53. fejezet

 Madrid pár nappal korábban…

 

…Fáradtan sóhajtottam fel az íróasztalom mögött. A laptopomat összecsuktam és a homlokomat megtámasztottam a tenyereimen. Fáradt vagyok testileg és lelkileg is. Napok és hetek óta tudom, hogy valami folyik körülöttem. Olyan dolog, amibe nekem nincs bele szólásom.

-Hoztam neked reggelit.-szólalt meg az irodám ajtajában Rosie. Meglepetten kaptam fel a fejemet és lepődtem meg rajta, hogy itt áll előttem.  Apró kis bátorító mosollyal az arcán pislogott rám.- Bejöhetek?

- Persze.-pattantam fel az asztal mögül hiába fájt minden végtagom. Hosszú ideje meg se mozdultam így nehezemre esett minden mozdulat. Rosie gondosan letette az asztalra a szatyrot, majd szorosan megölelt. Jól esett, hogy valaki ennyire törődve ölelt magához.

- Egész éjszaka itt voltál Sergio?-lépett el tőlem és megérintette a borostás arcomat.

- Nem is…

- Nekem ne hazudj…-rázta meg a fejét.

- Sok a munka Rosie.-húztam meg a vállam és visszaültem az asztal mögé. A finn nő is helyett foglalt miután megigazította magán a nyári ruháját. Gondosan kipakolt a papír zacskóból miközben kezembe vettem a kávémat és bele kortyoltam.- Életet mentesz ezzel a kávéval.

- Jobb lenne ha kicsit kiszabadulnál innen. Menjünk el innen.-szorította meg a kezemet. Elmosolyodtam miközben összekulcsoltuk az ujjainkat. Meglepett, hogy nem húzta el a kezét tőlem.

- Neked nem a következő utazásra kellene már koncentrálnod? Úgy tudom hétvégén Angliában lesz futamotok?

- Holnap után repülök haza.-vonta meg a vállát a lány.- Velem töltöd akkor a napot Sergio?

- Mennyire örülne neki a kapusod, ha velem töltenéd a mai napodat?-tettem fel gondosan a kérdést.

- Ne foglalkozz Ikerrel.

- Nem akarlak bajba keverni.-feleltem teljesen őszintén.- Szerintem nem díjazná ha tudná, hogy a szerelme az exe bátyával lóg.

- A barátom vagy. Akinek szüksége van a figyelemre, mert úgy veszem észre gondja van. Túl nagy gondja.

- Ezt honnan veszed?-tettem fel kicsikét ingerülten a kérdést. Miért van olyan érzésem, hogy a húgom szája járt megint? Hiszen nem véletlenül vesztünk össze legutóbb. Theresán és a többi dolgainkon. Rosie ajkai egy pillanat alatt vonallá préselődtek és feszülten kezdett fészkelődni a széken. Meg se kellett szólalni és tudtam, hogy kinek a keze van a dologban.- A húgom kavart? Ő beszélte tele a fejedet?

- Sergio kérlek nyugodj le.

- Mit mondott neked Natalien?

- Semmit.-emelte fel a kezeit Rosie védekezően. Egy pillanat alatt felszaladt a vérnyomásom és nagyon jól tudtam… Tudat alatt tudtam, hogy baj van. Viszont bízok annyira magamban, hogy tudjam kézben tudom tartani a dolgokat.

Felsóhajtottam és próbáltam kordában tartani az indulataimat, amikor hangzavarra lettünk figyelmesek.Az ajtó felé fordultunk és rájöttem a titkárnőm Suzzy próbálja kint tartani az illetéktelen személyt az irodámból.

-Sergio sajnálom.-nyögött fel, amikor Andreas már bent volt az ajtón. Rosie csodálkozva pislogott rám és húzódott a fal felé a székével együtt. Tudom ebben a szent pillanatban ő is mindenhova kívánja magát csak ide nem.

- Semmi baj Suzzy! Magunkra hagynál?-kérdeztem rá udvariasan. A fiatal nő lassan bólintott és magunkra hagyott. Néma csendbe vártuk, hogy a nő megtegye a kérésemet, majd egyszerűen a rövid nadrágos hátra csapott baseball sapkás barátom felé fordultam.

- Mit keresel itt Andreas?

- Beszélni akarok veled.-jelentette ki.-Négy szem közt.

- Rosie előtt nincsenek titkaim.-vágtam rá és a nőre pillantottam, aki még mindig kényelmetlenül fészkelődött a széken.

- Sergio…-nyögte ki kényelmetlenül a nevemet Andreas. Láttam, hogy hatalmasat nyelt és bele nyúlt a zsebébe, majd egy laza mozdulattal az asztalra dobott egy fehér kis zacskót.-Ugye tudod ez mit jelent?

- Ez honnan van?-emelkedtem fel a székemből.

- Theresa-tól van.

- Honnan veszed, hogy tőle van?

- A húgod nyúlta le a dzsekijéből.-vonta meg a vállát lazán. Rosiera pillantottam aki ugyan olyan tanácstalanul pislogott rám, mint amilyen én vagyok. Lassan fejtettem meg a szavai jelentését és esett le az a bizonyos tantusz.

- Te tolvajt csináltál a húgomból?

- Egy szóval se mondtam neki, hogy lopja el.-emelte fel Andreas védekezően a kezeit.- Ne minket okolj Sergio… Egyszerűen nem látod a fától az erdőt… Vagy inkább nem is akarod látni. Theresának mindig is gondjai voltak. Santiago pedig mindig is segédkezett, hogy a gondjai nagyobbak legyenek.

