49. fejezet

Olyan érzésem volt amikor kinyitottam a szemem, mint ha semmit se aludtam volna. Fogalmam sincs mikor értünk vissza a szállodába, hiszen erőteljesen Alvaro segítségére volt szükségem. Berúgtam? Talán csak egy kicsikét. Szükségem volt erre? Nagyon is. Ezért is szeretek Alvaroval együtt lenni és utazni. Mindig vagy legalább is nagyjából mindig tudja mire van szükségem.

Lassan mozdultam meg és halkan felnyögtem, hiszen a másnaposság fej fájásban köszönt vissza. Körbe pillantottam a szobában és a szomszéd ágy üres már. Kinyújtottam a kezemet az éjjeli szekrény felé és megnéztem a telefonom az időt.

-Jó reggelt!-szólalt meg Alvaro a fürdő ajtajában.

-Szia.-köszöntem apró mosollyal az arcomon és az oldalamra fordultam magamhoz ölelve a párnámat. A honfitársam először egy felsőt szedett elő a táskájából majd elmélyülten kereste a megfelelő pozíciót arra, hogy felvegye a ruhadarabot. Mit ne mondjak? Megint bebizonyította, hogy jó felső teste van. Lapockáján van egy tetoválás, és van egy a csípőjén is, ami egy sárkányt ábrázol, de jelenleg a farmerja eltakarja.

-Nem ér leskelődni!-nevetett fel, amikor észre vette.

- Nézni még csak szabad.-nyögtem fel rekedtes hangon, miközben feltornáztam magam ülő helyzetbe az ágyon.- Úgy tudom azzal nem szegek semmi féle szabályt.

-A torkod nem fáj?-ült le az ágyam szélére miközben végig cirógatta az arcomat.

- A fejem jobban.-forgattam a szemeimet.

- A hangod viszont rémes.-nevetett fel.

- Ezzel ha vigasztalni akartál rossz úton haladsz.-forgattam a szemeimet.

- Ha gondolod maradj itt és pihenj.

- Álmodban!-vágtam rá daccosan.- Kimegyek a pályára. Azért jöttem ide, hogy támogassalak és nem azért, hogy a szállodába kuksoljak. Amúgy is. Be kell mennem az Aspar csapathoz is. Martinez úr beszélni akar velem.

- Szerződés miatt?

- Szerintem igen.-biccentettem.- 15 perc alatt elkészülök. Megvársz engem?-tettem fel a kérdést.

- Persze.

-Köszönöm.-pusziltam meg és a fürdőbe siettem…

…A pályára kiérve Alvaronak azonnal egy megbeszélésre kellett sietnie, hiszen miattam kicsikét késésben volt. A paddock még most ébredezik. Szeretem ezt a környezettet. Szeretem a látványt, az illatokat, a hangokat.  Még mindig magával tud ragadni ez a hely. Ennyi idő elteltével is. Hirtelen ötlettől vezényelve indultam meg az Aspar Team felé. A garázsuk üres volt. Egy két szerelő járkált még ki-be és látszott rajtuk, hogy talán egy-két kávéra még szükségük lenne.

-Feltűnően kémkedsz González.-nevetett fel mögöttem a csapat MotoGp versenyzője.

-Hector…-forgattam a szemeimet.

- Ezért fizet a Suzuki. Hogy leskelődj?-állt meg mellettem vigyorogva.

- Ugye tudod, hogy nem vagyok a Suzuki alkalmazottja? Csak Alvaronak segítek. Amiben szüksége van rám éppen.

- Vagy éppen ő segít rajtad, hogy piásan le ne teperj valakit.

- Te ezt honnan tudod?-lepődtem meg.

- Ott voltam én is tegnap. Elég lehengerlő vagy pár feles után.

- Hector…-dohogtam és éreztem, hogy egy pillanat alatt lángvörösre vállt az arcom. A honfitársam vigyorogva dőlt neki a falnak és vett szemügyre. Úgy veszem észre, hogy jól szórakozik jelenleg. – Ezt el ne mond senkinek se.

-Azt tudod, hogy olyan bár hangod van.

- Mi a fene bajod van? Ma kitűzted célul, hogy engem cseszegess?-húztam fel a szemöldökömet, mire csak megvonta a vállát.

- Talán igen. Talán nem… De őszintén te hogy kerülsz ide? A Suzuki kicsikét arrébb van.

