30. fejezet

Mit ne mondjak reggel megért mindenki kinézete egy misét… Tommi büdös bogár módjára szuszogott a kanapén és nem tudtam egyáltalán hozzá merjek-e szólni vagy sem. Bele kortyoltam a kávémba majd óvatosan löktem meg a hátsóját a lábammal. Hangosan morogni kezdett.

-Jobb reggelt!-vigyorogtam.

- Mi a fészkes fene történt?-fordult a hátára hunyorogva.

- Rácuppantál egy vodkás üvegre és szerintem másnapos vagy.

- Neked mitől van ilyen fene jó kedved?-tápászkodott fentebb és elvette a bögrét amit neki szántam.

- Kicsit szórakoztatóak vagytok.

- Vagytok? Lemaradtam valamiről?-kérdezett rá és bele kortyolt a kávéjába.

- Kanos Sebastian rám mozdult.-húztam meg a vállam, mire bele prüszkölt a fekete nedűbe.

- Tessék?

- Azt hitte azért vetkőztetem az este, hogy elcsábítsam.-nevettem fel és ekkor jelent meg az ajtóban az emlegetett szamár. Kócos és messziről lerítt róla, hogy másnapos.

- Már reggel van?

- Már kijózanodtál?-kontráztam vissza miközben közelebb sétált és elvette az egyetlen szabad bögrét az asztalról.

- Már szívod a véremet Naty?-sóhajtott fel és lehuppant a kanapéra Tommi mellé.

- Így jár az aki azt hiszi, hogy ágyba akarom csábítani.

- Mi van?-kérdezett vissza kikerekedett szemekkel. A finn férfi hangosan és felszabadultan nevetett a barátja értetlen arckifejezésén.

- Azt hitted ágyba akarlak csábítani. Pedig csak részegen felrángattalak fogalmam sincs hanyadik emeletre.

- Én… Téged?-gondolkozott a német, mire csak a szemeimet forgattam.

- Azért ennyire ne akadj ki. Annyira azért nem vagyok szörnyű.

- Sajnálom Naty… én nem vagyok ilyen.

- Csak részeg voltál, de azt elnézem neked…

…Vasárnap hajnali három fele jár az idő. Egyszerűen kidobott az ágy magából, hiszen a fejemben csak az járt, hogy otthon Madridban kezdődik a Real Madrid-Barcelona mérkőzés.

Melegítőbe bújtam és az állandóan nyitva tartó étterembe mentem le, ahol először is  kértem egy kávét majd kérésemre a pincér átkapcsolt a sportcsatornára. Hamar rá kellett jönnöm egyedül én vagyok olyan hülye, hogy képes voltam fel kelni a mérkőzés miatt . A pincérek velem együtt nézték a meccset és hamar le is szűrték, hogy a fehér mezeseknek szurkolok. Már a fél időnél jártunk, amikor megkaptam a második habos kávémat és a társaságot is. Először Jaime huppant le mellém, majd Fernando.
- Nektek nem kellene aludni?- érdeklődtem komolyan, hiszen nem számítottam arra, hogy pont ők fognak megjelenni mellettem.
- És neked?-vágott vissza a fiatal katalán egy sunyi mosollyal az arcán.