- Ezer éves dolgokról beszélünk most Andreas… Változnak az emberek.

- Arra gondolsz, hogy Theresa miután eljátszotta a halálát sikeresen elvonult egy drog klinikára?-nevetett fel a rendőr kicsikét gúnyosan.- Azt hittem megváltoztál Sergio. De ugyan úgy az orrodnál fogva vezet Theresa… Ezzel együtt Santiago is.

- Mire készülsz?-vetettem oda neki.

- Nem hagyom, hogy megint Santiago nyerjen… Legutóbb is rád hallgattam és minden elbaszódott… Most viszont kezembe veszem az irányítást. Sittre küldöm azt a férget és a ha kell Theresát is. Ha tetszik ha nem.-jelentette ki szigorúan. Tettem egy lépést felé és a szemébe néztem.

-Serg…-hallottam meg Rosie bátortalan hangját, de nem foglalkoztam vele.

- Mi lesz ha nem engedem?

- Téged is félre állítalak az útból…

 

***

 

Montreal vasárnap reggel…

 

Összehúztam a kabátot magamon miközben a kávémat éppen letette az asztalra Tamara. Hálásan rámosolyogtam és örültem a fekete nedűnek.  Szükségem van rá.

-Ugye tudod Natalien, úgy festesz mint a mosott rongy.

- Tommi olyan kedves vagy így korán reggel.-nevettem fel kínomban.  A finn férfi mosolyogva foglalt helyett velem szemben. Azt hiszem neki sincs melege, hiszen a vastag kabátot viseli a csapat színeivel.

- Csak az igazat mondtam.-vonta meg a vállát.

- Gondolom.-sóhajtottam fel.- Olyan az időjárás, mint ha Angliában lennénk. Utálom ezt. Utálom az esőt és a hideget.

- Pedig lehetnél most ott is. Úgy tudom jelenleg a MotoGp ott versenyez.-jelentette ki egy ártatlan váll rándítással megtoldva. Végül is nem bántásnak szánta a megjegyzést. Inkább amolyan tájékoztatás gyanánt.

- Tommi az később fog megtörténni.-forgattam a szemeimet. Valahogy számítottam rá, hogy előbb utóbb el fogja hozni ezt a dolgot a finn férfi. Hiszen neki a német barátunk érdekeit kell néznie… Talán mondhatjuk azt, hogy ez is a munkája része.

- Naty el kellene mondanod Sebastiannak, minél előbb. Nem a sajtótól kellene megtudnia.

- Ugye tudod nem leszek én akkora szám, hogy a sajtó írjon rólam.-horkantottam fel és bele kortyoltam a kávémban.

- Ugye tudod, hogy hülyeséget beszélsz? Nőként egy férfi sportban? Simán írni fognak rólad. Naty ne a sajtótól tudja meg Sebi.

Nem szólaltam meg csak a homlokomat ráncoltam. Tudom, hogy igaza van Tomminak. Lassan tettem le a bögrémet és sóhajtottam fel.

-Ugye tudod, hogy mi a véleménye Sebastiannak a motorozásról?

- Ugye tudod, hogy Sebastiannak egyedül azért van baja a motorozással mert Rosie odament dolgozni és nem ide.

- Ugye tudod, hogy ez nem ki fogás… És az unokahúgod jelenleg egy csalfa kapusért van odáig. Tudod a rózsaszín köd meg hasonlók.-forgattam a szemeimet és bele kortyoltam a bögrémbe ismét. Lehet átléptem egy bizonyos határt, de meglepetésemre Tommi hangosan felnevetett. Csodálkozva pillantottam rá.

- Mi van ha annyira nem is rózsaszín köd már az a köd?

- Nekem mindegy milyen színű az a köd csak Sebastian maradjon ki ebből a játékból. Nem akarom újra a padlóról felkaparni.-sóhajtottam fel. Csend állt be a beszélgetésünkbe és kínosan mind a ketten más felé bámultunk. Nem tudtam mit mondhatnék neki, hiszen nem akartam a rokonát sértegetni, de arról se tudtam még több szót váltani, hogy mikor kellene Sebastiannak elmondanom a motorozást. Óvatosan simult a kezemre Tommi tenyere és csodálkozva pillantottam rá.

- Ha őszinte vagy vele melléd fog állni.

Nem válaszoltam, hiszen ebben nem igazán voltam biztos benne. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Sebastian bármilyen formában mellém fog állni…

 

***

 

Anglia Silverstone vasárnap délután…

 

Felsóhajtottam miután kibújtam az esőkabátomból. Tökéletesen megmutatja az időjárás, hogy hol vagyunk. Anglia… Egész nap szürkeség volt és a versenyre megkaptuk az igazi égi áldást. Szakadt és be kell vallanom csodálkozok, hogy egyáltalán motoron tudtam maradni. Ezek mellett igenis boldog vagyok, hogy az ötödik helyen értem célba. Ebben az időben ebben a körülményben igen is fontos pontokat szereztem ezzel az ötödik hellyel. Év végén sokat jelenthet még a bajnokságban, hiszen a gyári Yamahás Lorenzo és Spies is bukott, de emellett még a Hondás Simoncelli versenye is a kavicságyban ért véget.

Lassan váltam meg a gerincvédőmtől és kezdtem összepakolni a dolgaimat amikor kopogtak.

