19. fejezet

Morogva állok a hatalmas tükör előtt és azt nézem mennyire választottam jó ruhát a ma estéhez. Be kell vallanom semmi kedvem sincs ehhez a bulihoz, amit Ramos hirtelen ötlött ki. Nekik pihenniük kellene és nem bulizni… Viszont Iker se mondott nemet, de még Rosie se. Kinyílt a fürdő ajtaja és Iker lépett ki rajta. Az inge még nem volt begombolva. Haja talán még kicsit vizes és először még nem is nézett fel rám. Vonzó látványt nyújt nekem így és elmosolyodtam rajta.

- Ohh… Gyönyörű vagy Naty.-jelentette ki ahogy felnézett és már az ingét gombolta befele.

- Dehogy vagyok.-nyögtem fel és a szemcerúzámat kezdtem el keresni a kis táskámban. Hallottam ahogy közelebb sétál hozzám és nagy meglepetésemre átölelt hátulról és bele csókolt a nyakamba.

- Ne beszélj butaságokat.

- Miért nem mondjuk le az egészet? Maradjunk itthon inkább.-dünnyögtem magam elé és maga felé fordított a csípőmnél fogva.

- Első… Tetszik, hogy itthonnak hívod ezt a helyet.-csókolt meg éppen. Átkaroltam a nyakát.

- Hiszen az lesz nem? A világbajnokság után.

- Ez is igaz.-bólintott helyeslően miközben a hajamat kisöpörte a nyakamból.

- És mi a második?-kérdeztem rá oldalra biccentett fejjel.

- Utolsó lehetőségünk bulizni.

- De 8-a mindjárt itt lesz. Veled akartam kettesben lenni… Így és úgy is.-próbáltam levenni a lábáról a legszebb nézésemmel.- Még egy kérdést feltehetek?

- Iggen?-húzta el a szót Iker.

- Nem kerültük bajba?

- Na ezt majd Ramos elintézi.-nevetett fel és megcsókolt.

- Menjünk mielőtt meggondolom magam.-sóhajtottam fel és elengedtem a kapust. Felkaptam a táskámat és elindultam az ajtó felé. Hallottam Iker vidám kacagását ami miatt elégedett voltam. Tehát jól érzi magát a bőrében és ez a legfontosabb…

…Ramos rezidencia előtt már parkolt jó pár autó. Meglepő, hogy ennyien eljöttek és valahogy sejtem, hogy a vendégek 90%-a tilosban jár. Kiszálltam az anyós ülésről és lassan lépésben kerültem meg a fekete Audit. Iker már a túl oldalon várt rám és kinyújtotta a kezét felém. Elfogadtam a gesztust és így azonnal puszit nyomott a kéz fejemre.

- Mitől van neked ilyen horzsolásod?-vette észre a félhomályban is a karom lévő, szerintem egész kicsi horzsolást.

- Tegnap kicsikét szórakoztunk a fiúkkal.-karoltam át inkább a derekát és indultunk tovább.

- Szórakoztatok? Ez sose hangzik valami jól.

- Sebastiannal és Kimivel elmentünk motokrosszozni.-árultam el az okát.

- Már megint a motokrossz.-nyögött fel.

- Nyugi… Nekem minden csontom egyben maradt…

...Egész jól érzem magam csak rohadt fáradt vagyok. Táncoltam…Beszélgettem azokkal az emberekkel, akiket kedvelek és emellett figyeltem Rosiera is ahogy próbálja elengedni magát és azt hiszem most már tényleg jobban érzi magát. Iszogat igaz, de beszélget és barátkozik… Tudom, hogy túl akar lépni Sebastianon és ez így lehetséges csak…

***

Sodródtunk csak az árral… Jól esett kikapcsolódni még akkor is, hogy ha tudom holnap reggel iszonyatosan fog hasogatni a fejem. Ráadásul azt is tudom, hogy Natynak is igaza volt amikor elsorolta az érveit. Pár nap és utazunk… Pár nap és mindenki a focira fog koncentrálni. Kisétáltam a házból és reméltem az udvar csendesebb. Elegem lett hirtelen a kiabálásból, a zenéből és már vágytam egy kis friss levegőre. Talán az elfogyasztott alkohol számlájára írhatom ezt. Néma csendben sétáltam a medencéhez, ahol legnagyobb meglepetésemre Rosie ücsörgött. A ruháját combja közepéig felgyűrte és a hosszú csinos lábait a hideg vízbe mártotta. Közelebb léptem hozzá és csak akkor vett észre, amikor megérintettem a vállát.

- Szia.-mosolyogtam rá.-Csatlakozhatok?

- Áhh… csak te vagy? Persze.-húzódott kicsikét arrébb, hogy letudjak mellé ülni.

- Valaki másra számítottál?-ráncoltam össze a homlokomat és török ülésben foglaltam először helyett mellette.

- Csak reméltem nem valamelyik nyomulós focista társad? Ti spanyolok nem jöttök rá, hogy tré a csajozós dumátok és jobb ha inkább visszavonulót fújtok?-tette fel ártatlanul a kérdést és pillogva várta, hogy meg is válaszoljam.

- Nem tudom. Tudtommal nekem nem tré a dumám.-használtam szándékosan a szavait, ami miatt kibukott belőle a nevetés. Jó hallani a felszabadult nevetését. Lehet, hogy ő is ivott már és ezért engedte el magát ilyen könnyen, de engem nem zavar.

- Bocsi. Nem akartalak megsérteni.-emelte fel védekezően a kezeit.

- Dehogy sértettél meg Rosie.-mosolyogtam rá és a haját óvatosan félre húztam, mert látni akartam az arcát.

- Végül is neked biztos nem rossz a dumád, hiszen barátnőd van. Naty még most is odáig van érted.

