25. fejezet

Sziasztok! 

December 30-án volt a blog sokadik születésnapja. Kicsit megkéstem a szülinapi résszel. De most itt vagyok :) Szeretném megköszönni Minden Olvasómnak aki kitartott mellettem, még így az újra kezdés után. Emellett szeretném megköszönni Dórikának és Vivian Leite-nek is a támogatást és a segítséget :)

Puszi:

Kira

Szombat reggel van és egyedül ballagok a lakókocsiktól a paddock felé és elmélyülten nyomogatom a mobilomat. Számolgatok… Tervezgetek, hogy minél többet tudjak Ikernek mondani este, hiszen tegnap rákérdezett van-e már konkrét tervem. Még nincs. Megint csak ennyit tudtam kinyögni. Még nincs… De a következő napokban mindent elintézek. Hallottam, hogy egy robogós jön mögöttem, de úgy voltam vele ha akar ki akar kerülni, azonban legnagyobb meglepetésemre rám dudáltak.

- Menjél már.-morogtam fél hangosan, de megint ledudáltak.- Elférsz mellettem, nem?
- Szia Naty.-hallottam meg egy ismerős hangot és nevetést, így megfordultam. Elmosolyodtam.
- Toni bocsi. Nem hittem, hogy te vagy az.-ráztam meg a fejem. A spanyol Toni Elias állt/ült előttem a csapata robogóval. Tavalyi évig a MotoGp-ben versenyzett, de mivel nem kapott szerződést erre az idényre így az új kategóriában kényszerült, azonban kijelenthetem megérte. Legesélyesebb a vb címre. Vannak ellenfelei, de szerintem ha kiegyensúlyozott marad a szezon során tényleg megnyerheti a világbajnoki címet.

- Semmi baj. Elvigyelek?-kérdezett rá.
- Ha megteszed?-válaszoltam reflexszerűen ami miatt újra kinevetett.
- Persze. Pattanj fel és kapaszkodj.-húzódott kicsikét előrébb jelezve, hogy foglaljak helyett mögötte. Mivel nem volt kedvem sétálni ebben a hideg időben így felültem mögé.
- Száguldozz a pályán inkább.-kapaszkodtam, hogy a mellkasán pihent meg a kezem.
- Mi újság mostanában?-érdeklődött pár pillanat után. Már a paddock területén jártunk.
- Semmi érdekes. Munka munka és munka.-magyaráztam neki, miközben elhaladtunk a Yamaha csapat mellett.
- Nem gondolod, hogy Valentino nélkül kicsit más most egy hétvége?-mutatott a japán gyártó boxa felé és a tekintetemet annak irányába fordítottam. Eszembe jutott, hogy mi történt Olaszországban… A szabadedzésen bukott egy hatalmasat a sokszoros világbajnok és szenvedett lábtörést… Karrierje során most először esik meg vele az a „szégyen”, hogy futamot-futamokat kell kihagynia.
- De…-bólintottam.-Nekem hiányzik. Tisztelem, mert nagy múltja van.
- Én is tisztelem. Sokaknak a példaképe akarva akaratlanul.-sandított hátra Toni.
- És veled mi újság?-mosolyodtam el.
- Élvezem az új lehetőségeket.-magyarázta, miközben kikerültünk egy csapat pit girlt, akik a hideg idő ellenére falatnyi rövid nadrágban és 10 centis sarkú cipőben tipegtek. Harsányan felnevettek amivel szerintem a versenyzők figyelmét akarták fel kelteni. Toni férfi ide vagy oda, de nem is figyelt rájuk. Igen… Az évek és a rutin… Bati is ilyen. Egyszerűen nem igazán figyelnek az ilyen nőkre.
- Érthető. Én szurkolok neked.-mosolyogtam rá, miközben lassan megérkeztünk a Suzuki motorhomejához. Láttam Rosiet, ahogy két szerelő fiúval trécselt. A férfiak ámuldozva figyelték a finn lányt és néha-néha elmosolyodtak.
- Köszi. Hallottam, hogy néha kijártok motorozni a barcelonai ringre.
- A néha a legjobb kifejezés erre. De mostanában már nem jut időnk rá. Bati lesérült, nekem meg ott a másik munkám is.-megérkeztünk a Suzukihoz. Leszálltam a robogóról és hátráltam egy lépést.
- Köszönöm a fuvart és ha nem beszélnék sok sikert a hétvégéhez.
- Nektek is Naty.- intett nekem és egyszerűen kikerült. Csak megálltam az ajtóban és intettem Rosienak. A lány azonnal észre vett és elbúcsúzott a fiúktól. Adott két puszit üdvözlésként.

