83. fejezet

Vége a szezonnak és most már mindenki az előtte lévő feladataira próbál koncentrálni. Sebastian még a világbajnoki címét ünnepli. Alvaro már a következő idényre edz… Nekem pedig a gyógyulásra kellene koncentrálnom. De nem akarok. Bele fáradtam. Bele fáradtam mindenbe. A tehetetlenségembe… A gyógytornába…

Egy kávézó teraszán ücsörgök és jelenleg is egy hülye kezelőben kellene lennem és az átkozott gyakorlatokat kellene csinálnom… Azonban már lassan negyedik napja itt töltöm a napom nagy részét. Hatalmasat sóhajtottam és bele kortyoltam a kávémba.

-Neked nem itt kellene lenned.-szólalt meg mellettem valaki ami miatt hirtelen azt hittem bele fulladok a bögrémbe.

-Sergio…-ismertem fel a bátyámat. Japánba mellettem volt. El se mozdult mellőlem, de amint visszatértünk Spanyolországba eltűnt. Nem értettem, hogy hirtelen miért lépett kettőt hátra. Miért tűnt el az életemből amikor örültem, hogy visszakaptam a bátyámat?...

- Igen. Úgy hívnak. Anya azt mondta, hogy gyógytornára jársz.

- Arra kellene járnom.-húztam meg a vállam. Bátyám szólás nélkül leült az asztalhoz.

- Natalien…

- Nincs semmi baj. Nem kell aggódnod Sergio.-ráztam meg a fejem komolyan. Pedig sejtettem, hogy nincs egyszerű dolgom. A bátyámat sose tudtam megvezetni. Ez inkább fordítva működött. Idegesen nézett körbe, amit nem tudtam hova tenni. Egyszer csak előkapta a tárcáját és sacra az asztalra nyomott pár eurót.

- Gyere.

- Hova?-csodálkoztam el.

- Gyere velem.-ismételte magát és már a mankóim után kapott.- Most az egyszer ne ellenkezz velem.

Nagyot nyögve vettem erőt magamon és a tulajdonomat magamhoz vettem. Szólás nélkül követtem a bátyámat. Nem tudom hova akar menni és azt se tudom megmondani, hogy miért indultam vele én is egy árva ellenvetés nélkül. Egy fekete terepjáróhoz sétáltunk ahol ajtót nyitott nekem. Összenéztünk, de egyikünk se mozdult meg.

-Most tapsra vársz húgom?-sóhajtott fel.

- Hova akarsz vinni?

- Mutatni akarok valamit. Azt akarom, hogy velem gyere.

- De hova?-kontráztam vissza.

- Úgy veszem észre, hogy egész jól gyógyulsz… Ha már ennyire tudsz dacolni.-dörzsölte meg a borostás állát egy bosszantó mosoly kíséretében. Kis híján kibukott belőlem egy cifra sértés, de inkább nyeltem egyet és a kezébe nyomtam a mankóimat és puffogva ültem be az anyós ülésre.

- És láss csodát igazam van.-trillázta fél hangosan, miközben a plusz végtagjaimat a hátsó ülésre helyezte be.

- Tessék?-kérdeztem rá adva egy esélyt a változtatásra.

- Nem mondtam semmit se.

Ahogy elindultunk a kávézótól szinte percek teltek el néma csendbe. Mellkasom előtt összefontam a karomat és kibámultam az ablakon.

-Miért lógsz a gyógytornáról?

- Nem lógok csak akadt egy kis dolgom ami jelenleg fontosabb.-feleltem csendesen és a tekintetem a testvéremre vándorolt.

- Fontosabb dolgok?

- Alvaro születésnapja.-bukott ki belőlem teljesen őszintén. De meg is bántam, hiszen Sergioból kibukott egy harsány kacagás. Homlokom ráncokba szaladt.-Most mi ilyen vicces Sergio?

- Szerintem a szőkéd egyáltalán nem örülne neki, hogy ha azt hallaná miatta hanyagolod a gyógytornát.

- Ez tudod jelenleg úgy hangzott mint ha a pasim lenne.

- Miért? Szerinted ellenére lenne?-kontrázott vissza szemeit forgatva.

- Alvaroról beszélünk.

- Aki tinédzser korotokban beléd volt zúgva. Fél karját odaadná érted jelenleg is.

- Alvaro a barátom.

- Aki kicsikét ki volt borulva a kórházban.

- Szerintem mindenki ki volt borulva a kórházban nem?-kérdeztem rá. Sergio nem szólalt meg csak görcsösen markolta a kormányt és kibámult az ablakon.-Sajnálom.

- Mit sajnálsz húgi?

- Mindent.-feleltem teljesen őszintén.

Sergio nem reagált, de talán nem is nézett rám. Leparkolt egy hatalmas toronyház előtt és kivette a kulcsot a gyújtásból.

-Megérkeztünk.-felelte teljesen őszintén.

- Hova jöttünk Sergio?-csodálkoztam el és kicsatoltam a biztonsági övet.

- Meg akarom mutatni, hogy mire jutottam.

- Ezt nem értem.-ráztam meg a fejem.

- Csak gyere.

Néma csendbe követtem a testvéremet. Gyönyörű épület. Minden makulátlanul csillog az előtérben. A csinos recepciós lány széles mosollyal köszöntötte Sergiot, aki hasonlóan viszonozta majd egyenesen a lifthez kísért.

-Beléd van zúgva.-kuncogtam ahogy beléptem az üvegborítású felvonóba.

- Bolond vagy?

- Nem csak igazam van. Hova hoztál?

-Majd megtudod.

A lift tizedik emeletig ment fel és ahogy kinyílt az ajtó előre engedett a bátyám. Nem tudtam mit mondhatnék, így inkább csendbe lépkedtem előre.

