5. fejezet

Felsóhajtottam csak miközben néma csendben ücsörögtem az anyós ülésen. A rádió halkan zúg, és a kocsi motorjának a hangja jelenleg nyugtatólag hatott rám, de így is hirtelen rezzentem össze, amikor a sevillai focista érintését megéreztem az arcomon. Annyira elmerültem a saját gondolataimban, hogy azt is elfelejtettem itt van velem. Mosolyogva pillantottam rá. Visszatértem a valóságba tudja ezt ő is.

-Jól vagy?-érdeklődött csendesen, de láttam a tekintetén, hogy aggódik miattam. Fura érzés kavarog még a lelkemben, amikor rájövök, hogy aggódik értem valaki… Sebin és Alvaron kívül. Viszont az biztos Sergio Ramos aggódik értem.

- Persze.-bólintottam lassan és megfontoltan.

- Kicsit sápadt vagy.-állapította meg komolyan.

- Mióta analizálsz Sergio?-kuncogtam és éreztem pillanatok alatt szín került az arcomra.

- Így jobban festesz… Sokkal jobban.-kezét a combomra helyezte. Lassan cirógatta a bőrömet, hiszen január ide-oda ragaszkodott hozzá, hogy csinosan öltözzek fel és tegyem közszemlére a lábaimat. Hiszen ő imádja bámulni a lábaimat. Szerinte szexi. Így esett a választás egy fekete rövid ruhára.

- Ezt bóknak kellene vennem?-érdeklődtem tőle vigyorogva és a kezére csaptam, hiszen úgy gondolta nem figyelek eléggé és hagyom, hogy elkalandozzon.- Viselkedj! A barátaidhoz megyünk. Két hétköznapi barátként, és te felajánlottad a szolgálataidat, hogy ne kelljen taxiznom.

- A te barátaid is…-kacagott. Bár be kell vallanom tényleg úgy hangzott, mint ha számomra idegen emberek lennének.

- Akkor is. Csak nálad… vagy nálam játszunk ilyet.-mutattam a kezére, hiszen még most se zavartatta magát… Sőt talán még talán még bátrabb is lett.

- De a kocsi az enyém, és... Ha szó szoros értelemben nézzük amit mondtál…-eresztett meg egy kacér mosolyt.

- Azt hiszem kezdem kapisgálni mire is gondolsz.-haraptam bele az ajkaimba szégyellősen. Persze a kis ördög a vállamon nem mondana nemet az ajánlatra, de jelenleg nem csábulhatok el. Okosan kell viselkednem és nem csábulhatok el, hiszen várnak ránk.- De nem fogunk szexelni a kocsiba, a buli előtt.

- És a buli után?-kaptam spontán a kérdést.

- Sergio…-forgattam a szemeimet és nem sok hiányzott, hogy elnevessem magam.

- Tehát van esélyem.-nyugtázta, hiszen nem mondtam nemet neki.

- Disznó vagy.-paskoltam meg az arcát vigyorogva.-Perverz…és bolond.

- Erre még csak most jössz rá?-állt meg a piros lámpánál így áthajolt hozzám és megcsókolt.

- Nem. Azt hiszem már akkor rájöttem, amikor fejedbe vetted, hogy teljesíted az összes vágyamat.

- Azt hiszem már csak a motorozás maradt ki a listáról.-vigyorgott és újra megcsókolt.-De Bautista tett róla, hogy a motorozás is ki legyen pipálva.

- Ugye tudod, hogy állnak mögöttünk…-kuncogtam az ajkai közé, hiszen ránk dudáltak.- És a tortáról is lemaradunk.

- Nem érdekel, ugye sejted? Menjünk haza, és...-pillantott le a dekoltásomra és tudom mire utal jelenleg.

- Persze… Persze. Benne lennél mi?-forgattam a szemeimet miközben elindult a jelzőlámpa zöld jelzése és a harmadik dudaszó után.- És természetesen magyarázkodhatnánk, hogy véletlenül lekéstük mind a ketten a bulit.

Felnevetett le is parkolt az út szélére. Pár kocsira voltunk az étteremtől ahova Alvaro hívott mind kettőnket. Külön-külön, de szerintem tisztában van mindennel… A szilveszteri bulin eléggé kardoskodott amellett, hogy szexeljek Ramosszal olyan hamar és annyit amennyit lehet…Persze tudom ezt csak azért mondta, mert kanos volt és részeg… De még is igaza lett. közel három hét leforgása alatt több időt töltöttem a sevillaival, mint a volt barátommal az utolsó pár hónapban. Kikapcsoltam a biztonsági övet, de nem mozdultam meg. Nem tudtam még kiszállni, hiszen a lábaim se engedelmeskedtek nekem. Csak a focistára pillantottam, aki szintén ugyan olyan tanácstalannak tűnt, mint én. Napok óta érzem ezt a tanácstalanságot… Talán azóta mióta ott aludt nálam… Szinte arra várunk, hogy valamelyikünk kinyögje végre azt ami a lelkét nyomja. Hirtelen ötlettől vezényelve másztam át az ölébe. Nem volt a legegyszerűbben kivitelezett művelet, de sikerült. Nevetve ölelte át a derekamat.

- Ezzel nem tudsz lebeszélni semmiről se.-vigyorgott rám.- Ugyan úgy akarlak itt és most.

- Inkább csak azt akarom tudni, hogy a te fejedben is annyi gondolat kavarog-e, mint az enyémben…-motyogtam, miközben megigazítottam az inge gallérját és egy gombot kigomboltam a fekete ruhadarabon.

- Mi kavarog benned?-csavarta az ujjaira a hajamat. Örültem, hogy az Audinak sötétített ablakai vannak és még kint is sötét van. Ezerszer könnyebb, hogy nem lát senki se minket… Így. Legalább is remélem, hogy senki se lát minket.

