52. fejezet

Még a zuhany alatt se fogtam fel igazán, hogy Kimi az a személy, aki majd nem lelökött a motorról. Igazából elfogadtam a bocsánat kérését, de talán dacból se voltam igazán őszinte. Miért kellene azonnal meghunyászkodnom bárki előtt? Visszamentem Sebastian házába. Lezuhanyoztam, hiszen kevés helyen mondhatom azt, hogy nem voltam sáros. Olyan mocskos voltam, mint egy disznó. Jelenleg mezítláb és már megszárított hajjal sétálgatok a házba, amikor csengettek. Egy pillanatra elkerekedett a szemem, hiszen fogalmam sincs ki a fene jött ide, amikor a ház ura itthon sincs. Azt se nagyon tudják, hogy én itt vagyok. Egy hatalmas sóhaj után indultam az ajtó felé. Akárhogy is a kíváncsiságom nem hagy nyugodni. Kinyitottam a bejárati ajtót és felnevettem.

-Te hogy kerülsz ide?

- Most miért nevetsz ki? Az igaz, hogy én bocsánatot kértem, de úgy emlékszem te nem kértél bocsánatot azért, mert hozzám vágtad a sisakot.-felelte lazán egy apró vállrándítás kíséretében.

- Kimi.-nyögtem fel és elléptem az útjából, hogy be tudjon lépni a házba.

- Nem emlékszem rá igazából. Lehet megsérültem. Túl erősen vágtad hozzám a sisakot.

- Ne színészkedj! Nem áll jól. Sebastian mondta el, hogy itt vagyok? Ő árult el.-ültem le a nappaliban a kanapéra, miközben a finn szó nélkül követett és hasonlóan tett ő is. Pár pillanatig csak egymást bámultuk és megvonta a vállát.

- Inkább csak kikövetkeztettem.-felelte teljesen őszintén.- Gondoltam, hogy Sebastianhoz jöttél. Más tippem nem igazán volt.

-Miben segíthetek neked? Gondolom nem a bocsánat kérésem miatt jöttél ide?

- Csak kíváncsi voltam, hogy minden rendben van-e veled.

- Miért ne lenne?

- Csak…-kereste a megfelelő szavakat, de nem találta. Egyszerűen a szemeit forgatta látványosan. Felnevettem szórakozottan. Sokan nem ismerik ezt az oldalát Kiminek.  Hiszen a nyilvánosságnak ő maga a Jégember… Komor, szótlan és fagyos. Viszont, ha a sajtó elvonul és megismeri az ember az igazi Kimit… Más. Rájön, hogy amit mindenki lát az a tökéletes álca.

- Csak?-kérdeztem vissza kíváncsian.

- Mióta vagy azon, hogy kinyírd magad a motocross pályán?

- Nem akarom kinyír magam.-vágtam rá dacosan, mire meglepetésemre kacagni kezdett. Szemöldököm felszaladt és megvártam, hogy kiszórakozza magát.-Most mi volt ennyire vicces?

- Ismerlek már egy ideje Naty.

- Ugye tudod, hogy ez erőteljes túlzás.

- Ugyen nem akarod, hogy most kimondjam mióta is ismerlek.

- Inkább ne. Öregnek tűnnék akkor.-sóhajtottam fel.  A finn férfi vidáman felnevetett.- Miért jöttél ide Kimi?

- Vacsorázz velem.-vágta rá gondolkozás nélkül.

- Most ugye viccelsz velem?-lepődtem meg, hiszen nem igazán számítottam erre a válaszra.

- Dehogy viccelek. Ha eljössz velem vacsorázni akkor mondhatjuk azt, hogy kvittek leszünk…

…Nem igazán volt más választásom. Tényleg Kimivel jöttem vacsorázni. Fogalmam sincs hova akar vinni, de most az egyszer arra döntöttem nem faggatózok. Akkor is kiderül minden ha türelmesen várok.

