68. fejezet

Megtörten és összezavarodva ültem az ágy szélén, miközben Heikki fel és alá járkált. Próbáltam azt kitalálni mikor vétettem ekkora hibát, de nem jöttem rá… Hiszen az elmúlt időszakban ritkán tudtunk együtt lenni…

-Heikki kérlek! Bele szédülök…-mutattam a padlóra jelezve, hogy csapást ver lassan a szőnyegbe. Ledermedt a finn és rájött mire gondolok. Lassan sétált közelebb hozzám és ült le az ágy szélére.

- Biztos vagy benne?

- Miben vagyok biztos?-ráncoltam a homlokomat és próbáltam a tudatlant tenni. Nem a legjobb hozzáállás, de ebben a szent pillanatban jobbnak láttam a tagadást.

- Hogy babát vársz?-tette fel a kérdést csendesen és megfontoltan. Tudtam, hogy ezt fogja kérdezni, de még se voltam felkészülve a válaszra. Pár pillanatig csak egymás szemébe bámultunk, majd én törtem meg.

- Nem tudom… Egyáltalán nem biztos.

- Akkor…?

- Mi akkor?

- Meg kellene tudnod.-tárta szét a karjait és a tekintetéből kitudtam olvasni, hogy ebben a pillanatban azt gondolja, hogy a maradék józan eszem is elment.

- Lekésem a repülőgépet ha sokáig szerencsétlenkedek.-pattantam fel az ágyról és indultam volna el a táskámhoz, amikor elkapta a kezemet. Csodálkozva pillogtam rá ahogy visszafordultam felé.

- Natalien…-mondta ki a nevemet lassan és megfontoltan. Közelebb lépett hozzám és láttam az arcán, hogy jelen pillanatban aggódik miattam.

- Igen?

- Ne menekülj! Tud meg az igazat. Könnyebb lesz.

- Miért vagy ennyire biztos benne?-nyögtem fel.

- Csak tudom.-adott amolyan semleges választ. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudja mi a helyes válasz a kérdésemre. Emellett nem kellene itt lennie, hiszem a barátnője már biztos vár rá… Amúgy is… Egész éjszaka velem volt. Óvatosan érintette meg az arcomat ami miatt egy pillanatt alatt elszorult a torkom. Minden… Az érzések kavarogtak bennem egyszerűen, de határozottan hátráltam egy lépést.

- El kell menned Heikki. Catherine vár rád. Nem teheted meg ezt vele.

- Már megtettem… Nem emlékszel rá?-döntötte oldalra a fejét. Egy pillanat alatt futott át az arcomon a meglepetség és a keserűség fura egyvelege.

- Menj el!

- Naty!

- Azt akarom, hogy menj el!-csattantam fel hirtelen.- Most!...

…Szerda reggel van és jelenleg egyedül vagyok. A tegnapi napot teljes mértékben arra szántam, hogy pihenjek. Attól, hogy jelenleg Alvaroval szó szerint egy szobában lakunk a hely szűke miatt, Ő egész nap az edzőteremben nyüstölte magát sikerült is. Bár az egyedül lét egyenesen arányosan azt jelentette, hogy gondolkoztam… Minden eszembe jutott ami az elmúlt időszakban történt körülöttem… Minden… És be kell vallanom elég nyomasztó érzés… Az is, hogy itt van az a bizonyos talán… Tudom… Tudom… Meg kellett volna csinálnom azt a bizonyos teszett… De még nem volt erőm hozzá…

Ma azonban meg fogadtam magamban, hogy akár mi lesz jól fogom érezni magam Alvaroval. Hiszen megengedte a Suzuki, hogy meglátogassuk a híres Honda múzeumot. Évek óta meg akarjuk már látogatni ezt a helyett, de most végre sikerül is.

-Gyönyörűek!-suttogtam Batinak, miközben úgy ácsorogtunk a motorok előtt, mint két gyerek a cukorka bolt kirakata előtt. Hiszen itt van az összes Honda motoros gép, ami eddig szerepelt a világbajnokság történelme alatt.