- Szilveszter óta… vagy is előtte is már…-kezdtem bele a gondolataim kifejezésébe, de nekem is bonyolult volt így szinte nem is tudtam a szavakat mondattá formálni.- Sese mi most?

- Mi most?

- Járunk?-kérdeztem rá bátortalanul, mint ha attól tartanék szinte rögtön ki is nevetne. Elkerekedett a szeme, de szerencsére nem nevet. Ezerszer rosszabb lenne ha most rajtam nevetne. Így is azt kívánom bár megnyílna a föld alattam…

- Fogalmam sincs.

- Nekem sincs.-gomboltam ki még egy gombot és óvatosan végig húztam az ujjaim hegyét a csupasz bőrén.

- Ezzel nem segítesz abban, hogy gondolkozzak.-kapta el a két csuklómat, hiszen nem voltam elég gyors hiába akartam elhúzni a kezeimet tőle.

- Ohh…-nyögtem ki kislányosan és annyira ártatlanul amennyire csak tudtam, pedig tisztában voltam minden mozdulattal, amit megtettem. Okkal tettem, hogy hergeljem. Talán ez a leghelyesebb kifejezés.-Bocsánat.

- De nevezhetjük öhm... kapcsolatnak? - simított végig az arcomon gyengéden.

- Akár… És kialakul nem? Mindig minden kialakul.-bizonygattam mosolyogva. Elnevette magát, hiszen az elmúlt időszakban túl sokszor hallotta ezt tőlem.  „Minden kialakul… Valahogy minden kialakul előbb-utóbb…”A balesetek után jobb napjaimon is ezzel bíztattam magam… Rosszabb napokon pedig pokolra kívántam mindent és mindenkit… Még őt is, hogy nem hagyott békén. A nyakamra járt, hogy ne adjam fel… Ne hagyjam el magam… Ne hagyjak fel a gyógytornával… És ezeken a napokon ő mondta ugyan ezt… „Minden kialakul”…  Óvatosan fogta közre az arcomat a két tenyerével és csókolt meg lágyan. Szokott ennél követelőzőbb is lenni, de most kimondottan finom… Hajába túrtam és a mellkasának dőltem és ugyan olyan finoman viszonoztam a nyelvjátékát… Ujjaim egy pillanat alatt kalandoztak el és szabadítottam ki a következő gombot a „fogságából”. Egy pillanat alatt vette át az irányítást. Követelőzően falta az ajkaimat és tért át a nyakamra. Hatalmasat sóhajtottam és minden ész érvet elfelejtettem amivel eddig tudtam tartani magam az elhatározáshoz mi szerint a buli fontosabb. A ruhám pántja lecsúszott a vállamról és tudom nagy szerepe van benne a sevillainak… A kellemes és egyre élvezetesebb pillanatokat azonban hirtelen zavarta meg, hogy valaki kopogott a kocsi ablakán. Olyan lendülettel próbáltunk szabadulni egymástól, hogy összefejeltünk a focistával. Átcsúsztam az anyós ülésre és kicsikét kábultan igazgattam magamon a ruhámat. Csillagok amiket láttam jelenleg teljesen indokoltak voltak, de most se tudnám megmondani, hogy ki a fene akart ránk törni.

- Francokat.-káromkodott Ramos, miközben sietve gombolta be az ingét. Először csak harsány, de annál ismerősebb kacagást hallottunk.

- Galambocskáim…

Ahogy voltunk csapzottan másztunk ki a kocsiból és még köszönni is elfelejtettem annyira lángolt a fejem. Próbáltam bele bújni a dzsekimbe, miközben Alvaro ismét kacagni kezdett rajtunk.

- Csibéim bejönnétek végre vagy enyelegtek egy kicsikét még? Nekem mindegy, de szerintem előbb-utóbb befagy a hátsótok.

- Ugye tudod, hogy megzavartál valamit.-dohogta Sergio.- Valami lényegre törő fontos dolgot.

- Sergio.-fakadtam ki cseppet hisztérikusan.

- Inkább én mint egy rendőr.-kuncogott Alvaro.

- Alvaro, köszi a meghívást - nyomtam egy puszit az arcára, kerülve a kínosabb szituációt. Nevetett csak és kezet fogot Ramos-szal is.

- Haver ajándékot is hoztam.

- Nekem vagy magadnak?-bökött rám. Tudtam jelen pillanatban nagyon is direkt célozgatnak… Nekem. Főleg az előbbi jelenet miatt.

- Itt vagyok én is ha nem zavar. - morogtam fél hangosan...

Mind ketten felszabadultan kacagtak rajtam és Sergio udvariasan beterelt az ajtón. Szinte mindenkit ismertem az asztalunknál ücsörgő emberek közül. Kedvesen fogadtak és ez megnyugtatott. A vacsora is kellemes hangulatban telt el. Vevő voltam a viccekre és az ugratásokra. Ha kellett megvédtem magam, és Sergio mind végig mellettem volt. Szinte védelmezett. Hajamat piszkálta és puszit nyomott néha a homlokomra.

-Jól szórakoztok?-morogta meglepetésemre Xabi az asztal túl oldalán. Egész este szótlanul méregetett, pedig tudom el tudja engedni magát a baszk focista ha kedve van hozzá.- Feszült a hangulat a csapatnál, de ezzel az enyelgéssel csak rátesztek egy lapáttal.

- Mou miatt feszült a hangulat és nem miattam. Ne fogd rám!-sziszegte Sergio.

- Ne vitatkozzatok!-szorítottam meg a védő térdét és pillantottam rá.-Kérlek!

- Nem vitatkozunk Naty.-rázta meg a fejét Sergio. A társára pillantott aki megvonta a vállát nemes egyszerűséggel.- Ha bajod van velem négy szem közt beszéljük meg és ne így... Nem tartozik senkire se.