- Azt hittem sose érsz ide.-korholt le.

- Bocsánat.-húztam meg a vállamat.- Alvaro nem ébresztett fel.

- Tudom. Mondta, hogy hagyott aludni. Már a mérnökével beszél.-terelt a pulthoz a lány és már rendelte is a kávémat.

- Vele kellett volna jönnöm.-dünnyögtem.

- Nem baj. Pihenés rád fért.-mosolygott rám. Lassan kortyolgattam a kávémat és hallgattam ahogy Rosie arról fecsegett nekem, hogy milyen tervei vannak ma estére. Hogy elmehetnénk egy kis klubba inni pár pohárral és meghallgatni egy koncertet.

- De nem hiszem, hogy Alvaro velünk jöhet.

- Nem baj. Tartunk egy csajos estét. Van kedved hozzá?-kérdezte izgatottan a finn lány, miközben Alvaro levágta magát mellénk a semmiből.

- Csak tud elrángatni Natalient a gép elől. Tudod naponta kell udvaroltatnia Ikerrel.

Mind a ketten meglepődve pislogtunk Alvarora, aki csak megvonta a vállát.

- Tudok olyat, amivel megtudom győzni.-vigyorodott el Rosie.- Egy pohár vodka… és pár jó pasi…

- Rosie…-prüszköltem bele a kávémba ami miatt természetesen mind a ketten kinevettek…

…Reggeli után az idő rohamosan telt és már a harmadik szabadedzésre kellene összpontosítanunk. Rosie 

valahol a paddockban… Bati már bőrruhában ücsörög mellettem és arról fecseg, hogy úgy tudja Isabel is itt van a helyszínen, hiszen az egyik kollega nőjét helyetesíti. Elég szótlan vagyok jelenleg, hiszen sokadik próbálkozásra se tudtam elérni Ikert. Egyszerűen ki van kapcsolva és ez még inkább elrontotta a kedvemet.

- Gyere ide.-szólalt meg Alvaro és közben kinyújtotta felém a kezét. Azonnal elfogadtam a gesztust és egy székkel közelebb ültem hozzá. Átkarolta a vállamat és így kicsikét hozzá bújtam.

- Hiányzik nagyon.-dünnyögtem.

- Elhiszed nekem ha azt mondom, hogy hamar újra láthatod őt?

- Nem.-feleltem őszintén mire ő csak felnevetett.- Assenbe is veled megyek ha nem baj?

- Miért lenne baj?-csodálkozott el.- Ez csak nekem jó.

- Ez gonosz volt.-csaptam meg a combját, amin csak kacagott.

- Tudom.-húzta meg a vállát ártatlanul.

- Eljössz velem Isa lakásavatójára?-pillogtam rá hatalmas szemekkel, mire ő csak homlokon puszilt óvatosan.

- Meg se kellett volna kérdezned. Elkísérlek nyugi.

- Köszi.-öleltem meg hirtelen…

…A sajtóközpontból sétáltam vissza a Suzuki csapata felé amikor szembe találtam magam Isaval és Nickyvel. Vidámnak tűntek, hiszen hangosan kacagtak… Lassítottam a lépteimen.

- Sziasztok!-szólaltam meg mosolyogva.

- Naty…-örült meg nekem az amerikai.- Tudod milyen fantasztikus barátnőd van? A spanyol tv interjút csinált volna velem és valami kezdő riporter csaj jött oda hozzám, aki egyszerűen baparázott mert elfelejtette a kérdéseket. Kezembe nyomta a mikrofont és elrohant. Isa pedig egyszerűen odaállt és lezavarta az interjút, hiszen nem mellékesen mind ez élő adásban történt.
- Ez semmiség volt Nicky. Ez a munkám, csak eddig kamera nélkül.-vont vállat a barátnőm, de tudom, hogy azért jól esik neki a dicséret. Főleg, hogy mostanában neki se tökéletes az élete.
- Oda kellett adnod a telefonszámodat is.-kotyogta az amerikai motoros úgy mint ha Isa ott se lenne.
- Nem érdekes.-legyintett Isa és felém fordult.- Akkor eljössz a lakásavatóra?

