46. fejezet

 

Fáradtnak és meggyötörtnek érzem magam, ami nem csoda hiszen semmit se aludtam miután Ramos elment. Tudom én magam szúrtam el. Nem így akartam rendezni. Normálisan, megfontoltan de ebben a helyzetben ez lehetetlen volt. Sebastian pihenőjébe tartózkodok jelenleg és a sisakjait ellenőrzöm. Valamivel le kell kötnöm magam. Nagy lendülettel nyílt ki az ajtó és a meglepett Sebastiannal találtam magam szembe.

-Naty… Hogy kerülsz ide?-dobta le a táskáját.

- Dolgozom?-kontráztam vissza és bele kortyoltam a kávés bögrémbe. Mióta itt vagyok már a másodikat iszom és tudom, hogy nem fogok ennyinél megállni.

- Azt gondoltam. Csak… Még korábban jöttél, mint én.

- Jobbnak láttam, hogy kijövök. Elkerültem a nagy forgalmat.-vontam meg a vállam.- Így addig a sisakjaidat is megnéztem. Tommi?

- Azt hiszem kicsit késni fog.-sóhajtott fel a német barátom és leült a táskája mellé.

- Baj van?-lepődtem meg.

- Tegnap összevesztek Kath-el.

- Mikor?-kontráztam vissza.

-Valamikor a kaszinóban. Rosietól tudom…-sóhajtott fel, hiszen az arcomon átfutott valami.-A lány kicsikét többet ivott a kelleténél. De nem is ez a baj.

- Mi akkor?-ültem le mellé.

- Reggel fültanúja voltam Jessica kifakadásának.

- Ugye nem?-esett le az a bizonyos tantusz.

- Ugye de. El kellene mondanunk Tomminak, hogy mi történt. Tisztába kell lennie a helyzettel.

- Sebi ugye tudod, hogy ez most kicsit ironikus pont tőled.-sóhajtottam fel. Sebastian rám pillantott és megvonta a vállát.

- Akkor mit csináljunk Naty?

- Nem tudom.-hajtottam a vállára a fejemet és hagytam, hogy megfogja a kezemet. Homlokon puszilt és jól esett pár percig néma csendben lenni. Nem kellett magyarázkodnom. Nem kellett elmondanom az ügyes bajos dolgaimat. Elég probléma az, hogy jelenleg Tomminak nagy valószínűleg romokban van a magánélete.

- Jól vagy?-szólalt meg Sebi.

- Persze. Kérek még egy kávét is kezdhetjük a melót…

…Egész nap feszült volt a légkör körülöttem és így minden külsős, rohangálós feladatott elvállaltam, miközben hagytam a fiúkat a munkára koncentrálni, hiszen  órákon belül kezdődik a szabadedzés. A Ferrari vendéglátó egysége előtt hirtelen találtam magam szemben a napszemüveges, sápadt Katherina-val.

-Naty…-lepődött meg és a homlokára tolta a napszemüveget, így jobban szemügyre tudtam venni. Azt hiszem a másnaposság mellett erőteljesen lelkiismeret furdalása van.

- Szia. Bocsi, hogy tegnap hamar leléptem. Akadt egy kis dolgom.-füllentettem, hiszen nem akartam senki orrára kötni, hogy éppen egy ronda szakítás miatt  léptem le a buliról.

- Nem… Nem láttad Tommit?-kérdezett rá rekedtes hangon.- Nem veszi fel a telefont hiába hívom.

- Sebastiannal van a motorhome-ba. Melegítenek be, hiszen mindjárt szabadedzés.-néztem az órámra.

- Szerinted szóba áll velem. hogy ha odamegyek?-kaptam meg azt a kérdést amire személy szerint nem akartam válaszolni. Honnan tudjam, mi jár Tommi fejében? Azt pedig nem akartam a lány orrára kötni, hogy a reggeli érkezésekor a finn minimum két széket jutalmazott repüléssel ahogy belépett a pihenőbe. Milyen állapotban van a férfi? Zaklatott… Nemes egyszerűséggel zaklatott. Talán ez a legmegfelelőbb szó.

- Nem tudom Katherina. Nem tudom.-vontam meg a vállam.- Próbáld meg.

- Ugye tudod, hogy mit tettem?

- Fogalmazhatunk úgy.

- Persze, hogy tudsz róla. Jessica megragadta az alkalmat, hogy mindennek lehordjon.