-Meg szeretném neked mutatni, hogy mire jutottam az újra kezdéssel.-állt meg egy üvegajtó előtt a bátyám.

- Tessék?-csodálkoztam el.

- Meg szeretném mutatni mivel tudtam új életet kezdeni. Cégem…

- A céged?

- Testőrcéget alapítottam. –nyitotta ki előttem az ajtót és beléptünk rajta.  Csodálkozva pislogtam körbe, hogy minden annyira egyszerű még is elegáns. Azt hiszem Sergio pontosan tudja, hogy mi kell az embernek. Mivel tudja meggyőzni az ide betérőket.

- Akkor te vagy a főnöke ennek az egésznek?

- Szerinted ki más lenne?-nevetett ki.

Végig kísért az egész emeleten és mesélt. A bátyám felszabadultan mesélt mindenről. Sose láttam ennyire felszabadultnak. Vagy is talán ritkán és nagyon régen volt ilyen… A menyasszonya mellett… Akit mindennél jobban szeretetet.

Végül egy hatalmas edzőterembe léptünk be, aminek a közepén volt egy ring, amiben éppen két ember gyötörte egymást.

-Amint mondtam beosztottaim is vannak. Akik csak akkor állhatnak munkába ha elég képzettek.-magyarázta a bátyám miközben a tekintetem a két személy felé vándorolt. Két egész törékenynek tűnő nő gyötörte egymást. Hamar rájöttem, hogy ki a tapasztaltabb, hiszen a vörös hajú nő egy pillanat alatt földre vitte a társát.

- Lexy finomabban.-szólt rá Sergio amivel elérte, hogy észre vegyenek minket. A nő harsányan felnevetett és egy laza mozdulattal talpra szökkent és a kötélhez sétált.

- Bocs Sergio. Tudod, hogy milyen vagyok.-vonta meg a vállát.- Mi lett Rosieval? Azt hittem ma is ő jön veled.-bökött rám nem túl kedvesen. Bátyám eközben mellém lépett, kezét a derekamra tette és határozottan a ring lépcsője felé kezdett terelni.

- Mindig Rosieval jössz nekem.-nevetett fel és elvette tőlem a mankóimat, majd egyszerűen a lépcsőre mutatott, hogy sétáljak fel rajta. Szemöldököm felszaladt, mire ő egy sunyi mosollyal ismét csak az irányt mutatta.

- Csak nem vagyok hülye.-vonta meg a vállát.-Ő ki?

- Lexy… Lexy… A türelmetlenség lesz a veszted egyszer.

- Csak kíváncsi vagyok. Vagy ő az új akit fel akarsz venni, mert…

- Mert?-szólaltam meg végül amikor Sergio besegített a kötelek közt.- A testvére vagyok és nem kitúrni akarlak a munkádból. Nem az én világom.

- Felvágták a nyelved kislány.-nevetett fel.

- Lexy akkor bemutatom a húgomat… Natalaien… -nyújtott kezett illedelmesen a beosztottja.- Naty ő pedig Lexy a legjobb emberem. Fernando odáig van érte meg vissza.

- Sose láttalak a paddockban. –motyogtam magam elé. Járattam az agytekervényeimet, hogy láttam e valaha a nőt egy versenyhétvége alatt, de nem. Nem jut eszembe.

- Annyit nem fizet a bátyád, hogy odamenjek. Halálra unnám magam.-a spontán megszólalása miatt kibukott belőlem a nevetés.- Tudod egy kicsikét smucik…

Nem tudom mennyi időt töltöttünk az edzőteremben. Néma csendbe figyeltem az edzést a ringsarokban ücsörögve, miközben a bátyám azt a tudást adta át amit a hadseregnél illetve ha jól gondolom a való élet tanított neki. Lexy pedig mint egy szorgos diák itta a szavait és mindent pontosan úgy tett ahogy kérte Sergio. Edzés végezetével Lexy kacagva hagyta el a termet miközben én csak figyeltem ahogy távozik. Megszólalt a mobilom és gondolkozás nélkül emeletem a fülemhez a készüléket.

-González.

-Mi az kis csillag? Fárasztó volt a gyógytorna?-kacagott a telefonba Alvaro.

- Bati.-sóhajtottam fel.

- Igen úgy hívnak.-kuncogott.

- Vicces kedvedbe vagy… Ismét. Mi történt? Baj van?

- Miért lenne baj?-gondolkozott el a barátom. Sergiora pillantottam, és tisztában voltam vele, hogy az egész beszélgetésünket hallotta.

- Csak… Ismerlek.-feleltem csendesen.

- Milyen volt a torna?-kérdezett rá terelve a beszélgetésünket az eredeti mederbe.

- A torna?-kontráztam vissza amivel fel keltettem a bátyám érdeklődését.- Egész jó.

- Akkor mi lenne ha este elmennénk Toniohoz? Tudod mennyire szeret minket.

- Rémálmai lesznek, hogy ha mi párban megjelenünk nála.-nevettem fel.

- Na benne vagy?

- Persze, benne vagyok.-egyeztem bele végül. Miért ne egyeztem volna bele? Percekig beszélgettünk Batival a telefonon miközben Sergio minden szavamat néma csendbe hallgatott végig. A telefont néma csendbe forgattam a kezeimben és arra vártam, hogy a bátyám bele kezdjen a kioktatásomba. De nem tette meg…Csak ácsorgott és engem bámult.

- Mikor kezdesz bele?-bukott ki belőlem őszintén.

- Mibe?-kérdezett vissza és leült velem szembe törökülésbe.

- A kioktatásomba. Tudom, hogy ki fogsz oktatni. Ismerlek! A testvérem vagy!