- Hmm… Naty…-hümmögtem és magam elé bámultam. Rosie szavai úgy hangzottak, mint ha ezer éve együtt lennénk Natyval, de csak kicsivel több mint egy éve alkotunk egy párt.- Nem hiszem, hogy a dumámra bukik.- vontam vállat egyszerűen és én is kibújtam a cipőmből.

- De valamivel meg kellett hódítanod.-csapkodta a lábaival a vizet és erősen kapaszkodott a medence szélébe.

- Talán.- mondtam és betettem mellé az enyéimet.- Ezért szomorkodsz itt kint?

- Csak tudod Iker nincs mindig jó kedvem.-húzta meg a vállát és nem nézett rám. Tudom, hogy Vettel miatt van ismét pocsék hangulata.

 - Tudom… Senkinek sincs.-próbáltam együtt érző lenni, bár ez nem mindig megy nekem. Próbálkozok, de néha félre sikerülnek ezek a megmozdulásaim. Csak felnyögött bánatosan és a hajába túrt. A mozdulata miatt a fekete melírozott haja a hátára hullt.

- Rosie... Miatta nem éri meg.-ráztam meg a fejem. Nem akartam kimondani a német pilóta nevét, mert sejtettem ezzel is fájdalmat okoznék.

 - Miatt éri csak meg Iker. Eddig csak miatta érte meg.- megérintettem az arcát óvatosan, hogy rám nézzen.- Te sose érezted még ezt?-tette fel meggyötörten a kérdést.

- Voltam szerelmes Rosie. Pont ezért tudom, hogy nem éri meg.

Cirógattam meg a kéz fejét óvatosan. Reménykedtem, hogy nem húzódik el tőlem. Felnéztem rá és észre vettem, hogy kíváncsian pislog rám, de szerencsére nem húzódott el tőlem. Így kicsikét felbátorodva cirógattam meg újra a kezét. Rám mosolygott és összekulcsolta az ujjainkat.

- Elmúlik majd ez az érzés Rosie. Csak időre és változásra van szükséged.

- Idő és változás?-ízlelgette a két szót, amit mondtam neki. Maga elé bámult a lány és néma csendben és türelmesen vártam hogy megszólaljon.- Mire gondolsz Iker?

- Új barátok, új környezet. Messze a Forma1-től... Messze Sebastiantól.

- Tudod, hogy ez nekem még annyira se menne, mint Nataliennek. Tommi az unokatestvérem. A pályán kívül is Basi mellett van.

- Ohh... Ezt elfelejtettem.-vakartam meg kínosan a homlokomat.

- Semmi baj. Tommi olyan igazából, mint ha testvérem lenne. Ő ért meg a legjobban. Neki mondhatok el mindent… Vagy legalább is majdnem mindent.

- Mert még nem találtad meg a megfelelő pasit.

- Hmm..megfelelő…- fintorgott és láttam rajta azon gondolkozik, hogy mit is jelent ebben az esetben ez a szó.- Olyan nem létezik. Csak kevésbé rossz… Fele… vagy negyed annyira rossz…

- Ezen most meg kellene sértődnöm?-húztam el a számat mosolyra. Talán ha kötözködök egy kicsit akkor újra látom mosolyogni.

- Ahh nem...-legyintett először.- Natynak elég jó vagy ha még nem hagyott ott... Lenne kiért teszem hozzá.

- Mire gondolsz Rosie?-ráncoltam a homlokomat. Hirtelen úgy éreztem magam, mint ha pofon vágott volna… A fiúk mindig azt mondják, hogy szerencsés vagyok ilyen nővel, hiszen elviseli minden hülyeségemet… Vagy Naty az, mert alkalmazkodok a munkájához. De Rosie most bele gázolt a lelkembe. "Lenne kiért..."

- Rengeteg pasinak tetszik, úgy tudom és úgy is látom.-vonta meg a vállát lazán és nagyot pacskolt a lábával ismét.- Iker ne légy bamba... A barátnőd szexi...Okos…  Bele való... Sorolni tudnám a neveket, hogy kiknek tetszik.

- Halljam!-parancsoltam szinte, hiszen tudni akartam mit nem veszek észre.

- Tommi... A barátja Alvaro... Ramos...-számolta a kezén a neveket.- Ja és szerintem Heikkinek is tetszik. Láttam, hogy nézz rá.

Felnyögtem. Jobb lett volna ezt nem hallani, de magadnak köszönheted ezt Casillas. Te voltál már megint makacs.

- És ez még csak pár ember, aki most eszembe jutott.-fecsegte a lány.

- Lelomboztál.

- Mi az? Ez még sose fordult meg a fejedben?-vigyorodott el, miközben rám pillantott. Azt hiszem ebben a pillanatban szórakozik rajtam.

- Nem igazán.-ráztam meg a fejemet és elnéztem a ház felé.

- Akkor felnyitottam a szemedet.

- Picikét.-sóhajtottam fel Közelebb csúszott hozzám és a vállamra hajtotta a fejét. Úgy bújik ebben a pillanatban, mint egy édes kiscica. Meglepődve pillantottam le rá és óvatosan a hajába pusziltam.

- Miért nincs mindenkinek egy ilyen rendes pasija, mint te Iker?- nyögött fel.

- Nem tudom Rosie.-cirógattam az ujjait. Saját magamat nem tartom ennyire rendesnek.

- Sosem csaltad meg?

- Nem. Nem csaltam még meg.

- Hmm… Akkor tényleg álompasi vagy.

Kínomban felnevettem és megsimogattam az arcát. Felnézett rám és bennem abban a pillanatban elszakadt valami. Gondolkodás nélkül tapadtam az ajkaira. Először éreztem, hogy elakart tőlem húzódni de nem engedtem. Törékenynek tűnő testét átkaroltam és tovább csókoltam.

- Istenem Iker… Ne csináld ezt. Nem szabad.-motyogta ahogy az ujjait a számra tette. Körülbelül úgy esett mint ha pofon vágott volna. Talán ez kijózanítóbb volt a pofon helyett. Bambán pislogtam rá. Hiába akartam megszólalni nem ment.