- Ez nem kifejezés. Ezzel nyerte meg Valentino a címet.-mutatott a hozzá legközelebbi gépre, amin ott virított a hatalmas 46-os rajtszám. Nem messze tőle ott volt egy hasonló színezésű gép…

- Ezzel pedig Nicky… 2006-ban.

- Szeretek visszaemlékezni 2006-ra.-gondolkozott el Alvaro hangosan. Összenéztünk és átfutott az arcán egy mosoly. Az a jellegzetes Batis mosoly.

- Miért is?

- Szerinted?-vinyogott nekem hirtelen. Pár helyi turista értetlenül pislogott ránk. Túlságosan hangosra sikeredett ez a megnyilvánulása Alvaronak.

- Halkabban.-léptem közelebb hozzá és csak a szemeimet forgattam.- Nagyon jól tudom, hogy mire gondolsz. 2006-ban te is világbajnok lettél.

- Az nagyon jó idény volt…-sóhajtott fel nosztalgiázva.

- Mindenki bolondnak nézte Martinez urat amikor leszerződtetett téged… Hiszen előző idényben kis híján bukás király lettél. Elég sokat estél-keltél.

- Nekem mondod? Néha elég fájdalmas is volt… Amúgy szeretlek… Annyira kedvesen tudsz bókolni.

- De mond azt, hogy nincs igazam?-tártam szét a karjaimat.

- Egynek örülök csak.-gondolkozott el.- El tudtalak rángatni magammal.

- Bár eléggé szidtalak, hiszen hideg volt Phillip Islanden… Három nap alatt négyszer áztam el minimum, de nem bánom én se, hogy ott voltam. Láttam, ahogy a kelekótya Batim világbajnok lesz. –amint befejeztem a monológomat átkarolta a nyakamat és közelebb húzott magához. Kaptam egy cuppanós puszit az arcomra.

- Ígérem még átélünk ilyen dolgokat együtt.

- Remélem!...

…Péntek este van és a telefonomat nyomkodva indultam el a lift felé. Eléggé elvarázsolt vagyok ebben a pár napban ezt nem tagadom, de összeszedem magam. Legalább is megpróbálom összeszedni magam. Nagy léptekkel léptem be a fém dobozba és szinte nem is vettem észre, hogy nem vagyok egyedül.

-Szia Naty.-szólalt meg Toni mellettem. A hangjától összerezzentem először majd mosolyogva pillantottam rá.

- Szia. Nem figyeltem bocsi.

- Szétszórt vagy.-állapította meg a nyilvánvalót. Ami valljuk be igaz is.

- Csak fáradt vagyok.-húztam meg a vállam, miközben a mobilomat a farzsebembe dugtam. – Te hogy vagy Toni?

- Eléggé fáradt vagyok én is.

- De ha minden jól megy jövő hétvégén világbajnok leszel. A kategórai első világbajnoka.

- Tudom.-húzta el a száját egy aprócska mosolyra.- Van szobatársad?

