7. fejezet

Alvarot nehéz szívvel, de egyedül hagytam Isaval. A barátom nem tehet semmiről és talán nem is részesül egy orrba vágásban. Az csak nekem járt ki. Talán együtt tudnak majd dolgozni ahogy a profikhoz illik. Most azonban az estére készülök a fürdőszobában. Csinosan próbáltam kinézni, hogy kicsikét kedvezzek Ikernek az egész napos magány után. Tudom… Tudom ő vállalta ezt, de normálisan kell viselkednünk. Neki is kijár a normális hétköznapi élet… egy hétköznapi este velem. A hajamat tökéletesre vasaltam és hatalmas sóhaj után léptem ki a szobába.

- Nagyon csinos vagy.-bókolt, ahogy meglátott és felállt az ágyról.

- Neked még egy zsákban is tetszenék.
- Ez igaz.-vigyorgott. Elmosolyodtam rajta. Igazából meg se lepődök, hiszen mindig ezt csinálja. Szótlanul sétáltunk kézen fogva és örültem, hogy így teszünk. A csend jelen pillanatban nagyon is jót tesz a lelkemnek… Vagy is a gondolataim ugyan úgy kavarognak, de próbálok ki igazodni rajta.

- Szerinted fog javulni a helyzet később?-kérdezett rá végül Iker legnagyobb meglepetésemre.
- Nem értelek.-ingattam a fejemet jobbra-balra. Próbáltam ki igazodni rajta, de szinte lehetetlen döntésnek bizonyult.
- Itt van most Isabel és ha visszamész az F1-ben ott lesz Heikki. Eddig se voltak boldogok, de ezek után se lesznek azok… Bántani fognak Naty… Más nem szavakkal.
- Hát Isa már orrba vágott… Ennél már nem lehet rosszabb… De amúgy tudnod kell valamit. Nem érdekel, hogy mi lesz megmondom őszintén. Hibáztam és most kibírom. Ki kell bírnom a következményeit. Itt vagy velem Te, Alvaro és Sebi is. Már nem vagyok gyenge.-öleltem meg két lépés közt.
- Tudom.-egy puszit nyomott a homlokomra és a naplementét figyelte.- Beszélgettem valamelyik nap Alvaroval…-kezdett bele nagy lendülettel, de elhallgatott. Kíváncsian pislogtam rá, hiszen meglepett. Meglepett azzal, hogy ilyen hirtelen abba hagyta.

- Mit mondott már megint?-érdeklődtem egy hatalmas sóhaj után, mert tudom néha napján a drága barátom össze-vissza dumál. Persze ettől nagyon szeretem Batit és nem is haragszok rá.

- Csak kérdezett valamit, ami olyan alapvető dolog. Vagy legalább is annak tűnik így… Ennyi idő után.
- Iker muszáj kétszer megkerülni a dolgot mi előtt rátérsz a lényegre?-korholtam le morcosan. Utálom amikor nem tér a lényegre, hanem csak célozgat és nekem kellene kitalálnom mire is gondol. Azt is tudom, hogy jelen pillanatban olyan vagyok, mint egy durcás kis gyerek, aki nem kapja meg az édességét, de hát utálom amikor ezt csinálja velem. Iker kinevetett. Őszinte… Zabolátlan és boldog kacaj volt ez… Szeretem hallani, ahogy nevet. Szinte úszok a nevetésében.
- Na jó mielőtt itt esel össze a kíváncsiságban…-nyögött fel és megpuszilta a homlokomat két lépés közt. A vállaimra helyezte a kezét és tovább sétáltunk lassan. A tengerparton sétálunk és így az egyik kezemben a szandám volt a másikkal a derekát öleltem át.- Azt kérdezte miért nem költözzünk össze ennyi idő után? Nem egy-két hónapja vagyunk együtt és azt hiszem tényleg igaza van. Mi lenne, ha összeköltöznénk Naty?
- Szeretnéd? Komolyan?-fordultam vele szembe és kíváncsian pislogtam rá. Egyszerűen látni akartam az arcát.
- Igen. Szeretném.-bólintott lassan. Meg fogta mind két kezemet.
- Csak egy kikötésem van.-jelentettem be hirtelen. Láttam az arcán az értetlenséget.- A vb után költözök hozzád. Előtte nem akarom elvonni a figyelmedet…
Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert megcsókolt. Hosszan, lágyan és érzékien. A térdeim is bele remegett.