- A barátnőd bent van... És kedvelem Natyt…-jelentetette ki csendesen.-Vonzó vagy... De nem tehetem. Nem tehetem meg vele is.

 - Nagyon okos nő vagy Rosie... És vonzó...

 - És még jól is hazudsz.-dünnyögte a lány. A homlokát az enyémnek támasztotta és erősen a karomba kapaszkodott. Megsimogattam az arcát és lehunyta a szemeit. Nem húzódott el tőlem és ez megnyugtatt. Bátorít…Tovább cirógattam az arcát.

- Meddig maradsz Madridban?- kérdeztem bátran rá, pedig rájöttem közöm nincs hozzám.

- Pár nap... Amíg kedvem van hozzá igazából. De jövök máskor is.

- Maradj... Tovább!- mondtam izgatottan.- Gyere el velem… Valahova!

- Tudom, hogy pár napod van indulásig...-nézett fel rám és megsimogatta az ajkaimat.-Töltsd vele a szabadidődet és ne velem. Natalien a barátnőd!-hangsúlyozta ki, hogy felfogjam amit amúgy is tudok… Bár jelen pillanatban ez kicseszettül nem érdekel.

- Találkozzunk!-kötöttem ebet a karóhoz akaratosan. - Kérlek.-cirógattam meg az arcát és megcsókoltam újra.

- Ezt ne ..itt ne!- suttogta.- Bárki kijöhet.

Felsóhajtottam csak és elengedtem. Igaza van.

- Tudod a számomat.-motyogtam.-Bármikor felhívhatsz.

- Mikor gondoltad?-utalt a találkára azt hiszem.- Itt van Naty.

- Bármikor.-bukott ki belőlem az őszinte válasz.

- Mikor nincs Naty veled?-érdeklődött.

- Napközben biztos haza megy a szüleihez...-vagy haza küldöm a szüleihez, hogy látogassa meg őket.- Meg tuti Alvaroval találkozik...-soroltam. Megsimogatta a karomat.

- Találkozzunk akkor holnap.-egyezett bele és nagyot dobbant a szívem. Nem mondott nemet. Végre bele ment.

- Reggeli?-ajánlottam fel.

- Ebéd!- javított ki határozottan.

- Akkor ebéd.-bólintottam helyeslően. Azt hiszem mindenbe bele megyek amit ő mond jelenleg.

- De most talán menned kéne.-ajánlotta fel, de eszem ágában sem volt megmozdulni. Körbe néztem biztos, ami biztos alapon, hogy még mindig ketten vagyunk-e. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt most ő. Tehát ő is akar. Kezdeményezni akar ő is. Átkarolta a nyakamat óvatosan.

- Gyere!- suttogta és egyszerűen felpattant. Kezemet megragadva húzott a ház mögé a sötét helyre. Ismerős… Pár lányt cipeltünk már ide… Nekitoltam a falnak és megcsókoltam. Nem érdekel jelen pillanatban rajta kívül más. Csak Rosie... Ez a gyönyörű lány. Egyszerűen megbolondultam érte hirtelen… Sosem éreztem még ezt. Még a barátnőm se babonázott meg ennyire.

- Ugye itt se lát senki se?-kapott észbe hirtelen amikor már nem csókolt.

- Senki.-nyugtattam meg mosolyogva. Láttam rajta, hogy kicsikét megnyugtatja. Gyönyörű… Mindenhol… Mindene… A kezemet a derekára tettem és mindenét éreztem újra. Csodás az alakja… Nőies. Egy ilyen csodálatos nőnek nem olyan férfira van szüksége, mint Vettel... Nem egy kölyökre… A nyakát kezdtem el öntudatlanul csókolni.

- Hééé... Ne… kérlek… ezt ne!-nyögte ki nehezen levegő után kapkodva. Felnyögtem halkan… Persze kifogás az mindig van.

- Naty a barátnőm...- mondta de újra megcsókolt.

- Ne foglalkozz most vele.-kértem. Nem akarom, hogy róla beszéljen. Legyen az én gondom. Minden következménye.

- Holnap… Találkozzunk.-csókolt meg egy pillanatra.

- Istenem annyira várom.- nyögtem fel a fülébe.- Megbabonázol.

Csak elmosolyodott... Olyan elégedett mosoly volt szerintem. A homlokának támasztottam az enyémet.

- Pedig semmit nem teszek. Ilyen vagyok.

- De ezzel is elvarázsoltál... Az elejétől kezdve...-vallottam be utalva arra, amikor megismertem.

- Egy hülye tinipicsa vagyok Iker. Hozzád képest az vagyok.

- Dehogy vagy az.-ráztam meg a fejem. Felnyögött hangosan.

- Holnap!- suttogta az ajkaimba.

- Igen... Holnap délben.

- Hol?- tárta fel a nyakát. Mohón kezdtem el csókolgatni.

- Mond meg a címed és utána elviszlek ebédelni.

- Inkább gyere fel hozzám. Nem akarok címlapon lenni. Eddig sose kerültem.

- Kerülöm a firkászokat.-jelentettem ki.

- Gyere fel!- mondta nekem újra és ezzel akarta nyomatékosítani a szavait, miközben már az ajkait ostromoltam.

- Ott leszek.- suttogtam és felkaptam az ölembe. Egy pillanatra felnevetett és átkarolta a nyakamat. Hevesebb lett... Mohóbban csókolt, mint eddig bármikor. Az egyik kezem talán reflexből a fenekére tévedt…Markoltam egészen hevesen. A tenyeremben meggyűrődött a ruhája, de ez nem zavarta. Nem értettem magam, de nem is gondolkodtam… Nem is tudtam. Kanos vagyok rohadtul. Bármit megadnék érte... Bármit feláldozok... Akarom őt. Érezni akarom őt.