- Igen… És ha nem baj akkor Alvarot is hozom? Utána úgy is megyünk Assenbe.

- Tudod, hogy nem zavar.-ölelt meg a lány.

- Köszönöm. De most megyek. Már biztosan vár rám. Sok szerencsét Nicky. Te pedig vigyázz magadra Isa.-intettem neki…

…Reggel amikor felébredtem már világos volt a szobában. Nem aludtam egész jól, így nem csodálkozok azon, hogy úgy érzem magam, mint akin egyszerűen átgyalogoltak. Fáj a fejem… Minden porcikám kimeredt… Nem nagyon akartam kikászálódni az ágyból, így összeszorítottam a szemeimet és a kis párnát, de még a takarót is. A mozdulataim után kuncogtak körülöttem.

- Szerintem ébren van.-ismertem fel Rosie hangját.
- Csikizzük meg a talpát és akkor kiderül.-adott ötletet Alvaro és ahogy ismerem meg is tenné.
- Meg ne próbáljátok.-morogtam, de meg se mozdultam.
- Mennünk kellene.-bizonygatta Bati és hallottam, ahogy közelebb lépet. Ki kukucskáltam a takaró alól és most már észre vettem Rosie-t, ahogy a falnak támaszkodik karba font karokkal, de az arcán ott volt egy sunyi mosoly
- Ne gyere közelebb Bati!
- Mert mi lesz?-érdeklődött, de már el is kapta a bokámat és hiába visítottam segítségéért, én jártam rosszul. Nevettem és már végül levegőt is alig kaptam.
- Kijátszottátok magatokat?-lökte el magát Rosie a faltól.
- Azt hiszem igen.-sóhajtott Alvaro és mellém feküdt ruhástól, én pedig próbáltam minél kisebbre összehúzni magam.
- Mennyi az idő?-érdeklődtem csendesen.
- Hét óra. Ideje lenne kimásznod az ágyból.
- Rendben. Adjatok negyed órát.
- Se több, se kevesebb. Mert visszajövök és még jobban megjárod.- fenyegetett meg nevetve a motoros barátom, miközben elindultak az ajtó felé.
- De nagy szád van.-kiabáltam utána…

…Este kilenc óra körül jár már az idő és az ablakon bámulok ki… Szakad az eső, de most már nem bánom. Vége a versenynek és már Alvaro sincs veszélyben. Rosie visszament a fővárosba. Megígérte, hogy jelentkezni fog, hiszen élvezte a hétvégét… Ja… És vagy ezerszer megköszönte mind a kettőnknek, hogy elhívtuk ide. Megcsörrent a mobilom és mosolyogva nyújtózkodtam érte.

- Szia Kicsim.-szólaltam meg.

- Szia Édesem. Mi újság? Hogy vagy?

- Fáradtan. De most már sokkal jobban mert hallom a hangod.-húztam fel a lábaimat és átkaroltam a szabad kezemmel.- És te?

- Hasonlóan.-nyögött fel. A hangja is erről tanúskodik és ilyenkor nagyon tudom sajnálni. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a legjobb legyen… Néha túlzásba is esik… De ezt ő is tudja.

- A szünetben… Ha elmegyünk nyaralni majd pihenünk.-mosolyodtam el, mire ő csak vidáman felnevetett.- Most mi az?

- Igazán bele élted magad.

- Jó reménykedni ebben… De tényleg… Komolyan.

- Akkor… Ha minden jól megy hetek múlva nyaralni megyünk?

- Ha rosszul alakulnának… Akkor is megyünk… Így is úgy is….-húztam meg a vállam.

- Te mindig tudod a választ.

- Ez alap.-nevettem fel.

- Mikor lesz még hétfő?-nyögött fel Iker és kényelembe helyeztem magam.

- Amikor itt… Honduras ellen remélem nem akarjátok ugyan azt játszani mint az első mérkőzésen?

