38. fejezet

Egész nap azon gondolkoztam, hogy beszélnem kellene valakivel a még alá se írt szerződésemről. Itt vagyok… Egy olyan helyen ahol talán találhatok esetleg szponzorokat. Gyomrom apró kis görcsbe állt amikor kopogtam a jól ismert ajtón.

-Szabad.

- Christian…-léptem be az irodába és gondosan becsuktam magam mögött az ajtót. Izgulok. Meglepetésemre nagyon is izgulok.

- Natalien. Minden rendben? Sebastiannal van gond?

- Tessék? Dehogy. Sebastiannal minden rendben. Csak beszélni szeretnék veled. Négy szemközt… És jelenleg most rólam lenne szó.-hadartam el és őszinte meglepettséget láttam a csapat főnök arcán.

- Rólad? Gyere foglalj helyet.-mutatott az asztal melletti székre. Bólintottam és teljesítettem a kérését és beszélni kezdtem. Elejétől a végéig elmondtam mindent Christiannak, aki nemes egyszerűséggel csak hallgatott és jó érzékkel néha bele hümmögött a monológomba.

- Talán nem éri meg a RedBullnak, hogy támogasson… Hiszen sokkal, de sokkal sikeresebb csapatokat és személyeket támogatnak a MotoGp-ben.-vontam meg a vállam.- De talán reklámfogásnak még is jó lennék. A marketing fogás és felhozatal tökéletes. Egy teljesen női csapat egy ilyen sportágban.

- Ugye te Sebastian mindenese vagy?-kérdezett rá csendesen.

- Igen… Miért?-lepődtem meg.

- Még szerencse. Ha te lennél a menedzsere még több pénzt csikarnál ki belőlünk.

- Ezt nem értem.-vallottam be csendesen, de teljesen őszintén.

- Jól el tudni adni magad. Eléggé meggyőző vagy.

- Tudok az lenni, de Sebastian saját maga intézi a szerződésével kapcsolatos dolgokat. Számomra ez csak egy lehetőség lenne. De nem tudom, hogy ti a csapat vagy is a RedBull vezetői akarnak –e vele élni.

- Natalien…-sóhajtott fel.

- Megértem ha nemet mondasz.

- Beszélek a felettem állókkal… Mert szerintem ez egy nagyon is jó ötlet. De tudod, hogy működik ez.

- Tudom.-biccentettem.

- Csak annyit kérek légy türelemmel Natalien.

- Még nincs szerződésem. Türelmes ember vagyok.-vontam meg a vállam és felálltam a székről.- Köszönöm.

- Amint megtudok valamit jelentkezek…

…Mit ne mondjak… Túl sok gondolat jár a fejemben. Hiszen Christiannal való beszélgetés óta azon rágódok, hogy el kellene mondanom a barátaimnak is a dolgot. De nem tudom mennyire jó ötlet ez? Mennyire fogadnák el, hogy újra motorozni akarok és fogok is? Azt hiszem nem fognak repesni az örömtől… Hiszen mindig is ellenezték ezt a dolgot. Sebastiannak még volt egy két megbeszélése így elküldött minket Tommival pihenni. Most valahogy egyikünk se ragaszkodott hozzá, hogy maradjunk a pályán addig amíg vége nem lesz az eszme cseréknek. Szótlanul ücsörgök a finn mellett és figyelem a körülöttünk lévő autósokat, akik türelmetlenül próbálnak előrébb jutni.

-Mondhatok valamit Tommi?

- Ha most a vezetési stílusomat akarod kritizálni bele se kezdj! Elég Sebastiantól hallgatnom mindig. Tudok vezetni csak nem vagyok pilóta.-morogta szemeit forgatva, de láttam rajta majdnem elnevette magát abban a szent pillanatban.

- Nem arról lenne szó.

- Akkor?-lepődött meg. Nem bírtam megszólalni. Próbáltam megtalálni a hangomat és ezzel együtt a bátorságomat.- Úristen Naty terhes vagy?

- Mi van?-bukott ki belőlem.

- Terhes vagy? Ramos tudja?

- Dehogy vagyok terhes. Másról lenne szó.

- Másról?-kérdezett vissza.

- Tommi motorozni fogok.-hadartam el és azok után minden túlságosan hirtelen történt. Már csak az ütést éreztem hátulról és azt fogtam fel, hogy előttünk is befékeztek és csattantunk. Nem tudom mennyi időre fagytam le… Hiszen csak bámultam magam elé…

- Naty… -éreztem meg egy kellemesen meleg kezet az arcomon.- Naty nézz rám!-lassan fogtam fel, hogy Tommi beszél hozzám. Gépiesen fordultam felé és szinte úgy pislogtam rá, mint aki a mai nap folyamán először látja a finnt.

- Jól vagyok.-motyogtam magam elé és kicsatoltam az övemet.- Mi történt?

- Nem figyeltem. Szállj ki.-parancsolt rám…

…Csak ültem a földön és figyeltem az embereket körülöttem. Tommi nem akarta, hogy segítsek. Hibásnak tartja magát a történtekért, de ugyan olyan hibás vagyok én is. Nem most kellett volna előhozakodnom ezzel a témával.

-A csapat küld nekünk egy másik kocsit.-lépett közelebb hozzám a finn és leült törökülésbe a földre.

-Sajnálom.-motyogtam.

- Nem figyeltem…

- Eltereltem a figyelmedet. Nem most kellett volna előhozakodnom ezzel a témával.

- De. Talán jobb, hogy előhozakodtál ezzel a témával.-felelte csendesen és a mobilját forgatta a kezébe.- Mióta tudod ezt? És ki tudja?

- Hetek alatt rajzolódott ki ez a dolog.-kezdtem el mesélni csendesen.- Nem voltam biztos magamba, de bele mentem. Alvaro és Sergio segítettek nekem. Emellett Christian és most már te tudod.

- Ha félsz…

- Nem félek Tommi. Inkább a csalódástól félek… Hogy leszerepelek.

- Naty ugye tudod, hogy Sebastian egyáltalán nem fog örülni ennek a dolognak.-véleményezte csendesen. Csak bámultam magam elé és nem tudtam mit is mondhatnék a finn barátomnak. Hiszen teljes mértékben igaza van. Leginkább Sebastiantól félek… Hiszen tudja mivel jár a motorozás és azt is látta tavaly mennyire a padlóra kerültem azok után, hogy évek elteltével meghalt valaki a pályán.

- Nagyon jól tudom Tommi. De…-nem tudtam befejezni a gondolatomat, hiszen egy rendőr lépett mellénk és megkérte Tommit, hogy mondja el mi is történt pontosan. Egyedül maradtam. Nem mondom, hogy így könnyebb lett. Hiszen egyáltalán nem érzem könnyebbnek. Fogalmam sincs mi vár rám, de annyi biztos, hogy nehéz menet lesz.