-Igen?-szólaltam meg és meglepetésemre Rosie jelent meg a látóteremben ahogy az ajtó felé fordultam. Gresini Hondás kabátot viselt és a haját összefogta. Látom rajta, hogy fáradt ő is és emellett talán kicsikét kínosan is érzi magát még mindig a közelemben.

- Szia Alvaro.

- Te hogy kerülsz ide?-tettem fel őszintén a kérdést.

- Bejöttem az ajtón. Igazából mindenki úgy el van a saját kis világában, hogy észre se vették azt, hogy nem a Suzukihoz tartozok.-vonta meg a vállát egy apró mosoly kíséretében.

- Pedig elég feltűnő vagy.-vágtam rá és felnevetett. Esküszöm bele fáradtam, hogy utálatos legyek vele. Vagy is inkább nem is rá haragszok már. Casillas valahogy jobban idegesít még mindig.

- Alvaro beszélhetnénk?-tett egy óvatos lépést felém miután ellenőrizte, hogy biztos becsukta-e az ajtót.

- Gondolom azért jöttél, hogy beszélgessünk… És ha te beszélgetni akarsz velem akkor gondolom valami gond van.-sóhajtottam fel.- Találgathatok?

- Csak a tanácsodat akarom kérni.

- Tanácsomat.-horkantottam fel miközben felvettem a pulóveremet, hiszen abba hagytam a vetkőzést. Nem fogok jelen pillanatban megválni a bőrruhámtól, hogy egy szál gatyába flangáljak a finn nő előtt. Összehúztam a cipzárt és helyet foglaltam az egyetlen üres széken.- Ugye nem arról akarsz társalogni velem, hogyan szakíts Casillas-szal?

- Sergio-ról akarok beszélni.

- Milyen Sergio-ról?-lepődtem meg.

- Gonzálezről. Natalien testvéréről.-próbálta megértetni velem, hogy kire is gondolt. Homlokomat ráncolva pislogtam Rosiera, aki türelmesen várt. Várt, hogy összerakjam a képet.

- Mibe keveredett Sergio?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Teljesen nem tudom.-rázta meg a fejét.- Csak része se voltam egy beszélgetésnek, amiből lehet jobb lett volna ha kimaradok.

- Milyen beszélgetés?

- Sergio és a rendőr…

- Andreas…-segítettem ki, hiszen volt egy sejtésem kiről is beszél jelenleg.

- Elmondása szerint Sergio barátnője Theresa bajba akarja keverni. Elméletileg Natalien drogot talált a nőnél.

- És mit vársz tőlem Rosie?-csodálkoztam el.

- Segítséget. Féltem Sergio-t, de rám nem hallgat. Talán az egyetlen személy aki még tud rá hatni az Natalien, de ő a történtek miatt szóba se áll velem.

- Mert szerintem rám hallgatni fog?

- Igazából te vagy az egyetlen reményem. Nem akarom, hogy bármi történjen Sergioval. Fontos nekem. Nagyon is.-motyogta a mondat végét. Valahogy nem volt erőm már kötözködni vele, hiszen látom rajta, hogy igen is komolyan érinti a dolog.

- Megpróbálok beszélni vele.-bólintottam és legnagyobb meglepetésemre közelebb lépett hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.

- Köszönöm és jó utat haza felé Bati.-mosolyogott rám és elindult ki felé az ajtón, de megtorpant. A húgommal találta magát szemben.- Szia Sara.

- Szia.-üdvözölte lelkesen a testvérem. Tudom, hogy ismerik egymást és barátkoznak is. Viszont legnagyobb meglepetésemre Sara nem tartotta fel, hiszen ellépett az útjából és amikor újra ketten maradtunk becsukta maga mögött az ajtót.

- Minden rendben bátyus?

- Miért ne lenne?-tettem a hülyét, hiszen nem a legjobb ötlet bevallani


neki mindent.

- Olyan fura volt ez a helyzet.

- Fura?-horkantottam fel.

- Rosie itt veled…-tagolta el a mondatott megfelelően, hogy én is megértsem.

- Ne kombináld túl Sara. Csak beszélgettünk.

 

52. fejezet

Még a zuhany alatt se fogtam fel igazán, hogy Kimi az a személy, aki majd nem lelökött a motorról. Igazából elfogadtam a bocsánat kérését, de talán dacból se voltam igazán őszinte. Miért kellene azonnal meghunyászkodnom bárki előtt? Visszamentem Sebastian házába. Lezuhanyoztam, hiszen kevés helyen mondhatom azt, hogy nem voltam sáros. Olyan mocskos voltam, mint egy disznó. Jelenleg mezítláb és már megszárított hajjal sétálgatok a házba, amikor csengettek. Egy pillanatra elkerekedett a szemem, hiszen fogalmam sincs ki a fene jött ide, amikor a ház ura itthon sincs. Azt se nagyon tudják, hogy én itt vagyok. Egy hatalmas sóhaj után indultam az ajtó felé. Akárhogy is a kíváncsiságom nem hagy nyugodni. Kinyitottam a bejárati ajtót és felnevettem.

-Te hogy kerülsz ide?

- Most miért nevetsz ki? Az igaz, hogy én bocsánatot kértem, de úgy emlékszem te nem kértél bocsánatot azért, mert hozzám vágtad a sisakot.-felelte lazán egy apró vállrándítás kíséretében.

- Kimi.-nyögtem fel és elléptem az útjából, hogy be tudjon lépni a házba.

- Nem emlékszem rá igazából. Lehet megsérültem. Túl erősen vágtad hozzám a sisakot.

