31. fejezet

Sziasztok! 

Végre valahára minden technikai probléma elhárult előlem és visszatérhetek :D Hiányzott már az írás be kell vallanom. 

A részhez pedig jó szórakozást kívánok!

Kira

 Fura, hogy a hasamnál rezgő dologra ébredtem. A mobilom az és most jövök rá, hogy elaludtam a kanapén. Nem éppen kellemes, de az jobban zavar, hogy a nyakam is kimeredt. Nagy nehezen előszedtem a készüléket és csukott szemmel vettem fel.

-Igen?

- Szia Kicsim.-Iker az és a legnagyobb meglepetésemre csend van a háttérben. Ami csodaszámba megy. Ritkán sikerült úgy beszélnünk, hogy ne egy csapat „idióta” zsongjon a háttérben.

- Visszaértetek? Vagy hol vagy, hogy ilyen csend van?

- A szobámba.-mosolygott.- Ramos meg zuhanyzik.

- Erre nem igazán voltam kíváncsi.-kuncogtam és felnyögtem ahogy megmozdultam.

- Mi történt veled? Összetörted magad?

- Dehogy. Csak a kanapén aludtam el.-sóhajtottam fel.

- A mérkőzésen aludtál el?-érdeklődött hiszen mindig azt hiszi nem tudok végig nézni egy meccset. De már bizonyítottam ezerszer, hogy ez nem igaz.

- Dehogy… Bár ahogy ma játszottatok olyanok voltatok mint a nyugdíjasok.

- Gondoltam, hogy szóvá teszed.-forgathatta a szemeit, hiszen ismerem már ennyire.

- Csodálkozol?-kérdeztem rá felháborodva.- Annyira hiányzol…Úgy utálom, hogy nem engedték meg azt, hogy találkozzunk.

- Ha minden jól megy Naty… Egy hét… És vége mindennek… Talán nyerünk…és végre haza megyünk.-sorolta vágyakozva.

- És utána eltűnünk a világ elől?-kérdeztem rá csendesen. Persze már mindent megbeszéltünk és én már mindent el is intéztem.

- Senki nem fog minket zaklatni. Ígérem.

- Szeretlek Iker!-motyogtam a telefonba.

- Én is szeretlek… De most hagylak aludni… És Alvaronak sok sikert holnapra…

…Vasárnap reggel van és már a pályán tartózkodunk Alvaro a 9-dik pozicíóból fog rajtolni a két órakor kezdődő futamon. A garázsban ücsörgök és a tegnapi edzéseken elért köridőket írom ki, mert megkért rá Alvaro. Bár jelenleg bámulok magam elé és a mobilomat forgatom az ujjaim közt, így ért legnagyobb meglepetésként amikor a készülék zenélni kezdett. Lassan vettem szemügyre, hogy ki is keress és akkor lepődtem meg a legjobban amikor Rosie nevét olvastam a kijelzőn.

-Szia Rosie! Mi újság? Hogy vagy?-szóltam bele.

- Szia Nat. Egész jól. De te hogy vagy? Régen találkoztunk.

- Alvaroval vagyok Barcelonában… De minden rendben velem.-húztam meg a vállam és apró kis virágokat rajzoltam a papírlap sarkára.

- Eljössz Siverstoneba?

- Úgy tűnik igen. És te?

- Van egy kis dolgom a héten, de úgy tűnik megyek én is. Hiányoznak a fiúk.

- Fiúk?

- Tommi… Seb… Fernando…

- Tudom… Tudom. Úgy mindenki.-mosolyogtam.

- Igen. Amúgy kérdezhetek valamit?

- Persze, bármit Rosie.

- Egy törtető amerikaitól sms-t kaptam… Te vagy az oka?-néma csend volt a vonal másik végén pár pillanatig, én pedig hápogtam, mint egy kacsa. Persze…

- Sajnálom Rosie… Nem szokásom kerítőt játszani… Csak megszántam Nicky-t és…-mentegetőztem mire meglepetésemre a finn lány kacagni kezdett.

- Semmi baj. Majd lesz valami… Nem loholhatok mindig Sebastian után, ha ő kitart Hanna mellett…

…- Bírd ki Alvaro! Bírd ki és ne csinálj hülyeséget!-motyogtam magam elé miközben betonfalnál állok én is és a körszámlálót figyelem… Már csak 4 kör… Ennyit kell kibírnia a barátomnak a motoron és akkor meglesz a legjobb eredménye a MotoGpben és meg lesz az ötödik hely. Ma minden tökéletesnek bizonyult eddig. Alvaro okos versenyzéssel lépkedett fel a verseny folyamán és most veri vissza Ben Spies támadásait. Már csak három kör… A szívem érthető módon majd kiugrik a helyéről… Kettő… Már csak kettő… Egy. Utolsó körben már többen is a palánknál ácsorogtak, mert nem csak Alvaronak kell szorítani, hanem Lorisnak is, aki Ben mögött motorozik. Leintették Lorenzot az első helyen, majd Dani Pedrosat, Casey Stonert és végül Randy-t. Vártunk… Alvaro befordult az egyenes végén. Ben nem tudott a szélárnyékába kerülni. Alvaro tehát ötödik. A csapat fele egyszerre kiáltott fel, mint ha mi nyertük volna a versenyt. Pár pillanattal később tőlünk zenget a boksz utca, mert Loris is beért. Kettős erős pontszerzés. Mindenki ölelgett mindenkit ebben a pillanatban és tudom a csapat minden egyes tagja boldog. Hosszú hetek, hónapok munkájának lett meg a gyümölcse végre. Próbáltam kiszabadulni a tömegből, amikor Loris egyik mérnöke ölelt meg engem. Szinte a legfiatalabb mérnök a csapatnál. Jó szakember, csak azért nem a főnökség kedvence, mert elég forró fejű és szabad szájú.

-Gratulálok Giorgio.-mosolyogva öleltem meg.

