennyire keményebb, mint én- kezdett el nevetni. Végre vidáman és felszabadultan nevet.
- Ő nem töri össze magát… Ennyire.

14.fejezet

Kora estére Madridban voltam és egyszerűen tanácstalan voltam, hogy hova is menjek… Haza anyuékhoz? Ikerhez? Esetleg már most Alvarohoz a kórházba? A táskámat magam után vonszolva indultam el a kijárat felé és próbáltam taxit fogni. Szerencsére azért ahhoz elég csinos vagyok, hogy a sofőrök felfigyeljenek rám, így sikerült hamar kocsit szereznem. Anyuék címét mondtam be, bár tudtam nincsenek itthon, mert hétvégére elmentek kicsikét kikapcsolódni. Holnap reggel érkeznek haza. Meglepetés leszek tudom. Fél óra elteltével léptem be a házba és pakoltam le a cuccaimat. Csak a kistáskámat vettem magamhoz és már mentem is vissza a sofőrhöz, aki készségesen várt rám. Szerencsére kedves és megértő volt velem.

A kórházba érve a recepciós nő tájékoztatott róla, hogy hol találom Alvarot és alig győztem hálálkodni érte. Felsiettem a megadott emeletre ahol megtaláltam a szobát. Az orvos pont kijött a szobából.

- Elnézést. Alvaro hogy van? Sikerült a műtét?-bukott ki belőlem minden kérdés.

- Jó estét. Hozzá tartozója?

- Igen.-füllentettem azonnal. Elmosolyodott először, bár szerintem sejtette, hogy hazudtam.

- A páciens alszik. A műtéttel minden rendben volt és hamarosan elkezdheti a gyógytornát.

- Hamarosan?-csodálkoztam el.-Doktor úr… Tudja, hogy mi Alvaro foglalkozása?

- Persze.-nevetett fel.- Nem akart bele menni először a műtétbe a versenyek miatt. De muszáj volt.

- Akkor bemehetek hozzá?-mutattam az ajtóra.

- Természetesen.-biccentett és magamra is hagyott. Sietősen indultam el az ajtó felé, de még is csendesen nyitottam be rajta. Alvaro tényleg aludt. Most jöttem rá, hogy mennyire utálom a kórházakat és talán azt még jobban, hogy a szeretteim közül kerül. Egy széket húztam az ágy mellé és lehuppantam rá. Megfogtam óvatosan a kezét és nyomtam rá egy puszit. Megnyugtatott, hogy itt vagyok mellette. Most már segítséget tudok nyújtani neki. Percek teltek el és megszorította a kezemet. Riadtan kaptam fel a fejemet és Alvaro mosolyogott rám.

- Hogy kerülsz ide Naty?-kérdezte rekedtes és álmos hangon.

- Hívtál és jöttem.-vontam meg a vállam.

- Nem azért zavartam meg a napodat, hogy azonnal iderohanj… A futam… A buli… Ünneplés?-hadarta és megmasszírozta az orrnyergét és lehunyta a szemeit.

- Befognád végre Alvaro? Neked kellene elszámolnod nekem. Motorkrosszoztál megint…

- Te is szoktál velem.-mosolyodott el végre.

- Az más… és egyszer se kerültünk kórházba.

- Nem is sokáig leszek itt. Holnap reggel ki is engednek.

- Az nem azt jelenti, hogy Le Mansban már ott is lehetsz.-ráztam meg a fejem.

- Ne légy diktátor Natalien.-nyögött fel „kínok-kínjai” közt. Nem is az fájhat neki, hogy két vaslappal most rögzítették a kulcscsontját, hanem az amit mondtam… Nem indulhat a futamon.

- Nem én leszek az, hanem a doki.-vontam meg a vállam lazán újra. Megcirógatta az arcomat és bátorítólag rá mosolyogtam.

- Menj haza és pihenj jó? Azt hiszem lassan újra kiütnek a bogyók.

- Holnap reggel itt leszek jó?-kérdeztem rá.