- Nincs bajom senkivel se...-vágta rá Xabi.

- Dehogynem... még mindig Őt véded. Állandóan azt szajkózod, amit Ő akar hallani.-csattant fel Sergio mire Fabio is összerezzent pár méternyire tőlünk.

- Kérlek... - simítottam meg a mellettem ülő férfi arcát.  Meg kell nyugtatnom a védőt nehogy balhét csináljon.- Ne rontsuk el Arbe napját. Ez az ő szülinapja. Kérlek...

Fabio ahogy engem bámult kezdett nyomasztóvá válni. Azt várja, hogy én legyek a villámhárító a két társa közt. Hogy próbáljam megakadályozni a kitörni készülő vitát. Sergio tekintette meg akadt rajtam és láttam rajta, hogy elértem a célomat. Elgondolkozott a szavaimon és lassan bólintott.

-Köszönöm.-sóhajtottam fel megkönnyebbülten kicsikét.-Táncoljunk inkább.

- De te utálsz táncolni.-csodálkozott el őszintén.

- Nem baj. Ha a tánccal tudom megakadályozni, hogy megöljétek egymást akkor még ebbe is benne vagyok.-álltam fel a székről és kinyújtottam a kezemet a sevillai felé. Aki először még közelebb hajolt a társához. Súgott neki valamit aki csak megcsóválta a fejét először és volt annyira bölcs, hogy nem szólalt meg.

- Mit mondtál neki?-kérdeztem rá miközben a vállára tettem a kezemet immár a parket közepén.

- Nem lényeges.-mosolygott rám és megpuszilt. - Sajnálom Natalien... Nagyon. Azt hittem mindenki normális lesz itt és…

-Nem lényeges. - csóváltam meg a fejem. Nem zavart, ahogy a teljes nevemen hívott. Elég sokszor szokta mostanában.

- De...-próbált valami értelmeset kinyögni, de nem hagytam neki.

 - Egy csapat vagytok... Több időt töltöttök együtt mint az asszonyokkal. Nem marhatjátok egymást miattam…

- Szekálja mindegyik az asszonyt és ne minket.-vélekedett és elmosolyodtam.

- Bolond vagy.

- Erre most jöttél rá? - puszilt arcon majd a nyakamhoz bújt. Szeretem, amikor ilyen. Igazából el se tudtam képzelni, hogy ilyen oldala is van.

- Nálam alszol ma?

- Alvaro nem örülne neki.-vágta rá azonnal. Tudom kimondottan semmi bajuk sincs egymással, csak néha feszült a hangulat köztük, mert mind a ketten tudnak mindent… Hogy Karácsonykor kicsikét megbolondultunk Alvaroval és lefeküdtünk egymással… Utána pedig pár napra rá jött a Szilveszter éjszaka… És na… Tudjuk mi történt.

- Bati a szüleinél alszik, mert holnap motocrossozni fog. Kettesben lehetnėnk...

- Hölgyem el akar csábítani?- tette fel komolyan a kérdést.

- Azt hittem hogy elég világos voltam a kocsiban.-tettem az ártatlant.-Mindenki minket bámul.-konstatáltam ahogy körbe pillantottam.

- Had tegyék! - vont vállát nem törődöm módon. Lassan forgatott meg és húzott magához. Az egyik keze a derekamon pihent, a másik az ujjaimon táncolt. Arra vártam, hogy valamit mondjon nekem. Túlságosan csendes.-Irigykednek.

- Fejbe rúgtak ma az edzésen?-olyan spontán kérdeztem rá, hogy még én is meglepődtem rajta.

- Nem emlékszek rá… De szeretnéd mi?-húzta el a száját el fél oldalas mosolyra.

- Akkor most legalább én ápolhattalak volna téged.-cirógattam meg az arcát. A legbájosabb mosolyát vette elő mielőtt megcsókolt volna... Kellemesen telt az este. Táncoltunk... Beszélgettünk és kínosan ügyeltem arra, hogy Xabi ne kerüljön Sergio közelében. Mert félek nem biztos, hogy másodjára elég lennék ahhoz, hogy lecsitítsak egy kirobbanó veszekedést. A torta után nem sokkal megkértem Sergiot, hogy menjünk haza hozzám. Fáradt voltam hiszen a napomat az edzőteremben töltöttem.  

Örültem a csendnek ahogy beléptünk a lakásba.

 - Akkor kettesben vagyunk?-kérdezett rá a focista miután lesegítette rólam a kabátomat.

- Szerintem igen. De várj!-emeltem fel a kezemet jelezve, hogy csak egy pillanatott kérek csak.-Alvaro itthon vagy?-kiabáltam el magam és nem kaptam választ.-Szerintem kettesben vagyunk.

 - Végre kettesben. Akkor van esélyem, hogy elcsábítsalak?-vigyorgott.

- Ennyire felizgultál?-kuncogtam ahogy magára hagytam. Leroskadt a kanapéra miközben lerúgtam a cipőmet magamról.- Kérsz valamit inni?-kiabáltam a konyhából neki. A hűtőt kinyitottam és szemügyre vettem mi is van itthon.

Azt konstatálni tudtam, hogy alig van itthon valami kaja... De nem is ételt kerestem, hanem inkább egy kis alkoholt. Szerencsére találtam egy üveg sangriát. Tele öntöttem a két poharat hazai borral és visszasétáltam a nappaliba. A focistát ugyan úgy a kanapén találtam, de azonnal mosolyogva pislogott rám ahogy észre vett.