- Nem vagy már gyerek, hogy kioktassalak.-vonta meg a vállát, de elvette a kezemből a mobilomat.-Csak azt szeretném, hogy gondolkozz.

- Szoktam gondolkodni.

- Ez az… Hogy csak szoktál.

- Ezzel most mire utalsz?-döntöttem oldalra a fejemet.

- Azt, hogy nem látod ami az orrod előtt van…

- Ha most Casillasra gondolsz… Igen. Nem láttam. Nem láttam a szememtől. Utálom magam érte… Utálom őt is.-kezdtem el magyarázkodni.

- Nem Casillasra gondolok.-szólt közbe határozottan, ami miatt torkomon akadt a szó. Honnan tud arról ami Heikkivel történt? És Ramos… Egyikőjük se komoly… Le kell zárnom… Illetve nem is kellene jobban bele bonyolódnom.

- Akkor?

- Natalien… Alvaro-ról beszélek.

- Hogy kerül a képbe Bati? Nem értelek.

- Húgi… Alvaro szerelmes beléd.

- Alvaro?-kontráztam vissza, mint ha annyi Alvarot ismernénk.- Te arról az Alvaroról beszélsz?

- Szerinted melyik Alvaroról beszélek? Mint ha olyan sok közös Alvaro ismerősünk lenne.

- Bati nem szerelmes belém Sergio.-ráztam meg a fejem.

- Együtt éltek…

- Barcelonában is együtt éltünk. Segített talpra állnom miután eljöttem Svájcból.

- Szerelmes beléd… Ismerem ezt a tekintetett.  Pontosan ilyen volt amikor tinédzserek voltatok.

- Ez butaság.-csóváltam meg a fejemet.

- Húgi ne az elkövetett hibákon rágódj… Próbálj meg tovább lépni és annak élj ami boldoggá tesz… és azzal aki boldoggá tesz.-óvatosan a fülem mögé tűrte a hajamat.-És gondolkozz el… Lehet a boldogság közelebb van, mint gondolnád.

82.fejezet

Hajnali három óra környékén jár az idő, de a buli javába folyik még. Viszont fáradt voltam és úgy gondoltam, hogy senki észre nem veszi ha felszívódok. Magányra és egy kis csendre vágyok. A szálóda medencéjéhez sétáltam le és óvatosan lehuppantam a szélére.

-Azt hittem minden RedBull-os seggrészegre issza le magát ezen az estén.-szólalt meg mellettem valaki hirtelen.

- Nem minden RedBull-os teheti meg.-nyögtem fel.

- Pedig azt hittem te pontosan köztük leszel.-ült le mellém a váratlan vendégem.

- Ha pár hete nem törtem volna össze magam talán meg is tenném.

- Hallottam mi történt.

- Szerintem az a kevés ember aki nem tudja… meg elég feltűnő vagyok ezek a szarokkal.-böktem a mankóimra. Az őszinteségemet hallva vidáman felnevetett.- Most mi az Jenson?

- Csak túl őszinte vagy.

- És ez miért baj?-húztam fel a szemöldökömet.

- Nem baj.-vigyorodott el.- Csak nem megszokott ebben a világban.

- Tudom, hogy ez a világ kicsit elbaszott.

- Kicsit?-kontrázott vissza, mire én felnevettem.

- Túlságosan elbaszott, de még én magam is elcseszetté teszem.-vontam meg a vállam és kicsikét paskoltam a vizet a lábaimmal.

- Gondolom köze van a kicsikét depressziós finnhez a bárba.

- Te ezt…?

- Honnan tudom? Nem vagyok vak kedves, kicsikét naiv Natalien.

- Ennyire… Ennyire…-hebegtem még mindig. Azt hittem egész jól titkoltam mindent. Főleg itt a paddockban próbáltam titkolni mindent… Mindent ami történt… Azt, hogy Iker elhagyott… Hogy Heikki a közelembe került ismét.

- Messziről lehet látni, hogy mi a helyzet. Kovalainen beléd van zúgva, mint vak ló a gödörbe. Te össze vagy zavarodva, mert elhagyott akit szeretsz… De még is vonzódsz valaki máshoz.

- Pályát tévesztettél Button.-húztam el a számat egy fintorra.- Agytúrkásznak kellett volna menned.

- Dehogy. Ezt élvezem. Ezt az életet.

- Hiányzik a motorozás… A motoros világ.-vallottam be.-Tudod mindig a motorozás kapcsolt ki. A gondjaim elől a pályára menekülhettem. Most pedig itt vagyok. Fogalmam sincs mikor állok talpra. Azon gondolkozok, hogy mit rontottam el amiért Iker elmenekült tőlem. Amiért másnál keresett vigaszt.

- Figyelj a pasik már csak ilyenek.

- Ezzel most vigasztalni akartál?-szaladt a hangom két oktávnyit fentebb. A brit szemei egy pillanat alatt kikerekedett majd egyszerűen csak vállat vont.

- De ezaz igazság. Nem tudjuk megmondani mit miért teszünk.

- Összetörtem… és fogalmam sincs mit csináljak. Merre induljak…

- Talán először jobb lenne ha a szobádba mennél.

- Te most fel akarsz csípni?-bukott ki belőlem a kérdés őszintén.

- Azt hiszem, hogy ha többet ittál volna bepróbálkozok nálad.-segített talpra állnom. Csak a szemeimet forgattam csak.

- Ugye tudod, hogy nem vagy az esetem?

- Te se az enyém.-vigyorgott rám…

…Hétfő este van és a mai napra is csak a buli maradt. Fáradtak vagyunk. A csapat nagyja fáradt, kivétel szerintem egyedül Sebastian. Úgy pörög még mindig, mint egy Duracel nyúl. Tommival a bár pultnál ücsörögve figyeltük, ahogy a német barátunk mindenkivel beszélget, nevet.