- Rakj le! Holnap találkozunk úgy is.-térített észhez a mosolyával.

- Akkor holnap.-bólintottam.

18. fejezet

A török hétvége után egyenesen Svájcba utaztam Sebastiannal. Bár be kell vallanom jelenleg szívesebben mentem volna Madridba, de ezt a két napot kibírom itt. Azt hiszem a német barátomnak is jelenleg szüksége van annyira a támogatásomra, mint Alvaronak vagy éppen Ikernek. Az utazótáskámat megfogtam és indultam el Seb után, aki rám mosolygott először.

- Minden rendben?-kérdezett rá ahogy a kezét a táskámért nyújtotta.

- Ezt viszem én nyugi. Amúgy minden rendben. Csak szeretnék egy kávét. Egy jó kávét végre.-nyögtem fel.

- Ezen nem csodálkozok. Te és a kávé elválaszthatatlan páros vagytok.-jelentette ki, ami miatt egy jó ízű kacagás tört ki belőlem. A szabad kezével átkarolta a vállamat és elindultunk a kijárat felé.

- Kocsid itt van?

- Nincs.-rázta meg a fejét.

- Akkor taxival megyünk?

- Nem. Vagy is az a leghelyesebb kifejezés, hogy értünk jön egy jó barátom.-húzta meg a vállát Sebi.

- Rajtam kívül vannak barátaid?-csodálkoztam el. A német homlokát ráncolva pillantott rám és egyszerűen nem tudtam komoly maradni. Egyszerűen kitört belőlem egy jó ízű hangos kacagás.

- Már megint valami hülyeséget mondott?-szólalt meg mögöttem egy férfi. Hirtelen ledermedtem, és kellett pár pillanat mire rájöttem ki is az. De azért megfordultam.

- Kimi!-öleltem meg a finnt, aki először csak felnyögött és megpaskolta a hátamat.

- Nagyon örülök én is, hogy látlak. De mi lenne ha haza mennénk és nem itt a reptéren örvendeznél tovább nekem.-ajánlotta fel és Sebastian hangosan kacagott, miközben a táskáinkat a Mercedes hátuljába pakolta.

- De örülj neki, mert felkeltetted az érdeklődését.

- Héé… Ez elég két értelmű volt.-állapítottam meg…

…Sebastian házához mentünk ahol elsőnek lepakoltunk, majd a barátom azonnal kávét főzött nekem. Kimi csak lazán vetette le magát a kanapéra és némította el az eddig idegesítően hangoskodó mobilját. A kanapé karfájára ültem le én is és Sebi a kezembe adta a bögrét.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá hálásan.

- Semmiség, meg remélem nem leszel most már hisztis.-vonta meg a vállát és erre csak nyelvet öltöttem rá.

- Gondolkoztam.-szólt közbe Kimi.

- Te olyat is tudsz?-húztam el a számat egy vigyorra ami miatt ő lazán bemutatott nekem.- Oké… Ezt igennek veszem. Nos… Min gondolkoztál?

- Elmehetnénk motorozni. Motokrosszozni.-húzta el a száját egy jellegzetes vigyorra a finn. Ezt a mosolyt elég ritkán látják az emberek.

- Benne vagyok!-vágtam rá azonnal. A két férfi csodálkozva pillantott rám, de csak megvontam a vállam.- Most mi van? Attól, hogy Alvaro eltörte a kulcscsontját én nem fogom.

- Arra én nem vennék mérget.-hagyta rám a német, mire csak a szemeimet forgattam a háta mögött…

…Iszonyatosan jól éreztem magam a két férfi társaságában. Nem fogtuk vissza magunkat és így az se zavar, hogy úgy érzem magam, mint akin átgyalogolt egy egész elefánt csorda. A hajamat törölgetve sétáltam ki a nappaliba, ahol csak Kimi terpeszkedett a kanapén és unottan nyomkodta a tv-t.

- Sebastian hol van?-tettem fel csendesen a kérdést.

- Az asszonnyal beszélget.-vonta meg a vállát.

- Hannaval?-egyszerűen úgy éreztem meg kell ezt kérdeznem. Kimi harsányan felnevetett.

- Tehát te is tudsz Rosieról?

- Elég sok mindent tudtam meg rövid idő alatt.-húztam meg a vállam és a szőke tincseimet kicsikét megráztam.

- De te nem nézted végig az egészet. Ahogy hónapokig hülyítették egymást. Kölcsönösen. Hogy egymásba szerettek, de mind a ketten gyávák voltak.

- Rosie terhes volt.-szólaltam meg amivel elértem, hogy Kimi csendbe maradjon.- Terhes volt… Elmondta Sebinek, hogy nem tartja meg.

- Pedig szerelmesek.-állapította meg.

- Sokra mennek vele. Látod, hogy mi van.-húztam meg a vállaimat. Csak felnyögött és eldőlt a kanapén. A lábát keresztbe feltette és az egyik kezét a feje alá húzta.

- Sebastian kezdte… Ő kezdett udvarolni neki…

- Nem kellene erről beszélnünk ugye tudod?-kérdeztem vissza, mire csak a szemeit forgatta.

- Most órákig ellesznek. Azt is elfelejtette szerintem, hogy itt vagyunk.-legyintett.- De figyelmeztettem őket.-tért vissza a gondolatai elejére.- Mind a kettőjüket figyelmeztettem… Azonban Rosie bele zúgott és ezt ő is tudta.-bökött az ajtó felé.

- De úgy vettem észre, hogy Sebastiannak se közömbös a lány.

- Dehogy közömbös. Úgy bele zúgott mint vak ló a gödörbe.

- Akkor nem értem őket.-ráztam meg a fejemet.

- Jajj Natalien! Ne légy ennyire naiv. Szőke vagy és nem hülye.-jelentette ki vér komolyan, amivel elérte, hogy ledöbbenjek először.