- Köszi, de a nehezét Loris intézte.-húzta meg a vállát. Észrevettem a tömeget pásztázza.- Natalien kérhetek tőled valamit?

- Persze.-biccentettem.

- Átadnád Isanak, hogy üdvözlöm… és hívjon fel minél hamarabb?

- Persze…-ismételtem magam, de picikét meg voltam lepődve.  Rám mosolygott és egy utolsó puszi után magamra hagyott…

…Sötétség borult már a katalán versenypályára, de mi még egyszerűen a parkolóban ücsörgünk motorjaikon és beszélgetünk Alvaroval.

-Nem vagy fáradt?-kérdeztem tőle csendesen.

- Ne játsz már anyut Naty.-kacagott rajtam Bati.

- Nem vagy vicces.-fontam össze karjaimat a mellkasom körül, amivel sikerült ismét megnevettetnem.- Abba hagynád?

- Igen… Igen abba hagyom.-sóhajtott fel.

- Köszöntem.

- Mi a baj Naty?-lépett mellém és a hajamat a fülem mögé tűrte.

- Csak gondolkoztam. Elég sok minden jár mostanában a fejemben.-magyaráztam csendesen.

- Mi jár a fejedben?

- Iker nem sokára haza jön… Végre!-mosolyodtam el.

- Végre megnyugszol.

- Nem is vagyok ideges.

- De szét vagy csúszva.-állapította meg.

- Ezzel nem mondtál újat.-húztam meg a válam.- Mindig szét vagyok csúszva.

- Ezzel nem vitatkozok.- felelte teljesen őszintén mire én kecsesen bemutattam neki a középső ujjamat.- Tudtam, hogy szeretsz.

- Ez természetes. Amúgy…-helyezkedtem el kényelmesen a motoromon, miközben az ujjaimat végig húztam a tankon. Mint ha csak cirógatnám… Tudom, tudom úgy dorombol, mint egy macska.-Örülök, hogy végre hallgattál a mérnöködre. Hetek óta erről beszélek.

- Tudod most úgy beszélsz, mint egy főnök… Csapatfőnök… Vagy egy csapattulajdonos…

- Vicces vagy Alvaro. Nem hiszem, hogy jó csapatfőnök lennék.

- Dehogy nem. Jó pár csapatfőnökkel dolgoztál már. Tudod mi az elvárásuk.

- Azt tudom, hogy egy versenyzővel szemben milyenek az elvárások… De azt nem láttuk sose, hogy mi folyik a háttérben… Szponzorok meg a többi.

- Ugye tudod, hogy csak kifogásokat keresel?-somolyogva kérdezett rá.

- Nem keresek kifogásokat.-védtem magam. Jó talán tényleg kifogásokat keresek, de eddig ilyen dolgokról nem beszéltünk. Hiszen jobb híján napról napra élünk… Élvezzük a szabadságunkat… A versenyhétvégéket… A versenyeket…

30. fejezet

Csütörtök délután van és a boksz utca falán ücsörgök és a spanyol barátomra várok. Valamit tervez ebben biztos vagyok, de egy árva szót se tudtam kicsikarni belőle. Lehunytam a szememet és hatalmasat sóhajtottam, miközben a fülemben még mindig tombolt valami pörgős rock szám, de nem figyeltem rá. Csak élveztem, ahogy a nyári napsugarak perzselik a bőrömet. Élvezem ezt az időt és azt is, hogy ki se mozdultunk az országunkból… A városunkból. Nem kell órákat repülőn töltenünk… Nem kell szálódába cuccolnunk. Legjobb érzés egy fárasztó nap végén haza menni és a saját ágyunkba bújni. Tehát egyszerűen itthon vagyunk és jelenleg szó szerint a városunkba. Óvatosan simult egy kéz a derekamra és összerezzentem.

- Itt is vagyok már.-húzta ki Alvaro a fülesemet. Csak vigyorgott rám és nyomtam az arcára egy puszit.

- Sokáig várattál.-állapítottam meg, de nem is haragudtam rá.-Végre elmondanád hova megyünk?

- Nagyon kíváncsi vagy Naty.-nevetett ki. Szórakozott rajtam erőteljesen.

- Egész nap titkolóztál.-dünnyögtem a napszemüvegemet a homlokomra tolva. Felé fordultam és türelmetlenül pillogtam rá.

- Most duzzogsz?

- És ha igen?-tettem fel a kérdést, pedig nem is voltam megsértődve és ezt ő is tudja. Csak ha már játszunk akkor legyünk jó színészek.

- Úgy se duzzogsz.-kuncogott és megpöckölte az orromat.- Indulhatunk? Ha már a hölgyike ennyire türelmetlen.

- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá.-szemeimet forgatva másztam le a falról és közösen elindultuk az ezüst színű autója felé. Fél órát kocsikáztunk a városban. Halkan szólt a rádió, de közben Alvaro folyamatosan fecsegett nekem. A terveiről hétvégével kapcsolatban, hiszen holnap reggel megérkezik a családja és ezt most szó szerint lehet venni. Itt lesz apukája… anyukája… és a három lány tesója is párjaikkal együtt. Bár úgy tudom Sara, az egyetlen kis húga jelenleg egyedülálló. De hát fiatal és ezen nem lepődök meg. Sara nem a kötődésről és a komoly kapcsolatról híres. Miközben Alvaro kis húgának szerelmi életéről filóztam Alvaro lehúzódott az út szélére és csodálkozva pislogtam rá.

- Hova hoztál Bati?-néztem ki a kérdés után az ablakon.

- Meglepetés… Bár szerintem már összeraktad magadtól is.-húzta meg a vállát.

- Egy tetováló szalon?-fordultam felé ahogy kiszálltunk a kocsiból.

- Igen.-bólintott.- Születésnapodkor megígértem neked, hogy lesz még egy tetoválásod.