-Rögtön itt vagyok.-simított végig a karomon a finn és mosolyogva bólintottam. Tudom rá is rá fér már a pihenés, hiszen nem csak Sebastianra kell felügyelnie, hanem rám is.
- Ni csak ki van itt.-huppant le mellém egy srác hirtelen. Meglepődtem, hogy valaki rólam is tudomást vesz, de csak akkor ismertem fel, amikor ránéztem.
- Thomas… Thomas szia.-öleltem meg. Az osztrák síugró bajnok állt velem szemben teljes élet nagyságában.
- Örülök, hogy látlak.-ült le a szomszédos székre pedig meg se kérdezte, hogy helyet foglalhat-e.

- Hogy kerülsz ide?
- Naty ilyen bugyuta kérdést.-nevetett ki és abban a szent pillanatban rájöttem miért is mondja ezt.
- Bocsi… RedBull támogat.-mutattam rá a tényre.
- Pontosan. Mi történt veled?
- Kicsikét összetörtem magam.
- Ha nem mondod… De hogyan sikerült ennyire?
- Motorbaleset. Jó pár sérülést sikerült összeszednem. Kéz, láb… belső vérzés… Bordatörés.
- A bordatörés nagyon rossz.-fintorgott hatalmasat. Tudom, hogy pontosan tudja milyen fájdalomra is gondolok.
- Már megtapasztaltam. Te hogy vagy? Készülsz az idényre?
- Persze. Pár hét és már Finnországban leszünk. Alig várom már.-csillogott a szeme ahogy bele gondolt újra versenyezni fog.
- Szerinted kinek lesz esélye a győzelemre?
- Hát nekem.-vágta rá gondolkozás nélkül. Összenéztünk és nevettünk. Ritkán találkozok az osztrák sportolóval, de még is hamar egy hullámhosszra kerülünk.
- De jó kedvetek van.-szólalt meg Sebastian mellettem és nyomott egy puszit az arcomra.
- Neked is az van.-vigyorogtam rá és megcirógattam a haját.
- Szerintem hetekig nem bírom a vigyort levakarni az arcomról.-vonta meg a vállát lazán.
- Gratulálok Sebastian.-nyújtott kezet az osztrák a barátomnak.
- Köszönöm Thomas. Neked pedig sok sikert az idényre.
- Egy közös fotóban benne lennél? –vetette fel hirtelen az ötletet a síugró.
- Persze.-bólintott Sebi.
- Megcsinálom a képet.-nyújtottam a kezemet a gépért.

- Ez jó kép lett.-adtam vissza a gépet Morginak egy mosoly kíséretében.
- Ez tényleg.
- Most mennem kell. Jó pofiznom kell még pár sort.-fintorgott Sebi.- Thomas meg tennél nekem valamit?
- Mi lenne az?
- Szórakoztatnád egy kicsikét Naty-t. Lassan elalszik szerintem.
- Vicces vagy Bambi.-fintorogtam rá, de végül nevetnem kellett.
- Itt maradok vele. Menj csak nyugodtan.
- Köszi.
Rengeteget beszélgettünk. Mesélt nekem a felkészüléséről és a csapattal történt vicces dolgokról is. Cserében én is meséltem neki a mostani hétvégéről, a motogp versenyekről és a barátaimról. Érdekelte ez a világ is. Szereti a száguldást is és szívesen ki is próbálna egy verseny autót.
- De nem hiszem, hogy elférnék egy F1-es autóban. Túl magas vagyok.
- Kicsit át kellene csak alakítani az autót.
- Lehetséges. Nincs kedved táncolni?-biccentett a parkett felé.
- Biztos vagy benne?
- Persze.
- Nem félted a lábadat, így közvetlenül az idény előtt?-mosolyogtam sunyin.
- Dehogy féltem. Gyere.-fogta meg a kezemet és a parkettre húzott magával. Lassabb zene szólt éppen és a jobbra balra lépésekre még képes voltam azért. Két percig körülbelül nem is szóltunk egymáshoz. Csak táncoltunk.
- A lelked is beteg…
- Hmmm?-kaptam fel a fejem a megállapításra.
- Nem csak a tested beteg. A lelked is…
- Honnan veszed?
- Látom az arcodon. Hiába mosolyogsz Sebastianra, azért még is szomorú vagy.
- Nagyon jó emberismerő vagy.-bólintottam elgondolkozva.
- Tapasztalat.
- Tényleg jó emberismerő vagy.
- Naty, amíg nem tudsz lenyugodni nem fogsz meggyógyulni. Tudod, amikor hullámvölgybe kerültem a világkupa győzelem után a fejembe kellett rendet raknom. Ez igaz Andreasra is.- kezdte el, de félbe szakítottam.
- Nekem nem munkámmal vannak gondjaim.
- A munka is az élet része… akár csak a szerelem vagy bármi… Itt kell megnyugodnod…-mutatott a szívemre.- És minden rendben lesz.

81. fejezet

Fogalmam sincs mi ütött belém. Először szó nélkül hallgattam végig a brit nő sértegetését, majd egyszerűen elszakadt bennem az a bizonyos cérna…

-Engedj el Tommi! Engedj vissza!-csattantam a finn barátomra. Hiszen ő volt az aki elrángatott a paddock közepéről mielőtt kárt tennék Catherine-ben. Még, hogy színlelek… Nem bírtam fékezni a nyelvem.

- Térj már észhez!

- Be akarok neki olvasni!-kiabáltam megint miközben azon voltam, hogy kiszabaduljak a fogságából és visszajussak. Be akarom fejezni a vitát.

