67. fejezet

Sziasztok!

Jelentem visszatértem és élek! :) Sajnos mostanában nem úgy haladtam ahogy szerettem volna, de ez még a decemberi hajtás utóhatása... De ígérem összekapom magam, hiszen mai napig kikapcsol az írás :)

Millió puszi :)

Kira

Szombat reggel hiába aludhattam volna, de egyszerűen kidobott az ágy magából… Fáradt vagyok, de egyszerűen a rengeteg gondolataimtól nem tudok pihenni. Várom-e a szezon végét? Jelenleg igen. Remélve, hogy kicsikét visszatérek a normális hétköznapokba.

Fél óra kínzás után az oldalamra szorított kézzel kapkodtam a levegőért.

-Megint ész nélkül csináltad Natalien.-dohogtam hangosan.

- És ezen meglepődsz még?-szólalt meg mögöttem valaki. Riadtan kaptam fel a fejem és tettem hirtelen egy 360° fordulatot és a volt barátomat pillantottam meg. Heikki zsebre dugott kézzel ácsorgott előttem. Fáradtnak tűnik.

- Hogy kerülsz ide Heikki?

- Nem tudok aludni… De beszélhetnénk…?

- Heikki…-nyögtem ki ismét a nevét.

- Tegnap…

-Miért akarod minden áron megmagyarázni azt ami történt?-fontam a mellkasom előtt össze a karjaimat.

- Nem akarom megmagyarázni. Csak…-gondolkozott el.

- Meg akartál csókolni…

- De te tökéletesen tudtad mikor kell belém rúgni.

- Most duzzogsz?-nevettem fel szinte hisztérikusan.- A javadat szolgáltam…

- Állandóan helyettem akarsz dönteni.-csattant rám és a szemem egy pillanat alatt kikerekedett. A volt barátomra nem igazán volt jellemző az ilyen fajta érzelem nyilvánítás.

- A barátnőd. Emlékszel Heikki?-tettem fel a kérdést már kicsikét indulatosabban én is.- Nem teheted ezt meg… Nem bánthatod Catherine-t.

Néma csendben bámult rám és tudtam szinte felrobban lassan a dühtől és az idegességtől. Tudtam… Tisztában voltam mindig azzal, hogy meddig mehetek el nála… És azzal a ténnyel, hogy visszautasítottam a határait feszegetem… És még meg is bántottam… Nagyon jól tudom, hogy órákat képesek lettünk volna így tölteni… Egyetlen árva szó nélkül… Minden elvemmel ütközött az amikor egy hatalmas sóhaj után léptem közelebb a finnhez és öleltem meg. Heikki egy pillanatra lefagyott és lassan ölelt magához ő is. Kellemes érzés költözött a mellkasomban amikor megéreztem a teste melegségét… Illatát az orromban… Régen mindig megnyugodtam ettől… És most is… Megrémisztett ez az érzés… Hiszen túlságosan kellemes volt. Nyomtam egy puszit Heikki arcára és nemes egyszerűséggel sarkon fordultam és tanácstalanul a bejárat előtt hagytam…

…Vasárnap van és egész jól viseltem az elmúlt napokat… Már amennyire lehet. Az állandó émelygésen kívül minden tökéletesnek tűnik. Egész tökéletesnek. Vagy fogalmazhatunk úgy, hogy gyanúsan tökéletes… Sebi lassan a versenyzői felvonulásra készül, de addig is Tommi figyel rá.  Nekem pedig pár dokumentumot kellett átnéznem Horner utasítására. Nem neki dolgozok, de jelenleg még is a segítségemet kérte. Kopogtam az iroda ajtaján és miután meghallottam, hogy szabad beléptem a helység. Christian csak ücsörgött az asztal mögött és gondterhelten masszírozta az orrnyergét.

-Uram meghoztam a papírokat. Mindent úgy csináltam ahogy kérte.-szólaltam meg csendesen és az íróasztal szélére helyeztem a fejléces dokumentumokat.

- Köszönöm Natalien.-elmosolyodtam csak és elindultam kifelé amikor utánam szólt.- Beszélhetnénk kicsit?

- Velem?-csodálkoztam el.

- Igen.-biccentett és az üres székre mutatott. Nagyot sóhajtva sétáltam vissza és foglaltam helyett. Ez már nem  jó jel ha Christian velem akar beszélni. Kényelmetlenül fészkelődtem a helyemen.

-Gond van Uram?

- Hallottam valamit és tisztázni szeretném veled.

- Az idióta újságcikkre gondol?

- Inkább a cikk írójával történő konfliktusra.-felelte és egy pillanatra ledöbbentem, majd egy pillanat alatt kicsúszott a számon.

-Az a picsa árulkodott?

- Natalien…-forgatta a szemeit. Leesett abban a pillanatban, hogy ha akartam se tudtam volna letagadni, hogy mi is történt pár nappal korábban.

- Nem csináltam semmi komolyat.

- És most komolyan?