- Kimi!-vinnyogtam a nevét, mire még inkább úgy nézett rám mint egy idiótára.

- Most mi van? –tárta szét a karjait.

- Semmi… Semmi…-ráztam meg a fejemet.- Csak az a baj kedvelem a lányt is.

- Ez miért lenne baj?-csodálkozott el a finn.- Barátokra szüksége van az embernek…

…Másnap kora reggel értem Madridba. Fáradt, de még is boldog voltam. Ez a fél nap Svájcban feltöltött és így talán jobban ki fogom bírni az elkövetkezendő időszakot. Iker hiányát. A rengeteg munkát és az utazást. Ikerrel már indulás előtt beszéltünk és meg van az a hely ahol találkozni fogunk. A belvárosban egy kávézóba. A taxi leparkolt a megadott cím előtt és a sofőr segített kiszedni a csomagjaimat. Kifizettem az utat és a napszemüvegemet a homlokomra bigyesztettem. Ahogy körbe pillantottam Iker már felém sétált. Kockás inget és farmert viselt. Rám mosolygott amivel mindig képes levenni a lábamról. Elengedtem az utazó táskámat és a nyakába borultam. Megnyugtatott ahogy a karjai közé zárt és a nyakamba csókolt. Most jövök rá úgy igazán, hogy mennyire hiányzott.

- Szia Édesem.-suttogta nekem és megcsókoltam válasz helyett.

- Iszonyatosan hiányoztál nekem Iker.-pislogtam rá nagy szemekkel, mire felnevetett és megsimogatta az arcomat.

- Valahogy reménykedtem benne, hogy ezt mondod.-puszit nyomott az ajkaimra. Megfogta az egyik kezével az én kezemet, majd a táskámat. Szorosan kapaszkodtam a karjaiba és lassan elindultunk az asztalok felé. Az egyik asztalnál megpillantottam Rosiet és Sergio Ramost, aki szintén focista.

- Sziasztok!-köszöntem mosolyogva nekik. Mind a ketten felemelkedtek a székről és puszit kaptam tőlük. Igazából a férfin meg se lepődök, de a lány eddig nem volt ennyire közvetlen. Eddig olyan távolságtartó volt… Bár tudom, hogy a helyzet se volt egyszerű amiben megismertük egymást.

- Ti hogy kerültök ide?-kérdeztem rá mosolyogva.

- Ikerrel volt találkozóm.-szólalt meg a sevillai amin meg se lepődök, hiszen általában ő adja meg minden kérdésre először a választ.

- Igazából nem rád voltam kíváncsi Sese.-eresztettem meg egy bűbájos mosolyt miközben Iker a vállamnál átkarolt. A válaszomat hallva felnevetett.

- Valahogy éreztem.-sóhajtott fel a honfitársunk.

- Jól megérdemelt pihenőmet töltöm a korai vizsgák után így eljöttem Madridba.-szólalt meg Rosie miután abba hagyta a nevetést.

- Sergio mi lenne ha hoznánk a lányoknak valami sütit?-kapott észbe a kapus párom és felemelkedett a székről. Sese először értetlenül pislogott majd úgy pattant fel, mint akit megszúrtak egy gombos tűvel. Iker szájon csókolt.

- Rögtön itt vagyunk.-motyogta nekem.

- Rendben.-bólintottam. Kettesben maradtunk a finn lánnyal így végre kinyöghette azt a kérdést, ami az érkezésem óta nyomta a lelkét.

- Vele voltál? Már mint Sebastiannal Svájcban?-húzta végig az ujjait a pohár száján.

- Igen. Vele.-bólintottam lassan.

- És…?

- Vele volt-e Hanna?-fejeztem be a ki nem mondott kérdését.- Rosie ez így nagyon hosszú beszélgetás lesz, ha minden kérdésedet be kell fejeznem. Amúgy nem volt ott… Sebastian és Kimi volt ott.

- Kimi…- hümögött maga elé bámulva.

- Tudom, hogy ő is tudja.

- Mindenki tudja már… Vagy legalább is majd nem mindenki. De Natalien… Már édes mindegy nem. Elszúrtuk… Bele szerettem, de ő úgy is Hanna mellett marad. A biztonságot és a megszokást választja a szerelem helyett.

- Rosie…-sóhajtottam fel kicsikét szomorkásan.

- Ezért érthető a döntésem. Fiatal vagyok és egyszerűen egyedül nem ment volna. Egyedül… Nélküle nem tudtam volna megcsinálni. Lehet, hogy idővel bánni fogom azt, amit tettem… De van lehetőségem… Tudom, hogy Sebastian megutált… De lehet jobb is így.

- Nem ítélek el Rosie. Nyugi.-szorítottam meg a kezét mosolyogva.

17. fejezet

Isztambul olyan mint mindig. Olyan mint egy hatalmas piac, hiszen a város sose nyugszik. A sose szinte biztosra vehető. Péntek este van és a motorhomeba ücsörgök egy rakat papír társaságában. Igaz fogalmam sincs kitől kaptam… Vagy éppen miért? A kezemmel támasztottam meg a fejemet és hatalmasat sóhajtottam. Jelen pillanatban szívesebben lennék Madridba ezt le se tudnám tagadni. Megnyikordult a szék és ahogy felpillantottam Rosiet láttam meg aki mosolyogva nyújtott felém egy poharat.

- Tedd félre a munkát.-javasolta.

- Na ezt nem kell kétszer kérned.-csaptam össze a mappákat és a székre dobtam a papírokat. Adott nekem két puszit a lány és leült mellém.- Örülök, hogy látlak Rosie.

- Köszi Nat.-mosolygott rám.

- Hogy vagy?

- Egész jól… Meglepően jól viselem, hogy itt vagyok… Sebastian mellett.-húzta meg a vállát.