- Martinez urat keresem.-ejtettem ki a nevet és szinte azonnal meg is szólalt mellettünk az említett személy.

- Jó reggelt Natalien.

- Uram.-biccentettem neki mosolyogva.

- Nem kellett volna rögtön idejönnöd.

- Nem akartam váratni Uram.

- Gyere. Beszélgessünk.-mutatta az utat.-Neked pedig lassan kezdődni fog egy megbeszélés nem?-fordult a motoros felé.

- De.-nyögött fel.- Megyek is…

…Közel más fél órát töltöttem Martinez úr irodájában. Átbeszéltünk mindent. A terveit… Milyen lehetőségem lehet felkészülés címen… Hiszen két futamra is kapok lehetőséget a Moto2-ben a korom miatt… És novemberben ott lesz Katarban a hosszú távú verseny. Csak női versenyzők lesznek a csapatban.

-Nem muszáj rögtön aláírnod.-szólalt meg amikor látta, hogy kezembe vettem a tollat.- Ha szeretnéd átbeszélni a menedzsereddel…

- Alvaro apukája segített ebben az egészben, de ezt Ön is tudja.

- Javiernek mindig jó megérzése volt, ha versenyzőkről van szó. Nem kell messzire menni. Hiszen…

- Alvaro világbajnok lett.-fejeztem be a mondatot.

- Pontosan.-biccentett.- Akár Alvaroval is átbeszélheted.

- Ő az a leginkább támogat mindenben. Biztos vagyok magamban. Akarom ezt. –jelentettem ki. Tényleg rég éreztem magam ennyire magabiztosnak. Nem tudom meg mondani az okát, hiszen jelenleg Batin kívül senki sincs mellettem. Kevesen tudják mire készülök… És talán akik tudnak a dologról se biztos, hogy támogatnak. Egyedül vagyok és ez az én harcom. Nem akarok bele bukni. Nemes egyszerűséggel bizonyítani akarok… Magamnak és mindenki másnak. Felkaptam a golyós tollat ismét és az utolsó lapon aláírtam. Hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Innen már nincs visszaút…

…Késő este van és egész nap folyamatosan talpon voltunk. Alvaronak jelenleg is mérnöki megbeszélése van, én pedig kérésére segítek a csapatnál. Jelenleg viszont a RedBull egyik kérését teljesítem, hiszen pár dolog után kell járnom a Repsol Honda csapatánál. Magányosan sétáltam a kamionok közt, amikor hirtelen valaki megragadta a karomat.

-Mi a picsa?-szakadt ki belőlem nem túl illedelmesen.

- Nyugi Naty csak én vagyok.-szólalt meg meglepetésemre Loris mellettem.

- Te hogy kerülsz ide?-lepődtem meg és csodálkozva fordultam felé.

- Beszélhetnénk?-tette fel a kérdést miközben megigazította magán a fehér zöld csapat felsőjét.- Mi a fene folyik nálatok Madridban?

- Ezt most nem értem.- vallottam be teljesen őszintén miközben a mellkasom előtt összefontam a karjaimat.

- Giorgioval ezen a hétvégén szinte lehetetlenség együtt dolgozni. Ismerem már annyira, hogy tudjam valami történt otthon. Naty te is tudod, hogy észen kell lenni. Emberek sorsa… Élete múlik azon, ha itt hibázik valaki.

- Loris…-sóhajtottam fel.- Fogalmam sincs mi történt közte és Isa közt. Monacoba találkoztam utoljára a barátnőmmel. Neki is vannak gondjai. Az egyik barátja most szenvedett nem rég rally balesetet.

- Hallottam már róla. Gio emlegeti minden sűrűn.

- Emellett Giorgio se szent ezt te is tudod.-nyögtem fel.- Csak a Ducati érdekli és az, hogy megfeleljen minden elvárásnak…és a stressz ami emiatt felgyűlt benne mind Isabel-en csattan.

- Ez…

- Hallottam és láttam is őket együtt. Te is nagyon jól tudod Loris, hogy ez nem megoldás. Sose lesz ennek jó vége. Tapasztalatból is mondom.-húztam meg a vállam.

- Beszélek ennek az idióta fejével. Azért próbálj meg te is beszélni Isa-val. Rendben?-kérdezett rá és én csak némán biccentettem.

 

48.fejezet

Alvarot hagytam aludni így nagyon óvatosan szedtem össze a dolgaimat és mentem le a szálloda edzőtermében. Mióta az idevezető úton elmondtam minden gondomat Alvaronak az agyam egyáltalán nem állt le. Úgy zsong, mint egy méhkas és nem is akar leállni. Ezért is érzem úgy magam, mint aki fel akar robbanni.

