14.fejezet

Kora estére Madridban voltam és egyszerűen tanácstalan voltam, hogy hova is menjek… Haza anyuékhoz? Ikerhez? Esetleg már most Alvarohoz a kórházba? A táskámat magam után vonszolva indultam el a kijárat felé és próbáltam taxit fogni. Szerencsére azért ahhoz elég csinos vagyok, hogy a sofőrök felfigyeljenek rám, így sikerült hamar kocsit szereznem. Anyuék címét mondtam be, bár tudtam nincsenek itthon, mert hétvégére elmentek kicsikét kikapcsolódni. Holnap reggel érkeznek haza. Meglepetés leszek tudom. Fél óra elteltével léptem be a házba és pakoltam le a cuccaimat. Csak a kistáskámat vettem magamhoz és már mentem is vissza a sofőrhöz, aki készségesen várt rám. Szerencsére kedves és megértő volt velem.

A kórházba érve a recepciós nő tájékoztatott róla, hogy hol találom Alvarot és alig győztem hálálkodni érte. Felsiettem a megadott emeletre ahol megtaláltam a szobát. Az orvos pont kijött a szobából.

- Elnézést. Alvaro hogy van? Sikerült a műtét?-bukott ki belőlem minden kérdés.

- Jó estét. Hozzá tartozója?

- Igen.-füllentettem azonnal. Elmosolyodott először, bár szerintem sejtette, hogy hazudtam.

- A páciens alszik. A műtéttel minden rendben volt és hamarosan elkezdheti a gyógytornát.

- Hamarosan?-csodálkoztam el.-Doktor úr… Tudja, hogy mi Alvaro foglalkozása?

- Persze.-nevetett fel.- Nem akart bele menni először a műtétbe a versenyek miatt. De muszáj volt.

- Akkor bemehetek hozzá?-mutattam az ajtóra.

- Természetesen.-biccentett és magamra is hagyott. Sietősen indultam el az ajtó felé, de még is csendesen nyitottam be rajta. Alvaro tényleg aludt. Most jöttem rá, hogy mennyire utálom a kórházakat és talán azt még jobban, hogy a szeretteim közül kerül. Egy széket húztam az ágy mellé és lehuppantam rá. Megfogtam óvatosan a kezét és nyomtam rá egy puszit. Megnyugtatott, hogy itt vagyok mellette. Most már segítséget tudok nyújtani neki. Percek teltek el és megszorította a kezemet. Riadtan kaptam fel a fejemet és Alvaro mosolyogott rám.

- Hogy kerülsz ide Naty?-kérdezte rekedtes és álmos hangon.

- Hívtál és jöttem.-vontam meg a vállam.

- Nem azért zavartam meg a napodat, hogy azonnal iderohanj… A futam… A buli… Ünneplés?-hadarta és megmasszírozta az orrnyergét és lehunyta a szemeit.

- Befognád végre Alvaro? Neked kellene elszámolnod nekem. Motorkrosszoztál megint…

- Te is szoktál velem.-mosolyodott el végre.

- Az más… és egyszer se kerültünk kórházba.

- Nem is sokáig leszek itt. Holnap reggel ki is engednek.

- Az nem azt jelenti, hogy Le Mansban már ott is lehetsz.-ráztam meg a fejem.

- Ne légy diktátor Natalien.-nyögött fel „kínok-kínjai” közt. Nem is az fájhat neki, hogy két vaslappal most rögzítették a kulcscsontját, hanem az amit mondtam… Nem indulhat a futamon.

- Nem én leszek az, hanem a doki.-vontam meg a vállam lazán újra. Megcirógatta az arcomat és bátorítólag rá mosolyogtam.

- Menj haza és pihenj jó? Azt hiszem lassan újra kiütnek a bogyók.

- Holnap reggel itt leszek jó?-kérdeztem rá.

