4. fejezet

 Órákat töltöttem Sebastiannal. Beszélgettünk, bár általában csak rólam kérdezett és a Forma-1-ről beszélgettünk. Hiába tereltem a témát rá mindig talált valami kibúvót. Sejtettem, hogy van valami baj, de biztosan csak idővel fog megnyílni felém és akkor talán elárulja, hogy mi is a baj.

Régen aludtam ilyen jót… Pontosabban régen aludtam ilyen jót szálódában, hiszen én sosem érzem otthonosnak ezeket a helyeket, de pedig már jó pár több csillagos szálódában fordultam már meg. Pont az oldalamra fordultam, amikor az éjjeli szekrényen lévő mobilom megszólalt. Halkan zenélt, de elég kitartó volt így csukott szemmel tapogattam ki a készüléket, majd szétcsúsztattam és felvettem.
- González!-szóltam bele álmos hangon.
- Még mindig alszol?-érdelődött Sebastian kicsikét szórakozottan.
- Azt hiszem.-feleltem bár ez annyira nyilvánvaló volt. Hiszen még a szemeimet sem tudom kinyitni.- Miért?
- 10 perc és indulnunk kellene, mert a rajtra se érünk ki a pályára a dugó miatt.-kotyogta lazán. Kellett pár pillanat, hogy felfogjam mit is mondott.
- A fenébe! Rögtön lent leszek.-csuktam össze a készüléket és már rohantam is a fürdőbe. Egyszerre mostam fogat és fésülködtem. A farmeremet kapkodva vettem fel és mire felrángattam magamra a ruhadarabot megbotlottam, aminek a következménye az lett, hogy elterültem a földön.
- Remek!- tápászkodtam fel a földről felsőmet is felvettem és az se érdekelt, hogy melyik az eleje. Magamhoz vettem a táskámat, amibe bele löktem a mobilomat és a kabátomat is előszedtem, mert elég nagy szürke felleg terül el egész Sanghaj felet. Egy év lesz, mire lejutok a földszintre hiszen a 67-en van szobám a 80-ból. Egy emeletet haladtam csak le amikor kinyílt az ajtó és a tegnap megismert finn lány lépett be a felvonóba.

- Szia.-mosolygott rám.

- Szia Naty. Felébredtél ezek szerint időben?-érdeklődött kedvesen.

- Igazából Sebastian hívott fel. Kapkodva készültem el.

- Megesik az emberrel.-nevetett fel.

- Pocsék dolog így kiugrani az ágyból.-forgattam a szemeimet, amin csak szórakozott. Igazából nem beszélgettünk, hiszen ő elmélyülten nyomkodta a mobilját. Felpillantottam kis idő elteltével és láthattam a hatalmas számsoron, hogy még csak a 47-en járunk. Megnéztem magamnak, hogy ki is csatlakozott hozzánk, ahogy kinyílt a lift ajtaja és azon nyomban elsápadtam. Hányingerem támadt. A térdeim pedig remegni kezdtek és meg kellett kapaszkodnom, hogy ne ájuljak el. Heikki áll velem szembe. Ő arcáról is hasonló dolgokat bírtam leolvasni. Rosie is csak felpillantott és egy nagyon halk ó-t ejtett ki a száján és próbált úgy tenni, mint aki itt sincs.
- Jó reggelt.-köszönt egyszerűen és neki támaszkodott a falnak és engem figyelt. Nem mertem ránézni. Egyszerűen még arra az oldalra se néztem amerre ő állt. Most még a lift is kétszer lassabban halad le felé, mint ez előtt. Miért csinálod ezt velem? Miért?
- Jó újra látni.-szólat meg Heikki csendesen pár perc, hallgatás után.
- Heikki…-kezdtem volna el a magyarázkodást, de a hangom egyszerűen elcsuklott. Rájöttem lehetetlen bármit is mondani ebben a helyzetben. Hiszen bántottam, úgy ahogy talán eddig senki se. Utálhat. Joggal utálhat.
- Tetszik az új hajszíned, de szerintem a barna jobban állt.-fecsegett úgy mint ha jó barátságban váltunk volna el.
- Heikki…-kezdtem el újra, de többre nem jutottam. Egyszerűen a nevénél többet nem tudtam kinyögni.
- Igen?- feltűnt neki végre, hogy ki akarnék nyögni valamit.
- Sajnálom.-végre sikerült a nevén kívül valamit sikeresen kimondanom. Bár nem hiszem, hogy erre volt kíváncsi. Nem mondott semmit se.  Csak néztük egymást és láttam, ahogy néha Rosie ránk pillant, de nem mert semmit se mondani. Milyen egyszerű lenne ebben a pillanatban, ha megnyílna alattam a föld és eltűnnék… Ezt helyre kell hoznom. Itt minden rajtam áll.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam…
- Ne beszéljünk erről.-kért csendesen, miközben a haját hátra simította és nagyot sóhajtott.
- De. Erről beszélnünk kell.- jött meg a hangom, de tudom ez csak ideiglenes dolog.
- Elég profi vagy a dolgok szőnyeg alá seprésében. Akkor bírd ki ezt is. Elmentél és kész. Alvaroval jól el voltál ezt tudom…-vágta rá és Rosie már leplezetlenül bámult minket.
- Honnan?-bár ez hülye kérdés. Aki figyelt az apró kis részletekre az rájöhetett erre.
- Néha napján megnéztem egy-két motor versenyt. Ott virítottál Bautista mellett, mint esernyő tartó. Ha már bujkálni akartál rosszul csináltad…
- Nem bujkáltam.-vágtam rá dacosan. Csak elmentem és nem bujkáltam.
- Akkor csak véletlenül tűntél el?-fintorgott rám.
- Beszéljük meg.-kértem megint szinte már könyörögve, de nem válaszolt.  Nem sokkal később Heikki kilépett a liftből majd én is követtem a finn lánnyal a nyomomban. Sebastian a bejárat előtt várt ránk. Tudtam, hogy ő is mindent látott, de egyszerűen nem beszélünk róla. A pályára tartó út sokkal hosszabbnak tűnt, mint bármikor. Kiléptem a cipőmből és felhúztam a lábaimat, hogy átkarolhassam, de legalább Rosie és Sebastian tökéletesen elbeszélgettek, miközben Tommi valami könyv szerűséget olvasott… Pár perc csend… Erre volt szükségem…