-Azt hittem nincs is itt senki.-bukott ki belőlem az első gondolat ahogy beléptem az edzőteremben és a mezőny egyik amerikai versenyzőjét pillantottam meg, aki jelenleg is a futópadon van.

- Mi az Natalien? Nem tudsz aludni?-nevetett fel.

- Mondhatjuk úgy is Ben.-sóhajtottam fel.- Csatlakozhatok?

- Miért ne?-mutatott a mellette lévő gépre.

- Köszi.-mosolyogtam rá.

Hosszú percekig néma csendben gyötörtük magunkat. Kimondatlanul is tudtuk, hogy egymásnak akarunk felvágni. De ő mire vágna fel? Férfi… Sikeres versenyző. Korábbi Superbike világbajnok… Velem mi van? Nő vagyok… Bizonyítanom kell minden téren úgy, hogy még nincs is aláírt szerződésem. Be sincs még jelentve, hogy indulni fogok egy-két versenyen a középső kategóriában  bemelegítés gyanánt a novemberi katari hosszútávú verseny előtt… Nekem van mit bizonyítanom.

-Vizet?-szólalt meg Spies ahogy törölgettem az arcomat a törölközőmbe.

- Köszi, kérek.-biccentettem és a következő pillanatban már felém is nyújtotta az említett dolgot.

- Kérdezhetek valamit?

- Miért ne kérdezhetnél?-nevettem fel kínomban. Az oldalamban még mindig nyílalt a fájdalom minden egyes levegővételnél, de nem akartam mutatni, hogy ennyire meggyötörtem magam hirtelen.

- Miért kínzod magad?

- Mert muszáj?-kontráztam vissza reflexből.

- Miért lenne muszáj?-kérdésre kérdésre válaszolt. Értelmesnek nem éppen mondható beszélgetést viszünk véghez.  Felsóhajtottam és talpra kecmeregtem. Végig simítottam a nadrágomon mielőtt beszélni kezdtem volna.

- Mert az évad második felében már én is motorozni fogok.

- Tessék?-lepődött meg őszintén.

- Miért nézel rám úgy mint ha azt mondtam volna, hogy terhes vagyok tőled?-nevettem fel. Egy pillanat alatt kerekedett ki a szeme szinte a duplájára és őszintén azt hittem elküld a fenébe hirtelen.

- Melyik kategóriában?

- Moto2. A legkisebbhez már öreg vagyok.-vontam meg a vállam.

- De ez remek hír Naty.-ölelt meg hirtelen. Meglepődtem, hiszen Ben nem olyan ember aki minden sűrűn kifejezi az érzéseit…

…Talán még egy órát töltöttem az edzőteremben egyedül, hiszen az amerikainak dolga akadt. Amikor megelégeltem a kínzásomat először is az étterembe mentem, hogy két kávét kérjek, hiszen Alvarot is ébresztenem kell már. A felszolgáló fiú hamar teljesítette a kérésemet és már a két bögrével léptem be a felvonóba, amikor a záródó ajtó közt besurrant valaki. Legnagyobb meglepetésemre Rosie volt az. Hatalmas gondterhelt sóhaj szakadt ki a mellkasomból és bele kortyoltam az egyik bögrébe.

-Beszélhetnénk Natalien?-tette fel a kérdést.

-Van más választásom?-kontráztam vissza, hiszen ez jelenleg ebben a helyzetben alig ha volt választásom. Be vagyunk zárva a felvonóba.

- Te küldtél rám egy zsarut?-csattant fel hirtelen és rájöttem rögtön, hogy mire gondol. Talán hibáztam, hiszen szólnom kellett volna neki arról, hogy egy rendőr fog kérdezősködni nála. Vagy is tényleg egyeztetnem kellett volna a nővel, hogy megadhatom-e a számát Andreasnak.- Tudod milyen kellemetlen helyzetbe hoztál Iker előtt is? Vele voltam amikor felhívott. Faggatózott mindenről és mindenkiről.

- Bocs. Elfelejtettem szólni.-vontam meg a vállam és talán ennyivel megúszom ezt a beszélgetést.- Csak azt hittem számít valamit a bátyám.