- Csak ez van itthon.-húztam meg a vállam és miután átadtam a poharat neki lehuppantam a kanapéra. Hatalmasat kortyoltam a borból de mosolyogtam. Összenéztünk Sergioval aki ugyan úgy mosolygott mint én. Kivettem a kezéből a poharat és a dohányzó asztalra raktam a sajátommal együtt. Az ölébe másztam hasonlóan, mint ahogy pár órával korábban tettem a kocsiban csak most sokkal egyszerűbb kivitelezni mindent.

- Meg kell ígérned nekem valamit Serg.

- Baj van?-simogatta meg a nyakamat.

- Ne vitatkozz a társaiddal.

- Nem vitatkozok ígérem.

- De ezt gondold is komolyan jó?-kérdeztem vissza csendesen és elkezdtem ki gombolni az ingét. Tisztában vagyok vele hiába ígértetek meg vele bármit… Nem vagyok ott vele az öltözőben(nem is akarok ott lenni) így nem tudom elérni, hogy tartsa a száját. Végig nézte, hogy végig gombolom a ruhadarabot és segítettem kibújni belőle.

- Komolyan gondolom.-adta meg azt a választ amit pontosan hallani akartam tőle. Hazudik? Tudom… De nem érdekelt. Tudom, hogy jelenleg játszhatok vele… Pontosan úgy ahogy csak akarok… Amíg engedi és ezt ki akartam használni… Fogalmam sincs mennyi ideig hagyta, hogy az ölében ücsörögve csókoljam és cirógassam… De ahogy mindig kezébe vette az irányítást és a hálóban kötöttünk ki… Újra…

4.fejezet

Január közepe van és végre minden vágyam teljesül, amire mostanában legjobban vágytam. Alvaro végre beadta a derekát és bele ment, hogy végre motorozhassak. Mondjuk tisztában van vele, hogy mennyit készültem. Betartottam mindent, amit kért. Naponta edzettem… Erősödtem és majd kicsattanok jelenleg. Régen éreztem magam ennyire erősnek és szükségem van arra, hogy pályára lépjek és átadjam magam annak az élvezetnek, ami egész életemben éltetett… A motorozás… Az adrenalin… Javier készítette elő gépeket számunkra, miközben mi még készülődtünk. Alvaro a szokottnál is jobban elhúzza a készülődést. Tudom töri jelenleg is valamin a fejét.

-Ugye tudod, hogy nem szükséges még…-bizonygatta Bati komolyan. Fogalmam sincs mióta gyűjti a bátorságot arra, hogy felhozza ezt a témát.

- Alvaro én innen haza nem megyek addig, amíg nem motorozok.-jelentettem ki vigyorogva, miközben felhúztam a derekaimig az overálomat és az aláöltöző felsőmnek kerestem az elejét.

- Jól van… Tudod, hogy féltelek csak.

- Tudom.-hajoltam közelebb hozzá és puszit nyomtam az arcára. Csak mosolygott rám és felvette a felsőjét ő is. Hét ágra süt a nap és imádom, hogy itt vagyunk. Hatalmasat sóhajtottam és Alvaro csak somolyogva pislogott rám.- Most mi az?

- Semmi… Csak jó látni, hogy boldog vagy.

- Motorozhatok végre. Szerinted nem vagyok boldog?

- Gondolom az is sokat segít, hogy van valakid…-felelte nemes egyszerűséggel és be kell vallanom egy pillanatra még meg is lepődtem, hogy tudja. Nem mondtam el neki. Nem mondtam el senkinek se, hogy mi folyik jelenleg az életemben. Nem akartam, hogy bárki ítélkezzen felettem.

- Alvaro Ramos az.-bukott ki belőlem teljesen őszintén. Nem láttam semmi fél meglepettséget rajta.

- Tudom. Nem vagyok annyira hülye.-forgatta a szemeit és lehuppant a műanyagszékre, hogy becsatolja a csizmáját.

- Honnan tudod?

- Láttalak benneteket amikor haza hozott egyik este, és mivel elég alaposan a szádba matatott…-vonta meg a vállát.- Kapcsolatba vagytok?

- Nem… Dehogy. Csak…-kerestem a megfelelő szavakat, hogyan is fogalmazhatnám meg azt ami köztünk van. Hiszen magam se tudom biztosan mi is van köztünk. Néha találkozzunk, együtt vagyunk… Így is- úgy is. Mióta visszajöttem Ausztriából és megjelentem nála… Nem tudom mi is van köztünk… Nem tudom és nem is akarom megfejteni. Egyszerűen csak élvezni akarom és élvezem az életemet. Más nem Ramos segít nekem.

- Naty… Naty nem kell magyarázkodnod. Éld az életed.-szorította meg a kezemet bátorítólag.

- Bati…-sóhajtottam fel és próbáltam kinyögni valami értelmeset. De be kell vallanom minden eszembe jutott csak normális magyarázat nem.

- Csak így tudsz új életet kezdeni.-vonta meg a vállát.- És talán még nem is akkora mellé fogás Ramos.

- Talán?-kérdeztem vissza majdnem felnevetve.

- Focista… Realos… Tehát sokat nem várok tőle.

- Alvaro.-horkantottam fel szemeimet forgatva.- Tudom, hogy te az Atleticonak szurkolsz.

- Az is közre játszik.

Órákat… Tényleg órákat töltöttünk azzal, hogy egymást gyepáltuk a pályán. Mind a kettőnknek szüksége volt erre. Hamar rájöttünk. Amellett, hogy végre kiszakadtam a hétköznapjaimból, Alvaronak tökéletes gyakorlásnak bizonyul így a tesztek előtt. Csak egy frissítő erejéig ültünk le a műanyagszékekre. Bati átnyújtott nekem egy üveg vizet.

-Apukád merre van?-tekertem le a kupakot és körbe pillantottam.