- Jó.-bólintott lassan és mosolyogva. Felálltam a székről és egy puszit nyomtam a homlokára.- Aludj jól… és hogy tud… Szét fogom még rúgni ezért a fenekedet.-állapítottam meg, amin csak kacagni kezdett…

…Halkan nyitottam ki a hatalmas ház ajtaját és azonnal kibújtam a cipőmből. Szinte biztos vagyok benne, hogy Iker alszik. Nem vágyok már én se másra csak arra, hogy hozzá bújva pár órácskát aludhassak. A nappaliba érve a farmeromat rángattam le magamról és csak félbe hajtva dobtam a kanapéra. Hajamból kiszedtem a gumit, így a szőke tincseim lazán hullottak a vállamra. Az ujjaimmal végig karistoltam a hajamat és már a háló felé vettem az irányt. Az ajtó kapásból résnyire nyitva volt és ahogy beléptem rajta mosolyogtam a látványon, hiszen Iker szinte a francia ágy közepén szuszogott hangosan. Óvatosan feküdtem be mellé és bújtam hozzá azonnal. Felriadt és csodálkozva pislogott rám.

- Hogy kerülsz ide?

- Bocsáss meg, hogy nem szóltam…Csak Alvaro kórházba került és…

- Mit csinált már?-húzott szorosabban a mellkasához és így áttudtam karolni a nyakát és felsóhajtottam.

- Csontja tört. Már meg is műtötték. Holnap délelőtt engedik ki a kórházból.- a hajamat piszkálta szinte csukott szemmel.

- De mit csinált?

- Motokrosszozot… Nélkülem.-dünnyögtem amin ő csak vidáman nevetett.

- Hogy te is összetörd magad?

- Ne légy ennyire undok.-durcáztam. Felemeltem a fejemet és megcsókoltam.- Hiányoztál nekem.

- Te is nekem Kicsim.

- Szeretlek…

…Reggel van ebben biztos vagyok, hiszen hallom ahogy a madarak kint csiripelnek, azonban nekem nincs erőm kinyitni a szemeimet. Inkább a másik oldalamra fordultam és Iker mellkasába akartam temetni az arcomat, de ehelyett a párnájával tettem ugyan ezt. Felnyögtem és felkönyököltem az ágyon.

- Iker?!-szólaltam meg hangosan és visszadőltem az ágyra.

- A konyhába vagyok!-hallottam a választ. Csak az ajtó felé fordítottam a fejemet és pár pillanat múlva meg is jelent az ajtóban egy bögre kávéval a kezében.

- Jó reggelt Édesem.-mosolygott rám.

- Szia.-küzdöttem magam ülő helyzetbe és ezek után kaptam csak meg a bögrét egy aprócska csók után.

- Hogy aludtál?-simította meg az arcomat.

- Egész jól. Lassan be kell mennem a kórházba.

- Tudom.-bólintott.- Elviszlek jó?

- Köszönöm.-csókoltam meg…

…A kórházban vagyunk immár lassan egy órája. Iker tényleg elkísért engem és most is ott ül a fotelba miközben Alvaro cuccait pakolászom össze. Az orvos elengedte és már csak a záró jelentésre várunk.

- Segítesz?-tette fel ártatlanul a kérdést Alvaro miközben felemelte a felsőjét. Csak elvettem tőle a ruhadarabot és közelebb léptem hozzá. Először áthúztam a fején a pólót.

- Ne nézz így rám.-dünnyögött Alvaro és tudtam mennyire zavarba jött. Lángvörösre gyúlt az arca szinte abban a szent pillanatba.
- Bolond és felelőtlen voltál.-szólaltam meg.
- Bagoly mondja…-motyogta Iker a sportújságot lapozgatva.
- Te most kivel vagy?-fordultam felé és csípőre tettem a kezemet.
- Pártatlan vagyok.-emelte fel a kezeit védekezően a kapus. Alvaro somolyogva nézett rám.
- Hiszi a piszi.-vágtam vissza, majd segítettem Batinak tovább, hiszen egyedül semmire se jut. Akár mennyire óvatos akartam lenni, még is sikerült fájdalmat okoznom neki. Halkan felszisszent.- Annyira sajnálom Bati. Tudod, hogy lehet ki kell hagynod a kövi versenyt?
- Még az messze van.-felelte lazán.
- Négy nap.-számoltam össze, hogy hány napunk is van a következő megmérettetésig.
- Hosszú idő.-vonta meg a nem fájos kezét Alvaro. Szinte tudtam, hogy ez lesz… És tudom… Ott leszünk Le Mansban.