-Jenny mit szól ahhoz, hogy velem vacsorázol?-tettem fel csendesen a kérdést, amikor leparkolt egy étterem előtt.

- Natalien…-nyögött fel.

- Igen?-kérdeztem vissza.

- Ugye tudod, hogy nem tartozok elszámolással Jennynek? Főleg, hogy el fogunk válni.

-Tessék?-lepődtem meg.

- El fogunk vállni csak még nem tudom, hogyan.-vonta meg a vállát, miközben kinyitotta számomra az ajtót. Először nem tudtam mit is mondhatnék a finn férfinak. Igazából még a szavait emésztettem, amikor a pincér udvariasan egy félre eső asztalhoz kísért minket. Azt hiszem Kimi régi vendég lehet itt. Biccentett a személyzet tagjának, aki magunkra hagyott minket.

- Nem tudod, hogyan kell elválni? Ügyvédről hallottál már?

- Vicces vagy Naty.-forgatta szemeit olyan Kimisen.- Nem erről van szó.

- Akkor?

- Most mondjam azt, hogy a pénzről szól minden.-vonta meg a vállát és teljesen őszintén mesélni kezdett. Egyetlen kérdést se kellett feltennem. Elejétől a végéig mindent elmondott. Van egy érzésem, hogy már rég óta beszélni akart erről valakivel. Valakivel aki pártatlan.

- Kimi… Azt hiszem egy dolgot kell szem előtt tartanod.-szólaltam meg miközben megköszörültem a torkomat.

- Már pedig?

- A boldogságod fontosabb nem? Engedned kell. Más különben évekig el fog húzódni a válás.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy engednem kell és engedjem, hogy annyit vigyen amennyit akar?

- Ha így szabadulsz meg tőle.-vontam meg a vállam. Felnevetett és intett a pincérnek, hogy hozhatja a desszertet. Egy hatalmas fagyi kehely került elém.-Kimi én ezt nem ehetem meg.

- Miért? Tartanod kell a versenysúlyodat?-tette fel a kérdést és tudom olyan fejet vághattam amivel rögtön elárultam magam. A finn férfi homloka ráncokba szaladt először, majd lassan megfontoltan hajolt közelebb hozzám.  Pontosan úgy mint aki abban reménykedik, hogy megsúgnak neki valami hatalmas titkot.- Nos?

- Ősszel több motorversenyen fogok indulni.-suttogtam.

- És ha jól sejtem erről még Sebastian nem igazán tud.

- Nagyon jól sejted.-sóhajtottam fel.

- De miért?

- Kimi ezt most komolyan kérdezed?-csattantam fel hirtelen, mire mind a ketten elkerekedett szemekkel pislogtunk egymásra.-Bocs.

- Akkor?

- Nagyon jól tudod, hogy Sebastian nem úgy viszonyul a motorozáshoz, mint te…

…Montrealban minden olyan szokásosnak tűnik. A paddock egy pillanatra se nyugszik, mi pedig jobb híján csak sodródunk az árral. Nem tudunk mást csinálni csak sodródunk az árral. Rengeteg a munkánk, rengeteg interjún kell megjelennie Sebastiannak. Igazából fogalmam sincs, hogy sikerült ennyi dolgot a barátom nyakába sózni, de megfogadtam nem hagyom, hogy a káosz eluralkodjon rajta és befolyásolja a teljesítményét a pályán.