- Uram én csak megvédtem magam. Belém állt és kötekedett. Olyan cikket írt rólam amiből csak annyi igaz, hogy kivel és hol voltam. Ő pedig elérte, hogy most mindenki szajhának gondol és a magánéletemen csámcsog.

- Meg se lepődök a kiborulásodon…-mosolyodott el.- De kérhetted volna a csapat segítségét. A kötelékünkbe tartozol így bármi baj ér, mi segíthetünk.

- Azt hittem megoldom.-vontam meg a vállam.

- Részben sikerült csak.

-Észre vettem…

… Sebi második lett a versenyen és így újra van esélye. Jó látni, hogy boldog és újra őszintén tud mosolyogni, de kicsit el kell szakadnom tőle és a többiektől. Hiszen engem egy dolog nem hagyott nyugodni… Hiába akartam az eredményhirdetésre, illetve az interjúkra koncentrálni nem ment… A leintés előtti események villantak be újra és újra… A higgadtság… Azaz iszonyatos higgadtság…Képen tudnám törölni nemes egyszerűséggel…A lift hangosan csilingelt és kinyílt az ajtaja… Vállamra kaptam a táskámat és léptem ki az ajtón amikor hirtelen neki ütköztem valakinek. Felnéztem és nemes egyszerűséggel felképeltem. Rosszkor került az utamba… Heikki csodálkozva simogatta az arcát.

-Ezt miért kaptam?

- Szerinted?-adtam kérdésre kérdéssel választ. Lezártnak tekintettem ezzel a beszélgetést. Jelen esetben nincs kedvem se hozzá, se máshoz.

- Most miért hisztizel?-kapott a kezem után, de elrántottam a jogos tulajdonomat.

- Nem hisztizek.-jelentettem ki és elindultam a szobám felé. Hallottam ahogy trappolva követ engem.

- Dehogynem! Csak egyszerűen nem értem miért.

- Remélem elgondolkozol ezek után rajta.-trilláztam neki miközben elértem a szobám ajtaját és a kulcsommal bajlódtam.

- Ha megmagyaráznád hamarabb megérteném.-kapta ki a beléptető kártyát a kezemből. Dühösen fordultam felé.- Nos hallgatlak!

- Mit ígértél nekem Valenciában? Emlékszel?

- Miről zagyválsz nekem Natalien?-döntötte oldalra a fejét és egyszerűen várt a válaszomra. Bosszantott. Bosszantott, hogy ennyire nyugodt.

- Megígérted, hogy vigyázol magadra!-csattantam rá és visszaszereztem a tulajdonomat. Heikki egy pillanat alatt lefagyott és kétszer nyitotta és csukta be a száját. Így volt csak esélyem bejutni a szobába. Szinte feltéptem az ajtót és rontottam be rajta. A táskám hangosan csattant a fotelban és már próbáltam lerúgni magamról a cipőmet.

- Állj meg!-szólt rám Heikki amikor észbe kapott.

 - Nem állt szándékomba sehova se menni!-forgattam a szemeimet.

- Te most mire célzol Natalien?-csapta be maga mögött az ajtót.

- Valenciában mást ígértél nekem!-ismételtem meg magam miközben lerúgtam magamról a lábbelimet.

- Miért fontos Valencia? Ezer éve volt.-tárta szét a karját tanácstalanul.

- Istenem…-nyögtem fel.- Azt ígérted, hogy vigyázol magadra. Megígérted nekem, hogy vigyázzol magadra.

Mind a ketten lefagytunk. Mindent visszaszívtam volna… Semmisé akartam tenni az elmúlt perceket… Túlságosan kínos lett.

-Te most aggódsz?-tette fel nem túl értelmesen a kérdést.

- Nem…Vagy is igen.-adtam meg a választ. Egy pillanatra lefagytam és rájöttem előbb jártattam a számat, mint hogy gondolkoztam volna.

- Ezek szerint aggódsz értem.-gondolkodott el a finn. Ajkaimat rágcsáltam idegesen és azt kívántam, hogy ennek a beszélgetésnek nagyon hamar vége legyen.

- Miért fontos ez most?

- Gondolom ha nem lenne fontos nem kaptam volna a pofont.

Gondterhelt sóhaj után fontam össze a mellkasom előtt a karjaimat. Nem szólaltam meg, hiszen nem tudtam volna semmi értelmeset mondani neki. Jogos felvetése van… Hiszen tényleg aggódtam érte… Valenciában is, amikor Webber dobbantót vett az autójáról… Illetve ma is… Amikor a zöld Lotus lángokban állt… Fontos nekem… Túlságosan… és talán egy szinten meg is rémiszt ez… De eszembe jut ilyenkor a kedvessége… A törődése… És az, hogy szerettem…

Heikki még mindig kíváncsian pislogott rám mire egyszerűen felnyögtem és két lépésből előtte álltam. Meglepődött láttam az arcán, de nem akartam már visszalépni. Véghez akartam vinni… Meg akarom tenni…

-Naty…-motyogta a nevemet kicsikét megilletődve de nem érdekelt már semmi. Pipiskedtem és megcsókoltam…

