33. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett kommenteket. Jól esik a visszajelzésetek. 

Most pedig nem is húznám tovább az időt. Meghoztam az új részt :)

Jó szórakozást:

Kira

Éjszaka érkeztünk meg Madridba és inkább elszakadtam a csapattól. Hangosak és valljuk be részegek… Túlságosan azok. Szakadó eső ellenére indulnak felvonulásra a városban. Tudatni akarják mindenkivel, övék a siker… és a kupa.

-Ohh… Azt hittem alszol.-motyogtam zavaromban ahogy beléptem a  bejárati ajtón és a kócos álmos bátyámmal találtam magam szemben. Mind a ketten meglepődtünk azt hiszem.

- Csak szomjas voltam.-vonta meg a vállát és közelebb lépve hozzám elvette tőlem a dzsekimet és a fotelbe dobta.- Részeg vagy?

- Inkább csak spicces.-vontam meg a vállam és lehuppantam az ülő alkalmatosságra.- És fáradt.

Sergio a fejét csóválva lépett közelebb hozzám és guggolt le elém. Nagy gondoskodással vette le a cipőimet. Figyeltem a mozdulatait és rájöttem gonosz voltam vele évekig… és emellett nagyon fontos dologról hazudtam neki. Olyan ember tért vagy térhet vissza az életében akiről azt hitte, hogy halott.

-Miért gondoskodsz rólam Sergio?-kérdeztem rá csendesen.

- Mert a húgom vagy?-kontrázott vissza egy apró mosollyal az arcán.- És néha erőteljesen rászorulsz arra, hogy segítsek rajtad. Olyan kis gyámoltalan vagy.

- Persze. Az vagyok mint minden egyes alkalommal.

- Ha iszol akkor mindig az vagy.-nevetett fel.

- Fáradt vagyok.

- Ne csodálkozz rajta. Jobb ha ágyba bújsz.-húzott fel a kanapéról és lassan a szobám felé kezdett terelni.

- Rosie…-szólaltam meg és próbáltam összeszedni a gondolataimat.

- Mi van vele?

- A fél időben beszélgettünk… Igazából ő beszélt, mint mindig.-vontam meg a vállam.

- És miről beszélt?

- Engem nem érdekel, hogy együtt dolgoztok. –ráztam meg a fejem és eldőltem az ágyamon.- Csak engem hagyjatok ki… Nem akarom és nem is bírom elviselni Rosiet…

- Hibázzunk. Hibázott. Hibáztál.

- Nem értelek Sergio.-húztam a párnát a fejem alá miközben összekuporodtam az ágyon. Nagyon jól tudom, hogy fáradtság és a pár pohár ital miatt letompult az agyam.

- Nem haragszok amiért nem mondtad el…

- De én sajnálom. Nem akartam hazudni… Vagy is nem ez a legjobb kifejezés. Csak emlékszem mi történt. Amikor… amikor elindultál a lejtőn pontosan miatta. Nem akarom újra azt látni, hogy anyu sír miattad.

- Nem fog Naty… Akár mi történik én itt maradok. Nem tudom hol volt, hol van Theresa most is. De nem érdekel. Új életet kezdtem…

…Lassan mozdultam meg és gondoltam ki kellene nyitnom a szemeimet. Úgy éreztem már eleget pihentem.

-Sose értem, hogy tudsz így aludni.-ismertem fel Alvaro hangját.

- Miért kell korán reggel piszkálnod?-dörmögtem a párnámba, mire csak kinevetett.- Amúgy hogy a fenébe kerülsz ide?

- Bátyád a meló előtt beengedett.

- Megint kötözködtél vele?-kérdeztem rá miközben hanyatt feküdtem az ágyon. Alvaro ott ácsorgott az ajtóban egy bögre kávéval a kezében, hiszen éreztem a fekete nedű illatát.

- Én? Olyannak ismersz?

- Erre most szükséges választ adnom?-vigyorodtam el és felkúsztam.- A kávét megkaphatom?