- Ez mit jelent?-kérdeztem rá csendesen és még csak az arcomat cirógatta.

- Azt, hogy szeretlek…

…Hajnali 5 óra van és nem rég ébredtem fel. Már eszembe sem volt visszafeküdni, mert úgy se megy. A hatalmas ablak párkányra ültem és Ikert figyeltem ahogy hatalmas gyerek módjára átöleli a párnámat. Elmosolyodtam rajta. Iker… Ő egy nagyon rendes férfi. Aki kihúzott a gödörből. Nem hittem, hogy találok ilyen embert. Természetesen Heikkit is szerettem, de amik velem történtek megváltoztatott és most, hogy megtaláltam Ikert azt hiszem komolyabb lettem. Jó lehet, hogy ez csak részben igaz… Hiszen minden őrültségben benne vagyok amit Alvaro kitalál. De az élethez kell az őrültség is és a barátok is…

…A Suzukinál egész nap folyt a munka. A szerelők próbálták a gépeket teljesen tökéletes állapotba hozni, hogy a versenyzők minél jobb eredményt érjenek el. Alvaro jelen pillanatban Isaval beszélgetett. Látszólag minden rendben és ettől megnyugodtam. Talán a honfitársamat nem utálja a lány, hiszen még mindig nem ő tehet a történtekről. Az órámra pillantottam és rájöttem itt az idő.
- Alvaro öltöznöd kell!-szóltam oda és felsóhajtottam.
- Rendben.-először rám mosolygott, majd Isa felé fordult.- Edzés után folytatjuk a beszélgetést.
- Köszönöm és én itt leszek.-vonta meg a vállát a szőke nő. Csak figyeltem őket összefont karokkal és a barátom ellökte magát a szerelő doboztól. Alvarotól menet közben kaptam egy puszit és végül eltűnt a „színfalak” mögött. Tudtam egy jó 15 percbe bele fog telni mire elkészül. Előszedtem a bukó sisakját a zsákból, amiben tartjuk és elkezdtem előkészíteni gondoskodóan. Kicseréltem a plexit és áttöröltem. Isa neki dőlt az alkatrészes doboznak és engem figyelt először és egy árva szót se szólt. Nem tudtam mi jár a fejében, de nem is akartam inkább tudni.
- Miért csinálod ezt?-kérdezett rá komolyan.
- Mire gondolsz?-érdeklődtem miközben a sisak tökéletes állapotban volt. Előszedtem a két kesztyűt és azt apró kis védelmi eszközt amit a mellkasához szokott rakni.
- Itt vagy és szereted csinálni ezt a dolgot.-állapította meg, de ezt én is tudtam. Szeretem irányítani az Alvaro körüli eseményeket, hiszen sokkal nagyobb terem van mint a Forma-1-ben, bár azt is imádom és jelenleg egy apró kis gombóc van a gyomromban amikor arra gondolok, hogy következő hétvégén már magamra ölthetem az új egyenruhámat.
- Ugyan azt csinálom, mint régen. Csak más a környezet.-próbáltam magabiztosnak tűnni, miközben hátra dobtam a szőke hajtincseimet.
- Ezt jobban csinálod.-felelte csendesen először.- Van valami plusz a tekintetedben amit még sosem láttam. Óvod Alvarot és ez feltűnt.-csóválta meg a fejét Isa.
- Talán a közös múlt miatt van ez. De Sebire is vigyázok.
- Ha vigyáztál volna nem lépsz le.-vetette oda fog hegyről és én úgy tettem, mint ha nem is hallottam volna amit mondott. Nem vettem tudomást a flegma stílusáról.
- Ez most már az életem… És Sebastianra is ugyan így figyelek. De lehet… Igen lehet, hogy Alvarora jobban figyelek… Itt nagyobb a rizikó faktor… Itt hamarabb vége lehet mindennek… De amúgy ha nem tetszik valami egyszerűen ne szólj hozzám.-vágtam vissza keményen. Egyszerűen már elegem volt az állandó piszkálódásból. Tudom meg kell védenem magam amennyire csak tudom. Egy sunyi mosoly jelent meg az arcán, de nem szólalt meg csak egy kis szünet után.
- A barátod tud mindenről?
- Igen.
- Mindenről?-kérdezett vissza hitetlenül. Nem tudom, hogy miért hihetetlen ez ennyire. Tiszta lappal kezdtem mindent.
- Igen mindenről. Az elejétől a végéig.-fintorogtam.
- Nem zavarja?
- Nem. Ha most dolgom van. A piszkálásomat majd később folytathatod.-kaptam fel a sisakot és elindultam a kijárat felé. Inkább itt hagyom most mielőtt bármi rosszat mondanék.
- Semmi se lesz a régi.-kiáltott utánam tudálékosan.
- Azt hiszed ezzel újat mondtál nekem? Tisztában vagyok mindennel. Tisztában vagyok az átkozott helyzetemmel.-fordultam meg indulatosan és szét tártam a két karomat. A sisakkal sikeresen gyomron vágtam az érkező Alvarot.
- Aúú.-nyögött egyet a barátom miközben fintorogva megsimogatta a hasát.
- Bocsi nem akartam.-néztem fel rá motyogva.
- Addig jó míg nem egymást ütitek.-vigyorgott Alvaro mivel a mi arcunkra is mosolyt csalt…