…Megérkeztünk a sanghaji pálya parkolójába. Az eső szemerkél is nagy lélegzettel indultam le a többiek társaságában a paddock bejárat felé. Egy új nap, egy új ütközet. Erre már a liftes esett után rájöttem. Sebastiannak ilyen-olyan interjún kell részt vennie a futam előtt és addig egyedül maradtam. Megismerkedtem pár emberrel a motorhomeban, akiket a pár év alatt még sose láttam, de persze találkoztam régi jó ismerősökkel is. Egy idő után azonban szűknek éreztem az épületet és elindultam sétálni. Fel akartam mérni a terepet újra… A karomban pihent a kabátom, mert éppen nem eset. Az utam a Lotus csapat felé vezetet igazából célirányosan. Nem adom fel és ha kell lekötözöm Heikki-t, hogy beszélhessek vele. Vagy legalább is egy csavarkulccsal megfenyegetem, hogy hallgasson végig. Bár tudom nem lennék ennyire bátor. Ahogy beléptem a csapat garázsában Heikki-t a nagy láda tetején pillantottam meg és szótlanul meredt maga elé.
- Szia!-köszöntem neki csendesen ahogy közelebb értem hozzá. Hűvösen rám nézett amin nem csodálkozok.
- Miért jöttél vissza?-tért a lényegre azonnal. Tudom már a liftben megkérdezte volna ezt, de nem voltunk egyedül.
- Sebastian miatt. Christian hívott és ide jöttem.
- Ő is haragudott rád. Már, mint a német. -válaszolta egy kedvűen vállrándítás után.
- De megtudott bocsátani.
- Sebastian olyan, mint egy kis kutya. Ha kedvesen szól hozzá valaki farok csóválva és nyáladzva rohan az illetőhöz.
- Ez most nem vicces.-jelentettem ki pedig tudom nem viccnek szánta.- Beszéljük meg.
- Mit Naty? Magyarázd el kérlek.
- Heikki akkor én azt láttam a legjobbnak. Talán most is ezt tenném. Pontosabban most is ezt tenném. Heikki egyszerűen tönkre tettük volna egymást. Te se tudtál rám nézni úgy, mint régen…-kezdtem el, de félbe szakított nagy meglepetésemre hangosabban szólt a kelleténél. Bár talán igazából rám kiabált, de megérdemeltem.
- Esélyt se adtál rá, hogy feldolgozzam a dolgot. Nekem is nehéz volt, nem csak neked!
- Ezért mentem el.
- Alvaro megértet? Vagy rajta nem láttad ezt?
- Bati már egyszer felkapart a padlóról és most is feltudott…
Észre vettem, hogy a szerelők minket néznek. Kivétel nélkül. Igazából nem is akarták leplezni a dolgot. Elszégyeltem magam. Nem a legjobb ötlet volt a garázs közepén letámadni, de innen legalább nem szalad el. Hiszen még ő volt az aki leordított.
- Minden rendben?-lépett közelebb Catherine csendesen. Ő se mert eddig közbe lépni, hiszen láttam ahogy az ajtóban állt végig és csak most, hogy nem szólaltunk meg erőt vett magán.
- Persze…Szia!-vágtam rá dacosan és igazán utálatosan.
- Tessék?-csodálkozott el.
- Kérlek menj el!-néztem rá nyomatékosítva a dolgot, mert semmi kedvem se volt jó pofizni vele.
- Ne dirigálj nekem.-kezdte el ő is emelt hangon. Heikki felé fordult, nyomot egy puszit a homlokára. Talán ő sem akarja azt, hogy a szerelői előtt két csaj összeverekedjen.
- Kicsim most az egyszer…
- Rendben. Várlak a motorhomeban.
- Rendben.- Catherine jó kis lány módjára elsétált és a szerelők úgy tettek, mint ha eddig nem hallgatóztak volna.
- Itt is akarsz maradni? Vagy behülyíted Sebit és eltűnsz, ahogy szoktál?
- Ha szerződést kapok aláírom. Ennyi.
- És akkor mi lesz Bautistával? Tudtommal Suzukis vagy.
- Két helyen leszek. Meg tudom oldani.-nagy meglepetésemre leugrott a ládáról és felém lépett. Megriadtam és nem bírtam megmozdulni. A lábaim földbe gyökereztek.
- Ha visszajössz kerülj el engem nagy ívben. Ne szólj hozzám és rám se néz. Catherine-re is ez vonatkozik. Ne bántsd!
- Nem is akartam.
- Nem bízok benned! Tudod merre van a kijárat.-mutatott a garázs ajtó fele és faképen hagyott.

