10. fejezet

Elég hamar eltelt az este, hiszen igazából a vacsora után beszélgetés közben elaludtam. Már csak arra emlékszek, hogy Iker valahogyan kimászott alólam és már a karjaiban tartott és a háló felé tartott velem. Fogalmam sincs, hogy mennyit aludhattam a kapus barátom mellkasán és ő meddig és miről beszélgethetett Rosieval. Hatalmasat sóhajtva támasztottam le a motoromat az elzárt parkolóban. A sisakomat csatoltam ki miközben körbe pislogtam hát ha látok valaki ismerőst akivel végig sétálhatom ezt a rövid kis utat. De úgy tűnik nincs szerencsém. Lassan ballagtam és az egyik kezemben a sisakomat szorongattam, míg a másikban már a beléptető kártyámat fogtam. A kapu előtt néztem csak fel és meglepetésemre Heikkit és a barátnőjét Catherine-t pillantottam meg. Szerencsére nem vettek észre. Csak szépen lassan becsekkoltak és indultak tovább. Reménykedtem, hogy azonnal célba veszik a csapatukat, de sajnos tévednem kellett, hiszen leálltak beszélgetni a britek nagy reménységével Lewis Hamiltonnal. Halkan felnyögtem… Istenem muszáj ezt csinálnod velem? Erőt vettem magamon és elindultam feléjük. Köszönni természetesen köszöntem amivel elég nagy meglepetést okoztam mindenkinek, de természetesen ők is köszöntek. Alig értem pár lépés távolságra amikor meghallottam Hamilton kérédést.

- Ez meg mit keress itt?

- Psszt.-szólt rá Heikki morogva. Szándékosan lassítottam a lépteimen, hogy addig tudjak hallgatózni amíg csak lehet.

- Ez mit keress itt Heikki?

- Visszajött dolgozni.-szólalt meg Catherine. Következő kérdést szerencsére már nem hallottam…

…Sebastian öltözőjében szedtem össze magam. Átöltöztem, a szőke hajamat szoros lófarokba fogtam egy alapos fésülés után, illetve a halvány sminkemet is ellenőriztem. A tükörbe néztem egy pillanatra és fintorogtam. Persze… Miért lepődök meg az ilyen beszólásokon? Tudom még hallani fogok pár ilyet még…

…Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon, hiszen azt figyelem, hogy Rosie és Sebastian kint a teraszon beszélgetnek. Csak ketten vannak kint és talán így nyugodtabban tudnak beszélni. Láttam ahogy Rosie beszélt először, és addig is Sebastian néma csendben figyelte. Majd egyszer csak azt hiszem robbant az a bizonyos bomba, hiszen hevesen gesztikulálni kezdtem és talán egymást próbálták túl kiabálni. De Rosie egyszerűen faképen hagyta Sebastiant. Majd a német pilóta is a pihenő szobájába vágtatott és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.

- Hát ez fantasztikus.-nyögtem fel.

Kis időre magára hagytam Sebastiant és csak jó egy óra elteltével mentem be a pihenőjébe. A kanapén feküdt és a plafont bámulta.

- Sebi…-szólatam meg csendesen és összerezzent a hangom hallatán. Felült a kanapén és csak rám pillantott.

- Jól vagy? Hogy viseled?-tettem fel a kérdését miután becsuktam az ajtót.

- Miért így kérdezed? Te tudtad?-pattant fel és meglepődve pislogott rám.

- Lehet, hogy tudtam.-vontam meg a vállam és félig felültem az asztalra.

- És nem mondtad el nekem?-csattant fel hirtelen amit nagyon jól tudom, hogy a stressz számlájára írhatok.

- Miért mondtam volna el neked? Te se mondtad el, hogy egy 20 éves lánnyal csalod Hannat és teherbe is ejtetted, mint kiderült.-tártam szét a karjaimat.- Ez miért volt jó Sebastian? Miért nem gondolkoztál előre? Hanna… Rosie… Rosie Tommi unokatestvére.

- Elhiheted, hogy abban a szent pillanatban nem gondolkoztam.

- De nem egyszeri esett volt Sebi.