13. fejezet

Már régóta ébren vagyok és a második bögre kávémat iszom. Ikerrel ébredtem és halkan kísértem le a recepcióig, hiszen ma már indult is vissza Spanyolországba, hiszen várt rá a felkészülés újabb szakasza. Hamarosan itt a világbajnokság… Részben utálom… Részben pedig reménykedek, hogy a csapat kemény munkájának meg lesz a gyümölcse… Egy esetleges győzelemmel. A telefonomra pillantottam és megnéztem mennyi az idő amikor Isa lassan megmoccant a kanapén. Elmosolyodtam és a másik bögrét felvettem az asztalról és odanyújtottam neki amikor felült.

- Szia. Hoztam neked kávét.-szólaltam meg kedvesen.- Remélem nem baj.

- Köszönöm.-vette el azonnal és bele kortyolt. Leültem a kanapé szélére és azon gondolkoztam mit is mondhatnék neki.

- Hogy vagy?-kérdeztem rá csendesen, mire keservesen felnevetett.

- Azt akarod tudni, hogy mi történt ugye?-túrt a hajába idegesen.

- Nem akartalak leteperni ezzel a kérdéssel.-ráztam meg a fejem.

- Robert megcsalt.-jelentette ki hirtelen.

- Tessék?-csodálkoztam el. Sok mindent gondoltam, de ezt nem. Robert Kubica nem az a csapodár férfinak tűnt eddig, de úgy tűnik tévedtem. Legalább is Isa ezt mondta ki az előbb.

- Igen jól hallottad Natalien.-kortyolt bele a kávéjába és hatalmasat sóhajtott.- Amíg én Jerezben voltam veletek akadt össze valakivel. Nem volt hajlandó elmondani azt, hogy ki volt az… Csak annyit mondott, hogy ez történt.

- Sajnálom Isa.-suttogta.

- Nem kell. Ezt már nem tudom visszacsinálni.-rázta meg a fejét.

- Mi lesz veled most?-ráncoltam a homlokomat.

- Dolgoznom kell és valahogy túl teszem magam rajta. Idővel minden sikerülhet.-sóhajtott fel a lány…

…Próbáltam higgadt maradni egész reggel, de igazából nehéz volt. Isaval végre közelebb kerültünk egymáshoz, de bánt az ami vele történt… Tegnap ahogy padlón volt és ma sincs a legjobb állapotba… Azonban tudom csak a látszat kedvéért tartja magát. Hogy senki se vegye észre, hogy semmi sincs rendben. A sokadik kávémat iszom éppen és arra döntöttem most már megkeresem Sebastiant és Tommit, hogy megtudjam ma mi a program, amikor a lengyel férfit pillantottam meg magam előtt.

- Robert Kubica!-szólaltam meg hangosan és szigorúan, hogy rám figyeljen. Morogva fordult felém.

- Mit akarsz tőlem González?
- Miért csináltad ezt? Miért?-álltam neki pampogni pedig tudom nem sok jogom van hozzá.
- Nincs közöd hozzá.-vágta rá Robert és hátat fordított nekem. Ő ennyivel el akarta intézni a dolgot de elkaptam a karját, hogy ismét figyeljen rám.
- A barátnőm kisebb idegösszeroppanást kapott tegnap este és ma elmondta miért. Nem ezt érdemelte.
- Akkor számított neked valamit Isa, amikor eltűntél?-csattant fel hirtelen a lengyel és ledermedtem.- Hát nem! Érzéketlen nőszemély vagy, aki ne prédikáljon itt nekem! Nem foglalkoztál se Isaval, se Sebivel, de még Heikkivel se. Helyedben eltűnnék újra és soha többet nem jönnék vissza.-kiabált velem a Renault pilótája. A következő pillanatban egyszerűen képen töröltem. Jó tudom, hogy igazából minden szava jogos és meg is érdemlem… De már pofon vágtam… Könnyeimet törölgetve indultam el újra megkeresni a fiúkat…