- Sajnálom.-motyogtam és kezdtem zavarban érezni magam. Talán nem velem kellene erről beszélnie. Nem vagyunk barátok. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy barátok vagyunk.

- A motorhometokban találom Tommit?

- Igen ott.-biccentettem…

…Fura, de itt Monacoban is elcsendesedik a paddock egyszer. Vagy is túlzás, hogy elcsendesedett, de magamra maradtam végre. Kicsikét a gondolataimmal. A motorhome tetején ücsörgök, törökülésben az egyik kanapén már civilben és a kezemben forgatom a mobilomat körbe körbe. Egyik oldalam felhívná Ramost és a bocsánatáért esedezne. Hibáztam és strucc módjára homokba dugtam a fejem. Nem akartam tudomást venni arról, hogy talán még se egy irányba tartunk… De talán még se a legjobb ötlet olajat ön

teni a tűzre. Hatalmasat sóhajtottam és a mobilomat magam mellé helyeztem. Alvaro szavai jutottak eszembe, amit még régen mondott nekem. „Talán jobb ha elengeded… Még akkor is ha fáj…” Lassan álltam fel és nyújtóztattam ki az elgémberedett végtagjaimat.  Megigazítottam magamon a vékony fekete pántos trikómat és a korláthoz sétáltam.

-Azt hittem egyedül lehetek itt fent.-szólalt meg mögöttem egy férfi erőteljes spanyol akcentussal. Csodálkozva fordultam meg és meglepetésemre a Toro Rosso-nál versenyző honfitársam állt velem szemben.

-Szia Jamie.-sóhajtottam fel és az anyanyelvünkön folytattam a beszélgetést.- Nem akarok zavarni.

- Baj van?-lépett közelebb hozzám.

- Nem mondhatnám.-vontam meg a vállam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Rápillantottam és a fiatal spanyol homlokát ráncolva nézett le rám. Gyönyörű kék szemeivel elérte, hogy egy pillanat alatt zavarba jöttem. El fogott egy fullasztó érzés.- Hagyd ezt abba!

- Mit?-csodálkozott el.

- Ezt a nézést. Pontosan olyan vagy mint Alvaro. Úgy nézel rám, mint aki a fejembe lát.

- Csak látom rajtad, hogy valami baj van… Meg emellett tegnap kiabálást hallottam tegnap a szobádból.-csodálkozva pislogtam rá.- A szomszéd szobában lakok.

- Pontosan tudod, hogy mi történt nem?-vontam meg a vállam lemondóan. Teljesen biztos vagyok benne, hogy értette. Ki más ha ő nem értené?

- Gondolom szakítottál a barátoddal.

- Akkor miért kérdezed?-tettem fel csendesen a kérdést, de ő csak nemes egyszerűséggel vállat vont. Lassan sétált közelebb hozzám és helyett foglalt a szomszédos kanapén. Le se vette rólam a tekintetét, én pedig kifogytam a szavakból. Csak összenéztünk és bátorítólag megsimogatta a hátamat.

- Ki fog minden alakulni.

- Ezzel most vigasztalni akartál?-mosolyodtam el halványan.

- Akár.-nevetett fel halkan. Sokat nem beszélgettünk, de jelen helyzetben nem is akartam többet beszélni…

…Vasárnap késő délután van és próbálok a háttérben meghúzódni, hiszen nem akarok a medencébe kikötni. Mindenki a futam győzelmet ünnepli. Medencébe ugrálnak ruhástól. Fejemet csóválva, de mosolyogva figyelem a boldog barátomat. Ennél boldogabb nem is lehet. Legalább valaki jó emlékkel távozik Monacoból.

 

45. fejezet

Szerda van már és a paddock már életre kelt. Igazából ezen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen ma van a sajtó nap… Holnap pedig már megrendezik az első két szabadedzést. Itt hagyomány és rendezés szerint az edzés nap csütörtökön van és a péntek amolyan szabad nap. A motorhomeban ücsörgök az egyik félre eső asztalnál és a hajamat fogtam össze éppen amikor hirtelen mellém csapódott egy fiatal nő az asztalom másik oldalára. Csodálkozva pislogtam rá.

-Szia! Katharina vagyok.

- Szia.-nyögtem ki nehezen és megcsóváltam a fejem.

- Mi lenne ha este te is eljönnél kicsit szórakozni? Ha már itt vagyunk Monacoba kicsikét lazíthatnál te is.

- Már elnézést… De te ki vagy?

- Fernando unokatesója… és…

- Tommi neked udvarol?-tettem fel jogosan a kérdést.