- Van… Alvaro. Szerencsére idén kaptunk ebbe a szállódába szobát és nem kellett a város másik végéről caplatnunk a pályára.-mire befejeztem a mondatomat a felvonó megállt.  Sötét lett és csak két apró lámpa adott valami fényt.- Nem lehet igaz.
- Csak nem félsz a sötétben?
- Vicces vagy Toni. Inkább azt nem szeretem, hogy egy fém dobozba vagyok zárva.-megnyomtam a vészjelzőt. Fél perc múlva hangos recsegés közepette bele szóltak a rádióba.
- Egy kis türelmet szeretnénk kérni. Folyik a hibaelhárítás.
- Mikorra lesznek kész vele?-érdeklődött Toni.
- Fél óra, talán…Elnézésüket kérjük.-ezzel le is zárták a beszélgetést. Tanácstalanul pillogtunk először egymásra a honfitársammal, majd tudtam nem tehetünk mást. Türelmesnek kell lennünk. Leültem a földre török ülésbe és lehunytam a szemem. Toni is leült mellém.
- Ugye nem vagy klausztrofóbiás?- aggodalmat véltem felfedezni a hangjában és az arcán is ahogy rápillantottam egy hatalmas sóhaj után.
- Nem Toni, nem vagyok fóbiás… csak szerencsétlen.
- Nem értelek.-ráncolta össze a homlokát.
- Hosszú sztori… a lényeg az, hogy mindet elszúrok.-néztem fel a plafonra. Túl sok minden nyomja a lelkemet… Túlságosan sok minden.
- Remélem megtudod oldani.-szorította meg a kezemet bátorítólag.
- Megpróbálom.-bizonygattam úgy, mint ha már előre tudnám mit is fogok tenni. De ott a csapat kérdés… Az ami a hétvégén történt Heikki és köztem… Amikor azt hittem több ilyen hibát nem fogok véteni… És ott van az a dolog amihez eddig nem volt bátorságom megtenni.
- Holnap kemény napunk lesz.
- Időmérő lesz. Tudom.-vontam vállat és nem értettem ez miért olyan fura.  Toni rám pillantott és rögtön rájött nem igen tudja miről is beszélek.

- Shoya szüleinek adunk át egy díjat…
- Ezt…ezt nem tudtam.-már ezerszer bántam, amit az előbb mondtam. Igazából már azt bánom, hogy megszólaltam. Sose tudom, hogy mikor kellene csendben maradnom.
- Semmi baj. Tudod Valenciában van a díj átadó… vb díj, év újonca stb.
- Igen tudom.-válaszoltam csendesen. Tényleg tudom melyik díjátadóra gondol, hiszen kísértem már el Alvarot ilyenre.
- Gondoltam, hogy mi lenne, ha Shoya kapná meg az év versenyzője címet. Felvetettem a főnökségnek és bele mentek. Holnap csak el szeretnénk beszélgetni a szülőkkel és vasárnap a Moto2-es futam előtt át fogják adni nekik a díjat. Hazai közönség előtti tisztelet…
- Nagyon szép gesztus.-szorítottam meg a honfitársam kezét. Csak összenéztünk és Toni arcán egy pillanatra megjelent egy mosoly, majd el is tűnt.

- Ez igen, de hallottad az olaszok mire készülnek?-kérdezett rá csendesen.
- Ha arra gondolsz, hogy bíróság ki akarja hallgatni de Angelist és Redding-et… igen hallottam… és ez nagyon is felháborító… esélyük… esélyük se lett volna elkerülni az ütközést. Ha tudtak volna ellene tenni megtettek volna bármit.-oszottam ki végül szegény Tonit, aki csak ült és biccentett minden elhangzott mondatom után. Mióta meghallottam ezt az idiótaságot a paddockban ez se hagyott nyugodni.
- Tudod Naty mi ezt versenyzők tudjuk… de azok az akta kukacok, akik a bíróságon ülnek nem értenek hozzá. Ők csak a tényeket látják… Hogy mi történt… Miért történt egy baleset amiben elhunyt egy fiatal fiú.
- Nem elég szerencsétlen Alex de Angelis-nek és Scott Reddingnek, hogy közre játszottak az esetben, de még meg is akarják hurcolni őket… szörnyű…-csóváltam meg a fejem elgondolkodva…
…Felsóhajtottam és fülem mögé tűrtem a hajamat. Most szereztem bátorságot arra, hogy megtegyem. Tudni akarom, hogy állapotos vagyok-e… Fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni, hogy a pozitív lesz a kis teszt csík… A gyomrom fel-le hullámzik miközben a telefonom jelzésére várok, hogy letelt az a bizonyos várakozási idő. Hajamba túrtam, amikor rázendített a csipogó hang. Riadtan kaptam először a mobilom, majd a gyorsteszt után…

- Ohh…-nyögtem ki hangosan amint megpillantottam. Pozitív… Ezek szerint Heikkinek igaza volt…