A finn nő egy pillanatra kinyitotta a száját majd be is csukta. Hirtelen egyetlen szava sem volt, pedig számítottam rá, hogy mindent a nyakamba fog zúdítani. Minden sérelmét. Fura, de talán betaláltam ezzel az egyetlen mondatommal. Talán még is fontos lenne számára Sergio? Számít valamit vagy csak játszadozik vele kedvére? Nem tudom. De talán Theresa nagyobb bajba tudja keverni a bátyámat, mint Rosie.

-Az a rendőr… Azt se tudom, hogy hívják…-kezdett bele a beszédbe Rosie kicsikét összefüggéstelenül. Talán egy fokkal higgadtabb, mint az előbb. –Azt se tudom mire volt igazából kíváncsi. Mindenről kérdezett. Sergioról… Theresaról… Valami Santiagoról.

- Andreas a neve.-sóhajtottam fel és ezzel elárultam magam, hogy kicsikét többet tudok a kelleténél. Rosie egy pillanatra lemerevedett és emelte rám a tekintetét.

- Ismered?-ráncolta össze a homlokát.- Ismered a rendőrt?...-kérdezett rá másodjára is, de ez inkább már megállapítás volt.

- Körülbelül 15 éve.-adtam meg a választ egy aprócska vállrándítással. Miért vagyok őszinte vele nem tudom? Ő se volt az velem… Nem érdemli meg, de még is az igazat mondom.- Andreas segíteni akar csak. Theresa nem biztos, hogy jó hatással van a bátyámra.

Túl sok emlék jutott eszembe hirtelen. Amikor ők hárman szét választhatatlan barátok voltak. Együtt lógtak amikor csak idejük engedte. Sergio és Andreas együtt tervezgették, hogy jelentkeznek a rendőrakadémiára. Együtt akarták csinálni, de akkor Theresa elvette a bátyám eszét. Szerelmesek lettek… Eljegyezték egymást és Sergio tényleg esküvőt akart. Be kell vallanom a barátságukra mindig is irigy voltam. Irigy hiszen a sport, a motorozás mellett nem sok barátom akadt Alvaron kívül. De viszont amikor kimehettem a pályára és esetleg sikert értem el mindent elfelejtetett velem azaz érzés. Theresa viszont évekkel ezelőtt se volt igazán szimpatikus… de ha akkor ő kellett a bátyámnak.

-Ez nem igaz Naty.-rázta meg a fejét Rosie.- Találkoztam már vele… Rendes nő. Egész rendes és figyel Sergiora.

Nem tudta befejezni a mondatott, mert hirtelen nevetésbe törtem ki. Esküszöm nem volt szándékos, csak kibukott belőlem.

-Akkor ha így gondolod Rosie baj van a fejedben. Túl nagy baj.-nyögtem fel és végre megszólalt a lift és megállt a kért emeleten. Kikerültem a nőt és kiléptem a felvonóból. Viszont még éppen visszafordultam.

- Hidd el! Most az egyszer nem én vagyok az aki rosszat akar…

…Egész délután azon filóztam, hogy lehetséges-e az, hogy Rosiet is ilyen szinten meg tudta vezetni Theresa. Hiszen úgy gondoltam, hogy van annyira jó ember ismerő a finn nő(legalább is nálam jobb) és átlátt a szitán. Szinte biztosra veszem, hogy Theresa hazudik… Aki képes volt megjátszani a halálát… Még akkor is, hogy ha saját magát védte… Nem fog megjavulni. Évekig hagyta a bátyámat kétségek közt, és pontosan emiatt tűnt el évekre a közelünkből. Ki tudja mibe keveredett Sergio abban az időben, amikor semmit se tudnunk róla. Még most se tudok semmit azokról az évekről. Egyszerűen nem hajlandó beszélni róla. Nekem legalább is nem.

Az pedig szinte biztos, hogy valami készül, hiszen Andreas nem véletlenül nem áll le. Infókat akar… Nem tudom, hogy a bátyám érdekében vagy éppen azért, hogy sikert érjen el és sittre vágja Santiagot. Nem tudom, de még is megbízok benne. Talán ő az egyetlen személy akinek van lehetősége kézben tartani a dolgokat.

-Mozdulj!-csattant rajtam egy ruhadarab és hirtelen azt se tudtam merre vagyok arccal. Csodálkozva pislogtam körbe és Alvaro állt az ágyam végénél és türelmetlenül tapsolt egyet.- Naty nem mondom el még egyszer.