- Rögtön kinyílt a szemed ahogy megérezted a kávé illatát.-nevetett fel és ahogy közelebb sétált hozzám átnyújtotta a bögrét.

- Imádlak. Élet mentő vagy.

- Hát téged megtudlak menteni, de a kupát nem.

- Milyen kupára gondolsz?-ráncoltam a homlokomat.

- Mikor jöttél haza?

- A felvonulás előtt. Mi történt Alvaro?-kortyoltam bele a bögrébe.

- Ramos megreptette a kupát.-felelte lazán és hirtelen kapott választól prüszkölve köptem ki a kávét.

- Hülye vagy?-kérdeztem köhögve.

- Nem, dehogy.-nevetett ki vidáman.- A drága pasid összetörte a kupát mert leejtette a buszról.

- De jó, hogy kimaradtam belőle.-sóhajtottam fel. Alvaro megkerülte az ágyat és leült mellém. Sokat mondóan nézett rám és tudtam valamit akar.- Kinyögnéd mi jár a fejedben?

- Gondolkoztál már?

- Min?-húztam fel a szemöldökömet.

- Martinez úr ajánlatán.

- És mi van ha nem jó ötlet?

- És mi van ha ez a világ legjobb ötlete?-kontrázott vissza.

- Pár éve is elbaltáztam.

- Pár éve nem gondolkoztál csak cselekedtél. Most van időd felkészülni és van ki segítsen rajtad. Neked.-fejezte be a lényegre törő monológját és csak összeráncolt homlokkal figyeltem rá.

- Most magadra gondolsz Bati?

- Ki másra gondolnék?-vigyorodott el.

- Ugye tudod, hogy részben csak PR fogás ez az egész?

- És te tudod, hogy élvezheted attól az egészet? Imádod a motorozást és ezt…

- Mit?-lepődtem meg, hiszen nem értettem mire is gondol először.

- A motorozást. Hiszen imádod…

- Tudom.-sóhajtottam fel és tudtam előbb utóbb mindenbe bele fogok menni…

…Nem tudom mennyire jó ötlet, hogy elkísértem Sergiot erre a vacsorára. Ragaszkodott hozzá én pedig természetesen bedőltem az ártatlan nézésének és itt vagyok. Gyomrom görcsben áll.

-Minden rendben?-lépett mellém Ramos és a hangja visszarántott a valóságba.

- Persze. Miért ne lenne?-jelent meg egy aprócska mosoly az arcomon. Egy lépéssel előttem termedt és végig simított az arcomon.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem.

- Azt köszönd, hogy ha itt maradok végig.-húztam meg a vállamat, mire felnevetett.

- Azt hiszem nálad a pont.

- Inkább… És össze ne törj.

- Ez gonosz volt.-nevetett fel.

Mondhatom nem ez lett életem legjobb összejövetele. Hiába a jól ismert társaság vett körül még is idegennek éreztem magam. Hallgattam az élmény beszámolókat körülöttem és elég feszéjezve éreztem magam, hiszen szembe velem pontosan Iker és Rosie ült. Azt hiszem a nő pontosan hasonló cipőben jár mint én, de még is sokkal magabiztosabbnak tűnik… Magabiztosabb, mint bármikor…

Vacsora után mindenki mindenkivel beszélgetett és én jobbnak láttam, hogy ha kicsikét kimegyek a friss levegőre. Szükségem volt a friss levegőre. Zsongott a fejem. Folyamatosan úgy éreztem, hogy felrobbanok. Megtámaszkodtam a terasz korlátján és egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Gyenge vagyok? Igen! Nagyon jól tudom, hogy az vagyok.

-Beszélhetnénk?-szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Lassan fordultam meg és előttem jól öltözött nő állt.

- Nagore. Miben segíthetek neked?-kérdeztem illedelmesen. Nagore Aranburu Xabi Alonso csoda szép felesége. Gyönyörű nő és bárki irigykedhet a szépsége és az élete miatt.

- Csak beszélgetni szeretnék veled.-közelebb sétált hozzám és hasonlóan megtámaszkodott a korláton. Kényelmetlenül kezdtem magam érezni és hirtelen nem is tűnt annyira jó ötletnek, hogy kijöttem levegőzni.