- Már megtetted!

-De igazam van… Majd nem meghaltam.

- De leordítottad a paddock közepén. Normális vagy?

- De nem színlelek.

- Tudom.

- Majd nem ott hagytam a fogam. Ha színlelni akarok azt mondom, hogy fáj a fejem vagy a fogam.Balesetem volt…. Motor balesetem… Igazam van! Nekem van igazam.-fakadtam ki megint.  Kinyílt az ajtó és Rosie lépett be rajta. Mind a ketten csodálkozva pillantottunk rá. Nem számítottunk rá, hogy megjelenik. Vagy pont most jelenik meg valaki a szobában.

- Bejöhetek vagy engem is elküldetek a fenébe?

- Rosie… Szia.-motyogta Tommi és megölelte a lányt.

- Ugye nem baj, hogy bejöttem...?

- Dehogy.-mosolygott rá az unokatestvére, miközben próbáltam magamhoz venni a mankómat és csendesen kisunnyogni az ajtón, hogy ott folytassam a beszélgetést ahol abba hagytam.- Nem mehetsz sehova Natalien!

- Most miért?-nyögtem fel.

- Elég volt egy balhé. Nem kérek többet!...

…Csak ücsörgök az étteremben és unottan kavargatom a kávémat. Lenyugodtam? Talán. De tudom csak egy apró  kis szikra kellene és ugyan úgy kiosztanám Catherine-t mint az előbb.

-Leülhetek?-szólalt meg Rosie az asztal túl oldalán.

-Tessék?-kaptam fel a fejem.

- Csatlakozhatok?

- Kérsz egy forrócsokit?

- Igen.-biccentett mosolyogva a lány. Intettem az asztalok közt fel-alá járkáló pincér fiúnak, hogy kérek egy forrócsokit és egy kávét.

- Hogy vagy Rosie?-tettem fel a kérdést mosolyogva.

- Ezt nekem kellene kérdeznem pont tőled.

- Azt hiszem egész jól. Hullámhegyek… Hullám völgyek. De jól vagyok.

- Ilyen hullámvölgynek voltam szemtanúja?

- Csak nehezen viselek el egy-két dolgot…

- Például?

- Az exem volt illetve jelenlegi barátnője.-nyögtem fel.

- Mi történt?

- Hosszú… illetve én se értem teljesen.-ráztam meg a fejem.- De hagyjuk is… Miért nem szóltál, hogy eljössz?

- Mert sokáig nem volt biztos… Magamban sem voltam biztos, hogy jó ha eljövök. De hívott Fernando és Sebastian is.

- A barátaid…

- Tudom.-sóhajtott fel.- És akár mi történik örülök, hogy itt vagyok…

… Vasárnap van. Itt állunk a rajtrácson. Engedélyt kaptam a főnököktől, hogy kijöhessek én is a célegyenesbe. Jelenleg esernyőtartó vagyok. Sebastian a poleból rajtol, míg a legnagyobb ellenfelei Hamilton, Alonso és Webber automatikusan mögötte vannak. Legközelebb a brit áll, igaz jelenleg még Sebastiannál is kevesebb esélye van a világbajnoki cím megszerzésére, hiszen mindenkinek ki kellene esnie az említettek közül, hogy ő ünnepelhessen a végül. A legesélyesebb Fernando a harmadik pozíciót szerezte meg, míg a RedBull Racing másik versenyzője csak az ötödik lett. A Ferrari és az RBR közt, még ott áll a tavalyi világbajnok Jenson Button is. Heikki pedig csak a huszadik és jelenleg még Trullitól is kikapott.
A felvezető kör megkezdésével a garázsban foglaltam helyet. Nem akartam messzire kerülni a szerelőfiúktól és élvezni akarom magát a versenyt is. Nem tudjuk mi fog történni… De annyiban biztos vagyok akármi történik… Ha nyer Sebastian… Ha nem… Büszkék leszünk rá. A verseny 55 körös lesz… Nagyjából más fél óra múlva kiderül, hogy kinek a fejére kerül a képzeletbeli korona. Norbert, Sebi papája foglalt mellettem helyet. A konstruktőri bajnokságot mutatják, amit a csapatunk már az előző versenyen megnyert.
- Nyugalom.-mosolygott rám bölcsen Norbert.
- Megpróbálok lenyugodni.-bólintottam és tudtam úgy se tudom betartani egy szavamat se. Úgy se fogom szó nélkül végig ülni a versenyt. Sebi erőteljes mozdulatokkal próbálja üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumit, hogy a rajtnál ne legyen semmi problémája. Lassan érkeznek meg a célegyenesbe és foglalják el a rajthelyüket. Fernando annyira erőteljes mozdulattal próbálta a gumit melegíteni, hogy kis híján eltrafálta Hamiltont.

- Ne legyen Sebivel probléma… csak ennyit kérek szépen…-motyogtam magam elé. A mezőny vége is elfoglalja a helyét. A rajtot a saját fülemmel akarom hallani. Imádom… Libabőrös leszek ettől a hangorkántól.