- Azt se fogtam fel, hogy mit mondtál az előbb.-nevettem fel.

- Mozdulj! Öltözz át!-diktátoroskodott miközben lassan ficeregni kezdtem.- Kapsz egy fél órát, hogy összekapard magad. Egy perccel se többet.

- Alvaro…-forgattam a szemeimet.

- Fél óra… Se több se kevesebb…

…Ahogy Bati kiadta utasításba fél óra alatt egészen emberi külsőt varázsoltam magamnak. Fekete vékony pántos topot vettem, egy hasonló sötét színű farmerrel, miközben a hajamat szoros lófarokba kötöttem.

-Ha már diktátor vagy elmondanád, hogy hova megyünk?-kérdeztem rá, miközben beszálltam mellé a kocsiba.

- Mióta vagy ennyire türelmetlen?-nevetett fel.

- Mindig is türelmetlen alkat voltam. Ezt nem tudtad?-vettem elő a legártatlanabb nézésemet miközben becsatoltam a biztonsági övet.

- Rájöttem már az elmúlt 15-20 évben.-vágott vissza teljesen természetesen. Összenéztünk és abban a pillanatban mind a ketten kacagásban törtünk ki.

- Igazából tényleg hova viszel Alvaro?

- Bulizni.-jelentette ki határozottan. Csodálkozva pillantottam rá és megvonta a vállát.- Ha aláírod a szerződést arra fogsz koncentrálni, hogy minél jobban szerepelj… De most vagy túl egy szakításon. Megérdemled, hogy kikapcsolódj és ígérem vigyázni fogok rád.

- Köszönöm!-hajoltam át hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.

 

47. fejezet

Futam utáni napon már haza is érkeztem Madridba, hiszen megbeszéltük Alvaroval, hogy elkísérem Barcelonába a következő hétvégére. Szükségem is van rá, hiszen nem akarok a városban maradni. Nem akarok gondolkozni.

Egyszer se hívtam fel a focistát, hiszen nem tudtam volna semmit se mondani. Azon se lepődtem meg, hogy egyszer se keresett. Megbántottam… Túlságosan is. Ezen nem tudok semmit se megmagyarázni.

Felsóhajtottam és bekapcsoltam a mosógépet, amikor csengettek. Homlokomat ráncolva indultam el ajtót nyitni, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy ki a váratlan látogatóm. Ahogy kitártam a barnára festett fa ajtót döbbenten pislogtam a vendégemre.

-Te hogy kerülsz ide?

- Ennyire azért ne örülj nekem Naty.-húzta a száját egy idegesítő mosolyra.

- Andreas te mostanában csak a legrosszabb pillanatban tudsz felbukkanni. –nyögtem fel és akarva akaratlanul utat engedtem a férfinak. Vehette a lapot, hiszen becsukta maga mögött a szerkezetet és miután kibújt a fekete bőr dzsekijéből követett a nappaliba.

- A bátyám dolgozik ha hozzá jöttél.-fontam a mellkasom köré a karjaimat. Nem kínáltam hellyel igaz, de Andreas levágta magát a kanapéra. Lassú és megfontolt mozdulattal terpeszkedett el. Először körbe mérte a szobát majd rám szegezte a tekintetét.

- Nem is Sergiohoz jöttem.

- Akkor?-kontráztam vissza.

- Naty ez most gagyi kérdés volt.-nevetett fel.-Hozzád jöttem.

- Hozzám? Miért?

- Tudom, hogy Theresa kapcsolatban van a bátyáddal.

- Ha ezt tudod, mire van még szükséged?-forgattam a szemeimet.- Andreas kurva szar helyzetben lehetsz ha rám van szükséged.

Ajkait rágcsálta a fiatal férfi és le se vette rólam a tekintetét. Kezdett zavarni ahogy bámul. Neki támaszkodtam a fotel támlájának, de álltam a szuggerálást. Kíváncsi voltam. Tudni akartam, hogy miért van itt. Miért van szüksége már megint rám?

- Santiago eltűnt.

- Tessék?-fakadtam ki. Nem akartam ennyire hisztérikusnak tűnni ebben a pillanatban, de Andreas kikerekedett szemeit látva rájöttem ez nem jött össze.

- Elvesztettem Santiago nyomát.

- Azt hittem kézben tartod a dolgokat.-sóhajtottam fel immár egész normális hangnemben.

- Eddig sikerült is… Csak…

- Elkúrtad?

- Mondhatjuk úgy is.-vonta meg a vállát.

