55. fejezet

 Fogalmam sincs, hogy miként jutottam el a kórházba. Annyi biztos, hogy szóltam apának a történtekről, hiszen ott kell lenniük nekik is. Lexy a nyomomban volt. Igazából ő terelgetett. Ő tartotta jelenleg bennem a lelket hiszen nem nagyon tudom kézben tartani a dolgokat. Nem tudom megmondani, hogy melyik emeleten kötöttem ki. De egy biztos, hogy Rosie már itt van és Casillas is Andreas társaságában. Leroskadtam az első műanyag székre és hagytam, hogy Lexy közelebb sétáljon a többiekhez és érdeklődjön arról, hogy mi történt.

Túl sok minden jár a fejemben. Rengeteg minden amitől szinte szédülök. Egyszerre érzem a pánikot, félelmet és ettől egyszerűen rosszul érzem magam. Andreas sétált közelebb hozzám. Beszélni kezdett, de be kell vallanom nem értettem minden szavát. Láttam és hallottam, hogy beszél de a szavai nem jutottak el az agyamig… Nem fogtam fel csak annyit a mondandójából, hogy egy kocsit küldött a szüleimért és pár pillanaton belül itt lesznek.

-Naty…-ült le mellém és fogta meg a kezemet. Óvatosan csúsztatta tenyerét a kéz fejemre. Összerezzentem az érintésétől.-Utálhatsz… Elkéstem. Hibáztam. Túlságosan nagyot hibáztam.

- Nem a te hibád.-szólaltam meg rekedtes hangon.- Nem a te hibád Andreas. Tudod, hogy milyen Sergio. Túlságosan makacs. Sejtette, hogy tényleg van valami… De nem akarta bevallani, hogy igazunk van.

- Theresat és Santiagot is letartóztattuk.-motyogta maga elé és abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy ezzel engem akar vigasztalni vagy magát. Nem szólaltam meg csak megtöröltem az arcomat. Tudtam, hogy össze kell szednem magam, hiszen a szüleim nem láthatnak így. Elég lesz számukra megküzdeni azzal a ténnyel, hogy a fiúk fekszik ott a műtő asztalon. Ebben a szent pillanatban örülök, hogy a balesetem messze innen történt… Nem kellett ezt átélniük. Legalább is nem így. Bár tudom az a helyzet se volt egyszerűbb…

…Szótlanságba menekültem távol az ideges szüleimtől és Rosietól. Nem tudok semmit se mondani, amivel segíthetnék. Nem tudom mivel segíthetnék a két kétségbe esett szülőmön. Felsóhajtottam és hajamba túrtam miközben végig néztem a folyosón ácsorgó embereken. Jelen pillanatban azt se tudtam megmondani, hogy zavar e Iker jelenléte, hiszen ő is távolabb húzódott és senkihez se szólt egy árva szót se. Rosie anya hátát simogatta meg, miközben átölelte.

-Apa lemegyek egy kávéért. Kérsz valamit?-szólaltam meg miközben apa helyett foglalt mellettem.

- Nem kérek semmit se.-motyogta maga elé.- Kicsikém jól vagy?

- Persze.-biccentettem és megszorítottam a kezét. Apa nem szólt egy árva szót se. Túl sok mindent tudtam leolvasni az arcáról. Túl sok fájdalmat. Ebben a pillanatban valóban látszik rajta a kór… Szeme körül sokkal jobban látom a ráncait… Megöleltem.- Nem lesz semmi baj.

- Nem ilyen egyszerű te is tudod jól. Sokkal jobban tisztában vagy a helyzettel, mint itt bármelyikünk. Legalább is tőlem és anyádnál sokkal többet tudsz.

- Apa…-nyögtem fel.- Én… úgy gondoltam, hogy Segio kézben tudja tartani a dolgait.

- Ez egyikőtöknek se ment sose.

- Tudom. Lemegyek egy kávéért.-közöltem vele és megszorítottam a vállát. Csak biccentett és hagyta, hogy lesétáljak egy emelettel…

…Kellett a csend és a magány, hogy áttudjam gondolni a helyzetet ami körülöttem van.  Legnagyobb csalódást viszont az keltette, hogy a büfét zárva találtam. Így nem volt más választásom, mint a gépből kávét venni. Bele kortyoltam a fekete nedűbe és fintorognom kellett.

-Ez szar.-gondolkoztam hangosan és a teli poharat kidobtam a kukába. Felnyögtem és leroskadtam a földre. Neki dőltem a falnak és felhúztam a lábaimat, hogy

- Naty beszélhetnénk?-szólalt meg legnagyobb meglepetésemre Iker pár lépésnyire tőlem.

- Mert van nekünk miről beszélnünk?-kontráztam vissza és közelebb sétált hozzám. Hasonlóan tett ő is, hiszen leült velem szemben a földre.

- Naty a bátyád jól lesz.

- Műtőben van.-motyogtam magam elé és könnyeim végig gördültek az arcomon.- Nincs jól.

- De jól lesz… Bízz benne… Imádkozz érte.-suttogta. Nem szólaltam meg csak rápillantottam. Egyikünk se volt sose a szavak embere és nem is igazán vagyunk vallásosak. De talán ebben a helyzetben ez is egy megoldás. Megtöröltem az arcomat és hangosan szipogtam.  Percek teltek el némaságban. Azt hiszem Iker se tudta, hogy mit mondhatna nekem. Mit mondhatna amivel több lelket tudna belém önteni. Fájdalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból és a fejemet a falnak döntöttem. A fehér plafont bámultam.

- Kérdezhetek valamit?

- Miért ne?-vontam meg a vállam. Nem volt se kedvem se erőm dacolni vele.

- Nat…-nyögte ki a nevemet csendesen és megfontoltan.-Miért pont Ramos?... Miért nincs Ramos?

