21. fejezet

Március 27-e délután van már. Igazából az elmúlt napokban egy nyugodt percem sem volt. Bár otthonról leginkább menekültem, hiszen a bátyám szerintem jelenleg egyenesen a pokolra kíván azok után, hogy bevallottam a volt szerelmének megjelenését. Persze… persze… és én törtem pálcát felette amikor én sem vagyok különb. Semmivel se volt szebb és jobb a tettem…

Reggel volt az Ausztrál Nagydíj, amit Sebastian hatalmas fölénnyel megnyert. Számítottam rá a szabadedzések és az időmérő alapján, hogy ez lesz. Azonban így is meglepet a rendíthetetlen vezetése. A futam után amint elérhetővé vált felhívtam, hogy gratuláljak. Boldog, hogy ott folytatta ahol november közepén abba hagyta… Míg talán a többiek most térnek nyugovóra Ausztráliában, mi még most várjuk a zárójelentést a kórházban. Az elmúlt hetek nagy részét kórházban töltöttem Alvaro mellett, de most már ideje lesz visszatérnem a valóságba.

-Portugáliában szeretnék rajthoz állni.-szólalt meg Alvaro és mindenki ledermedt a szobába. Lassan egyenesedtem ki miközben a táskáját is elfelejtettem összehúzni.

- Tessék?-kérdeztem vissza komolyan.

- Ne nézz így rám. Nem azt mondtam, hogy Jerezben ott akarok lenni.-magyarázta komolyan.

Fejemet csóválva léptem a táskához újra és húztam be a cipzárt. Gyors fejszámolást végeztem. Tudtam, hogy addig úgy se fog várni amíg teljesen fel nem épül, de úgy számoltam, hogy leghamarabb Le Mansban fog megpróbálkozni a motorozással. Akkor is csak két futamot kellett volna kihagynia.

-Miről folyik a csevej fiatalok?-lépett be Sue Alvaro anyukája a kórterembe.

- Arról, hogy a fiad maradék esze is elment.

- Miért is?

- Portugáliában szeretnék rajthoz állni.-szólalt meg Bati csendesen. Sue száját csak egy aprócska ő hagyta el.

- Hogy is volt tavaly? Három nappal a váll műtéted után?... Nyugi Naty minden rendben lesz. Tudok magamra vigyázni. És mi lett a vége az egésznek? Péntek este fel se bírtad emelni a kezed, szombaton pedig az aszfaltról kanalazhattunk össze. Így őszintén… Nem igazán hiszek ne…-próbáltam befejezni a monológomat, de tarkón találtak egy párnával.

- Te is ilyen vagy. Pontosan ilyen.

- Mert?-lepődtem meg.

- Jól vagyok. Nem kell segítség… Kemény vagyok és beülök egy több száz lóerős kocsiba utasnak, igaz 2 percen belül felkenődök a betonfalra.

- Fejezd be!-fakadtam ki. Nem gondolok vissza örömmel a ROC-on történtekre. Egyszerűen próbálom elfelejteni mi történt akkor. –Bocsánat!-bukott ki belőlem a család értetlen arckifejezését látva és kirohantam a folyosóra. Muszáj volt hirtelen kiszabadulnom onnan mert úgy éreztem meg fulladok. Pár pillanat múlva simított végig valaki a karomon.

- Naty…-szólalt meg csendesen Bati.

- Szia.-erőltettem egy aprócska mosolyt az arcomra.

- Jól vagy?

- Persze.-vágtam rá azonnal gondolkozás nélkül.

- Tuskó voltam.-állapította meg mire megjelent egy őszinte mosoly az arcomon.

- Nem én mondtam.-vágtam rá teljesen spontán. Bati csak a szemeit forgatta és az egyik mankójára támaszkodva magához ölelt. Kaptam a homlokomra egy puszit.

- Anyu megkapta a zárójelentést. Azt mondta, hogy indulhatunk lassan.

- Rendben.-bólintottam…

… Kicsivel több mint fél órás autó úton vagyunk túl. Csendesen hallgattam Alvaro és az anyukája eszmefuttatását, hogy miért is lenne jó, hogy ha minél hamarabb visszatérne a motoros a pályára. Az utcába befordulva vehette szemügyre Alvaro a meglepetését. Hosszas szervezés után a rajongó klubja várt rá.

-Ez mi?-fordult felém.

- Meglepetés.-húztam meg a vállam és megjelent egy apró kis mosoly az arcomon.- Hosszú heteken vagy túl és azt gondoltuk, hogy ez jól fog esni neked.

- Köszönöm.-motyogta.