- Andreas mit vársz tőlem? Nem vagyok nagy segítség. Alig vagyok itthon a munkám miatt.

- Munka?-csodálkozott el, mint ha valami földön kívüli nyelven  beszéltem volna hozzá.

- Elkezdődött a forma-1-es szezon. Utazok helyszínről helyszínre.

- Ezt én…

- Nem tudtad? Elég szar zsaru lehetsz akkor.-vágtam vissza fapofával, és kis híján felnevettem. Talán ezt még se kellett volna mondanom neki.

- Csak elfelejtettem.-duzzogott úgy mint egy kis gyerek akitől ebben a szent pillanatban vették el a játékát.

- Nem igazán tudok segíteni neked Andreas. Nem tudom Theresa mennyire van jelen a bátyám életében. Eltitkoltam előle, hogy visszajött a lány így talán bosszúból talán nem is mond el mindent a bátyám.-sóhajtottam fel, de eszembe jutott valami. Pontosabban valaki. Nem füllött a fogam igazán ehhez a dologhoz, de biztos vagyok benne valaki sokkal többet tud nálam. Megfontoltan álltam fel a helyemről és sétáltam a konyhába a mobilomért, és egy apró kis cetliért. Lassan és a legszebb írásommal firkantottam le a nevet és a telefonszámot.

-Elment az eszed González!-motyogtam magam elé.

-Minden rendben?-szólalt meg az ajtóban a férfi homlokát ráncolva. Biztosra veszem, hogy hallotta azt, hogy magamban beszéltem. Átnyújtottam a cetlit neki.- Rosie Parmakoski? Ki ő?

- Egy olyan személy, aki jelenleg többet tudhat nálam. Sergio szerelmes Rosieba… Nem tudom mi van köztük… Őszintén nem is érdekel. De ha nem csal a megérzésem talán Rosie többet tud segíteni mint én.-nyögtem fel. Nehezemre esett kimondani az igazságot.

- Köszönöm Natalien a segítséget.-rápillantottam és most ugyan azt a személyt láttam aki régen minden egyes nap itt lógott… Ugyan azt a fiatal, vakmerő, de jó szívű férfit.

- Semmiség.-vontam meg a vállamat. Közelebb lépett hozzám és megszorította a kezemet. Csodálkozva pislogtam rá.

- Azért járj nyitott szemmel. Nem akarom, hogy történjen veled valami.

- Tudok vigyázni magamra.-mosolyodtam el.

- Ezt valahogy anno se hittem el neked. Sose!-nevetett fel, de arcon puszilt…

…Órák óta vagyunk már úton Alvaroval. Egyetlen szót se szóltunk egymáshoz még is megnyugtató a közelsége. Hatalmasat sóhajtottam és az orromra biggyesztettem a napszemüvegemet.

-Minden rendben Naty?-szólalt meg csendesen. Homlokomat ráncolva pillantottam rá. Szelíd mosoly jelent meg az arcán.-Minden rendben Naty?

- Miért kérdezed Bati?

- Szótlan vagy. Túlságosan szótlan vagy.

- Csak gondolkoztam.-vallottam be.- Csak gondolkoztam.

- A motorozáson? Nem lesz semmi baj.

- Nem csak azon.-ráztam meg a fejem.- De ne aggódj Alvaro.

- Nem szeretem amikor ilyen vagy.-jelentette be szigorúan.-És amúgy is… Van még négy óránk Barcelonáig.  Elég hosszú az út. Mesélhetsz.

Felsóhajtottam csak és hangot adtam a rádióra. Vagy is ha helyesen akarok fogalmazni hangot akartam adni, de Bati gyorsabb volt és a kezemre csapott.

-Héé!-háborodtam fel.

- Nos?

- Túl sok minden történt mostanában.-adtam be a derekamat.

- Pontosabban?

- Sergio azt mondta Monacoban, hogy szeret.-motyogtam magam elé és lesütöttem a tekintetemet.

- Azt hiszem kezdem kapisgálni.-esett le Alvaronak is az a bizonyos tantusz. Csak egy pillanatra nézett rám, hiszen inkább az útra figyelt.

- Nem mondhattam azt, hogy én is… Nem mert akkor hazudtam volna.

- Szereted te… Csak nem úgy ahogy ő gondolta.-vonta meg a vállát lazán. Szemeimet forgatva néztem ki az ablakon. Ebben a szent pillanatban a táj sokkal inkább érdekelt, mint Alvaro nagy szavai.- Mi lesz most Naty?