Kínomban felnevettem. Valahogy számítottam erre a kérdésre. Ismertem már annyira, hogy tudjam egyszer felteszi nekem majd ezt a kérdést. Csak azt nem tudtam, hogy mikor fogja feltenni nekem ezt a kérdést. Iker homlokát ráncolva pislogott rám és szinte tudtam, hogy azt gondolja elment a maradék józan eszem is.

-Jól vagy?-szólalt meg végül.

- Miért pont Ramos? Miért nincs Ramos?-ismételtem meg a kérdéseit mire csak bólintott. Pár pillanatig elgondolkoztam, hogy mit is válaszoljak. Hazudjak? Vagy éppen legyek őszinte? Veszteni valóm úgy sincs már. Ebben az egyben vagyok biztos.- Miattad… Válaszom mindenre Te vagy.

- Én?-lepődött meg.

- Igen te.-biccentettem. Nem tudom miért ezeket a szavakat használtam, de visszaszívni már nem tudom.

- Naty…-suttogta a nevemet, de a hangsúlya olyan volt, mint aki folytatni akarja a mondandóját, de csak ennyire jutott.

- Utólag rájöttem és rájöhettem volna, hogy gondjaink vannak. De nem láttam. Talán nem is akartam látni.-kezdtem bele egy monológba és fogalmam sincs miért osztom meg a gondolataimat pont Ikerrel.- Bíztam benned. Túlságosan megbíztam benned, hogy belássam… Úgy gondoltam, hogy te más vagy mint akikkel eddig dolgom volt, de tévedtem. Rohadt nagyot tévedtem… Ramos pedig a baleset után mellettem volt. Támogatni próbált, már amennyire lehetet.

- Tudott róla… Elejétől fogva tudott mindenről Ramos.-szólt közben, mintha ezzel magát is próbálná védeni.

- Tudom. Később megtudtam, hogy mindenki tudott róla csak én nem.-sóhajtottam fel majd folytattam.- Az külön élvezett volt, hogy akár mennyire is próbáltad leplezni bosszantott, hogy láttál minket együtt. Akár mikor… De talán Szilveszterkor főleg. Akkor kimondottan kiborultál… Ismerlek… Tudtam, hogy a te határaidat is feszegetem azzal, amit láttál.

Felsóhajtott hangosan, de nem szólalt meg. Eszembe jutott azaz éjszaka… Amikor piásan egymás határait feszegettük Ramosszal, hiszen mind a ketten kíváncsiak voltunk, hogy meddig mehetünk el… Casillas pedig kiborult amikor rajta kapott minket a konyhába.

-És miért nincs már melletted? Mert úgy veszem észre nincs itt.-tudom, hogy pontosan azért tett így, hogy visszavágjon a megjegyzésem miatt. Ténylegesen belém rúgott ezzel a kijelentéssel. Bele gondoltam az elmúlt időszakba és elszorult a torkom.

- Mert kezdett túl komolyra fordulni a dolog.-vallottam be miközben kinyújtottam a lábaimat. Plafont kezdtem bámulni, miközben Iker engem bámult.

- Komolyra fordulni?

- Szerelmet vallott. De nem akartam becsapni vagy hazudni neki. Tudod mit akartam igazából? Olyannak lenni, mint te… Érzelmek nélkül élni az életet. Lefeküdtünk… De néha csak jól szórakoztunk. Elmentünk moziba. Elkísért és támogatott abban, hogy bele fogjak a motorozásba… De én nem akartam bele szeretni… Nem is szerettem úgy ahogy ő gondolta. Így inkább lezártam… Lezártam ezt az egész kapcsolatot. Inkább… Mielőtt bárki jobban sérült volna… hogy ő jobban megsérüljön.

Elhallgattam és láttam rajta, hogy emészti a szavaimat. Talán túlságosan is őszinte voltam vele. Az is lehet, hogy egész kapcsolatunk alatt nem voltam ennyire őszinte vele.

-Miben támogatott Natalien?-mondta ki megfontoltam a szavakat, de éreztem egyre idegesebb.

- Tessék?

- Miben támogatott Ramos téged?

- Jelen helyzetben nem fontos.-vontam meg a vállam, mire ő úgy pattant fel, mint ha egy köteg gombos tűre ült volna rá. Csodálkozva néztem fel rá és nem értettem miért is van kiborulva. A bátyám fekszik a műtő asztalon… darabokban a családom és a saját életem… Fogalmam sincs, hogy mi fog történni.

- Mibe támogatott? –szinte rám ordított és összerezzentem a hangjától.

- Az ősszel motorversenyeken fogok indulni.

- Elment a maradék józan eszed is Natalien?

- Miért érdekel bármi is amit teszek?-tettem fel csendesen a kérdést, miközben talpra kecmeregtem. Azt hiszem eleget beszélgettünk és mielőtt újra felelősségre vonna a tetteim miatt jobb is ha befejezzük.- Neked nem velem kell foglalkoznod. Már egy senki vagyok számodra nem? Ha versenyezni akarok fogok is. Ha megsérülök megsérülök. Neked már nem értem kell aggódnod. Hiszen úgy tudom annyira odáig vagy egy másik nőért. Aggódj érte! Engem pedig hagyj békén! -jelentettem ki és nem érdekelt mennyire rúgok bele. Meg akartam sérteni. Azt akartam, hogy ő is érezzen fájdalmat. Legalább is egy kicsit szenvedjen ő is. Hátat fordítottam neki és arra döntöttem visszamegyek a szüleimhez. Ott akarok lenni, hogy ha kijön bárki a műtőből.

- Talán mostanában született volna meg a kis baba.-szólalt meg Iker csendesen. Annyira meglepődtem… Olyan érzés kerített hatalmába mint ha mellkason és gyomron vágott volna egyszerre. Megtorpantam, de megmozdulni nem tudtam. Földbe gyökerezett a lábam.- Gondolsz a dologra azóta?

