12. fejezet

Monacoról mindenkinek a gyönyörű tengerpart, pénz, csillogás, szexi nők és a kaszinók jutnak az eszébe… És tudom ez mind igaz. Már megtapasztaltam és minden alkalommal magával tud ragadni ez a csodálatos hangulat és látvány. Bár a pilóták és a csapatok egyszerű helyszínként tekintik a versenynaptárban, de ők is tudják, hogy aki itt nyer az külön elismerést kap.

Alvarot Barcelonába hagytam kicsikét nehéz szívvel, de sajnos nem tudunk azon változtatni, hogy egymás után két verseny lesz. Igazából nem mutatja ki felé, de sejtem, hogy a lelke nincs igazán jól. A szakítás nem rég történt, a motorozásban sem tart még ott ahol kellene, de kezdő a kategóriában.

Sebastian és Tommi jelenleg edzeni vannak. Szerintem a finn nem tudja még mindig, hogy az unokahúga és a védence közt mi történt. Ha tudná, azt hiszem Sebi már halott lenne. Szinte mérget tudnék rá venni. A német barátommal tegnap este beszélgettünk. Megkért, hogy ne beszéljek erről senkinek. Nem állt szándékomba eddig se, de ha neki ez megkönnyebbülés akkor megteszem újra és újra.

Fáradtan kászálódtam fel az ágyról és sétáltam a teraszhoz. Mosolyogva támaszkodtam meg a korláton és néztem körbe közbe. Élveztem ahogy a perzselő napsugarait éreztem a karomon, és szememet lehunyva sóhajtottam újra egy hatalmasat. Erről a csodás helyről eszembe jutott az én kedvenc városom, ami nem más mint a szülő földem Madrid. De ezt a honvágyat sokszor félre tudtam tenni és most is megteszem. Halkan szólalt meg a mobilom a zsebemben és egyszerűen felvettem és a fülemhez emeletem a készüléket.
- Szia Iker.-köszöntem mosolyogva. Vártam, hogy hívjon már ami azt jelenti ma már nem lesz több edzése.
- Szia Naty. Hogy vagy?-annyira hiányzik. Jó pár napja távol vagyunk már egymástól és eddig ez igazán nem volt megszokott.

- Magányosan.-sóhajtottam egy nagyot. Azonban talán ez a legpontosabb szó amit kitalálhattam, amivel jelemezhetném, hogy is érzem magam.- Milyen az edzőtábor?
- Szokásos. Mindenki szívatt mindenkit.
- Szegény kapitány. Ő az óvodások nagy csoportjának a vezetője.-kuncogtam és még mindig a várost figyeltem.
- Mi lenne ha kinyitnád az ajtót?-kérdezett rá teljesen spontán és a szemem hirtelen kikerekedett.
- Tessék?
- Nyisd ki az ajtót!-sétáltam az ajtóhoz pusztán kíváncsiságból. Egyáltalán nem értem miért hozta ezt szóba, de ha ő akarja akkor miért ne. A hatalmas fa ajtóhoz értem és lenyomtam a kilincset, de a telefont a másik kezemmel a fülemre szorítottam még mindig.
- Szia Natalien.-vigyorgott rám teljes életnagyságában. Hihetetlen, hogy tényleg itt áll előttem. A telefonom hangosan koppant a padlón, majd a következő pillanatban már Iker nyakában csüngtem. Szükségem volt rá, hogy megöleljem és érezem a karjaim közt.
- El se hiszem…