- Nem tudom. Nekem most már azt hiszem a motorozásra kell koncentrálnom.-sóhajtottam fel.

- Mit mondott Martinez úr?

- Heteken belül bejelentjük a szerződést szerintem. De a hétvégén többet tudok majd meg. Találkozóm lesz vele.

- Ez remek hír.-paskolta meg a combomat.- Bármikor segítség kell az edzésben csak szólnod kell.

- Tudom Bati.-mosolyodtam el.- Kérdezhetek valamit?

- Baj van?

- Szerinted mekkora a baj, hogy ha Andreas tőlem kért volna segítséget?

- Azaz Andreas akire gondolok?

- Igen.-biccentettem.

- Azt hiszem a bátyád nagy szarban van.

 

46. fejezet

 

Fáradtnak és meggyötörtnek érzem magam, ami nem csoda hiszen semmit se aludtam miután Ramos elment. Tudom én magam szúrtam el. Nem így akartam rendezni. Normálisan, megfontoltan de ebben a helyzetben ez lehetetlen volt. Sebastian pihenőjébe tartózkodok jelenleg és a sisakjait ellenőrzöm. Valamivel le kell kötnöm magam. Nagy lendülettel nyílt ki az ajtó és a meglepett Sebastiannal találtam magam szembe.

-Naty… Hogy kerülsz ide?-dobta le a táskáját.

- Dolgozom?-kontráztam vissza és bele kortyoltam a kávés bögrémbe. Mióta itt vagyok már a másodikat iszom és tudom, hogy nem fogok ennyinél megállni.

- Azt gondoltam. Csak… Még korábban jöttél, mint én.

- Jobbnak láttam, hogy kijövök. Elkerültem a nagy forgalmat.-vontam meg a vállam.- Így addig a sisakjaidat is megnéztem. Tommi?

- Azt hiszem kicsit késni fog.-sóhajtott fel a német barátom és leült a táskája mellé.

- Baj van?-lepődtem meg.

- Tegnap összevesztek Kath-el.

- Mikor?-kontráztam vissza.

-Valamikor a kaszinóban. Rosietól tudom…-sóhajtott fel, hiszen az arcomon átfutott valami.-A lány kicsikét többet ivott a kelleténél. De nem is ez a baj.

- Mi akkor?-ültem le mellé.

- Reggel fültanúja voltam Jessica kifakadásának.

- Ugye nem?-esett le az a bizonyos tantusz.

- Ugye de. El kellene mondanunk Tomminak, hogy mi történt. Tisztába kell lennie a helyzettel.

- Sebi ugye tudod, hogy ez most kicsit ironikus pont tőled.-sóhajtottam fel. Sebastian rám pillantott és megvonta a vállát.

- Akkor mit csináljunk Naty?

- Nem tudom.-hajtottam a vállára a fejemet és hagytam, hogy megfogja a kezemet. Homlokon puszilt és jól esett pár percig néma csendben lenni. Nem kellett magyarázkodnom. Nem kellett elmondanom az ügyes bajos dolgaimat. Elég probléma az, hogy jelenleg Tomminak nagy valószínűleg romokban van a magánélete.

- Jól vagy?-szólalt meg Sebi.

- Persze. Kérek még egy kávét is kezdhetjük a melót…

…Egész nap feszült volt a légkör körülöttem és így minden külsős, rohangálós feladatott elvállaltam, miközben hagytam a fiúkat a munkára koncentrálni, hiszen  órákon belül kezdődik a szabadedzés. A Ferrari vendéglátó egysége előtt hirtelen találtam magam szemben a napszemüveges, sápadt Katherina-val.

-Naty…-lepődött meg és a homlokára tolta a napszemüveget, így jobban szemügyre tudtam venni. Azt hiszem a másnaposság mellett erőteljesen lelkiismeret furdalása van.

- Szia. Bocsi, hogy tegnap hamar leléptem. Akadt egy kis dolgom.-füllentettem, hiszen nem akartam senki orrára kötni, hogy éppen egy ronda szakítás miatt  léptem le a buliról.

- Nem… Nem láttad Tommit?-kérdezett rá rekedtes hangon.- Nem veszi fel a telefont hiába hívom.

- Sebastiannal van a motorhome-ba. Melegítenek be, hiszen mindjárt szabadedzés.-néztem az órámra.