- Ne színészkedj! Nem áll jól. Sebastian mondta el, hogy itt vagyok? Ő árult el.-ültem le a nappaliban a kanapéra, miközben a finn szó nélkül követett és hasonlóan tett ő is. Pár pillanatig csak egymást bámultuk és megvonta a vállát.

- Inkább csak kikövetkeztettem.-felelte teljesen őszintén.- Gondoltam, hogy Sebastianhoz jöttél. Más tippem nem igazán volt.

-Miben segíthetek neked? Gondolom nem a bocsánat kérésem miatt jöttél ide?

- Csak kíváncsi voltam, hogy minden rendben van-e veled.

- Miért ne lenne?

- Csak…-kereste a megfelelő szavakat, de nem találta. Egyszerűen a szemeit forgatta látványosan. Felnevettem szórakozottan. Sokan nem ismerik ezt az oldalát Kiminek.  Hiszen a nyilvánosságnak ő maga a Jégember… Komor, szótlan és fagyos. Viszont, ha a sajtó elvonul és megismeri az ember az igazi Kimit… Más. Rájön, hogy amit mindenki lát az a tökéletes álca.

- Csak?-kérdeztem vissza kíváncsian.

- Mióta vagy azon, hogy kinyírd magad a motocross pályán?

- Nem akarom kinyír magam.-vágtam rá dacosan, mire meglepetésemre kacagni kezdett. Szemöldököm felszaladt és megvártam, hogy kiszórakozza magát.-Most mi volt ennyire vicces?

- Ismerlek már egy ideje Naty.

- Ugye tudod, hogy ez erőteljes túlzás.

- Ugyen nem akarod, hogy most kimondjam mióta is ismerlek.

- Inkább ne. Öregnek tűnnék akkor.-sóhajtottam fel.  A finn férfi vidáman felnevetett.- Miért jöttél ide Kimi?

- Vacsorázz velem.-vágta rá gondolkozás nélkül.

- Most ugye viccelsz velem?-lepődtem meg, hiszen nem igazán számítottam erre a válaszra.

- Dehogy viccelek. Ha eljössz velem vacsorázni akkor mondhatjuk azt, hogy kvittek leszünk…

…Nem igazán volt más választásom. Tényleg Kimivel jöttem vacsorázni. Fogalmam sincs hova akar vinni, de most az egyszer arra döntöttem nem faggatózok. Akkor is kiderül minden ha türelmesen várok.

-Jenny mit szól ahhoz, hogy velem vacsorázol?-tettem fel csendesen a kérdést, amikor leparkolt egy étterem előtt.

- Natalien…-nyögött fel.

- Igen?-kérdeztem vissza.

- Ugye tudod, hogy nem tartozok elszámolással Jennynek? Főleg, hogy el fogunk válni.

-Tessék?-lepődtem meg.

- El fogunk vállni csak még nem tudom, hogyan.-vonta meg a vállát, miközben kinyitotta számomra az ajtót. Először nem tudtam mit is mondhatnék a finn férfinak. Igazából még a szavait emésztettem, amikor a pincér udvariasan egy félre eső asztalhoz kísért minket. Azt hiszem Kimi régi vendég lehet itt. Biccentett a személyzet tagjának, aki magunkra hagyott minket.

- Nem tudod, hogyan kell elválni? Ügyvédről hallottál már?

- Vicces vagy Naty.-forgatta szemeit olyan Kimisen.- Nem erről van szó.

- Akkor?

- Most mondjam azt, hogy a pénzről szól minden.-vonta meg a vállát és teljesen őszintén mesélni kezdett. Egyetlen kérdést se kellett feltennem. Elejétől a végéig mindent elmondott. Van egy érzésem, hogy már rég óta beszélni akart erről valakivel. Valakivel aki pártatlan.

- Kimi… Azt hiszem egy dolgot kell szem előtt tartanod.-szólaltam meg miközben megköszörültem a torkomat.

- Már pedig?

- A boldogságod fontosabb nem? Engedned kell. Más különben évekig el fog húzódni a válás.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy engednem kell és engedjem, hogy annyit vigyen amennyit akar?

- Ha így szabadulsz meg tőle.-vontam meg a vállam. Felnevetett és intett a pincérnek, hogy hozhatja a desszertet. Egy hatalmas fagyi kehely került elém.-Kimi én ezt nem ehetem meg.

- Miért? Tartanod kell a versenysúlyodat?-tette fel a kérdést és tudom olyan fejet vághattam amivel rögtön elárultam magam. A finn férfi homloka ráncokba szaladt először, majd lassan megfontoltan hajolt közelebb hozzám.  Pontosan úgy mint aki abban reménykedik, hogy megsúgnak neki valami hatalmas titkot.- Nos?

- Ősszel több motorversenyen fogok indulni.-suttogtam.

- És ha jól sejtem erről még Sebastian nem igazán tud.

- Nagyon jól sejted.-sóhajtottam fel.

- De miért?

- Kimi ezt most komolyan kérdezed?-csattantam fel hirtelen, mire mind a ketten elkerekedett szemekkel pislogtunk egymásra.-Bocs.

- Akkor?

- Nagyon jól tudod, hogy Sebastian nem úgy viszonyul a motorozáshoz, mint te…

…Montrealban minden olyan szokásosnak tűnik. A paddock egy pillanatra se nyugszik, mi pedig jobb híján csak sodródunk az árral. Nem tudunk mást csinálni csak sodródunk az árral. Rengeteg a munkánk, rengeteg interjún kell megjelennie Sebastiannak. Igazából fogalmam sincs, hogy sikerült ennyi dolgot a barátom nyakába sózni, de megfogadtam nem hagyom, hogy a káosz eluralkodjon rajta és befolyásolja a teljesítményét a pályán.