Tommi éppen segít bemelegíteni Sebastiannak, nekem pedig most volt időm enni pár falatot és rossz szokásomhoz híven mind ezt a laptop előtt tettem meg. Fogalmam sincs, hogyan kerültem Spanyolország egyik pletyka lapjának honlapjára. Hiszen nem nagyon foglalkoztatnak az ilyen dolgok. Viszont az egyik cikk címet látva a gyomrom bukfencet vágott és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az étvágyam is elment e esetleg. Színes felirat hirdeti, hogy a Real Madrid sztárjai bele vetették magukat az éjszakai életben. Persze… Mit is várok? A csapattagjai nem arról híresek, hogy megülnek a hátsójukon. Mindig pörögni akarnak… Ki akarják élvezni az élet minden pillanatát. A bulizó társaság élén Sergio Ramos volt…Képeket látva elszorult a torkom. Persze mit is várok. Elhagytam és tudtam, hogy előbb-utóbb el fog jönni ez a pillanat. De még is a mellkasomban érzem azt fullasztó, nyomasztó érzést. Ez lenne a féltékenység azt hiszem… De nem lehetek az. Személy szerint én mondtam ki a végső szót.

-Mi az Naty? Olyan fura színed van.-lépett mellém Tommi és összerezzentem a hangjától. Meglepődve néztem fel rá és megráztam a fejem hát ha ezzel összetudom szedni a gondolataimat.

- Csak kajáltam.

- Ettől nézel ki úgy, mint aki menten kidobja a taccsot?

- Ma nagyon vicces hangulatban vagy Tommi. Mi az? Tegnap este jól szórakoztatok Kath-el?-forgattam a szemeimet, miközben helyett foglalt mellettem a férfi és maga felé fordította a laptopot.

- Azt hiszem így már mindent értek.

- Tommi…-sóhajtottam fel.

- Mi nyomja a lelkedet?

- Velem nem kell agytúrkásznak lenned.-ráztam meg a fejemet és összecsuktam a gépet.

- A barátom vagy.-húzta meg a vállát.

Egy pillanatra lefagytam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Persze nem olyan egyszerű, hiszen túlságosan sok minden száguld jelenleg a fejemben. Tommi pedig nem tett semmi mást csak türelmesen várt, hogy végre megszólaljak.

-Csak fura… Fura látni ezeket a képet.-nyögtem ki végül nehezen.

-Azóta találkoztatok?

-Nem.-ráztam meg a fejem.- Tommi egyszerűen csak fura. Személy szerint én voltam az aki kidobta. Nem vagyok féltékeny… Csak fura így látni.

- Valamennyire féltékeny vagy azért.-vonta meg a vállát.- Miért nem próbálkozol?

-Tessék?-lepődtem meg.

- Miért nem próbálkozol? Ha te is el kezdenél ismerkedni, mint bárki más…

- Tommi így is szajhának érzem magam… Ne tegyél még rá egy lapáttal.-fakadtam ki. A finn férfi szemei elkerekedtek, majd egy sunyi vigyor jelent meg az arcán.- Utálom amikor ilyen vagy.

- Most miért? Fiatal vagy és élvezhetnéd az életet…

…Nem tudom miért mondtam igent Sebastiannak. Eljöttem arra a jótékonysági estre nélküle, amin neki kellett volna megjelennie. Pihenni akart és egyedül így tudtam megmenteni. Fekete ruhát, magas sarkút viseltem. Magányosan ácsorgok és tudom messziről lerí rólam, hogy nem ide való vagyok. A pincérek hatalmas ezüst tálcával lavíroznak az emberek közt, és így tudtam megkaparintani egy pohár pezsgőt.

-Szia!-szólalt meg mögöttem egy ismerős még így is meglepődtem.

- Heikki… Szia!-szaladt a szám egy őszinte mosolyra és megöleltem. Igazából a szezon vége óta nem igazán találkoztunk. Egyikünk se akarta erőltetni a beszélgetést. Tisztában voltunk vele, hogy fájdalmas sebeket tépnénk fel. Emellett meg volt mind a kettőnknek a feladata. Neki helyre hozni a kapcsolatát, ami miattam ingott meg… Nekem pedig talpra kellett állnom a baleset után képletesen és szó szerint is.

- Rég örültél nekem ennyire.

- Múlt elmúlt.-húztam meg a vállam.

- Jól nézel ki. Bár sokat fogytál megint.-forgatta a szemeit és bele kortyolt a poharába.