- Jó.-bólintott lassan és mosolyogva. Felálltam a székről és egy puszit nyomtam a homlokára.- Aludj jól… és hogy tud… Szét fogom még rúgni ezért a fenekedet.-állapítottam meg, amin csak kacagni kezdett…

…Halkan nyitottam ki a hatalmas ház ajtaját és azonnal kibújtam a cipőmből. Szinte biztos vagyok benne, hogy Iker alszik. Nem vágyok már én se másra csak arra, hogy hozzá bújva pár órácskát aludhassak. A nappaliba érve a farmeromat rángattam le magamról és csak félbe hajtva dobtam a kanapéra. Hajamból kiszedtem a gumit, így a szőke tincseim lazán hullottak a vállamra. Az ujjaimmal végig karistoltam a hajamat és már a háló felé vettem az irányt. Az ajtó kapásból résnyire nyitva volt és ahogy beléptem rajta mosolyogtam a látványon, hiszen Iker szinte a francia ágy közepén szuszogott hangosan. Óvatosan feküdtem be mellé és bújtam hozzá azonnal. Felriadt és csodálkozva pislogott rám.

- Hogy kerülsz ide?

- Bocsáss meg, hogy nem szóltam…Csak Alvaro kórházba került és…

- Mit csinált már?-húzott szorosabban a mellkasához és így áttudtam karolni a nyakát és felsóhajtottam.

- Csontja tört. Már meg is műtötték. Holnap délelőtt engedik ki a kórházból.- a hajamat piszkálta szinte csukott szemmel.

- De mit csinált?

- Motokrosszozot… Nélkülem.-dünnyögtem amin ő csak vidáman nevetett.

- Hogy te is összetörd magad?

- Ne légy ennyire undok.-durcáztam. Felemeltem a fejemet és megcsókoltam.- Hiányoztál nekem.

- Te is nekem Kicsim.

- Szeretlek…

…Reggel van ebben biztos vagyok, hiszen hallom ahogy a madarak kint csiripelnek, azonban nekem nincs erőm kinyitni a szemeimet. Inkább a másik oldalamra fordultam és Iker mellkasába akartam temetni az arcomat, de ehelyett a párnájával tettem ugyan ezt. Felnyögtem és felkönyököltem az ágyon.

- Iker?!-szólaltam meg hangosan és visszadőltem az ágyra.

- A konyhába vagyok!-hallottam a választ. Csak az ajtó felé fordítottam a fejemet és pár pillanat múlva meg is jelent az ajtóban egy bögre kávéval a kezében.

- Jó reggelt Édesem.-mosolygott rám.

- Szia.-küzdöttem magam ülő helyzetbe és ezek után kaptam csak meg a bögrét egy aprócska csók után.

- Hogy aludtál?-simította meg az arcomat.

- Egész jól. Lassan be kell mennem a kórházba.

- Tudom.-bólintott.- Elviszlek jó?

- Köszönöm.-csókoltam meg…

…A kórházban vagyunk immár lassan egy órája. Iker tényleg elkísért engem és most is ott ül a fotelba miközben Alvaro cuccait pakolászom össze. Az orvos elengedte és már csak a záró jelentésre várunk.

- Segítesz?-tette fel ártatlanul a kérdést Alvaro miközben felemelte a felsőjét. Csak elvettem tőle a ruhadarabot és közelebb léptem hozzá. Először áthúztam a fején a pólót.

- Ne nézz így rám.-dünnyögött Alvaro és tudtam mennyire zavarba jött. Lángvörösre gyúlt az arca szinte abban a szent pillanatba.
- Bolond és felelőtlen voltál.-szólaltam meg.
- Bagoly mondja…-motyogta Iker a sportújságot lapozgatva.
- Te most kivel vagy?-fordultam felé és csípőre tettem a kezemet.
- Pártatlan vagyok.-emelte fel a kezeit védekezően a kapus. Alvaro somolyogva nézett rám.
- Hiszi a piszi.-vágtam vissza, majd segítettem Batinak tovább, hiszen egyedül semmire se jut. Akár mennyire óvatos akartam lenni, még is sikerült fájdalmat okoznom neki. Halkan felszisszent.- Annyira sajnálom Bati. Tudod, hogy lehet ki kell hagynod a kövi versenyt?
- Még az messze van.-felelte lazán.
- Négy nap.-számoltam össze, hogy hány napunk is van a következő megmérettetésig.
- Hosszú idő.-vonta meg a nem fájos kezét Alvaro. Szinte tudtam, hogy ez lesz… És tudom… Ott leszünk Le Mansban.