- Nem versenyzek. –rántottam meg a vállam.
- De zombi még lehetsz attól.- „kedveskedett” a Ferraris.- Sebastian nem tudom mennyire fog ennek örülni.
- Max török zúzok. -kuncogtam egy sort, mert eszembe jutott, amikor tavaly meghülyültem a fáradságtól.- Ja és valakit tekegolyó módjára eltrafálok. Amúgy is. Most inkább ő maradjon csendben. Régen kellett pasit ágyba dugnom mert piás volt.
- Nem értelek!-rázta meg a fejét Jaime.
- Nem is kell.
- Eddig milyen a mérkőzés?-mutatott a tv-re Fernando.
- Unalmas.-szaladt ki a számon az őszinte válasz.- ezen kívül még háromszor játszanak egymás ellen és nem akarnak ajtóstól betörni a házba… És talán jobb is.
Együtt néztük a második fél időt, ahol először a Barcelona kapott egy 11-est. Messi volt az aki sikerrel értékesítette. Iker duzzogva vette tudomásul, hogy ez most nem sikerült. Alig öt perc múlva a pálya másik oldalán is hasonló dolgok történtek. A Real Madrid javára ítéltek meg egy 11-est. Cristiano Ronaldo állt oda Victor Valdes kapuja elé. Koncentrált a portugál és elrúgta… 10 másodperc múlva a stadion tombolt, de én is… 1-1…. Legalább nem 5-0, mint ősszel.  Hiszen az elég nagy égés volt akármennyire is akarom szépen megfogalmazni.
- Naty te közveszélyes vagy!-simogatta meg fájós arccal a combját Jaime. Miután kiegyenlítették a mérkőzést talán a kelleténél erősebben bele csíptem.
- Bocsánat!- bár sütött rólam, hogy annyira nem is sajnálom. Ilyen vagyok, ha valakinek szurkolok.
Végül maradt ez az 1:1-es eredmény. Folytatás tehát szerdán Valenciában. Elköszöntem a fiúktól, mert még arra döntöttek visszafekszenek még egy kicsit aludni. Végül is 5:30 van és 8-ig tudnak aludni. Nekem ez nem fog összejönni, hiszen már magamba öntöttem három kávét. Sétálgattam a szálóda haljában és nézelődtem. Lelkileg felkészültem a mai napra….
… 13:35-t mutat az órám. Már a rajtrácson ácsorgunk és várjuk Sebit, hogy megérkezzen. Tegnapi időmérő katasztrofálisra sikeredett… volt itt minden. Az első nagy baki, hogy a csapat eltaktikázta ( vagy legalább is először annak tűnt) a dolgot és Mark Webber csak a 17-dik helyről fog rajtolni. Kemény dolga lesz, de mivel van egy csomó új gumija ez segíthet neki. A Q2-ben Vitaly Petrov miatt kellett bemutatni a piros zászlót… A Lotus vagy a Renault… már gőzöm sincs, hogy mi a nevük egyszerűen megállt az út közepén és vége. Ezek után Sebi szerezte meg a pole-t a két McLarenes előtt.

 Megérkezett Sebi. A szerelők az autóján elvégzik az ilyenkor alapvető utolsó simításokat, addig a kis német hozzám sétált. Tartom neki az esernyőt, és nálam van a kulacsa is. Levette a sisakját azt átadta nekem, míg én a kulacsát adtam oda. Egyszerű csere.
- Csinosabb esernyőtartó vagy, mint én.-szólalt meg Tommi, mire nevetni kezdtem.

- Kicsikét szemre valóbb, mint te.-egyezett a véleményén Sebi is.

- Akkor én ezt most bóknak veszem.

Kettőig rohant az idő és mind annyian tudtuk, hogy most már komolyan a dolgainkra kell összpontosítanunk. Sebastian a maga módján koncentrál, mi pedig tudjuk csendbe kell most maradnunk.

Felvezető körre elindult a mezőny, így Tommi elfoglalta a helyét a boxutca falánál, hiszen ő fogja kezelni a táblát, nekem pedig jelen pillanatban a garázsban van kirajzolva a helyem.
A rajtot Sebi elrontotta, mivel az első kanyarban, már mind a két McLarenes elé került. Rosberg szerencsére nem került támadási pozícióba, hiszen őt a két Ferrari piszkálja hátulról egyre lelkesebben.  Mark viszont hátulról tökéletesen rajtolt. Sorra hódítja meg a jobbnál jobb helyezéseket. Körök teltével nem láttunk mást, csak csúszkáló autókat, egy elszabadult kereket és a 14-dik körben vészesen lassuló Hamiltont, akinek elfogytak az abroncsai. Sebi simán elment mellette… Következett Sebastian első kerék cseréje. A garázsajtóhoz sétáltam, hogy lássam mit csinálnak a fiúk. Azonban meglepődtem, amikor nem a szokásos sötét kék autó áll a szerelőknél, ha nem egy szürke. Mindenki egy pillanatra lefagyott, majd lázas kalimpálással jelezték Button-nak ideje lenne távozni.
- Ez bolond.-motyogtam fejemet csóválva.
Szerencsére ez a hiba nekünk kedvezett, hiszen Seb megelőzte az angolt. Elnézve a fiúkat leszaladt náluk az a bizonyos roló. Előzgették, lökdösték egymást. Ráadásul csapattársak képesek voltak olyan akciót bemutatni, hogy nem csodálnám, ha a csapatfőnököt újra kellene élszteni. A 44-dik körben Kobayashi egy nagyon elegáns mozdulattal tekézte arrébb az útjából Heidfeldet. Mark viszont sorra futja a leggyorsabb köröket, és előzi meg az ellenfeleit. Itt jön ki a 3 zsír új szett lágy gumi előnye.
Hat kör volt hátra, amikor jelentkeztek a problémák. Sebastian rádión közölte, hogy a gumik teljesen elfogytak az autóján. Ezzel ellentétben Hamilton mögötte vészesen gyorsabb nála. Három lehetőség volt… 1. megpróbálja maga mögött tartani a McLarenest és kihúzni a hátra lévő köröket. 2. elengedi a britet és hozz egy biztos második helyet. 3. kijön a boxba. A harmadiktól kapásból búcsúzzunk el, mert akkor nem csak a győzelemtől bukna el, de még a dobogótól is. Így az első kettőnek az ötvözetét fogjuk látni. Be is jött a jóslatom. Hamilton minden lehetséges szögből próbált előzni, mind addig, amíg 4 körrel a vége előtt elment Sebi mellett. Így a végeredmény Lewis, Sebi és Mark.
Leintés után elindultunk a dobogó felé. Szerencsére a fiúk mindig előzékenyek velem és a kordonhoz közel engednek. Megérkezett Mark és Sebi. Mind a ketten kikászálódnak a kocsiból és hiába próbálnának közel jönni hozzánk az FIA illetékes embere eltereli őket.  Hozzá szokhattunk volna már… Hiszen többségében ez mindig így történik. Megérkezett a győztes is. Kiszállt a kocsiból, visszarakta a kormányt és a kamerával bolondozik. Látom a mozgásán nehezen fogta fel még, hogy ő a győztes. Nagy meglepetésemre Heikkit fedeztem fel mellette. Úgy ahogy volt a finn idejött gratulálni a volt csapattársának…