Tommi éppen segít bemelegíteni Sebastiannak, nekem pedig most volt időm enni pár falatot és rossz szokásomhoz híven mind ezt a laptop előtt tettem meg. Fogalmam sincs, hogyan kerültem Spanyolország egyik pletyka lapjának honlapjára. Hiszen nem nagyon foglalkoztatnak az ilyen dolgok. Viszont az egyik cikk címet látva a gyomrom bukfencet vágott és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az étvágyam is elment e esetleg. Színes felirat hirdeti, hogy a Real Madrid sztárjai bele vetették magukat az éjszakai életben. Persze… Mit is várok? A csapattagjai nem arról híresek, hogy megülnek a hátsójukon. Mindig pörögni akarnak… Ki akarják élvezni az élet minden pillanatát. A bulizó társaság élén Sergio Ramos volt…Képeket látva elszorult a torkom. Persze mit is várok. Elhagytam és tudtam, hogy előbb-utóbb el fog jönni ez a pillanat. De még is a mellkasomban érzem azt fullasztó, nyomasztó érzést. Ez lenne a féltékenység azt hiszem… De nem lehetek az. Személy szerint én mondtam ki a végső szót.

-Mi az Naty? Olyan fura színed van.-lépett mellém Tommi és összerezzentem a hangjától. Meglepődve néztem fel rá és megráztam a fejem hát ha ezzel összetudom szedni a gondolataimat.

- Csak kajáltam.

- Ettől nézel ki úgy, mint aki menten kidobja a taccsot?

- Ma nagyon vicces hangulatban vagy Tommi. Mi az? Tegnap este jól szórakoztatok Kath-el?-forgattam a szemeimet, miközben helyett foglalt mellettem a férfi és maga felé fordította a laptopot.

- Azt hiszem így már mindent értek.

- Tommi…-sóhajtottam fel.

- Mi nyomja a lelkedet?

- Velem nem kell agytúrkásznak lenned.-ráztam meg a fejemet és összecsuktam a gépet.

- A barátom vagy.-húzta meg a vállát.

Egy pillanatra lefagytam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Persze nem olyan egyszerű, hiszen túlságosan sok minden száguld jelenleg a fejemben. Tommi pedig nem tett semmi mást csak türelmesen várt, hogy végre megszólaljak.

-Csak fura… Fura látni ezeket a képet.-nyögtem ki végül nehezen.

-Azóta találkoztatok?

-Nem.-ráztam meg a fejem.- Tommi egyszerűen csak fura. Személy szerint én voltam az aki kidobta. Nem vagyok féltékeny… Csak fura így látni.

- Valamennyire féltékeny vagy azért.-vonta meg a vállát.- Miért nem próbálkozol?

-Tessék?-lepődtem meg.

- Miért nem próbálkozol? Ha te is el kezdenél ismerkedni, mint bárki más…

- Tommi így is szajhának érzem magam… Ne tegyél még rá egy lapáttal.-fakadtam ki. A finn férfi szemei elkerekedtek, majd egy sunyi vigyor jelent meg az arcán.- Utálom amikor ilyen vagy.

- Most miért? Fiatal vagy és élvezhetnéd az életet…

…Nem tudom miért mondtam igent Sebastiannak. Eljöttem arra a jótékonysági estre nélküle, amin neki kellett volna megjelennie. Pihenni akart és egyedül így tudtam megmenteni. Fekete ruhát, magas sarkút viseltem. Magányosan ácsorgok és tudom messziről lerí rólam, hogy nem ide való vagyok. A pincérek hatalmas ezüst tálcával lavíroznak az emberek közt, és így tudtam megkaparintani egy pohár pezsgőt.

-Szia!-szólalt meg mögöttem egy ismerős még így is meglepődtem.

- Heikki… Szia!-szaladt a szám egy őszinte mosolyra és megöleltem. Igazából a szezon vége óta nem igazán találkoztunk. Egyikünk se akarta erőltetni a beszélgetést. Tisztában voltunk vele, hogy fájdalmas sebeket tépnénk fel. Emellett meg volt mind a kettőnknek a feladata. Neki helyre hozni a kapcsolatát, ami miattam ingott meg… Nekem pedig talpra kellett állnom a baleset után képletesen és szó szerint is.

- Rég örültél nekem ennyire.

- Múlt elmúlt.-húztam meg a vállam.

- Jól nézel ki. Bár sokat fogytál megint.-forgatta a szemeit és bele kortyolt a poharába.

- Nem is fogytam olyan sokat.-játszottam a felháborodottat de ahogy összenéztünk mosolyra szaladt a szám.

- Oké… Olyan sokat.-javította ki magát.-Hogy-hogy itt vagy? És Sebastian sehol?

- Fáradt volt… És a boci szemeivel sok mindent el tud érni nálam.-vallottam be csendesen.

- Táncolsz velem?-tette fel a kérdést és kinyújtotta felém a kezét.

- Ugye tudod, hogy most te is ugyan ezt csinálod?

- És célt érek vele?-nevetett fel.

- Ha a lábadra taposok rájössz majd.-forgattam a szemeimet. A parkettre húzott és lassan andalogni kezdtünk a zenére. Egyáltalán nem olyan megszokott ez az est. Kevesebb a felhajtás és valahogy pont ettől megnyerő ez a hely.