…A nap gyorsan eltelt, de tényleg úgy éreztem, hogy nagyon gyorsan. A szabadedzésen Alvaro a motor beállításának a tökéletesítésén dolgozott és elmondása szerint kezd rájönni hogyan lehet minden tökéletes. Tudom, hogy fáradt és küzd, hiszen neki még teljesen új ez a kategória. Jelenleg interjút ad így egyedül maradtam a motorhomeunkban. A laptopomat nyomkodom amikor megszólalt a mobilom. Rá se néztem csak a fülemhez emeletem a készüléket.

- González.

- Szia Naty. Sebastian vagyok.-szólt bele csendesen a német a telefonba. Azonnal mosolyra szaladt a szám.

- Hogy vagy?

- Egész jól. Bár alig várom, hogy újra kocsiba üljek.

- Valahogy sejtettem.-nevettem el magam.- De jövő héten már autóba ülhetsz.

- És te is a csapatnál leszel.

- Teljes nagyságban.-bólintottam rá és közben kiléptem a böngészőből és hátra dőltem a széken.

- Kérdezhetek valamit Naty?

- Persze. Sebi baj van?-kérdeztem rá.

- Csak kérdezni akarok valamit.

- Igen?

- Hallottál valamit Rosieról?-lepett meg a kérdésével.

- Ezt miért pont tőlem kérdezed?-kontráztam vissza. Jobban nem is lephetett volna meg.

- Mert láttam, hogy Kínában milyen jól elbeszélgettetek… És…

- Sebastian egy hétvége alatt nem lettünk puszi pajtások a lánnyal. Fogalmam sincs, hogy mi van vele.-húztam meg a vállam. Nem árulhatom el neki, hogy mi a baj… Miért nem keresi a lány.

- Csak azt hittem… De mindegy… Milyen a MotoGp hétvége?-terelte el a témát és tudtam, hogy mosolyog.

- Olyan amilyen szokott lenni és szerencsére Alvaro még egészben van.-nevettem fel…

…Pár óra múlva a parkolóban ácsorgunk mind a hárman. Iker azt mondta, hogy értem jön és én rá várok. Alvaro és Isabel nem rég érkezett meg szintén. Szerencsére Isa a barátom jelenlétében mellőzi a szurkáló megjegyzéseket.
- Haza vigyelek?-érdeklődött Alvaro mosolyogva.
- Nem kell köszi. Iker értem jön.-vontam meg a vállam.
- Erre kíváncsi leszek.- motyogott Isa és úgy tettem mint aki nem vesz róla tudomást.
- Béküljetek ki!- csattant fel Alvaro, de erre valahogy egyikünk se reagált.
- Én nem haragszok senkire.-feleltem csendesen és egy puszit nyomtam az arcára, hiszen Iker parkolt le a kocsival és így inkább nagyon hamar a távozás mellett döntöttem… Talán miatta, de magam miatt is…