- Esküszöm senkihez se szóltam ma egy rossz szót se.

- Nem is erről akartam beszélni.-húzta meg a vállát egy apró kis mosoly kíséretében.

- Akkor? Nagore legutóbb Xabi még mindenért engem okolt…

- A férjem, de nem biztos, hogy ugyan azt fújom mint ő.-homlokomat ráncolva pislogtam rá.- Nyugi Naty… Nem háborúzni jöttem.

- Még szerencse. Kezdek bele fáradni. Nagyon.-sóhajtottam fel.

- Boldog vagy?

- Tessék? Ez most hogy jön ide?-lepődtem meg. Bármilyen kérdésre számítottam csak erre nem.

- Csak szeretném tudni. Boldog vagy-e Ramos mellett?

- Nagore ez azt hiszem túlságosan bonyolult jelenleg.

- Vagy csak te hiszed annak.-felelte csendesen és a torkomban megjelent egy jól ismert gombóc. Azóta van jelen ezaz érzés az életemben mióta Tommival beszélgettem az életemről, az érzéseimről.- Miért van az, hogy rögeszmésen meg akarsz felelni a világnak?

- Nem akarok megfelelni senkinek se.

- Ez biztos?-húzta fel a szemöldökét. Nem tudtam mit válaszoljak. Nem vallhatom be az igazságot.- Naty azt kellene szem előtt tartanod, hogy te boldog tudsz-e lenni… Hogy teljesen eltudod-e engedni a múltat… Vagy…

- Vagy?

- Vagy örökre a múlt fogságába ragadsz. Naty döntened kell. Jobb ha minél hamarabb döntesz…

32. fejezet

Nagyot sóhajtva szálltam ki a taxiból és igazítottam meg a fekete felsőmet. Hajamat szoros lófarokba kötöttem és próbáltam nem tudomást venni a gyomromban lévő görcsről, hiszen azóta érzem mióta kiléptem Madridban a lakás ajtaján. Nem tudom mennyire jó ötlet, hogy itt vagyok… Iker mellett ezt sose tettem meg. Kerültem a nyilvánosságot. Sőt annyira nem is ragaszkodott hozzá, hogy elmenjek a meccseire. Sergio viszont ragaszkodott hozzá… Tommi kérdése óta úgy érzem becsapom a sevillai focistát. Tudom, hogy beszélnem kell majd vele de nem most. Nem akartam befolyásolni a mérkőzés előtt…

-Natalien…-szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Csodálkozva fordultam meg és az idősebbik Ramos testvér mosolygott rám.

- René… Szia!-tettem hasonlóan és megölelt.

- Örülök, hogy eljöttél. De tényleg.

- Fura… Nagyon fura itt lenni.-vallottam be, miközben rutinosan kezdett a helyünk felé terelni.

- Miért? Sose voltál még mérkőzésen?-tette fel a kérdést. Felsóhajtottam és a szemeimet forgattam először.

- De voltam mérkőzésen már. Apával, a bátyámmal, Alvaroval.

- És Iker barátnőjeként?

- Is.-húztam meg a vállam.

Elfoglaltuk a helyünket. Beláttuk az egész stadiont. A szurkolók már elfoglalták a helyüket és éltették a csapatukat. Egy El Classico mindig nagy élmény.

-El Classicon voltál már?-tette fel a kérdést René meglepetésemre.

- Régen… Tinédzser koromban Alvaroval. Kiszöktünk… Verseny hétvégénk volt, de úgy gondoltuk jó dolog elszökni.-húztam meg a vállam, mire az idősebbik Ramos hangosan és annál vidámabban felnevetett.- Hulla fáradtak voltunk a versenyre arra nagyon is jól emlékszem.

- Valahogy nem lepődök meg rajta.

- Sergio…

- Feszült volt a mérkőzés előtt. De jót tettél vele.