- Sebastian-nak és Rosie-nak köszönhetjük. - simogatta meg az arcomat. Egy röpke csókot nyomtam a szájára, majd megragadtam a kezét és behúztam a szobába. Monacoból ki vannak tiltva a lesi fotósok, de most kivételesen nem. Nem hiányzik a balhé. Végig feküdtünk a francia ágyon és beszélgetni kezdtünk.
- Milyen volt a nagydíj hétvége?-érdeklődött Iker, miközben óvatosan cirógatta az arcomat. Jól esik, hogy hozzám ér végre… Törékeny porcelánbabának érzem magam amikor ezt csinálja.
- Fárasztó. De élveztem.
- És hogy van a fejed?-nyomott egy puszit a homlokom közepére. Megtudta, amit nem igazán akartam… Hiszen én voltam két bal lábas és figyelmetlen.
- Ki árult el? Van pár tippem…
- Hát Alvaro volt. És elmondta az egész sztorit.-simította végig az oldalamat és szánt szándékosan nem kérdeztem rá, hogy mit is foglal magába az egész sztori kifejezés. Lehunytam a szememet és próbáltam összpontosítani, ami nagyon nehezemre esett, hiszen rég ért hozzám így.
- Haragszol?-motyogtam szégyellősen.
- Miért haragudnék? –kuncogott, miközben kicsit közelebb hajolt hozzám. Egy jellegzetes félmosoly volt az arcán mind végig miközben a szőke tincseimet félre söpörte a nyakamból és lassan megcsókolta a bőrömet.

- Szeretlek.-suttogta a fülembe halkan.

- Szeretlek.-suttogtam az ajkai közé miközben ujjaimmal hajába túrtam.-Nagyon szeretlek…

…Egy apró kis puszira ébredtem fel, de a szemeimet csukva tartottam és mosolyogtam. Kaptam még egy puszit.

- Tudom, hogy ébren vagy.-motyogta Iker, amin egyszerűen csak kacagni kezdtem. Meg se lepődök ezen. Jó hogy tudja mikor vagyok ébren és mikor játszom csak meg. A hátamra fordultam és megcsókoltam.

- Jó reggelt Csillagom.-cirógattam meg az arcát miközben rám mosolygott.

- Ugye nem aludtam sokat?-motyogtam szégyellősen.

- Dehogy. Csak gondoltam elmehetnénk kajálni.-csókolt a nyakamba miközben a szőke tincseimet félre húzta és szabaddá tette a bőrömet.

- Meddig maradhatsz itt?-tettem fel a kérdést, amit nagy örömömben eddig elfelejtettem.

- Sajnos reggel már mennem is kell vissza.

- Ohh…-bigyesztettem le az ajkaimat, majd hirtelen ötlet miatt újra csókolni kezdtem. Szenvedélyes voltam és hívógatóan simultam hozzá, bár a takaró köztünk volt.
- Te sose fáradsz el?-motyogta az ajkaim közé miközben egyik kezemmel a hajába túrtam.

- Azt hiszem te se.-vigyorodtam el miközben felém kerekedett és átvette az irányítást. Mohón csókolt, miközben a lábaim közé fészkelte magát. A hatalmas tenyerét a combomra csúsztatta és így öleltem át a lábammal is őt.- Használjunk ki minden alkalmat.-duruzsoltam a fülébe, pedig tudom ebben nincs semmi romantikus. Csak tisztában vagyunk a helyzettel, hogy a világbajnokság túl sok mindent vesz el tőlünk. Elvigyorodott majd az egyik kezemet a fejem felé nyomva kezdte el a nyakamat csókolgatni. A takaró lecsúszott köztünk és a csupasz mellkasának simultam amennyire csak tudtam. Halkan felnyögtem miközben megharapta picikét a nyakamat… Azt hittem ennél már csak jobb lesz, de hirtelen hangos kiabálás ütötte meg a fülemet és egyszerűen kizökkentem a hangulatból. Megráztam a fejemet és próbáltam Ikerre figyelni, azonban a hangzavar csak még hangosabb lett.

- Mi a fene ez?-bukott ki Ikerből a kérdés, miközben lefordult rólam.

- Fogalmam sincs, de megnézem és elküldöm a fenébe.-bújtam bele a pólójába és egy csókot adtam neki. Csak mosolyogva simított végig a hajamon és hagyta, hogy az ajtóhoz sétáltam. Szinte feltéptem a faszerkezetet és meglepődtem, hiszen Isabel és Robert Kubica közt találtam magam.