Nem tudtam mit mondhatnék neki. Őszinte legyek vagy inkább hazudjak…

-Nem… El kell engedni a múltat…

…Hajnali 4 óra körül jár az idő és elküldtek minket a kórházból. Az orvosok szerint a bátyám műtéte tökéletesen sikerült. Elmondásuk szerint nincs már életveszélyben. Éjszakára altatni fogják, de talán a nehezén már túl van. A műtét sikeres volt és ebben a helyzetben talán ezt nem is mondhatjuk biztosra. Amíg nem gyógyul meg addig semmi se biztos.

Nem fogott a hely… Nem tudtam hova mehetnék. Lakásunkba nem akartam ma még visszamenni, hiszen nagy valószínűséggel a felfordulás ami ott fogadott… Nagy valószínűséggel köze van a történtekhez… A szüleimhez se akartam haza menni. Így hirtelen ötlettől vezényelve parkoltam le az ismerős ház előtt. Ide talán mindig visszatérhetek. Csengettem… Egyszer… Kétszer…Háromszor. Meghallottam az ismerős káromkodást és kitárult előttem az ajtó.

-Mi a büdös picsa van már? Tudod, hogy mennyi az idő? Normális ember ilyenkor alszik.-hallottam a szitkozódását, de amikor kitárta az ajtót szemét törölgetve félmeztelenül egyszerűen ledöbbent.- Naty… Minden rendben?

- Alvaro… Nem volt hova mennem…-kezdtem bele, de annyi minden járt a fejemben ebben a pillanatban, hogy nem tudtam összeszedetten beszélni.- Ma nem akarok egyedül lenni.-szipogtam csendesen.

- Baj van?-lépett közelebb hozzám és megérintette az arcomat. Könnyeim abban a pillanatban végig csurogtak az arcomon.

- Sok minden történt…Sergiot lelőtte Theressa… Ott voltunk a kórházban. Iszonyatos volt. Nem akarom soha többé ezt érezni.

Alvaro szorosan magához ölelt és kibukott belőlem a zokogás. Minden… Minden ami most történt tetőzött bennem.

-Kérlek nyugodj meg.-húzott magával és becsukta magunk mögött az ajtót. Nem tudnám megmondani, hogy miként kerültem a nappaliba a kanapéra de Alvaro engem ölel és én csak a könnyeimet törölgetem és hangosan szipogok. A motoros barátom jelenléte megnyugtat. Ezt ő is tudja, hiszen egy árva szó nélkül simogatja a hajamat. Idő kellett mire eltudtam mindent mesélni neki.

- A bátyád meg fog gyógyulni.

- Itt maradhatok éjszakára?

- Ezt meg se kellett volna kérdezned.-nyomott egy óvatos puszit a homlokomra…

54. fejezet

Napok óta Andreas szavai járnak a fejemben. Azon a beszélgetésen kattogok, ami az irodában történt… Theressa ilyen módon vágott át engem… Tudom, hülye módon bíztam benne. Bíztam pedig tudhattam volna, hogy milyen… Egyszer már szembe kerültünk ezzel a problémával és nem is tudtunk megbirkózni vele. Ő túlságosan bele folyt a drogos ügyletekben… én pedig azt hittem, hogy elvesztettem. Elindultam a lejtőn és nem tudtam… Nem is akartam visszafordulni. Egyszerűbbnek tűnt minden… Sodródtam az árral…

Egyedül vagyok a házban. Tudom, hogy Theressa ide fog jönni. Idehívtam és reménykedek benne, hogy végre választ kapok minden kérdésemre. A konyhába sétáltam és elővettem egy poharat amit teli öntöttem whiskeyvel. Valamit muszáj tennem, hogy a gondolataim lassuljanak. A kis zacskó amit Andreas elém vágott,  mi szerint az a barátnőm zsebéből származik itt pihen a pulton. Magyarázatot akarok. Nem akarok mást csak magyarázatot.

Jól gondoltam és Theressa időben érkezett meg. Halkan nyitotta ki a bejárati ajtót és kellett pár pillanat mire megjelent a konyhában. Ahogy megpillantottam a kis zacskót a tenyerembe rejtettem.

-Szia!-mosolygott rám. Fura… Ugyan az a mosoly jelenik meg az arcán mint régen. Ugyan az a mosoly amibe bele szerettem anno. Álca lenne? Minden egyes alkalommal hazudna nekem? Közelebb lépett hozzám és nyomott egy csókot a számra, de nem viszonoztam, ami miatt ráncokba szaladt a homloka. – Mi a baj Sergio?-tett egy lépést hátra és láttam rajta az értetlenséget.

- Ez nem ismerős?-mutattam fel a kis tasakot és abban a szent pillanatban a nő elsápadt.

- Nem tudom mi ez.-rebegte nem túl hitelesen.

- Andreas szerint ez a te zsebedben volt. A húgom kutatta át a dzsekidet és találta meg.

- A húgod meglopott?-csattant fel hirtelen amivel sikerült elárulnia magát. Hiszen ezzel a kifakadással elárulta magát. Elhallgatott és egyikünk se szólalt meg. Theressa idegesen kezdett egyik lábáról a másikra billegni.

- Ez a tied?-kérdeztem rá újra. Csak látszólag vagyok nyugodt. Belül majd felrobbanok. Azt a határomat súrolom amit nehezen tudok féken tartani. Hirtelen mozdulattal akarta kitépni a kezemből a kis zacskót, de ugyan olyan hevességgel kaptam el a nő kezét és nyomtam le az asztalra. Hangosan felszisszent, de ebben a szent pillanatban nem érdekelt, hogy fájdalmat okozok neki. Válaszokat akarok kapni. Összenéztünk Theressaval és láthattam, hogy az arca egy csapásra megváltozott. A vonásai megkeményedtek és hirtelen gúnyosan nevetni kezdett. Meglepetten engedtem el a kezét és léptem egyet hátra. Nem értem… Egyáltalán nem értem a viselkedését.