- Nem az a célunk, hiszen nyerni kell… Nyerni jöttünk.-hosszas beszélgetésbe kezdtünk ezek után… Hiszen elmeséltem neki az egész hétvégét…

24.fejezet

Péntek délkörnyékén jár az idő és Rosieval a Suzuki vendéglátó egységében ücsörgünk és a szabadedzésről, és az előttünk álló versenyről beszélgettünk. Örülök, hogy a lány jelenleg ilyen jó hangulatban van. Mindenen nevet, ki van virulva, és azt hiszem az elmúlt időszakban valamennyit szedett magára, hiszen nem olyan sovány.
- Jól nézel ki Rosie.-szólalta meg miközben a kávémat kavargattam.
- Dehogy. Fodrászhoz kellene mennem és a műkörmöshöz, de jól érzem magam.
- Ez a legfontosabb nem?-tettem fel mosolyogva a kérdést, mire kibukott belőle egy jó ízű kacagás. Nem tudtam, hogy ez most jónak számít vagy sem, de egy apró mosoly újra megjelent a számon.
- Köszönöm Naty, hogy itt lehetek.
- Ezt ne nekem köszönd.-húztam meg a vállam.- De gondolom kell egy kis változatosság. Kikapcsolódás.
- Sokkal másabb, mint a Forma-1. De imádom ezt a pályát. Az egyik kedvencem. Forma-1-et is itt láttam először élőben.
- Én annyira nem szeretem, de ha gondolod robogóval kimehetünk a pálya széléhez.
- Komolyan?-láttam rajta, hogy tetszik neki az ötlet.
- Komolyan.-bólintottam.- Csak el kell hoznom még pár papírt a sajtó központból és utána indulhatunk ha gondolod.
- Szuper. Addig ehetek még egy sütit?
- Csak nyugodtan.-nevettem fel. Lassan felálltam a székről és a kék kabátomat magamra vettem, hiszen hiába nem esik az eső személy szerint fázok. Szőke tincseimet kihúztam a kabátomból és Rosiera mosolyogtam.- Sietek.
- Itt várlak nyugi.
Kisiettem a motorhomeból és első utam a sajtóközpontba vezetett, ahol Annietől megkaptam a Suzukinak címzett papírokat egy fekete mappába és szokás szerint megköszönte, hogy ilyen gyorsan érte jöttem. Szeretem ezt csinálni és meg akarok felelni az elvárásoknak. Nagy ledülettel rontottam ki az épületből és azzal a lendülettel neki mentem valakinek. A lábaimba megbotlottam és kis híján fenékre huppantam. A fekete dosszié a földre esett és miután  visszanyertem az egyensúlyomat a papír után kaptam, de az illető is ugyan ezt tette. Sikeresen összefejeltünk.
- Áúú.-kaptam a homlokomhoz, mire az illető csak kacagni kezdett.- Bocsánat.
- Semmi baj Naty!
- Nicky…-néztem fel és azonosítottam be, hogy tényleg az amerikai versenyzőt trafáltam el.- Sajnálom.
- Mondtam semmi baj. Hogy vagy?
- Kicsikét fáradt vagyok és fázok, de amúgy jól vagyok.
- Miért nem csodálkozok azon, hogy fázol?-nevetett fel, mire én csak a homlokomat ráncoltam.
- Ez nem vicces.-motyogtam.
- Csak egy kicsit.-vonta meg a vállát. Nyelvet öltöttem rá, mire megejtett egy olyan mosolyt amitől szerintem a nők bomlanak. Csak éppen elmosolyodtam, hiszen meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Csodálkozva fordultam meg és pillantottam meg Rosiet felénk közeledve.
- Minden rendben?-tettem fel a kérdést, ahogy a közelünkbe ért.
- Persze… Csak azt hittem rég eltévedtél.
- Dehogy csak akadt egy két dolog, ami közben.
