34 fejezet

Nem sokat gondolkoztam azon, hogy mihez kezdjek ma. Alvaro szokás szerint a pályán kínozza  magát, hiszen egyre közelebb kerül a visszatéréshez. Leparkoltam a jól ismert pálya mellett és vettem ki a táskámat a csomagtartóból. Orromra biggyesztettem a napszemüvegemet és elindultam a hangok irányában. Ott találtam Alvarot és az egyik jó barátja. Nevetve diskuráltak arról, hogy mennyire jó is a gép.

-És engem kihagytok a buliból?-szólaltam meg és a két férfi összerezzent.

-Naty.-vigyorgott rám Alvaro.

- Igen úgy hívnak még mindig.-forgattam a szemeimet.- Szia Mario. Rég találkoztunk.

- Felválltva pátyolgatjuk ezt a nagy gyereket.-vonta meg a vállát vigyorogva.

- Nem zavar benneteket, hogy én is itt vagyok?-nyögött fel Bati, miközben leült a mellettem lévő műanyag székre.

- Miért zavarna? Te is ezt csinálod általában.

- Ezt nevezik öngólnak Alvaro.-vigyorgott Mario. Általában együtt szokták a véremet szívni, de néha az én oldalamra áll… Tehát… Kölcsön kenyér visszajár.

- Inkább nem mondok semmit se.-forgatta szemeit a motoros.- De te hogy kerülsz ide? Nem is szóltam, hogy itt vagyunk.

- Ismerlek már 20 éve körülbelül. Tudom, hogy mi jár a fejedben általában.

- Nincs nehéz dolgod Naty… Hiszen általában üres a feje.-vonta meg a vállát Mario mire Alvaro bemutatott neki.

- Amúgy is motorozni akarok én is.-fejeztem be a gondolat menetemet.

- Elfogadod az ajánlatot?-szólalt meg Bati komoly arccal. Azonban nem tudtam mást tenni csak tanácstalanul megvontam a vállam. Fogalmam sincs. Nem tudom mit mondhatnék. Egyik oldalam azonnal igent mondana. Pontosan úgy mint amikor legutóbb kijártuk az egyetlen futamos szabadkártyát a csapatnál. Bár be kell vallanom nem életem legjobb alakítása volt, hiszen a kavicságyban kötöttem ki.

- Meg kellene próbálnod Naty.-szólalt meg csendesen Mario. Csodálkozva pislogtam rá és rögtön leesett mindenről tud.

- Te…?

- Amit Javier tud és szervezz abban általában én is benne vagyok. Tehát igen… Tudok róla.-bólintott. Hápogtam mint egy kacsa. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék.

- Látod. Más is ezt mondja.-szorította meg bátorítólag a combomat Alvaro.

- Csatlakozhatok? Motorozhatok veletek én is?-tettem fel csendesen a kérdésemet és elmosolyodtam. Tudom nem szükséges elővennem a boci szemeimet hiszen úgy is igent fognak mondani nekem…

…Órák teltek el és meg nem tudnám mondani hány kört tettünk meg két férfival. De be kell vallanom elfáradtam. Alvaro megkért, hogy vigyem haza.

-Bejössz egy kicsit?-szólalt meg ahogy leparkoltam a ház előtt.

- Persze.-vágtam rá azonnal.- Nincs kedvem még haza menni.

- Miért?-lepődött meg ahogy a táskáját kivette a csomagtartóból.

- Sergio és Rosie otthon dolgoznak egész nap.

- Azt hiszem én most lemaradtam valamiről.-ráncolta a homlokát amikor már a bejárat előtt ácsorogtunk.

- Elég hosszú sztori, de a lényeg együtt dolgoznak hétköznap.

- Ezt most komolyan mondod?

- Ne akadj már ki!-húztam meg a vállam.- Hazudtak… Hazudtatok, de ugyan ezt tettem én is.

- Utálom a többes számot.-nyögött fel ahogy előre engedett az ajtóban.

- De nem mondhatod, hogy nincs igazam.-húztam meg a vállam. Csak morgott valamit, miközben elvágtatott mellettem. Szemeimet forgatva rúgtam le magamról a cipőmet és sétáltam utána a konyhába. Tisztába vagyok vele, hogy mindig is szálka lesz a lelkébe ez az egész.