…Óvatosan nyitottam ki a szemem és nem tudtam eldönteni, hogy álmodtam vagy igaz… Mert ha igaz volt akkor kezdhetem törni a fejem, hogy normális vagyok-e… Lassan szoktam meg a fényviszonyokat, majd éreztem meg a finn kezét a derekamon… Tehát nem álmodtam… Bár túlságosan élénk lenne a fantáziám. Miért tettem ezt? Boldog kapcsolatban élek… Legalább is azt hittem boldog kapcsolat… Szerelmes vagyok Ikerbe… Óvatosan másztam ki az ágyból és sétáltam ki a fürdőbe. Félig csuktam csak be magam mögött az ajtót és megnyitottam a csapott. Zsongott a fejem az elmúlt órák történése miatt… Amikor hirtelen bukfencet vetett a gyomrom és a csekély tartalmától is megváltam.

-A picsába…-bukott ki belőlem amikor már a számat törölgettem.

- Jól vagy?-szólalt meg az ajtóban Heikki. Összerezzentem a hangjától. Fogalmam sincs mikor ébredt fel.

- Persze.-bólogattam nagy bőszen.

- Nem hiszek neked.-rázta meg a fejét miközben megmostam az arcom és a fogkefe után nyúltam. Önként jött be a helységbe és tudtam felesleges lenne vele ellenkezni.

-De jól vagyok.-dünnyögtem és elkezdtem a fogamat mosni. Az agyam viszont járt… Az elmúlt időszakban túlságosan sokszor lettem rosszul… Pedig nem kaptam napszúrást… Ittam rendesen… és még a hőséget is bírtam… Ezek a rosszul létek jöttek és mentek egyszerűen.

- Tudod, hogy én nehezen hiszem el a hazugságaidat. Mióta vagy rosszul?-tette csípőre a kezét Heikki és úgy szugerált. Vállat vontam egyszerűen. Nem igazán fogtam fel a szavait. A pohárba dobtam a fogkefémet és megtöröltem a számat, amikor hirtelen szöget ütött valami a fejembe.

- Nem… Nem… Az nem lehet.-gondolkoztam hangosan és kikerültem a tanácstalan finnt.

- Naty nem lehetne értelmesebben? Úgy, hogy én is értsem…

Lázasan számolgattam miközben a fejemet csóváltam… Igen… Még is lehetséges lenne? Talán… De miért siklottam át rajta ennyire? Leroskadtam az ágy szélére.

-Mi a baj Naty?-simított végig a karomon Heikki.

- Lehet terhes vagyok.-motyogtam.

66. fejezet

 Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni Minden Kedves Olvasómnak!

Péntek reggel van… Vagy is javában még délután van és még az első szabadedzés se ment le. A motorhomeban ücsörgök a kávémat kavargatom. Enyhe hányingerrel ébredtem reggel, ami sajnos azóta se akar elmúlni. Felnyögtem csak miután bele kortyoltam az italomba és megmasszíroztam az orrnyergemet, amikor megszólalt a mobilom. Meg se néztem, hogy kihív csak a fülemhez emeltem a készüléket.

-González.

- Itt Mourinho Natalien. Beszélhetnénk?

- Baj van?-csodálkoztam el. Egyáltalán nem meglepő… Vagy is mondjuk meg az igazat. Sose hívott még a csapat edzője… De miért is hívna engem? Nem neki dolgozok. Iker főnöke… Hatalmas sóhajt hallottam a portugál trénertől és őszintén az amúgy is rosszalkodó gyomrom bukfencet vetett.

- Igen.-vágta rá azonnal és az én szemem egy pillanat alatt elkerekedett. Sebastian csodálkozva tett elém egy pohár limonádét, és ült le az asztalhoz ő is.

- De nekem mi közöm van ehhez?

- Mivel te szerepelsz az egyik legnevesebb pletykalap címlapján, így gondolom elég sok.-megráztam a fejem, mint ha ezzel könnyebb lenne fel fognom a szavait.- És mivel a kapusom idegbeteg jelenleg…

- Uram azt se tudom miről van szó.-vallottam be.- Szingapúrban vagyok és azt se tudom mi van Spanyolországban a címlapon.

- Megcsaltad Ikert?

- Mi van?-csattant fel a hangom akarva akartlanul hisztérikusan. Sebi meglepetten nézett fel rám és tanácstalanul pillogott rám.

- Az újság szerint viszonyod van valakivel…

- Nekem? Nem értem José…-tegeztem le hirtelen.

- Az újságban képek vannak rólad és valami motorosról…-kotozást hallottam először, majd valami csörgést. Türelmesen vártam, mire bele szólt újra a készülékbe.- Na itt is van… Te és valami Hayden…

- A büdös picsába.-káromkodtam el magam…

…Tíz perc alatt tudakoltam meg, hogy miről is beszélt nekem a portugál vezető edző… Pilllanatok alatt szökött fel bennem a pumpa és tudtam a cikk szerzője is itt van, hiszen Isabel elmondta, hogy kapott egy társat… Aki nem más, mint Sara Carbonero… Aki Iker volt barátnője… Aki egyszerűen fejébe vette, hogy alám vág, amikor csak lehet.