Ez számomra hirtelen elég két értelmű megjegyzésnek tűnt és ennek következménye az volt, hogy fülig vörösödve bámultam körbe.

-Oké… oké… Inkább ne részletezzük, hogy mivel derítetted jobb kedvre az öcsémet.-vigyorgott rám az idősebbik Ramos testvér. Szemeimet forgattam és körbe néztem. Tudtam ez úgy mond a VIP részleg… Ezért is pillantottam meg Rosiet Xabi Alonso és Alvaro feleségével. Torkom egy pillanat alatt elszorult és a tekintetemet inkább a térdeimre szegeztem.

- Jól vagy?-érintette meg a vállamat René és én összerezzentem.

- Persze… Azt hiszem.

- Ugye tudod, hogy ezen még dolgoznod kell.

- Nem értelek.-csóváltam meg a fejemet és láthatta rajtam, hogy igazat mondok.

- Amint megpillantottad… Elszállt az önbizalmad.

- Tudod René ez túlságosan bonyolult.

- Ugye tudod, hogy rengeteg időnk van?-kontrázott vissza a sevillai és belőlem hirtelen dőlni kezdtek a szavak. Mindent elmeséltem neki… Szinte az egész történetet. Hogyan ismertem meg Rosiet. Hogyan került az életünkbe.. Miért nem láttam túl az orromnál? Hogy került az életembe az öccse… Miért engedtem közel magamhoz… És miért bíztam benne. Ő pedig komolyan egyetlen szó nélkül végig hallgatott.

- Ugye tudod, hogy Sergio nem mindenkivel ilyen?

- Ezt mire mondod? Hogy érted ezt?

- Őszintén azt hittem azok után, hogy rátok nyitottam…-kezdett bele de elhallgatott.- Azt hittem egy strigula leszel és kész. De tévedtem. Már április van végül is…

…Elgondolkozva ácsorgok a frissítőmmel a kezembe. Még semmi se dőlt el… Még nem jelenthető ki, hogy melyik csapat esélyesebb a kupára. René éppen valakivel beszélgett… Úgy tűnik régi ismerősök, de még is formálisnak tűnik a társalgás. Amolyan jó pofizás az egész. Bár miért lepődök meg ezen? A paddockban és itt is megteszik… Szükséges a mű mosoly álcának a „hatalmi harcok” miatt.

Bele kortyoltam az italomba, amikor valaki megállt mellettem. Csak egy pillanatra néztem rá és a gyomrom abban a pillanatban elszorult.

-Naty…

- Rosie… Szia!-vettem elő hasonlóan azt a műmosolyt amit a sevillai férfi arcán láttam az előbb.- Ugye tudod, hogy nekünk nincs miről beszélnünk?

- Szerintem nagyon is sok mindenről kellene.

- Nem akarok beszélni.- ráztam meg a fejem.

- Pedig kellene.

- Miért akarod görcsösen megmagyarázni? Rosie jobb ha békén hagysz és éled azt az életet amit választottál.-szakadt ki a mellkasomból egy hatalmas sóhaj. Sértve érzem magam? Igen. Még mindig. De nem értem miért kell minden áron megmagyarázni Értem én… Mindent értek.

- Barátom…

- Voltam. Helyes kifejezés azt hiszem a voltam. Értékelem amit a baleset után tettél értem, de jobb ha elengedjük ezt.

- Közösek a barátaink is.

- Azok is maradnak.

- A bátyád munkát ajánlott Natalien. Elfogadtam. Hétköznaponként segíteni fogok neki az irodában.

 Hirtelen olyan érzés volt mint ha teljes erőből gyomorszájon vágott volna a finn nő. Persze nem kellene meglepődnöm rajta, csak még is… Tisztában vagyok vele, hogy a bátyám bele van esve Rosieba… A kezdetektől. Láttam… Látom az elkapott pillantásokon. Japánban a kórházban láttam a viselkedésén. Bátyámat utoljára akkor láttam ilyennek. Akkor láttam így viselkedni amikor Theresába volt szerelmes… Fülig…

-Ugye tudod, hogy a ti döntésetek. Nekem nem kell beszámolnotok arról, hogy mit csináltok… Hogy kinek és miért dolgozol?-ráncoltam össze a homlokomat.