…Csütörtök este van és egy ideje a szobámba dekkolok és már a sokadik ruhát próbálom fel, hogy eldöntsem melyik az amelyik nem túl kihívó erre az alkalomra. Be kell vallanom fogalmam sincs hogyan kell öltözni egy ilyen eseményre… Hogyan kell viselkedni egy olyan beszélgetésen ahol arról van szó, hogy sajnálom azt amit tettem, de azóta mind a ketten új életet kezdtünk. Egy szolid fekete szoknyát vettem fel és egy fehér felsőt. Hajamat leengedtem, ami laza fürtökben omlott a vállamra. A sminket se vittem túlzásba, hiszen már a recepcióról szóltak, hogy a taxi megérkezett.

15 perces út után érkeztem meg az étteremhez. Csendes és családias helynek tűnik és tudom ez azért van leginkább, hogy eltudjunk bújni és nyugodtan tudjunk beszélgetni. Ahogy beléptem az ajtón Heikki azonnal felpattant, és ezzel részben elárulta magát, hogy figyelt mikor érkezek.

- Szia.-léptem közelebb hozzá és mosolyogtam.- Sajnálom ha sokat vártál rám.

- Szia.-kaptam először két puszit tőle és kihúzta nekem udvariasan a széket.- Nem késtél se mennyit. Nyolc óra van ahogy megbeszéltük.

- Te mondtad, hogy 8-ra jöjjek ide.-húztam meg a vállam miközben helyet foglalt előttem.

- Ez is igaz.-nevetett fel. Először rendeltünk ételt és italt is. Kicsikét kínos volt ez a csend. Nem tudtam és nem is akartam megszólalni. A pincér letette elénk a poharainkat és mi szinte egyszerre biccentettünk.

- Csinos vagy.-szólalt meg Heikki amikor újra kettesben voltunk.

- Köszönöm.-mosolyodtam el zavaromban és a hajamat a fülem mögé tűrtem. Fura, hogy pont ez volt az első mondata, de talán csak zavarában történt mind ez.

- Hogy telt a mai napod?

- Olyan szokványosan.-nyögtem ki egy korty ital után.- De kezdek újra hozzá szokni a Forma-1-hez.

- Melyik a jobb?

- Erre lehetetlen válaszolni.-ráztam meg a fejem és a pincér már az ételeket hozta ki nekünk. Csendesen kezdtünk el falatozni. Mind a ketten spagettit rendeltünk. Tudom mind a ketten arra várunk, hogy a másik megszólaljon, hiszen az udvarias kérdéseket már letudtuk.
- Mit csinálsz majd jövő héten?-bukott ki szinte belőle a kérdés és homlokomat ráncolva pillantottam fel rá. Lenyeltem a falatot ami a számban volt és megszólaltam végre.
- Haza megyek a barátomhoz Madridba, majd csütörtökön Le Mansba utazok, mert Alvaronak versenye lesz.
- Szeretsz ott lenni?-utalt a MotoGp-re.
- Igen, nagyon.- bólintottam és kicsit zavarba jöttem. Igaz előbb már megemlítette a motorokat, de most újra megtette.
- Nem gondoltál arra, hogy újra…újra motorozz?

- De.-feleltem csendesen.

- Ennyire vágysz rá?

- Igen. Costa doktor szerint az évekkel ez előtti sérülés állandósult. Nem jelent már igazi nagy veszélyt. Mióta eljöttem… Mióta Alvaroval élek minden egyes alkalommal amikor megtehettem vele edzettem… Az alapozástól kezdve… A kroszozásig és szerencsére tudom vele tartani a lépést. Edzett vagyok.-húztam meg a vállam.

- Ezek szerint újra versenyeznél? Profi szinten?

- Igen… De 26 éves vagyok és leragadtam a spanyol bajnokságban. Semmi esélyem se lenne…
- Annyira bizalmatlan vagy önmagaddal szemben.-rázta meg a fejét csendesen a finn. Felsóhajtottam csak és a villámmal az egyik húsgolyót bökdöstem.  