-Ki tépem a műhaját és ledugom a torkán.-morogtam hangosan.Végig trappoltam az ideiglenes motorhomeunkon.

- Naty…-ismételgette sokadjára a nevemet Sebastian és alig tudta tartani velem a lépést.-Naty állj meg!

-Az a nő direkt akar tönkre tenni.         

-De azzal nem oldasz meg semmit se, hogy ha jelenetet csinálsz.

- Nem érdekel.-jelenetettem ki újra és egyszerűen tovább trappoltam. A jól ismert tv csatorna irodájába rontottam be, ahol talán csak hárman lézengtek a légkondis helységben… Legnagyobb mázlimra a keresett személy is ekkor lépett be az ajtón. Amint meglátott elmosolyodott gúnyosan.

- Miben segíthetek neked kedves Natalien?-tette le a papírokat az asztalra. Lassan fordult meg, de mire észbe kapott addigra már ott álltam előtte és neki ütközött a mellkasomnak.

- Mi a fenéért kell kavarnod? Megint!-csattantam rá.

- Azt hiszem tudom mire is gondolsz.-vigyorodott el. Ki akart kerülni, de egyszerűen elé léptem.

- Ezen csámcsog fél Spanyolország…

- Kis Csillag pontosan ez volt a célom.-nevetett fel, amint megmozdultam Sebastian lépett közelebb hozzám.

- Naty…- meg akarta fogni a könyökömet, de elrántottam tőle.

- Nem Sebi… Ezt nem nyelem le… Ezt már nem. A világbajnokság utáni cikkek is az ő szüleménye… Az összes. Az összes mocskos cikket ő írta.

- Szokj hozzá Édes.-kacagott fel a nő.- Így jár az aki egy focistával kezd.

- Persze, ha te lennél a helyemben, akkor nem lenne ilyen cikk, nem igaz?-fintorogtam látványosan. Nem tudtam és nem is akartam ellépni tőle… Azt akartam, hogy feszítse a húrt… Addig amíg ki nem provokálja, hogy hülyeséget csináljak.

- Tudtad mibe kerülsz… Milyen életbe.

- Persze Carbonero… Tudtam én… Csak nem számítottam egy csótányra az életembe.

-Naty menjünk.-fogta meg a kezemet Sebastian. Engedelmeskedtem neki.

- Ez a csótány tönkre teheti az életedet ne felejtsd González.

- De szerintem én is tönkre tehetem a tiedet.-vontam meg a vállam lazán és felkaptam egy félig lévő kávés poharat és egyszerűen leöntöttem azokat a papírokat, amiket az előbb fogott még. Meglepődségtől csak hápogni tudott.-További szép napot…

…Nem mondanám, hogy lenyugodtam… Egyáltalán nem tudtam higgadtabban gondolkozni. A fejemben a gondolatok csak úgy zsonganak és fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt megoldani. Carbonero kínos pillanatokat okozott jelenleg mindenkinek. Ikernek… Nekem… De még Nickynek is. Egy ártatlan este volt, de most fél Spanyolország azt hiszi, hogy rohadék mód megcsaltam a kedvenc focistájukat… Gyomrom hirtelen vetett bukfencet és hirtelen adtam ki magamból a csekély reggelimet, amit te tudtam szuszakolni a torkomon a reggeli rosszul lét miatt. Már a számat öblítettem ki és az arcomat mostam meg, amikor megszólalt a mobilom. Nagyot sóhajtva vettem elő a készüléket a farzsebemből és olvastam el a nevet a kijelzőn… Iker az…

-Igen?-szóltam bele kicsikét megszeppenve.

- Mi folyik itt Naty? Már megint?-csattant rám azonnal.

- Megmagyarázom…

- Ezen csámcsog mindenki! Múltkor Ramos… Most meg valami motoros.

- Hayden… Nicky Hayden a neve.-sóhajtottam fel.

- Jó neki.

- Iker…-nyögtem ki a barátom nevét miközben megmasszíroztam az orrnyergemet. Próbáltam összeszedni a gondolataimat.Viszont túlságosan zsongott az előbb említett testrészem és a hányingerem se akart csillapodni.

- Mi a kifogásod Natalien?

- Miért kellene kifogás Iker?-csattantam fel én is hirtelen.- Elmentem bulizni a motorlandi hétvégén. Egy szarkavaró pióca pedig úgy gondolta, hogy felfújja ezt az egészet… Hogy alám vágjon.
- Többet vagyok címlapon a magánéletemmel, mióta kiderült, hogy veled járok.-dohogta.

- És erről én tehetek?-fakadtam ki és még a számat is nyitva felejtettem.

- Jobban odafigyelhetnél… Hónapokig nem akartál velem mutatkozni a sajtó miatt. Erre most te generálod a bajt.

- Már elnézést. Te csókoltál meg a fiesztán. Tehetek róla, hogy azóta tudják a kilétemet?