- Szerinted szóba áll velem. hogy ha odamegyek?-kaptam meg azt a kérdést amire személy szerint nem akartam válaszolni. Honnan tudjam, mi jár Tommi fejében? Azt pedig nem akartam a lány orrára kötni, hogy a reggeli érkezésekor a finn minimum két széket jutalmazott repüléssel ahogy belépett a pihenőbe. Milyen állapotban van a férfi? Zaklatott… Nemes egyszerűséggel zaklatott. Talán ez a legmegfelelőbb szó.

- Nem tudom Katherina. Nem tudom.-vontam meg a vállam.- Próbáld meg.

- Ugye tudod, hogy mit tettem?

- Fogalmazhatunk úgy.

- Persze, hogy tudsz róla. Jessica megragadta az alkalmat, hogy mindennek lehordjon.

- Sajnálom.-motyogtam és kezdtem zavarban érezni magam. Talán nem velem kellene erről beszélnie. Nem vagyunk barátok. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy barátok vagyunk.

- A motorhometokban találom Tommit?

- Igen ott.-biccentettem…

…Fura, de itt Monacoban is elcsendesedik a paddock egyszer. Vagy is túlzás, hogy elcsendesedett, de magamra maradtam végre. Kicsikét a gondolataimmal. A motorhome tetején ücsörgök, törökülésben az egyik kanapén már civilben és a kezemben forgatom a mobilomat körbe körbe. Egyik oldalam felhívná Ramost és a bocsánatáért esedezne. Hibáztam és strucc módjára homokba dugtam a fejem. Nem akartam tudomást venni arról, hogy talán még se egy irányba tartunk… De talán még se a legjobb ötlet olajat ön

teni a tűzre. Hatalmasat sóhajtottam és a mobilomat magam mellé helyeztem. Alvaro szavai jutottak eszembe, amit még régen mondott nekem. „Talán jobb ha elengeded… Még akkor is ha fáj…” Lassan álltam fel és nyújtóztattam ki az elgémberedett végtagjaimat.  Megigazítottam magamon a vékony fekete pántos trikómat és a korláthoz sétáltam.

-Azt hittem egyedül lehetek itt fent.-szólalt meg mögöttem egy férfi erőteljes spanyol akcentussal. Csodálkozva fordultam meg és meglepetésemre a Toro Rosso-nál versenyző honfitársam állt velem szemben.

-Szia Jamie.-sóhajtottam fel és az anyanyelvünkön folytattam a beszélgetést.- Nem akarok zavarni.

- Baj van?-lépett közelebb hozzám.

- Nem mondhatnám.-vontam meg a vállam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Rápillantottam és a fiatal spanyol homlokát ráncolva nézett le rám. Gyönyörű kék szemeivel elérte, hogy egy pillanat alatt zavarba jöttem. El fogott egy fullasztó érzés.- Hagyd ezt abba!

- Mit?-csodálkozott el.

- Ezt a nézést. Pontosan olyan vagy mint Alvaro. Úgy nézel rám, mint aki a fejembe lát.

- Csak látom rajtad, hogy valami baj van… Meg emellett tegnap kiabálást hallottam tegnap a szobádból.-csodálkozva pislogtam rá.- A szomszéd szobában lakok.

- Pontosan tudod, hogy mi történt nem?-vontam meg a vállam lemondóan. Teljesen biztos vagyok benne, hogy értette. Ki más ha ő nem értené?

- Gondolom szakítottál a barátoddal.

- Akkor miért kérdezed?-tettem fel csendesen a kérdést, de ő csak nemes egyszerűséggel vállat vont. Lassan sétált közelebb hozzám és helyett foglalt a szomszédos kanapén. Le se vette rólam a tekintetét, én pedig kifogytam a szavakból. Csak összenéztünk és bátorítólag megsimogatta a hátamat.

- Ki fog minden alakulni.

- Ezzel most vigasztalni akartál?-mosolyodtam el halványan.

- Akár.-nevetett fel halkan. Sokat nem beszélgettünk, de jelen helyzetben nem is akartam többet beszélni…

…Vasárnap késő délután van és próbálok a háttérben meghúzódni, hiszen nem akarok a medencébe kikötni. Mindenki a futam győzelmet ünnepli. Medencébe ugrálnak ruhástól. Fejemet csóválva, de mosolyogva figyelem a boldog barátomat. Ennél boldogabb nem is lehet. Legalább valaki jó emlékkel távozik Monacoból.