34. fejezet

 Csak fekszek az ágyamon és próbálom a kesze kusza gondolataimat lenyugtatni. A tegnap este eseményei is eszembe jutottak. Miért akarja tudni, hogy boldog vagyok-e? Bár már abban nem vagyok biztos, hogy Heikki boldog… Azonban reménykedek, hogy nincs igazam. Egyik szőke tincsemet az ujjamra tekertem és hatalmasat sóhajtottam. Felültem az ágyon és a lábaimat átöleltem. Unatkozok… Magányos vagyok… És vágyom valamire…

…-Seb…-loholtam utána, miközben már rutinosan kerültük ki a riportereket és a fotósokat. Még csak az egyik mérnöki megbeszélésről szabadult el és még van egy kis ideje arra is, hogy elkészüljön az első szabadedzésre.- Csak pár óra kimenőre lenne szükségem

-És miért nyávogsz itt nekem?-nevetett fel, miután ellépett az egyik kis szurkolójától akinek talán az egyik nagy álma teljesült ezzel a képpel.

- El szeretném kérni a motorodat.-húztam meg a vállam, hiszen tudom a német barátom jelenleg kicsikét lázad a szabályok ellen és motorral érkezett. Engem pedig Tommi hozott ki Rosieval együtt.

- Mire készülsz Naty?-fordult felém.

- Csak akadt egy kis dolgom a városban. Kérlek.-nyújtottam felé a kezemet és reméltem sikerült meggyőznöm. A német először hatalmasat sóhajtott és bele nyúlt a nadrágja zsebébe, majd a kezembe ejtette a  kulcsokat.

- A pihenőbe megtalálod a fekete sisakomat is. Vigyázz magadra jó?!-tette fel komolyan a kérdést.

 - Vigyázok magamra tudod jól.-mosolyogtam rá és adtam két nagy puszit az arcára.- Imádlak Seb.

- Most a nyávogás után hízelegsz is?-nevetett fel.

- Talán?-kérdeztem vissza.

- Sipirc!-bökött a fejével a motorhome felé és én szinte futva tettem meg az utat.  Összeszedtem a cuccaimat a táskámba, és miután felvettem a dzsekimet átvetettem magamon a táskámat. Sebastian fekete sisakját lekaptam a polcról, mire megfordultam ott állt az ajtóban. Láttam rajta, hogy aggódik, hiszen hirtelen spanoltam fel magam. Megpusziltam az arcát újra.

- Ne aggódj! Második szabadedzésre itt vagyok.

- Csak vigyázz magadra.-simogatta meg az arcomat mosolyogva és utamra engedett…

…Alig múlt el dél, amikor leparkoltam a versenypálya VIP parkolójában és állítottam le a motort. Természetesen a Ducatimat jobban szeretem, de most odáig meg vissza vagyok… Ráadásul szerencsére az angol időjárás a szebbik arcát mutatja nekem. Előszedtem a beléptető kártyámat és miután becsekkoltam lassan indultam el a RedBull felé. Tudom, hogy az első szabadedzést Sebastian nyerte meg, nem nagy lemaradással végzett mögötte Hamilton és Robert. A csapatunk másik versenyzője, Mark a negyedik lett. Főbb riválisaink a Ferrarisok viszont jelenleg a mezőny második felét gyarapítják. A mobilom hangosan csipogott és tudtam sms-t kaptam. Csak azt kell megtudnom ki az. Előhalásztam a táskámból és elolvastam az üzenetet. „Életmentést kérek! Hozz kávét! MOST” Felnevettem hangosan és visszapötyögtam Isa-nak, hogy egy 10 perc és viszem a frissítő feketéjét. Mivel a mobilomra figyeltem már csak arra eszméltem, hogy neki ütköztem valakinek.

-Ohh… Elnézést.-eszméltem fel és először csak annyi fogtam fel, hogy zöld overált visel. Majd ezek után jöttem rá, hogy Heikki áll előttem. Aki körülbelül úgy nézett rám, mint aki szellemet látt. – Szia.-mosolyogtam rá.-Jól vagy Heikki?