- Beszéltetek?-kérdeztem rá, bár nem tudom helyes-e, hogy erről érdeklődnöm. Rosie egy mosolyra húzta a száját és bele kortyolt a poharába.

- Persze… Bár nem tárgyaltuk ki, hogy megtettem-e…

- Ha akarsz beszélni róla…-kezdtem bele, de azonnal megrázta a fejét.

- Azt hiszem sikerül feldolgoznom.

- De számíthatsz rám.

- Tudom Natalien. Tudom.-adott egy puszit az arcomra és visszaült a helyére. Sokáig egy árva szót se tudtunk ki nyögni, de végül is Rosie törte meg a csendet.- És Iker hogy van?

- Iker?

- Már azt hiszem visszaszámol. Egy hét és indulnak Dél-Afrikába. Szeretné, hogy ne menjek Mugelloba.

- Miért nem maradsz vele akkor?-kérdezett rá Rosie egy halvány mosoly kíséretében.

- Alvaronak versenye lesz és tudja Iker is, hogy most fontos az is, hogy elmenjek Mugelloba.-sóhajtottam fel és a hajamba túrtam. Rosie homlokát ráncolva figyelt engem és tudtam meg kell magyaráznom, hogy a motoros barátomnak miért is lehet szüksége rám.

- Amikor Monacóban voltunk Alvaro gyakorlás közben eltörte a kulccsontját. El akart indulni Le Mansban hiába kapálóztunk ellene, aminek meg lett az eredménye, hiszen bukott és a vállára esett.

- Uhh…-fintorodott el a finn lány.- És a válla?

- Szerencsére egész jól. Talán indulhat Mugeloban. Bár erről úgy is Costa doktor dönt…

… Szombat este van és most sétáltam vissza a szállódába. Sebastiant és Tommit jóval magam mögött hagytam. Valamiről szokás szerint vitatkoznak, amire igazából nem vagyok kíváncsi. Gyerekesek. Néha túlságosan is. A szállóda ajtajába érve ütközött nekem valaki és ha az illető nem kap utánam tuti hanyatt esek.

- Ohh… Naty sajnálom… Nem vettelek észre.-mentegetőzött az illető és ahogy felnéztem rá jöttem rá és fogtam fel nem mellékesen, hogy a támadom aki fel akart öklelni az Heikki.

- Szia.-mosolyodtam el. Azonnal viszonozta a gesztust. A mosolya miatt megjelentek a gödröcskék az arcán és szeme huncutul megcsillant.

- Valamiért mindenki el akar taposni téged.-állapította meg, ami miatt igazából nevetnem kellett.

- Úgy tűnik mindenkinek útba vagyok.

- Dehogy vagy.-nevetett fel.- A többiek hol vannak?-nézett mögém.

- Őszintén… Fogalmam sincs. De néha jó egyedül lenni. Jelen pillanatban túl sok a zsongások körülöttem.

- Nincs kedved sétálni egyet?-tette fel hirtelen a kérdést a finn, amin igazából meglepődtem. A szemeim kikerekedtek és hirtelen gondolkoznom kellett azon, hogy mit is mondjak neki.

- Eredetileg vacsorázni indultam.-jutott az eszembe, hogy mi is volt az eredeti úti célom.

- Akkor meghívlak vacsorázni.-ajánlotta fel.

- Catherine?

- Nem jött velem erre a hétvégére. Angliába maradt a szüleit meglátogatni.

- De te már vacsoráztál.

- Igen. De nem érdekel. Gyere.-intett a fejével, hogy kövessem. Földbe gyökerezett lábbal álltam és bámultam rá. Most jöttem rá. Tud ő akarnok és határozott lenni egyszerre. Ilyenkor pedig tényleg az van amit ő akar. Már a kocsija felé terelt és tudtam megint ő nyert…

…Egy kis étterembe vitt ahol alig voltak vendégek már. Csak le kellett ülnöm az egyik asztalhoz és addig ő intézkedett. Pár perc múlva elégedett mosollyal az arcán tért vissza hozzám.

- Nem sokára hozzák a vacsorát. Ha nem baj tésztát rendeltem. Gondolom még mindig szereted.-ült le velem szemben.

- Imádom… és köszönöm.

- Ezt nem kell. Fáradtnak tűnsz.-állapította meg.

- Egy kicsit az vagyok.-húztam meg a vállam miközben már az italjainkat is megkaptuk. Biccentettem és hatalmasat kortyoltam a baracklevemből.- De túl teszem magam rajta.

- Biztosan?

- Persze. Csak időszakos gondok ezek. Alvaronak eltört a kulcscsontja és el akart indulni Le Mansban. Természetesen bukott megint, és nem engedték versenyezni. Ezzel megtörték egy kicsit és így kicsit nehéz lesz Mugelloba visszamenni. Itt van Sebastian és Rosie is. Fogalmam sincs hogy fogják kezelni a helyzetet… Vagy nekem hogyan kellene kezelnem ezt… Emellett a barátom is elutazik Dél-Afrikába és fogalmam sincs mikor látom újra.-bukott ki belőlem hirtelen és ahogy a finnre pillantottam rájöttem talán ezt az utolsó mondatott nem kellett volna. Hirtelen vörösödtem el és szegeztem a tekintetemet az asztal lapjára.- Sajnálom.

- Mit?-bukott ki teljesen őszintén belőle a kérdés.

- Tapintatlan voltam… Megint.-morogtam.

- Miért? Arra gondolsz, mert a barátodról beszéltél?-kérdezett rá. Bólintottam, de nem néztem rá.- Naty miért? Tovább léptél… Ahogy én is. Hiszen…

- Boldog vagy Cathyvel…-fejeztem be a mondatott helyette.

- Ez természetes. Tudom, hogy te is tovább léptél és én ennek örülök is. Nem kerülheted el azt, hogy beszélj róla. Tehát Dél-Afrika… A focival foglalkozik?