- Ott a kapunál beszélget. Nézd!-mutatta az irányt. Kíváncsian fészkelődtem és pillantottam meg az idősebbik Bautistát, aki egy ismeretlen személlyel beszélgetett.

- Ismered a pasit?-kérdeztem rá, de Bati csak vállat vont először.-Olyan mint ha Javier szervezkedne.

- Szokása ezt te is tudod.

- Dettó mint te.-motyogtam az üvegbe.

- Ugye tudod, hogy ezt hallottam?-kontrázott vissza, mire én csak somolyogva vállat vontam…
…Alvaro nélkül értem haza, hiszen ő még haza vitte az apukáját. Emellett biztos vagyok benne, hogy az anyukája vacsorára is otthon fogja tartani. Mosollyal az arcomon szálltam ki a Mercedesből és indultam el a kapu felé, amikor leparkolt a járda mellett egy fekete Audi. Kíváncsian lassítottam a lépteimen és még nagyobb mosoly költözött az arcomra amikor megpillantottam Ramost.

- Ugye tudod egész nap kerestelek.

- Neked is szia Ramos.-forgattam a szemeimet látványosan és szórakozva rajta. Sejtettem, hogy már keresett, de talán direkt… Na jó nem direkt. Szándékosan hagytam itthon a mobilomat és akartam, hogy aggódjon. Minden nő élvezi, hogy ha egy pasi lohol utána vagy éppen aggódik. Ramoson pedig azt veszem észre, hogy aggódik.

- De…-kezdett volna bele a monológjába, de addigra már az ajtóban álltam.

- Bejössz vagy a szomszédoknak akarsz műsort szolgáltatni?-kérdeztem rá oldalra biccentett fejjel. Kicsit idegesen nézett körbe és láttam rajta, hogy hezitál.- Szembe szomszéd Maria néni elég pletykás… és ha arra vagy kíváncsi Alvaro nincs itthon.

- Tényleg nincs?

- Igen. Tényleg.-nevettem fel és kinyújtottam felé a kezemet.- Bejössz?

- Igen.-vágta rá kicsikét durcásan és követett. Ahogy becsuktam a számunkra biztonságot jelentő ajtót és felé fordultam megcsókolt. Rövid, de annál hevesebb csók volt.- Azt hittem le fogsz tolni azért mert nem vettem fel a telefont.-vigyorogtam ahogy a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Erőteljesen ez volt a tervem.

- Akkor?-mosolyogtam még mindig.

- Hogy is van az a szöveg a mosollyal kapcsolatban?-nyelvet öltöttem rá és megcsókoltam. Szórakozottan piszkálta meg a hajamat, de meglepődtem ahogy elszakadt tőlem. Kínosan az ajkaimat kezdtem el rágcsálni.

- Mi a baj?

- Naty te hol a fenébe jártál? Sár van a hajadban.

- Huppsz…-tettem két lépést hátra mint ha fertőző beteg lennék.- Ma motorozni voltunk Alvaroval… és ott sikerült. Tudom ez elég… elég illúzióromboló nem?

- Mi?-rázta meg a fejét meglepődve.

- Mit nem értesz?-nevettem fel kínomban.-Motorozni voltunk Batival.

- Inkább úgy nézel ki, mint aki megfetrengett a sárban. Mi az? Dagonyáztatok mint egy malac?

- Köcsög vagy Ramos.-vágtam oldalba hirtelen és kacagni kezdett rajtam.- Amúgy csodát vártál? Szeptember óta nem motoroztam.

- És most jó volt?

- Kurva jó volt.-vágtam rá őszintén…

***

Elküldtem Naty-t zuhanyozni. Majd nem egy fél óra elteltével jelent meg a nappaliban újra.

-Jelentem mindenem szutyok mentes.-vonta meg a vállát és lehuppant mellém a kanapéra.

- Biztos?-karoltam át és a mellkasomhoz húzódott.

- Ezer… Ezer százalékra biztos.

- Nincs kedved vacsizni?

- De… Csak adj pár percet, hogy összeszedjem magam.-sóhajtott fel, miközben a felsőmet birizgálta. Óvatosan cirógattam a haját és nyomtam egy puszit a homlokára. Kellemes érzés. Kellemes ahogy a közelembe van és ölelhetem. Ugyan úgy össze vagyok zavarodva, mint ő. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak én érzem így magam.

- Naty mi lenne ha együtt mennénk Arbe születésnapjára?

- Hmm?-dünnyögte és fészkelődött egy kicsikét rajtam.

- Együtt mehetnénk Alvaro születésnapjára.

- De nem vagyok a barátnőd. Olyan lenne, mint ha együtt járnánk.-sejtettem, hogy itt fogunk kilyukadni, hiszen napok óta ez jár a fejemben nekem is. Mi is van köztünk? Barátok vagyunk… Vagy barátok vagyunk akik néha szexelnek? Talán ez a leghelyesebb kifejezés.

- De a barátomnak barátom vagy… Arbe is kedvel.

- Átgondolhatom?

- Persze.-adtam egy puszit a homlokára.- De úgy is igent mondasz.

- És mi van ha nemet mondok?

- Valahogy úgy is meggyőznélek.

- Az ágyban?-kérdezett vissza.

- Talán.-nevettem fel.

