43. fejezet

Egész nap feszült voltam és ezt a többiek is észrevették tudom jól. De inkább egy árva szót se szóltak hozzám. Tettették a hülyék, hogy ők nem vették észre… És be kell vallanom jelen pillanatban nekem ez volt a legjobb megoldás. Beszélni akartam volna a spanyol pilótával a napfolyamán, de egyszerűen nem tudtam hogyan támadhattam volna le. Mi van ha nem is tudja, hogy a bátyám az aki vele van? Egyáltalán a bátyám van-e vele, hiszen csak egy pillanatra láttam a férfit… Már elkészültem az esti megjelenéshez. Pont úgy ahogy azt elvárhatják. Fekete ruhát vettem fel, amihez tökéletesen illett a szandám. Hajamat lazán tűztem fel. Minden fontos dolgomat bele dobáltam a kis táskámba, amikor kopogtak.

-Szabad!-szólaltam meg hangosan. Lassan nyílt ki az ajtó és Tommi lépett be rajta csukott szemmel. Be kell vallanom elég murisnak tűnik így ebben a szent pillanatban. Felvont szemöldökkel bámultam rá.- Tommi… Minden rendben?

- Felöltöztél már?-jött azonnal a válasz kontrázva.

- Ez hogy lehet kérdés köztünk?-csodálkoztam el. Eszembe se jutott, hogy Tommi valaha ilyet kérdezne tőlem.

- Nő vagy… És… és… A nők köztudottan sokáig készülnek.

- Elkészültem már nyugi.-nyögtem fel.- Csak az egyik fülbevalómat keresem és indulhatunk is.

Láttam, ahogy a finn férfi megkönnyebbült azon, hogy ruhába talált. Talán túlságosan is. Ennyire csak nem lehetek ilyesztő számára. Vagy talán még is? Megtaláltam szerencsére a kis ékszert és ahogy a fülembe dugtam megszólaltam.

-Figyelj, csak Tommi.

- Hmm?

- Mit tettél volna ha alul öltözött lettem volna?-kérdeztem rá és láttam azonnal leesett az a bizonyos tantusz neki. Egyszerűen kíváncsi voltam mi lett volna ha, hogy ha ez a szituáció teljesen másként alakult volna.

- Ha-ha-ha.-tagolta el ironikusan. Azért néha napján még ő is elereszt egy laza mosolyt. Nem teljesen olyan, mint amilyennek mondják és gondolják. Érti ő a humort… Csak tudja elvárják tőle, hogy megfeleljen minden szabálynak.

- Ezt nem hagyhattam ki bocsi.-húztam meg a vállam.- Sebastian?

- Már ott vár ránk. Ezért siessünk.-csapta össze a tenyerét Tommi.

- Egyedül?

- Nem. Horner és Mark társaságában.-terelt az ajtó felé, pedig hozzám se ért.

- És ez mennyire jó ötlet?-kérdeztem vissza.

- Te készültél addig mint egy menyasszony…

A forgalom lassan araszolt a városban és tartottam tőle, hogy elkésünk. Valljuk be kellemetlen lenne. A zene halkan duruzsol és Tommi az útra figyel, miközben az egyik lámpától haladtunk a másikig. Hiába próbáltam volna figyelni a lábam idegesen rángatózott.

-Minden rendben Naty?-kérdezett rá csendesen.

- Igen… vagyis azt hiszem.

- Egész nap fura voltál.-állapította meg.

- Ennyire látszott?-kérdeztem vissza.

- A szokotnál is furább voltál.

- Ezt bóknak veszem.-húztam meg a vállam. Felsóhajtottam.- Te szoktál beszélni Fernandoval?

- Alonsoval?

- Ühüm.

- Néha napján. Miért?

- Csak láttam vele valakit, aki ismerős volt.-Tommi eközben leparkolt arra a helyre ahova tereltek minket. Lassan, megfontoltan állította le kocsit és vette ki a gyújtásból a sluszkulcsot. Néma csendben csatoltam ki a biztonsági övemet és személy szerint lezártnak tekintettem ezt a témát.

- Kit láttál Alonsoval? Mert ha gondolod megkérhetjük Rosiet…-támadott le hirtelen a kérdésével.

- Nem szeretném bele keverni az unokatesódat. Elég sok baja van így is. Itt van…

- Tudom. Itt van Sebastian.

- És mindjárt itt van Brno is. Új hely… Új emberek.

- Oké… Oké. Fel fogtam.-emelte fel védekezően a kezeit.- Akkor. Folytasd! Kit láttál?

Pár pillanatig szemeztünk egymással és megcsóváltam a fejem. Túlságosan komolynak és konoknak tűnik ebben a pillanatban.

-Nem fontos Tommi.-ráztam meg a fejem.

-Dehogy nem. Te szétcsúsztál… Akkor egy idő után Sebi is szét fog és egyszerre kettőtökkel nem tudok foglalkozni.

- Talán a bátyámat láttam.-vágtam rá, hiszen kibukott belőlem.

- Neked van testvéred?-csodálkozott el.- Nem is mondtad nekem.

- Nem hozta ki a szó.-feleltem teljesen egyszerűen.- Hosszú történet… De évek óta nem láttam. Szinte olyan volt mint ha meghalt volna.-nyögtem ki, hiszen körülbelül igazam is volt. Szó szerint semmit se tudtam róla. Nem tudtam hol van, vagy mit csinál. De legalább a szüleinkre lehetett volna tekintettel… Illetve anyára.

- Azt gondolod, hogy a bátyádat láttad?

- Igen… De Tommi.-mutattam az órámra.- Idő van. Nem akarok elkésni.-dugtam az orra alá a karórámat, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.

- Rendben. De erről még beszélünk.-nyögött fel és kiszálltunk a kocsiból.

… Egész eseményt az egyik sarokban meghúzódva néztem végig. Láttam a fiúkon, hogy ők se lelkesek igazán. El is hiszem. Tudom, hogy van jobb dolguk csütörtök este, mint egy ilyen össznépi bájvigyorgáson vegyenek részt. Egész idő alatt azon filóztam mikor lenne a legjobb alkalom beszélni a honfitársammal. Arra döntöttem, hogy ha ennek vége lesz. Nem tökölök tovább. Ellöktem magam a faltól és elindultam Alonso után, amikor a semmiből szinte Heikki lépett elém. Kis híján letaroltam, mint valami teke bábút.

-Beszélhetnénk?-tért rá a lényegre azonnal a finn. Először kinyitottam a számat, majd becsuktam. Fogalmam sincs mit akar tőlem, így lassan bólintottam.

- Persze.-nyögtem ki végül. Még láttam ahogy Fernando kilép az ajtón és tudtam, ma már esélyem se lesz beszélni vele.- Mit szeretnél?
- Sétáljunk.
- Merre?
- Hát a túl oldalra.-vetette fel nagy biztosan és a hegy oldalra mutatott. Tudtuk, hogy a város talán egyik legszebb látványossága vár ránk a túl oldalon, csak át kell jutnunk oda.
- És tudod az utat?-ugrattam.
- Megtudjuk kérdezni.-felelte hasonlóan lazán. Így is tett. Leszólított egy járókelőt, aki szinte tátott szájjal magyarázta el, hogy merre is menjünk. Vigyorogva fordult felém.- Mehetünk?

- Heikki figyelj csak.-kezdtem bele bátortalanul.

- Igen?

- Nekem lenne egy ötletem.

- Hmm?-még mindig nem értette, hogy mire célzok így elé léptem és megrángattam a felsőjét egy kicsikét.

- Ebben tuti fel fognak ismerni. Elég feltűnő vagy.-vigyorodtam el és lenézett magára. Tudtam abban a pillanatban jött rá, hogy a szponzori felsője nem az a szokványos zöld.

- Van egy felsőm a kocsimba.

- Akkor cseréld át. Itt megvárlak.-vágtam rá azonnal. Nem tudtam volna a közelébe menni amikor öltözködik… Hiszen eszembe jutott, hogy mi régen… Igen egy pár voltunk. De annak vége. Leültem a padra és elővettem a mobilomat. Iker sms-t írt, hogy mindent elintézett. Nagyjából, amennyire tőle telt. Megkönnyebbültem. Tudtam, hogy nem lesz már minden ugyan olyan mint régen. Figyelni fognak rám a sajtó munkatársai, de próbálok úgy tenni, mint ha semmi se változott volna. Heikki pár perc múlva csatlakozott hozzám és csendesen sétáltunk egymás mellett. Hosszú percek után szólalt meg először a finn.