- Te ezt honnan tudod?-csodálkozott el a nő. Megvontam a vállam. Mint mondhatnék erre? Hogy jobban ismerjük egymást, mint úgy általában saját magunkat. Tommi jobban kiigazodott rajtam rövid idő alatt mint gondoltam. Nekem pedig van egy sejtésem, hogy a férfi nem kósza kapcsolatot gondol a velem szemben ülő fiatal nőtől.

- Csak tippeltem.-adtam amolyan semleges választ amivel talán megtudom nyugtatni a nőt. Lassan összecsuktam az előttem lévő mappát és a fém dobozból megittam az utolsó korty energia italomat.

- Nos eljössz velünk? Isabel is ott lesz.

- Ismered Isat?

- Fernando és Robert barátja. Jó, hogy ismerem Isabelt.-vonta meg a vállát.- Amúgy azt üzeni, hogy egy estét kibír a focistád nélküled tehát nincs esélyed arra, hogy megszökj a buli elől…

…Szótlanul ácsorogtam a tükör előtt miközben utoljára néztem végig magamon. Ugyan azt a ruhát viselem, ami a szilveszteri bulin voltam rajtam csak jelenleg lófarokba összekötöttem a hajamat. A sminkes táskámból elővettem egy szemceruzát és húztam ki vele a szememet.

-Még mindig odáig vagyok a lábaidért.-szólalt meg a fürdőszoba ajtóban Sergio. Elmosolyodtam és felé fordultam.

- Ugyan az a ruha ami a bulin is rajtam volt.-vontam meg a vállam. A focista ellökte magát a faltól és közelebb lépett hozzám. Végig cirógatta a karomat.

- Tudom. Akkor is odáig voltam érted.

- Persze. Először adtam be a derekamat.-nevettem fel és neki dőltem a mellkasának.

- Muszáj menned?-duruzsolta és a nyakamba csókolt.

- Megígértem a lányoknak, hogy elmegyek velük.-feleltem csendesen és egy pillanata hagytam, hogy a kezei elkalandozzanak rajtam. Viszont mielőtt elterelte volna a gondolataimat elléptem tőle.- És most az egyszer nem csábítasz el.

- Biztos?-pislogott rám és elővette a legártatlanabb nézését. Felnevettem rajta és egy aprócska csók után nemes egyszerűséggel kikerültem és a szobába sétáltam a magas sarkú cipőmért.

- Ezer százalékra biztos.-vigyorogtam rá sunyin. Pedig nem is gondoltam, hogy pár óra múlva úgy gondolom még is jobb lett volna, ha engedek a csábításnak…

…Csendesen ücsörögtem az asztalnál. Koktélomat kavargattam egyetlen szó nélkül. Nem igazán volt kedvem ahhoz, hogy itt legyek, de a barátnőm kedvéért erőt vettem magamon annyira amennyire tudtam. Néha-néha Rosiera pillantottam aki hasonlóan kényelmetlenül érezhette magát mint én. Többször futtában a telefonjára pillantott, de ha szükséges volt be-be kapcsolódott a beszélgetésbe.  Felsóhajtottam és az italommal a kezemben pattantam fel az asztaltól és indultam el körbe nézni a kaszinóban. Ha már Monacoban vagyunk miért ne próbálhatnám ki a szerencsejátékot? Bár ismerve a szerencsémet… Nem nekem való ez a hely. Nagyon nem. Szükségem volt a friss levegőre és kisétáltam a teraszra. A kristály poharat lehelyeztem a korlátra és egy hatalmas sóhajt passzíroztam ki a tüdőmből.

-Beszélhetnénk?-szólalt meg mögöttem Rosie.

-Szerintem nekünk nincs miről beszélnünk.-sóhajtottam fel.

- Miért büntetsz azért, hogy nem tudsz bele szeretni egy olyan férfiba aki odáig van érted?-fakadt ki hirtelen, bennem pedig ebben a szent pillanatban hűlt meg a vér. Homlokomat ráncolva fordultam felé és láttam a fiatal nőn, hogy már megbánta minden egyes szavát.

- Mit mondtál Rosie?-tettem fel csendesen a kérdést.

- Semmit.-vágott vissza motyogva. Kényelmetlenül billegett egyik lábáról a másikra.

- Rosie ismételd meg amit mondtál!

- Miért büntetsz azért, hogy nem tudsz bele szeretni egy olyan férfiba aki odáig van érted?...