- Ohh…-motyogtam. Azt hiszem éppen veszekednek, hiszen Isabel arcán patakoztak a könnyek.- Minden rendben?-tettem fel a kérdést a német lánynak.

- Ne szólj ebbe bele Natalien!-morogta nekem a lengyel és nem értettem mi a baja.

- Isahoz szóltam.-néztem rá és egyáltalán nem tetszett, hogy így szól hozzám. Csak morgott anyanyelvén valamit és elrohant. Fejemet csóválva néztem utána, majd talán kicsikét bátortalanul léptem közelebb Isahoz.

- Minden rendben?-kérdeztem rá, de legnagyobb meglepetésemre a nő hangosan zokogni kezdett. A nyakamba borult és a hátát simogattam megértően. Azt hittem idővel jobban lesz, de tévedtem. Kinyílt mögöttem az ajtó újra és Iker tanácstalanul pislogott rám. Nem tudtam megszólalni csak betereltem Isabelt a nappaliba, aki azonnal a kanapéra roskadt.

- Isa mi történt? Minden rendben? Hozzak valamit?

- Vizet.-hüppögte.

Azonnal felkaptam az egyik poharat és a fürdőbe rohantam hogy a csapból engedjek neki hideg vizet. Akkor pillantottam meg a pipere táskámban egy dobozt. Iker ekkor jelent meg mögöttem.

- Mire készülsz?-kérdezett rá azonnal homlokár ráncolva.

- Ez altató.-kaptam ki a dobozt és mutattam meg neki. Egyáltalán nem erős gyógyszer, de sokat segít nekem, ha szükségem van az alvásra.

- Tudom.-biccentett a kapus és talán ekkor esett le neki mit is akarok.- Naty nem teheted meg ezt vele.

- Ki van borulva. Ha alszik akkor talán jobb lesz és mindent eltud mondani. Bízz bennem.-pislogtam rá hatalmas szemekkel. A mellkasából egy gondterhelt sóhajt szakadt ki majd lassan bólintott. Pipiskedve csókoltam meg az ajkait, majd Isahoz sétáltam és átadtam neki a poharat és a bogyót is. A lány nem kérdezett, hogy mit adok neki vagy éppen miért, csak lekapta a tenyeremről a gyógyszert és lenyelte…

…Talán fél óra se telt el és Isa a kanapén békésen szuszogott. Levettem a lábáról a cipőit, majd a takarót gondosan ráterítettem. Megsimogattam a haját, majd Ikerhez sétáltam, aki a háló ajtajában várt rám. Először a kezemet fogta meg, majd átöleltem a derekát és a mellkasába fúrtam az arcomat.

- Gyere. Bújjunk vissza az ágyba.-suttogta miután a hajamba puszilt. Ajkaimat rágcsálva bólintottam és fogtam meg a kezét, hogy visszavezessen a hálóba. Bebújtam vele az ágyba és azonnal átöleltem a mellkasánál. A karomat cirógatta sokáig egy árva szó nélkül.

- Mi történhetett?-bukott ki belőlem.

- Nem tudom.-rázta meg a fejét.- De remélem tényleg jobban lesz reggelre.

- Én is remélem.-nyomtam egy puszit a mellkasára.- Azért köszönöm ezt a délutánt Kicsim.

- Mit köszönsz?-kérdezett vissza kuncogva. A szőke tincseimet piszkálta és lassan az ujjára csavarta.

- Tudod te jól.-sóhajtottam fel.- Azt hittem még egy ideig nem is látlak.

- Sajnos csak reggelig maradok veled.-a nyakához bújtam közben és hatalmasat sóhajtottam.

- Mire mondtad, hogy Sebastiannak és Rosienak köszönhetjük, hogy itt vagy?

- Rosiet felhívtam, hogy van… és ő beszélt a némettel, hogy te hol vagy és hol talállak.-kuncogtam csak rajta.- Amúgy tudod, hogy fáradt vagyok?

- Nem is értem miért.-csókoltam meg.

- Aludj Kicsikém.-simított végig az arcomon.

- Szeretlek.-bújtam a mellkasához és hamar elaludtam.