Ez a nap sose akart a végére érni. Kilenc óra fele keveredtünk vissza a szálódába fáradtan, de boldogan. Nem rossz ez a második hely, ezt mindenki tudja. Viszont azzal is tisztában vagyok már, hogy Sebastian nem szeretne mást csak pihenni.
- Következő menet Törökország.-dőltem neki a lift üveg falának egy aprócska kis mosollyal az arcomon.
- Pontosan.-bólintott Sebi.
- Mit fogsz csinálni Naty addig?-érdeklődött Tommi. Behunyt szemmel kezdtem el beszélni.
- Megpróbálok kicsit Sergioval  lenni a sok El Classico közt, Isa-t kicsit pátyolgatom, meglátogatom Toniot és szerintem el kell kísérnem Alvarot Estorillba.-álszentnek éreztem magam jelen pillanatban. Amikor pontosan neki mondtam el, hogy mit érzek.
- Ez se lesz nyugodt pihenés.-véleményezte fél hangosan.
- Volt nekünk valaha nyugodt életünk?- kérdeztem vissza.
- Nem és nem is lesz soha.- vigyorgott ránk Sebastian.

29. fejezet

Nem volt a legszórakoztatóbb délutánom az fix. Elég sokáig mérgelődtem azon ami a medencénél történt és egyenesen arányosan jelentette azt, hogy se Sebastian se Tommi nem mert hozzám. Pedig ők nem tehetnek semmiről. Igazából rajtam kívül senki nem okolható a történtek miatt. Csak is magamra voltam mérges.

Sebastian amolyan mentőövként vetette fel, hogy menjünk el bulizni, hiszen teljesen még nem kezdődött el a hétvége. Kiengedhetjük a fáradt gőzt. Így esett meg, hogy kicsikét becsípve figyelem a barátaimat. Sebastian Isaval tombol a tánc parketten. Nagyon jól tudom, hogy mind kettőjüknek ki kell ereszteniük a gőzt és ha ez így sikerül akkor miért ne?

-Ugye tudod, hogy Christian kitekeri a nyakunkat ha Sebastian holnap másnapos lesz.-dőlt neki a korlátnak Tommi. Összerezzentem a hangjától és csodálkozva pislogtam rá.- Mi az? Ennyire ilyesztő vagyok?

- Nem…-ráztam meg a fejem.- Csak elgondolkoztam és előbb még azzal a sráccal beszélgettél a Gp3-ból.

- Valtterire gondolsz?-kérdezett rá és én csak bólintottam.- Finn ő is. Elég rég óta ismerem.

- Tehetséges hamár a Williams leszerződtette.-húztam meg a vállam.

- Az.-bólintott és átnyújtott nekem egy poharat.