- Igen tudom. Emlékszek rá. De egy már van.-tettem az oldalamra a kezemet. Korábban készítettem már egy tetoválást. Amikor padlón voltam és szintén Alvaro hatására kerültem egy hasonló szalonba. Azóta se bántam meg az álomfogó tetoválásomat.

- Megígértem… És mivel nem sokára újra kezdjük az életet Madridba úgy gondoltam ez is egy tökéletes módja a lezárásnak. Utolsó hülyeségünk itt Barcelonába.-nyújtotta ki felém a kezét. Nevetve fogtam meg a kezét és tudtuk mind a ketten, hogy tényeg ma hülyeséget csinálunk…

***

Két napja ejtettük ki egy tökéletes mérkőzésen a portugál válogatottat. Ez remek dolog, hiszen legyőztük Cristianot és a csapatát. A teraszon ücsörgök és a mobilomat nyomkodom… Igazából Rosieval sms-zek. Napokkal ezelőtt jött az ötlet miszerint írok neki. Nem tudtam elfelejteni azt az estét… és a másnapot.

-Már megint zaklatsz valakit?-ült le velem szembe Ramos, egy üveg vízzel a kezében. Lábát feldobta a dohányzó asztalra és vigyorogva bámult rám.

- Mi közöd van hozzá?-tettem fel egyszerűen a kérdést.

- Le ne harapd a fejem.-emelte fel védekezően a kezeit.- Attól, hogy a csajaid messzire vannak tőled…

- Csajaim?-csodálkoztam el a többes számot halva.- Miért mondtad ezt?

- Ne nézz hülyének Iker.-kacagott.- Naty… Rosie…

- Miről beszélsz?

- Láttalak benneteket a medencénél.-árulta el magát és nekem a padlón kötött ki az álam. Ha Sergio látott… Akkor láthatott…

- Nyugi. Senki más nem látott benneteket. Elhiheted, hogy arról már tudnál.-húzta meg a vállát és én felnyögtem. Ebben igaza van.- Jó buli egyszerre két nőt szédíteni?

- Te ezt nem érted Ramos.-csóváltam meg a fejem.

- Én nem érteném?-háborodott fel kacagva.- Jó párszor csináltam már ezt.

Homlokomat ráncolva forgattam a mobilomat a kezemben és azon gondolkoztam amit Sergio mondott. Egyszerre két nőt hülyítek? Nem… Nem hiszem.

-Ide hallom a gondolataidat.-kacagott rajtam a sevillai, miközben a mobilom rezgett és tudtam Rosie válaszolt az üzenetemre.

- Figyelj… Hülyeséget beszélsz. Nem hülyítek egyetlen nőt se.

- Csókolóztál Rosieval? Lefeküdtél vele?

- Nem feküdtem le vele… Mert nem akarta… De azt mondta akár lehet.

- Téged pedig ez vonz. Kicseszettül.

- Nem csak ez vonz Sergio. Rosie olyan… olyan…

- Igen?

- Különleges. Gyönyörű… Vonzó.-soroltam a jelzőket. Ramos pedig komolyan bámult csak rám. Azt akarta, hogy soroljam tovább. Hogy mit is gondolok.

- És teljesen oda vagy érte. Vagy csak meg akarod fektetni? Jó gondolom ő is kapható rá…

- Azért, mert Sebastiannal kavart nem azt jelenti, hogy most is bele menne.-húztam meg a vállam.- Sebastianba bele szeretet.

- És ha ki szeret belőle? Miattad?

- Túlságosan előre rohantál.-állapítottam meg.- Nem mindegy, hogy csak szex… Vagy kapcsolatba kezdesz valakivel.

- És mik a terveid Iker?-szólalt meg olyan hangsúllyal mint ha a világ uralmának megdöntéséről beszélnénk.- Hogy akarod becserkészni Rosiet? Mert ismerlek már annyira, hogy nem voltál mindig ilyen papucs.

- Most meg kellene sértődnöm, hogy papucsnak hívtál.-forgattam a szemeimet.- Azt mondta Rosie, hogy a világbajnokság után találkozhatunk megint.

- Az még sokára lesz…-könyvelte el, mint ha természetes lenne, hogy a döntőben fogunk játszani. Bár legyen igaza. Világbajnokként lenne a legjobb haza utazni Spanyolországba.

- Mire akarsz kilyukadni Ramos? Utálom amikor ilyen vagy.

- Hívd el a következő mérkőzésre.-felelte teljesen egyszerűen.

- És ha nemet mond?

- Ha meg se kérdezed nem tudod meg.

Hümmögtem és magam elé bámultam. Lehet nem mond hülyeséget. Egy próbát igazán megérne… Csak egy telefon és egy kérdés.

-Eddig azt hittem, hogy Natalien barátja vagy. Most pedig arra bátorítasz, hogy csaljam meg.-nyögtem ki az igazságot.

- Nem bátorítalak én semmire se. Úgy is megteszed te magadtól is… És mivel Naty se rossz csaj… és ha kell neki egy váll, lesz min kisírnia magát.

- Ohh… De köcsög vagy Ramos.-mutattam be neki. Pötyögtem egy üzenetet Rosienak mi szerint ha lenne kedve eljöhetne apukájával a következő mérkőzésre.

- Amúgy nem… Csak neked olyanra van szükséged aki otthon vár rád. Aki veled van reggel és este… Egy elcseszett nap után haza tudsz menni. Romantikus papucs alkat vagy, de Naty pont nem ilyen.-magyarázkodott, de én még mindig azon filóztam, hogy bele mentem Ramos hülyeségébe és tényleg elhívtam a lányt.

Késő este van amikor megszólalt a mobilom. Azonnal megnéztem, hogy kihív és a finn lány nevét olvastam a kijelzőn. Mosolyogva vettem fel és szóltam bele.

-Szia Szépségem.

- Iker…-nyögött fel, de annyire már ismertem, hogy mosolyog.- Már megint bókolsz.

- És ha igen? Miért baj ez?