- Kérdezhetek valamit Heikki?

- Igen?

- Isabelről mit tudsz?-tettem fel csendesen a kérdést. Láttam, hogy pontosan betaláltam a kérdésemmel… Azt is tudom, hogy pontosan tisztában van mindennel.

- Arra gondolsz, hogy gond van? Külön vannak. Isabel kicsikét besokallt.

- Tudom, hogy gond van. Gio nekem esett részegen. Mindenért engem okol.-nyögtem fel és megforgatott.

- Ez hülyeség.-rázta meg a fejét.- De koncentrálj a saját életedre. Hidd el. Ezt kettőjüknek kell megoldaniuk… És ha úgy sikerül, hogy szakítanak akkor talán az is egy megoldás.

- Isa nem jött el a hétvégére.-állapítottam meg.

- Isa a munkatársával Le Mansba mentek a hétvégén. Tudod… a 24 órás versenyre. El akart szakadni a hétköznapoktól. A gondjaitól.

Nem szólaltam meg csak hagytam, hogy közelebb húzzon magához és táncoltunk tovább. Jól esik, hogy nem igazán kell gondolkodnom. Csak hagyom, hogy vezessen hiszen egész jól ismerem már.

-Egyedül jöttél most?-tettem fel csendesen a kérdést.

- Most ez, hogy jön ide.-vigyorodott el.

- Nem szeretnék egy ítélkező barátnővel se szembe találkozni.

- Mint ha olyan sok barátnőm lenne.-szórakozott a kijelentésemen, de be kell vallanom elmosolyodtam én is.

- Igazából csak arra az egy barátnődre gondolok.

- Catherine Angliába maradt most a családjával…

…Nem sokkal később erőt vettem magamon és a távozás mellett döntöttem. Elfáradtam én is és jobbnak láttam, ha hívok egy taxit.

-Szia.-köszönt rám csendesen egy nő. Ahogy megfordultam Katherinát pillantottam meg, aki a padon ücsörgött.

-Szia…-léptem közelebb hozzá és egy pillanat alatt ráncokba szaladt a szemöldököm.- Hogy vagy?

- Szarul.-vágta rá teljesen őszintén.

- Szóljak Fernandonak?-tettem fel csendesen a kérdést miközben leguggoltam hozzá.

- Nem kell. Minden pióca rám van cuppanva, hát ha valami balhét csap ismét London polgármesterének kicsi drogos lánykája.

- Azt hiszem nekem…-hebegtem-habogtam hirtelen. Nem számítottam ilyen kifakadásra. Nagyon jól tudom, hogy voltak gondjai, de sose érdeklődtem. Nem akartam sebeket felszakítani.

- Ja te nem is tudsz semmiről… Drog, pia, szex… Fernandonak köszönhetek mindent. Ő dugott be egy klinikára… Neki köszönhetem, hogy tiszta vagyok. Csak, hogy így zsonganak körülöttem nem segít… És talán az se, hogy Tommi tett egy lépést hátra a kapcsolatunkban.

- Beszélj vele.

- Nem olyan egyszerű azt te is tudod.

 

51. fejezet

Hétfőn kora délután értünk haza Madridba. Tisztába vagyok vele, hogy túl sok időt nem tudok itthon tölteni, hiszen már az előző futam után megbeszéltük Sebivel és Tommival, hogy együtt utazunk Kanadában. Szükségünk van arra, hiszen át kell állnunk az ottani időzónára. Leparkoltam az út szélén és az utazó táskámat kivettem  a csomagtartóból. Eszembe jutott, hogy el kell mondanom az aláírt szerződésemet Sebastiannak is. Nem húzhatom az örökké valóságig. Sokkal rosszabb lesz, ha az újságból értesülne a tényekről. Tudom, hogy egyáltalán nem lesz boldog a helyzet miatt. Sőt talán ez a legenyhébb kifejezés. De nem akarom hirtelen a nyakába zúdítani a dolgot, hiszen van elég gondja a pályán és azon kívül is. Csendesen nyitottam be a házba és ahogy becsuktam magam mögött Theressaval találtam magam szemben. Bárki másra számítottam csak rá nem. Viszont erőt vettem magamon és nem szólaltam meg, miközben a nő csak összefonta a mellkasa előtt a karjait.

-Te hogy kerülsz ide?-kaptam meg nem túl illedelmesen a kérdést. Egy pillanatra meglepődtem, de nyeltem egyet és tudtam most nekem kell okosabbnak lennem. Nem eshetek neki rögtön.

- Gondolom még egy ideig lakhatok itt. Vagy legalább is a bátyám nem szólt, hogy el kell költöznöm.-sóhajtottam fel miközben kiléptem a cipőmből.- Te mit keresel itt?

- Sergio hozz reggelit.-vonta meg a vállát a nő és lassan sétált a nappaliba és leült a kanapéra. Valahogy ez nem volt válasz a kérdésemre, de inkább nem is reagáltam semmit se. Ismét elfogott az a bizalmatlan érzés, ami mindig is jelen volt vele kapcsolatban. Most pedig ahogy méreget…

- Ezek szerint sikerült palira venned a bátyámat megint?-tettem fel diplomatikusan a kérdést. Talán nem kellene bele mennem a gyerekes játékába. Nem engedhetem meg, hogy ő irányítson.

- Ejnye… Nem bízol még mindig meg bennem?-vágta hozzám nyájasan a kérdést.