- De…-próbált valami magyarázatot kinyögni a finn nő, de René remek időzítéssel lépett közelebb hozzánk.

- Naty jössz? Kezdődik a második fél idő.

- Megyek René.-mosolyogtam rá.- Rosie mi pedig ezt ne erőltessük…

…Mindenki túlságosan el van a saját diadal ittas világában így alig ha tűnik fel bárkinek is, hogy Sergio vigyorogva tuszkol be a repülőgép mosdójába. Kuncogva hátráltam és csodálkoztam, hogy egyáltalán beférünk minf a ketten az icikepicike helységbe.

-Ramos csak, hogy most tisztázzuk… Nem fogok egy mosdóban… Veled…-csókolt meg.

- Ki mondta, hogy azt akarok?-kontrázott vissza miközben hallottam, hogy kattan a zár.

- Csak tippelek. Emellett úgy veszem észre, hogy spicces is vagy.

- Nyertünk! Miért ne lennék az?-vigyorgott rám és megcirógattam az arcát. Apró kis csókot nyomtam az ajkaira.

- Szeretem ezt a mosolyodat.

- Milyen mosolyt?-ráncolta a homlokát.

- Ezt…-kapott még egy csókot.- Azt jelenti, hogy boldog vagy.

31. fejezet

Hétfő dél körül érkeztem meg Madridba. Kellemes meleg fogadott és élveztem a napsütés a bőrömön. Végre… Végre itthon vagyok. Mondhatom úgy, hogy megváltás végre… Hiszen nem igazán szeretem azt az esős szürke ázsiai időjárást. Meg se tudom magyarázni miért jöttem ide? Szinte azonnal. Gyomrom görcsbe van és várom, hogy újra lássam. Pedig nem vagyok benne biztos mit érzek. Csak annyit tudok, hogy látni akarom, hiszen napok óta csak telefonon beszélgettünk. Megnyomtam a csengőt és egyik lábamról billegtem a másikra. Pillanatok kellettek és kinyílt előttem az ajtó.

-Szia.-húztam apró kis mosolyra a számat.

- Naty…-lepődött meg majd nemes egyszerűséggel tett egy lépést felém és megcsókolt.

- Remélem nem baj, hogy idejöttem.

- Reméltem, hogy idejössz.-vallotta be és a derekamra csúsztatta a karjait.-Bejössz?

- Szerinted?-kérdeztem vissza. Elvigyorodott és tett egy lépést hátra ami egyenes arányos volt azzal, hogy tettem én is egy lépést befelé. Kezét az arcomra csúsztatta és lágyan az ajkaimra tapadt. Igazából nem volt más feladatom, mint élvezni… és élveztem is. Hallottam ahogy becsukódik a hatalmas fa ajtó, de a hátam már a hideg falnak passzírozódott. Tudtam mi fog következni, de nem ellenkeztem. Miért is ellenkeznék, hiszen élvezem? Élvezem ahogy hozzám ér… Boldoggá tesz. Nagy hévvel próbált megszabadítani a fekete trikómtól, de segítettem neki… A ruhadarab nemes egyszerűséggel a földön landolt a bokámnál. Sunyi vigyor jelent meg az arcán ahogy egymásra pillantottunk de ezek után tényleg nem érdekelt már semmi. Átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam egy csókra…

…Szótlanul húzódtam a focista vállához miközben a mellkasára apró kis köröket rajzoltam. Óvatosan piszkálta a hajamat. Felnéztem rá és egy apró kis csókot nyomtam az ajkaira.

-Ezek szerint hiányoztam?-kérdezett rá egy önelégült mosollyal az arcán.

- Ezt kérdezhetném én is.

- Hosszú volt.

- Most mire is gondolsz?-kuncogtam és a nyakához bújtam. Gonosz módon incselkedtem vele, de tudom meddig húzhatom azt a bizonyos húrt.