…-Te szeretsz engem?-csattantam fel idegesen, miközben fel-alá járkáltam a francia ágy előtt. A szobát betöltötte az óceán hangja, miközben Ramos csak ült és bámult engem.- Válaszolj már!

-Miért vagy így kiakadva?

- Csak…-ráztam meg a fejem. Lassan állt fel az ágyról és tett egy lépést felém. Óvatosan megérintette a karomat.

-Beléd szerettem igen.

- Nem szerethetsz!

- Tessék?-lepődött meg a kijelentésemet hallva. Tett egy lépést hátra és csak döbbenten pislogott rám. Ezt a pillanatot nem így képzeltem. Egyáltalán ha el is képzeltem ezt a pillanatot nem így akartam.

- Nem szerethetsz! Ez nem kapcsolat. Ez csak…-kerestem a megfelelő szavakat, de nem találtam.

- Te megbolondultál!

- Nem! Nem hiszem. Állandóan versengtek Ikerrel. Állandóan azon vagytok, hogy bele rúgjatok egymásba.

- Erre most jöttél rá?-szaladt fel két oktávnyit  a hangja hirtelen.

- Ramos hagyd ezt abba!

- Ugye tudod, hogy ez mind végig kettőnkön állt? Ugyan úgy bele mentél ebbe a játékba! Ugyan úgy kerested a társaságomat a baleset előtt… Te is tudtad már akkor, hogy a kapcsolatotok kudarcra volt ítélve!-egyre hangosabban beszélt velem és tudtam mind ezt talán a sértettség miatt teszi.- De a baleset után is.

- Ebbe ne menjünk bele!-szorult el a torkom egy pillanat alatt. Nem akartam, hogy a balesetet emlegesse. Nem akartam, hogy a balesetet emlegesse. Nem azért, ami akkor derült ki. Hanem azért mert felelőtlen voltam. Felelőtlen, idióta picsa.

- Miért fáj az igazság?

- Sergio...

- Tudod ez a legnagyobb hibád Naty.-tett egy lépést felém, de nem mozdultam.- Nem tudod belátni a hibáidat… És csodálkozol, hogy egyedül maradsz.

- Sergio.-ismételtem magam. Tudom, hogy a szavai hatására már megtörtem. A fullasztó érzés a torkomba költözött és könnyeim csípték a szememet.

- Igen beléd szerettem? Na és? –tárta szét a karjait.- Tudod, hogy meg van azaz érzés… Meg van azaz érzés, hogy változni akarsz… Akkor azért megéri változni. Nekem te voltál az a személy, de ezek szerint egy oldalú volt ez az egész. Nem csak azért voltam melletted, mert jó veled az ágyban… Nem a szex miatt támogattalak a motorozásban. Azért mert szeretlek.

- Sergio.-nyögtem ki sokadjára a nevét. Nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, pedig napokkal-hetekkel ezelőtt még maga biztosnak éreztem magam. Tudtam, hogy mit akartam, de most… De most… Lefagytam. Ramos dühösen került ki és kezdett el pakolni.

- Nyugi. Eltűnök és nem kell magyarázkodnod… Mert úgy veszem észre semmit nem tudsz mondani.-zárta össze a táskáját.

- Sergio…-kaptam a keze után. Lefagytam egy pillanatra hiszen nem tudtam, hogy mit tehetek és mit nem. Rám pillantott és egy határozott lépés után tarkómra csúsztatta a kezét és megcsókolt. Mire feleszméltem az ajtó csapódást hallottam…

44. fejezet

 

Tudom az egyik legkellemesebb dolog a világon a magángépen repülés. Nem súgnak össze körülöttem a vadidegen emberek. Az ablakon bámulok ki fele miközben hallgatom Sergio egyenletes szuszogását. Elaludt nem sokkal felszállás után. Elmesélte, hogy mi történt az edzőtáborban. Nem önként, hiszen először kamuzott. De mivel Alvaro elmondta, hogy mit tudott meg Rosietól nem volt Sergionak más lehetősége. Színt kellett vallania. Elmondta, hogy szándékosan feszítette a húrt és szándékosan ment el addig amíg bemosott egyet a kapusnak. Tisztába vagyok vele, hogy Iker is hasonlóan tett. Direkt táncolnak egymás idegein és direkt feszítik addig a húrt amíg valamelyiküknél el nem szakad. Ezt nem akarom. Nem akarok én lenni az a személy aki miatt, borul minden.