- Mert barátnőd van… Aki mellesleg az én barátnőm is.

- Rosie…-sóhajtottam fel.

- Tudod jól, hogy miért mondom.

- Tudom. De mi lenne ha most nem foglalkoznánk ezzel. Inkább térjünk vissza arra a dologra, amit az sms-be írtam neked.

- Arra gondolsz, hogy menjek el Dél-Afrikába?-kérdezett rá biztos ami biztos alapon.

- Szerinted Szépségem mire gondoltam?-bukott ki belőlem. Néma csend volt a vonal másik végén.

- Ezt nem szabad Iker. Nagyon nem szabad.

- Eljössz?

- Igen… Azt hiszem elmegyek.

***

Szombat este van már és most fejeztem be a futást. Alvaronak még mérnöki megbeszélése van. Mind a ketten szívesebben lennénk már otthon és néznénk az esti mérkőzést. Felsóhajtottam  és kiengedtem a hajamat.

-Szia Naty.-ért mellém a semmiből Nicky Hayden. Félmeztelen volt, csapzott és izzadt. Ő is futni volt ezek szerint.

- Szia. Nem fáradtál el eléggé ma az időmérőn?-nevettem fel.

- Unatkoztam.-húzta meg a vállát.

- Mondanám, hogy foglald le magad vizszintesben.-húztam meg a vállam ártatlanul.- De félre értenéd és azt hinnéd célzok valamire.

- Nos kedves Natalien… Ha lenne barátnőm szívesen izzadnék inkább rajta és nem futás közben.-vágta rá mire nevetni kezdtem. Kibukott belőlem a nevetés és hasonlóan tett ő is.

- Akkor miért nem teszel azért, hogy a barátnődön izzadhass és ne az aszfalton?

- Kevés az igazán jó nő a paddockban.

- Kacag a májam.

- Jó na.-morogta.

- Tetszik valaki.-állapítottam meg.

- Persze, hogy tetszik valaki… Rosie az.-húzta meg a vállát.

- Ohh…-nyögtem ki.- Azt hiszem…

- Tudom, hogy zárt ajtókon döngetek. De mindegy…

- Nem szokásom kerítőt játszani. De meg van a száma?-motyogtam magam elé.

- Nincs.-rázta meg a fejét. Megesett rajta a szívem. Ártani talán nem ártok semmit se azzal, hogy ha elmondom neki a finn lány telefon számát. Ismerkednie kell a lánynak… Hiszen nem várhat örökre Sebastianra…

…A kanapén ücsörgök és arra várok, hogy Alvaro hozza a hideg sört. Közösen nézzük meg a Spanyolország-Paraguay mérkőzést. A kezdő csapatunk tagjai Iker, Sergio, Gerard Pique, Puyol, Capedvilla, Busquets, Xabi Alonso, Xavi, Andres Iniesta, David és Fernando Torres.

-Kezdődik Alvaro.-kiabáltam a kanapéról.

- Türelmetlen vagy.-kacagott és már a kezembe nyomta az üveget. A chipes tálat pedig a kis asztalra rakta le.

- Persze, hogy türelmetlen vagyok.

A mérkőzés azonnal ütősen kezdődött. A paraguay-i csapat azonnal bele kezdett. Valdéz egy fejes után előkészítette a labdát Santana-nak és erre ő egy erőteljesen a jobb alsó sarok felé lőtte, de Iker lazán kivédte. A hetedik percben Xavi és Xabi közösen készítettek elő egy helyzetett Sergio-nak aki lemaradt róla sajnos. A percek telnek és a fiúk sajnos úgy játszanak, mint a nyugdíjasok. Lemaradnak a helyzetekről, elhamarkodva lőnek el egy-egy labdát. De talán a szünet használ nekik és azt hiszem nekem is, hiszen túlságosan ideges voltam. Bár ezen csak Alvaro szórakozott igazán. Ahogy a tv-hez beszéltem… Ahogy szidtam a bírót és a fiúkat is…Elkezdődött a második félidő és úgy tűnik a fúk végre észhez tértek.  Az 57-dik percben Gerard szabálytalankodott és ezzel elért egy tizenegyest. Bár ez nekünk csepett se jó. A dél-amerikai elszántan ballal erősen, laposna és majd nem középre kapura lőtte a labdát, de Iker egyszerűen kivédte. Alig telt el két perc és a labda átkerült a másik tér félre és megint történt egy-két dolog. David-ot Alcaraz a földre rántotta, mire a bíró újabb tizenegyest ítélt. A büntetőt Xabi Alonso magabiztosan berúgta a kapuba.
- Éljen!-Ugrottunk fel Alvaroval egyszerre, hiszen végre vezetnek a spanyolok. De a legnagyobb meglepetésünkre megszólalt a bíró érvénytelenítő fütyszava.

- De miért?-csódálkozva roskadtam vissza a kanapéra és meg is kaptam rá a választ. Xabi mögött hamarabb beszaladtak, mint kellett volna.- Marhák!

Alvaro kacagott rajtam miközben elrendelték a rúgás megismétését, de sajnos ezt már a kapus kivédte. Azonban most ő szabálytalankodott, mert a kipattanóra berohanó Fabregast elég keményen ferúgta. Ez inkább ért volna tizenegyest mint az eőző megmozdulás, de a bíró elintézte annyival, hogy porold le magad és irány játszani.
- IQ bajnok.-minősítettem a játékvezetőt.
A percek teltek és egyre álmosabb lettem, hiszen nem hozott egyébb izgalmakat a mérkőzés. Alvaro vállára feküdtem és úgy figyeltem a tv-t.  83. percben ismét izgalmat hozott a mérkőzés. Két paraguayit cselezett ki Iniesta, és Pedrohoz passzolt, aki telibe találta a kapufát jobb oldalon. Erre a kipattanó labdát hat méterről David bombázta meg a labdát, és először a jobb kapufát találta el, majd a bal oldalit és be a kapuba. Úgy felordítottam, hogy a szomszédok, ha aludtak tuti felébredtek. Azt hiszem Alvarot is sikerült felébresztenem, hiszen szegény úgy összerezzent és csodálkozva pislogott rám. Vezetünk.  Már csak pár percet kell kibírniuk a fiúknak… Alig 10 perc múlva biztosra tudhattuk, hogy Németország-Spanyolország mérkőzést fogunk látni.