Kigyulladtak a piros lámpák… egy… kettő… három… négy… öt… és elindultak. Sebi jól jött el, de Hamilton kis híján bement mellé belső íven, de végül sikerült megtartani az első helyet. Jenson viszont megelőzte Alonsot és hátulról pedig Mark közelítette meg eléggé. Nagy sebességgel érkeznek a pálya középső része felé és mindenki próbál a számára ideális helyet találni. Egyszer csak Schumacher autója csúszik meg a kanyarban és szembe találja magát a forgalommal. Tonio pedig egyszerűen nem tudja kikerülni a hétszeres világbajnokot és neki rongyolt a Mercedesnek. Centik hiányoztak ahhoz, hogy eltalálja a német fejét is. Azonnal megjelent a SC felírat… tehát jön a biztonsági autó.
- Ez durva.-szólaltam meg hangosan. Többen is bólogattak. A mezőny lassabban haladt és próbálta a gumikat nem lehűteni. Mindenki nagy-nagy mozdulattal járja be a pályát, míg a SC várja őket az ötös kanyar előtt. Ahogy a mezőny felért a célegyenesbe érdekes dolgok történtek… páran úgy döntöttek, hogy megejtik a kötelező kerék cserét. Igaz ezzel az aktuális jó helyüket feladták, de talán később a javukat szolgálhatja. Közben kaptuk az információt is, hogy az ötös kanyart levághatják a versenyzők, hiszen nagyban folyik a takarítás. A SC-os körök alatt megismételték nekünk a rajtot és a balesetet is, ahol jól látszódott Schumacher egyszerűen hibázott, mert a hideg gumi miatt az autója megcsúszott és nem bírt korrigálni. A rajt visszajátszásánál az is jól látszik, hogy a Ferrari nem éppen a legjobb ütembe indult el és hiába próbált középre húzni Jenson Buttonnak ezerszer jobban sikerült az elrugaszkodás és ezért is sikerült egy poziciót nyernie. Az ötödik kör végén engedték el újra a mezőnyt. Sebastian nagyon okosan fogta a mezőnyt az utolsó kanyarokban. Ő irányítja az eseményeket. Az újra rajtolása tökéletesre sikeredett és már a cél egyenes végén előnye volt Hamiltonnal szemben. Az élmezőny nyugodt volt és egyedül Nico Rosberg és Vitaly Petrov próbálta legyűrni Timo Glock Virgin-jét. A hatodik körben még nem szakadt szét a mezőny, kivétel Sebastian volt, aki már ellépet Hamiltontól. A mezőnyben pedig Robert akciózik. A hosszú egyenes végére közel került Adrian Sutilhoz és meg is előzte. Hetedik körben már kezdtek a kedélyek lenyugodni. A leggyorsabb kört Sebastian futotta meg. A csapat másik versenyzője Webber próbál közel kerülni a Ferrarihoz, de nem nagyon sikerül. A kör végén már Sebi más fél másodperccel vezet. Szerencsére eseménytelenül telnek a körök, de persze ettől senki se nyugodt. Sebastian az élen próbálja az előnyét minél nagyobbra növelni, míg Mark a két Ferrari közt van. Fernandot próbálja utolérni, míg Felipe hátulról piszkálja az ausztrált. A 11-dik kör körül Mark már panaszkodik a gumikra. Elég gyorsan kopik. Kicsit örülök is neki, de ezt nem mutatom senkinek. Szinte tapintani lehet a feszültséget. A kör végén pedig ki is hívták az ausztrált. A csapat tökéletes munkát végzett és már mehet is vissza… 10… 11…12… és folyamatosan csúszik vissza, miközben siet vissza a pályára. Az alagútban kicsit megcsúszott, de az autó egyben maradt. Végül 16-dik helyre csúszott vissza, Jaime mögé. Elméletileg nem fogja feltartani, de kicsit bízok benne. Minden a kivezető körön múlik… Ezt tudják nálunk is, de a Ferrarinál is. Az olaszok várakoznak… Fernando már két kört is ment és mindenki a spanyolt figyeli.
- Mi lesz itt?-szólalt meg Norbert.
- Nem tudom.-ráztam meg a fejem. Tényleg nem tudom. Felipét kihozták… A Ferrari nagyon is taktikázik. Felipe került most a központba hiszen, ha jól jön ki akár Mark elé is kerülhet…Elé vágással próbálkoznak az olaszok, de azonban ez nem jött össze, hiszen pont az ausztrál RedBull-os mögé jött vissza a brazil pilóta. Mark pedig még mindig Jaimeval harcol. Nem engedi el a spanyol, hiszen helyezésért megy a csata és ne várja senki se, hogy a kis spanyol félre áll. A 15-dik körben hozták a spanyolt. Mindenkinek a gyomra görcsben… feszülten figyelünk és várjuk a fejleményeket. Tökéletes boksz kiállás után Fernando pont Webber elé jött vissza a pályára. Most így a spanyol 12-dik, míg 13-dik… Massa pedig ott ragadt a Toro Rosso mögött. 18-dik körben szóltak Sebinek, hogy hosszabb ideig kell kint maradnia a pályán… Felipe még mindig Jaime-t gyepálja.
- Naty figyelj csak…-szólalt meg Norbert. Riadtan kaptam fel a fejem.