- Alkohol van benne?-kérdeztem rá.

- Szerinted? Naty ugye nem most akarsz megjavulni? Akkor szólhattál volna korábban.

- Nem… csak…-próbáltam valami normálisat kinyögni, de nem sikerült így elnevettem magam.- Bocsi… Kicsit szétszórt vagyok.

- Azt észre vettem délután.-forgatta a szemeit.- Főleg amikor csurom vizesen megjelentél a szobába.

- Arról nem akarok beszélni. Hülyeséget csináltam szokás szerint.

- És ezen nekem meg kellene lepődnöm?-húzta el a száját egy fél oldalas mosolyra. Kíváncsian pillantottam rá, de hasonlóan mosolyognom kellett nekem is.

- Hozzá szokhattál volna az elmúlt időszakban Tommi.

- Persze. Az elmúlt egy évem veletek eseménydúsabb volt mint az előtte lévő tíz.

- Ezt most bóknak kellene vennem?-nevettem fel.

- Esetleg… Főleg, hogy Sebastian macerásabb nálad.

- Tommi… Te részeg vagy?-tettem fel komolyan a kérdést.

- Humoros vagy Natalien.

- Mikor nem?-rántottam meg a vállam.

A semmiből termedt mellettünk vihogva a német páros. Isabel kérdés nélkül kapta ki a poharat a kezemből és húzta le a tartalmát egy szuszra.

-Bennetek még mindig túl teng az energia.-állapítottam meg miközben Sebi hatalmas puszit nyomott az arcomra.

- Inkább csak spiccesek vagyunk.

- Piásak.-javítottam ki.

- Irigy vagy?-pöckölte meg a csapattársam az orromat.

- Dehogy vagyok. Főleg ha holnap Horner előtt kell majd magyarázkodnod.

- Esküszöm mindent meg fogok oldani.

- Persze.-forgattam a szemeimet. Isa egy pillanat alatt ragadta meg a honfitársa nyakát és kezdte el a táncparket felé húzni. Csak fejemet csóváltam miközben Tommi letett elém egy újabb pohár italt.

- Talán ezt nem issza meg más.-rántotta meg a vállát és én biztos ami biztos alapon lehúztam a feles vodkát.-Tényleg nem vagy szent.

- Erre szükségem volt.-nyögtem fel és leültem a székre kényelmesen. Elkalandoztam pár pillanatra, de Tommi hangja vissza rántott a valóságba.

- Bánatosnak tűnsz.

- Tessék?-lepődtem meg.

- Napok óta bánatosnak tűnsz.

- Őszintén… Csak sokat jár a fejemben Alvaro… Hogy halad a gyógyulással…

- És gondolom Ramos is.-szólt közbe. Egy pillanatra nyitva felejtettem a számat és nem tudtam mit is mondhatnél erre. Jó tudom, hogy ismer már eléggé a finn és sejti, hogy mi jár a fejemben, de akkor is. Pont neki kellene lelkiznem?

- Tommi… Ez…

- Kínos? Szerintem nem kellene annak lennie. Hiányzik a párod?

- Nem igazán mondanám páromnak… El vagyunk…

- Szereted?-tette fel konkrétan a kérdést, amit eddig senkitől, de tényleg senkitől se kaptam meg. Elkaptam a tekintetemet és hatalmasat nyeltem, hiszen egy gombóc költözött a torkomban. Az elfogyasztott alkohol miatt érzem magam ennyire magabiztosnak.

- Nem… Nem szeretem… Azt hiszem.-mondtam ki a szavakat. Tudom lehetséges, hogy hazudok… Valakinek biztos, hogy hazudok de úgy gondolom jelenleg nem magamnak.- Csak jó vele. Nagyon jó vele minden… A szex…

- Naty… Naty lassíts!-emelte fel védekezően a kezeit.- Azt hiszem erről nem kell nekem tudnom. Mielőtt túlságosan bele merülsz ebbe a témába.
- Inkább befogom a számat.

- Mind a ketten jobban járunk.-sóhajtott fel…

…Nem gondoltam, hogy az estém azzal zárul, hogy nekem kell a két pasit feltámogatnom a szobájába. Tommit a kanapéra sikerült lefektetnem, míg Sebit a szobájába támogattam be.

-Szerencséd, hogy sportoló vagy… Mert így is rohadt nehéz vagy.-nyögtem fel és elengedtem a németet aki nevetve roskadt le a francia ágyra.

- Mi az Naty? Te józan vagy?