- Egy jó képű dolog.-nézett alaposan végig az amerikai férfin, miközben a vállamra tette a kezét. Tűrtőztetnem kellett magam, hogy ne nevessek fel, hiszen már csak annyi híja volt, hogy a lány megnyalja a száját. Azt hiszem az amerikai versenyzőnek is leesett az a bizonyos tantusz, hiszen mosolyogva tett egy lépést felénk.
- Szia! Nicky Hayden vagyok.-nyújtott kezett a finn lánynak.
- Szia! Rosie vagyok. Rosie Parmakoski.-fogadta el a gesztust.
- Azt hiszem nekem mennem kell…-kaptam észbe.- Ezeket a papírokat várják a csapatnál.
Nem hagytam, hogy a lány bármit is mondjon. Talán csak többet képzeltem ebbe az apró kis jelenetbe… De próba szerencse… Bármi lehet…
…Közel egy órát tölöttem egyedül a motorhomeban amikor csatlakozott hozzám Alvaro. Így a pihenőjébe mentünk ahol először a felszerelését ellenőriztük. Ő a ruháján lévő koptatókat nézegette, míg én a sisakján cseréltem le a plexit. Mind a kettőre meg lenne a szakember, de jobban szeretem kézben tartani a dolgokat.
- Megkérdeztem Ikert éjszaka, hogy nem-e megyünk el nyaralni.-eddig nem beszélhettem erről senkinek se. De úgy érzem van annyira megértő Alvaro, hogy meghallgat.
- És mit mondott? Elmentek nyaralni?
- Benne van… Azt hiszem. Amerikába szeretnék majd elutazni… Sosem voltunk még úgy igazán nyaralni… Már mint nyáron. Csak pár nap volt mindig… De most olyan jó lesz… Bár remélem azt tudod, hogy lehet így nem megyek veled pár versenyre.
- Remélem akkor Sebastiannal se.-dohogta.
- Ha veled nem megyek akkor vele se.
- Nagyon remélem.
- Bati…-dohogtam.
- Jól van. Egy szavam sincs.-emelte fel védekezően a kezeit. Csak a szemeimet forgattam és tovább bíbelődtem. Szeretem az ilyen feladatokat, hiszen nagy figyelmet igényel. Hogy ne karcoljam meg a sisakot és a plexit a tökéletesen a helyére rakjam.
- Hol hagytad amúgy Rosiet? Utoljára veled látták amikor krémest ettetek.
- Ejnye Bati. Savanyú a szőlő, hogy mi ehetünk sütit és te nem?-nevettem fel vidáman.
- Most mondanék valamit, de inkább visszaszívom.
- Szeretlek.-trilláztam, amikor kopogtak.
- Szabad!-szólalt meg Bati. Rosie lépett be rajta eltakart szemekkel. A honfitársammal csak összenéztünk és nem sok hiányzott, hogy kacagni kezdjünk, hiszen a szemét takarva jött be a lány.
- Nem látok semmit.
- Azt látjuk.-nevetett fel Alvaro.- Mi ütött beléd?
- Semmi. Csak azt mondták kint, hogy együtt tűntetek el… és hát… Ki tudja?-dobta le magát mellém a lány és törökülésbe húzta a lábait.
- Kac-kac. Kac-kac.-forgatta a szemeit Alvaro miközben ledobta a pulóverét.
- Te most mire készülsz?-tette fel a kérdést meglepődve Rosie.
- Mondjuk öltözök?
- Eltakarjam a szemem?
- Nyugi. Semmi olyat se látsz.-nevettem immár és megpaskoltam a lány combját.- Milyen volt Nickyvel?
- Egész rendes pasi. Bár azt hiszem úgy gondolta, hogy a mosolyától leszalad a bugyim a bokámig.-vonta meg ártatlanul vállát a finn lány.
- Ezt én nem akartam hallani.-háborodott fel Alvaro.
- Ne is foglalkozz vele.-legyintettem.
- Kávéztunk egyet, de csak ennyi… Jó volt.-csapta össze a tenyerét Rosie. Jó volt mosolyogni látni. Még akkor is, hogy Sebastian ennek a helyzetnek nem igen örülne…

