2016. július 4., hétfő

33. fejezet




 Csütörtök reggel is igazán elvarázsolt voltam, bár nem tudtam Ikerrel beszélni. Ki volt kapcsolva a telefonja, de remélem ma már elérem. Ma már feltétlenül beszélni akarok vele. Hallani akarom a hangját. Szeretném, hogy ha mesélne a tegnapi napról… Az pedig már elhatároztam. Akármi lesz első géppel utazok haza Madridba. Pár papírral a kezembe kerülgetem az embereket a motorhomeba, amikor neki ütköztem valakinek.
-Szia Naty.-mosolygott rám a fiatal honfitársa,-
- Jaime… Szia. Hogy vagy?
- Egész jól… és te? Hallom itt nézted a mérkőzést tegnap.
- Igen. Jó volt.-nevetettem fel.
- Sejtettem, hogy ezt mondod.-forgatta a szemeit.- És a döntőt hol fogjuk nézni?
- Szerintem itt. De nekem másnap minél hamarabb haza kell jutnom.
- Te is az a mániákus rajongó vagy?-kérdezett rá kacagva mire én csak bemutattam neki kecsesen és igen csak nőisen.-Viccnek szántam nyugi.
- Nem volt vicces. Egyáltalán nem volt vicces.-nyögtem fel. Sebastian csapódott mellénk a semmiből és két hatalmas puszit nyomott az arcomra. Meglepetésemre igen csak fülig ér a szája, amit talán csak egy ember miatt köszönhetünk.
- Miről csevegtek fiatalok?-tette fel a kérdést.
- A tegnapi meccsről.-húzta meg a vállát Jaime.
- Ja… Miért nem lepődök meg?-színészkedett Sebastian.- Tudtál beszélni az Uraddal tegnap?-húzta az agyamat szánt szándékkal. Szerintem az elkövetkezendő pár napban pontosan ez a célja. Hogy az agyamra menjen a célozgatásaival.
- Hagyd már abba Sebi.-löktem meg a kezét.
- De most miért? Iker biztosan boldog.
Jamie értetlenül nézett rám és azt hiszem ideje megmagyarázni neki a helyzetet. Hatalmas sóhaj után fordultam felé és úgy kezdtem bele mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-Iker azaz Iker… A csapatkapitány a párom.
- Most csak szórakozol velem ugye?-bukott ki a honfitársamból a kérdés mire Sebastian hangosan kacagni kezdett. Szívem szerint bemutattam volna neki, de inkább nyeltem egy hatalmasat és kedvesen Jaime felé fordultam.
- Nem… Nem szórakozok veled.
- És mióta?
- Jaime… Kérlek ne légy dedós.-nyögtem fel…
…Késő délután állt elő az ötlettel Sebastian, hogy menjünk el valahova este. Személy szerint nem kérdeztem. Nem faggatóztam csak elkészültem a megbeszélt időpontra. Mint kiderült nem öltöztem túl hiszen egy gokart centrumnál kötöttünk ki.
-Jó buli lesz Naty.-szólalt meg Seb, hiszen elég érdekes képet vághattam. Magamról is tudtam, hogy ez elég érdekesre sikerült.
-Tudod, hogy nem fair. Te forma-1-es versenyző vagy.
- Te pedig motorversenyző vagy.-húzta meg a vállát miközben már Tommi után terelt.
- Csak voltam.-javítottam ki.
- Ezen most ne vitatkozzatok!-szólt hátra Tommi. Néha idegesítő tud lenni. A komolyságával… Ritkán lazul el. A kapun belépve meglepődve fogadtuk, hogy több csapat tagja ugyan ezt a szórakozási lehetőséget. Itt volt Fernando pár haverjával, szerintem az egész kis Lotus csapat. Pár McLarenes… Leültem a „lelátó” szerűségre és vártam, amíg Sebastian és Tommi elintézi a szükséges dolgokat, hogy mi is kipróbálhassuk a száguldó zsámolyokat.
- Azt hittem jobban fogod élvezni. Pont te.-nevetett fel a pad végén egy ismerős személy. Csodálkozva fordultam felé és elmosolyodtam.
- Rosie.-léptem hozzá és megöleltem.- Hogy kerülsz ide?
- Fernando hívott meg. Nem rég értem haza így eljöttem.