- Hogyan ismerted meg Casillast?
- Komolyan érdekel?-megtorpantam és a korlátra könyököltem. A folyó csendesen hullámzott ahogy lenéztem a lábaim alá.
- Igen. –vágta rá gondolkozás nélkül.-Te is kérdezhetsz tőlem bármit?
- Ez az őszinteség éjszakája? –kérdeztem vissza egy sunyi mosoly kiséretében. Elnevette magát először.
- Nevezhetjük annak, aminek akarjuk.
- Legelőször, amikor ténylegesen személyesen megismertem az 2008 volt, amikor az Európa bajnokság volt. A spanyol csapat Innsbruckban volt. Csapatmérkőzéseket ott játszották.-ránéztem hát ha meggondolta magát, és inkább befejezzem. Hiszen nem értem miért akarja felszakítani a begyógyult sebeket. Azonban semmi reakciója nem volt és folytattam.- Emlékszel, kimentünk Sebivel egy mérkőzésre?
- Igen emlékszek. Másnap toppantam be hozzád.-elevenítette fel az apró kis emléket.
- Igen. Ikertől kaptam a jegyeket, csak úgy. Mielőtt rosszra gondolnál, nem akkor kezdett el udvarolni. Akkor még jegyese volt. Eva González.-hadartam el gyorsan. Láttam rajta, hogy az izmai megfeszülnek és enyhén elsápad. Túl sok információval látom el hirtelen és tudom hiába mondja azt, hogy minden rendben, de nem igaz.
- És mi volt utána?-indultunk tovább.
- 2009. júliusában teljesen véletlenül találkoztunk ismét. Doningtonra készültünk, ami ugyan azon a hétvégén volt, mint nektek a magyar futam. Alvaroval Madridba utaztunk és kitett a városba, hogy tudjak pár dolgot vásárolni, amikor ezzel végeztem betértem egy étterembe. Santiago Bernabeu-ba.
- Ugyan az az étterem neve, mint a stadionnak?-érdeklődött, miközben a hidat magunk mögött hagytuk. Átjutottunk a túl oldalra és indultunk el arra amerre a helybeli magyarázta el Heikkinek az út vonalat.
- Igen. Azt hittem, csak valami véletlen. Észre se vettem, hogy más vendég is. Egyszer csak az újságot kereste rajtam valaki és Iker állt előttem... Tényleg nem zavar?-bukott ki belőlem az utolsó mondat. Jelen pillanatban nem tudom melyikünk a legnagyobb idióta. Ő vagy én? Ő azért mert hallgatt, vagy én mert mindent szinte pontról pontra mesélek el neki.
- Tényleg. Kérlek folytasd!
- Beszélgettünk és kaja után, hogy lazítsak bevitt a stadionba. Kitalált egy játékot. Ha gólt rúgok neki, akkor kérdezhetek. De ha kivédi, akkor ő kérdez. Folyamatosan rá akart venni, hogy talán hibáztam...
- Rá akart beszélni, hogy gyere vissza?-csodálkozott el, miközben kikerültünk pár embert, akik csodálkozva fordultak vissza és próbálták eldönteni, hogy mennyire is káprázik a szemük.- Rá akart beszélni, hogy a forma-1-et válaszd?
- Eleinte igen, de végül inkább csak barátkoztunk. Rájött, hogy teljesen felesleges. Makacs voltam és nem akartam visszajönni. Akkor még nem.
- De ténylegesen, hogyan kerültél vissza ide?-tett fel egy teljesen jogos kérdést. Igaza van. Erről nem igazán beszéltünk még. Nála a düh volt az első reakció… és azt hiszem nem lett volna a legjobb döntés az első nap lerohanni azzal, hogy részben miatta se akartam idejönni. Pedig hiányzott. Mind addig amíg bele nem szerettem Ikerbe.
- Christian megjelent nálam egy este. Pontosan akkor, amikor a MotoGp-s idény kezdődött. Barcelonában maradtam, mert beteg voltam.-fűztem hozzá.- Elmondása szerint Sebi nem volt formában és jobb, ha én is megnézem. Pedig tudtam, hogy Sebastian se kíváncsi rám. Illetve lehet még jobban összezavarnám. Horner felvetette, hogy mi lenne ha két helyen melóznék. A Forma-1 és a MotoGpba. Hosszas tanácskozás után kerültem Kínába és utána írtuk alá a szerződést.-fejeztem be a beszédet, miközben egy térkép előtt ácsorogtunk. Megnéztük, hogy merre lehetne menni, de végül intettem neki hogy kövessen. Sötét volt és a közelünkben senki se tartózkodott. Gyönyörű ez a város.
- Miért nem Alvaro?
- Nem értelek.-néztem rá csodálkozva. Lassan húztam ki magam és pillantottam rá. Sok féle kérdésre számítottam csak erre nem. Miért nem Alvaro? Mire gondol?
- Miért nem Alvaroval jöttél össze? Hiszen még össze is voltatok zárva…
- Kb, mint ha Sebivel jönnék össze. Vagy is… Megpróbáltuk már. Jártunk együtt…-felnyögtem hirtelen.-Istenem Heikki ez annyira kínos. Mindent gondoltam az életemben csak azt nem, hogy ilyenekről fogsz engem faggatni.  De nem is gondoltam még rá.
- Csak kíváncsi vagyok.-vonta meg a vállát és zsebre dugott kézzel ácsorgott mellettem. Tudom ezt a beszélgetést talán nem kellett volna sose megejtenünk. Vagy talán később. De hamár én válaszoltam minden kérdésére szinte azt hiszem most már rajtam a sor.
- Miért pont Catherine?
- Tessék?-nézett rám csodálkozva.
- Miért pont Catherine?-ismételtem magam csendesen.
- Nem tudom.-vont vállat és nem nézett a szemembe.
- Hogyan találkoztatok?
- A csapatnál. Először csak beszélgettünk, de Isa rábeszélt arra, hogy hívjam el talán egy vacsorára Cathy-t.
- És elhívtad.-állapítottam meg. Valami miatt még is zavar ez a szitu. Tudom neki se volt könnyű végig hallgatni a mesémet, de nekem nehezebb mint gondolnám. Isa beszélte rá, hogy találkozzon a brit lánnyal. Felpattantam.- Fáradt vagyok.- és elindultam arra amerről jöttünk.
- Naty várj!-kiabált utánam, de egyszerűen nem vettem tudomást róla.- Naty!
Persze mindenki körülöttem megfordult és már sértően bámultak rám. Miért van ez? Miért nem tud mindenki úgy tenni, mint ha megsüketültek volna? Legalább is erre a pár percre.
- Mi az?-fordultam felé.
- Megbántottalak?-nyújtotta felém a kezét.
- Nem. Fáradt vagyok, mert keveset aludtam és két hétig a világ másik oldalán voltam, ahol más az időállás. Aludni szeretnék.-hadartam el és éreztem alig, de végig cirógatta a bőrőmet. El kellett volna húzódnom tőle, de be kell vallanom most nem ment.
- Visszakísérlek.

42. fejezet

 

Felsóhajtottam csak miközben magamra öltöttem az egyik melegítőmet és topomat, hogy lemenjek az edzőterembe. Sebastian szerint Tommi és Rosie vacsorára ideér, de én már eléggé unatkozok és azt hiszem a német barátomra is ráfér egy kis testedzés, hiszen fejben nem itt jár… Túlságosan a szerelmi életével van elfoglalva és tudom ezért kell kizökkentenem. Talán még Tommi is vállon vereget, még ha képletesen is, hogy ha véghez tudom vinni a terveimet. Hajamat próbáltam összefogni szoros lófarokba, miközben megszólalt a mobilom. Alvaro nevét olvastam a kijelzőn így fülemhez emeltem a készüléket azonnal.

-Szia Bati. Hogy vagy?-csicseregtem neki.

- Szia Csillagom. Mi újság? Apa mesélte, hogy otthon voltál.

- Csillagom?-nevettem fel.- Berúgtál?