Óvatosan megérintettem a combomon pihenő kezét és elmosolyodtam. Ilyenkor gondtalannak tűnik. Sokszor eszembe jut, hogy minden gondjának én vagyok az oka. Talán amikor nem kerültem az életébe könnyebb volt számára minden. Kiélvezhette a híres focista népszerűségét. Kedvére válogathatott volna azok a nők közt akik döglöttek érte.

-Minden rendben Kicsim?-szólalt meg rekedtes hangon. Összerezzentem, hiszen nem számítottam rá, hogy felébredt már.

- Persze, csak gondolkoztam.-vontam meg a vállam és a kezemet a tarkójára csúsztatva lehúztam magamhoz és megcsókoltam.- Csak gondolkoztam.

- Fáradt vagy?

- Kicsikét.-sóhajtottam fel. Gondosan a lábaim alá nyúlt és az ölébe húzott.-Így jobb?

- Sokkal.-jelent meg egy apró kis mosoly az arcomon. Vállára hajtottam a fejemet és felsóhajtottam.

- Nem sok pihenő napotok volt.

- Megesik. De Monaco az Monaco. Érdekes és fárasztó hét elé nézzünk.

- Baj, hogy eljöttem?-kérdezett rá miközben megigazította a hajamat. Egy pillanatra lefagytam, hiszen ilyen kérdésre nem igazán számítottam. Eddig teljesen felszabadult volt és egy pillanat alatt váltott át komoly hangnemre.

- Bolond vagy.-csóváltam meg a fejemet és részemről nem akartam tovább foglalkozni ezzel a dologgal. Vállára dőltem és a combomra húztam a kezét.

- Csak megkérdeztem. Úgy tudom Casillas sose kísért el egy hétvégére se. Se ide az F1-re se a MotoGp-re.

- Sergio…Mindig volt ami fontosabb volt.-sóhajtottam fel és jobbnak láttam ha elterelem a témát.- Miért kellett balhéznotok az edzőtáborban? Megígérted…Megígérted, hogy nem lesz balhé.

- Nem is volt igazán balhé.

- Nálad az orrba vágás nem számít balhénak?-nevettem fel.

- Naty…-motyogta a nevemet.

- El kell engedned ezt a dolgot. Sok minden múlik rajta. Ti ketten vagytok a kapitányok.

- A Realnál. De a válogatottnál nem.-próbálta magát menteni.

- Ez nem azt jelenti, hogy a válogatnál péppé verhetitek egymást.

- Ott volt Torres, aki megakadályozott ebben. Amúgy meg te ezt honnan tudod?-kontrázott vissza.

- Batitól… Aki meg Rosietól.-vontam meg a vállam.

- Alvaro mióta társalog Rosieval?

- Honnan tudjam? Nem vagyok Alvaro babysittere hiába gondoljátok azt.-morogtam és kaptam egy puszit a homlokomra. Nem igazán akartam tovább beszélgetni. Jelenleg talán legjobb menedékem a csend…

…Egyedül sétáltam végig az éledező paddockon. A szerelő fiúk még minden erővel azon vannak, hogy a jelen lévő káoszt eltüntessék. Nekem csak annyi szándékom volt, hogy kicsikét tájékozódjak arról mi is vár ránk a hétvégén. A felszolgáló lányok már az utolsó simításokat végezték a vendéglátó egységbe, ahol jelenleg is olyan tökéletes rend uralkodik, ahogy mindig is szokott lenni. Első utam Sebastian pihenő szobájába vezetett, de legnagyobb meglepetésemre Tommit találtam a szobában.

-Hát te?-bukott ki belőlem nem túl illedelmesen a kérdés, de a finn felszabadultan felnevetett.

- Neked is szia Naty. Úgy szeretem a kedvességedet.

- Bocsi.-vontam meg a vállam és közelebb sétáltam hozzá.- Mit csinálsz?

- Sebastian sisakját készítem elő.

- Nem ér rá holnap?-húztam fel kérdőn a szemöldökömet.

- Így jobban telik az idő. –vonta meg a vállát, miközben felültem az asztalra a sisak mellé. Összenéztünk és megvonta a vállát ismét.- Rosiet várom és Katherina-t.

- Kath…

- Fernando unokatesója, csak ezt senki se tudja.

- Bele zúgtál?-tettem fel reflexből a kérdést.- Ő az a lány?