- Natalien…

- Most mire akarsz kilyukadni Iker? Nem csaltalak meg… Sose… Próbálok jó barátnő lenni… De ennél többet már nem tudok tenni. Szeretlek. De nem gondoltam, hogy egy ilyen idióta cafka cikkének hiszel.-csóváltam meg a fejem.

- A képek…

-Azok az átkozott képek pontosan olyanok, mint amik az edzőteremben készültek… Ártatlanok és két értelműek… Azoknak vannak beállítva.

- Nem érdekel!

- Ne engem okolj már mindenért!-kiabáltam hirtelen. Nem akartam így viselkedni egyszerűen csak besokaltam. Csak piszkál… Engem okol mindenért… Egy szimpla baráti ital miatt.- Okold Carbonerot, ha valakit minden áron bűnösnek akarsz kikiáltani.

- Natalien…

- Hagyjuk… Ha csak így tudsz velem beszélni akkor hagyjuk… Ma inkább ne keress.-nyomtam ki a telefont minden féle köszönés helyett…

…Egész nap kerültem az embereket… Fogalmam sincs mennyi az idő, de nem is érdekel. Annyira meggyötörtnek éreztem magam, hogy szinte csak vonszolni tudtam magam. A parkolóba járok éppen és a bérelt autó sluszkulcsával bajlódtam, de még ez is kiesett a kezemből. Szónélkül hajoltam le érte miközben a könnyeim potyogni kezdtek maguktól. Egyedül vagyok… Egyedül vagyok mint a kis ujjam… Nem is igyekeztem letörölni a sós kis cseppeket az arcomról.

-Naty…-szólalt meg bátortalanul egy hang mögöttem. Hangosan felsóhajtottam és kapkodva kezdtem el letörölni az arcomról a sírás nyomait. Tisztába vagyok vele, hogy tudják nem vagyok tökéletes… De nem akarom azt, hogy újra lássák… Újra olyannak lássanak.

- Heikki… Szia.-erőltettem egy nem túl hiteles mosolyt.

- Minden rendben?-kérdezett rá homlokát ráncolva.

- Persze.

- Hazudsz.-jelentette ki szigorúan, miközben a homloka ráncokba szaladt.Lassan tett felém egy lépést és óvatosan megsimogatta az arcomat. A gyomrom görcsbe rándult miközben megéreztem az érintését a bőrömön.

- Csak túl sok minden összejött hirtelen.-sóhajtottam fel.

- Az újságcikkre gondolsz?

- Nem csaltam meg Ikert!-csattantam rá, hirtelen és indulatosan.

- Naty…-lepődött meg a finn barátom a kifakadásomon. Rájöttem nem rajta kellett volna levezetnem a fusztrálságomat.

- Sajnálom.-sóhajtottam fel.- Nem a te hibád. Nem viselkedhetek így veled… Bocsánat.

- Kiborultál.

- Egy alattomos liba keresztbe akar tenni nekem minden áron.

- Képen törlöd és minden meg van oldva.

- Bár ilyen egyszerű lenne.-nevettem fel kínomban.

- Ez is egy megoldás lenne.-ölelt magához. Felsóhajtottam csak és a mellkasába temettem az arcomat. Azaz ismert megnyugtató érzés költözött a lelkembe, amit mindig is éreztem a közelében. Óvatosan simított végig a hajamon.

- Ezt nem kellene tudod jól.-sóhajtottam fel.

- Mire gondolsz?-csodálkozott el.

- Tudod te jól.-hagytam rá, hiszen tisztában voltam azzal, hogy tudja mire is gondolok. Pont Ő ne tudná. Határozottan próbáltam ellépni tőle. Nem gyengülhetek el, hiszen túl sok baj volt mostanában körülöttem… Fényképpek Ramos-szal… Újságcikk Motorlandről… De most itt állok. Heikki társaságában. A finn óvatosan a kezem után nyúlt és az ujjainkat összekulcsoltuk. Bőre kellemesen simult az enyémhez és lassan húzott közelebb magához. Engedelmeskedtem neki, hiszen a lábaim mint ha a földbe gyökereztek volna, még akkor is amikor a keze elvállt az enyémtől és lassan az arcomra simult.

- Naty…

- Itt van Catherine?-kérdeztem csendesen. Nem éppen a legjobb és legtökéletesebb kérdés ebben a szent pillanatban.

- Te aztán el tudod rontani a pillanatot.-fakadt ki talán kicsikét csalódottan. Idegesen túrt a hajába és kezdett el fel-alá járkálni előttem. Lassan fontam át a mellkasom előtt a karjaimat a mellkasom előtt.

- Tehát gondolom itt van.

- Itt van.-egyezett bele csendesen.- De miért fontos ez?

- A barátnőd Heikki. Ezért fontos.-csóváltam meg a fejem és közelebb léptem hozzá. Apró kis puszit nyomtam az arcára.-Ezt egyszer meg fogod köszönni nekem.