- Most miért?-játszotta meg magát, mint aki megsértődött.- Csak kedveskedni akartam.

- Jól van. Tudom.-mosolyogtam.- Igen. Voltam otthon. Hirtelen ötlet volt. Ikernek jelenése volt és így egyedül voltam… unatkoztam és így elindultam motorozni… és amúgy is… De pletykásak a szüleink.

- Szólhattál volna. Motorozhattunk volna együtt.-dünnyögte.

- Ugye tudod, hogy abból semmi jó se sült volna ki.-nevettem fel. Ismerem már magunkat annyira, hogy tudom ha mi együtt megyünk el motorozni… Még ha csak az utcán is végül a motocross pályán kötnék ki és hajszolnánk magunkat kifulladásig. Rosszabb esetben sérülésig.

- Tudom. Brnoba jössz velem ugye?-kérdezett rá csendesen, hiszen eddig nem beszéltünk erről. Vele se utaztam el Németországba, de nem fixáltuk le, hogy mikor csatlakozok hozzá.

- Elmegyek veled természetes. Megígértem.

- Nem ígérted.-vágta rá.- Így tudni akartam.

- Nyugi Bati… Visszatérek hozzád is.

- Ohh… Ezer hála érte.-kacagott rajtam.- Egyedül vagy?

- Most igen. Sebastian már Tommit és…

- Gondolom Rosiet várja.-fejezte be helyettem a mondatott.

- A-ha…-nyögtem fel.- De Rosie Finnországban fog „nyaralni” Brno előtt. Sebastian pedig Hannaval.

- Remélem tudod, hogy a németed néha megérdemelne egy orrba vágást?

- Az én németem?-csodálkoztam el.

- A te barátod.

- Attól nem az én németem.-nevettem fel.

- Kihasználta Rosie-t…

- Tudom… Tudom… Tudom… De Rosie előbb-utóbb tovább lép.

- Biztos vagy benne?-kérdezett rá csendesen.

- Fiatal… és nem élhet egész életében egy hibán rágódva.-néztem bele a tükörbe és rájöttem nekem egész életemben ez volt a legnagyobb hibám. Az elcseszett baklövéseimen rágódtam. Minden egyes alkalommal. Nem szabad ebbe a hibába esnie a finn lánynak.- Tudod mit Alvaro? Haza megyek motorozunk együtt… Úgy igazán.

- Most tereled a szót… De legyen.-sóhajtott fel.-De ígérd meg vigyázol magadra. Magyarországon és Finnországban is.

- Vigyázzok nyugi.-mosolyodtam el…

…Fáradtan roskadtam le a gumiszőnyegre és töröltem meg az arcomat. Sebastian a táskájába kotozott majd átadott nekem egy üvegvizet.

-Köszi Basi.-mosolyogtam rá.

- Semmiség. Mindig meglepődök, hogy milyen formában vagy.

- Pocsék?-kérdeztem vissza. Sebastian szemöldöke felszaladt, majd egyszerűen nyakon csapott.- Ezt most miért kaptam?

- Mert hülye vagy?

- Te vagy a hülye.-vágtam rá.

- Mind a ketten hülyék vagytok.-szólalt meg az ajtóban Tommi. Csodálkozva pillantottunk fel és ott állt mind a két finn. Ilyenkor csodálkozok el még jobban, hogy ők ketten rokonok. Teljesen ellenkezőnek tűnnek, de a kapcsolatuk még is szoros… és erre be kell vallanom irigy is vagyok. Hiszen attól, hogy ők unokatesók igazi testvérként viselkednek. Megbíznak egymásba és ki is állnak egymásért. Tommi bevágtatott az ajtón és lepacsizott Sebastiannal, én pedig kaptam tőle egy puszit.

- Szia Rosie.-mosolyogtam a lányra aki még mindig az ajtóban ácsorgott szótlanul.

- Szia Naty.-eresztett meg halványan egy mosolyt.

- Minden rendben?-csodálkoztam el. Észrevettem, hogy valami nem stimmel a lánynál. Sebastian könnyedén pattant fel és lépett a finn lányhoz. Megcirógatta a karját aki elmosolyodott emiatt. Inkább elfordítottam a tekintetemet. Nem akartam „zavarni” őket. Így is kényelmetlenül érezhetik magukat azért, mert itt vagyunk.

- Most már átadom neked a gyereket.-paskoltam meg a férfi vállát.

- Mi az? Az agyadra ment?-kacagott.

- Nem. Csak unatkozott már, mire ideértem.

- Ajjaj.-nevetett fel a finn.

- Egyáltalán ne vicces.-forgattam a szemeimet. Lassan tápászkodtam fel a földről és először leporoltam a nadrágomat.- Holnapi napra már meg van a programunk.

- Ennyire kipihent vagy, hogy már el is készítetted?

- Dehogy. A csapattól kaptam meg.- vontam meg a vállam.- Sebi…-fordultam felé és ezzel megzavartam az udvarlását.- Holnap napközben a szokásos programjaid lesznek. Kivéve este… Hiszen mindenkinek meg kell jelennie az ország Parlamentjébe.

- Ohh…-nyögte ki nem túl értelemesen a német barátom, bár erre mind a hárman kinevettük.

- Remélem holnap ennél okosabban fogsz nyilatkozni.-paskoltam meg a vállát.- Jó éjszakát nektek.

- Fel fele mész?-kérdezett rá Rosie és csak bólintottam.- Veled megyek. Fent hagytam valamit. Tommi úgy is most kifaggatja jó madarat, hogy mit evett… mikor edzett…-nyögött fel színpadiasan a lány. Elnevettem magam csak és intettünk a fiúknak. Közösen indultunk el a lánnyal a lift felé.

- Hogy vagy Rosie?

- Egész jól azt hiszem.-sóhajtott fel.

- Egész jól?-kérdeztem vissza, hiszen nem értettem mire is gondol. Biztos vagyok benne, hogy sokszor nem igazán biztos még magában. Sebastian általában a közelében van… És töretlenül csapja neki a szelet továbbra is. Nincs ideje kiheverni a német barátunkat.

- Megismertem valakit.-motyogta maga elé.

- Ez tök jó Rosie.-mosolyodtam el.

- Annyira nem jó.-rázta meg a fejét.- Van valakije.

- Ohh… Már megint?-szomorodtam el, de a lány lassan bólintott.- De majd kialakul nem?

- Remélem… De jelen pillanatban úgy érzem előbb-utóbb Sebit is eltudom felejteni. Már mint azt ami történt köztünk…

…Kora reggel egyedül jöttem ki a pályára. Tudom, hogy Sebastian és Tommi később jönnek. Még edzenek egy kicsit és reggeliznek. Viszont én nyugodtan akarom átnézni a munkámat és van egy-két dolog, amit a csapatindítással kapcsolatban szeretnék elolvasni. Tudom mindenki idiótának néz, de nem teszik szóvá. Inkább udvariasan úgy tesznek, mint ha segíteni szeretnének. Nem tudom, hogy mi lesz… Tartok tőle, hogy ha bele bukok akkor mindent elveszítek. Barátokat, szerelmet és minden pénzemet. Fél kézzel a hajamba túrtam és megcsóváltam a fejem. Megszólalt a mobilom és kicsikét unottan szóltam bele.

-Igen?

- Ennyire azért nem kell örülnöd nekem.-zsörtölődött Alvaro.

- Bati…-csodálkoztam el.- Bocsánat. Nem figyeltem, hogy ki hív csak felvettem. Bocsánat.

- Nem kell tőlem bocsánatott kérned. Lesz neked még nagyobb bajod is.

- Nem értelek.

- Gondoltam.-jelentette ki.- Az akciótok miatt amit az ünnepléskor vittetek véghez…

- Arra gondolsz, hogy Iker megcsókolt?

- Szerinted mi másra gondolok? Naty már nem vagy szőke.

- Jó csak tisztázni a dolgokat, hogy tudjam egy dologról beszélünk-e.-sóhajtottam fel.

- Igen. Pontosan arra gondolok.-nyögött fel gondterhelten.- Kiderítették, hogy ki is vagy pontosan.

- Pontosan?

- Neved… mit csináltál régen… kivel voltál…

- Ohh… Ennek kicseszettül örülök.

- Meg fog minden oldódni Naty. Csak türelmesnek kell lenned.-bizonygatta Alvaro nagy szakértőként.