- Miért bíznék meg benned? –húztam fel a szemöldökömet.- Sergio életébe betáncolt Santiago és vele együtt te is. Miben játszotok most? Drog? Pénzmosás? Mire kell a bátyám? Mibe akarjátok bele rángatni?

- Ehhez neked semmi közöd sincs.-rázta meg a fejét és talán most ismerte be, hogy még is csak sáros valamiben. Vagy talán mindenben. Idegesen rágcsálta az ajkait és elfordította rólam a tekintetét. Felhorkantottam csak hangosan és inkább arra gondoltam, hogy jobb, ha csendbe maradok. Szememet forgatva kaptam fel a táskámat, és indultam el a szobámba…

…Talán tíz perc telt el miközben a ruháimat szortíroztam, amikor kivágódott a szobám ajtaja és Sergio jelent meg az ajtóban.

-Beszélnünk kell!-jelentette ki szigorúan.

- Neked is szia Sergio.-sóhajtottam fel. Szinte tudtam, hogy Theressa köpött be a bátyámnak. Emellett talán már Rosie is panaszkodott neki arról, hogy Andreas miattam kereste fel.

- Beszélnünk kell.

- Mitől vagy ennyire zabos?-tettem le a világoskék Suzukis felsőt a kezemből és fordultam felé meggondoltan. Minden mozdulatom megfontolt és kiszámolt jelen pillanatban.

- Mi a fenét szervezkedsz?

- Nem tudom, miről beszélsz.-közöltem hirtelen pedig pontosan tudtam mire is gondol. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni a bátyám.

- Ne szórakozz velem Naty!-csattant fel és a hangjától még én is összerezzentem.- Nagyon jól tudom, hogy Andreas megkeresett téged és Rosiet is.

- Muszáj erről beszélni, amikor itt ez a nő is.-mutattam az ajtó felé. Igazából amilyen hangosan beszél Sergio jelen pillanatban Theressa mindent hallhat kint.

- Elment… Így beszélhetünk.-vágta rá dacosan Sergio. Utálok vele veszekedni, hiszen sose tudjuk eldönteni kinek is van igaza, hiszen általában mind a kettőnknek igaza van a maga valójában. De most nem. Most nem lehet igaza a bátyámnak, amikor az ő sorsa forog kockán,

- Sergio te most nem látsz tisztán.-sóhajtottam fel.

- És ezért akartok Andreas-szal beavatkozni?-horkantott fel. Kinyitottam majd be is csuktam a számat. Persze, hogy nem beavatkozni akarok az életébe… Csak meg akarom előzni a bajt. 

- Andreas csak segítséget kért csak.-vontam meg a vállamat. Lehet nem a legjobb védekező szöveget adom elő, de jobb ötletem nincs.

- Nincs mitől megvédeni… Nem kell megvédeni semmitől se.-csattant rám és összerezzentem a hangjától. Gombóc jelent meg a torkomba. Hiába próbáltam nyelni nem tűnt el az érzés.- Nem kell megvédeni.

- Santiago… Theressa…-soroltam immár hasonló stílusban, mint ő.- Emlékszem mi történt anno! Emlékszem, én emlékszem! Emlékszem, hogy bele roppantál. Eltűntél és ebbe a családom roppant bele! Ezt akarod? Biztos ezt akarod? Mert akkor menj! Keveredj bele újabb szemét ügyletekbe, mert úgy veszem észre nem az eszeddel gondolkozol.

- Te ezt nem érted…

- Mit nem értek? Megfektetted azt a nőt nem? A farkaddal gondolkozol, mint többségében mindig.-forgattam a szemeimet.- Mikor fogsz rájönni, hogy csak egy báb vagy a játékukban? Amikor kattan a csuklódon a bilincs? Vagy amikor megsérülsz? Vagy amikor valakit elveszítesz?

Nem szólalt meg a bátyám. A homloka ráncokba szaladt, míg az ajkait összeszorította. Azt hiszem betaláltam mivel elértem azt, hogy csendbe maradjon.

-Nem hihetsz nekik  Sergio.-ráztam meg a fejemet.

- Kezemben tartom a dolgaimat.-hagyott faképpen a testvérem és egyáltalán nem tudtam hinni neki…

…A veszekedésünk után elrohant Sergio a lakásból. Fogalmam sincs, hogy hova. Az irodába… Edzőterembe… Rosiehoz… Esetleg Theressahoz? Fogalmam sincs. Csak annyi biztos, hogy nincs itthon. Délután további részében összepakoltam a cuccaimat az utazáshoz és ki se mozdultam a szobámból reggelig, hiszen akkor indul a gépem Svájcba.

Fáradtan, meggyötörten ébredtem reggel. Elkészültem és egy bögre kávén kívül nem tudtam mást magamba erőltetni. Semmi étvágyam nem volt.

Indulni készültem hiszen már a sportcipőmbe léptem bele amikor a fogason megpillantottam egy idegen kabátot. Egy idegen női kabátot. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Theressa kabátja, így nem igazán tudok magyarázatott adni a tetteimre kiforgattam a ruhadarab összes zsebét és egy kis tasak került a kezemben. Sose éltem ilyen eszközökkel, de tisztában vagyok vele, hogy mivel nézek jelenleg farkas szemet…

…Hirtelen ötlettől vezényelve telefonáltam és kértem, hogy találkozzunk abba a parkba ahova régen is jártunk. Tudnia kell, hogy mit találtam. Napszemüvegemet az orromra biggyesztettem és figyeltem a körülöttem lévő embereket. Fiatalok az edzéseiket tartják, az idősebb pár pedig kézen fogva sétálnak. Szeretnék így megöregedni. Szeretném megismerni a páromat aki mellett megöregedhetek.