23. fejezet

Már szombat este távoztam Montrealból, hiszen Sebastian rájött, hogy történt valami azon a bulin és kivételesen nem Rosieval. Mivel egyedül vagyok… Nincs a közelemben Iker… Feszült vagyok… Így a német barátom úgy gondolta, hogy jobb ha elutazok a helyszínről és túl teszem magam a történteken. Szerencsére nem kellett még választ adnom arra, hogy jelen leszek-e a következő futamon… Még szerencse, hiszen fogalmam sincs arról, hogy ott akarok-e lenni Valenciában. Bizonytalan vagyok magamban és a környezetemben is. A bőröndömet magam után húzva, kezemben a papírjaimmal és a repülő jegyemmel indultam el a lift felé és nyomtam meg a hívó gombot. Nagyot nyögve vettem tudomásul, hogy jó pár emelettel fentebb van a szerkezet és mérgesen kezdtem el nyomogatni a gombot hát ha ezzel sikerül ösztökélnem, hogy hamarabb megérkezzen.

- Mit ártott neked a lift?-kérdezett rá mögöttem kacagva Heikki.

- Semmit.-mordultam rá. Csak egy pillanatra néztem rá.

- Nem úgy tűnik.-lépett közelebb hozzám és szívem szerint bele rúgtam volna az ajtóba. Már lendítettem volna a lábamat amikor csilingelt a felvonó és beléphettem rajta. Azt hittem Heikki békén hagy. Szinte rimánkodtam magamban, hogy szakadjon le rólam. De nem tette. Csatlakozott hozzám.

- Neked nem akadt véletlenül más dolgod?-kérdeztem rá.

- Nem igazán.

- De örültem volna, ha más felé veszed az irányt.

- Engem az érdekel, hogy hova indulsz szombat este bőrönddel?

- Haza?-tettem fel jogosan a kérdést és a mellkasom előtt összefontam a karomat.

- De miért?

- Nem érzem itt jól magam. Ennyi a magyarázat.

- A buliban még nem volt semmi bajod.

- Ezzel mire akarsz kilyukadni? A barátnőd kiosztott és ennyi.-buktam ki.-Most pedig haza megyek és Alvaroval Silverstoneba megyek.-fogalmam sincs miért közöltem ezt vele, de a lift végre megállt. A finn értetlenül pislogott rám és szerintem még azon rágódik, hogy mit tett a barátnője. Megragadtam a táskám fülét és hozzá léptem. Adtam egy apró puszit az arcára.- Sok sikert…

…Holnap utazunk Alvaroval Angliába, és a finn lánnyal is ott találkozzunk. Ebben a pillanatban a motokrossz pályán vagyunk és egyikünket se érdekel, hogy arra kért minket a csapat, hogy egy időre hanyagoljuk ezt a fajta edzés módszert. Azonban most erre van szükségem. Arra ahogy az adrenalin pezsegjen az ereimben… Hogy ha esélyem van rá a motort ugrassam a dombtetején… Ez kapcsol ki. Ez szakít ki a gondolataimból. Kellő képen fáradtunk el mind a ketten Alvaroval és döntöttünk arra, hogy tartunk pár perc szünetet. Legalább annyit, hogy igyunk pár korty vizet. A bukó sisakot csak feltoltam a fejemen és az egyik kesztyűmet rángattam csak le a fogaim segítségével.

- Tessék!-nyújtotta át az üvegvizet Alvaro és neki dőlt a motorjának.

- Köszi.-eresztettem meg egy apró mosolyt. Hatalmasat kortyoltam a frissítőből, majd kellett pár pillanat, hogy a mellkasomból eltűnjön a fullasztó érzés.

- Naty…-szólalt meg a barátom kicsikét csendesen.- Megígérted, hogy itt nem gondolkozol. Nem azon gondolkozol, hogy mi volt Kanadában.

- Nehéz! Nagyon nehéz.-nyögtem fel és a csizmám orrával próbáltam lepöckölni egy sár darabot a kerékről. Bár csak annyit értem el, hogy szét mázgáltam a lábbelimen a sarat.

- Ha azon rágódsz… Ne csodálkozz, ha orra esel.-húzta meg a vállát ártatlanul. Ezzel a viselkedésével tud kiborítani. Mint ha pár héttel korábban nem ő esett orra és törte el a kulcs csontját és szerzett még jó pár bordatörést is mellé. Hozzá vágtam a kesztyűmet.- Most mi van? Csak az igazat mondtam.

- Bagoly mondja verébnek, remélem ezt tudod.

- Nekem nagyjából rendben van az életem.-felelte lazán, bár személy szerint nem értek egyet ezzel.- Igaz nincs barátnőm, de most vettem egy lakást… Közelebb leszek a családomhoz és a barátaimhoz… És emellett a legnagyobb álmomat élem.

- Mit?-tettem fel értetlenül a kérdést miközben levettem a sisakomat és a kormányra helyeztem. A hajamból kihúztam a gumit és megráztam a szőke fürtjeimet ami kócosan omlott a vállamra.