- Ohh… Sok mindenre gondoltam először.-kuncogott.- De kezded elterelni a gondolataimat.

- És ha pont ez a célom?

- Jó úton haladsz.-jelentette ki és abban a pillanatban már csak bújtam hozzá.-  Örülök, hogy idejöttél… Bíztam benne.

- Nem is akartam máshoz menni.-húztam meg a vállam.- Hosszú volt ez a másfél hét… Sok minden történt és nem akartam mást csak veled lenni.

- Tehát kihasználsz?

- Hülye vagy?-kérdeztem rá spontán és elnevette magát.

- Tudod, hogy csak vicceltem.

- Tudom.-puszit kaptam a homlokomra.- Sok-sok mindent történt és fárasztó is volt.

- Mesélsz?

- Rengeteg munka… Számomra kiderült, hogy Isa kapcsolata romokban… És összevesztem a volt pasimmal és a medencében kötöttünk ki.

- Te sose tudsz viselkedni?-vigyorgott rám és a hajamat birizgálta.

- És elfelejtettem hozzá tenni, hogy mind ez Kínába történt.-forgattam a szemeimet.

- Szédült egy fruska vagy.-elismerésnek hangzott.

- Mi lesz a következő két napban?-néztem fel rá, miközben gondosan betakart.

- Mi már holnap délután elutazunk Valenciába. Nem fogunk semmit se csinálni, de José ragaszkodik hozzá. Szerinte jobban tudunk koncentrálni így.

- Lehet igaza van nem?

- Tudom… Csak így nem sok kedvem van elmenni.

- Meccsed lesz. Ráadásul a Barcelona ellen. Kupa döntő.

- Ezzel akarsz meggyőzni?

- Akár.

- Naty a konyhapulton van egy boríték?

- Igen?-lepődtem meg hirtelen a komolyságán.

- Van benne egy repülő jegy… és… Naty szeretném, hogy ott légy.

- Persze. Ott leszek a nézőtéren.

- Nem… Nem ott. Hozzátartozóként szeretném.

- Ez most komoly?

- Természetesen…

…Konyhapult mellett ücsörgök és a borítékkal szemezek. Elhívott. El szeretnék menni és tudom ő is ezt szeretné. Viszont abba nem vagyok benne biztos, hogy más oda lenne az ötletért. Hiszen jelen pillanatban én vagyok a nem kívánatos személy. Sajnos a barátaim hamar tudtomra adták, hogy más programuk van, így egyedül kell mennem.

-Jó reggelt!-puszilt bele a nyakamba a focista.

- Szia.-mosolyogtam rá.- Kérsz reggelit? Kávét?

- Mind a kettőt.-huppant le mellém és megcsókoltam mielőtt megcsináltam volna neki a kért dolgokat.- Köszönöm. Akkor eljössz?

- Tessék?-helyeztem le a pultra a szendvicseket és a bögre kávét.

- Akkor eljössz Valenciába?-kérdezett rá és hatalmasat harapott a szendvicsből.

- Igen. Igen elmegyek.-bólintottam egy apró kis mosollyal az arcomon. Nagyon jól tudtam, hogy abban reménykedett mind végig, hogy ott leszek.

- Köszönöm.-csókolt meg…

…Néma csendben figyelem ahogy készülődik Sergio, hiszen lassan indulnia kell. Tökéletesre vasalt inget vette fel a fekete nadrághoz.

-Segítsek a nyakkendővel?-álltam fel a franciaágy széléről és léptem közelebb hozzá.

- Azt hiszem megoldom.-vonta meg a vállát, de még is ellenkezés nélkül hagyta, hogy kezembe vegyem az említett dolgot. Komolyan és megfontoltan igazítottam meg a gallérját.- Minden rendben van Naty?

- Persze.-biccentettem.-Ugye sikerülni fog holnap?

- Nyerni? Szerintem igen. Mindent megteszünk, hogy nyerjünk.

- Félre kell raknotok az ellentéteket.

- Mire gondolsz?