- Azért nem adnám be olyan egyszerűen a derekam.-dünnyögte és közelebb húzódott hozzám. Percek teltek el néma csendben. Simogattam Naty hátát és már csak azt vettem észre, hogy egyenletesen szuszog és elaludt. Elmosolyodtam és nyomtam egy puszit a homlokára. Arra döntöttem, hogy nem mozdulok. Ha neki így kényelmes legyen így.  Tudom az egész napos motorozás fárasztotta ki, de nem zavar. Addig is itt van velem. Nekem pedig egy fajta biztonságot ad, hogy vele lehetek… Talán egy óra is eltelt amikor hangokra lettem figyelmes. Bautista jelent meg a nappaliba. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban. Ő vagy én… Tudom nem éppen a legjobb első találkozás, hogy a házában a barátnőjével a karjaimban tartózkodni… és ha igaz is amit Casillas az elmúlt hetekben hajtogatott…Ha Bautista tényleg szerelmes Natyba akkor főleg…

-Szia…-szólaltam meg jobb híján halkan, hogy ne ébresszem fel Naty-t.- Bocsánat nem így akartam. El akartam vinni vacsorázni…

A motoros homloka először ráncokba szaladt, majd kisétált a nappaliból. Nem értettem miért tette ezt, de végül egy pléddel tért vissza és gondosan a nőre terítette.

-Tudtam, hogy elfáradt. Egész nap kint voltunk a pályán.-húzta meg a vállát és helyett foglalt a szomszédos kanapén.- Nem kellett volna még bele mennem, hogy motorozzon.

- De… Kellett.-bukott ki belőlem az első gondolatom. Bautista szemei kikerekedtek egy pillanat alatt.- Kezd visszatérni a normális élethez.

- És te is része lennél az új normális életének?

- Nem tudom.-vontam meg a vállam lazán. Hiszen ez igaz is. Nem tudom mit akarok. Mi fog ebből kisülni? Akarom-e egyáltalán… Akarja-e ő egyáltalán.

- Ha ugyan azt műveled, mint Casillas jobb ha most lelépsz.-szólalt meg komolyan. Egy pillanatra meglepődtem, hiszen erre nem számítottam. Motoros kíméletlenül  tiport belém.

- Nem vagyok olyan, mint Casillas.

- Focista vagy… Döglenek utánad a nők. Miért ne lennél pontosan ugyan olyan mint Casillas?

- Alvaro miért gondolod, hogy olyan vagyok? Segítettem Natynak a nehéz időszakban.-simítottam végig a lány haján.

- De gondolom tisztában vagy mindennel a kezdetektől fogva…

- Ahogy te is.-vágtam rá és egy pillanat alatt torkán akadt a motorosnak minden féle sértés vagy vádaskodás.- Ezek szerint nem tévedtem.

- Nem… De most nem erről van szó. Láttam… Ismerem már Naty-t és tudom, hogy még egy csalódást nem visel el. Túl sok minden érte az elmúlt időszakban. Annyit akarok, hogy ne bántsd! Ha ezt nem tudod betartani jobb ha most lelépsz… és soha többet nem jössz vissza. Könnyebb lesz neked, de Naty-nak is.

- Tudom mi a jó nekem.-vágtam rá kis híján duzzogva és az alvó nőre pillantottam. Talán ő a legjobb nekem. De ebbe nem vagyok biztos egyáltalán, és tudom ő se az.

- És az tudod mi a legfontosabb Natynak?-kérdezett rá és mellkasa előtt összefonta a karjait.

3. fejezet

Bischofshofenben már szép számmal tolonganak a nézők és élvezik a hely szépségét, és a hangulatot. Mosoly megjelent az arcomon, hiszen átragadt rám is ez a bizsergető érzés. Rosie egy forró csokival a kezében lépett közelebb hozzám és nyújtotta felém a poharat.

-Amúgy honnan ismered az osztrák síugrókat?

- Egy ideig Innsbruckba laktam. Meg Thomas Morgenstern-t a RedBull támogatja. Néha találkoztam vele a Hangar7-es eseményeken. Ő hívott meg most is.-húztam meg a vállam és bele kortyoltam a forró italomba.- Vagy bánod, hogy eljöttél?

- Dehogy bánom.-nevetett fel.- Csak fura, hogy egy spanyol élvezi a téli sportokat.

- Amíg nem nekem kell csinálnom nincs baj vele.-feleltem szórakozottan és elértem, hogy a lány csak somolyogva figyeljen.- Mi az?

- Kezdem azt hinni, hogy kilábaltál a gödörből.

- Lassan, de biztosan igen. Nagyjából meggyógyultam. Alvaro megígérte, hogy kivisz motorozni a pályára csak kicsit edzenem kell még. De jó úton haladok. Minden féle képen jó úton haladok.

- Ez a legjobb.-mosolygott rám bátorítólag. Együtt indultunk el szépen lassan azok a fa ház felé, ahol a csapatok készültek. Szerencsére a pass a nyakunkban szabad utat engedett nekünk. Figyeltem a körülöttem lévő embereket és kerestem az osztrák csapatot. Az utolsó fa ház volt az övéké. Éppen az egész csapat röplabdázott bemelegítés gyanánt.

- Itt is vagyunk.-csaptam össze a tenyeremet. Hirtelen repült a labda felénk és nemes egyszerűséggel léptünk félre az útjából.

- Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat!-hajtogatta az egyik fiatal ugró Gregor, miközben sunnyogva félre vonult mint ha nem is tett volna semmit.

- Ugye várnak minket?-tette fel a kérdést Rosie csendesen.

- Naty… Szia.-lépett elém Thomas és szorosan megölelt.

- Szia Morgi.-paskoltam meg a hátát.- Elengednél?

- Persze.-nevetett fel és ahogy teljesítette a kérésemet Andreas Kofler és Wolfgang Loitz is megölelt.

- Ezer éve nem láttalak már Natalien.-mosolygott rám Andreas.

- Tudom, de haza költöztem Spanyolországba.

- Ő a barátnőd?

- Igen. Beszeretném mutatni Rosie Parmakoskit.

- Szia.-nyújtott kezet a lány felé.- Örülök, hogy megismerhetlek… De ha jól sejtem nem az osztrák csapatott pártolod.