- Te mindig is olyan naiv voltál Sergio.

- Tessék?

- Mindig is az orrodnál fogva vezettelek... Vezettünk.

Meglepett a többes szám… Egyszerűen meglepett, hogy nem csak magára gondol. Lilla hajú nő a csuklóját dörzsölgeti fintorral az arcán.

-Kiről beszélsz?

- Tessék?-tette hirtelen az ártatlant.

- Kiről beszélsz? Kivel vezettek az orromnál fogva?

- Nem mindegy?-húzta meg a vállát nevetve a nő.- Eddig se vetted észre, mert egy idióta marha vagy. Úgy vezettelek az orrodnál fogva ahogy csak akartalak… Mert te naiv… Inkább bedőltél nekem, mert addig se gondoltál a cuki kis finn csajra. Mit ne mondjak… Sergio még mindig piszok jó az ízlésed. Mindig is a csinos nőkre buktál.

Minden féle vonzalom, szimpátia és szeretett amit éreztem valaha Theressa iránt egy pillanat alatt elpárolgott. Gyűlölet és düh gyűlt bennem… És mind féle más érzés, hogy átvertek. Nyíltan átvertek és még szórakozik is rajta. Felkaptam az üres üveg poharat a konyhapultról és elhajítottam. Hangosan csattant a hűtő ajtón százfelé törve. Theressa remekül lépett el, hogy még véletlenül se sérüljön meg.

-Kinek dolgozol Theressa?-ordítottam rá. Először összerezzent a hangomtól majd felkacagott.

- Gondolkozz González. Hamar rájöhetnél.

- Mond meg!-kaptam el a kezét és az se érdekelt ha eltöröm a csuklóját. Tudni akartam az igazat és el is érem valahogy.

- Santiago mindig is tudta, hogy nem az eszed az erősséged.

- Te annak a mocsoknak dolgozol?-döbbentem le, de az ujjaim erősebben zárultak a vékony csuklója köré.- Mi a büdös francot akartok tőlem?

- Van az a pénz amiért az embereid is elárulnak…kivéve az a vörös kis kurva, mert ő ártatlan és benyalta Andreas szövegét. Végre valahára annak az idiótának is sikerült nőt szerezni… Kezdtem azt hinni már, hogy meleg.

Nem szólaltam meg hiszen a szavai visszhangoztak a fejemben… Embereim… Pénz… Meglepetésemre a szabad kezével megpaskolta az arcomat.

-Tökéletesnek bizonyult a céged, hogy egy-két helyre eljuttassuk országon belül a drogot… Pénzt… A tudtodon kívül. Jól járt Santiagio, de én is… Minden egyes alkalommal megkaptam a jutalmamat. Így is… Úgy is…-vigyorgott a képembe gúnyosan, de nekem abban a szent pillanatban elszállt az agyam… Lekevertem neki két hatalmas pofont…

 

 

***

 

Kora délután érkeztem haza. Fáradt vagyok. Túlságosan hosszú volt a hétvége és az utazás is. Jelenleg nem vágyok másra mint egy forró fürdőre és arra, hogy kinyújtóztassam a lábaimat. Holnap kicsábítom Alvarot a pályára… Nagyon úgy se kell megerőltetnem magam, mert jön ő az első szavamra is. Előhalásztam a táskámból kulcsaimat és benyitottam a lakásba. Meglepetésemre csend fogadott ami egyenesen arányos volt, hogy a bátyám még mindig nincs itthon. A táskámat ledobtam a nappaliban és a hajamat kiengedve indultam el a konyha felé… Megtorpantam az ajtóban…

-Mi a franc?-kérdeztem hangosan. A földön üveg szilánkok hevernek több fele. Óvatosan léptem át és a pultra pillantottam ahol szintén összevissza vannak borogatva a dolgok. Gyomrom rögtön egy gombócba ugrott és eluralkodott rajtam egy fullasztó érzés. Sergio aki állandóan pedáns és rendszerető nem hagyná így a lakást. Történt valami… Előszedtem a mobilomat a farzsebemből és a bátyámat hívtam… De semmi… Csak csöng… Csöng és csöng…

-Baj van… Kurva nagy baj van.-állapítottam meg és előszedtem a slusszkulcsokat. Egyetlen ötletem van, hogy hol keressem a bátyámat és azaz irodája…

…Futva értem fel az emeletre. Csend uralkodott a folyosón. A recepciósnak is lejárt már a munkaideje, hiszen senki sincs itt. A torkom még mindig a szívembe dobogott. Ez a csend csak erősíti bennem a rossz érzést. Erőteljesen szitkozódva rángattam meg a bezárt folyosó ajtót.

-Natalien?-szólalt meg mögöttem egy nő és összerezzentem a hangja hallatán. Lassan fordultam meg és kinyitottam a számat. –Hogy kerülsz ide?

-Öhhmmm…-kezdtem volna bele a magyarázatomba, de megakadtam ott, hogy elfelejtettem a nőnek a nevét.

- Lexy vagyok.

- Igen… Bocs… Csak régen találkoztunk. Elfelejtetem…

- Semmi baj. Minden rendben?-lépett közelebb hozzám a nő.

- Nem találkoztál Sergioval? Azt hiszem akadt egy kis gond.

- Most jöttem be én is.-vette elő a kulcsait és engedett be az ajtón.Végig rohantam a folyosón és berontottam Sergio irodájába, ami ugyan olyan képen festett mint a lakásunkban a konyha. Fel van forgatva minden… A szék felborítva a tér közepén. Papírok szanaszét hevernek az asztalon, fiókok kiforgatva,

- Ezt nem hiszem el.

- Natalien mi folyik itt?