- Türelmesnek?-kérdeztem vissza és megmasszíroztam az orrnyergemet. Lehunytam a szememet és hatalmasat sóhajtottam.

- Igen. Türelmesnek kell lenned. Ha neki állsz veszekedni a sajtóval akkor csak te szívod meg… Talán ennél is jobban. Előszednek még több mindent a múltadból… és rengeteg hazugságot.

- Iker…

- Iker is ezt mondaná neked Naty.-próbált nyugtatni.

- Vele még nem is beszéltem.-sóhajtottam fel és lassan felálltam.

- Fogsz?

- Persze, hogy beszélek vele. Csak edzőtábor van már.

- Most ideges vagy?-kérdezett rá bután a barátom.

- Alvaro…-horkantottam fel és hirtelen elakadt minden szavam.- Bati… Te hiszel a szellemekben?

- Mi van? Naty agyadra ment valami? Tudod jól, hogy nem vagyok babonás. A tűtől félek, de a szellemektől nem.

- Bati…-ráztam meg a fejem.

- Nyögd már ki!-morrant rám.

- Azt hiszem a bátyámat láttam itt a paddockba.-jelentettem ki és hitetlenül bámultam a Ferrari motorhomeja felé.

- Naty…

- Most le kell tennem.-nyomtam ki minden féle köszönés nélkül…

…Más fél órája járkáltam idegesen fel és alá Sebastian pihenőjébe. Össze kell kapnom magam, hiszen bármelyik pillanatban itt lehetnek a barátaim. Nem akarom, hogy lássák milyen szinten szét csúsztam. Elég sok bajom lesz az újság cikk miatt, de még mindig nem hiszem el azt amit láttam. Fernando Alonso mellett ott sétált a bátyám, akit több éve nem láttunk már. Pont most, amikor a héten gondoltam rá. A sors fura fintora. Elő kaptam a mobilomat és sms-t kezdtem el pötyögni.

„Kérlek amikor időd engedni hívj fel! Fontos lenne nagyon. Szeretlek.”

Ikernek küldtem az üzenetet. Nem akartam zavarni, hiszen tudom mennyire fontos neki a foci és a tábor. Internetes oldalakra még nem mertem fellépni, hiszen féltem az emberek reakciójától.

-Hogy hol van Naty ne tőlem kérdezd Tommi…-szónokolt Sebastian miközben kinyílt az ajtó és hirtelen néztünk egymással farkas szemet. Mosolyt erőltettem az arcomra.

- Nem vesztem el nyugi. Csak dolgoznom kellett és hagytalak benneteket aludni.-öleltem meg két puszi után.

- Hagyhattál volna üzenetet.-dohogott a német.

- Sajnálom Papi.-pusziltam meg ismét.- Reggeliztetek?

- Szerinted Tommi kienged reggeli nélkül a pályára?-kérdezett vissza úgy, mint ha fogyatékos lennék.

- Igazad van. Szerzek magamnak egy kávét. Addig készüljetek nyugodtan. Az asztalon találod a mai programot…

…A napközben lévő interjúkra nem kísértem el Sebastiant. Átengedtem a feladatott a csapat sajtósának. Csak ücsörögtem a légkondis motorhomeban. Ikerrel már beszéltünk. Azt mondta megpróbálja elintézni, hogy több cikk ne jelenjen meg rólam. Békét és nyugalmat akar mind a kettőnknek.

-Egyeseknek de jól megy.-vágódott le mellém Isabel.- Egész nap pihi van?

-Dehogy.-legyintettem.- Csak…

- Nincs kedved kimenni. Megértem. Láttam a cikket és a képeket.

- Sejtettem.-sóhajtottam fel.- Fel voltam rá készülve, de még is rossz így. Mindent. Tényleg szószerint mindent tudnak az emberről. Először nem hittem Batinak. De most már mindent elhiszek.

- Többségébe igazunk szokott lenni.-húzta meg a vállát a német lány.

- Tudom. Tudom Isa.-támasztottam meg a fejemet a kezemmel. A tollammal kezdtem el játszani és az asztal lapját bámultam közbe.

- Remélem rájöttél, hogy valakivel még beszélned kell.-szólalt meg egyszer csak a lány. Csodálkozva pislogtam rá így folytatta.- Heikkivel is beszélned kell, hiszen őt is bele keverhetik. A barátod volt.

- Igazad van…

41. fejezet

Leültem a nappaliba bögrémmel a kezembe és hatalmasat kortyoltam forró csokimból. Nem rég ébredtem és elég kótyagos vagyok még. Magam alá húztam a lábaimat miközben felsóhajtottam. Ma már készülődni fogok, hiszen utazok én is Magyarországra. Ki kapcsolódni akarok ezen a hétvégén, hiszen hamarosan dolgozni kezdek és tudom nem lesz egyszerű az elején. Tehát most a hétvégén bele megyek bármelyik buliba, és tudom, hogy még talán Fernandot is eltudom rángatni egyik este szórakozni, hiszen nem sokára születésnapja lesz és ezt meg kell ünnepelnünk mindenképpen. Azt is jól tudom, hogy a spanyol nem fog nekem nemet mondani. Bármit eltudok nála érni. A mobilomat nyomkodtam miközben csengettek. Nem nagyon akartam még látogatókkal foglalkozni, de biztosan fontos hamár eljött ide… És amúgy is. Kevesen tudják, hogy itt vagyok Madridba, hogy itt lakok. Mezitláb sétáltam végig a rövid folyosón miután a bögrémet a dohányzó asztaltalra raktam. Kitártam az ajtót és meglepődtem.

-Iker… Te hogy kerülsz ide?-csodálkoztam el. Mindenki másra gondoltam csak rá nem. Hiszen pár napja még Amerikába fotózták le.

- Szia Rosie. Bejöhetek?-kérdezett rá csendesen. Egy pillanatra elgondolkoztam majd hátrébb léptem és beengedtem. Iker gondosan kilépett a cipőjéből és velem együtt a nappaliba sétált.

- Kérsz egy forró csokit?-kérdeztem rá udvariasan.

- Nem… Igen…-vágta rá és elkerekedett a szemem.- Igen… Igen kérek.-javította ki magát.

- Biztos?-kérdeztem rá, hiszen már én sem voltam igazán biztos benne, hogy értette mit mondtam neki. A kapus bizonytalansága engem is azzá tett.

- Igen.-bólintott.-Igen kérek forró csokit.

- Rendben.-biccentettem lassan és a konyhába sétáltam. Megfontoltan cselekedtem… Nem akartam elkapkodni az italának elkészítését hiszen addig is azon gondolkozhattam, hogy mit keress itt… Vagy éppen mit akar tőlem. Hallottam, hogy követett engem. Hiszem megnyikordult a konyha asztal  melletti szék.

- Miért jöttél ide Iker?-bukott ki belőlem a kérdés. Láttam, hogy egy pillanatra elkerekedett a szeme, majd szabályozta arcizmait. Nyelt egy hatalmasat miközben elé tettem a bögrét.

- Beszélni akarok veled.

- Miről?-azt hiszem jelenleg rajtam volt a csodálkozás sora. Nem hittem, hogy akar tőlem bármit is azok után… Ami történt.

- Rosie miért csinálsz úgy mint ha nem lenne semmi féle közös témánk?

- Mert nekünk van olyanunk? Már mint közös témánk?-kérdeztem vissza. A pult mellé ültem én is. A pulton könyököltem miközben a lábaimat keresztbe raktam. A homlokán és a szeme körül megjelent pár ránc. Ilyenkor jövök rá, hogy azért mindig tapasztaltabb és megviseltebb mint a kortársai. Hiába csak focista mindenki sokat vár el tőle.

- Rosie…-sóhajtott fel miután kimondta a nevemet.- Miért vagy velem ilyen…-kereste a megfelelő szavakat.- Undok?

- Mert talán ezt érdemled?-kérdeztem vissza egy váll rándítás után.

- Ezt te se gondolod komolyan.-jelentette ki és megfeszült egész testében. Jó… Jó… Természetesen nem gondoltam komolyan én se amit mondtam. De ez valami védekező dolog volt.

- Nyaralni voltál vele.-motyogtam.- Mi pedig lefeküdtünk előtte… Iker…-kezdtem el beszélni cseppett össze-vissza.- Tudod te milyen… Iszonyatos lelkiismeret furdalásom van azóta is amikor beszélek vele?-háborodtam fel és talán hangosabban szóltam a kelleténél. De ez már több hete nyomja a lelkemet.

- De elhívtad Finnországba még is.-tárta szét a karjait. Ajkaimba haraptam, hiszen erre nem tudtam mit mondani. Igaza van a kapusnak… Elhívtam a barátnőjét Finnországba… Távol tőle. Távol Madridtól. Olyan helyre ahol tudok gondolkozni és nem befolyásol senki se.

- Az nem tartozik ide.-motyogtam végül és zavaromba a pult lapját kapargattam. Rövid idő alatt rájöttem, hogy túlságosan jó ember ismerő… és személy szerint sajnos túlságosan ismer. Túl hamar nyíltam meg előtte. Óvatosan nyújtotta ki felém a kezét és érintette meg az arcomat. Végre már nem a gránit lapot bámutlam… Felnéztem rá, miközben még mindig az arcomon pihent a keze. Ahogy a hüvelykujjával megcirógatta a bőrőmet elmosolyodtam. Teljesen őszintén mosolyogtam rá.

- Ez a mosoly…-kezdett el beszélni, mire én lefagytam. Azt hiszem ez a legtökéletesebb szó a reakciómra.

- Baj?-fogtam meg a csuklóját. Talán ebben a helyzetben túlságosan is pánik reakciónak tűnik a reakcióm. Nem akartam, hogy elhúzza tőlem a kezét. Jól esik, hogy hozzám ér… És ahogy mosolyog.

- Dehogy baj. Sőt… Tetszik… Ez egy boldog mosoly Rosie.

- Boldogabb.-javítottam ki.- Boldogabb, mint amikor megismertél… Hiszen akkor…-hápogtam, majd arra döntöttem ki mondom hangosan. Amúgy is. Iker tud mindent.- Az abortusz után nem voltam igazán toppon… Az életem teljesen darabokra volt… Mert felelőtlen idióta hiszékeny picsa voltam.

- Butaságokat beszélsz.-csóválta meg a fejét. Elmosolyodtam rajta és ahogy áthajoltam az asztalon megpusziltam az arcát. Megfogadtam igaz, hogy nem soha… De soha többet nem dőlök be neki. Hogy a barátságom fontosabb Natyval… Bár be kell vallanom, hogy ha megtudná azt ami történt megutálna… és talán ez a legfinomabb kijelentés.

- Mi jár a fejedben Rosie?-szólalt meg hiszen látta elkalandoztam. Csak felnéztem rá és megráztam a fejem.

- Nem fontos.

- Dehogy nem.-jelentette ki határozottan.

- Velem nem kell diktátornak lenned.-támasztottam meg a fejemet a kezemmel.- Légy az a csapattársaiddal de velem ne.

- Rosie…-sóhajtott fel.- Mi jár a fejedben?

- Hogy el kellene menned.-nyögtem ki.- El kellene menned.

- Rosie…-pánikolva nyögte ki szinte a nevemet.- Kérlek.

- De nem tudlak kidobni.-ráztam meg a fejem.- Nem tudlak sajnos.

Visszamentünk a nappaliba hiszen kényelmesebbnek mondható a kanapé, mint a pult melletti bár székek. Megkért, hogy meséljek arról milyen munkát is kaptam… és nem kellett kétszer kérnie… Meséltem neki készségesen. Úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva. Csak mondtam és mondtam. Szinte már fecsegtem mint egy kislány. Az üres bögrémet a dohányzó asztalra tettem és egy párnát tuszkoltam a hátam mögé. Összenéztünk Ikerrel, hiszen nem szólalt meg hiába is vártam a következő kérdést. Elmosolyodtam, majd a hajamat piszkáltam.

-Jobb lenne ha elmennél Iker.-ismételtem magam sokadjára, de úgy tűnt a kapus meg se hallotta. A lábaimat az ölébe húzta és megcirógatta a lábfejemet és a tetoválásomon is végig húzta az ujjait.

- Nem fogok elmenni hiába akarsz minden áron elzavarni.

- Nem minden áron akarlak elzavarni.-csóváltam meg a fejem.- Csak… a javadat akarom.

- Az nem a javam, hogy ha kidobsz.

- És a menyasszonyod…

- Istenem Rosie…-nyögött fel.- Már megmondtam, hogy nem a menyasszonyom… és szándékomba sincs megkérni a kezét.

- De mi lesz ha igen?-kérdeztem vissza reflexből.

- Nem hiszem, hogy ez megváltozna valaha.-rázta meg a fejét. Homlokomat ráncoltam cseppet értetlenül és közelebb húzódtam hozzá.

- De szereted…

- Megmondtam, hogy nem… Sose igazán.

- Attól vele vagy… Vele voltál nyaralni. Csókoltad… Láttam a képeket Iker. Láttam a fotókat.-ráncoltam a homlokomat és lesütöttem a tekintetemet. Zavart, hogy rosszul esett az amit láttam… és az is, hogy lelkiismeret furdalásom van azok után ami Dél-Afrikába történt. Nehéz. Nehéz úgy a szemébe néznem a lánynak, hogy ne érezzem magam rosszul… Hiszen támogatott… és a barátom lett. Megbízik bennem.

- Rosie…-húzott közelebb magához és megcirógatta az arcomat.

- Most akarod lebeszélni rólam a bugyit?-nyögtem fel és a vállamra hajtottam a fejemet.

- Dehogy.

- A-ha… Dél-Afrikába már sikerült.-forgattam a szemeimet és elnevettem magam végül. Szerencsére Iker is vette a lapott, hiszen halkan kuncogott. Az arcomból kiseperte a hajamat és a fülem mögé tűrte. Éreztem az illatát, ami elég sokszor eszembe jutott az elmúlt időszakban. Megcirógatta az arcomat újra és én csak kíváncsian pislogtam rá. Elmosolyodott és mire észbe kaptam megcsókolt. Ledöbbentem egy pillanatra, de még is viszonoztam. Óvatosan tapadt ajkaimra. Finom… Talán ez a legjobb kifejezés… Nem leteperni akar azt hiszem. Elhittem amit mondot. Óvatosan csúsztam az ölébe és a hajába túrtam. A homlokomat az övének támasztotta és hatalmasat sóhajtottam.

- Mi az Gyönyörűm?-érdeklődött a kapus miközben átkarolta a derekamat.

- Semmi.-ráztam meg a fejem.

- Akarod, hogy elmenjek még?

- Nem… Egyáltalán nem akarom.

***

Utolsó pár nap szabadságomat már Madridba töltöttük, hiszen Ikernek már szponzori megjelenése volt és visszaszokatólag az edzőközpontba is elment…Hiszen hamarosan a szezon előtti orvosi vizsgálaton is részt kell vennie és azt hiszem ilyenkor már a többiek is meg-megjelennek a pálya közelébe. Be kell vallanom erőteljesen unatkoztam Navalacruzba egyedül ezért magamra vettem a motoros bőr ruhámat és felültem a Ducatimra. Tudtam, hogy Iker későn fog haza érni így nem idegeskedtem.  Nem hagytam üzenetet, hiszen terveim szerint én úgy is hamarabb haza fogok érni. Bejártam a várost. Sodródtam a forgalommal amikor eszembe jutott egy hely… Körül tekintve a kereszteződésbe fordultam el balra és keztem el újra húzni a gázt. Tudom, hogy ha jelen pillanatban lefotózna egy rendőr tuti megbüntetne. Alig fél óra múlva parkoltam le a szülői házam előtt. Leszálltam a motorról és a bukósisakomat a kormányra raktam. Mosolyogva indultam el a kis kapu felé ami szokás szerint nem volt bezárva. Tudtam anyu dolgozik így nem a ház felé indultam hanem a garázs felé, ahonnan most is kiszűrődött a hangos rock zene… Apa káromkodása…Ahogy kinyitottam az ajtót, hangosan megnyikordult így apa azonnal felfigyelt rám.

-Szia. Azt hiszem rájöttem arra, hogy kitől tanultam ezeket a szép válogatott káromkodásokat.-húztam meg a vállam mosolyogva.

- Kicsikém.-törölte meg a nadrágjába az olajos kezét és magához ölelt.

- Hogy vagy?-mosolyogtam rá.

- Jó itthon lenni. Anyu?

- Dolgozik.-húzta meg a vállát lazán. Kikapcsolta a rádiót ezek után és a házba terelt. Először alaposan kezet mosott így én kicsikét lentebb tudtam öltözni. Sisakomat és a gerincvédőmet a sarokba helyeztem és a hajamat leengedtem. A szekrényhez léptem és kávét kezdtem el készíteni, hiszen tudtam apa is imádja.

- Milyen volt a nyaralás Kicsikém? Hogy-hogy egyedül jöttél?-jött vissza immár tisztán apa.

- Nagyon jó volt. Kikapcsolódtunk… A körülményekhez képest csendes volt.

- De gondolom láttad a képeket.

- Persze.-nyögtem fel.- Sajnos. Azonban gondoltuk, hogy ezzel jár majd minden… Köszönöm.-mosolyogtam apára, aki elém rakta a bögre kávét és helyett foglalt közben az asztal másik oldalánál pontosan velem szemben.

- Egészségedre. És most Iker hol van? Azt hittem ezt az utolsó egy-két órát együtt töltitek még.

- Tudod, hogy van ez. Madridba érve minden úgy is visszatér a régi kerék vágásba. Jelenése volt egy interjún és még a központba is meg kellett jelennie.

- És te utazol Magyarországra?

- Persze.-vágtam rá azonnal mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.- És a hétvége után elutazok Finnországba.

- Finnország? Kislányom ugye nincs…?

- Nyugi apa. Semmi, de semmi köze sincs az utazásomnak Heikkihez. Rosie hívott el.

- Az a lány aki veletek szokott lenni a versenyhétvégéken?-kérdezett rá, de meg se lepődök rajta, hogy ennyire képbe van. Mosolyogva tűrtem a hajamat a fülem mögé.

- Igen ő az. Nagyon rendes… Apu… Eljöhetnél velem legközelebb egy versenyhétvégére. Ha lenne kedved hozzá? Akár az F1-be… Vagy akár a MotoGp-be.-tettem fel csendesen a kérdést.

- Ezt majd megbeszéljük jó?-mosolyodott el ő is.

- MotoGp hétvégére Javier is eljön.

- Most így akarsz rábeszélni arra, hogy igent mondjak?-nevetett fel.

- Természetesen nem.-védtem magam azonnal.

Kávézásunk közben toppant be az egyik szomszédunk, aki valami féle tanácsot akart apától a legújabb autó vásárlásával kapcsolatban. Tudtam ez nem lesz rövid beszélgetés, bár nem is türelmetlenkedek. Végig sétáltam a nappalin, ahol volt pár régi kép… Anyuék esküvőjéről… Apuról ahogy a kezében tartja a bátyámat pár naposan… A bátyám… Igen van egy bátyám, de személy szerint fogalmam sincs hol van jelenleg… Vagy éppen mit csinál. Hirtelen fordítottam el a tekintetemet a kiskori képéről és indultam el a lépcső irányába. Ahogy a lépcsőre léptem szinte hallottam anya hangját, hogy lekorhol azért mert a motoros csizmámba indultam fel az emelet felé. Sergio szobájába fordultam be, ahol természetesen minden tökéletes rendben volt. Tudom ez anya miatt van. Leroskadtam az ágy szélére és hatalmasat sóhajtottam. Sergio sose volt az a tipikus jó fiú… Kis korunkban sem. Egy ideig őt is érdekelte a motorozás és a sport, de utána jöttek a haverok és a balhék… Még is katona akart lenni, hiszen kiváló erőnlétben volt mindig, az esze mindig is vágott mint a borotva. Ami érdekelte pillanatok alatt meg tudta tanulni. Imádott olvasni… Nem tudjuk mibe keveredett… Sose kaptunk rá magyarázatott de kimondatlanul is tudjuk mind a hárman… Valami piszkos ügyletbe keveredhetett a hadseregnél hogy ha ilyen módon eltűnt az életünkből… Mint ha sosem létezett volna… Felpattantam az ágy széléről és a ruhás szekrényhez léptem. Ahogy kinyitottam az ajtót az hangosan megnyikordult. Sergio régi ruhái tökéletesen összehajtva helyezkedtek el a polcon. Van egy sejtésem, hogy anya feljár ide… Más nem sírni… Hiszen tudom szerett engem is, hiszen a lánya vagyok, de mindig is a bátyámat szerette jobban és tisztában vagyok vele, hogy Sergio is így érzett. Hiszen túlságosan hasonlítottak apával természetileg így nagyon sokszor tudtak összekapni. Akár a semmin is… Becsuktam a szekrény ajtót és kinéztem az ablakon. Teljesen ugyan az a látvány, mint több évvel ezelőtt. Valahogy úgy érzem anya tudja, hogy hol van Sergio még akkor is, ha erről semmit se mond…

…Pár óra múlva indul a repülőgépem Budapestre. Iker hanyat fekve terül el mellettem és halkon szuszog. Csak fejem alá gyűrtem a párnámat és figyeltem egy darabig. Eszembe jutott Ramos figyelmeztetése… Nem hiszem, hogy Ikerre gondolt. Hiszen ő nem olyan… Nem bántja az embereket tudom jól. Nyújtózkodott egyet a kapus és a takaró a derekáig csúszott le. Elmosolyodtam rajta és először nyomtam egy puszit a csupasz hasára és óvatosan kicsúsztam mellőle. A fürdőbe mentem, ahol összeszedtem magam. Hajamat kifésültem és visszasétáltam a felsőmért amit ott felejtettem.

-Szia.-szólalt meg Iker álmos hangon. Megfordultam hirtelen és elmosolyodtam.

- Szia. Felébresztettelek?

- Nem.-rázta meg a fejét.- Hova készülsz már?

- Reggelit akartam hozni neked.-jelentettem ki és közbe kinyújtotta felém a kezét. Mellé dőltem egy csók után.

- A reggeli rá ér.-közölte velem kicsit diktátorosan.

- Sose mondtál még ilyet.-forgattam a szemeimet. Halkan kuncogott és a hajamat kezdte el piszkálni. Kicsikét szorosabban húzódtam a mellkasára és néma csendbe hallgattam a szívverését.

- Mikor fogsz haza jönni akkor… Finnországból?

- Pár napról van szó. Vagy is szerintem. Csütörtök környékén szerintem haza jövök. Bár tudom akkor már elkezdődik a táborotok.

- De legalább biztonságban tudlak… Spanyolországban.

- Tudtommal Finnország nyugodt egy hely és nem lesz semmi bajom. Ráadásul Tommi és Rosie is a közelemben lesz.

- És Sebastian?-kérdezett rá csendesen.

- Nem hiszem, hogy Sebi szíves látott vendég Rosie családjánál.-sóhajtottam fel. Hümmögött valamit Iker, de nem értettem egy szavát se.

- És ha még is?

- Nem hiszem, hogy ott lesz, mivel nem szakított Hannaval és szabadságon lesz. Szerintem elmennek valahova kettesben.-húztam meg a vállam és hallottam, ahogy Iker gyomra „megszólalt”.- Éhes vagy még is. Csinálok reggelit neked.-tápászkodtam fel egy csók után…

…A repülőgép pontosan szállt le Budapesten. Átestem a megszokott ellenőrzéseken és a vállamra kaptam a táskámat és indultam el a kijárat felé. Meglepetésemre Sebastiant pillantottam meg a parkolóban egy kocsinak támaszkodva. A telefonját nyomkodta elmélyülten.

-Szia Sebi.-paskoltam meg a vállát ami miatt először nagyot ugrott majd szorosan magához ölelt.

- Szia Naty.

- Sebi. Nem kapok levegőt.-dünnyögtem félig nevetve.- Csak három hétig voltam távol.

- Nem baj. Elviszlek a szállódába.

- Azt hittem taxi fog rám várni itt.

- Igen… én vagyok a taxis.-vigyorodott el.

- Tommi? Rosie?-kérdeztem rá.

- Este jönnek.-húzta meg a vállát.

- Tehát már unatkoztál.

- Kicseszettül.-nyögött fel. Kacagtam rajta és megöleltem újra. Sebastian gondoskodóan zárt a karjai közé és puszilta meg az arcomat.

- Nyugi. Most már itt vagyok. Legalább én itt vagyok. A többiek is jönnek nem sokára.

- Szerencsére.-sóhajtott fel és elvette tőlem a táskámat. Gondosan berakta a csomagtartóba azt, majd mi is helyet foglaltunk a kocsiba. Sebastian már ismerte a járást a városban. Sokáig nem szólaltam meg. Be kell vallanom eszembe jutottak Iker szavai.

- Mit fogsz csinálni a szünetbe Seb?-bukott ki belőlem a kérdés. Láttam a barátomon, hogy egy pillanatra elcsodálkozott miközben lassan megállt a piros lámpánál.

- Elmegyünk Hannaval nyaralni.

- Biztos vagy benne?

- Mibe ne lennék benne? Hanna a barátnőm… Elméletileg…-motyogta el a mondata végét.

- Elméletileg.-ismételtem szavait.- Rosieval ugye…?

- Rosie Isa házi bulija óta hozzám se szól szinte. Haragszik… Gyűlöl…

- Haragudni talán haragszik… De nem gyűlöl.-ráztam meg a fejem.

- Tudod jól, hogy igazam van.-forgatta szemeit.

- Ha igazad lenne nem estetek volna egymásnak a fürdőben.

- Naty…-nyögött fel és egyesbe tette a sebváltót majd lassan elindult.

- Sebastian tisztában vagyok azzal, hogy ha nem toppanok be tuti szexeltek ott… Ott a fürdőbe.-közöltem vele. Csettintett egyet az orrom előtt.

- Térj vissza a való világba Natalien. Ne azon álmodozz, hogy ki kivel szexelt volna egy fürdőszobába.

- Álmodozni csak szabad.-húztam meg a vállam.

- Rólam álmodozol?-kérdezett vissza kacagva.

- Nem. Csak egy jó szexről.

- Három hétig a lovagoddal voltál. Nem hiszem, hogy nem szexeltetek egy jót.-nevetett még mindig.

- A jóból sosem elég.-zártam le a témát kicsikét elpirulva.

40. fejezet

Vasárnap este van már és kedden utazunk tovább San Fransiscoba. Ikernek megesküdtem, hogy nem fogom megnézni Alvaro versenyét hiszen nagyjából hajnali egykor lesz. Már több órája fekszek álmatlanul a barátom mellett. Óvatosan cirógatom a karját ami a derekamon pihen. Elég sokat alszik mostanában, de rájöttem az elmúlt másfél hónap feszült hajtás után ez csak természetes. Kinyúltam óvastosan a mobilomért ami az éjjeli szekrényen hevert és megnéztem mennyi az idő. 0 óra 55 perc… Tehár közel öt perc múlva rajtolni fognak. Ha eddig nem tudtam elaludni ezek után se tudok… Így egye fene. Óvatosan kicsúsztam Iker mellől, hogy ne ébresszem fel. Betakartam és halkan kisétáltam a hatalmas nappaliba. Török ülésbe telepedtem le a kanapéra és kapcsoltam be a tv-t.  A verseny pontban egykor elkezdődött. A rajt elég simán ment, hiszen senki se esett el. A Repsol Hondás Dani, Ducatis Casey Stoner és a Yamahás Lorenzo álltak az élen és mindenki tudta, hogy itt bármi megtörténhet még. Nyolc kör telt el, amikor Randy-t mutatták, akit hirtelen ledobott a motorja. Csak az volt a gáz, hogy fel felé repült a francia és úgy csapódott neki az aszfaltnak. A többiek pedig mögötte szorosan jöttek így esélyük se volt arra, hogy észre vegyék vagy éppen kikerüljék a repülő franciát. Először a zöld-fehér motoros Espargaro érkezett meg, aki neki ment Randy lábának, majd hatalmasat esett ő is. Lorisnak volt ideje elrántani a kormányt és ezzel elkerülte az ütközést, de Alvaronak nem. Átbukfencezett az előtte fekvő motoron és fenékre esett. Úgy tűnik ő úszta meg a legkönnyebben. Randy és Espargaro is a földön maradtak. Ráadásul a Honda ki is gyulladt…Lendült a piros zászló és félbe szakították a versenyt… Természetes volt, hogy szinte azonnal megszakították a versenyt… Égő motor… Két aszfalton maradt motoros.

Újra indították a versenyt, természetesen a két spanyol és a francia versenyző nélkül. Bár igazából jelenleg csak egy dolog érdekel, hogy Alvaro ténylegesen megúszta komolyabb sérülés nélkül. A mobilomat szorongatva bámultam a tv-t továbbra is és szinte a leintéssel egy időben kaptam egy sms-t. „Jól vagyok! Ne izgulj! Pihenj tovább: B”

-Mint ha ez olyan egyszerű lenne.-dohogtam magam elé.

Végül is az alacsony spanyol nyert…azaz Pedrosa, Lorenzo és Stoner előtt. A lábtöréséből ezen a hétvégén visszatérő Valentino pedig negyedik lett. Dani egy csillagos spanyol mezbe lépett fel a dobogó tetejére. Ezzel tiszteleg a gesztussal tiszteleg a válogatottnak. Ahogy vége lett az interjúknak is olyan óvatosan próbáltam visszabújni az ágyba, ahogy sikerült ki is másznom. Éppen elhelyezkedtem és már szinte megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor Iker megszólalt.
- Ki nyert?-rekedtes volt a hangja, de tudom már akkor észrevettem, hogy nem vagyok mellette amikor kimásztam az ágyból.
- Dani.-válaszoltam csendesen de ő már a derekamat átkarolta és a nyakamba fúrta az arcát. Szerintem már alszik is. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és hunytam le a szemeimet. Szinte azonnal elaludtam én is…

***

Hanna Németországba maradt pedig megígérte, hogy eljön hozzám Svájcba és pár napot együtt tudtunk volna tölteni mielőtt elutaztam volna Magyarországra. De természetesen… Szinte mostanában szinte természetes módon iskolai programja közbe szól. Kivettem a fülesemet a fülemből és lassítottam futásba… Elfáradtam már így leroskadtam az utamba kerülő padra. Természetesen Kimi lusta volt ahhoz, hogy velem jöjjön. Tommi pedig még Londonban van… Rosienál. Tudom a lány direkt kerül mostanában. Meg is értem… Hiszen bántottam… Megbántottam. Gyereket várt tőlem, de meghozott egy döntést amiben támogatnom kellett. Pedig azt hiszem szerelmes vagyok a lányba… De túlságosan ragaszkodok a megszokott dolgokhoz… Ragaszkodok Hannahoz is, pedig már rég nem érzem azt amit kellene.

-Sebastian.-szólalt meg Heikki pár lépésnyire tőlem.

- Hát te?-csodálkoztam el őszintén.

- Csak ideszoktam járni edzeni.-húzta meg a vállát a finn versenyzőtársam.- Leülhetek?-mutatott a padra és én bólintottam. Pár pillanatig jobban megtudtam nézni. Megtörtnek és igazából kialvatlannak tűnik Heikki. De pár hete már tényleg ilyen állapotban van.

- Persze. Hogy-hogy egyedül vagy?

- Általában egyedül edzek. De te? Tommi?

- Londonban van… Vagy Finnországban. Annyi a lényeg, hogy a családjánál.-húztam meg a vállam. Talán túlságosan kedvetlen voltam.

- És Rosie?-kérdezett rá, mire a szemem kikerekedett.

- Honnan?

- Sebastian senki se hülye… és amúgy egyszer láttalak benneteket Ausztráliában a folyosón csókolózni. Gondoltam nem a szájon át lélegeztetést mutatod be neki.-rántotta meg a vállát lazán, mire csak hápogni tudtam. Tényleg hápogtam mint egy kacsa.

- Most mi van?-tárta szét a karját tanácstalanul.

- Mindenki tudja?

- Túlságosan ismerjük már egymást. Hiába akarjuk rejtegetni.

- Tudom.-nyögtem fel.

- Tehát te és Rosie?

- Jártunk… Vagy is…

- Vagy is kavartatok miközben Hanna várt rád itthon.-fejezte be legtökéletesebben a mondandómat.