- Motorversenyző vagyok… egy egész jó csapatnál.-adta meg a választ úgy, mint ha egy idióta lennék.

- Jó ez igaz.

- Tudtommal te is szeretted az életedet addig amíg nem került a képbe újra a forma-1.

- Ne fogd rá Sebastianra azt, ha jelenleg nem klappol minden az életemben. Túl sok minden történt körülöttem és amellett, hogy piszkosul hiányzik Iker, ugyan ilyen módon bánt az is ahogy Catherine beszélt velem Montrealba.

- Jobb vagy ennél a nőnél Naty…

- Dehogy.-ráztam meg a fejem. Alvaro közelebb lépett hozzám és megölelt. Jól esett, hogy ezt teszi és az is, hogy mellettem áll. Tartani próbálja bennem a lelket.

- De! Jobb ember vagy, mert a barátom vagy.-felelte vigyorogva ami miatt kacagnom kellett. Megsimogatta az arcomat és tudtam elégedett…

…Már itt vagyunk Silverstoneban. Csütörtök este van és a lakókocsiban ücsörgök a laptop előtt. A melegítőt még jobban lehúztam a kezemen és a lábaimat átöleltem. Ikerrel beszélgetek már egy jó ideje pedig mind kettőnknek rég aludni kellene. Bár tudom jelenleg nekem fog hamarabb megszólalni az ébresztő.

- Kérdezhetek valamit Iker?-bukott ki belőlem a kérdés.

- Baj van Kicsim?-csodálkozott el.

- Nem. Csak eszembe jutott valami.-Húztam meg a vállam és elmosolyodtam.

- Mi az?

- Ha visszajöttök a világbajnokságról elmehetnénk nyaralni.

- De hát… Versenyeid lesznek!-állapította meg.

- Nem igazán érdekel.-feleltem őszintén.- A fiúk is kibírnak nélkülem egy-két versenyt. Mire nekem szünet lesz, addigra neked megkezdődik az előszezon.

- Miért hiszem, hogy már terveid is vannak már?

- Mert azt hiszem van is… Amerika? Sosem voltam még úgy igazán ott… Csak a verseny hétvégeken és átutazóban.

- Amerika…-ízlelgette az ország és a kontinens nevét. Izgatottan vártam arra, hogy mondjon valamit. Azt hiszem amikor megjelent egy apró kis mosoly az arcán biztosa voltam a válaszában.- Benne vagyok!

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-vigyorogtam.

- Nyugi Kicsim!-nevetett fel a kapus barátom.

- Bocsi… Csak azt hittem nemet fogsz mondani.

- Miért mondtam volna nemet?-csodálkozott el Iker.

- Bármi miatt.-tártam szét a karjaimat tanácstalanul…

…Már óra csörgés előtt felébredtem és első dolgom volt kávét szerezni magamnak és Alvaronak is. Csendesen léptem be a lakókocsiba és sétáltam át Alvaro részébe. A barátom hason fekve alszik még mindig és a párnáját öleli át. Mosolyt csalt az arcomra a látványával, de a bögrét letettem a kis asztal szerűségre és kivilágosítottam.

- Jó reggelt Lustaság!-harsogtam nevetve, mire Alvaro morogva húzta magára a takarót.

- Békén hagynál?-halottam éppen csak a hangját a takaró alól.

- Nem.-huppantam le mellé.- Hoztam neked kávét.

Nehezen szánta rá magát arra, hogy megforduljon és átvegye tőlem a bögrét.

- Mitől vagy ennyire nyúzott?-bukott ki belőlem spontán a kérdés.

- Te meg mitől vagy ennyire fit?-kérdezett vissza.- Amúgy csak azért vagyok ennyire nyúzott, mert egy idióta nőszemély rám törte az ajtót így hajnalok hajnalán.

- Szeretlek Alvaro.-forgattam a szemeimet.

- Mikor jön Rosie?

- Más fél óra múlva.-néztem az órámra, majd hatalmasat kortyoltam a fekete nedűből.- Nyugi. Nem lesz semmi baj.

- Miért mondtad ezt? Nem mondtam semmit se.