-Jobb ha lefekszel Naty.-puszilta meg a homlokomat Alvaro ahogy felállt a kanapéról.

- Nem sokára. Csak megvárom, hogy Iker felhívjon.-mutattam a mobilomra.

- Rendben. Reggel találkozzunk.

- Jó éjszakát Alvaro.-köszöntem el tőle és kényelembe helyeztem magam a kanapén. Hamar elaludtam…

29. fejezet

Hétfőn kora reggel már haza mentem Barcelonába. Hiszen még mindig ez számít az otthonunknak még ha csak pár hétig is. Fáradtan léptem be a bejárati ajtón, hiszen nem sokat aludtam éjszaka. Sebastian futam győzelmét ünnepeltük meg pár emberrel a csapatból. De jól éreztem magam… Bár kedvem nem volt, de jó pár emberrel táncoltam… Énekeltünk… Nevettünk… Rájöttem erre szükségünk van általában egy húzós hét után. Az utazó táskámat ledobtam a földre és a kanapéra roskadtam. Fogalmam sincs, hogy hol van Alvaro… Éppen feltettem a lábamat a kis asztalra amikor megláttam egy cetlit.

„Egész nap edzeni leszek. Ne aggódj értem! Pihenj világos? Bati”

És még pár mosolygós smile volt a lapra rajzolva. Mosolyogtam rajta, de felnyögtem. Nem akartam egyedül lenni. Most nem volt kedvem hozzá. Jobban örültem volna, hogy ha itt van körülöttem.

Erőt vettem magamon és arra döntöttem lezuhanyzok. Lassan vetkőztem le és álltam be a zuhanykabinba meztelenül. Jól esett a merev izmaim ellazultak. Hajat is mostam. Teljesen megkönnyebbülten másztam ki a zuhany alól és csavartam magamra a törölközőmet. Megnéztem, hogy mennyi is az idő és hirtelen döntés miatt kezdtem el ezek után készülődni. Beszélni akarok valakivel… Aki tudom megérti egyes bolond gondolataimat…

…Kis idő múlva parkoltam le Barcelona egyik elitebb negyedébe a motorommal. Ahogy a bukósisakomat levettem kifújtam a hajamat az arcomból és körbe pillantottam. Egy-két ember sétált csak az utcán, de mindenki megbámult tudom jól. Kivettem a kulcsot az indítóból és a sisakkal a kezembe sétáltam a kapuhoz és csengettem. Az udvarról vidám gyerek sikongatást hallottam és kacagást. Jó helyen járok tudom jól. Kinyílt a kapu pár perc múlva és egy kislány ölelte át a lábamat először.

- Naty néni.-örült meg nekem.

- Zaida.-guggoltam le hozzá és kaptam puszit is az arcomra.

- Édesem! Mi lenne ha beengednéd Naty-t?-kérdezett rá Patricia kezében a kisebbik Villa lánnyal Olaya-val.

- Persze csak akkor ha nem zavarok.-egyenesedtem ki és megöleltem a honfitársamat.

- Te sosem zavarsz, de ezt már megbeszéltük.-forgatta a szemeit ahogy becsukta mögöttem az ajtót. Zaidat felvettem aki azonnal fecsegni kezdett nekem valami játékról a medencébe, arról hogy kutyát szeretne, illetve, hogy már nagyon hiányzik neki az apukája. Nem volt más dolgom mint néma csendbe hallgatni. Patricia túl melegnek tartotta az időt és így bementünk a házba. A két kislány a szőnyegen játszottak míg az anyukájuk először adott nekem egy pólót és egy rövid nadrágot.

- Menj be a fürdőbe és öltözz át.-adta ki parancsba.

- De én csak kis időre jöttem.-tátogtam zavaromban.

- Dehogy kis időre.-legyintett.- Menj öltözz át.

Nem ellenkeztem. Nem illett ellenkezni igazából tudom jól. A fürdőben megváltam a motoros védő ruhámtól és élvezettel sétáltam vissza mezitláb a nappali hajópadlóján, majd a konyha hideg járókövén.

- Na így jobb nem?-kérdezett rá mosolyogva a nő.

- Sokkal. Köszönöm.-ültem le a konyha pult mellé és tudtam innen is szemmel tudja tartani a két rossz csontott. Bár jelenleg mind a ketten tátott szájjal bámulják a hatalmas lcd tv-t.

- Most a Jégkorszak mind a kettőjüknél a kedvenc. Bármikor… Bármilyen alkalommal lefoglalja őket.-magyarázta nekem szemeit forgatva.

- Ilyen időszaka minden gyereknek van nem?

- De.-helyeselt.- Szereted a salátát?

- Nem ebédre jöttem Patricia.

- Naty…-nyögött fel.- Szeretsz ellenkezni ugye?

- Csak az igazat mondom.

- Te pedig hidd el már vártam rád. Vártam, hogy mikor sokalsz be az egyedül lét miatt.-felelte lazán miközben apró paradicsomokat mosott meg a csapnál. Gombóc lett a torkomban és nem tudtam mit is mondjak rá.

- Akkor már vártál rám?

- Először csinálod ezt végig.-utalt arra, hogy a fiúk húzamosabb ideig vannak távol az országtól.- Így a válaszom igen. Már vártalak… Emellett csodálkozok is, hogy csak most jöttél el.

- Nekem nincs jogom panaszkodni. Tudom, hogy nektek is hiányzik David. A piciknek.

- Naty ember vagy… van egy párod. Jó, hogy így érzed magad.-nevetett fel.