- Nem tudom.-csattantam fel.- Most jöttem haza Montrealból és ez fogadott. Otthon is minden romokban áll.-vörös hajú nő homlokát ráncolva pislogott rám, majd előkapta a mobilját. Kellett pár pillanat mire megszólalt.

-Andreas… Kicsim azt hiszem baj van. Most borult minden.

Nem tudtam mit mondhatnék… Hiszen itt most tényleg baj van… Nagy baj van.

 

 

***

Mit ne mondjak nem éppen életem legjobb döntése volt idejönni? De elég tételt akarok venni minden egyes sérelmemért… Szám egy pillanat alatt megtelt vérrel, azonban Santiago legnagyobb meglepetésére felnevettem miután köptem egyet.

-Szinte sejtettem, hogy a te kezed van ebben az egészben.

-Dehogy sejtetted González. Dehogy sejtetted.-forgatta a szemeit. Nem az volt a legnagyobb meglepetés, hogy Theressát követve idejutottam hanem az, hogy az ajtón belépve nemes egyszerűséggel megütöttek.-Úgy vezettünk az orrodnál fogva ahogy csak akartunk.

- Dögölj meg Santiago.-morogtam és megtöröltem az kézfejemmel a számat.

- Gondolkozz kicsit Sergio. Szerintem te közelebb állsz ehhez a dologhoz mint én.-nevetett fel. Theressa a közelébe sétált és megpaskolta az arcát.- Tudhattam volna, hogy igazad lesz Kis Csillag. Férfi, akit úgy manipulálsz, ahogy csak akarsz. Talán még könnyebb is volt minden, mint gondoltuk.

Nő csak egyszerűen megvonta a vállát, majd kezébe vett egy poharat és bele kortyolt. Körbe pillantottam és meglepetésemre hárman maradtunk a kocsmában. Theresa le se vette rólam a tekintetét, miközben Santiago fel-alá járkált körülötte. Csak úgy sütött belőle a fölényesség. Kezemet lassan csúsztattam hátra és markoltam rá a fegyverem markolatára.

-Megmondtam, hogy tönkre teszlek Sergio. Régen keresztbe tettél nekem.-nyögött fel színpadiasan. Eszembe jutott mire gondol. Pontosan arra, amikor miattam bukta el a több milliós üzletét… Arra gondoltam, hogy jót cselekszek amikor Andreas segítségét kértem. Az üzletet megtudtam hiúsítani, de pontosan ezzel a cselekedettel löktem magam a lejtőre. Egy szállal se voltam jobb mint Santiago… Évekig segédkeztem kétes ügyletekben… Ha nem mostam volna magam (nagyjából) tisztára évekig ülnék a sitten ezekért az ügyletekért. Hirtelen rántottam fegyvert és amikor Santiago megfordult… Meglepődött… Majd nemes egyszerűséggel kacagni kezdett.

- Csak tudsz még meglepetést okozni. De azt hiszed félek tőled?-tett egy lépést felém. Meg se rebbent a szeme.- Nem vagy semmi más csak egy báb.

- Rég nem vagyok báb. Megvédem a családomat.

- Akkor tedd meg.-még egy lépést tett felém és a homlokának támasztotta a fegyverem csövét. Kezem nem remegett meg egy pillanatra se csak erősebben markoltam a pisztolyt. Santiago se tűnt úgy, mint aki meg akarná változtatni a döntését. Simán feláldozná magát csak, hogy ő nyerjen.- Akkor tedd meg Sergio… Vagy olyan bátor, hogy megtedd? Vagy nem számít, hogy mennyit veszíthetsz? Anno amikor katona akartál lenni is csak a bábunk voltál semmi több.

- Akkor tudtam, hogy miben veszek részt… Amikor az ötletedben segítkezve fegyvert csempésztem…-sziszegtem a képébe, mire csak egy fölényeskedve elvigyorodott.- De megváltoztam!

- Az olyan emberek mint mi nem változzunk. Te se vagy különb Sergio.

- Dobd el a fegyvert Sergio!-szólalt meg Theressa és ahogy rápillantottam meglepődtem. Határozottan szegezi rám a pisztolyt. Nem látom rajta a megilletődöttséget. Nagyon is tisztában van vele, hogy mit is tesz jelenleg.

- Ne szórakozz velem Theressa!-nyögtem fel gondterhelten, de próbáltam nem tudomást venni róla.

- Mondtam valamit Sergio! Dobd el a fegyvert!-ordított rám, azonban ebben a szent pillanatban meglepetésünkre Andreas rontott be a helységbe. Magabiztosan fegyvert szegezve a nőre.

- Inkább te dobd el a fegyvert Theressa.-véleményezte. Összenéztünk a férfival és egy fél oldalas mosoly jelent meg az arcán. Pedig tudom egyáltalán nem vicces a helyzet. Még mindig sakkban tartom Santiagot, Theressa engem, míg őt Andreas.

- Már csak te hiányoztál.-horkantott fel a nő. Andreas alig észre vehetően közelített a volt barátnőm felé, de ő inkább velem foglalkozott.

- Tedd le a fegyvert Theressa.

- Fogd be Andreas! Semmi közöd ahhoz, hogy mi folyik itt. Takarodj innen!-csattant fel hisztérikusan a nő, míg Santiago harsányan kacagni kezdett.

- Milyen irónikus a sors? A régi hármas… Hogy is mondtátok régen? Tűzön vízen át? Most pedig itt vagytok. Egymás ellen.

- Kussolj! Kussolj Santiago, ha jót akarsz magadnak!-löktem rajta egyet. Hirtelen történt minden, miközben az előttem álló bártulajdonosra figyeltem. Andreas próbálta leszerelni Theressát, hiszen a nő ránk koncentrált és abban a pillanatban lövés gördült el amikor meglepődött a rendőr tettén… A testembe pedig iszonyatos fájdalom nyilallt… Nem tudtam hirtelen, hogy mi történt velem… Lepillantottam és a kezemet a hasamra szorítottam. Megéreztem a ragacsos meleg dolgot a tenyeremben. Vérzek… Vérzek… Tehát engem ért a golyó… A lábaimból eltűnt az erő és összeroskadtam.