65. fejezet

Leparkoltam az edzőközpont előtt és lassan megfontoltam kezdtem el összeszedni a dolgaimat… Napszemüveg… Telefon… Sluszkulcs… Edzőtáska… és a mai újság. Ismét akaratomon kívül elértem, hogy rólam beszéljen fél Madrid. Ma kerültem címlapra ismét… Valahol sejtettem, hogy ez meg fog történni… Lehet a lelkem mélyén bíztam is benne, hogy ez meg fog történni. Ez egy tökéletes fricska… Remélem ezt látta Iker is... De szinte biztos, hogy meg fogja tudni. Biccentettem csak a portásnak ahogy beléptem az épület ajtaján és célirányosan az öltöző felé vettem az irányt.

-Jó reggelt.-köszöntem a többieknek és először senki se reagált. Kétségbe esett és tanácstalan pillantásokkal találtam magam szembe. Szinte senki se köszönt vissza… Szemeimet forgatva sétáltam a szekrényemhez és dobtam le a táskámat.- Ennyire azért ne örüljetek nekem.-morogtam félhangosan és lerúgtam magamról a cipőmet.

- Ramos!-harsogta a nevemet és rögtön tudtam ki az. Átfutott az arconom egy mosoly és lassan fordultam meg.

- Iker… Jó reggelt.

- Ez mi a picsa?-mordult rám és hangosan csattant a mellkasomon a mai újság.

- Ohh… Ezt ismerem. Pár centért lehet venni a sarki trafikosnál.

- Benne vagy… A barátnőmmel.

- Na és?-vontam meg a vállam.- Ha szeretőddel lennék benne akkor az még nagyobb baj lenne.

- Megmondtam, hogy szállj le Natyról.-csak hallgattam a kioktatását, miközben Benzema mellé hajítottam az újságot. A francia társunk kíváncsiságtól hajtva vette a kezébe a napi lapott, miközben kibújtam a pólómból és a táskámba kutattam.

- Pedig szívesen lennék rajta.

- Mit mondtál?-csattant rám a kapus, mire Karim csak hangosan cincogott. Biztos voltam benne, hogy tisztán értette mit is mondtam. Lassan fordultam meg és vettem fel a legtökéletesebb pókerarcot.

- Nem tudom mire gondolsz.-vontam meg a vállam és bele bújtam a fekete címeres mezembe.

- Ramos… Legutóbb már mindent tisztáztunk.

-Azt hittem te is fel fogtad… Szeretőd van és barátnőd.

- Te beszéltél rá a nyáron, hogy lépjek…

- Nem azt mondtam, hogy hónapokig szívasd őket. Mind a ketten megbíznak benned. Csak te már a finnt szereted… Naty meg a mai napig odáig van érted… Mert bízik benned. De hazug vagy Casillas… Egy hazug féreg…

- Sergio állj le!-szólalt meg Xabi a kapus mögött.

- Miért? Ezt se én kezdtem.

- Te vagy a barátnőjével az újságban.-vonta meg a vállát Di Maria, miközben már Karimmal együtt nézegették a lapot. –Taperolod.

- És?-tártam szét a karjaimat. - Ti is egyetértetek velem, csak gyávák vagytok megmondani neki - böktem a fejemmel a csapatkapitányra.

Egy pillanatra körbe néztem és szinte mindenki elszégyelte magát. Tudtam… Biztos voltam benne, hogy többen ezért is tartották eddig a szájukat.

-Amúgy Iker csak edzettünk…-léptem közelebb hozzá, de vigyorogtam..- Beszélgettünk… és tudod mosolyt csaltam az arcára…Neked ez mikor sikerült utoljára? Őszintén? Amikor nem a kötelező szerepedett játszottad előtte? Mikor voltál önmagad és mikor akartad azt, hogy boldog legyen? Mikor kedveskedtél neki úgy spontán? Vagy csak arra kell, hogy megdugd?

-Ne szólj bele az életembe Ramos.

- Te mondtad az előbb… Már bele másztam… és most próbálom rendbe hozni a hibáimat.-vettem lazára a figurát.- És ha úgy sikerül ezt elérnem, hogy belém szeressen Naty,  akkor azt is megteszem.

- Ramos…-vicsorogta a kapus.

- De el kell, hogy keserítselek… Nem csak én vagyok az egyetlen jelentkező, arra, hogy elhódítsam tőled.

Iker hápogott mint egy kacsa amit elégedetten vettem tudomásul.

- Jobb ha abba hagyjátok.-szólalt meg Raul csendesen.

- Egy csapatban vagyunk... Jobb ha tudja az igazat.-ironikusan mosolyodtam el.

- De ha megtudja azt, hogy te ötleted volt meg fog utálni...-szólalt meg a török társunk is.

- Bűnbakot kerestek?-nevettem fel kínomban. - Hát tessék csak. Állok elébe. Én legalább tudok majd tükörbe nézni. Te is tudni fogsz, Iker?

A kapusra pillantottam, aki a fogait csikorgatta. Szinte hallottam is. Tudtam ha tovább feszítem a húrt képen fog vágni. De vállalnám a következményeket...