- Igen. Igazad van.-bólintottam és felsóhajtottam. Túlságosan igaza van a finnek. Utálom őket ilyen szempontból, hogy így kiismerik az embert.

- Csak bele szerettél igaz?-bukott ki hirtelen belőle a kérdés. Elkerekedett a szemem, de nem tudtam válaszolni neki. Ha kimondom hangosan még fájdalmasabb lenne a beismerés mint gondolnám. Persze, hogy szeretem csak hát gyáva voltam. Rosie pedig…

- Rosie tovább lépett… Azt hiszem tovább lépett.-feleltem csendesen.

- Az lehetséges… Hiszen Rosie gyönyörű fiatal és különleges lány. Van lehetősége a tovább lépésre. Neked is lenne ha bátor lennél.

- Te se vagy bátor.-szúrtam oda, hogy ne kötözködjön tovább. Heikki torkán akadt minden szó és kínjába fészkelődni kezdett mellettem a padon.

- Ezt nem értem mire mondod.-nyögte ki végül.

- Heikki láttam, hogy rohantál el a döntő után. Naty…

- Naty csak a barátom.-hangoztatta cseppet se maga biztosan. Elhúztam a számat egy sunyi mosolyra. Azt hiszem bele találtam a tutiba. Felhorkantott csak és elfordította a tekintetét. Nem fogom ennyibe hagyni ezt a beszélgetést. Tisztába akarok lenni a barátnőm életével, hogy ha baj is lenne megtudjam oldani. Egyszer már hagytam tönkre menni Naty életét és hagytam, hogy elszökjön.

- A barátok nem így viselkednek.

- Sebastian nekem menyasszonyom van. Catherine otthon vár rám.-pattant fel a padról és tudtam, hogy menekülni akarna.

- Te is tudod jól, hogy ez csak egy kifogás. Egy ócska ki fogás. Mert ha nem éreznél semmit nem így reagáltál volna. El akarsz menekülni? Menj! De attól szereted Naty-t. Leginkább ezzel bizonyítod.

- Szeretem… Jó tényleg szeretem.-nyögte ki.

- Ohh…

- De boldognak tűnik a focista mellett… Csak hát… Ahogy Silverstoneba megjelent… Minden olyan volt mint régen. Pontosan az a lány állt előttem akibe bele szerettem.

- Heikki…-próbáltam valami olyasmit mondani amivel neki lenne könnyebb, de nem igazán tudtam mondani neki bármit is.- Pontosan olyan Naty mint régen. Akkor is olyan volt amikor szőke volt a haja… Ugyan az a bolondos lány… Imádja a motorokat… Bármit megtesz a barátjaiért…

- Sebastian…

- Bármit megtesz a barátaiért… És meg is tud bocsátani a barátainak akik hibáznak…

- Elég!-csattant fel és csendbe maradtam. Összenéztük és inkább nem folytatom tovább. Kölcsönösen egymásba rúgtunk az okoskodásunkkal és jobbnak láttam, hogy ha ezek után inkább nem mondok semmit se. Zenélt a mobilja és idegesen rángatta elő a melegítője zsebéből a készüléket. Azt hiszem csak sms-t kapott, hiszen nyomkodott valamit és visszatette az előző helyére a telefont.

- Mennem kell.-tájékoztatott róla.

- Rendben… Azt hiszem nekem is.-sóhajtottam fel. Lassan tápászkodtam fel a padról.- Amúgy Heikki…

- Igen?-nézett rám csodálkozva.

- Naty ott lesz velünk Magyarországon. Beszélj vele. Bármikor… Bármiről.

…Holnap este indulunk Magyarországra és Naty emailje szerint ő másnap reggel érkezik meg. Korán reggel van és tudom Tommi is lassan rám töri az ajtót, hogy idege elkezdenünk a napi edzést. Hallom ahogy a konyhába szöszmötöl. Biztos a kávé főzővel bajlódik. Mióta Heikkivel beszéltem azaz időszak jár a fejemben. Milyen volt akkor az életünk… Ahogy megismertem a spanyol lányt rögtön tudtam, hogy lázad minden ellen ami hétköznapi… és mindig annak az ellenkezőjét akarta csinálni/és csinálta is meg mint amit elvártak tőle. Hiszen nem egyszer esett meg az, hogy ha azt mondták neki menj balra ő csak azért is jobbra ment. Aztán jött Heikki és úgy tűnt Naty lenyugszik. Hirtelen megváltozott és most már többségében neki kellett engem felügyelni és nem fordítva. De ilyenkor bizonyítja a sors, hogy nem olyan kegyes. Jött az a hülye baleset és a régi Naty-t elveszítettem, de az újat is…. Eltűnt… Egyik napról a másikra és nem tudtunk mást tenni, mint a rendőrségen bejelenteni. Ők pedig nem mondtak semmi mást, hogy várnunk kell. Türelmesen várnunk. De még is három nappal ezután késő este kaptunk egy hívást. Fáradjunk be a kapitányságra és azonosítsunk egy ismeretlen személyt. Abban a pillanatban egy világ dőlt össze bennem. Fogalmam sincs Isabel és Rosie nélkül hogyan tudtam volna ezt végig csinálni. Hiszen rettegtem attól, hogy a legrosszabbal találom magam szemben…  Amikor év elején összetalálkoztam Nataliennel a kínai paddockban hirtelen mérges lettem, de utána nem tudtam leginkább, hogy mihez kezdjek. Anyu mindig azt mondogatta nekem, hogy a legjobb megoldás a megbocsájtás és rájöttem nagyon is igaza van. Mióta újra itt van és kialakult a csapatunkban egy hármas Natyval és Tommival boldogabb vagyok, mint bármikor. Tudtam, hogy Naty is boldog attól, hogy eleinte nem árulta el, hogy kivel is jár. Azonban amikor megismertem Ikert kicsit megnyugodtam. Hiszen egész normális pasinak tűnik Casillas.

Kimásztam az ágyből és úgy gondoltam csatlakozok Tommihoz. Ritkán iszok kávét, de most az egyszer megengedhetek magamnak ennyi bűnözést. Ahogy megjósoltam az edzőm a konyhapultnál ücsörgött és a mai újságot lapozgatta miközben hatalmast kortyolt a fekete nedűből.

-Jó reggelt.-léptem a konyhaszekrényhez és vettem ki a saját bögrémet. Majd felkaptam a kiöntőt és öntöttem.

- Neked is… Mióta kávézol?-kérdezett rá azonnal.

- Tommi ne atyáskodj korán reggel.-nyögtem fel.- Csak egy kis kávé. Alig aludtam valamit.

- Mi történt? Baj van?

- Semmi gond.-ráztam meg a fejem.- Csak túl sok minden járt a fejemben. A vb-vel kapcsolatban… Meg a többiekkel.

- Többiek?

- Lényegtelen.-legyintettem és a sport rovatott elhúztam előle. A finn csak összeráncolt homlokkal bámult rám. Tudom jól, hogy jelen pillanatban nem igazán érti, hogy mit akartam kinyögni.

- Ugye tudod, hogy nekem bármiről beszélhetsz? Tőlem nem tudja meg senki se.

- Tudom, hogy agytúrkász is tudsz lenni, de nincsen szükségem rá.-ráztam meg a fejem és lapoztam egyet az újságban. Egy egész oldalas cikk fogadott arról, hogy a spanyol válogatott tagjai hol is töltik jelenleg a szabadságukat. Natyékról is volt három-négy kép és egy rövidke kis szöveg is.- Rosie eljön Budapestre?-kérdeztem rá miután elolvastam a cikkrészletet.

- Persze.-biccentett.- Péntek reggel érkezik, mert még van egy-két dolga a gyakorlata miatt.

- Gyakorlat?-csodálkoztam el.

- Szakmai gyakorlata lesz a suli miatt.

- És már tudja, hogy hol lesz?-kérdeztem rá. Mióta a lány kerül igazából nem sok mindent tudok róla. Bár valahogy el kell érnem, hogy Budapesten szóba álljon velem.

- MotoGp csapatnál.

- Ohh…-nyögtem ki nem túl értelmesen. Csalódtam… Hatalmasat csalódtam, hiszen hónapokkal ezelőtt Rosie elárulta nekem, hogy a RedBullnál akarja letölteni a gyakorlatát. Tisztában vagyok vele, hogy ez miattam nem történik meg…