 ***

 

Idegesen járkálok fel és alá az irodában. Viszont Lexy az ajtó mellett ül fegyverrel a kezében. Látom rajta, hogy ideges… Valamit tud, amit én nem.

-Meg akarom keresni a bátyámat.-jelentettem ki és indultam meg az ajtó felé, de ő nemes egyszerűséggel elém ugrott és visszalökött a helységbe. Megtorpantam a tette miatt és csodálkozva pislogtam rá.

- Nem mehetsz innen sehova Natalien.

- Tessék?-fakadtam ki hisztérikusan.- Miért ne mehetnék?

- Mert megígértem Sergionak és Andreasnak is, hogy ha bármi történik vigyázok rád. Ha tudom, hogy történik valami nekem azaz elsődleges feladatom, hogy téged biztonságban tudjalak.

- Mert jelenleg történik valami?-kontráztam vissza remélve, hogy valami biztosat megtudok. Nő idegesen rágcsálta az ajkait és láttam rajta, hogy habozik. Tudtam, hogy valami tényleg történhet itt, de nem igazán tudja, hogy elmondhatja e nekem.- Lexy mi a fene folyik itt? Az iroda fel van forgatva… A lakásunk olyan mint ahol dulakodtak… És a bátyámat elnyelte a föld.

- Andreas Santiago kocsmájába ment mert úgy tudja ott van Sergio.-sóhajtott fel és lefagytam. Teljes őszintén lefagytam. Santiago… a kezdetektől ettől tartok mióta megtudtam, hogy a férfi is Madridban van és megjelent Theressa a lakásunk előtt… Lexy szótlanul várta, hogy a puzzle darabjait szó szerint a helyére rakjam.  Santiago- Theressa- Sergio… Santiago-Theressa-Sergio…

- A bátyám bajban van?

- Nem tudom.-rázta meg a fejét a vörös hajú nő. Arcáról tényleg a tanácstalanságot és a tehetetlenség fura egyvelegét tudtam leolvasni.- Natalien nekünk most nincs más lehetőségünk mint várni.

- Nem akarok várni.-csattantam fel. A mobilom zenélni kezdett… Idegesen kaptam elő a zsebemből a készüléket és Rosie nevét olvastam a kijelzőn.

-Rosie nem akarok most veled beszélni.-csattantam rá és meglepetésemre csak a nő szipogását hallottam.-Rosie… Baj van?

- Naty… Baj van. Sergio kórházba került…

 

53. fejezet

 Madrid pár nappal korábban…

 

…Fáradtan sóhajtottam fel az íróasztalom mögött. A laptopomat összecsuktam és a homlokomat megtámasztottam a tenyereimen. Fáradt vagyok testileg és lelkileg is. Napok és hetek óta tudom, hogy valami folyik körülöttem. Olyan dolog, amibe nekem nincs bele szólásom.

-Hoztam neked reggelit.-szólalt meg az irodám ajtajában Rosie. Meglepetten kaptam fel a fejemet és lepődtem meg rajta, hogy itt áll előttem.  Apró kis bátorító mosollyal az arcán pislogott rám.- Bejöhetek?

- Persze.-pattantam fel az asztal mögül hiába fájt minden végtagom. Hosszú ideje meg se mozdultam így nehezemre esett minden mozdulat. Rosie gondosan letette az asztalra a szatyrot, majd szorosan megölelt. Jól esett, hogy valaki ennyire törődve ölelt magához.

- Egész éjszaka itt voltál Sergio?-lépett el tőlem és megérintette a borostás arcomat.

- Nem is…

- Nekem ne hazudj…-rázta meg a fejét.

- Sok a munka Rosie.-húztam meg a vállam és visszaültem az asztal mögé. A finn nő is helyett foglalt miután megigazította magán a nyári ruháját. Gondosan kipakolt a papír zacskóból miközben kezembe vettem a kávémat és bele kortyoltam.- Életet mentesz ezzel a kávéval.

- Jobb lenne ha kicsit kiszabadulnál innen. Menjünk el innen.-szorította meg a kezemet. Elmosolyodtam miközben összekulcsoltuk az ujjainkat. Meglepett, hogy nem húzta el a kezét tőlem.

- Neked nem a következő utazásra kellene már koncentrálnod? Úgy tudom hétvégén Angliában lesz futamotok?

- Holnap után repülök haza.-vonta meg a vállát a lány.- Velem töltöd akkor a napot Sergio?

- Mennyire örülne neki a kapusod, ha velem töltenéd a mai napodat?-tettem fel gondosan a kérdést.

- Ne foglalkozz Ikerrel.

- Nem akarlak bajba keverni.-feleltem teljesen őszintén.- Szerintem nem díjazná ha tudná, hogy a szerelme az exe bátyával lóg.

- A barátom vagy. Akinek szüksége van a figyelemre, mert úgy veszem észre gondja van. Túl nagy gondja.

- Ezt honnan veszed?-tettem fel kicsikét ingerülten a kérdést. Miért van olyan érzésem, hogy a húgom szája járt megint? Hiszen nem véletlenül vesztünk össze legutóbb. Theresán és a többi dolgainkon. Rosie ajkai egy pillanat alatt vonallá préselődtek és feszülten kezdett fészkelődni a széken. Meg se kellett szólalni és tudtam, hogy kinek a keze van a dologban.- A húgom kavart? Ő beszélte tele a fejedet?

- Sergio kérlek nyugodj le.

- Mit mondott neked Natalien?

- Semmit.-emelte fel a kezeit Rosie védekezően. Egy pillanat alatt felszaladt a vérnyomásom és nagyon jól tudtam… Tudat alatt tudtam, hogy baj van. Viszont bízok annyira magamban, hogy tudjam kézben tudom tartani a dolgokat.