- Tudtam, hogy Ikernek se könnyű az én munkám.-túrtam a hajamba. Hosszú percekig bámultam magam elé, amikor végre megszólaltam. Hirtelen bukott ki a kérdés belőlem. Magam sem tudom megmondani miért kérdeztem ezt.- És mi az, ha nem vagyok elég neki? Ha nem én vagyok a tökéletes választás… Ha nem boldog?

- Natalien…-mondta ki a nevemet mosolyogva, de a fejét csóválta.- Butaságokat beszélsz.

- És mi van, hogy ha nem?-kérdeztem vissza jogosan.-Lassan 30 éves lesz… Ilyenkor már családot szeretnének az emberek nem? De mi van ha erre nem vagyok felkészülve?

- Beszéltetek már erről? Szóba jött már köztetek ez a téma?

- Nem.-ráztam meg a fejem.- Korai. Hiszen még csak összeköltözünk. Elméletileg összeköltözünk ha vége a világbajnokságnak.

- Miért lenne korai? Mennyi ideje is vagytok együtt?-tette le a kést a kezéből.

- Jövő hónapban lesz egy éve.-gondoltam bele.

- Szalad az idő.-mosolyodott el.

- Eléggé.-nyögtem fel.

- Naty… Ha aktuális lesz úgy is szóba jön köztetek. Addig ne parázz ilyen dolgok miatt. Inkább élvezd az életed. A munkádat… Azt, hogy Iker mellett lehetsz.

- Megpróbálom.-nevettem fel.- El se tudnám képzelni magamat anyaként.

- Hidd el. Ha kiderülne az, hogy állapotos vagy rögtön mást gondolnál.-simogatta meg az arcomat.

- Te is így voltál vele?

- Még Oli születése előtt se voltam benne biztos, hogy jó anya vagyok.-nevetett fel…

…Szerda reggel van. Alvaroval nem sokat aludtunk tegnap éjszaka. Az egyik helyi kis kocsmába mentünk le és néztük meg a spanyol-portugál mérkőzést, amit legnagyobb örömünkre a válogatottunk megnyert. Ezek után szombaton lépnek újra pályára a fiúk, és Paraguay nemzeti tizenegye ellen. Éjszaka Iker lelkesen számolt be a mérkőzés minden mozzanatáról és talán az elmúlt időszakban most tűnt a legboldogabbnak.

- Ugye tudod, hogy nem lehetnénk itt.-szólalt meg Alvaro miközben a krosszmotorokhoz sétáltunk. Kacagva ültem fel a gépre és nyúltam a bukósisak után.

- Ez nem igaz. Csak te nem lehetnél itt.

- Megígértem, hogy vigyázok rád…-gondolkozott el miközben hasonlóan tett.

- Csak össze ne törd magad! Különben még a nyakadat is kitekerem.-indítottam el a gépet.

- Tudtam, hogy ezt mondott.-hallottam a nevetését. Órákat töltöttünk a pályán. Élveztük hiszen olyan volt mint amikor a gyerekek beszabadulnak egy játszóházba. Nekünk ez a játszóházunk. Mi itt érezzük magunkat úgy mint a gyerekek. Fáradtan roskadtam le a fűre és Alvaro egy üveg vizt nyújtott felém.

- Köszi.-mosolyogtam rá.

- Semmiség. Megígértem, hogy figyelek rád.

- Etetsz? Itatsz?-kuncogtam.

- Hát… Ez is egy lehetőség.-ült le mellém.

- Olyan jó volt motorozni.-sóhajtottam fel. Mind a ketten a motorokat bámultuk.- Néha azért jó lenne…

- Mi lenne jó?-érdeklődött vigyorogva.

- Néha olyan jó lenne a versenypályán motorozni.

- Naty…-nyögött fel.

- Tudom… Tudom…-fogtam meg a kezét óvatosan és a fejemet a vállára hajtottam.- Nem lehet. De olyan jó lenne.-dünnyögtem azért.

- Egyezzünk meg. Elintézem neked, hogy valamikor közösen motorozzunk… Aszfaltos pályán… Ahogy csak szeretnél.

- Tényleg?-néztem fel rá.

- Tényleg.-bólintott komolyan mire én csak megöleltem.

- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

28.fejezet

Hiába van vasárnap és már futam mindenki foci lázba néz, hiszen ma este egy „ősirangadó” lesz. A német válogatott csap össze az angol válogatottal. Mindenki erről beszél a RedBull motorhomejába is. Sebastiantól már tegnap a telefonban végig hallgattam egy esélylatolgatást. Kezembe vettem a mobilomat és lassan kisétáltam a szabadba. A betét futamok versenyei már zajlanak, de sokan még csak lézengenek. Hasonlóan kell tennem nekem is. Élvezem a spanyol nyarat és talán azt is, hogy páran megnéznek maguknak. Ez csak amolyan elismerés… Napszemüvegemet az orromra bigyesztettem ismét és a pánt nélküli narancssárga ruhámat megigazítottam. Nézelődni akartam, kikapcsolódni és pihenni. Kifordultam a motorhomeunktól és hirtelen pont Heikkivel találtam magam szemben.

- Ohh…-nyögtem ki. Be kell vallanom tudtam, hogy találkozni fogok vele… Csak nem tudtam, hogyan kezeljem azt ami a legutolsó találkozásunkkor történt velünk. Megtudta, hogy ki a párom… Berúgott és még meg is akart csókolni.- Szia.

- Szia Naty.-mosolyodott el.- Hogy vagy?-tette fel udvariasan a kérdést. Addig is volt alkalmam végig nézni rajta. Farmert viselt még, a sötét zöld csapat felsőjében és a kezében ott volt a sisakja.

- Csak nézelődtem… Vagy is nézelődök.-feleltem csendesen- Ma csak vendég vagyok a csapatnál.