- Nem. Csak nem ittam annyit mint egy szamár.-morogtam és végig néztem a németen aki még mindig csak kacagot.

- Ezt most őszintén… Bóknak szántad?

- Mit, hogy szamár vagy?-ültem le az ágy szélére és lehajoltam, hogy megszabadítsam a cipőjétől. Igazából nekem is meg kellett minden mozdulatot fontolnom, hiszen majd nem orra buktam. Viszont most nekem kellett lennem a jó kislánynak, aki felügyeli, hog a két részeg társának ne legyen baja.- Mert az vagy… De tudom nagyon jól Sebi, hogy te ilyen vagy.

- Te most mit csinálsz?-könyökölt fel.

- Leveszem a cipődet.

- Utána a felsőmet és a gatyámat is?

- Ugye tudod Sebi ha ki akarsz velem kezdeni szarul csinálod?-kontráztam vissza és a Puma sport cipőit gondosan egymás mellé raktam az ágy mellé.

- Ugye tudod, hogy te vetkőztetsz engem? Részeg vagyok de tudom, hogy ki irányit kit.

- Persze, hogy tudod.-nevettem fel és be kell vallanom szórakoztatt Sebastian ezaz oldala. Amúgy se tesz sose lakatott a szájára azonban azért kénytelen sokszor moderálni magát, de ilyenkor nem tudja és nem akarja felvenni azt az álarcot amit a csapat erőltett rá.- Emeld fel a kezed!

- Mondom én, hogy ki akarsz kezdeni velem.-forgatta a szemeit egy sunyi vigyor kíséretében. Szemeimet forgatva húztam le róla a felsőjét.

- Tudom, hogy kanos vagy ma este… De nem én vagyok az eseted.-vigyorogva taszítottam rajta, hogy feküdjön le és szerencsére nem ütköztem ellenállásba. 5 perc múlva már hangosan szuszogott…

28. fejezet

Hatalmasat sóhajtottam miközben kinéztem a repülő gép ablakán. A fülesembe halkan duruzsol a zene és próbálok kicsikét elszakadni a jelentől. Tegnap ért véget a versenyhétvégénk és már települünk is át Kínába hiszen túl sok pihenőnk nincs. Elfáradtam… Be kell vallanom, hogy elfáradtam. Tényleg elfáradtam. Nem fogok panaszkodni. Nem tehetem meg és nem is fogom. Összerezzentem ahogy Sebi megszorította a kezemet.

-Mi az Sebastian?-kaptam ki a fülesemet.

- Jól vagy? Olyan szótlan vagy.

- Csak fáradt vagyok.-húztam meg a vállam és elmosolyodtam. Német barátom hasonlóan tett és ez jól esett.

-  Tommival tisztáztátok a helyzetet?-kérdezett rá konkrétan. Meg se lepődök rajta, hogy ilyen őszinte. Mostanában ami a szívén az a száján alapon működik… Amiért egyáltalán nem ítélem el… Sőt tetszik is ez a fajta változás.

- Azt hiszem igen. Legalább is annyira, hogy együtt tudjunk dolgozni.

- A barátja vagy…

- Rosie pedig az unokatestvére. Te is a rokonodat választanád ilyen helyzetben.-húztam meg a vállamat lazán.

- Naty…-sóhajtott fel. Nem igazán tudott mit mondani hiszen igazam volt. Megszorítottam a kezét és elmosolyodtam.

- Semmi baj. A versenyre kell koncentrálnod. Az a legfontosabb.

- Egy valamire rájöttem…

- Mire?-csodálkoztam el.

- Sokkal nehezebb lesz idén minden.

- Te vagy a bajnok! Alap, hogy minden nehezebb lesz.-nevettem fel. Ezt a mondást jó párszor hallottam itt is, de a MotoGp paddockban is. Nem a bajnoki címet megszerezni a legnehezebb munka, hanem megvédeni azt.

- Alvaro hogy van?

- Nyűgösen… Eléggé nyűgösen. De nagyon úgy fest a következő versenyhétvégén ott lesz.-húztam meg a vállam, hiszen pontosan tegnap beszéltem vele.

- Naty ez nem korai még?-kérdezett rá homlokát ráncolva Sebastian pár pillanat hallgatás után.

- De… Nagyon is korai.-nyögtem fel.- De konok, makacs, idióta akinek beszélhet az ember.

- És mi lesz ha elesik megint?