- Élvezd ki! Miattad vannak itt…

… Este tíz óra körül jár az idő. A környék már rég elcsendesedett és Alvaro jelenleg is a kanapén szundikál. A nappali ajtajában ácsorgok és mosolyogva figyeltem a barátomat.

-Elfáradt.-szólalt meg mellettem Suzanne. Meglepődtem a hangjától és összerezzentem.- Bocsánat.

-Semmi baj!-ráztam meg a fejem. Rám mosolygott a nő bátorítólag. Négy gyermek édesanyja és általában velem is úgy viselkedik, mint ha én is az lennék.- Próbál kemény lenne, de még gyenge.

- Meg fog erősödni. Főleg, hogy segítesz neki. Vele vagy. Kibékültetek.

- El kell utaznom. Muszáj, mert vár rám a csapatom.

- Ez a munkád Naty.-szorította meg a kezemet bátorítólag.- Ez a munkád.

- Tudom… De jelenleg nincs kedvem a fél világot átutazni.

- Ez csak a negatív oldal. De nézd a pozitív oldalát. Ott vannak a barátaid akik mindig számítanak rád. Mikor láttad őket utoljára?

- Alvaro balesete előtt, amikor már elutaztunk az időzónás átállás miatt.

- Nem hiányoznak?

- De… Nagyon.-vallottam be csendesen.

- Hidd el… Minden ki fog alakulni.

Felsóhajtottam csak. Ebben hirtelen nem voltam biztos. Túl sok minden történt és történik most is. Hiányoznak a barátaim… Arcon pusziltam Suezanne-t és magára hagytam…

…Késő este van. Színvallásom óta szinte természetesnek vehető, hogy a bátyám olyan későn ér haza amennyire csak lehet. Nem akar velem találkozni vettem. Ruháimat hajtogattam újra sokadjára amikor csengettek.

-Jövök már.-kiáltottam el magam és indultam el a bejárat felé, hogy ajtót nyissak.- Szia Sergio.

- Szia. Remélem nem baj.-nyújtott át nekem egy tábla csokit.

- Miért is lenne baj?-nevettem fel és elléptem, hogy végre beléphessen az ajtón. Ahogy becsuktam a szerkezetet és felé fordultam meg is csókolt.- Ez ám a köszöntés.

- Reménykedtem, hogy nem zavarok.

- Nem zavarsz. Csak pakolok.

- Csomagolsz?

- Igen. Malajziába elmegyek. Dolgozni.-fogtam meg a kezét és elkezdtem a hálóba húzni magammal. –Nyugi nincs itthon a bátyám.

- Összevesztetek?-kérdezett rá miközben leült az ágyra.

- Őszinte voltam… és lehet ez volt a baj.-húztam meg a vállam.

- Naty…-sóhajtott fel.- -Mit tettél?

- Egy régi ember jelent meg a múltjából. Tudod, hogy a bátyám múltja nem kimondottan tiszta…

- Minden családban vannak fekete bárányok.-felelte egyszerűen és kinyújtotta felém a kezét. Először nem értettem mire is gondol, de megfogtam a kezét így közelebb húzott magához. Az ágyra térdeltem és végig cirógattam a borostás arcát.

- Féltettem a bátyámat… Ezért hazudtam először neki.

- Naty…

- Amikor az a nő utoljára jelen volt az életében évekre eltűnt. Úgy gondoltam…

- Úgy gondoltad, hogy ezzel meg tudod védeni.

- Igen… De nem akartam hazudni.-ráztam meg a fejem és megcsókolt óvatosan. Homlokának támasztottam az enyémet.

- Ő is pontosan ezért hazudott neked Casillasszal kapcsolatban.

- Rájöttem.-sóhajtottam fel és megcsókoltam újra. Mosolyogva cirógatta meg az arcomat.- Ugye tudod Sergio, hogy hetekig nem fogok haza jönni?

- Szerinted ezzel nem vagyok tisztában?-dőlt hanyatt az ágyon és kis híján leestem róla. Nevetve kapott utánam és úgy gondolta legbiztonságosabb módja annak, hogy magán tartson a kezét nemes egyszerűséggel a fenekemen hagyta.

- Csak azt akartam, hogy tud… Malajzia, Kína… És ha Alvaro akarja lehet elmegyek vele Jerezbe… Eddig nagyjából itt voltunk egymás mellett…

-Nekem is el kellett utaznom a mérkőzésekre.

- De az más… Napokra utaztál csak el…-kezdtem el magyarázkodni, de egy csókkal elhallgatott. Csodálkozva pislogtam rá.

- Tudok várni. Naty nem kell félned semmitől. Nem ugyan az a szitu mint legutóbb.-próbált a lelkemre beszélni és nem tudom eldönteni miért bízok meg benne azonnal.