- Hol voltál?-csodálkoztam el.
- Otthon…-kaptam pár pillanat után választ.- Finnországban.
- Gondolom jó volt.-szorítottam meg a kezét.
- Nagyon.-motyogta és végül ő is mosolygott.- Láttam a mérkőzést. Vasárnap döntőt játszanak.
- Igen… Nyerni fognak… Legalább is remélem.-húztam meg a vállam.
- Várod már, hogy újra veled legyen?-csendesen kérdezett rá, miközben a kezemet szorongatta.
- Nagyon… Hosszú volt ez a más fél hónap. Hiába hittem azt, hogy a munka miatt könnyebb lesz.
- Szerintem neki is hiányoztál.
- Remélem. Szívem szerint megszegtem volna a szabályokat és elmentem volna hozzá, de nem akartam bajba keverni.-sóhajtottam fel. A Lotus csapat tagjai pár méterre tőlünk hangosan felnevettek és mind a ketten feléjük fordultunk. Csak elmosolyodtam rajtuk. Persze a paddockon kívül mindenki felszabadult.
- Mi lesz ezek után Naty?
- Elmegyünk nyaralni.-adtam meg azonnal a választ, de valahogy nem voltam benne biztos, hogy erre volt kíváncsi.- A többit pedig átgondolom. Vannak terveim és ezt még át kell gondolnom…
- Csajok!-kiáltott Sebastian messziről. Felé fordultunk és két sisakot lóbált meg felénk és kérdőn pislogott rám.
- Menjünk. Gokartozni jöttünk nem?
- De.-felelte bátortalanul. Felálltunk a padról és hirtelen megölelt. Nem értettem, hogy miért, de bátorítólag megpaskoltam a hátát.
A gokartozás remek volt. Gondoltam, hogy a fiúk erőteljesen visszafogták magukat, hogy ne három kör hátrányt adjanak nekünk. Elismerésként megígérte Sebi, hogy holnap este elvissz minket vacsorázni. Persze tudjuk, hogy a rengeteg program mellett ez úgy se lehetséges. A sisakomat törölgettem éppen.
-Szia.-szólalt meg Heikki mellettem. Összerezzentem a hangjától, de mosolyogva fordultam felé.
- Szia. Hogy vagy?
- Tűrhetően.-húzta meg a vállát.- És te?
- Egész jól. Csak már fáradt vagyok.
- Miért nem hagyod azt a sisakot? Sebi már a parkolóba van…
- És szerintem Rosienak udvarol. Igazam van?-nem szólalt meg tehát tudtam igazam van. Csak felsóhajtottam és megráztam a fejem. Annyira bolond. Hiába beszélek neki… De majd rájön. Ráfog jönni.
- Haragszol Sebastianra?
- Nem… Csak bolond.
- Fiatal… Szerelmes.-szólalt meg csendesen Heikki ahogy végeztem a sisakkal. Visszahelyeztem a polcra.
- Szerelmes vagy te is… én is… De még se teszünk hülyeséget.
- Ezzel vitába szállnék veled Naty.-felelte komolyan és összenéztünk. Tudtam mire gondol és inkább nem szálltam vele vitába. Vagyis először nem akartam.
- Megváltoztam Heikki. Te is megváltoztál… Mindannyian megváltoztunk… De még is boldogok vagyunk.-kampányoltam szinte a gondolataim mellett. Ismerem már annyira, hogy tudjam mire is gondol. Nem ért velem egyet. Egyáltalán nem ért velem egyet.
- Biztosan boldog vagy Natalien?-kérdezett rá, miközben félre simította a szőke tincseimet az arcomból. Csak rá pillantottam és nem értettem mire gondol. Miért itt és miért pont most jön elő ezzel a kérdéssel?
- Fejezzük ezt be Heikki. Ne beszéljünk róla.
- Miért? Miért nem akarsz válaszolni?-csattant fel azért hirtelen.
- Miért akarod felszakítani a sebeket?-fakadtam ki hasonlóan.- Miért akarod, hogy fájjon neked a dolog?
Válaszolni akart, hiszen kinyitotta a száját, de szinte azonnal be is csukta.
-Na látod. Igazam van.-felkaptam a táskámat és nyomtam egy puszit az arcára.- Erről ne beszéljünk! Soha többet.-kértem és egy köszönés után magára hagytam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése