51. fejezet

Isa magán akciója miatt elment a kedvünk a vacsorához. Vagy is nem volt kedvünk ahhoz, hogy bepofátlankodjunk az étterembe. Mondtam Heikkinek, hogy nem is vagyok annyira éhes… De még is ragaszkodott a vacsorához így az ötletem miatt egy gyorsétterem autós kiszolgálójánál vásároltuk meg az ételt. Ahogy a finn leparkolt valahol a pálya közelébe kikapta a kezemből az egyik zacskót és osztozkodni kezdett.

-Ez a tied.-nyújtotta felém Heikki az üdítőt.

- Tiéd pedig a saláta.

- Pedig nem vagyok nyúl.-forgatta a szemeit.

- Nem vagy nyuszi, de mivel holnap kocsiba kell ülnöd így marad a saláta.

- Sebastiannal is ilyen szadista vagy?-tette fel meglepetésemre a kérdést ami miatt először elkerekdett a szemem majd elnevettem magam.

- Az Tommi dolga és nem az enyém.

- Akkor Alvaroval vagy kegyetlen?

- Nyugi Heikki. Feleslegesen aggódsz a férfi társaid miatt, de személy szerint én nem vagyok kegyetlen velük.-vélekedtem pedig tudom, hogy akármelyiküket kérdeznénk erről azt mondanák, hogy hazudok.

- Elhiszem.

- Még szerencse.-vigyorogtam rá és a számba nyomtam egy száll sült krumplit.
- Mesélj a tavalyi idényről.-kért kedvesen a finn és ahogy rám nézett valahogy nem bírtam nem igent mondani. Nagyon jól tudja, hogy a szívszaggató kiskutya tekintetével bármit eltud nálam érni… Bár eléggé fura, hogy szinte gondolkozás nélkül engedelmeskedek neki. Ez nem valami jó hír.
- Rendben.-sóhajtottam fel.- Már másodjára kezdődött Katarban az idény éjszakai versennyel. Meleg van ott, de tetszik hogy minden fordítva működik… Napközben pihenünk, de hajnalig a pályán vagyunk. Azonban nem hittem, hogy a sivatagban bőrig lehet ázni.
- Tessék?-csodálkozott el Heikki.
- Katarban el kellet halasztani a nagyok versenyét, mert olyan eső jött fel, hogy a víz elvezetők alig tudták elvezetni az esőt. Azonban még is attól tartottak legjobban, hogy a forró reflektorok szét robbannak. Így ezt a versenyt elhalasztották hétfő estére, mert pont húsvétkor volt. Alvaro polet szerzett a saját kategóriájában, de a versenyen már nem tudott jól szerepelni technikai hiba miatt.
- Elesett?-jött reflexből a kérdés.
- Nem, de nem sok híja volt.
- És ezek után? Mi történt?
- Volt egy nyugodtabb futam Japánban majd visszajöttünk Európába… Jerezbe.
- Mi volt Japánba?-kezdem magam úgy érezni, mint egy vallatáson és sejtem nem is Alvaro tavalyi szereplésére kíváncsi, de meséltem. Töretlenül meséltem tovább.
- Alvaro utolsó kör utolsó kanyarjában előzte meg a helyi hőst. Csak sajna Spanyolországban ez pont fordítva sikerült. –húztam el a számat egy apró kis mosolyra.-Jó idény volt…Jó idény volt, de tényleg. Voltak azért húzós esetek. Pályán és azon kívül is. Például Barcelonában nagyon-nagyon meleg volt. Majd negyven fok volt a levegő és az aszfalt hőmérséklete az 50-et is elérte. Egyszerűen elviselhetetlen volt délben a rajt. Motorosokat és a táblakezelőket az ájulás kerülgette a verseny végére. Volt aki el is ájult… Például én.-nyögtem fel.- Mugello pedig pont az ellenkezője volt Barcelonánk, hideg volt és esett az eső. A versen pedig régen látott nem látott izgalmakat hozott. Simoncelli, Pasini és Bati elszakadtak a mezőnytől és előnyre tettek szert. Simoncelli egyre többet hibázott a követői nyomására és amikor Bati megelőzte egy kör elteltével vissza akarta szerezni a helyét. Egyik balos kanyarban betette a motort az Aspar mellé és jött a baj.-magyaráztam kézzel, hogy mi hogyan is történt.- Összeértek és mindketten a fűre szaladtak. Bati szívta meg, mert az egész kavicságyon át kellett mennie, hogy visszatérjen a pályára. Martinez urat se hallottam még úgy káromkodni. Végül harmadik lett.
- És Assen?-szólt közbe.
- Ott Alvaro sokkalt be. Ezt bevallotta nekem. De év közben is eljött egy hullámvölgy és folyamatosan hibázott… Estoril, Sepang, Philip Island…sorolhatnám…-kortyoltam bele az üdítőmbe.
- De segítettél neki.-mosolygott rám Heikki, mire lesütöttem a szemem. Zavarba jöttem.- És mi volt Brnoba?
- Az égés volt…-kezdtem el kacagni úgy, hogy pár ember még felém is fordult.- Ritkán töri az ember totál károsra a motort a levezető körben.
- Az totál káros lett?
- Nagyon is. Nem untatlak?
- Dehogy. Érdekes.-biztosított róla és ezek után már én is kérdezgettem. Tizenegy óra fele értünk vissza a szállódába és először kikértük a kulcsainkat. Majd elindultunk a lift felé.

- Ez nagyon jó este volt.-szólalt meg csendesen.
- Azt hittem untatlak mind végig.

- Bolond vagy.-forgatta a szemeit.

- Isat máskor is kihozzuk a dutyiból?-kérdeztem rá, mire a finn felnevetett. A felvonó megállt és ahogy kinyílt az ajtó mind a ketten meglepődtünk, hiszen a menyasszonya állt előttünk és fogalmazhatunk úgy, hogy nem igazán volt boldog.

- Catherine hogy kerülsz ide?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Vagy is tőletek.-egy sokat mondó pillantást vettet felém. Persze ő se számított erre. Meglepetésből jöhetett ide és a vőlegényét az exével találja… Vagy is először nem is találta. Ezaz igazán kínos helyzet.
- Mi csak…- habogtam ezerrel. Inkább maradtam volna csendben… De természetesen megint hamarabb járt a szám, mint hogy gondolkoztam volna.
- Kihúztuk Isat a bajból.- zárta rövidre a témát Heikki.- Letartóztatták.
- Muszáj mindig vele?-bökött rám idegesen a brit lány.
- Van nevem is.-morogtam és tudtam nem sokáig tudom magam féken tartani. Fusztrál a helyzet, hogy Catherine számon kér, még akkor is hogy ha joga van hozzá… Részben.
- Jó neked.- flegmázott. A számat is nyitva felejtettem egy pillanatra. Sose viselkedett még így a nő… Hiszen ő a csendes és megfontolt lány, aki eddig mindent megbocsátott Heikkinek. Tettem egy lépést felé, de a finn elkapta a könyökömet és ezzel tartott vissza, hogy bármilyen hülyeséget csináljak.