- Per…persze…-habogta.-De mennem kell.

És ott hagyott… Egyszerűen ott hagyott a paddock közepén. Hatalmasat sóhajtottam és tovább indultam. Visszamentem a RedBull vendéglátó egységébe, ahol a pultnál rögtön Sebit pillantottam meg. Mobilját nyomkodja egy pohár üdítő mellett. Határozottan léptem mellé és tettem le a kulcsot elé.

-Megígértem, hogy visszaérek.-a német barátom először összerezzent a hangom hallatán és felém fordult.

- Veled meg mi az Isten történt?-bukott ki belőle teljesen őszintén.

- Tudod kicsikét irónikus. Szóról szóra ugyan azt mondtad, mint Bati amikor szőkén érkeztem haza.-nevettem fel.-Vagy olyan szörnyen nézek ki?

Lassan állt fel a székről és fogta meg az egyik tincsemet. Őszintén már kezdek megrémülni, hogy valamit elszúrtam.

-Olyan vagy mint régen.-nyögte ki végül.

- Vagy legalábbis hasonlítok rá.-vontam meg a vállam és erre szorosan megölelt…

…A második szabadedzés megy már és a garázsba ücsörgök az egyik szerelő dobozon és figyelem ahogy a szerelő fiúk, amikor mellém csapódott Isabel.

-A kávém hol marad?

- Bocsánat Isa… Csak kiverte a fejemből valaki.

- A fodrász?-birizgálta a hajamat.

- Csak Heikki.-sóhajtottam fel.- Úgy nézett rám, mint ha szellemet látott volna.

- Édes Csillagom.-tolta az orrom alá a hajtincsemet amivel jól megrángatott, de nem volt egy árva szavam se.- Egyik pillanatról a másikra olyan lettél, mint régen. Részben szerintem ezért kapott sokkot. Ebbe bele gondoltál már?

- Nem vagyok hülye.-zsörtölődtem.

- Annyira.-nyögött fel.- De azt magyarázd már el ezaz ötlet honnan jött. Már mint, hogy… Így…-mutogatott rám és tudtam mire gondol.

- Igen értem mire gondolsz. De én meg azt nem értem, hogy miért kellett ezen így kiakadni.

- Fájó sebek Naty… Fájó sebek… Arra a lányra emlékezteted, aki egyszerűen felszívódott.

- Az a lány már nincs többé.-jelentettem ki komolyan.

- Ez nem igaz. Te is tudod.-próbáltam védeni magam, de tudtam ezt nehezen fogom kimagyarázni. Felsóhajtottam csak és átsétáltunk a motorhomeba. Kikértem Isabelnek azt a kávét, amit kért és leültünk az egyik asztalhoz, de úgy, hogy a tv-t lássuk és kövessük az eseményeket így is.

- Te is tudod, hogy nincs teljesen igazad. Heikki szeretet.

- Szeretett!-javítottam ki határozottan és csak megcsóváltam a fejemet.- Elmúlt! Új életet kezdtünk.

Isabel csak felsóhajtott és megcsóválta a fejét.

-Miért akarod bebeszélni nekem, hogy boldogtalan vagyok?

- Mert boldogtalan vagy?-kérdezett vissza komisz mosollyal az arcán.

- Nem vagyok boldogtalan. Boldog vagyok, csak rohadt macerás az életem. Iker Spanyolországban van, én pedig utazok Alvaroval és Sebastiannal is.

- Nem lesz ez sok?

- Tisztában vagyok vele, hogy döntenem kell.-húztam meg a vállam.- Ezt is átakarom beszélni Ikerrel a nyaraláson. Hogy támogat-e…

- Ha szerett akkor támogat… Mikor jössz legközelebb hétvégére?

- Szerintem a Hungaroringre elmegyek.

- Hungaroring?-hümmögött Isa.- Csak szép emlékeid lehetnek.

- Vannak is. De még mindig direkt húzód az agyam?

- Én dehogy.-kacagott rajtam.