Felsóhajtottam és próbáltam kordában tartani az indulataimat, amikor hangzavarra lettünk figyelmesek.Az ajtó felé fordultunk és rájöttem a titkárnőm Suzzy próbálja kint tartani az illetéktelen személyt az irodámból.

-Sergio sajnálom.-nyögött fel, amikor Andreas már bent volt az ajtón. Rosie csodálkozva pislogott rám és húzódott a fal felé a székével együtt. Tudom ebben a szent pillanatban ő is mindenhova kívánja magát csak ide nem.

- Semmi baj Suzzy! Magunkra hagynál?-kérdeztem rá udvariasan. A fiatal nő lassan bólintott és magunkra hagyott. Néma csendbe vártuk, hogy a nő megtegye a kérésemet, majd egyszerűen a rövid nadrágos hátra csapott baseball sapkás barátom felé fordultam.

- Mit keresel itt Andreas?

- Beszélni akarok veled.-jelentette ki.-Négy szem közt.

- Rosie előtt nincsenek titkaim.-vágtam rá és a nőre pillantottam, aki még mindig kényelmetlenül fészkelődött a széken.

- Sergio…-nyögte ki kényelmetlenül a nevemet Andreas. Láttam, hogy hatalmasat nyelt és bele nyúlt a zsebébe, majd egy laza mozdulattal az asztalra dobott egy fehér kis zacskót.-Ugye tudod ez mit jelent?

- Ez honnan van?-emelkedtem fel a székemből.

- Theresa-tól van.

- Honnan veszed, hogy tőle van?

- A húgod nyúlta le a dzsekijéből.-vonta meg a vállát lazán. Rosiera pillantottam aki ugyan olyan tanácstalanul pislogott rám, mint amilyen én vagyok. Lassan fejtettem meg a szavai jelentését és esett le az a bizonyos tantusz.

- Te tolvajt csináltál a húgomból?

- Egy szóval se mondtam neki, hogy lopja el.-emelte fel Andreas védekezően a kezeit.- Ne minket okolj Sergio… Egyszerűen nem látod a fától az erdőt… Vagy inkább nem is akarod látni. Theresának mindig is gondjai voltak. Santiago pedig mindig is segédkezett, hogy a gondjai nagyobbak legyenek.

- Ezer éves dolgokról beszélünk most Andreas… Változnak az emberek.

- Arra gondolsz, hogy Theresa miután eljátszotta a halálát sikeresen elvonult egy drog klinikára?-nevetett fel a rendőr kicsikét gúnyosan.- Azt hittem megváltoztál Sergio. De ugyan úgy az orrodnál fogva vezet Theresa… Ezzel együtt Santiago is.

- Mire készülsz?-vetettem oda neki.

- Nem hagyom, hogy megint Santiago nyerjen… Legutóbb is rád hallgattam és minden elbaszódott… Most viszont kezembe veszem az irányítást. Sittre küldöm azt a férget és a ha kell Theresát is. Ha tetszik ha nem.-jelentette ki szigorúan. Tettem egy lépést felé és a szemébe néztem.

-Serg…-hallottam meg Rosie bátortalan hangját, de nem foglalkoztam vele.

- Mi lesz ha nem engedem?

- Téged is félre állítalak az útból…

 

***

 

Montreal vasárnap reggel…

 

Összehúztam a kabátot magamon miközben a kávémat éppen letette az asztalra Tamara. Hálásan rámosolyogtam és örültem a fekete nedűnek.  Szükségem van rá.

-Ugye tudod Natalien, úgy festesz mint a mosott rongy.

- Tommi olyan kedves vagy így korán reggel.-nevettem fel kínomban.  A finn férfi mosolyogva foglalt helyett velem szemben. Azt hiszem neki sincs melege, hiszen a vastag kabátot viseli a csapat színeivel.

- Csak az igazat mondtam.-vonta meg a vállát.

- Gondolom.-sóhajtottam fel.- Olyan az időjárás, mint ha Angliában lennénk. Utálom ezt. Utálom az esőt és a hideget.

- Pedig lehetnél most ott is. Úgy tudom jelenleg a MotoGp ott versenyez.-jelentette ki egy ártatlan váll rándítással megtoldva. Végül is nem bántásnak szánta a megjegyzést. Inkább amolyan tájékoztatás gyanánt.

- Tommi az később fog megtörténni.-forgattam a szemeimet. Valahogy számítottam rá, hogy előbb utóbb el fogja hozni ezt a dolgot a finn férfi. Hiszen neki a német barátunk érdekeit kell néznie… Talán mondhatjuk azt, hogy ez is a munkája része.

- Naty el kellene mondanod Sebastiannak, minél előbb. Nem a sajtótól kellene megtudnia.

- Ugye tudod nem leszek én akkora szám, hogy a sajtó írjon rólam.-horkantottam fel és bele kortyoltam a kávémban.

- Ugye tudod, hogy hülyeséget beszélsz? Nőként egy férfi sportban? Simán írni fognak rólad. Naty ne a sajtótól tudja meg Sebi.

Nem szólaltam meg csak a homlokomat ráncoltam. Tudom, hogy igaza van Tomminak. Lassan tettem le a bögrémet és sóhajtottam fel.

-Ugye tudod, hogy mi a véleménye Sebastiannak a motorozásról?

- Ugye tudod, hogy Sebastiannak egyedül azért van baja a motorozással mert Rosie odament dolgozni és nem ide.

- Ugye tudod, hogy ez nem ki fogás… És az unokahúgod jelenleg egy csalfa kapusért van odáig. Tudod a rózsaszín köd meg hasonlók.-forgattam a szemeimet és bele kortyoltam a bögrémbe ismét. Lehet átléptem egy bizonyos határt, de meglepetésemre Tommi hangosan felnevetett. Csodálkozva pillantottam rá.