Szótlanul rontottam ki a garázsból legszívesebben leordítottam volna mindegyiknek a fejét, hogy mit bámulnak. Végig trappoltam a paddockon és az egyik cölöpökön álló RedBullos létesítmény teraszán álltam meg. Megkapaszkodtam a korlátban és hatalmasat sóhajtottam. Ez mindig ilyen lesz? Mindig utálni fognak ennyire? Szipogásra lettem figyelmes és riadtan néztem körbe. Rosie gubbasztott a földön és sírt. Bátortalanul léptem hozzá.

- Jól vagy?-fogtam meg a vállát.

- Ühüm…Jól!- suttogta kisírt szemekkel. Homlokomat ráncoltam és leguggoltam hozzá.  Pár órával ezelőtt még nem volt ilyen pocsék a hangulata. Hiszen mosolygott és nevetett.

- Biztos?-kérdeztem rá újból. Bólogatott, de be kell vallanom nem győzött meg.- Idehívjam Sebit?

Azt hittem igent fog mondani hiszen rájöttem az itt töltött kis időben is, hogy jó barátok.

- Nem...dehogy nem.-vágta rá azonnal.

- Akkor... Az unokatestvéredet?-motyogtam. Elfelejtettem a nevét hirtelen.

- Tommit se… nem…-segített ki suttogva.- Mindjárt jobban leszek...

Simogattam a vállát némán, de aggódtam. Nagyon is… Leültem mellé és simogattam a vállát.

- Mond el mi a baj...-kértem csendesen remélve ha kiadja magából a bajt, akkor jobban lesz.

- Csak igazán hülye vagyok.-szipogott és zsepit nyújtottam neki.

- Tudom milyen érzés.-vallottam be, mire ő csak hangosan felnyögött.- Sajnálom.-motyogtam.

- Itt van Hanna.- bukott ki belőle

- Ezt nem is tudtam.-ráztam meg a fejem.

- Most jött... Már a pályán volt amire ideértünk.

- Akkor nem én vagyok az egyetlen meglepetés a hétvégén. Miért sírsz? Hanna miatt?-próbáltam rájönni, hogy mi is lehet a baj.

- Is...-vallotta be.

- Sebastian miatt?-Bólintott lassan, amin igazán meglepődtem.- Miért?-ráncoltam a homlokomat. Felsóhajtott. Rájöttem túlságosan lassan fogom fel az információkat.

- Hagyjuk inkább… Menj, biztos keres már.

Segítettem felállni neki és gondosan megtöröltem az arcát, hogy az elfolyt sminkje ne legyen túl feltűnő.

- Mesélj ha tudsz.-bátorítólag mosolyogtam rá.- Sokat hibáztam de titkot tudok tartani.

- Szerelmes vagyok Sebastianba.

Szipogta nagyon halkan és azt hittem dobok egy hátast abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta.

- Komoly?-kérdeztem vissza biztos ami biztos alapon. Bólintott.- Ohh....-nyögtem ki meglepetten. Felnyögött halkan és megtörölte a szemeit

- Tudja?