- Arról inkább ne beszéljünk.-ráztam meg a fejemet és idegesen doboltam az ujjaimmal a combomon. Nem akartam erről beszélni és igazából azt se akartam igazából még elmondani Sebastiannak, hogy milyen ajánlatott kaptam. Nem repesne az örömtől ebbe teljesen biztos vagyok.

- Beszéltél….-kezdett bele Sebi egy monológba, de hamar elharapta a mondat végét.

- Kivel beszéltem?

- Meg fogom bánni, hogy ezt felhoztam.-nyögött fel majd egy hatalmas sóhaj után kinyögte amire gondolt.- Beszéltél mostanában Heikkivel?

- Miért kellene nekem pont vele beszélnem?-kontráztam vissza. Nem értettem mire is gondol Sebastian… Hiszen tudhatja mi történt. Vagy is tudja mi történt a finnel köztem. Azóta pedig nemes egyszerűséggel nem keresem a finn társaságát.

- Isabel…

- Mi történt?-húztam össze a szemöldökömet.

- Isa és a párja folyamatosan veszekednek.

- Gionak nincs csapata… azt hiszem túlságosan feszült mostanában…-gondolkoztam el.

- Heikkitől tudom… Mert hallotta őket veszekedni Sepangban.

- Miért nem mondtad el eddig?

- Mert nem igazán akarsz hallani Heikkiről?-kérdezett vissza egy váll vonás közepette. Ez is csak ő lehet. Minden lényegre törő információt elhallgat előlem…

…Kedd délután van. Elég sokáig pihentem, hiszen senki nem csapott zajt. Azonban ezen meg se lepődök, hiszen egyedül lakok a szobában. Ezzel nem is lenne semmi baj, csak a csapat elnézett valamit vagy éppen a szálóda hiszen én Ferraris emeletre kerültem.

Egész repülő úton és ma délelőtt Sebastian szavain filóztam. Annyira elmenekültem a saját életembe, hogy észre se vettem, hogy probléma van az egyik jó barátom életében? Ennyire nem lehetek vak és önző. Erőt vettem magamon és írtam egy sms-t Heikkinek.

„Beszélni akarok veled! Találkozzunk a medencénék 10 perc múlva!”

Felsóhajtottam és felpattantam az ágyról. Tudom meg kellett volna várnom, hogy reagáljon valamit, de nem fogott a hely. Ki kellett mozdulnom. A fotelben heverő kabátomat felvettem, hiszen mióta itt vagyunk majd meg fagyok. Ez az átka annak, hogy pár napja még a forró Malajziában voltunk. A hideg széltől kirázott a hideg és a kósza hajtincsimet a fülem mögé tűrtem.

-Szia!-szólalt meg mögöttem Heikki. Összerezzentem a hangjától de lassan megfordultam. A csapat pulóverét viseli és farmert. Tehát nem én vagyok az egyetlen aki fázik jelenleg.

- Szia.-köszöntem csendesen.

- Jól vagy? Minden rendben Naty?

- Nem azért hívtalak, hogy rólam beszélgessünk… Csak tudni akarom az igazat. Hiszen mindenki óvni akar. Úgy csinálják, mint ha egy porcelán baba lennék. Sérültem igaz… És összetört a lelkem is, de ennyire nem kell védeni. Fel tudom dolgozni és segíteni szeretnék. Pontosan úgy ahogy a

- Naty…-nyögte ki cseppet meggyötörten a nevemet.- Azt hiszem ez nem tartozik ránk.

- Válaszolj kérlek! Te is tudod… Sebastian is. Mindenki tudja csak én nem.

- Veszekednek! Oké? Mindenen veszekednek.

- De…-kezdtem volna bele, de elakadt minden szavam. Számomra hihetetlen ez az egész. Isabel és Gio mindig is tökéletes párosnak tűntek számomra. Kiegészítik egymást. Általában.

- Nyárra esküvőt akartak, de a srácnak minden… Ezerszer fontosabb lett a hülye MotoGp és a Ducati.

- Vigyázz, hogy beszélsz Heikki!-pattantam fel úgy mint ha egy köteg gombostűbe ültem volna.

- Naty én csak tisztán látom, hogy fontosabb neki, mint Isa.

- Fontos neki az a világ… Azért tanult olyan sokat, hogy bekerüljön oda és sikeres legyen.

- Az csak a megélhetése!-csattant fel a finn idegesen. Úgy tűnik a mai napig ki tudom hozni a béketűréséből. – Az élete a családja, a szerelme és a barátai lennének. Nem ez!