-Hagyjuk ezt a témát jó?-kontrázott vissza.

- Hagyjuk… Nemes egyszerűséggel nem akarok haza menni még.

- És Ramost hol hagytad?

- Elhagynád ezt a perverz vigyort? Nem szexelünk állandóan vagy hasonló ami éppen eszedbe jutott.

- Nem gondoltam semmit se.

- A vigyorod nem ezt jelenti. Amúgy edzésen van. Utolsó pár mérkőzés van hátra a szezonból és utána lesz a válogatott mérkőzések. Tehát elvagyunk…

- Miért tűnt annyira vérszegénynek ez a kijelentés?-tett le elém egy pohár frissítőt.

- Nem értelek.

- Azt hittem jól el vagytok.

- Jól el vagyunk ez igaz.-húztam meg a vállam.

- Csak…

- Nem tudom Bati. Fogalmam sincs Bati.-fakadtam ki, mire a motoros barátom csak összeráncolta a homlokát.- Túl sok minden jár a fejemben.

- Össze vagy zavarodva.

- Kicsit… Azt hiszem kicsit nagyon.

- De Naty…

- Túl tudom magam tenni rajta. Csak fura… Fura volt ott ülni a csapat vacsorán.

- Naty az lett volna fura, ha nem fura.-tárta szét a karjait Alvaro.- Ott voltál a csapat vacsorán. Casillas és Rosie társaságában.

- Nem tudom Alvaro. Nem tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet. Hibáztam… Hibáztunk. De egyszerűen a görcs itt… Itt a torkomban meg van még mindig.

- El kell engedned Naty.

- Próbálom.-vontam meg a vállam és bele kortyoltam a hideg üdítőmbe.

- Szereted Ramost? Bele szerettél?

- Nem...-ráztam meg a fejem.- Jó vele… Kikapcsolódok… El tudok szakadni a bajoktól, de nem érzem azt amit kellene. Nem érzem azt amit éreznem kellene.

- Nem kell semmit se érezned Naty.-nyúlt át az asztal felett Alvaro és megcirógatta az arcomat.- Nem tudod elengedni  a múltat. Addig pedig…

- Tudom.-nyögtem fel.- Pedig akarom. Tényleg akarom.

- Ki fog alakulni Naty. Ki fog csak időt kellene adnod magadnak. Megint túl nagyok az elvárásaid magaddal szemben…

…Fáradtan értem haza és meglepetésemre a finn nő kocsija még mindig a ház előtt parkolt. Be kell vallanom jelen pillanatban nem vágytam másra, mint egy forró zuhanyra és az ágyamra. Hosszú volt a mai nap és holnap ugyan úgy folytatni akarom. Alvaro az edzőterembe hívott el. Hatalmasat sóhajtottam és beléptem a bejárati ajtón. Összerezzentek az érkezésem hallatán.

-Húgi…-szólalt meg a bátyám és felpattant a kanapéról.- Már haza jöttél?

-Nem fogok zavarni. Lezuhanyzok és a szobámba megyek. Felőlem dolgozhattok addig amíg akartok. De azért lassan pihennetek is kell.

Rosie csak szótlanul rendezgette a papírokat az asztalon és tudtam ő jelenleg kellemetlenebbül érzi magát mint én. Sergio lassan állt fel a kanapéról és sétált közelebb hozzám.

-Hol voltál egész nap? Azért nem kell távol lenned egész nap…

- Alvaroval motoroztam kint a pályán. Kikapcsolódtam csak.-húztam meg a vállam.- Ne nézz így Sergio. Jól vagyok.

- Biztos?-kérdezett rá, de csak megöleltem.

- Jó éjt Bátyus!

33. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett kommenteket. Jól esik a visszajelzésetek. 

Most pedig nem is húznám tovább az időt. Meghoztam az új részt :)

Jó szórakozást:

Kira

Éjszaka érkeztünk meg Madridba és inkább elszakadtam a csapattól. Hangosak és valljuk be részegek… Túlságosan azok. Szakadó eső ellenére indulnak felvonulásra a városban. Tudatni akarják mindenkivel, övék a siker… és a kupa.