Választ nem kaptam csak furán vállat vont. Tudtam jobb örülne annak, hogy ha ezt az egészet nem erőltetném. Talán annyira nem is publikus a tény, hogy együtt vannak. Vagy éppen nem több pár éjszakai kalandnál. Szótlanul tevékenykedtünk egymás mellett. Kínos csönd, de valahogy nem törekedtem arra, hogy beszélgetésbe elegyedjek vele.

-Ramos nem jött veled?

- De… Csak el kell intéznie pár telefont. A menedzsere kereste a repülő úton.

- De Naty… A menedzsere nem a bátya?

- De.-vágtam rá határozottan.- De nem tudom, hogy munkaügy vagy éppen családi…

- Baj van?

- Nincs. Csak túlságosan zsong a fejem.-vontam meg a vállam.

- Miért van olyan érzésem, hogy azzal a spanyollal kapcsolatos, aki a szállodai szobádban tartózkodik?

- Tommi velem nem kell agytúrkásznak lenned. Sebastian azért fizet neked, hogy őt támogasd.

- Nem agytúrkász vagyok. Csak… Kíváncsi.-felelte őszintén és felnevettem. Nem erre számítottam. Egyáltalán nem számítottam erre a válaszra. Néha képes elengedni magát a társaságomban.

- Nem csak Ramos miatt. Csak sok minden.

- Mi minden?

- Sergio… A motorozás.

- Ez úgy hangzik mint ha bánnád valamelyiket. Mi az Naty? Baj van?

- Nincs. Semmi baj sincs. Annyi, hogy túl sok minden jár a fejemben.-sóhajtottam fel.- És az is tuti, hogy az is összezavart ami az edzőtáborban történt.

- Arra gondolsz, hogy a két idióta összeverekedett?-nevetett fel. Tudom nem engem nevetett ki hanem a helyzetett. Érdeklődve pillantottam rá, mire ő csak megvonta a vállát.- Rosie elmesélte.

- Senkinek se hiányzik az állandó feszültség.

- Ugye tudod, hogy ők nem olyanok akiket irányíthatsz? Két elég határozott, karakán személyiségről van szó Natelien. Ők azok akik amúgy is mennek a fejük után.

- Ezzel most vigasztalni akarsz Tommi?-mosolyodtam el.

- Ki tudja…-valahogy nem volt meggyőző…

…Nem volt erőm még visszamenni a szállodába. Tommival való beszélgetésünk talán jobban összezavart, mint számítottam rá. Így inkább átvettem pár program tervezettet és a hatalmas modern motorhome teraszán foglaltam helyett egy bögre kávé társaságában. Unottan lapozgattam a RedBull logójával ellátott papírlapokat, amikor megszólalt a mobilom.

-González.-szóltam bele szórakozottan ahogy a fülemhez emeltem a készüléket.

-Nem mondod kis csillag.-nevetett fel a hívó felem.

- Alvaro.-csodálkoztam el.- Hogy-hogy eszedbe jutottam?

- Nem gondolhatok a barátomra néha napján?

- Ez jelenleg túl nyálasnak tűnt.-forgattam a szemeimet.

- Apától úgy tudom, hogy Barcelonára elkészül a szerződésed.- igazából mindent a szerződéssel kapcsolatban Alvaro menedzserére és apukájára hagytam. Nem akartam bele folyni és igazából hasznot se akartam húzni abból, hogy motorra ülhetek.

- Kiszedted apukádból az infókat?

- Ha a szó szoros értelmében nézzük…-tartott egy kis hatás szünetet.- Igen

- Bati.-nyögtem fel és próbáltam nem felröhögni. Persze talán a jelen helyzetben ez a legnehezebb feladat.

- Most miért? Ha szó szoros értelemben nézzük az én pártfogoltam is vagy. Az én menedzserem is intézi a te dolgaidat.

- Amit nem is győzők megköszönni.

- Azzal fogod megköszönni, ha nem töröd össze magad. Amúgy, hogy-hogy velem beszélsz és nem a focistádat nyaggatod ha már elutazott veled?

- Alvaro…

- Most miért?-nevetett fel szórakozottan.- Kérdezhettem volna máshogy is.

- Személy szerint én dolgozni jöttem Monacoba.

- Na és?-horkantott fel.- Tudtommal még a sajtó nap se kezdődött el.

- De ez Monaco.-ismételtem magam tudálékosan.

- Egyáltalán Sebastian ott van már?

- Nincs. Este érkezik.-duzzogtam úgy mint egy kis gyerek.

- Naty nem mindig kell munkamániásnak lenned.

- Neked meg nem mindig kell okoskodnod.