- Neked is csak a megélhetésed a versenyzés.

- Tudom. Imádom csinálni, de van családom és boldogságom. Boldog vagyok Catherine-nel.

Ahogy a fejemhez vágta ezt az információt mindkettőnk ledöbbenve pislogtunk egymásra. Nem akartam tudni arról, hogy mit érezz a brit nő iránt, hiszen pár hónapja bizonyította be számomra, hogy annyira nem is boldog…

-Nem érdekel.-ráztam meg a fejem és ki akartam kerülni, hiszen lezártnak tekintettem a beszélgetést.

- Natalien várj… Beszéljünk normálisan. Megmagyarázom. Mindent megmagyarázok.

- Engedj el! Nem érdekel.-sziszegtem és próbáltam kiszabadulni a szorításából. Azonban egy valamire nem számítottunk. A jéghideg medencébe kötöttünk ki mind a ketten.

- Fene vigye el!-szitkozódva másztam ki a vízből.

- Naty…-szólt még utánam a finn, de nem foglalkoztam vele. Csurom vizesen csoszogtam végig a hotel hatalmas földszinti csarnokán. Többen csodálkozva fordultak felém, de jobban fortyogtam a méregtől, mint hogy foglalkozzak velük. A lift ajtó nyitva volt szerencsémre, de csak részben… Hiszen nem voltam egyedül a felvonóba. Egyik sarokban Fernando… a másikban Lewis állt. Csodálkozva pislogtak rám majd tanácstalanul egymásra néztek és a brit csak vállat vont.

- Naty…-szólalt meg a honfitársam, de ahogy felemeltem a kezem azonnal elhallgatott.

- Köszönöm.

- Úgy nézel ki, mint aki ruhástól úszott.-szólt közbe Hamilton.

- Semmit se tévedtél esküszöm.

- Jól vagy Naty?-próbált kedves lenni velem a spanyol.

- Ha két percig nem szólnátok hozzám minden tökéletes lenne…

27. fejezet

Kellemes tavaszi nap a mai és hirtelen ötlettől vezényelve gondoltam arra, hogy meglátogatom az idősebbik Gonzálezt az irodájában amíg Iker edzésen van. Jól ismerem a helyet, hiszen Fernando révén elég sok időt töltöttem itt a télen. Vállamra vettem a táskámat, napszemüveget feltoltam a homlokomra és mosolyogtam. A titkárnő csak intett a fejével, hogy Sergiot az irodájában találom. Hálás mosollyal köszöntem meg a gesztust és következőnek már kopogtam is az ajtón.

-Szabad!-hallottam meg a jól ismert hangot.

- Szia!-léptem be az ajtón és pillantottam meg a meggyötört spanyolt, de amint meglátott kicsikét elmosolyodott.- Zavarhatok?

- Hülye kérdéseid vannak… Szia.-lépett közelebb hozzám és kaptam két puszit az arcomra.

- Ezer éve nem találkoztunk.

- Tudom. Sajnálom Rosie.-kínált hellyel, hiszen kihúzta nekem a széket.

- Baj van Sergio?-ráncoltam össze a homlokomat ahogy rápillantottam. Rögtön láttam a spanyol férfin, hogy valami nem klappol az életében jelenleg.

- Annyira nincs baj.

- Annyira?-kérdeztem rá.- Mi történt?

- Túl sok minden. Azt hittem túl léphetek a múlton.-nyögött fel és félre lökött egy mappát az útból.

- Sergio…-fészkelődtem kényelmetlenül a székben.- Nem értelek.

- Hosszú mese Rosie.-csóválta meg a fejét. Csak ültem csendben és figyeltem a spanyol férfit. Rájöttem valami nyomja a lelkét… Nem rég óta ismerem, de ennyire megtörtnek nem láttam még.

- Sergio…

- A múlt kísért. Azt hittem magam mögött hagytam akkor amikor visszajöttem ide…-kezdett bele a mesébe.

- Fernando azt mondta, hogy lezártál mindent.

- Azt hittem én is. De a városban megjelent egy régi ismerősöm.

- Mennyire régi?

- Mondjuk úgy, hogy miatta kerültem annó bajba… Eleinte csak pár apróságban kellett segítenem neki… De a végén nyakig ültem a bajba… Amikor ki akartam szállni…-hirtelen ötlettől vezényelve pattantam fel a székről. Sergio tátott szájjal pislogott rám, mint aki nem érti mit is teszek. Valljuk be… Igazából én se.