-Ohh… Azt hittem alszol.-motyogtam zavaromban ahogy beléptem a  bejárati ajtón és a kócos álmos bátyámmal találtam magam szemben. Mind a ketten meglepődtünk azt hiszem.

- Csak szomjas voltam.-vonta meg a vállát és közelebb lépve hozzám elvette tőlem a dzsekimet és a fotelbe dobta.- Részeg vagy?

- Inkább csak spicces.-vontam meg a vállam és lehuppantam az ülő alkalmatosságra.- És fáradt.

Sergio a fejét csóválva lépett közelebb hozzám és guggolt le elém. Nagy gondoskodással vette le a cipőimet. Figyeltem a mozdulatait és rájöttem gonosz voltam vele évekig… és emellett nagyon fontos dologról hazudtam neki. Olyan ember tért vagy térhet vissza az életében akiről azt hitte, hogy halott.

-Miért gondoskodsz rólam Sergio?-kérdeztem rá csendesen.

- Mert a húgom vagy?-kontrázott vissza egy apró mosollyal az arcán.- És néha erőteljesen rászorulsz arra, hogy segítsek rajtad. Olyan kis gyámoltalan vagy.

- Persze. Az vagyok mint minden egyes alkalommal.

- Ha iszol akkor mindig az vagy.-nevetett fel.

- Fáradt vagyok.

- Ne csodálkozz rajta. Jobb ha ágyba bújsz.-húzott fel a kanapéról és lassan a szobám felé kezdett terelni.

- Rosie…-szólaltam meg és próbáltam összeszedni a gondolataimat.

- Mi van vele?

- A fél időben beszélgettünk… Igazából ő beszélt, mint mindig.-vontam meg a vállam.

- És miről beszélt?

- Engem nem érdekel, hogy együtt dolgoztok. –ráztam meg a fejem és eldőltem az ágyamon.- Csak engem hagyjatok ki… Nem akarom és nem is bírom elviselni Rosiet…

- Hibázzunk. Hibázott. Hibáztál.

- Nem értelek Sergio.-húztam a párnát a fejem alá miközben összekuporodtam az ágyon. Nagyon jól tudom, hogy fáradtság és a pár pohár ital miatt letompult az agyam.

- Nem haragszok amiért nem mondtad el…

- De én sajnálom. Nem akartam hazudni… Vagy is nem ez a legjobb kifejezés. Csak emlékszem mi történt. Amikor… amikor elindultál a lejtőn pontosan miatta. Nem akarom újra azt látni, hogy anyu sír miattad.

- Nem fog Naty… Akár mi történik én itt maradok. Nem tudom hol volt, hol van Theresa most is. De nem érdekel. Új életet kezdtem…

…Lassan mozdultam meg és gondoltam ki kellene nyitnom a szemeimet. Úgy éreztem már eleget pihentem.

-Sose értem, hogy tudsz így aludni.-ismertem fel Alvaro hangját.

- Miért kell korán reggel piszkálnod?-dörmögtem a párnámba, mire csak kinevetett.- Amúgy hogy a fenébe kerülsz ide?

- Bátyád a meló előtt beengedett.

- Megint kötözködtél vele?-kérdeztem rá miközben hanyatt feküdtem az ágyon. Alvaro ott ácsorgott az ajtóban egy bögre kávéval a kezében, hiszen éreztem a fekete nedű illatát.

- Én? Olyannak ismersz?

- Erre most szükséges választ adnom?-vigyorodtam el és felkúsztam.- A kávét megkaphatom?

- Rögtön kinyílt a szemed ahogy megérezted a kávé illatát.-nevetett fel és ahogy közelebb sétált hozzám átnyújtotta a bögrét.

- Imádlak. Élet mentő vagy.

- Hát téged megtudlak menteni, de a kupát nem.

- Milyen kupára gondolsz?-ráncoltam a homlokomat.

- Mikor jöttél haza?

- A felvonulás előtt. Mi történt Alvaro?-kortyoltam bele a bögrébe.

- Ramos megreptette a kupát.-felelte lazán és hirtelen kapott választól prüszkölve köptem ki a kávét.

- Hülye vagy?-kérdeztem köhögve.

- Nem, dehogy.-nevetett ki vidáman.- A drága pasid összetörte a kupát mert leejtette a buszról.