- Ne dohogj… Én is tudom. Csak eleinte beszélgettünk. Olyan volt mint ha veled beszélgettem volna.

- Ne fogd rám!-emeltem fel védekezően a kezeimet.- És rám sose néztél nőként… Ott volt… Van Hanna…

- Jól megnéztelek nyugi… De fogd be kicsikét a szádat, mert gondolkodni akarok.-nyögött fel.

- Sebastian felesleges gondolkoznod. Rosie döntött.

- De egy baba…-vágott a szavamba, de én voltam a gyorsabb.

- Sebastian Rosie már döntött! El kell fogadnod. Te nem hagyod el Hannat és ne várd el tőle, hogy boldogan végig csinálja ezt. 20 éves… ne tedd tönkre az életét. Rendben?-simogattam meg az arcát. Néma csendben pislogott rám és én se szólaltam meg. Nem a legszebb és a legjobb dolog az abortusz mellett dönteni, de ha szükséges meg kell tenni. Vártam Sebastian reakciójára, de csak bólogatni tudott. Semmi mást nem tudtam kicsikarni belőle csak a bólogatást. Megesett rajta a szívem. Közelebb ültem hozzá és megöleltem…

…Már szombat van és Alvaro hozott ki a pályára mivel edzeni indult és így egyszerűbbnek tűnt minden. Bár még fogalmam sincs, hogyan jutok haza, de nem is érdekel. Csak ülök az anyós ülésen és bámulok ki az ablakon.

- Naty…-szólalt meg Alvaro és megérintette a karomat. Összerezzentem a hangjától és csodálkozva pislogtam rá.- El fogsz késni.

- Tudom…-nyögtem fel és kicsatoltam az övemet, de még se mozdultam meg.

- Mi a baj?-csodálkozott el.

- Csak tudom elég nehéz nap elé nézek… és ez így valahogy elveszi a kedvemet a munkától. Szívesebben mennék veled motorozni… Vagy még szívesebben lepném meg Ikert.

- Szép álmok.-forgatta a szemeit Alvaro.

- Bár ilyen vicces lenne a helyzet nem?-sóhajtottam fel.

- Ne te emészd magad a német hülyesége miatt. Rosie pedig megoldja.

- Tudom, hogy megoldja.-nyögtem fel és Alvarora pillantottam. Elmosolyodott és az arcán megjelent az a két gödröcske ami bájossá teszi. Ettől a mosolytól bármikor zavarba tud jönni az ember.

- Akkor meg?-tárta szét a karjait.

- Bonyolult.

- Nem hiszem.-rázta meg a fejét.- Neked csak meg kell hallgatnod őket. Ezt a problémát maguknak kell megoldaniuk.

- Igazad van.-sóhajtottam fel.

- Nekem mindig igazam van.

- Kivéve amikor nem.-nevettem fel és megpaskoltam az arcát. Kacagott rajta ő is.

- Menj.-puszilta meg az arcomat.- Vacsorával várlak.

- Köszi…

… Az időmérőn Mark Webber a csapat másik pilótája szerezte meg a pole pozicíót, míg mögötte ott van Sebastian. Szerencsére a pályán azért tud koncentrálni Sebastian pedig tudom még mindig elég zaklatott a történések miatt. De hát profi és ha szükséges a problémákat a pilóta fülkén kívül tudja hagyni és így folytatni tudták a megkezdett sorozatott, hiszen már a negyedik versenyhétvége ahol a RedBull Racing pilótái tudtak diadalmaskodni. A következő sorban azért ott van Hamilton és Fernando akikre oda kell figyelniük.