- Igen?-kérdeztem vissza szinte suttogva.
- Petrov és Rosberg volt már kint egyszer.
Számolni kezdtem… van esély…  Van esélye Sebastiannak… Naty nyugalom! Ez technikai sport… itt csak akkor van vége mindennek, ha leintenek a kockás zászlóval. A 24-dik körig nem történt említésre méltó, de ekkor Hamilton megjelent a boxban. A McLaren hamarabb lépett, mint a RedBull… Nem tudom mi lesz itt. Hamilton az ötödik helyre tért vissza.
- Gyerünk Sebastian. Nyomd neki.-szólt bele a rádióba a mérnöke.- A kör végén kijössz a boxba.
A garázs ajtajába sétáltam és figyeltem. Szinte lélegzett visszafojtva szemléltem az eseményeket. A szerelők is összpontosítanak. Ezen múlik most minden. Tisztában van vele mindenki, hogy most áll vagy bukik minden.  Megérkezett Sebi… a szerelők mindent tökéletesen vittek véghez. Ennél tökéletesebben nem is tudták volna. Már minden a kiérésen múlik. Meg kell előznie Hamiltont… sikerült… Sebastian mögött Kobayashi és Robert és a McLaren-es van. Kedvező, hiszen a japán és a lengyel fiú egymással harcol, így Sebi megtudott lépni.
Miután mindenki túl esett a kötelező kerékcserén. Sebastian az első maradt és úgy tűnik mögötte már mindenki elkeseredetten küzd utolsó erejéig… Nem tudom kinek marad egyáltalán esélye arra, hogy változtasson a jelenlegi álláson. Fernando reménytelenül üldözi Petrovot… Egyre kilátástalanabb a helyzete és egyre többet is hibázik…Apró lesodródások… Elfékezések. Tudom nagyon jól, hogy nem adta még fel… De a nyomás képes és megtöri. Három kör van hátra… Itt már mindenki csak imádkozni tud… Kettő kör… Utolsó kör… Nincs senki se Sebastian körül… csak be kell érnie.. A hátsó egyenesbe jár… A pályán Trulli Lotusáról volt egy kis törmelék és ésszel kikerülte… fogynak a méterek… Ráfordul az egyenesre… Sebastiant leintették… Senki se mer örülni, hiszen láttunk már ilyen helyzetből is fordulást…Amikor mindenki azt hitte, hogy a futam győztes megegyezik a világbajnokság győztesével… Hamilton és Button is megérkezett… Rosberg és Kubica megérkezett és kitört a hangzavar a garázsban. Nem hiszem el… nem… Sebastian a világbajnok. Sorba ölelgetnek engem is a nagy örömben, de az se tudom ki kicsoda. A rádióban hallom Sebi zokogását és köszönetét.
- Naty…-ragadta meg a kezemet valaki.- Naty nézz rám!
- Tommi?-kérdeztem rá kicsit bambán.
- Sikerült! Ő a világbajnok!-megölelt és most tudatosult bennem minden. Az öröm könnyeim megállás nélkül potyogtak. A finn férfi megragadta a kezemet és próbált utat törni a tömegben, hogy láthassuk az eredményhirdetést. Sebastian boldog, de szerintem fel se fogja még mi történt. Mosolyog, nevet és sír… Ma ezt is elnézzük neki. A lényeg világbajnok és boldog…

80. fejezet

Be kell látnom mindenkinek igaza volt rajtam kívül. Hulla fáradt vagyok és most már biztosra mondhatom túl korai volt ma dolgoznom. Nem vagyok még száz százalékos állapotban, de úgy se nyugodtam volna, hogy ha nem próbálom meg. Vacsorát kihagyva vonultam fel a szobámba és vettem egy kellemes fürdőt. Tudtam, hogy le kell még jelentkeznem Sebinél hiszen aggódik miattam…  Ezen a hétvégén pedig nem velem kell foglalkoznia, hanem a bajnoki címmel. Egy lépés választja csak el. A vizes hajamat megráztam amikor kopogtak az ajtón, és ahogy voltam rövid nadrágban és egy topban ajtót nyitottam.

-Heikki?-csodálkoztam el.- Hogy kerülsz ide?

- Szia…-eresztett meg egy ártatlan mosolyt.- Mivel tegnap nem akartál velem beszélni… Így én jöttem el ide hozzád.

-Heikki…-nyögtem fel gondterhelten és még is elálltam az útjából, pedig tudom nem kellett volna ezt tennem.

- A nevemre legalább emlékszel.

- Te… Tudod…-kezdtem volna valami értelmes szövegbe, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi értelmes se, miközben a finn nemes egyszerűséggel levágta magát a kanapéra. Kényelmesen hátra dőlt és annál kíváncsibban nézett rám.

- Igen?-tette fel a kérdést színpadiasan. Tudom arra vár, hogy befejezzem az elkezdett monológot, de egyszerűen nem jutottam semmire.

- Neked nem kellene itt lenned.

- Ki mondja meg, hogy hol kell lenne?-kontrázott vissza. Szemeimet forgattam csak, hiszen rájöhettem volna már… Makacs… Túlságosan makacs. Leroskadtam vele szembe a kanapéra és homlokomat ráncolva bámultam rá.

- És a barátnőd mit szól hozzá, hogy itt vagy?

- Ugye tudod, hogy mindig nem tudsz elriasztani?

- Próbálkozni még lehet.-vontam meg a vállam.

- Tudni akarom, hogy hogy vagy?-szólalt meg végül pár perc hallgatás után.- Úgy, hogy senki nem töri ránk az ajtót… Senki se akar megölni a tekintetével.

- Alvaro csak féltett.-feleltem csendesen miközben próbáltam kényelmesen elhelyezkedni az ülő garnitúrán.

- Persze… Vagy engem tekint közellenségnek.

- Inkább Ikert.-vágtam közbe.

- Csodálkozol?

- Dehogy csodálkozok rajta.-nyögtem fel és bele túrtam a hajamba.- De akkor is. Nem kellene itt lenned.

- Ugye tudod, hogy kezd unalmas lenni, hogy mindig ugyan azt ismétled.-szólt be lazán és mire észbe kapott hozzá vágtam a díszpárnát.- Azt hiszem nem vagy elég fáradt.

- Hulla fáradt vagyok.-vallottam be egy hatalmas sóhaj után.- Túlságosan is.

- Nem kellett volna ma dolgoznod.

- Mikor fogadok szót bárkinek is?-kontráztam vissza amivel sikerült egy nevetést kicsikarnom belőle…

…Mire észbe kaptam az ágyamban feküdtem a finn férfi mellkasán aki óvatosan a kócos hajamat simogatta.

-Hagynom kellene aludni téged. Jobb is ha megyek.-nyomott egy puszit a homlokomra.