- De jó, hogy kimaradtam belőle.-sóhajtottam fel. Alvaro megkerülte az ágyat és leült mellém. Sokat mondóan nézett rám és tudtam valamit akar.- Kinyögnéd mi jár a fejedben?

- Gondolkoztál már?

- Min?-húztam fel a szemöldökömet.

- Martinez úr ajánlatán.

- És mi van ha nem jó ötlet?

- És mi van ha ez a világ legjobb ötlete?-kontrázott vissza.

- Pár éve is elbaltáztam.

- Pár éve nem gondolkoztál csak cselekedtél. Most van időd felkészülni és van ki segítsen rajtad. Neked.-fejezte be a lényegre törő monológját és csak összeráncolt homlokkal figyeltem rá.

- Most magadra gondolsz Bati?

- Ki másra gondolnék?-vigyorodott el.

- Ugye tudod, hogy részben csak PR fogás ez az egész?

- És te tudod, hogy élvezheted attól az egészet? Imádod a motorozást és ezt…

- Mit?-lepődtem meg, hiszen nem értettem mire is gondol először.

- A motorozást. Hiszen imádod…

- Tudom.-sóhajtottam fel és tudtam előbb utóbb mindenbe bele fogok menni…

…Nem tudom mennyire jó ötlet, hogy elkísértem Sergiot erre a vacsorára. Ragaszkodott hozzá én pedig természetesen bedőltem az ártatlan nézésének és itt vagyok. Gyomrom görcsben áll.

-Minden rendben?-lépett mellém Ramos és a hangja visszarántott a valóságba.

- Persze. Miért ne lenne?-jelent meg egy aprócska mosoly az arcomon. Egy lépéssel előttem termedt és végig simított az arcomon.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem.

- Azt köszönd, hogy ha itt maradok végig.-húztam meg a vállamat, mire felnevetett.

- Azt hiszem nálad a pont.

- Inkább… És össze ne törj.

- Ez gonosz volt.-nevetett fel.

Mondhatom nem ez lett életem legjobb összejövetele. Hiába a jól ismert társaság vett körül még is idegennek éreztem magam. Hallgattam az élmény beszámolókat körülöttem és elég feszéjezve éreztem magam, hiszen szembe velem pontosan Iker és Rosie ült. Azt hiszem a nő pontosan hasonló cipőben jár mint én, de még is sokkal magabiztosabbnak tűnik… Magabiztosabb, mint bármikor…

Vacsora után mindenki mindenkivel beszélgetett és én jobbnak láttam, hogy ha kicsikét kimegyek a friss levegőre. Szükségem volt a friss levegőre. Zsongott a fejem. Folyamatosan úgy éreztem, hogy felrobbanok. Megtámaszkodtam a terasz korlátján és egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Gyenge vagyok? Igen! Nagyon jól tudom, hogy az vagyok.

-Beszélhetnénk?-szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Lassan fordultam meg és előttem jól öltözött nő állt.

- Nagore. Miben segíthetek neked?-kérdeztem illedelmesen. Nagore Aranburu Xabi Alonso csoda szép felesége. Gyönyörű nő és bárki irigykedhet a szépsége és az élete miatt.

- Csak beszélgetni szeretnék veled.-közelebb sétált hozzám és hasonlóan megtámaszkodott a korláton. Kényelmetlenül kezdtem magam érezni és hirtelen nem is tűnt annyira jó ötletnek, hogy kijöttem levegőzni.

- Esküszöm senkihez se szóltam ma egy rossz szót se.

- Nem is erről akartam beszélni.-húzta meg a vállát egy apró kis mosoly kíséretében.

- Akkor? Nagore legutóbb Xabi még mindenért engem okolt…

- A férjem, de nem biztos, hogy ugyan azt fújom mint ő.-homlokomat ráncolva pislogtam rá.- Nyugi Naty… Nem háborúzni jöttem.

- Még szerencse. Kezdek bele fáradni. Nagyon.-sóhajtottam fel.

- Boldog vagy?

- Tessék? Ez most hogy jön ide?-lepődtem meg. Bármilyen kérdésre számítottam csak erre nem.

- Csak szeretném tudni. Boldog vagy-e Ramos mellett?

- Nagore ez azt hiszem túlságosan bonyolult jelenleg.