- Persze, hogy tudja. Mindent tud.-ezzel megint meglepett. Azt hittem nemet mond… Hogy ez olyan reménytelen plátói szerelem féle.

- Volt köztetek valami?

- Hónapok óta tart ez.-motyogta megtörten.

- Hülyít? De biztos ez Rosie? Nem csak úgy érzed?

- Teljesen biztos Natalien.

- Történt valami?- kérdeztem rá újra.

- Napokat töltöttünk együtt... Londonban, de még Finnországban is. Olyan volt mind végig, mint aki udvarol.

- Hmm...- suttogtam.- Lefeküdtél vele?

Ajkaiba harapva bólintott. Bár ez szinte csak formalitás volt ez a kérdés.

- Micsoda????? Ez komoly???

- Még a teszten… Az elsőn.

- Sajnálom... Tudod, hogy nem fogja elhagyni Hannat… Soha nem tenné.-nem tudtam vigasztalni. Egyszerűen most nem.

- Talán egyszer.-motyogta, de már nem sírt. Szomorúan pislogott rám.

- Nem hiszem...

- Bízok benne.-ismételte magát.

- Évek óta vannak együtt…-nyögtem ki végre ami végig a fejemben járt.

- Terhes vagyok.-már semmit se tudtam kinyögni. Egyszerűen nem hittem a fülemnek.

- Terhes vagy?

- Igen...-bólintott lassan.- Tőle!

- Tudja?

- Még nem. Senki sem tudja.

- Le kell nyugodnod most.

- Nem tudok… 20 éves vagyok.

- Meg kell próbálnod lenyugodni... Hogy gondolkodni tudj… Hogy mindent áttudj gondolni logikusan.

Újra pityergett… Megöleltem a lányt, aki ebben a pillanatban erősen csimpaszkodott belém is sírt. Annyira sajnáltam… Nem ismertem igazából, de féltettem… és rettentően mérges voltam Sebire. Hiszen tönkre teheti szerencsétlen lány életét. Más az, amit én tettem és törtem össze az életemet... De Sebastian szinte még egy gyerek lányt használt ki. Aki naivan bele szeretett.

- Beszélj vele.

- Nem ma fogok... Hiszen itt van Ő…

Felsóhajtottam. Erre gondolhattam volna.

- Mit keres itt Hanna?

- Szerintem még Sebastian se tudja.

Elhúztam a számat… Ez igaz lehet. Segítettem neki összeszedni magát, majd visszamentünk a motorhomeba és úgy tettünk mint ha semmi se történt volna…

…A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt. Az első rajtsorból a Red Bull versenyzői rajtoltak, Sebastian indult Webber elől. Alonso kiugrott a rajtnál és így az élre állt, de később boxutca-áthajtásos büntetést kap. A verseny elején baleset történt, emiatt bejött a biztonsági autó. Tonio szánkázott át a kavicságyon és magával rántotta a Toro Rosso-s Buemit és a Sauberes de la Rosa-t is. Ekkor többen kiálltak a boxba intermediate gumikért mivel úgy gondolták, erősödni fog az eső. Volt egy rossz érzésem, hogy ez hülye ötlet volt. De nem szóltam csak ücsörögtem a garázs sarkában a dobozon. Nico Rosberg vette át a vezetést Button és a két Renault előtt. Mivel az eső nem erősődött, a gumit cserélő versenyzők ismét a boxba hajtottak slick abroncsért, így Rosberg, Button, Kubica és Petrov nagy előnyre tett szert. Amikor megérkezett az előre jelzett eső, mindenki a boxba hajtott. Alonso a box bejáratánál megelőzte Massát, míg Hamiltont és Vettelt egyszerre engedték kiállásukkor, így egymás mellett haladtak a boxutcában. Gyomrom görcsbe rándult, mert tartottam attól, hogy Sebi fogja megszívni, de végül is ő nyert. Mindkettőjüket figyelmeztetésben részesítették a verseny után. A 19. körben a vezető Rosberg hibázott a 11-es kanyarban, Button pedig ezt követően megelőzte a németet. A 22. körben Alguersuari orrkúpjának darabjai szóródtak szét a pályán, ezért ismét bejött a biztonsági autó. Az új rajt után Hamilton számos versenyzőt előzött meg, egészen a második helyig jött fel. A versenyt Button nyerte Hamilton, Rosberg, Alonso, Kubica és Sebastian előtt…

…A verseny után elkísértem Sebit az összes megjelenésére amire kellett. Amolyan visszaszokás az egész. Némán ácsorogtak a barátom mellett és észre vettem páran engem néznek. Mi ilyen érdekes rajtam? Nem tudom.  De egyszerűen nem tudtam odafigyelni. Sebastian járt a fejemben és az, hogy mi lesz később vele és Rosieval.