- Nem is fogytam olyan sokat.-játszottam a felháborodottat de ahogy összenéztünk mosolyra szaladt a szám.

- Oké… Olyan sokat.-javította ki magát.-Hogy-hogy itt vagy? És Sebastian sehol?

- Fáradt volt… És a boci szemeivel sok mindent el tud érni nálam.-vallottam be csendesen.

- Táncolsz velem?-tette fel a kérdést és kinyújtotta felém a kezét.

- Ugye tudod, hogy most te is ugyan ezt csinálod?

- És célt érek vele?-nevetett fel.

- Ha a lábadra taposok rájössz majd.-forgattam a szemeimet. A parkettre húzott és lassan andalogni kezdtünk a zenére. Egyáltalán nem olyan megszokott ez az est. Kevesebb a felhajtás és valahogy pont ettől megnyerő ez a hely.

- Kérdezhetek valamit Heikki?

- Igen?

- Isabelről mit tudsz?-tettem fel csendesen a kérdést. Láttam, hogy pontosan betaláltam a kérdésemmel… Azt is tudom, hogy pontosan tisztában van mindennel.

- Arra gondolsz, hogy gond van? Külön vannak. Isabel kicsikét besokallt.

- Tudom, hogy gond van. Gio nekem esett részegen. Mindenért engem okol.-nyögtem fel és megforgatott.

- Ez hülyeség.-rázta meg a fejét.- De koncentrálj a saját életedre. Hidd el. Ezt kettőjüknek kell megoldaniuk… És ha úgy sikerül, hogy szakítanak akkor talán az is egy megoldás.

- Isa nem jött el a hétvégére.-állapítottam meg.

- Isa a munkatársával Le Mansba mentek a hétvégén. Tudod… a 24 órás versenyre. El akart szakadni a hétköznapoktól. A gondjaitól.

Nem szólaltam meg csak hagytam, hogy közelebb húzzon magához és táncoltunk tovább. Jól esik, hogy nem igazán kell gondolkodnom. Csak hagyom, hogy vezessen hiszen egész jól ismerem már.

-Egyedül jöttél most?-tettem fel csendesen a kérdést.

- Most ez, hogy jön ide.-vigyorodott el.

- Nem szeretnék egy ítélkező barátnővel se szembe találkozni.

- Mint ha olyan sok barátnőm lenne.-szórakozott a kijelentésemen, de be kell vallanom elmosolyodtam én is.

- Igazából csak arra az egy barátnődre gondolok.

- Catherine Angliába maradt most a családjával…

…Nem sokkal később erőt vettem magamon és a távozás mellett döntöttem. Elfáradtam én is és jobbnak láttam, ha hívok egy taxit.

-Szia.-köszönt rám csendesen egy nő. Ahogy megfordultam Katherinát pillantottam meg, aki a padon ücsörgött.

-Szia…-léptem közelebb hozzá és egy pillanat alatt ráncokba szaladt a szemöldököm.- Hogy vagy?

- Szarul.-vágta rá teljesen őszintén.

- Szóljak Fernandonak?-tettem fel csendesen a kérdést miközben leguggoltam hozzá.

- Nem kell. Minden pióca rám van cuppanva, hát ha valami balhét csap ismét London polgármesterének kicsi drogos lánykája.

- Azt hiszem nekem…-hebegtem-habogtam hirtelen. Nem számítottam ilyen kifakadásra. Nagyon jól tudom, hogy voltak gondjai, de sose érdeklődtem. Nem akartam sebeket felszakítani.

- Ja te nem is tudsz semmiről… Drog, pia, szex… Fernandonak köszönhetek mindent. Ő dugott be egy klinikára… Neki köszönhetem, hogy tiszta vagyok. Csak, hogy így zsonganak körülöttem nem segít… És talán az se, hogy Tommi tett egy lépést hátra a kapcsolatunkban.

- Beszélj vele.

- Nem olyan egyszerű azt te is tudod.