- Vagy csak te hiszed annak.-felelte csendesen és a torkomban megjelent egy jól ismert gombóc. Azóta van jelen ezaz érzés az életemben mióta Tommival beszélgettem az életemről, az érzéseimről.- Miért van az, hogy rögeszmésen meg akarsz felelni a világnak?

- Nem akarok megfelelni senkinek se.

- Ez biztos?-húzta fel a szemöldökét. Nem tudtam mit válaszoljak. Nem vallhatom be az igazságot.- Naty azt kellene szem előtt tartanod, hogy te boldog tudsz-e lenni… Hogy teljesen eltudod-e engedni a múltat… Vagy…

- Vagy?

- Vagy örökre a múlt fogságába ragadsz. Naty döntened kell. Jobb ha minél hamarabb döntesz…

32. fejezet

Nagyot sóhajtva szálltam ki a taxiból és igazítottam meg a fekete felsőmet. Hajamat szoros lófarokba kötöttem és próbáltam nem tudomást venni a gyomromban lévő görcsről, hiszen azóta érzem mióta kiléptem Madridban a lakás ajtaján. Nem tudom mennyire jó ötlet, hogy itt vagyok… Iker mellett ezt sose tettem meg. Kerültem a nyilvánosságot. Sőt annyira nem is ragaszkodott hozzá, hogy elmenjek a meccseire. Sergio viszont ragaszkodott hozzá… Tommi kérdése óta úgy érzem becsapom a sevillai focistát. Tudom, hogy beszélnem kell majd vele de nem most. Nem akartam befolyásolni a mérkőzés előtt…

-Natalien…-szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Csodálkozva fordultam meg és az idősebbik Ramos testvér mosolygott rám.

- René… Szia!-tettem hasonlóan és megölelt.

- Örülök, hogy eljöttél. De tényleg.

- Fura… Nagyon fura itt lenni.-vallottam be, miközben rutinosan kezdett a helyünk felé terelni.

- Miért? Sose voltál még mérkőzésen?-tette fel a kérdést. Felsóhajtottam és a szemeimet forgattam először.

- De voltam mérkőzésen már. Apával, a bátyámmal, Alvaroval.

- És Iker barátnőjeként?

- Is.-húztam meg a vállam.

Elfoglaltuk a helyünket. Beláttuk az egész stadiont. A szurkolók már elfoglalták a helyüket és éltették a csapatukat. Egy El Classico mindig nagy élmény.

-El Classicon voltál már?-tette fel a kérdést René meglepetésemre.

- Régen… Tinédzser koromban Alvaroval. Kiszöktünk… Verseny hétvégénk volt, de úgy gondoltuk jó dolog elszökni.-húztam meg a vállam, mire az idősebbik Ramos hangosan és annál vidámabban felnevetett.- Hulla fáradtak voltunk a versenyre arra nagyon is jól emlékszem.

- Valahogy nem lepődök meg rajta.

- Sergio…

- Feszült volt a mérkőzés előtt. De jót tettél vele.

Ez számomra hirtelen elég két értelmű megjegyzésnek tűnt és ennek következménye az volt, hogy fülig vörösödve bámultam körbe.

-Oké… oké… Inkább ne részletezzük, hogy mivel derítetted jobb kedvre az öcsémet.-vigyorgott rám az idősebbik Ramos testvér. Szemeimet forgattam és körbe néztem. Tudtam ez úgy mond a VIP részleg… Ezért is pillantottam meg Rosiet Xabi Alonso és Alvaro feleségével. Torkom egy pillanat alatt elszorult és a tekintetemet inkább a térdeimre szegeztem.

- Jól vagy?-érintette meg a vállamat René és én összerezzentem.

- Persze… Azt hiszem.

- Ugye tudod, hogy ezen még dolgoznod kell.

- Nem értelek.-csóváltam meg a fejemet és láthatta rajtam, hogy igazat mondok.

- Amint megpillantottad… Elszállt az önbizalmad.

- Tudod René ez túlságosan bonyolult.

- Ugye tudod, hogy rengeteg időnk van?-kontrázott vissza a sevillai és belőlem hirtelen dőlni kezdtek a szavak. Mindent elmeséltem neki… Szinte az egész történetet. Hogyan ismertem meg Rosiet. Hogyan került az életünkbe.. Miért nem láttam túl az orromnál? Hogy került az életembe az öccse… Miért engedtem közel magamhoz… És miért bíztam benne. Ő pedig komolyan egyetlen szó nélkül végig hallgatott.