A kihalt paddockban ballagok és hangosan hallgatom a zenét emellett Ikernek pötyögök egy sms-t. Majd ha kiérek a parkolóba majd hívok egy taxit. Sebastian és Tommi edzeni mentek, hiszen körbe futják a pályát. Nekem egyszerűen nem volt kedvem hozzá és csábító az, hogy Alvaro finom vacsorával vár otthon…

Igazából fogalmam sincs mi történt körülöttem, mert a legutolsó pillanat amire emlékszek az, hogy elestem és a fejemet is bevertem. Hirtelen sötétült el minden…

- Naty… Natalien…-hallottam a nevemet a távolról és tudtam ki kell nyitnom a szememet.- Naty…-paskolta meg az arcomat is az illető. Kinyitottam végre a szemeimet és Heikkit pillantottam meg először. Aggódva pislogott rám és szinte azonnal felültem. Kár volt, mert megszédültem. A fejemhez kaptam és halkan felszisszentem. Körbe néztem és a finn pilótán kívül Jenson Button volt a közelünkben aki szintén a földön ült a biciklije mellett. Aggódva pillogott rám.

- Annyira sajnálom.-motyogta. Próbáltam összerakni a képet. Azt hiszen elsodorhatott biciklizés közben, de ez mind az én hibám hiszen a mobilomba merültem.

- Az én hibám.-ráztam meg a fejem, de kár volt, mert megszédültem. Azt hiszem agyrázkódásom van. De mivel Heikki itt van erőt vettem magamon és felkaszálódtam. A finn árnyékként követett arra várva mikor roskadok össze.

- Natalien…-lépett közelebb hozzám az angol férfi is.

- Elég.-csattantam fel szigorúan.- Nincs semmi bajom! Nem fogok összeesni.-bár ezt jelen pillanatban kétlem, hiszen elég alaposan beverhettem a fejemet.- Csak haza akarok menni. Aludni és holnap semmi bajom se lesz.

- Ilyen állapotban nem vezethetsz…

- Hívok egy taxit mint eredeti terveimben. Fiúk vége a műsornak.

- Szólok inkább Vettelnek.-közölte a brit Heikkivel mint ha én itt se lennék.

- Meg se próbáld.-csattantam rá.

- Nyugi. Majd én haza viszem.-felelte a finn és már a derekamra tett kezével terelt is a parkoló felé. Halkan felnyögtem. Egy fekete Mercedes terepjáróhoz terelt. Ki akarta nyitni az anyós ülés felöli ajtót, de nem engedtem.

- Ki tudom nyitni.-erősködtem, de iszonyatos hányingeremet próbáltam legyűrni.
- Ne hősködj!-vágta rá, miközben a cuccaimat bepakolta a hátra.
- Nem kell haza vinned.
- Ha még egyszer ezt mondod nem is haza viszlek, ha nem a kórházba.-elszorult a torkom. Egyszerűen gyűlölöm a kórházat. Így tudtam nincs igazán más választásom.

- Rendben. Te nyertél!-erre egy vigyor jelent meg az arcán. Elégedett meg magával hiszen elérte a célját.
- Sejtettem, hogy még mindig rühelled a kórházakat.
- Mielőtt, még több dolgot derítesz ki rólam haza vinnél?-horkantottam fel.
- Hol laksz?-kérdezte miközben beültünk a kocsiba. Bekapcsoltam a biztonsági övet és lehunytam a szemem. Elmorogtam hol is lakok közben. Egy szót sem szólt, és így igazán kínos volt ez a csönd. A rádió halkan duruzsolt és néha a GPS adott egy-két utasítást. A homlokomat a hideg üvegnek nyomtam és a szemem csukva van. A fájdalom nem enyhül, de nem is csökken. Egyszer csak Heikki kellemesen hideg kezét az arcomon éreztem. Lassan kinyitottam a szemem és felé fordultam.
- Sajnálom! Jeget szerezhettem volna.-szólalt meg bűnbánóan. Igazán gondolja ezt láttam rajta.- Egyszerűen erre nem is gondoltam.
- Semmi baj.-suttogtam.- Már az is nagy segítség, hogy haza viszel.
- Sajnálom Sanghajt is.
- Nem értelek.-vallottam be az igazat. Nem volt kedvem gondolkozni és nem is tudtam volna a fejfájástól.
- Bunkó voltam veled Kínában és meg is fenyegettelek.
- Érthető.-suttogtam és az arcára pillantottam. Elgyötörtnek tűnik. Talán fáradt, de arra szavazok inkább, hogy eszébe jutott az a sok dolog… az a sok fájdalom, amit okoztam neki. Amiről eddig csak Sebastian beszélt és mesélt nekem.
- Nem! Nem érthető! Szerettelek és nem szabad így bánni egy nővel.
- Én okoztam neked a bajt és fájdalmat okoztam neked így mindent megérdemeltem. Isa orrba is vágott.
- Hallottam róla.-húzta el a száját egy mosolyszerűségre.- Utána azonnal hozzám jött.