- Nem kell a balhé Csajok.-morogta.  
- Én nem balhézok.-csattantam fel sértetten, hiszen jelen pillanatban nem is én kezdtem.
- Unatkozol és most jó Heikki is? Menj vissza a drágalátos Spanyolországodba és maradj ott!-osztott ki Catherine.
- Én ezt nem hallgatom tovább.- sarkon fordultam és elindultam a lépcső felé. Talán ez a legjobb amit tehettem ebben a pillanatban…

…Szombat délelőtt van, vagyis Sebastian és Tommi már ebédelnek hiszen egy óra múlva elkezdődik az időmérő. Az időnk nem igazán a legjobb, hiszen hideg van és szinte bármelyik pillanatban eleredhetett az eső. Bár itt Spaban ez elég enyhe kifejezés. Sebastian sisakján cseréltem éppen a plexit amikor megszólalt a mobilom. Kicsit csodálkozva vettem tudomásul, hogy Alvaro keress.

- Neked nem aludnod kellene?-kérdeztem rá köszönés helyett. Alvaro vidáman felnevetett.

- Már a pályán vagyok. Tudod lassan kezdődnek a szabadedzések… Amúgy szia neked is Naty!

- Jól mentél tegnap! Gratulálok… Amúgy szia neked is Bati.

- Lehetne jobb is.-nyögött fel.- Milyen az idő nálatok?

- Hideg van… és szerintem lassan esni fog.

- Minket szerencsére elkerül most minden rossz.-közölte velem csak azért is. Tudja mennyire utálom az ilyen időt.

- Ezt majd vasárnap mond nekem a futam után.

- Ne aggódj már állandóan.

- Bla-bla-bla.

- Mikor jössz haza?

- Hétfő reggel indulok. Elég hosszú lesz az út így is.

- Kocsival mentél?

- Ühüm.-motyogtam és közbe befejeztem az elkezdett feladatott.

- Láttad a meccset?

- Nem. Csak az összefoglalót néztem meg. De Iker nem védett.
- De akkor is sok ez a 4-0 nem?
- Bati ne légy már ennyire telhetetlen.-korholtam le. – Nem mindig játszhatnak vb döntőt.
- Tudom…tudom.
- Most pofákat vágsz ugye?-kérdeztem vissza, mire nagy csend volt a túl oldalon.
- Honnan tudod?
- Ismerlek már, mint a tenyeremet.-nevettem el magam.- Bati mennem kell, de még estig beszélünk jó?
- Persze. Vigyázz magadra Naty.
- Inkább te vigyázz magadra. Szia Alvaro.-tettem le a mobilt és bele vetettem magam a munka forgatagába…

…Az időmérő rég nem látott izgalmakat hozott, mivel megérkezett a várt eső… Bár nem mindenki rajongott érte… Vagyis nem igazán tudta, hogyan is viselkedjen a vizes aszfalton. Petrov első megmozdulása volt, hogy ripityára törte a Renault versenygépét. Így meg van egy biztos kieső a Q1-ben. Végül 20 perc elteltével kiosztották az utolsó sorokat. Az orosz mellé csatlakozott még Trulli, Kobayashi, Senna, Yamamoto, de la Rosa és di Grassi. Szerencséje volt Heikkinek és Timonak, mert a tapasztalatuknak hála és nem mellékesen egy kis mázlinak köszönhetően tovább jutottak a második részbe, hiszen a zuhé előtt ki tudtak jönni a pályára és mért kört tudtak futni. Végül persze csodát egyikük se tudott véghez vinni, hiszen a német fiú 17-dik, míg a finn barátom pedig 16-dik pozicíóba végzett. A Q3 végén pedig kiderült, hogy Hamilton rajtol a poleból, míg Webber a második helyről. Harmadik pozíciót Robert szerezte meg, míg Sebastian a negyedik lett. Nem rossz. Kijelenthetjük azt, hogy ez a pozíció nem is olyan rossz. Holnap még bármi megtörténhet és akár dobogóra is kerülhet Sebi. Tommi megölelt gratuláció képen, majd engedte, hogy magamhoz vegyem Sebastian sapkáját,  kulacsát és kabátját. Elindultam a mérlegeléshez, hogy utána elkísérjem őt a lassan szokásosnak mondható interjúkra…

…Késő este van már és minden munkámmal végeztem. Összeszedtem a cuccaimat, magamra vettem a csapat kabátomat és elindultam a parkoló felé.  Délután az edzés után eszembe jutott valami és nem hagyott nyugodni… Pedig megfogadtam nem fogok foglalkozni vele… Túlságosan mérges vagyok rá.  De amikor elhaladtam a Ferrari motorhomeja mellett megtorpantam és visszafordultam. Szerencse, hogy már eléggé kihalt a paddock és senkinek se fog feltűnni, hogy RedBullosként a konkurencia motorhomejába tartózkodok. Az olasz együttes vendéglátó egységében is kevesen tartózkodtak. Páran még most vacsoráztak, miközben hangosan beszélgettek. Tanácstalanul pillantottam körbe, hogy kitől is kérjek segítséget… De nem volt szükség segítségre, hiszen akit kerestem éppen kilépett az egyik folyosóról, már civilben illetve hátizsákkal a vállán.

- Naty…-csodálkozott el, de közelebb lépett hozzám és nyomott két puszit az arcomra.- Szia! Eltévedtél?

- Nando… Szia…-köszöntöttem hasonlóan.- Nem. Csak beszélni szeretnék veled.

- Pont velem?

- Igen.-bólintottam.- Pont veled!

- Kérsz valamit? Teát? Sütit? Kávét?

- Nem… Köszönöm. Látom, hogy indultál… A parkolóig elmondom amit szeretnék.

- Látom, hogy valami nagyon nyomja a lelkedet. Inkább ülj le és kérek addig egy teát.-mosolygott rám és megsimogatta a karomat. Lassan bólintottam és most már kezdem érteni, hogy mire is gondolt Rosie amikor egyszer azt mondta, hogy ha Fernando nem versenyző lenne elmenne agytúrkásznak.  Helyett foglaltam az egyik félre eső asztalnál és a honfitársam pár perc múlva csatlakozott hozzám.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá ahogy elém tette a bögrét.

- Semmiség. Mi újság? Miben segíthetek én pont neked?

- Csak kíváncsi vagyok…

- Azt látom rajtad.-sóhajtott fel és elvigyorodott.- Nos?

- Bele botlottál a bátyámba valahol…

- Ez azért túlzás.-nevetett fel. Sőt egyenesen kacagott rajtam.

- Ennyire szórakoztató vagyok?

- Picit.

- Tudod nekem ezen most meg kellene sértődnöm.

- Tudom.-vigyorgott.

- De tudni szeretném.-sóhajtottam fel.

- Oroszországban ismertem meg a bátyádat.

- Mit kerestél te Oroszországban?-bukott ki belőlem legőszintébben a kérdés. Pedig tudom nem kérhetem számon a spanyolt.

- Tudod Naty… Orosz a barátnőm.-vigyorgott. Lesütöttem a szemem, hiszen ez így elég cikinek tűnt, hiszen tudom igaza van.- Ott találkoztam vele. Jó fej. Rögtön szót értettünk.

Ahogy rám pillantott nem tudom mit olvashatott le az arcomról. Próbáltam nem pofákat vágni. Óvatosan fogta meg a kezemet, mire rá pillantottam.

-Naty Sergio jó ember lett. Megváltozott még akkor is, hogy ha nem hiszed el.

- Te ezt nem érted Fer.-csóváltam meg a fejem.

- De megértem… Azt hiszed jogod van rá haragudni.

- Jogom is van rá haragudni.-vágtam rá.- Anyu heteket, hónapokat sírt miatta… Csak azért mert szónélkül eltűnt… Nem tudtuk mi történt vele… És a menyasszonyát is megölték.

- Naty… Tudtommal te is tűntél már el szónélkül… Te is hagytad magára azokat akik szeretnek.

- De az…

- Dehogy más az.-jelentette be.- Heikki szeretett téged… Sebastiannak szüksége lett volna rád…

- Elég! Elég! Elég Nando!-hadartam el.- Nem arra kértelek, hogy tájékoztass a hibáimról. Csak azt akarom tudni, hogy mit gondolsz? Hogy normális életet él-e?

- Egy testőr cég vezetője. Szerinted? Szerinted mennyire él normális életet?

- Nem tudom.

- Naty meg kell tanulnod bízni benne. Ő a testvéred… Ha tetszik ha nem… Ezen nem tudsz változtatni…

50. fejezet

Pontosan délbe szálltam ki a fekete Audiból és csuktam be az ajtót. Táskámat a vállamra vettem és a napszemüvegemet az orromra bigyesztettem. Kellemes idő van ezen a késő nyári napon is… Ezért is imádom Spanyolországot. Az előttem élő étteremben hatalmas a nyüzsgés. Nem meglepő, hiszen csúcs forgalomban érkezhettem meg. Hatalmasat sóhajtottam és elindultam az ajtó felé. Ahogy beléptem rajta konstatáltam, hogy szinte minden asztalnál ülnek. A pincérek jönnek mennek… A vendégek beszélgetnek.

-Elnézést…-szólítottam meg az egyik alkalmazottat, aki elvágtatott mellettem. Megtorpant a fiatal férfi és kíváncsian fordult felém.

- Igen?

- Natalien González vagyok és a főnökét Antoniot keresem. Itt találom?

- Megkérhetem, hogy fáradjon a pulthoz és én szólok a főnökömnek jó?-kérdezett vissza és én csak bólintottam. A pult melletti bár széken foglaltam helyett és kértem egy pohár baracklevet. Jó pár percet várnom kellett, mire megjelent Antonio.

- Natalien…-nyögte ki a nevemet ahogy mellém ért.

- Szia. Beszélhetnénk?

- Ott voltam Brnoban… Még se akartál beszélni velem.

- Brnoba más dolgok jöttek közbe ezt te is tudod.-jelentettem ki szigorúan. Pár pillanatig csak egymás szemébe néztünk és abban a pillanatban csak reménykedni tudtam, hogy erősebb vagyok és megtudom törni. Meglepetésemre Antonio hangosan felnyögött és ennyit mondott.

- Gyere az irodámba!-mutatott az egyik irányba és én csak bólintottam. Megittam az italom felét és követtem a volt főnökömet az irodájába. Ahogy beléptünk az ajtón, gondosan becsukta és tudtam nagy valószínűséggel senki se fogja hallani azt, hogy miről beszélünk.

- Sajnálom ami Brnoba történt.-szólaltam meg legelőször. Nem tudtam mit is mondhatnék.- Nem így terveztem.

- Gondolom, hogy nem volt számításban az ami történt… Nem volt tervbe, hogy Bautista összetöri magát.

- Tudod, hogy milyen.-mosolyodtam el halványan.

- Ha arra gondolsz, hogy ritkán töri össze magát… De ha összetöri alapos… Igen tudom milyen. Te is ilyen voltál. Minden egyes alkalommal.

- Sajnálom.

- Kezdjük ott, hogy egy csapatfőnök nem kér állandóan bocsánatot.

- Antonio…-sóhajtottam fel.

- A mai napig azt mondom, hogy nagyon nagy hülyeség bele kezdeni az ötletbe.-nyögött fel a volt főnököm és leült az asztal szélére.

- Ezt már mondtad legutóbb is.-nyögtem fel és a hajamba túrtam.- Csak a tanácsodat szeretném tudni. Azon kívül, hogy hülye vagyok… Meg a hasonló jelzőket is hanyagolhatjuk.

- Akkor kezdjük az elején…-sóhajtott fel és beszélni kezdett, nekem pedig nem volt más dolgom mint néma csendben hallgatni…

… Ikerrel összesen csak három napot tudtunk együtt tölteni, mert be kellett vonulnia a válogatottba, mert hét elején Argentínában lesz egy barátságos mérkőzést fognak játszani Messi vezette hazai válogatottal. Nekem pedig jelenésem van egy versenyhétvégén Spa-ban. Sebastian miatt várom csak a hétvégét. Tudni akarom, hogy van a nyári szünet után… Túl tudott-e lépni már Rosien… Hiszen tudja ő is… Aki leginkább hibáztatható a történtekért, az Ő… Csütörtök délelőtt van és most érkeztem meg a pályához. Közel 17 órás autó út áll mögöttem, de mondhatom azt, hogy egész jól viseltem. A parkolóba körbe nézve rájöttem már szinte mindenki itt lehet. Így erőt kell vennem magamon és csatlakoznom kell hozzájuk. Magamhoz vettem a táskámat és előkerestem belőle a belépő kártyámat.
Egyszerűen bejutottam a paddockba és a többieket kerestem azonnal a szememmel, hiszen reménykedtem benne, hogy valamelyik barátom szembe téved velem és nem kell egyedül caplatnom a csapatig, de sajnos csalódnom kellett. Senkivel se találkoztam. A motorhomeunkba belépve a két jó madarat az egyik asztalnál ücsörögve pillantottam meg. Finn férfi kávét iszik a jellegzetes fehér bögréből, míg Sebastian előtt pedig egy RedBullos doboz pihent.  Annyira el vannak merülve az élet nagy dolgaiban, hogy csak akkor vettek észre amikor harmadiknak lehuppantam az asztal mellé. Pár pillanatig úgy néztek rám, mint ha szellem lennék.

- Naty?-csodálkozott el Sebi.
- Szia Bambi. Tommi.-biccentettem a finnek, majd odaszóltam a pultos lánynak.- Kérnék szépen egy dupla kávét. Jó erős legyen.
- Rendben.-biccentett mosolyogva és tudtam pár perc és tényleg megkapom a koffein adagomat.

- Mikor érkeztél?

- Talán most Sebastian?-kontráztam vissza.

- Kocsival jöttél?

- Vallatáson vagyunk?-kuncogtam a fejemet csóválva.- Mert kezdem magam úgy érezni.

- Naty…-nyögött fel a német, mire Tommi mobilja megszólalt. Elnézést kérve vonult félre. Értetlenül pillogtam Sebre, aki először csak megvonta a vállát.

- Csajozik… Eléggé rákattant Fernando unokahúgára. Miss Zűrre.

- Kire?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Kath elég zűrös csaj… És szerintem pontosan ez tetszik Tomminak benne.

- És ez miért baj?-kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben a pincérlány elém tette a bögrémet.- Köszönöm.

A lány mosolyogva sietett vissza a pult mögé és én először elkavartam a kávémat, majd Sebastianra néztem és vártam az esetleges válaszát.

-Miért baj ha Tommi esetleg összejön a lánnyal?

- Ha ismernéd a lány múltját rájönnél mire gondolok.-mormogta, mire egyszerűen felnevettem.- Neked meg mi bajod van?

- Sebastian szerintem nem ítélkezhetsz! Elég sok hülyeséget tettél az elmúlt időszakban te is. Ezt pedig nem tudod  letagadni.

- Miért kell ezt felhánytorgatni?

- Mert úgy veszem észre elfelejtetted.

- Inkább túl akarok lépni rajta.-nyögött fel, miközben ujjaival a doboz száján körözött.

- Rosie is ezt teszi. Ezért választotta a MotoGp-t.-feleltem csendesen és meghúztam a vállam.

- Minden egyes alkalommal belém akarsz rúgni emiatt?

- Inkább tedd fel a másik kérdést, ami a lelkedet nyomja Sebastian. Ha megkérdezed, hogy van Rosie eltudom mondani, hogy volt Brnoba…-húztam meg a vállam.

- Naty…-nyitotta ki a száját majd be is csukta.

- Igen?

- Hogy van Rosie?-tette fel végre a kérdést. Tudtam ez már jó ideje nyomhatta a lelkét.

- Jól van… Szerintem… Első hétvégéje volt még csak.

- Hiányzik nekem…-sóhajtott fel.

- Sejtettem Sebi.-simogattam meg az arcát, ami miatt elmosolyodott.

- De megbántottam… Összetörtem… Megaláztam… A baba…

- Leginkább az bánthatja, hogy csak második volt… Hogy mindig második volt Hanna mögött.

- Tudom… És most már változtatnék ezen.

- De már nem tudsz Sebastian.-ráztam meg a fejem. Hatalmasat sóhajtott csak és az asztal lapját bámulta. Majd egy órát beszélgettünk kettesben, majd muszáj volt megmozdulnunk és arra a pár interjúra elmenni amin még nem esett túl Britta társaságában. Késő délután volt, amikor külön váltunk a fiúkkal. Nekem még akadt még egy-két elintézni valóm. Pár hülye kis papír munka amivel könnyebbé tudom tenni a holnapi napomat. Ahogy ezzel végeztem sétáltam a parkolóba és már a kezembe tartottam a sluszkulcsokat, amikor észre vettem a bal első gumiabroncsom defektes.

- Fene egye meg.-nyögtem fel és szemügyre vettem, hogy jól láttam-e.- Francokat!

- Gond van?-szólalt meg pár méternyire tőlem egy ismerős. Lassan egyenesedtem ki és pillantottam meg Heikkit.

- Öhmm… Szia!-nyögtem ki zavaromban.

- Minden rendben Naty?-kérdezett rá és a sporttáskáját ledobta a földre.

- Csak defektem van.-rántottam meg a vállam.-Megyek! Szólok Luisnak ő kicseréli a kereket nekem.

- Nem szükséges.-jelentette be legnagyobb meglepetésemre.

- Tessék?

- Majd én megcsinálom.

- Heikki biztos várnak már rád.-csóváltam meg a fejem.

- Ha Catherine-re gondolsz csak közlöm veled, hogy Londonban van.

- Ki másra gondolhattam volna?-kérdeztem vissza, mire a finn már a csomagtartóhoz lépett és önállóan kezdte el magát kiszolgálni, hogy mire is van szüksége a kerékcseréhez.

- Humoros kedvedbe vagy.-állapította meg.

- Nem. Csak fáradt vagyok. Gondolom te is…

- Naty nem fogsz rábeszélni arra, hogy ne segítsek.-csóválta meg a fejét. Csak neki dőltem a kocsinak és figyeltem ahogy gyakorlott mozdulatokkal cseréli ki a defektes abroncsot. Nem tudtam mit mondani neki… Magyarországon elég kínos beszélgetésen estünk túl, de nem mondanám, hogy a kapcsolatunk valamelyik irányba elmozdult… Ugyan úgy kínosan érezzük magunkat egymás társaságában.

- Köszönöm.-szólaltam meg miközben megtörölte a kezét a nadrágjába.- Adtam volna papír zsepit.

- Nem baj.-vigyorodott el.

- Valamivel meghálálom majd.

- Tudok valamit amivel meghálálhatod.-felelte nyugodtan és én egy pillanatra megdermedtem. Heikki egy sunyi vigyorra húzta a száját.- Naty nyugi… Semmi olyanra nem kell gondolnod.

- Nem gondoltam semmi olyanra.-forgattam a szemeimet, bár tudom minden az arcomra volt írva.

- Gondolom.

- Akkor mivel tudom meghálálni?

- Gyere el ma este velem vacsorázni.-közölte velem egyszerűen. Egyik felem nemet mondott volna és azonnal elrohant volna… De a másik felem tudja, hogy nem tehetem meg. Lógok neki ennyivel.

- Nincs más programod?

- Miért lenne?

- Vagy unatkozol egyedül?-vigyorodtam el én is már.

- Is.

- Heikki. Nem akarok bajt okozni.

- Nem fogsz. Szokj hozzá, hogy lógsz nekem egyel.-mosolygott rám.

- Rendben. Hányra készüljek el?

- Mondjuk fél nyolcra?

- Nyugi… Elkészülök addigra…

…Este hét óra van már. Heikkivel fél nyolcra beszéltük meg a találkát. Vagy is ő jelentette ki, hogy ekkor találkozzunk. A tükör előtt ácsorgok és a kezemben lévő szempillaspirált bámultam amikor kinyílt a szobám ajtaja. A tükör miatt láttam, hogy Sebastian az aki engedély nélkül rontott rám.

-Mire vársz Naty? Csodára?-dőlt el az ágyamon.

- Nem igazán.-sóhajtottam fel és dobtam le az apró kis tárgyat.- Amúgy kopogni luxus?

- Sejtettem, hogy nem egy száll törölközőben fogsz flangálni.-felelte meg vonva a vállát és vigyorgott.- Amúgy miért nyaltad ki magad ennyire?

- Nem nyaltam ki magam. Csak Heikkivel vacsorázok.

- Heikkivel? A volt pasiddal?

- Nem igazán ismerek másik ilyen nevű férfit.-huppantam le mellé.- Lógtam neki eggyel és ezt akarta.

- Hogy vacsorázzatok együtt?

- Aha… Nyugi reggel kipihent leszek attól.

- Nekem nincs semmi ellenvetésem ezzel kapcsolatban. Ha ezt szeretnéd csinálni.

- Fura dolog tudom… és azt is, hogy nincs férfi és nő közt barátság… De szeretném, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk.

Sebastian felült az ágyon és megsimogatta az arcomat. Halványan elmosolyodtam.

-Nagyon csinos vagy. Sose láttalak még ilyen ruhában.

- Sebi ez azért túlzás.-nevettem el magam. Egy fehér nadrágot viseltem, egy fekete csipkés felsővel, és egy magassarkúval. Hajamat összefogtam. Pici smink és egy picike kis fülbevaló és azt hiszem egész normálisan nézek ki.

- Mehetünk?-kérdeztem rá.

- Persze.-sóhajtott fel Sebastian.- Tomminak is randija van ma este… Neked is… Csak én kuksolok itt egyedül.

- Nekem nincs randim…-vinnyogtam, de a barátom csak hangosan kacagott rajtam…

…Heikkivel a recepciónál találkoztam. Fekete inget és farmert viselt. Egy apró mosollyal a arcán kísért ki a kocsihoz. Cseppet kínos volt a csend, de nem akartam megszólalni. Azt akartam, hogy a finn törje meg a csendet, hiszen ő volt az aki ragaszkodott ehhez a vacsorához.
- Indulhatunk?-szólalt meg Heikki váratlanul. Sejtem ez csak az alkalom miatt van… Ismerem már annyira, hogy tudjam kínosnak érzi ezt.
- Persze. Találtál valami jó helyet?
- Igen. Bent a városban.-mosolygott rám.
- Kíváncsian várom.-feleltem teljesen lazán, miközben megszólalt a mobilja. A kedvenc finn együttesének az egyik dala szólt, de úgy tűnt nem akarja elhallgattatni a szerkezetet.- Nem veszed fel?
- Majd leteszi. -legyintett és vártuk, hogy elhallgasson a szerkezet. Sikertelen volt. Elő halászta a zsebéből és az arcáról meglepettséget tudtam leolvasni.- Isa?...Tessék?...Hogy-hogy a rendőrségen vagy?

Egy pillanat alatt dermedtem meg. Azt hittem rosszul hallok, de amikor Heikkire pillantottam és azonnal rájöttem, hogy jól hallottam. Pár perc hallgatás illetve hümmögés után szólalt meg a finn újra.

- Megszerzem. Fél óra és ott vagyok.-tette le a telefont Heikki és az értetlen arc kifejezésemet látva beszélni kezdett.- Isa a rendőrségen van. Igazoltatni akarták a rendőrök, de nem volt nála semmilyen irat, ráadásul még gyorsan is hajtott. Annyi haladékot kapott, hogy ha felmutatja az jogosítványát és az útlevelét akkor nem állítják elő és max pénz bírságot kap.
- Hol vannak az iratai?
- A szobájában a dohányzó asztalon.
- Akkor menjünk már.-néztem rá könyörgően.
- Valamire megkért még…
- Heikki ne szívass!
- Egyedül menjek.
- Ezzel lekéstél nem gondolod?-jelent meg egy sunyi mosoly az arcán.
- Mindent rád fogok.-mutatott rám, miközben elindultunk kifelé.
- Tudtam, hogy szeretsz.-vágtam rá, mire zavartan minden felé elkezdett kémlelni, csak rám ne kelljen néznie…

49.fejezet

Sikerült… Sikerült elintéznünk, hogy holnap a rajtrácson legyek én is. Halkan nyitottam ki a hűtőt és vettem ki belőle egy üveg vizet, hogy betudjam venni azokat a pirulákat amit a doktortól kaptam. Naty pedig halkan szuszogott az ágyon. Annyit mondott, hogy csak pár percre dől le és zenét hallgatott, de még is elaludt. Tudom számára is hosszú volt a mai nap. Hiába erősködött, hogy jól van… Megrémült és be kell vallanom, hogy én is. De most legalább már minden rendben… Vagy legalább is részben minden rendben. Kopogtak az ajtón és amilyen gyorsan csak tudtam utat engedtem a vendégünknek.

-Te mit keresel itt?-bukott ki belőlem teljesen őszintén a kérdés.

- Alvaro mondanám, hogy téged se az eszedért szeretnek az emberek.-horkantott fel az érkező férfi. Szemeimet forgattam, és egyáltalán nem tartottam attól, hogy esetleg orrba vágna. Sose kedveltük egymást, de mindig elviseltük egymást. Más nem a családjaink miatt.- Hol van a Húgom?

- Alszik.-mutattam arra és a honfitársam azonnal megfordult. Egy pillanatra meglepődött, de nem szólalt meg.-Tehát jobb ha elmész.

- Jól van?

- Csak fáradt. Mind kettőnknek hosszú napja volt.

- Hát igen… Hogy ha ripityára akarod törni magad ne csodálkoz.-ült le az asztalhoz. A szemem egy pillanat alatt elkerekedett, de megcsóváltam a fejem.

- Elhiheted nem direkt volt. Mit keresel itt?

- Vendég vagyok?-kérdezett vissza.

- De nem a miénk.

- Azt tudom.-húzta meg a vállát.- Gresini csapat vendége vagyok. Munkaügyben.

- Vagy inkább Rosie ügyben?

- Mi bajod van neked meg azzal a lánnyal?-csodálkozott el.

- Ne tegyél úgy mint ha nem tudnád…

- Ha arra gondolsz, hogy tudok-e arról ami közte és a kapus közt történik?-kérdezte nagyon lazán és a számat egy pillanatra nyitva felejtettem.- Mert akkor a válaszom igen. Tudok róla.

- Tudsz róla…-morfondíroztam hangosan.- És hagyod, hogy a húgodat átverjék?

- Szerinted komolyan venné egyetlen szavamat is? Gyűlöl. Utál… Tagoljam még?

- Köszi inkább kihagyom.-zsörtölődtem és leültem vele szembe. Pár pillanatig egymást bámultuk. Nagy szája van pont úgy mint a húgának… És túlságosan jól látja a helyzetett.

- Te is tudod még se mondod el neki.

- Ez hosszú sztori.-legyintettem.

- Bele zúgtál. Igazam van? Igaza volt Rosienak ezek szerint.

- Részletezhetnénk… De nem fogom elmondani neki. Rá fog jönni magától is. Sokáig nem vághatják át… Minden titok kiderül.

Felhorkantott csak és néma csendben fordult az alvó lány felé. Nem tudom mi járhat a fejében, de tudom nem egyszerű az élete. Sose volt az… Most pedig bocsánatért esedezik… A családja bocsánatáért.

-Hagyd egy kicsit. Magától is meg fog békélni.-szólaltam meg végül. Sergio riadtan fordult felém, hiszen túlságosan elmerült a gondolataiban.

- Mit mondtál?                                                               

- Ha időt és teret adsz neki akkor meg fog békélni.

- Nem hiszem.-sóhajtott fel lemondóan.

- De…Ismerem.

- A húgom. Ismerem én is.

- Lehet…De én jobban. Több időt töltöttem vel, mint te valaha…

***

Hétfő reggel már haza tértünk Madridba, hiszen a teszteket kihagyja az összeszedett sérülései miatt. Vasárnap a futamon is elesett. A hatodik helyről bukta el a versenyt, az utolsó kör utolsó kanyarjában. Nem éppen a legszerencsésebb hétvége volt ez és tudom Alvaro lelkének se tett jót ez a pár nap. Bukott… Összetörte magát… és tudom ezen kívül is emészti valami. Sajnálom, hogy Indianapolisba nem tudok elutazni vele, de első sorban most Sebastian mellett a helyem Spaban.

-Segítsek?-nyújtottam felé a kezemet csendesen. A napszemüvegemet a fejem tetejére bigyesztettem először majd mosolyogva pillantottam rá.

- Fura lenne, ha a nagy nyilvánosság előtt egy nő cipelje a férfi holmiját.-zsörtölődött hangosan. Gondoltam, hogy ez lesz… Ő és az egója.
- Összezúztad az egész oldaladat és még cipekedni akarsz.-próbáltam kikapni a kezéből a táskájt, de sérülés ide-oda gyorsabb volt nálam.
- Ezért van rajta ez a kis fül, hogy tudjam húzni magam után.-magyarázta úgy, mint ha dilis lennék. Szívem szerint jó alaposan oldalba vágtam volna, de tudom azzal csak fájdalmat okoznék neki. Helyette kinyújtottam a nyelvemet rá.
- Mint két gyerek.-szólalt meg Iker mögöttem. Eszembe se jutott, hogy kijön értem. Tudom, hogy mondtam neki mikor érkezünk. De akkor is. Azonnal megfordultam és megöleltem Ikert. Szorosan ölelt meg ő is. Megkönnyebbülés volt, hogy a karjai közé zár. Megnyugtat.  
- Mint két galamb!- szólt be Alvaro és tudom ezt az előbbi beszólásom miatt van. Csak a szemeimet forgattam miközben elengedtem a páromat.
- Hogy vagy?-érdeklődött Iker a barátunktól.
- Naty jó ápoló nő.-morgott kicsikét a motoros. Nem értem miért a kapuson vezeti le a feszültségét.
- Vicces. Ritkán töri magát össze magát 24 óra leforgása alatt kétszer.-öleltem át Ikert inkább aki szó nélkül húzott magához.

- Most megyek fiatalok, mert fáradt vagyok.-nyögött fel Alvaro és megpuszilta a homlokomat.

- Még beszélünk mielőtt elutazok jó?
- Persze!-hagytam rám szórakozottan a dologott, de megölelt egy pillanatig, majd kezett fogott Ikerrel és a körülményekhez képest fogalmazhatunk úgy, hogy elrohant. Iker csendesen elvette tőlem az utazótáskámat, amit egy laza mozdulattal a bal vállára vett, majd a jobbjával átkarolta a derekamat és magához húzott.
- Indulhatunk?
- Persze. Rengeteg mindent akarok mesélni neked.-hiszen tényleg élmény beszámolót akarok tartani neki a hétvégémről… A kórházról… Antonioról… Akivel hiába beszéltük meg a találkozót egyszerűen nem jött össze az események miatt. Bár gondolom ez nem jó pont a volt főnököm felé, de megértheti, hogy Alvaro fontosabb volt ebben a pillanatban.
- Mit szólnál egy közös fürdőhöz? Közben mesélhetsz is.-csókolt bele a nyakamba és ezzel sikerült mosolyt csalnia az arcomra.
- Benne vagyok…
…Csak beszélek… Beszélek… De úgy veszem észre, hogy Ikert ez nem zavarja. Szótlanul játszik a habbal körülöttünk és néha bele csókol a nyakamba. Hatalmasat sóhajtottam és végre kinyögtem azt amire várhatott a kezdetektől fogva.
- Ennyi nagyjából…
- Ezek szerint bele vágsz.-állapította meg.- Vagy legalább is úgy tűnik.
- Igen… Vagyis nem tudom még. Antonioval nem jött össze a találkozó, hiszen a kórházban töltöttük a fél hétvégénket.

- De legalább nem tört el egyetlen csontja se.

- Ne is emlegesd.-nyögtem fel.
- Támogathatlak? Pénzügyileg gondolom most.-simogatta meg a nyakamat. A szemem egy pillanat alatt kerekedett ki és húzódtam el tőle, hogy lassan felé fordulhassak.
- Nem engedem.-feleltem keményen, majd kijavítottam magam.-Nem engedhetem meg.
- De miért?
- Csak… Iker ne beszéljünk most erről.

- De én szeretném tudni.-erősködött és megsimogatta az arcomat.

- Ha bele bukok nem akarom, hogy más is velem bukjon.-feleltem csendesen és megvontam a vállam.

- Ez butaság.

- Inkább beszélgessünk másról jó?
- Akkor miről beszélgessünk?-jelent meg egy sunyi mosoly az arcán.
- Nem is tudom.-tettem az ártatlant és a butát, mint ha nem is tudnám mire gondol igazából.
- Van egy ötletem.-hajolt közelebb hozzám és bele csókolt a nyakamba.
- Ez tetszik. Tökéletes ötlet.-kuncogtam, hiszen csikizett. Már majd nem… Hogy is mondjam? Már majd nem a lényegre tértünk amikor valaki a csengőre tenyerelt és nem igen akarta abba hagyni. Iker morogva szakad el tőlem és mászott ki a kádból.

- Akár ki az elküldöm a fenébe!-közölte indulatosan, de én csak szórakoztam rajta. Tudom megzavartak minket, de pár napig tuti itthon leszek és lesz alkalmunk kiélvezni egymás társaságát.
- Ne morogj már!-mosolyogtam rá.

- De morgok… Okkal morgok.-forgatta a szemeit és elvonult ajtót nyitni.

Pár percet vártam, de mivel a barátom nem jött vissza kimásztam a kádból és magamra csavartam egy törölközőt. A hálóba mentem egyenesen ahol futtában megtörölköztem és magamra kaptam egy trikót és egy rövid nadrágot. Vizes hajamat nem fésültem ki, inkább megnéztem, hogy ki a váratlan vendégünk. A nappaliban Ramosszal találtam szembe magam, aki ódákat zengett az edzőtáborról azt hiszem.

-Szia Sese.-pusziltam meg az arcát és Iker mellé ültem a kanapén, aki hasonlóan futtában kapkodhatta magára a ruháit.

- Naty… Te hogy-hogy itthon vagy már? Iker azt mondta később jössz majd.

- Alvaro összetörte magát a hétvégén, így hamarabb haza jöttünk. Semmi értelme se lett volna a teszten maradni.-húztam meg a vállam.

- Olvastam róla, hogy nem volt egyszerű a hétvégetek.

- Téged mióta érdekel a MotoGp?-kérdezett rá Iker homlokát ráncolva.

- Egy ideje mondjuk?-kontrázott vissza a sevillai.

- Fiúk ezt inkább játszátok le a pályán.-nyögtem fel.- Azt hiszem ledőlök egy kicsit.

- Biztos vagy benne?

- Igen. Szia Sergio. Maradj csak nyugodtan.-mosolyogtam rá és magukra hagytam őket. Elfáradtam. Hosszú volt a hétvégém…

48. fejezet

Szombat reggel hét óra körül jár az idő és még csak úgy lézengünk. A garázsban ücsörgök Alvaro székében amíg ő kávét szerez nekem. Este nem sokat tudtam aludni, hiszen Antonio megjelenése elég mély nyomott hagyott bennem. Mitől gondolta meg így magát? Eddig erőteljesen ellenállt nekem, de most egészen Brno-ig jött, hogy beszéljen velem.

-Jól vagy Naty?-lépett elém Alvaro és átnyújtotta nekem a bögrét.

- Persze.-feleltem gondolkozás nélkül.- Köszi. Ezzel életet mentesz remélem tudod.-tájékoztattam és bele kortyoltam a papír pohárba.

- Tudom.-vonta meg a vállát.- A tiédet.

- Hogy került ide Antonio?-kérdeztem rá. Alvaro szeme egy pillanat alatt kikerekedett és leguggolt elém. A combomra rakta az egyik kezét.

- Mióta filózól ezen?

- Mióta megjelent a lakókocsinkba?-spontán bukott ki belőlem a válasz.

- Naty…

- De most ne ezzel foglalkozz. Nem kell túl parázni semmit se. A mérnököd szerint még az edzésen tökéletesíteni kell a beállításokat, de lehet esélyed egy jó eredményre.-tereltem hirtelen a beszélgetésünket egy másik mederbe, hogy ne rólam beszéljünk.
- Ezt szeretem benned. Mindig próbálsz lelket önteni belém.-mosolygott rám és megcirógatta az arcomat.- És sikerül. Fordítva már ennyire nem igaz…
- Ne velem foglalkozz! Szerezz holnap pontot a kedvemért.-vettem elő a legszebb nézésemet.
- Vettem a rendelést.-kacagott hangosan…

…A kamion lépcsőjén ücsörgök és a papírokat olvasgatom ami a jövő heti tesztel kapcsolatos. Pár napot itt marad az egész mezőny egy tesztre.

-Sose pihensz?-szólalt meg pár lépésnyire tőlem Rosie. Kezébe szintén pár dosszié volt és Gresini Hondás kabátot viselt.

- Hát… A szabadságon pihentem.-húztam meg a vállam és elmosolyodtam.- Hogy vagy? Milyen a munka?

- Hirtelen… Sok.-nyögte ki és leült mellém.- De próbálok mindent jól csinálni. Nem akarok beégni.

- Nem is fogsz.-paskoltam meg a lábát.

- Csak minden második ember nevét jegyeztem még meg. Túl sok az új arc.
- Bele jössz.

- Remélem. Nem akarok beégni.

- Nem fogsz… és ez jó terápia is.-húztam meg a vállam miután napszemüvegemet a fejem tetejére toltam.- Terápia, hogy túl lépj Sebastianon.

- Úgy legyen.-bólintott és egy apró mosoly jelent meg az arcán.

- Hiányzik?

- Persze, hogy hiányzik… Hiányzik, mert a barátom is volt egyben.

- Lehet a barátod később is. Csak túl kell lépned azon ami történt. Meg neki is.

- Tudom.-sóhajtott hatalmasat és hajtincseit a füle mögé tűrte.

- Semmi baj se lesz Rosie. Minden kialakul.

- Ha minden kialakul… akkor miért nem beszélsz a bátyáddal?-kérdezett rá csendesen és tátva felejtettem a számat.- Naty…

- Ismered Sergiot?

- Igen.-biccentett.- Magyarországon találkoztam vele. Beszélgettünk… Rendes ember.

- Rosie… Bele se kezdj kérlek.-sóhajtottam fel és a hajamba túrtam.- Gondolom neked elő adta a szépet és a jót… Hogy milyen ártatlan…

- Te is elhagytad a csaldodat… A barátaidat.

- Igen. A barátaimat elhagytam… Nem tudtak rólam… De a családom mindig tudta, hogy jól vagyok. Sergio anyát is cserben hagyta.

- De anyukád megbocsátott neki.

- Te honnan tudsz ennyi mindent a családomról?-ráncoltam a homlokomat.

- Ez apró kis részlet kérdés.-felelte teljesen lazán a lány. Olyan felszabadult… Mintha teljesen más lenne, pedig csak három napja van itt. A MotoGp-s légkör megtudja változtatni az embert teljesen. Az órámra pillantottam és hirtelen pattantam fel a lépcsőről.

- Mennem kell Rosie bocsánat. 10 perc és kezdődik az edzés.

- Megyek akkor én is.-sóhajtott fel.- Majd beszélünk. Szia Naty.-puszilt arcon és elsietett…

… 20 perc van hátra már csak a szabadedzésből. Alvaro üres székében ücsörgök és a tegnap megjelent cikkek másolatát olvasom. Annyira elmerültem a sajtóanyagban, hogy csak a jajgatásra és a káromkodásra eszméltem fel. Kellett pár perc mire rájöttem miről is van szó. Alvaro-t hordágyon viszik el a mentő felé. Azonnal tisztában voltam vele, hogy hatalmasat bukott, ha már orvosi segítségre van szüksége.

- Mi történt?-értetlenkedtem. Mindenki úgy nézett rám, mint egy idiótára, de ezen meg se lepődtem. Tisztában voltam vele, hogy jelen pillanatban érdekesnek bizonyul a tudatlanságom.
- Natalien menj a Mobil Klinikához! Most!-adta ki az utasítást a főnök és nem gondolkoztam, hanem azonnal elindultam az orvosi központ felé…

…Mire a Mobil Klinikához értem a mentőautó is megérkezett. Alvaro a hordágyon feküdt, amit nagyon óvatosan vettek ki a kocsiból. Nyakát egy merevítővel rögzítették, ami sose jó jel. Okot ad az embernek, hogy féljen. Két lépésből a barátom mellett termedtem, aki hangosan és zihálva szedte a levegőt.

- Mi történt?-kérdeztem rá. Alvaro kezét nyújtotta felém, majd fel akart ülni.- Nem szabad!-vágtam rá azonnal, de a kezemet nem engedte el.
- Natalien had vizsgáljam meg Alvaro-t.-fogta meg a két vállamat Costa doktor. Hátráltam egy lépést az ágytól és elengedtem Bati kezét.- Vigyék be a szobába.

Ahogy kérte a Doktor Alvarot bevitték a kivizsgálóba és ahogy becsukódott az ajtó kibukott belőlem az első kérdés.
- Miért szedi ilyen nehezen a levegőt?
- Nem tudom. Azonban, amint kivizsgálom tudok. Várj itt!

- Rendben.-bólintottam. A percek lassan teltek… Szinte vánszorogtam és utáltam, hogy nem tudtam semmit se a barátomról. Az se segített rajtam, hogy Alvaro szülei is azonnal hívtak és sajnos nem tudtam megvígasztalni őket. Nem tudtam semmi megnyugtatót mondani nekik, hiszen személy szerint én se tudok semmit se. Talán negyed óra, húsz perc múlva engedtek be Alvarohoz, aki csak feküdt az ágyon és bámulta a plafont.
- Jól vagy? Bár ez hülye kérdés volt.-szólaltam meg csendesen, de tudtam hülye kérdés volt tényleg. Zihált még mindig, de talán egy fokkal jobban nézett ki, mint amikor behozták.
- Kapok levegőt.-suttogta el a választ. Megsimogattam a homlokát, miközben a fejemet csóváltam.

- Minden jó lesz. Miért nem tudod elkerülni az ilyen baleseteket?

- Vicces vagy Naty.-nevetett, de láttam rajta, hogy nem esett jól neki.

- Idióta vagy!-vágtam rá és Costta doktor lépett be az ajtón pár papírral a kezében. A gyomrom elszorult és valahogy éreztem nem lesz ilyen egyszerű dolgunk.
- Alvaro be kell vinnünk téged a helyi kórházba.
- De miért?-fakadtam ki értetlenül.
- Az időmérő.- Alvaro a várt reakciót produkálja. Megráztam a fejemet. Ennyire nem gondolhatunk két különböző dologra. Bár sejtem, hogy ha fordított helyzetben lennénk pontosan ugyan ezeket a kérdéseket tettük volna fel.
- Előfordulhat, hogy belső vérzésed van. Nem akarok kockáztatni.

Ezzel nem tudtunk vitatkozni. Túlságosan rémísztőnek hangzott ez a mondat. A kórházba szállítás alapja volt, hogy Alvarot egy másik ágyra helyezték át és alaposan bebugyolálták. Magamhoz vettem a papírjait és a sajátomat is szükség esetére. A helikopter felszállása után néma csendben bámultam magam elé. Mi lesz, hogy ha Costa doktornak igaza lesz? Mi van ha belső vérzése van tényleg? Fogalmam sincs mit kell tennem ilyen helyzetben. Mindig elkerült minket az ilyen bukás… Arra eszméltem, hogy Alvaro óvatosan megfogta a kezemet. Összerezzentem és elmosolyodtam. Nem lehet semmi baj…

…A városi kórházból délután ötkor szabadultunk meg. Alvaronak szerencsére nincsen belső vérzése csak hatalmas zúzódás lesz a mellkasán és a bal oldalán. Már rendesen tud lélegezni, csak nagyon fáradt. Eltámogattam a lakóautónkig. Bár szerinte ez erőteljesen túlzás az, hogy támogatom.
- Jól vagy?-kérdeztem rá azonnal.
- Igen.-ült le az ágy szélére nagyott nyögve.
- Kérsz valamit inni?-ráncoltam a homlokomat.
- Nem.-rázta meg a fejét. Majd lassan megfontoltan folytatta.- Csak azon gondolkozok, hogy meg kellene keresni a versenyszervezőséget.
- De miért?-értetlenkedtem miközben összefogtam a hajamat a gumival és lerúgtam magamról a sportcipőmet.
- El akarok indulni holnap a versenyen.
- Téged nem belső vérzés gyanújával kellett volna kivizsgálni, ha nem agybajjal.- bukott ki belőlem a reakció. Talán ugyan olyan őszintén, ahogy ő mondta el nekem a gondolatait.  A hűtőhöz sétáltam és elővettem belőle egy üveges vizet.- Nem vettél részt az időmérőn. Zúzódásaid és fájdalmaid vannak.
- A szervezésnek az a fő célja, hogy mind a 17-en elinduljunk a versenyen. A fájdalom pedig mellékes te is tudod. Nagyon jól tudod.-felállt az ágyról és elém lépett. Nem szólaltam meg csak megpuszilt.- Megyek beszélek velük!
- Tudod, hogy Costa doktor bele egyezése is kellene hozzá.-motyogtam. Nagyon jól tudja, hogy ha akar le tud venni a lábamról. Bedőlök neki és támogatni fogom az összes hülyeségében.
- Nem vagyok hülye. Őt is meglátogatom menetközbe.-lenyomta a kilincset.- Nem jössz?
Nem mozdultam, csak billegtem egyik lábamról a másikra miközben a szemem közte és az ajtó közt ugrált.
- Na jó ha nem…akkor nem.-indult el az ajtó felé és mielőtt lenyomhatta volna a kilincset megszólaltam.
- Várj!- vigyorogva fordult felém.- Veled megyek!
Ezek után esett meg, hogy szinte kikönyörögtük a rajt engedélyt. Mondtunk mi mindent… nem direkt hiányzott, nincs semmi baja, bent lenne a limit időn belül és végül, hogy jobb, ha 17 motoros van a rajtrácson, mint eggyel kevesebb… Sikerült!!! Alvaro holnap ott lehet a versenyen… Igaz utolsó helyről fog rajtolni, de jobb a semminél…