- Tudod Iker még az is elő fordulhat, hogy két szék közül a földre esel... És akkor térsz csak vissza a valóságba hogy mekkora rohadék is vagy.

 - Serg inkább gyere!-lépett közelebb hozzám Alvaro és ragadta meg a könyökömet. Cipőt a kezembe tartva indultam meg utána és csak elvigyorodtam. Tudtam elértem a célom. Ikert megint porba tiportam....

...Unottan fekszek a szállodai szobában. Napok óta jár a fejemben egy dolog és nem tudtam meg tegyem-e... Persze nagy szám van... De ha cselekedni kell néha még az én bátorságom is inába száll. De eszembe jutott valami... Még ha több ezer kilométeres távolságból is talán mosolyt tudok csalni a lány arcára... És ha ezt meg tudom tenni valamit jól csinálok...

Felhívtam és szerencsére a beszélgetés nagyjából úgy sikerült ahogy reméltem... Mosolygott... Zavarba hoztam... Megnevettettem és még azt is elárultam neki, hogy akár el tudnám képzelni vele... Bárhogy… Azt akartam, hogy tudja. Úgy gondoltam azzal, hogy olyan infót közlök vele ami teljesen őszinte még talán egyszer a javamat fogja szolgálni. Elköszöntem tőle és csak vigyorogva bámultam magam elé.

 - Tudtam, hogy jó a seggem, de nem tudtam gerjedsz rá.-szólalt meg az ajtóba valaki én pedig kis híján lefordultam az ágyról. Nem számítottam társaságra és nem is hallottam ahogy kinyílt az ajtó…

- Idióta vagy Arbe.-forgattam a szemeimet.

- Vele beszéltél, igaz?-kérdezett rá miközben eldőlt az ágyán.

- Ha Natyra gondolsz akkor igen vele.

- Miért akarod, hogy Iker képen vágjon?-tette fel a költői kérdést.

- Kit érdekel Iker?

- Engem nem igazán... Csak egy csapatban játszunk.-vonta meg a vállát.

- Miért nem kedveled? - kérdeztem rá. Sosem értettem miért ilyen távolságtartóak egymással. - Csak nem kedvelem. Voltak dolgok amikben nem értettünk egyet... És nem is fogunk. De te miért feszíted a húrt? Eddig barátok voltatok... De szerintem ha minden áron meg akarod hágni a nőjét nem lesztek sokáig azok.

Meg vontam csak a vállamat. Nem tudtam hogy mit is mondhatnék. Túl sok minden zsong a fejemben jelen pillanatban.

- Én tényleg kedvelem Natyt, Arbe. És ez nem csak azért, hogy Ikert idegesítsem. Ez több annál.

 - Tetszik neked?

 - Nagyon. - nyögtem fel mire Alvaro felnevetett. Szórakozott rajtam ezt biztosra veszem.

 -És az íratlan szabályok Serg?

- Kit érdekelnek?

- Olyan önfejű vagy - sóhajtott fel. - Megéri?

-Ezen te még csodálkozol?-játszottam meg a sértődöttségemet.

- Igazad van.-sóhajtott fel színpadiasan. Kacagva löktem le a mobilomat magam mellé.

 - Megéri-e? Nem tudom. De nem adom fel. Még nem akarom.

 - Komolyan gondolod?

- Alvaro... Naty más milyen. Nem olyan csaj mint akik állandóan körülöttünk legyeskednek.

 - Nős vagyok!-emelte fel védekezően a kezeit de vigyorgott. Szemeimet forgattam látványosan.

- Naty vagány... Csípős a nyelve...

- És ki akarod próbálni milyen az ágyban.

 - Arbe!

- Jaj, ismerlek már Ramos.

- Benne van ez is.-vallottam be.-De...

- Mi de?

- Nem teljesen elutasító. Beszélgettünk... Meg tudom nevetettni is.

- Sergio...

- Az edzőteremben...

- Ha most azt akarod részletezni milyen a teste tarkón váglak. Remélem fel fogtad.

- Arbe...-próbáltam ki nyögni a gondolataimat.

- Nős vagyok, és nem érdekelnek a részletek. Csak miattad aggódom. Nehogy megint csalódj! Elgondolkoztam csak... Igen... Túl vagyok pár zátonyra futott kapcsolaton. Hosszabb rövidebb ideig tartottak. De volt amikor jobban fájt... Volt amikor kevésbé...

- Tanultam a hibáimból Alvaro.

- Dehogy tanultál. Fiatal vagy... Lázadó és önfejű.

- Ezt már csak tudod te vénember.