- Nagyon csinos vagy.-közölte velem olyan hirtelen, hogy köpni nyelni nem tudtam, de azt elérte, hogy hasonlóan vörös legyek, mint a Ferrari.

- Ez nem igaz.-ráztam meg a fejem és a hajamat kisepertem az arcomból miközben végig néztem magamon.

- De.-nevetett fel. Nem tudtam mit mondhatnék neki, hiszen azt se tudom emlékszik-e arra, hogy mi történt a buliba… A buli után. Zavartan tördeltem az ujjaimat mire megszólalt újra.

- Nincs kedved meginni velem egy üdítőt? Elég meleg van…

- De Ca…-kezdtem volna el mentegetőzni.

- Nincs itt.-jelenttette ki.

- Akkor…-gondolkoztam el.- Elfogadom.

- Remek.-mosolygott rám.

A sötét zöld motorhomeba kísért, ahol meglepetésemre alig lézengett pár ember. Szinte bántotta a fülemet a csend. A finn az egyik üres, távol eső asztalhoz vezetett. Udvariasan kihúzta nekem a széket és helyet foglaltam. A pincér lánytól kért két limonádét és felém fordult.

- Gondolom kicsit fura ez a csend.-mosolyodott el.

- Nagyon… A RedBullhoz képest itt csend van…-húztam meg a vállam.

- Hát… Csend is van.-felelte nemesegyszerűséggel. Csak a fejemet csóváltam és megkaptuk a limonádékat jégkockával. Biccentettem a pincérnőnek, hogy köszönöm a frissítőt.

- Naty…-szólalt meg a férfi.

- Igen?

- Ami Isanál történt?

- Megtörtént… Megtörtént Heikki és nem tudjuk visszacsinálni. Hülye voltam, mert titkolóztam. El kellett volna korábban mondanom, hogy Iker a barátom… Már jó ideje.

- Natalien… személy szerint a csókra gondoltam.

- Nem csókoltál meg!-jelentettem ki kezeimet felemelve. Heikki egy pillanatra elmosolyodott, majd a poharába bámult.- Heikki nem csókoltál meg. Csak sokat ittál… Ennyi.

- De meg akartalak.

- Muszáj erről beszélnünk? Mind a ketten hibáztunk… Oké?-sóhajtottam fel.- Te sokat ittál… én pedig hülye voltam és nem mondtam el az igazat. Kvittek vagyunk azt hiszem. Jobb lenne ha erről nem beszélnénk többet. Benne vagy?

- Igen.-húzta el a száját egy sunyi mosolyra. Hasonlóan tettem én is. Talán megtaláljuk az aranyközép utat. Nem akarok örökre haragba lenni vele, hiszen a gondjai többségét én okoztam…

…Nem sokkal később inkább visszasétáltam a RedBullhoz, hiszen nem akartam Heikkit bajba keverni. Biztosan van szponzori kötelezettsége amin részt kell venni. A csapat hűs, légkondis motorhomejába belépve azonnal megpillantottam Sebastiant Isa és Tommi társaságában. A két német fiatal lelkesen beszélt valamiről, míg a finn egyszerűen hallgat. Közelebb sétáltam hozzájuk.

- Mi az Sebi? Lyukat beszélsz a többiek hasába?-csodálkozva pislogott rám, miközben lehuppantam mellé.

- Nem beszélek senkinek se lyukat a hasába… De te hol voltál?-tette fel a kérdést szinte számon kérően.

- Ejnye Sebi, nem vagy az apám… Se a férjem.-nevettem fel.

- Még szerencse.-dohogta úgy mint ha nem is akarta volna, hogy halljam. Azért nyakon csaptam, amin már hangosan kacagott.- Bocsi… Bocsi…

- Amúgy csak Heikkivel beszélgettem.-húztam meg a vállam mire a többiek szeme elkerekedett és úgy pislogtak rám, mint valami idiótára ezért kicsikét feszengve fészkelődtem a helyemen.-Most miért néztek így rám?

- A bulin…-kezdett bele Sebastian, de sikerült azonnal elhallgattatnom.

- Azon a bulin sok minden történt.-jelentettem ki ami miatt a német barátom sunyítva húzta be a nyakát. Szerencsére Tommi nem kérdezett rá, hogy mi is volt azon az estén. Bár szerintem személy szerint egyik érintettől se tud semmit arról a bizonyos kalandról, de nem hülye… Láthatta mi folyik az orra előtt…

- Mit csinálunk este?-kérdezett rá Isa, miközben kiseperte a nyakából a szőke tincseit és összecsukta a dossziéját.

- Gondolom meccset nézünk.-húztam meg a vállam, miközben megszólalt az üvegasztalon pihenő mobilom. Mindenki engem bámult hiszen elég lassan mozdultam meg.- Iker az. Bocsánat.

Az egyik üres irodába sétáltam és lehuppantam az asztal szélére.

- Szia Kicsim.-szóltam bele.- Hogy vagy?

- Egész jól vagyok. Csak fáradt.-hallottam a hangján, hogy igazat mond. Fáradtnak tűnik.- Pedig ma még nem is volt edzés.

- Sejtem, hogy nem egyszerű.-sóhajtottam fel.

- Megkaptam amit küldtél nekem tegnap este.-gondolt a fix nyaralásunkra, amit elintéztem tegnapi ide utazás előtt.- Akkor majd nem két hetet fogunk Los Angelesben és San Fransiscoban tölteni?

- Pontosan.-bólintottam.

- Nekem ez így tökéletes. Várom… Várom, hogy kettesben legyünk.

- Mennyire?-kuncogtam kislányosan.

- Nagyon?-kérdezett vissza amin már ő is nevetett.

- Ha jól sejtem kezdesz… Hiányzok mellőled az ágyból?

- Nagyon finoman fogalmaztál.

- Nem akartam kegyetlen lenni.-kuncogtam.- De a végén még rám unsz a nyaralás során.