- Mi van ha annyira nem is rózsaszín köd már az a köd?

- Nekem mindegy milyen színű az a köd csak Sebastian maradjon ki ebből a játékból. Nem akarom újra a padlóról felkaparni.-sóhajtottam fel. Csend állt be a beszélgetésünkbe és kínosan mind a ketten más felé bámultunk. Nem tudtam mit mondhatnék neki, hiszen nem akartam a rokonát sértegetni, de arról se tudtam még több szót váltani, hogy mikor kellene Sebastiannak elmondanom a motorozást. Óvatosan simult a kezemre Tommi tenyere és csodálkozva pillantottam rá.

- Ha őszinte vagy vele melléd fog állni.

Nem válaszoltam, hiszen ebben nem igazán voltam biztos benne. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Sebastian bármilyen formában mellém fog állni…

 

***

 

Anglia Silverstone vasárnap délután…

 

Felsóhajtottam miután kibújtam az esőkabátomból. Tökéletesen megmutatja az időjárás, hogy hol vagyunk. Anglia… Egész nap szürkeség volt és a versenyre megkaptuk az igazi égi áldást. Szakadt és be kell vallanom csodálkozok, hogy egyáltalán motoron tudtam maradni. Ezek mellett igenis boldog vagyok, hogy az ötödik helyen értem célba. Ebben az időben ebben a körülményben igen is fontos pontokat szereztem ezzel az ötödik hellyel. Év végén sokat jelenthet még a bajnokságban, hiszen a gyári Yamahás Lorenzo és Spies is bukott, de emellett még a Hondás Simoncelli versenye is a kavicságyban ért véget.

Lassan váltam meg a gerincvédőmtől és kezdtem összepakolni a dolgaimat amikor kopogtak.

-Igen?-szólaltam meg és meglepetésemre Rosie jelent meg a látóteremben ahogy az ajtó felé fordultam. Gresini Hondás kabátot viselt és a haját összefogta. Látom rajta, hogy fáradt ő is és emellett talán kicsikét kínosan is érzi magát még mindig a közelemben.

- Szia Alvaro.

- Te hogy kerülsz ide?-tettem fel őszintén a kérdést.

- Bejöttem az ajtón. Igazából mindenki úgy el van a saját kis világában, hogy észre se vették azt, hogy nem a Suzukihoz tartozok.-vonta meg a vállát egy apró mosoly kíséretében.

- Pedig elég feltűnő vagy.-vágtam rá és felnevetett. Esküszöm bele fáradtam, hogy utálatos legyek vele. Vagy is inkább nem is rá haragszok már. Casillas valahogy jobban idegesít még mindig.

- Alvaro beszélhetnénk?-tett egy óvatos lépést felém miután ellenőrizte, hogy biztos becsukta-e az ajtót.

- Gondolom azért jöttél, hogy beszélgessünk… És ha te beszélgetni akarsz velem akkor gondolom valami gond van.-sóhajtottam fel.- Találgathatok?

- Csak a tanácsodat akarom kérni.

- Tanácsomat.-horkantottam fel miközben felvettem a pulóveremet, hiszen abba hagytam a vetkőzést. Nem fogok jelen pillanatban megválni a bőrruhámtól, hogy egy szál gatyába flangáljak a finn nő előtt. Összehúztam a cipzárt és helyet foglaltam az egyetlen üres széken.- Ugye nem arról akarsz társalogni velem, hogyan szakíts Casillas-szal?

- Sergio-ról akarok beszélni.

- Milyen Sergio-ról?-lepődtem meg.

- Gonzálezről. Natalien testvéréről.-próbálta megértetni velem, hogy kire is gondolt. Homlokomat ráncolva pislogtam Rosiera, aki türelmesen várt. Várt, hogy összerakjam a képet.

- Mibe keveredett Sergio?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Teljesen nem tudom.-rázta meg a fejét.- Csak része se voltam egy beszélgetésnek, amiből lehet jobb lett volna ha kimaradok.

- Milyen beszélgetés?

- Sergio és a rendőr…

- Andreas…-segítettem ki, hiszen volt egy sejtésem kiről is beszél jelenleg.

- Elmondása szerint Sergio barátnője Theresa bajba akarja keverni. Elméletileg Natalien drogot talált a nőnél.

- És mit vársz tőlem Rosie?-csodálkoztam el.

- Segítséget. Féltem Sergio-t, de rám nem hallgat. Talán az egyetlen személy aki még tud rá hatni az Natalien, de ő a történtek miatt szóba se áll velem.

- Mert szerintem rám hallgatni fog?

- Igazából te vagy az egyetlen reményem. Nem akarom, hogy bármi történjen Sergioval. Fontos nekem. Nagyon is.-motyogta a mondat végét. Valahogy nem volt erőm már kötözködni vele, hiszen látom rajta, hogy igen is komolyan érinti a dolog.

- Megpróbálok beszélni vele.-bólintottam és legnagyobb meglepetésemre közelebb lépett hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.

- Köszönöm és jó utat haza felé Bati.-mosolyogott rám és elindult ki felé az ajtón, de megtorpant. A húgommal találta magát szemben.- Szia Sara.

- Szia.-üdvözölte lelkesen a testvérem. Tudom, hogy ismerik egymást és barátkoznak is. Viszont legnagyobb meglepetésemre Sara nem tartotta fel, hiszen ellépett az útjából és amikor újra ketten maradtunk becsukta maga mögött az ajtót.

- Minden rendben bátyus?

- Miért ne lenne?-tettem a hülyét, hiszen nem a legjobb ötlet bevallani


neki mindent.

- Olyan fura volt ez a helyzet.

- Fura?-horkantottam fel.

- Rosie itt veled…-tagolta el a mondatott megfelelően, hogy én is megértsem.

- Ne kombináld túl Sara. Csak beszélgettünk.