- Sejtettem.-motyogtam, és kinéztem az ablakon. Még fél úton se járunk. Pedig nem megyünk lassan. Csak rohadt messze lakok a pályától.
- Miért lettél szőke?-bukott ki belőle a kérdés. Homlokomat ráncolva mozdultam meg és fordultam felé. Azt hiszem ön magát is meglepte ezzel a kérdéssel, de engem még jobban.
- Hülye ötlet volt, amiről Alvaro nem tudott. Különben megakadályozott volna benne.-feleltem miközben egy mosoly suhant át az arcomon.
- Fura, de meg lehet szokni.-véleményezte lazán.
- A régi csapatom is mindig ezt mondta.-fogtam egy apró tincset közre az ujjaimmal és szemügyre vettem.
- Szerettél ott dolgozni? Már, mint az Asparnál csapatnál?-érdeklődött csendesen.
- Igen. Spanyolok voltak így teljes volt az összhang.-válaszoltam azonnal. Meglepett, hogy ennyire tájékozott és nyitott egyben. Hogy érdeklődik…

- És a Suzuki? Ők milyenek?- igazából ezzel árulta el teljesen magát, hogy igen is szemmel tartotta Alvaro karrierjét. Így engem is.
- Más…Kapásból a király kategóriában vagyunk és japán csapat. Annyira mások, mint az Asparosok. Szerencsére Bati csapattársa nem japán, mert akkor az lenne a hab a tortán.
- Ki a csapattársa pontosan?-álltunk meg a piros lámpánál közben.
- Loris Capirossi.-adtam meg a választ és rájöttem mivel beszélgetünk eltereli a gondolatomat a hányingeremről.
- Emlékszek rá, amikor Valenciában voltunk.-mosolygott rám, és le tudtam olvasni az arcáról, hogy tényleg kellemes emlék neki. Egy kérdés nekem is fúrja az oldalamat, de bunkóság lenne azzal kezdeni, hiszen elég sok minden történt vele is. Nem kellene rögtön azzal kezdenem, hogy tényleg elveszi feleségül Catherine-t úgy, ahogy megismerkedésünk előtt tervezték. Október 20-án. Igazából azt is tudom, hogy miért pont ez a nap, de erre nem akarok kitérni jelenleg.
- Te és Alvaro…-motyogta miközben elindultunk újra.
- Igen?-lepett meg a befejezetlen kérdésével. Nem tudom mire gondolhat. Alvaro és én? Nem értem…
- Te és ő…nos…jártok?-sóhajtott fel.
- Nem! Mi nem. De olyan vagy, mint Sebastian. Majdnem a második kérdése ez volt. De neked is elmondom, hogy Alvaroval barátok vagyunk és lakótársak. Ennyi.-tártam szét a karjaimat.
- Csak kíváncsi voltam. Van valaki az életedben, aki több mint barát?-szépen körbe írta a dolgot, mert nem akart tapintatlan lenni. Bár van egy olyan érzésem tényleg csak tapintatosságból nem kérdezett rá teljesen nyíltan.
- Igen van.
- Hosszú ideje?
- Egy éve.
Pár pillanatra beállt az a bizonyos kínos csend. Ő az utat figyelte, én pedig az újabb fejfájástól és a hányingertől lehunytam a szemem. Ha kialszom magam, holnapra már csak egy rossz emlék marad az egész.
- Naty…
- Igen?-dörmögtem.
- Monacoban vacsoráznál velem?

- Ha Catherine nem haragszik meg érte, akkor benne vagyok.-mosolyogtam rá, mire egy mosolyt csaltam ezzel az arcára. Azt a mosolyt, amit annyira szerettem. Megnyugvás volt a számomra a béke, mert elaludtam.