- Nagyon jól sejted. Honfitársaimhoz húz a szívem.-vonta meg szerényen a vállát Rosie…

…Az események lassan indultak be és nem kellett attól tartanom, hogy Rosie nem találja fel magát és unatkozni fog. Igazából pörög mint egy Duracel nyuszi, de tudom jól érzi magát. Bele kortyoltam a teámba és lehelyeztem magam mellé a bögrét, miközben Thomas is pakolászott mellettem.

-Jól vagy már? Legutóbb amikor találkoztunk novemberben nagyon is rosszul néztél ki.

- Köszi a bókot Morgi.-nevettem fel.- De most már sokkal jobban vagyok. A mankóimat elhagyhattam. Elkezdhettem edzeni és lassan motorra is ülhetek. A többiek kikötötték először edzenem kell és csak utána mehetek ki a pályára.

- És a három ujjad?-mutatott a merevítőben pihenő ujjaimra.

- Már lassan 100%-san helyre jön.-vontam meg a vállam és megmozgattam az ujjaimat.- Csak azóta volt még egy balesetem.

- Hallottam róla. Lenne egy egyszerű kérdésem… Nem tudsz szimplán nyugton maradni?

- Mondja az aki több mint 100 km/h csúszik le egy monstrumról egy pár síléccel a talpán.-kaptam le a fejéről a sapkáját és a sajátomra bigyesztettem. Azonban mire észbe kaptam lerántotta az orromig és kacagva engedett el.

- Ez egy életforma és függőség.-pislogtam rá és valami frappáns választ próbáltam kieszelni.
- Na én is így vonzom a bajt. Függőként.-vigyorogtam, mire megint az orrom alatt járt a sapka.
- Életed? Rendeződik?
- Képzeld igen. Lassan, de biztosan.

- Ez mit jelent?-húzta fel a szemöldökét komolyan.

- Rájöttem tovább kell lépnem… Van más lehetőségem.

- Vannak más férfiak is.-vágta rá vállat vonva.

- Igen.-bólintottam lassan és megfontolva.-Csak ki kell alakulnia mindennek. Nem egyszerű, de jól érzem magam a bőrömben.
- Ennek nagyon örülök. A barátnőd hol van?-nézett körbe, és én is ugyan ezt tettem.
- Gőzöm sincs…

…A fiúk elkezdték a bemelegítő edzést és addig egyedül ücsörögtem a faházak előtt. A telefonomat nyomkodtam és erőteljesen kellett azzal az érzéssel küzdenem, hogy ne hívjam fel Ramost. Nem tudom mi ütött belém, hiszen szilveszter óta nem beszéltünk. Nem tudom, hogy mit gondolok… Vagy egyáltalán ő mit akar. Igaza lehet a bátyának… René megmondta, hogy Sergio csak használja a nőket. Általában.

-Olyan hírem van.-jelent meg mellettem Rosie.

- Mi lenne az?-kérdeztem rá kíváncsian.

- Itt van Heikki.

- Tessék?-kerekedett ki a szemem egy pillanat alatt és azt hittem rosszul hallok. Nem akartam elhinni, hogy ilyen szerencsém lenne. Egyetlen személy akivel nem igazán akartam találkozni a szezon kezdetéig. Mondjuk azok után se.

- Itt van Heikki.-ismételte magát lassan és megfontoltan Rosie.- Tudod… A barátunk Heikki… A paddockból.

- Marha jó.-bukott ki belőlem hirtelen.

- Minden rendben?-kérdezett rá a lány homlokát ráncolva.

- Miért ne lenne?-erőltettem mosolyt az arcomra.-Ugye nem beszéltél vele? Nem tudja, hogy itt vagyok?

- Csak köszönésre volt időnk, mert rohant valami interjúra. Naty minden rendben?

- Persze.

- Halálra rémülök tőled. Sose voltál ennyire…-kereste a megfelelő szavakat a finn lány.

- Nem akarok vele találkozni, mert a ROC után lett volna lehetőségem.-hadartam el. Egyszerűen kibukott belőlem.

- Mire gondolsz? Nem értelek Naty.

- Elhagyta volna Catherinet… Értem… De nem engedtem neki. Nem tehette meg… Újra.

- Oké…oké.-emelte fel védekezően a kezeit.-Inkább nem akarom hallani…

- Inkább elmegyek sétálni.-fakadtam ki és szó nélkül magára hagytam Rosiet. Szinte elrohantam és ahogy megcsapott a fagyos levegő újra tudtam, hogy meg kell próbálnom normálisan lélegeznem… Nem kapkodhatom pánik szerűen a levegőt. Pánik roham vagy hiszti? Nem tudom mi a leghelyesebb kifejezés, de fullasztó egy érzés…Az emberek pörögnek körülöttem. Mindenkinek meg van a feladata és csak arra összpontosítanak. Jobbnak láttam, hogy ha megkeresem Thomast vagy Andreast, hogy tudjam hol leszünk jó helyen. Hol nem leszünk igazából láb alatt. Ahogy kiértem a faházak közül megpillantottam egy tömörülést. Végre Thomas is előkerült így megindultam felé, de talán csak pár méter választott el tőle, amikor bevágtak elém. Igazából egy kamerás, egy riporter és legnagyobb bánatomra Heikki… De talán nagyobb baj, hogy a finn észre is vett. Rám mosolygott, de egyszerűen nem tudtam viszonozni a gesztust. El akartam menni, de mivel jelenleg Thomas az egyetlen osztrák, akit megtaláltam maradnom kellett. A riport nem volt valami szokványos… Inkább ismerkedésnek mondanám. Azonban, amikor Heikki felvetette, hogy mi lenne ha Sebit felpakolnák a sáncra és Thomas kipróbálná az F1-es autót sarkon fordultam és ott hagytam őket…

…Már vége van a próbaugrásoknak, ami itt körülbelül az, mint nálunk egy szabadedzés. A csapatok nagy része az ugrásokat nézik újra és elemzik az ugrásokat, hogy hol vétettek hibákat… Hol javulhatnának. A domboldalról tartok lefelé, mert megmutatták hogy hol is tudok szép képeket készíteni. Azonban az utolsó pár méternél megcsúsztam és kecsesen fenékre ültem az erdő szélén.