- Ismerlek már Ramos. Túlságosan is. Most élvezed, hogy sértegeted Ikert. Megszerzed esetleg Naty-t… Meghúzod… Vagy ráunsz… Vagy bele zúgsz…

***

A Sergio féle fura telefon hívás után döntöttem arra, hogy lemegyek  reggelizni… Vagy éppen ebédelni ez apró kis részlet kérdés csak. Sebastiannak küldtem egy sms-t, hogy ha esetleg keresne akkor megtalál az étteremben. Bár válaszként csak annyit kaptam, hogy majd mindjárt jövök… Ennek már egy fél órája… Azt hiszem… Szerintem az üzenet után amit elpötyögött nekem a másik oldalára fordult és aludt tovább. Már desszertként szőlőt szemezgettem, amikor levágódott mellém kérdés nélkül valaki. Csodálkozva pillogtam az érkezőre.

-Gio?

-Szia Naty… Beszélhetnénk?

- Itt vagy nem?-kontráztam vissza.- Mit szeretnél?

- A szívességedett kérni.

- Te… Az én szívességemet?-csodálkoztam el, hiszen nem igazán tudtam mire is gondol ebben a szent pillanatban.

- Igen.-bólintott komolyan. Ajkai vékony vonallá préselődtek és végig a szemembe nézett.

- Miben segíthetek Giorgio?

- Isabel nem tudja…

- Mit nem tud?-fakadtam ki és alig győzött lepisszegni.-Mit nem tud Isa?

- Hogy miért mondtam fel…

- Te nem felmondtál…-csóváltam meg a fejem.- Te beverted a felettesed képét.

- Mert bunkó volt… és érzéketlen… És…

- Okéé…-emeltem fel védekezően a kezeimet.- Én értem miről beszélsz… Hiszen ott voltam veled. Meg ha Alvaro nem szed le róla, agyon vered.

- Ne rúgj belém még egyszer jó?

- Csak azt akartam, hogy tisztába légy a valósággal.

- Kérésemre… Csak egy kicsikét kamuzz Isanak.-sóhajtott fel.-Majd elrendezem vele a dolgaimat.

- Ne hazudj neki kérlek.-csóváltam meg a fejem.-Lehetsz vele őszinte.

-Tudom.-sóhajtott fel…

…Unottan ácsorgok a szingapúri aszfalt csíkon és várok. Várok a fiúkra, hogy tovább tudjunk sétálni. De mint mindig most is alaposan átbeszélnek mindent… Minden információt, problémát ami felmerülhet az edzések során. A mobilomat halásztam elő a farzsebemből, amikor valaki óvatosan végig cirógatta a karomat. Ahogy felnéztem Heikki mosolygott rám.

-Szia Naty.

-Szia. Észre se vettelek.-csóváltam meg a fejem.

- Azt észre vettem. Hogy vagy?

- Kicsikét fáradt vagyok… De azt hiszem csak az időeltolódás miatt van ez.-húztam meg a vállam.

- És egyszerűen meleg is van.-fejezte be a gondolat menetemet. Az biztos… Fullasztóan meleg van és egyszerűen nem tudtam hozzá szokni még. Pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy betartsam Tommi utasításait. Mire észbe kaptam lassan szinte andalogva indultam el a finn pilótával sétálni. Annyira fura lenni vele. Megnyugtatt. Mindig is megnyugtatott. Valahogy ezért is voltam boldog mellette… Kiegészítettük egymást.

- Most őszintén Naty… Hogy vagy?

- Heikki…-sóhajtottam fel.

- Felesleges lenne elkezdened kamuzni.-húzta meg a vállát.

- Tudom.-csóváltam meg a fejem.

- Akkor?

- Fáradt vagyok… Őszintén nagyon fáradt…-dugtam zsebre a kezemet.-De tudom Sebastiannak és Alvaronak is nagy szüksége van rám jelenleg. Hosszú és kemény időszak vár ránk.

- Ember vagy Naty.

- Tudom… És… Majd jövőre alakítok az életemen. Jelenleg nem hagyhatom őket cserbe.

- Most nem akarod elkövetni azokat a hibákat amiket elkövettél.-állapította meg, mire én csak vállat vontam némán.

- Valahogy így is mondhatnám.

- De Naty… Ember vagy… És megérti mindenki, hogy ha nem bírod.

- Nem akarok hibázni.

- Megváltoztál.-jelentette ki csendesen. Egy felöl meglepett a kijelentése, de még is igazat adtam neki. Vagy is nagyon jól tudom, hogy változnom kell… Meg kell változnom azért, hogy helyre hozzam a hibáimat.

 - Csak szeretném kijavítani azokat a hibákat amit vétettem...-vallottam be először hangosan… és pont neki. Ellene is vétettem… Elhagytam…

- Sebastian már rég megbocsátott neked… Hiszen neked is köszönhető, hogy jól szerepel.

- Ez nem igaz tudod jól.-mosolyodtam el.- Ez a csapaton múlik és Sebin.

- Meg a barátokon.-válaszolta csendesen és egy fél oldalas mosollyal az arcán. Hirtelen ötlet miatt léptem közelebb hozzá és öleltem meg. Éreztem Heikkin, hogy egy pillanatra megdermedt… Majd lassan átölelt.

- Köszönöm Heikki.-motyogtam. Éreztem ahogy végig simított a hajamon majd óvatosan arcon puszilt.

- Számíthatsz rám bármikor.