- Tudod te nagyon jól Ramos, hogy mire is gondolok.-forgattam a szemeimet, miközben átkarolta a derekamat és lehuppant az ágy szélére. Hasamba fúrta az arcát és így a haját piszkáltam csak.- Tudod mire gondolok ugye?

- Naty…-nyögött fel.- Ha arra gondolsz nem fogom orrba vágni Casillast. Pedig megtenném.

- Sergio…dohogtam csak, mire elvigyorodott. Az ölébe húzott és így átöleltem a lábaimmal a derekát. Két hatalmas tenyere a fenekemre vándorolt.- Ezt jobb ha most abba hagyod.

- Mire is gondolsz?-hajolt a nyakamhoz.

- Nem merülhetünk bele… Az inged… Az utazás… A meccs előtti szex tilalom.

- Most ezzel akarsz meggyőzni?-csókolt meg.

- Tudok ennél hatásosabb meggyőzést is.-sóhajtottam fel és minden erőmet be kellett vetnem, hogy elszakadjak tőle.- Most a holnapi napra kell koncentrálnod és nem rám.

- Naty…-nyögött fel és hanyatt vágta magát az ágyon. Felnevettem.- Most szórakozol rajtam?

- Miért ne?

- Gyere ide.-nyújtotta felém a kezét és szótlanul engedelmeskedtem neki. Ahogy hanyatt fekve helyezkedett el az ágyon a csípőjére ültem. Fülem mögé tűrte a hajamat.- Máskor nem fogsz így lerázni?

- Várom örömmel…

…Este fele indultam el Alvarohoz, hiszen unatkoztam otthon. Van egy sejtésem a bátyám szánt szándékkal vonult be az irodájában, hiszen még mindig haragudhat rám. A közeli boltban vettem egy nagy tábla Milkát és a jól ismert ajtó előtt toporogtam. Kellett pár pillanat mire kinyílt a szerkezett előttem és a kicsit csapzott Alvaro meglepetten pislogott rám.

-Naty…

- Zavarok?-mosolyogtam rá.

- Dehogy.-ölelt meg.- Csak nem hittem, hogy már itthon vagy.

- Tegnap érkeztem… Csak…

- Tudom. Nem kell befejezned.-rázta meg a fejét és elengedett.  Jobban szemügyre vettem és megláttam,  hogy a műtött lábára jégakku vannak rögzítve.

- Mit csináltál?

- Nyugi jól vagyok. Csak edzettem és megfájdult.

- Túl erőlteted.-követtem a nappaliba.

- Kénytelen vagyok. Hiszen Estorilban rajthoz állok.

- Biztos vagy benne?-ráncoltam össze a homlokomat.

- Persze. Ma bicikliztem. Hétvégén pedig ki akarok menni motorozni a pályára.

- Ésszel Bati.

- Mert szerinted van olyanom?-vigyorgott rám és én nemes egyszerűséggel bemutattam neki.

- Tudod nagyon jól, hogy most kell észen lenned. Nem hiányzik, hogy összetörd magad. Nagyon nem.

- Nyugi Naty… Nem fogom összetörni magam. Vissza akarok térni végre valahára.

- Ezt most csak azért mondod, mert ezt akarom hallani?-kérdeztem rá homlokomat ráncolva. Szemeit forgatta és kicsikét kényelembe helyezte magát. Látom rajta, hogy tényleg elfáradt.

- Naty kérdezhetek valamit?

- Ha gondolod elmegyek veled Estorilba.-húztam meg a vállam pedig még meg se kérdezte azt amit akart.

- Pontosan ezt akartam kérni.

- Ismerlek már. Tehát már előre gondolkoztam és mindent úgy intéztem, hogy elmenjek veled.

- Ezek szerint Martinez úrral is beszélsz?

- Tessék?-lepődtem meg, hiszen alkalmam még nem volt teljesen elmondani a volt csapatfőnökünk ajánlatát.

- Ismerlek már annyira, hogy tudjam nem beszéltél még…

- Idő kell még…

- Tudhatnád Naty, hogy ebben a sportban kevés időt kapunk gondolkozni…