-Fene vigye el!-morogtam hangosan.

- Jól vagy?-szólalt meg mellettem csendesen valaki.

- Hagyj békén!

- Várj már!-kiabált utánam és szinte futva követett.- Várj!

- Mire? Mire várjak Heikki?-fakadtam ki szinte hisztérikusan és nem érdekelt, hogy bárki meghallhatja a mi kis „beszélgetésünket”.- Mindent megbeszéltünk Németországban. Emlékszel rá?

- Attól még lehetünk…

- Ne gyere elő a legyünk barátok szöveggel.-ráztam meg a fejem.- Nem menne te is tudod… és Catherine-nek is megígértem, hogy nem rondítok bele az életetekbe. Egyszer megtettem. Többször nem szeretném…

…Hajnal vagy éjszaka van még… Nem tudom mi lehet jelenleg a leghelyesebb kifejezés, de még is eljöttem. Eljöttem ide de azon a hosszú úton se gondolkoztam, hogy mit is mondjak. Vagy mit mondhatnék. Megnyomtam a csengőt és vártam… Az ujjaimat görcsösen tördeltem és hatalmasat sóhajtottam. Jó pár perc eltelt mire a házi gazda kinyitotta nekem az ajtót. Hunyorogva, félmeztelenül állt a küszöbön.

-Mi a franc van? Tudod hány óra van?-dörzsölte meg a szemét és rám se nézett először.

- Bocsánat, de fogalmam sincs mennyi az idő.-ráztam meg a fejem.

- Naty…-lepődött meg és úgy pislogott rám, mint ha szellemet látna.- Hogy kerülsz ide?

- Nem tudom… Csak látni akartalak… és beszélni.

- Nem értelek.

- Nem értem magamat én se.-ráztam meg a fejem.

- Naty…

- Szilveszter előtt is gondoltam rád… Velem voltál rossz időben. De nem tudtam eldönteni, hogy ami a bulin és utána történt mi volt…

- Tudod mi volt.-sóhajtott fel csendesen.

- Tudom mi volt… Jó, hogy tudom mi volt… Csak azt nem tudom minek szántál. Strigulának? Egy dac dugásnak, hogy idegesítsd Casillast? Mi voltam Ramos? Elmondhatod és ha úgy van el is felejthetjük, hogy itt jártam.-hadartam el. Először kinyitotta a száját, majd lassan becsukta.

- Részeg vagy Naty?-tette fel végül csendesen, de annál megfontoltabban.

- Mi?-fakadtam ki meglepődve.

- Részeg vagy?

- Dehogy! Dehogy vagyok részeg.

- Pedig azt hittem. Amennyi hülyeséget összehordasz.

- Nem. Nem hülyeség. Csak tudni akarom…-fakadtam ki és hiába akartam folytatni a kifakadásomat, de nem tudtam. Nemes egyszerűséggel megcsókolt…

…-Meg fogsz fázni.-szólalt meg és puszit nyomott a homlokomra.

-Nem fázok.-dünnyögtem és a vállához bújtam, addig ő gondosan betakart. Másodjára kötöttünk ki az ágyban és most se bánom pontosan úgy, mint ahogy a Szilveszter éjszakát se.

- Most nem fogsz elrohanni ugye?

- Inkább azt kellene kérdeznem, hogy ugye nem fog a bátyád ránk törni ismét?-néztem fel rá, mire elnevette magát.

- Esküszöm… Esküszöm egyik családtagom se fogja ránk törni az ajtót… és egyetlen csapattársam se.

- Helyes válasz.-könyököltem fel és megcsókoltam. Nevetve tűrte a hajamat a fülem mögé.- Miért bámulsz így? Zavarba jövök.

- Csak nem tudok betelni veled.

- Ugye tudod, hogy már bedőltem neked. Nem is egyszer.-kuncogtam szemeimet forgatva.

- Tudom.-vigyorgott és továbbra is a hajamat piszkálta.- Miért nem kerestél eddig?

- Azt hiszem kicsit… Kicsit berezeltem.-vallottam be miközben apró köröket rajzoltam a mellkasára.- Renével beszélgettem…

- Ez sose kezdődik jól.-nyögött fel gondterhelten.- Naty én… A bátyám…

- Nem kell semmit se megmagyaráznod Sergio. Tudom milyen vagy… De te is tudod én milyen vagyok. Egyikünk se egyszerű esett… és talán nem is akarok az lenni. Sose tudtam normálisan viselkedni.

- Ezzel most vigasztalni akartál?-nevetett fel.

- Nem csak…-kerestem a megfelelő szavakat, de nem találtam.- Tudod, hogy nem vagyunk egyszerű esetek.

- René ne tántorítson el semmitől.

- Ő a testvéred. Félt és aggódik csak.-vontam meg a vállamat.- Sergio bátyám is ilyen. Főleg a baleset óta.

- De esküdj meg nem hittél el neki semmit se.

- Ha elhittem volna nem lennék itt.-jelenetettem ki komolyan és megcsókoltam.

- Tudnod kell, hogy nem erőltetek rád semmit se.

- Tudod mi az egyetlen vágyam most Sergio?-döntöttem oldalra a fejem és így pontosan az arcomra simult a tenyere.- Élni… Élvezni az életet… És mióta ismerlek megtanultam tőled, hogy ez lehetséges.

- Mire gondolsz jelenleg?

- Segíts nekem.-feleltem teljesen őszintén.