- Ugye tudod, hogy Sergio nem mindenkivel ilyen?

- Ezt mire mondod? Hogy érted ezt?

- Őszintén azt hittem azok után, hogy rátok nyitottam…-kezdett bele de elhallgatott.- Azt hittem egy strigula leszel és kész. De tévedtem. Már április van végül is…

…Elgondolkozva ácsorgok a frissítőmmel a kezembe. Még semmi se dőlt el… Még nem jelenthető ki, hogy melyik csapat esélyesebb a kupára. René éppen valakivel beszélgett… Úgy tűnik régi ismerősök, de még is formálisnak tűnik a társalgás. Amolyan jó pofizás az egész. Bár miért lepődök meg ezen? A paddockban és itt is megteszik… Szükséges a mű mosoly álcának a „hatalmi harcok” miatt.

Bele kortyoltam az italomba, amikor valaki megállt mellettem. Csak egy pillanatra néztem rá és a gyomrom abban a pillanatban elszorult.

-Naty…

- Rosie… Szia!-vettem elő hasonlóan azt a műmosolyt amit a sevillai férfi arcán láttam az előbb.- Ugye tudod, hogy nekünk nincs miről beszélnünk?

- Szerintem nagyon is sok mindenről kellene.

- Nem akarok beszélni.- ráztam meg a fejem.

- Pedig kellene.

- Miért akarod görcsösen megmagyarázni? Rosie jobb ha békén hagysz és éled azt az életet amit választottál.-szakadt ki a mellkasomból egy hatalmas sóhaj. Sértve érzem magam? Igen. Még mindig. De nem értem miért kell minden áron megmagyarázni Értem én… Mindent értek.

- Barátom…

- Voltam. Helyes kifejezés azt hiszem a voltam. Értékelem amit a baleset után tettél értem, de jobb ha elengedjük ezt.

- Közösek a barátaink is.

- Azok is maradnak.

- A bátyád munkát ajánlott Natalien. Elfogadtam. Hétköznaponként segíteni fogok neki az irodában.

 Hirtelen olyan érzés volt mint ha teljes erőből gyomorszájon vágott volna a finn nő. Persze nem kellene meglepődnöm rajta, csak még is… Tisztában vagyok vele, hogy a bátyám bele van esve Rosieba… A kezdetektől. Láttam… Látom az elkapott pillantásokon. Japánban a kórházban láttam a viselkedésén. Bátyámat utoljára akkor láttam ilyennek. Akkor láttam így viselkedni amikor Theresába volt szerelmes… Fülig…

-Ugye tudod, hogy a ti döntésetek. Nekem nem kell beszámolnotok arról, hogy mit csináltok… Hogy kinek és miért dolgozol?-ráncoltam össze a homlokomat.

- De…-próbált valami magyarázatot kinyögni a finn nő, de René remek időzítéssel lépett közelebb hozzánk.

- Naty jössz? Kezdődik a második fél idő.

- Megyek René.-mosolyogtam rá.- Rosie mi pedig ezt ne erőltessük…

…Mindenki túlságosan el van a saját diadal ittas világában így alig ha tűnik fel bárkinek is, hogy Sergio vigyorogva tuszkol be a repülőgép mosdójába. Kuncogva hátráltam és csodálkoztam, hogy egyáltalán beférünk minf a ketten az icikepicike helységbe.

-Ramos csak, hogy most tisztázzuk… Nem fogok egy mosdóban… Veled…-csókolt meg.

- Ki mondta, hogy azt akarok?-kontrázott vissza miközben hallottam, hogy kattan a zár.

- Csak tippelek. Emellett úgy veszem észre, hogy spicces is vagy.

- Nyertünk! Miért ne lennék az?-vigyorgott rám és megcirógattam az arcát. Apró kis csókot nyomtam az ajkaira.

- Szeretem ezt a mosolyodat.

- Milyen mosolyt?-ráncolta a homlokát.

- Ezt…-kapott még egy csókot.- Azt jelenti, hogy boldog vagy.