- Nem hiszem Szépségem… Nem hiszem…-nyögött fel, mire hangzavart hallottam a vonal másik oldalán.- Te idióta barom!-véleményezte Iker röviden és tömören.

- Ez mi volt?-kíváncsiskodtam és az ablakhoz sétáltam.

- Csak Sergio. Idióta Ramos!-kacagtam hangosan rajta.

- Eddig is tudtam, hogy idióta.

- Tudom… Este felhívlak jó? Amikor minden csendes és nyugodt lesz jó?-kedves és olyan lágy volt a hangja. Szívem szerint most hozzá bújnék és megcsókolnám… De hát nem tehetem…

- Rendben Iker… Szeretlek…

…Fél óra múlva rajtol a mai verseny és már kint állunk a rajtrácson. Igen… Itt vagyok én is, hiszen Tommi talán csak viccből, de bogarat ültetett Sebastian fülébe, hogy egész jól néznék ki a rajtrácson mellette… Így természetesen itt kötöttem ki. Esernyőt éppen nem tartom, de Sebi kulacsa és napszemüvege nálam van. Szótlanul pásztáztam a tömeget. Eszembe jutott az a bizonyos 2008-as idény. Akkor mi tartoztunk a Toro Rossoval a középmezőnyhöz, illetve néha a sereghajtók voltunk. Most pedig Heikki az, aki egy élcsapattól került egy újonc csapathoz és ezzel együtt a mezőny végére.

- Naty itt vagy?-lengette meg előttem a kezét Sebastian ami miatt összerezzentem.

- Persze.-mosolyodtam el és kihúztam magam. Átadtam neki a kulacsot, amiből azonnal kortyolt.- Csak elgondolkoztam.

- Azt észre vettem. És mi kötött le ennyire? Mert valahogy gondolom nem az amit látsz.

- Nem mondom el, mert kinevetnél.-húztam meg a vállam.

- Legalább jól szórakoznék így a futam előtt.

- Olyan gonosz bírsz lenni Sebastian… Olyan gonosz!-nyögtem fel.

…A rajtot az élről Sebastian tökéletesen kapta el, annál kevésbé indult jól csapattársa, az ausztrál Mark Webber, aki a második helyről a 9.-re esett vissza. Az ausztrál szerelői cseppet se voltak boldogak, hiszen már az első kanyart követően elé került Hamilton, és a két ferraris, Fernando Alonso és Felipe Massa is. Ellenkező utat járt be a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, aki a 15. pozícióból gyorsan a 11.-re tornászta előre magát. Az itt töltött éveim alatt ismertem meg a hétszeres világbajnokot Sebastian révén és rájöttem nagyszerű ember… Nagyszerű ember, aki a pályán kívül minden bolondságban benne van, de a pályán kegyetlen sportoló… A gyomrom egyre kisebb és csak gubbasztok a széken és próbálok koncentrálni. Nehéz… Még mindig nehezen viselem ezt a fajta stresszt… Akár Sebastianról, akár Alvaroról van szó.

Tizedik körben járt a mezőny és olyan hirtelen történt minden. A pályán és a garázsban egyaránt. Webber és Heikki a pálya leggyorsabb szakaszán jártak. Az ausztrál próbálta lekörözni a finnt, de a tempó különbség miatt hirtelen dobbantónak használta Webber a zöld Lotust. Heikki megpördült, de ennél látványosabbra sikerült a RedBull pörgése a levegőben. 360° fordulatot tett meg a levegőben, majd a bukótérbe érkezve lassult az autó és csúszott bele a gumifalba… Mark saját lábán szállt ki az összetört roncsból, és Heikki lábon hozta be az autóját.

Gyomrom még kisebb görcsbe rándult és még jobban aggódtam a német barátomért. Összekulcsolt ujjakkal bámultam a képernyőt továbbra is és hallgattam néma csendben a rádiózást. A verseny felénél Vettel-Hamilton-Kobajasi-Button-Barrichello volt a sorrend annak dacára, hogy a vb-pontversenyben jelenleg vezető, 2008-as világbajnok Hamilton áthajtásos büntetést kapott, de ennek ellenére is visszatudott érni Sebastian mögé a második helyre. Hirtelen nagy beszédre lettem figyelmes a hangzavar ellenére is. Kíváncsian fordultam arra és meglepődtem, hogy Heikkit pillantottam meg a garázs végében ahogy Hornerrel fogott kezet. Azt hiszem elnézést kért a történtek miatt. Kicsit sápadtnak tűnik, de ezen nem csodálkozok, hiszen nem rég eltrafálta hátulról valaki egy forma-1-es autóval. Szívem szerint odamennék hozzá és csak azért megölelném, de ezt nem tehetem meg… és nem is teszem meg. Nagyot sóhajtva fordultam vissza a tv felé és tettem volna vissza a fejemre a fülest amikor valaki megfogta a vállam. Nem néztem fel, csak a kezére csúsztattam az enyémet. Éreztem a gyűrűt az ujján.
- Jól vagy?-szólalt meg kedvesen. Annyira nyugodtnak tűnik a hangja.
- Most nem én vagyok a fontos, hanem te. Jól vagy?-vettem erőt magamon és felé fordultam a széken. Láthatta rajtam, hogy aggódok… Hiszen aggódtam érte.
- Igen. Necces volt, de semmi bajom.- válaszolta mosolyogva, miközben megfontoltan leguggolt elém és a térdemre rakta az egyik kezét.- Nincs semmi bajom. Nem kell aggódnod.
- Vigyázz magadra Heikki.-simogattam meg az arcát. Talán nem kellett volna, de már megtettem. Egy mosolyt csaltam ezzel az arcára.
- Ígérem fogok.- erre megöleltem. Pár pillanatig öleltük egymást, majd Heikki szelíden kicsit eltolt magától- Muszáj mennem Naty. Silverstone-ban találkozzunk.
- Ott leszek.

- Rendben. Szia.-intett nekem és elsétált.