- Rosie…-ejtette ki a nevemet csendesen.

- Gyere velem.

- Hova?-kontrázott vissza.

- Nem tudom.-ráztam meg a fejem.- Csak gyere. Sergio ki kell innen szabadulnod. Túlságosan sokat rágódsz azon, hogy mi történt… és mi fog ezek után történni. Bele zakkansz.

González homlokát ráncolva pislogott rám majd állt fel az asztala mögül. Elégedetten elvigyorodtam. Pontosan elértem a célomat…

…Órák óta andalgunk Madrid belvárosában és beszélgetünk. Vagy is hagyom, hogy Sergio beszéljen annyit amennyihez éppen kedve van. Lassan kortyoltam bele a Starbuckos kávémba.

-A húgom hazudott nekem.

- Tudtommal te is hazudtál neki Sergio.-vontam meg a vállát.

- De úgy gondolom, hogy én védtem őt.

- Hazudtál neki… Miattam.-javítottam ki.- Miben hazudott neked?

- A régi nagy szerelmem él…Theresa nem halt meg…

- Pedig…?

- Pedig úgy tudtam meghalt… Akkor úgy éreztem nincs miért… Kiért maradnom Madridban maradnom. Ezek után nem akartam megjavulni. Eltűntem és keveredtem egyre nagyobb bajba. –magyarázta és leültünk a padra.

- Te megkerested a lányt?

- Nem…-rázta meg a fejét.- Nem tudom, hogyan kezelhetném a helyzetet.

Hümmögtem csak és letettem a papír poharat magam mellé. Óvatosan a kezemet az övére csúsztattam, amitől először összerezzent majd csodálkozva rám pillantott.

-A családod melletted áll.

- Egyszer már elszúrtam Rosie… És Santiago bármit eltud érni… És nem akarom bajba keverni a családomat.

- Akkor kevered őket bajba, ha kizárod őket.

- Santiago…

- Santiago csak rettegésbe tart téged. Erősebb lehetsz.

- Dehogy…-nevetett fel cseppet gúnyosan.- Mindig is gyenge voltam Santiagohoz képest. Ha erős lettem volna nem léptem volna le.

Nem szólaltam meg csak homlokomat ráncolva gondolkoztam a szavain. Igaza lehet… De lehet ugyan ezt tettem volna én is. Megcirógattam a kezét majd a vállára hajtottam a fejemet.

-Sergio…

- Mi az Rosie?

- Rájöttem valamire.-motyogtam és rájöttem talán csendben kellett volna maradnom. Hetek óta nyomja a lelkemet valami, de nem beszéltem róla senkinek se.

- Mi az?-jelent meg a spanyol férfi arcán.

- Túl sokat vesztettem az elmúlt időszakban.

- Mire gondolsz?

- Túl sok barátot vesztettem el a hibáim miatt… Egy ember miatt.-szakadt ki egy fájdalmas sóhaj a mellkasomból.-Túlságosan sokat.

Sergio bátorítólag ölelt magához és hozzá bújtam. Túlságosan jól esett a közelsége. Percekig csak öleltem és ezek után nem tudnám megmagyarázni a tettemet. Hiszen megcsókoltam… Csak pár pillanatig tartott, hiszen a spanyol férfi eltolt magától.

-Rosie…

- Sajnálom… Nem tudom mi ütött belém.-motyogtam magam elé. Igazam is van. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért tettem.

- Nem mondom, hogy ellenemre lenne… De nem akarlak összezavarni. Egyszer még megköszönöd nekem…

…Nem mondanám, hogy a gondolataim kitisztultak… Sőt… Egyre zavarosabb lett csak. Fáradtan vágtam össze a vacsorához a salátát amikor hallottam kinyílni a bejárati ajtót. Iker haza  jött és ebbe akkor lettem teljesen biztos amikor megjelent a konyhaajtóban fülig érő szájjal.

-Szia.-köszöntem csendesen.

- Szia Kicsim. Hogy vagy?-karolta át a derekamat.- Jól vagy? Sápadtnak tűnsz.

- Csak fáradt vagyok.-húztam meg a vállamat.- Amúgy milyen napod volt?-erőltettem az arcomra egy mosolyt és örültem, hogy mesélni kezdett… Nem volt más dolgom, mint csendesen hallgatni és nem gondolkozni…