- Heikki…-kezdtem bele, de el is hallgattam. Tudom, hogy nem mondhatok ilyet, de most szükségem lenne rá.

- Mi az Naty?

- Nem szeretném, hogy elmenj.-motyogtam szinte a mellkasába. Szégyelltem magam, hogy ez így kicsúszott a számon, de már nem tudtam visszaszívni. Az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy ránézzek újra.

- Nem szeretnéd?

- Nem.-jelentettem ki.

- Akkor maradok. De viszont remegsz. Fázol?

- Csak a fáradtságtól.

- Akkor is.-csóválta meg a fejét és gondosan betakart. Úgy próbáltam helyezkedni, hogy minél kényelmesebb legyen, de még is a közelemben legyen. Azt hiszem tudta, hogy nem tökéletes minden mozdulat a számomra. Amikor a hátamat az oldalának tudtam támasztani és a kezét a párnám alá húztam. Még is óvatosan az ujjaimat összekulcsoltam az övével.

- Így jó?

- Igen. Köszönöm.-bólintottam. Sokkal könnyebb, hogy nem nézek rá. Azonban jó érzés, hogy valaki van velem.
- Miért dolgoztál ma?
- Mert tudni akartam mire vagyok képes.-feleltem csendesen.
- És mire jutottál?-érintette meg az arcomat ahogy ránéztem.
- Gyenge vagyok, mint a harmat. Ez nem jó.
- Alig más fél hónapja történt a baleseted. Jó, hogy nem vagy 100%-os állapotban.
- Utálom, hogy segítségre szorulok. Utálom, hogy nem vagyok abban az állapotban, mint régen.
- Adj időt magadnak. Kérlek!
- Nem tudom, hogy kibírom-e…-szólaltam meg, miközben az ujjam hegyével megérintettem a karját. Lassan végig csúsztattam az ujjamat a csuklójáig újra, majd a kezemet az övébe csúsztattam. Azonnal összekulcsoltuk az ujjainkat. Heikki nagyot sóhajtott először.
- Türelem, türelem…- hajtogatta csendesen. Nem tudom, hogy ez kinek is szólt. Nekem vagy saját magának.
- Makacs vagyok.-vágtam rá gondolkozás nélkül. Ettől a spontán megszólalástól nevetnem kellett, de Heikki is velem nevetett. Percekig kacagtunk.
- Tudom, hogy makacs vagy. Nagyon is.- egy puszit nyomott a fülem mögé.
- Heikki mi ez?-simult a tenyerem a picit borostás arcára miközben félig meddig felém került. Zavarosak a gondolataim. Hiszen még mindig úgy érzem, hogy darabokra vagyok törve Iker tettei miatt… De megcsókoltam Ramost… és most itt vagyunk… Itt van velem Heikki, akinek szinte könyörögtem, hogy maradjon velem.
- Mi- mi ez?- értetlenkedett.
- Amit most csinálunk?
- Nem tudom.
- Ez már több egy szimpla barátságnál…

- Tudom…-biccentett, miközben a hajamat piszkálta.- De nem akarom megfejteni, hogy ez mi is. Most nem.-csókolt meg hirtelen…

***

Kicsikét örülök a meghívásnak. Sebastian keresett fel, hogy mi lenne ha elmennék a szezon záró futamra. Szeretné, ha ott lennék én is… A barátjaként. Mind ketten tudjuk, hogy a kapcsolatunk sose lesz már olyan mint volt az elején, de próbálkozzunk. Mind a kettőnknek meg kell próbálnunk normalizálni a viszonyunkat. Iker az ágyam szélén ücsörögve figyeli ahogy a ruháimat válogatom újra és újra.

-Mi a baj?-kérdeztem rá miközben lassan kiegyenesedtem.

-Semmi.-vágta rá szinte azonnal és tudtam, hogy hazudik.

- Ismerlek már.-sóhajtottam fel és léptem közelebb hozzá.- Nos mi a baj Iker?

- Nem akarom, hogy odamenj!-jelentette ki határozottan amitől tátva maradt a szám.

- Tessék?-szinte biztos voltam benne, hogy nem hallottam rosszul, de fel kellett újra tennem a kérdést.

- Nem akarom, hogy odamenj!-ismételte meg ugyan azokat a szavakat, amiket percekkel korábban mondott nekem.

- Iker…-szökkentem talpra és idegesen passzíroztam ki a levegőt a tüdőmből.

- Rosie… Kicsim.-tett egy lépést felém a spanyol kapus és nyúlt a kezem után.- Nem szeretném, hogy odamenj.

- Nem fogok lefeküdni Sebastiannal.

- Rég nem jut eszembe ilyen. Csak…

- Mi csak Iker?-kontráztam vissza.

- Túl sok minden történt az elmúlt időszakban.

- Tudom mi történt Iker.-csattantam fel hirtelen. Nem beszélünk róla. Gondosan kerüljük a témát, pedig tudom egy szinten bántja az ami történt. Főleg a baba…-De vannak ott barátaim. Barátaim Iker.-hangsúlyoztam ki. Rám pillantott és egy gondterhelt sóhaj szakadt ki a mellkasomból.

-Nem akarom, hogy bántsanak Rosie.

- Ki bántana Iker? Miért bántana bárki is?

- Ha kiderül…

- Nem fogom elárulni senkinek se az igazat.-vallottam be.- Tudom, hogy el kellene mondanom és azt is tudom, hogy Naty megérdemelné az igazságot…

- Rosie…-egyenesedett  ki a kapus és homlokát ráncolva.

- Önző vagyok… Túlságosan is.

- Kicsim…

- Nem fogom elmondani, de neked viszont bíznod kell… Bennem.