- Senki se örülne annak, hogy újra versenyeznék. Alvaro se repesne az örömtől és a barátom se. Ráadásul nincs azaz idióta aki „alkalmazna”.
- Én se örülnék neki ha motoroznál az tuti.
- Nem fogok. Maradok a háttérben és vigyázok Alvarora.-szomorúság bujkált a hangomban, pedig tényleg nem érzem magam annak. Jól érzem magam a bőrömben. Régen voltam ennyire jól.
- A barátod elfogad mindent?
- Igen. Tud mindenről.
- Az a lényeg, hogy szeret és vigyázz rád.-biccentette oldalra a fejét és mindig mosolygott. Zavarba tud hozni az tuti.- Azt hiszed jó volt ez így?-érdeklődött, miközben az ujját végig húzta a pohár száján. Nem nézett rám egyszerűen csak érdekelte a válaszom.
- Egyikünknek se volt jó, de újra tudtuk kezdeni.
- Ennyi a magyarázatod?
- Igen. Akkor ez volt a legjobb döntésem. Akkor úgy éreztem, ha nem lépek tényleg kárt teszek magamban. Nem akartam, hogy emiatt is szenvedjetek. Az nap, ahogy elmentél a gyárba és Sebi még nem érkezett meg cselekednem kellett.

- Tehát Madridba mentél.-állapította meg.

- Direkt nem a szüleimhez mentem. Ott úgy is kerestél volna. Ráadásul Madrid elég nagy város. Tisztán emlékszek, hogy az nap esett az eső… Sötét volt már és teljesen eláztam. Úgy néztem ki, mint aki fejest ugrott a folyóba. Alvaro nem volt otthon. Egyedül ücsörögtem a lépcsőn, amikor jó más fél óra múlva érkezett meg. Sajnálom Heikki, hogy szenvedtél miattam.-gördült végig az arcomon egy könnycsepp. Nem akartam sírni, hiszen az a gyengeség jele. Heikki óvatosan megérintette az arcomat, hogy a sós kis csepp eltűnjön a bőrömről.
- Én sajnálom, hogy nem értettelek meg.-vallotta be.
- Ne beszéljünk róla.-fogtam meg a kezét és egyszerűen levettem az arcomról. Azonban valahogy reflexszerűen összekulcsolódtak az ujjaink. Elmerengve bámultam magam elé és csak suttogva tudtam megszólalni.- De szeretném, hogy a helyzet köztünk valahogy normális legyen. Szerinted lehetséges ez?
- Szerintem igen.-bólintott komolyan.

- Köszönöm.-mosolyodtam el halványan…

…Vasárnap délután van és a háttérbe húzódva figyelem ahogy a csapat tagjai a kettős győzelmüket ünneplik. Kemény munka árán sikerült Webbernek megszereznie a győzelmet, Sebi pedig második lett. Éppen a medencébe ugrálnak a tűzálló overálba és egyiküket se zavarja. Csak nevettem rajtuk amikor megszólalt a mobilom.

- Igen?-szóltam bele szórakozottan.

- Naty… Alvaro vagyok.

- Bati minden rendben?-kérdeztem rá, hiszen fura volt a hangja.

- Öhmm… Nem igazán. Kórházban vagyok.

- Mit keresel te kórházba?-csodálkoztam el. Távolabb húzódtam a hangzavartól.

- Haza jöttem Madridba. Motokrossozni voltam és eltörtem a kulcscsontomat.

- Tessék?-csodálkoztam el. A gyomrom fel le hullámzott az információktól.

- Igen. A doktor azt mondta, hogy jobb ha még ma megműtenek. Így két óra múlva visznek be a műtőbe.

- Bati.-nyögtem fel és a hajamba túrtam.

- Nyugodj meg Naty. Nem lesz semmi baj.

- Ugye tudod, hogy ebben a helyzetben ezzel nem nyugtatsz meg.-ráztam meg a fejemet mire csak felnevetett.

- Valahogy sejtettem.

- Haza megyek amint tudok. Segítek neked.

- Köszönöm.-tudtam, hogy mosolyog.

- Számíthatsz rám Bati.