Lassan bólintottam. Igazából még nem volt merszem elmondani, hogy ki is a barátom. Nem. Nem szégyellem Ikert. Egyszerűen most még nem akarom elmondani neki…

…Idegesen dobolok a lábaimmal és a képernyőt bámulom. Ma elég őrült módon versenyeznek a fiúk. Már a boksz kiállások javát magunk mögött tudjuk és így Sebastian mindent megtesz, hogy utol érje a csapattársát és megtudja előzni. A gyomrom összeszorult, hiszen nincs jó érzésem. Az aktuális körben nem előzött, de ahogy elhaladtak a célegyenesben látszódott, hogy nem sokára bele fog az akcióba a barátom… Igazam lett… A 11-es kanyarból kijövet Sebastian Mark mellé húzódott… Centik választották el őket egymástól, és azt hiszem valamelyiküknek dönteni kell és engednie kell az illetőnek, hiszen jön a 12 kanyar. Vagyis csak jött volna… Annyira hirtelen jött az a bizonyos csattanás…A rádióban hallom ahogy Sebastian káromkodik. Ahogy körbe néztem nem láttam mást, mint csalódott embereket…

…Alig 10 perc múlva érkezett meg Sebastian egy személyautóval, amit ő vezetett és a szervezők egyikét az anyós ülésre parancsolta. Ahogy a német barátom kiszállt a kocsiból kezembe nyomta a sisakját a Hans-el együtt és elvágtatott. Alig bírtam tartani vele a lépést. Az újságírókkal közöltem, hogy senki se nyilatkozik most még és hagyjanak minket békén. A Motorhomeban értem utol Sebastiant amikor már a pihenőjében volt.
- Rohadt életbe! Nem hiszem el! A büdös picsába.-káromkodott, ami tőle nem igazán megszokott.
- Sebi…-szólaltam meg alap hangerőn, de nem értem el vele semmit se. Tudom, hogy ideges és feszült. A baleset miatt és talán most jön ki rajta minden ami történt… Rosie… A baba…
- Röhej és még ő tovább megy.-folytatta úgy, mint ha ott se lennék.
- Sebi nyugodj le!-kiabáltam már végül, hogy felfigyeljen rám. Egy pillanatra ledermedt és folytatta tovább.
- Miért Naty? Ő volt az őrült! Ő nem engedett el amikor előrébb voltam.
- Lesz még alkalmad nyerni. Ígérem.
- Te könnyen vagy.-vágta hozzám és azonnal elhallgatott. Szerintem arra várt, hogy ordítani kezdjek én is, de nem tettem. Nem tettem meg.
- Kicsit nyugodj le! A sajtónak is kell nyilatkoznod még és ott lesz a csapat is. –szorítottam meg a kezét, de nem válaszolt.- Magadra hagylak most egy kicsit.
- Naty…-szólalt meg ahogy felálltam a kis kanapéról.
- Igen Sebi?
- Kinek a hibája volt?-tett fel egy olyan kérdést, ami igazából meglepett.
- Nem tudom.-feleltem. Az ilyen kérdésekre általában nem válaszolok. Barát vagyok és nem a bíróság.

16. fejezet

Valami fura zaj ütötte meg a fülemet, de egyszerűen a kispárnát fogtam és a fejem alá húztam. Nem akarok még felkelni. Aludni akarok még, hiszen talán csak pár órát aludtam összesen, azonban kint már a motorok zúgnak, tehát elkezdődtek a szabadedzések. Hallottam ahogy megnyikordult a lakókocsi ajtaja és halkan próbált osonni valaki.

- Ébren vagyok.-morogtam a párnámba.

- Felébresztettelek?-bukott ki a kérdés azonnal Alvaroból.

- Azt hiszem már ideje felébrednem.-nyögtem fel és fordultam a hátamra. Fáztam bár ezen meg se lepődök így a nyakamig felhúztam.

- Hoztam kávét neked is.

- Köszönöm.-vettem el tőle a bögrét. Leült a másik ágyra és szótlanul bámult engem. Felsóhajtottam. Tudom ez mind a legutóbbi veszekedésünk és a tegnapi beszélgetésünk miatt van.

- Sajnálom Naty.-nyögte ki amin igazából meglepődtem. Sose kér ilyen hamar bocsánatot.

- Nem haragudtam eddig se.-ráztam meg a fejem.- Azt hiszem mind a kettőnknek igaza volt.

- Akkor is elég csúnya dolgokat mondtam.

- Nem baj.

- Motorozhatnál Naty…- kezdett bele Bati egy hatalmas sóhaj után.

- Mennyivel lenne jobb az életem ha én is motoroznék?

- Akkor azt csinálnád ami mindig is az életed volt.

- Tudom csinálni.-vontam meg a vállam és a takarómat bámultam pár pillanatig.- Hiszen eljárok veled edzeni amikor csak tudok.

- De ez nem olyan mint ha versenyeznél.-jelentette ki határozottan Alvaro.

- Tudod jól, hogy sokat veszíthetek. Szeretem Ikert és nem akarok ugyan úgy hibázni, mint Heikkivel.-sóhajtottam fel.

- Tudja? Iker tudja, hogy versenyezhetnél?

- Senki se tudja rajtad kívül… És remélem ez így is marad…

…Körülbelül 10 perce kezdődött el a harmadik szabadedzés, amire Alvaro szinte azonnal kigördült. Természetesen reggeli után azonnal a Mobil Klinikára mentünk ahol megkapta a jó adag és jelen pillanatban nagyon is hasznos fájdalom csillapítóját. Nem örülök ennek… Már mint, hogy sérültem motorozik… De reménykedek benne, hogy meg jön az esze… A telefonom rezgett a zsebembe és előkaptam. Rosietól kaptam sms-t, hogy minden rendben van-e velem. Tudom ezt inkább nekem kellene kérdeznem, hiszen már túl van rajta… Túl esett az abortuszon. Pár sms-t váltottunk és megtudtam a körülményekhez képest jól van és a következő versenyre eljön ő is. Nem tudom jó ötlet-e ez, de nem akarok vele szólni.