-Natalien…-szólalt meg mellettem az ismerős hang és összerezzentem.

- Andreas…-szökkentem talpra és a szívem azzal a lendülettel kezdett el vadul kalapálni. Szinte a torkomban érzem.-Bocsánat, hogy így lerohantalak a hívásommal.

- Fontosnak tűnt.-ráncolta a homlokát a rendőr.

-Az is.-vágtam rá és körbe néztem. Senki se figyelt ránk, így bátran csúsztattam át a kis tasakot a rendőr tenyerébe.- Theressa kabátjába találtam.

- Tessék?-lepődött meg és szemügyre vette a dolgott ami a kezébe csúsztattam.- Naty te ezt…?

- Úgy gondoltam jobban járok, ha kicsikét kutatok.-vontam meg a vállam.- Vagy mondhatod azt is, hogy elloptam. Ott volt a fogason egy ismeretlen kis kabátka és bele nyúltam zsebébe. Ezt találtam benne.

- Naty…-láttam rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat.

- Most ha ki akarsz oktatni, hogy miért loptam el bele se kezdj.-csattantam fel indulatosan, mire a fiatal rendőr szemei egy pillanat alatt kikerekedtek. Nyelvembe haraptam, hogy inkább csendbe maradjak és ne mondjak semmit se, amivel lejáratnám magam.

- Egy zseni vagy.-bökte ki hirtelen a férfi amitől meglepődtem.-  Ez azt hiszem adu ász lehet a kezünkben.

- Ki tudod húzni a bátyámat a bajból?-kérdeztem rá csendesen, miközben a rendőr csak bólintott. Meg se tudom magyarázni mi ütött belém, hiszen csak megcsókoltam…

…Fogalmam sincs miért mentem bele Sebastian és Tommi ötletébe. Idejöttem Svájcba, miközben ők sehol sincsenek. Még egy napot a gyárba töltenek és holnap este fognak megérkezni. Pedig nekünk már akkor rég Montreal felé kellene repülnünk.

Beléptem az üres házba és a táskámat a bejárati ajtó mellett hagytam és a nappaliba sétáltam. Leroskadtam a hatalmas kanapéra és sóhajtottam.

-Mihez kezdjek? Mihez kezdjek?-tettem fel a kérdést hangosan, mint egy félkegyelmű. Unatkozok. Emellett majd szétrobbanok. Tennem kell valamit, hiszen túlságosan zsong az agyam. Sok minden történt otthon Madridban amit esélyem se volt még feldolgozni… Amikor eszembe jutott valami…

…Sebastian ódákat zengett az elmúlt hetekben arról, hogy a közelben van egy elég jól felszeret profi motocross pálya. Otthon persze jobban szeretek motorozni a saját cuccomban és motorral, de ha a szükség hozza ez is jó. Sőt jelen helyzetben egyenesen tökéletes. Megkaptam a szükséges cuccaimat és felöltöztem. A padon ücsörögve figyeltem a pályán lévőket. Messziről lerítt a többségéről, hogy profik birtokolják a pályát és hirtelen kisebbségi érzésem támadt. Ha Alvaro nélkül motorozok  előjön ez az érzés, de urrá tudok lenni rajta.  Most igazából tényleg csak kikapcsolódni szeretnék…

Fogalmam sincs mennyi ideje vagyok a pályán. Viszont ráhangolódtam és egyre bátrabban veselkedtem neki az ugratóknak. Vérem száguld és érzem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről de nem érdekelt. Ez az érzés visz előre a versenyzés során is. Megérkeztem egy szűk jobbos kanyarba amikor hirtelen mellém csapódott valaki. A kitartott lábamat éppen eltudtam rántani, de az esést már nem tudtam elkerülni. Végig bukfenceztem a saras földön és mire talpra kecmeregtem az illető már tovább állt. Szándékában sem volt megállni és segíteni… Vagy inkább bocsánatot kérni. Mérgelődve állítottam fel a gépet és mentem vissza a „boxutcába”. Nagyon jól tudom, hogy meg fogom még érezni a bukfencet, de jelen pillanatban csak a düh hajtott.

Visszaérve a garázsokhoz a segítő srác azonnal megjelent mellettem és elvette a motort tőlem, miközben észre vettem, hogy a támadom éppen visszatért és díszes társaság várt rá nevetve. Dühös léptekben indultam el feléjük és próbáltam levenni a sisakot magamról. Kiosztom… Elküldöm a fenébe… Viszont magyarázatot nem tudok adni a következő tettemre, hiszen nemes egyszerűséggel hozzá vágtam a sisakomat.

-Fordulj fel te hülye idióta!-csattantam fel.- Ha meg akarsz ölni valakit nincs itt a helyed.

Mindenki ledermedt és szinte tátott szájal bámult rám. Túl lőttem a célon nagyon jól tudom, de nem érdekel. Sarkon fordultam és trappolva indultam el.

-Állj meg!-kiabálta utánam valaki.- Állj már meg! Állj!-parancsolt rám és hirtelen kapta el a kezemet. Maga felé fordított és meglepődtem. Egy régi ismerős állt velem szemben.

- Kimi…?

- Bocsánatot kérhetek mindenért?-tette fel diplomatikusan a kérdést.