Éppen felnéztem a mobilomból és Valentinot mutatták a képernyőn aki éppen gyors körön van. Így pár futam után előre kijelenthető, hogy a kilencszeres világbajnok a saját csapattársával küzd az első helyért… A futamgyőzelmekért… A világbajnoki címén… Most már az amerikai Nicky Haydent mutatják, aki cseppet küzd a motorjával. Kanyarból kijövet a motor szitálni kezdett. Szerencse, hogy egyáltalán a motoron maradt. Az idényben eddig csak negyedik helyeket bírt összeszedni a versenyeken. Mindig egy hajszállal maradt el a dobogóról.  Most már Batit mutatják. Végre valahára… Végig mutatták őt egész körben, de amikor megkezdte a második kört akkor se váltott a kamera kép… A pálya középső részén járt, amikor az egyik kanyarból kigyorsítva a motor megbicsaklott.

- A picsába.-szólaltam meg hangosan, hiszen tudtam ebből baj lesz. Bati hatalmasat zakózott és az esés végén nem bírt felállni a kavicságyból. A vállát megüthette, mert azt fájlalja. Mennyire nehéz lett volna belátni, hogy most az egyszer nekem is lehet igazam…

…Mire a Mobil Klinikára értem Alvaro is ott volt. Hirtelen nem tudtam, hogy felpofozzam vagy megöleljem, hiszen most bebizonyosodott, hogy nekem van igazam.

- Ne nézz így rám.-dünnyögte a barátom és mire megszólaltam volna Costa doktor is megjelent és hosszas vizsgálatok vártak Alvarora. Idővel kiderült, hogy szerencséjére egyetlen csontja se tört el, de a mostani műtét helye az ütéstől nagy valószínűséggel be fog dagadni és úgy fog fájni ahogy még eddig soha se.

- Versenyen pedig nem indulhatsz.-jelentette be az orvos, mire Alvaroból kiszakadt egy csalódott morgás.- Erről nem nyitok vitát. Így is ostoba ötlet volt az eddigi próbálkozásod is, de a mostani bukásod után nem kockáztatok.

- Most elégedett vagy?-pillantott rám Alvaro. Próbáltam gyorsan eltűntetni a mosolyt az arcomról, de szinte lehetetlen volt.

- Nem… Dehogy.-feleltem komolyan, de még szerintem az orvos is rájött, hogy hazudok…

…Késő este van és nem rég érkeztem meg Madridba. Alvaro nem tartott velem. Talán szándékosan, de kijelentette ő szeretne még Le Mansban lenni. A csapatot támogatni. Így nem ellenkeztem, hiszen esélyem van arra, hogy haza mehessek Ikerhez. Boldogan szálltam ki a taxiból a ház előtt és miután kifizettem a sofőrt indultam is be a házba. A kocsi a felhajtón állt és tudtam itthon van Iker… Bár amikor beléptem az ajtón a cipőimtől azonnal megszabadultam. Körbe kellett járnom mindent mire rájöttem Iker igazából a fürdőben van és ezért nem vette még észre, hogy haza értem. Gondolkozás nélkül kezdtem el vetkőzni. Szanaszét hagytam a ruháimat és végül elértem a fürdő szobát, ahol igazából alig láttam, mert teli volt gőzzel. Óvatosan léptem be a nyitott zuhanykabinba és öleltem át hátulról Ikert. Összerezzent és azt hiszem nem vett észre.

- Szia.-mosolyogtam rá amikor megfordult. Két kezével közre fogta az arcomat és megcsókolt.- Meglepetés.

- Hogy kerülsz ide Édesem?

- Alvaro összetörte magát és holnap nem indulhat a versenyen. Így én haza jöttem hozzád.-vontam meg a vállam és átfontam a nyaka körül.

- Jól van?-ráncolta össze a homlokát.

- Mihez képest? De egybe maradt minden csontja. Már ez is haladás nem?

- De.-bólogatott, de már megcsókoltam… Iker se volt tétlen. Mind a ketten egyet akartunk… Egymást… Idővel már csak a sóhajaink és nyögéseink hallatszódott… Szenvedélyes és forró ez a szeretkezés… Azonban erre van szükségem… Hogy szeressen engem…

…Az ágyon fekszek és az egyik párnát ölelem és csak a takaró van rajtam. Mosolyogva figyelem ahogy Iker a rövid nadrágját veszi fel, mert kitalálta csinál nekem valami vacsorát.

- Iker nem kell. Nem vagyok éhes.-ráztam meg a fejem.

- Tudom, hogy az vagy.-nevetett fel. A gyomrom hangosan korogni kezdett, hogy bebizonyítsa Ikernek van igaza.- Na látod.

- Akkor inkább veled megyek.-tápászkodtam fel és ő már nyújtotta is a felsőjét nekem. Bele bújtam majd megfogtam Iker kezét, hogy indulhatunk is. A konyhába érve gondosan neki állt vacsorát készíteni nekem. Tükör tojást készít. Azt kívántam meg és tudom neki is ez a kedvence. Az egyik kedvence.

- Beszéltem tegnap Rosieval.-szólaltam meg csendesen.- Eljön Isztambulba.

- Tessék?-csodálkozott el és egy pillanatra.

- Azt mondta, hogy eljön Isztambulba a következő futamra. Nem akar otthon maradni a szüleivel… Hiszen a családja nem is tud semmiről.-húztam meg a vállam és el is hallgattam. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ebben a pillanatban csak az apukájára és az anyukájára gondol… vagy éppen Tommira is… Akár hogy is van… Ha már tudja a finn… vagy ha később jut a fülébe elég kínos lesz ezek után együtt dolgoznia Sebastiannal…