- Csak rád kellett néznem. Nincs itt Sebastian így nem lesz semmi baj. Az pedig ha rámozdul valakire?... Egészségére. Esetleg ha féltékeny vagy… Mozdulj rá Te!

- Mondtam már Naty. Túl sokat képzelsz.-nyögött fel.

22. fejezet

Hogy örülök-e a két lány ötletének? A válaszom egyszerűen rövid, tömör és lényegre törő… Nem… Nem akarok bulizni jelenleg. Hiszen abban is biztos vagyok, hogy nem egyedül lennénk. Több pilóta barátnő is itt van jelenleg, akikről tudom, hogy jóban van Rosieval és Isaval. Tehát egy szavukba kerül és azonnal ugranak. A táskámból jó pár ruhadarabomat rángattam már elő amit kiterítettem az ágyra és csak bámultam őket.

- Szabad.-szólaltam meg miközben kopogtak. Nagyot sóhajtottam és a szőke fürtjeimet kezdtem el fésülni, hogy ne olyan legyen, mint az oroszlán sörénye. Meglepetésemre Sebastian lépett be az ajtón. Rövid nadrágot és pólót viselt.

- Szia Naty.-mosolygott rám.

- Hogy kerülsz ide?-csodálkozva fordultam felé.

- Csak tudni akartam te mész-e a buliba…

- Tudsz a buliról?

- Igen… De úgy látom te is hivatalos vagy rá.

- Igen. De semmi kedvem sincs hozzá.

- Menj el kérlek.-bukott ki belőle hirtelen a mondat, ami miatt lefagytam.- Szeretném, hogy elmenj te is és szeretném, hogy figyelj Rosiera.

- Azt akarod, hogy babysitter legyek?-kérdeztem vissza.

- Figyelj ott lesz Nicole és a többiek is… Tudom hogy buliznak. Kell egy ember aki figyel rájuk.

- Utállak ilyenkor.-dünnyögtem.

- Megteszed nekem?-terült el egy mosoly az arcán. Izgatottan fészkelődött az ágyam szélén. Felnyögtem csak és a szemeimet forgattam.

- Van más választásom?-kérdeztem vissza.

- Talán…

- Dehogy van. Próbáljam megmenteni Rosiet attól, hogy hülyeséget csináljon. Értem.-nyögtem fel.

- Hogy hálálhatnám ezt meg neked?

- Sehogy se tudod.-nyögtem fel és Sebastian csak felpattant az ágyról és egy puszit nyomott az arcomra. Szemeimet forgattam újra, hiszen hízeleg. Nagyon jól tudom, hogy hízelgéssel akar levenni a lábamról.

- Nyalis vagy!-dohogtam magam elé.

- A feketét vedd fel. Az eléggé szexi. Kiemeli amit kell.-fordult vissza az ajtóban, hiszen biztos voltam benne, hogy hallotta a megjegyzésemet.

- Disznó és nyalis is vagy!

- De pontosan így szeretsz…

…Isa és Rosie természetesen nem okozott csalódást, mivel a rövidke autóút során közölték velem még pár lányt meghívtak az estére.

- Kiket?-nyögtem fel miközben leparkoltam a klub előtt.

- Nicole… Isabellat…-kezdte el sorolni Isa a neveket ártatlanul.

- De ha már Isa jön akkor meg kellett hívni Catherinet is.-szólt közbe váratlanul Rosie. Ledermedtem, de egyik lányra se néztem. Rosie halkan kuncogni kezdett amivel bizonyította azt amit eddig is sejtettem. Már spicces. Így már azt is megértem, hogy Sebastian mért kért meg arra, hogy pesztrálkodjak.

- Remek.-dohogtam és kikaptam a táskámat és ki is pattantam a kocsiból. Látványos a kiborulásom tudom, de jelen pillanatban nem tudom magam fékezni. A két lány fele olyan tempóban kászálódott ki a kocsiból.

- Minden rendben?-ráncolta a homlokát Isa.

- Persze.-bólogattam.

- Nem úgy tűnik.

- Cseppet kínos nem?

- Mi?-kotyogta közbe Rosie miközben a ruháját igazgatta magán.

- Az exem barátnőjével bulizzak?-horkantottam fel.

- Mind a ketten tovább léptetek. Heikki is és te is.

- Nem erről van szó… De mindegy. Menjünk.

Nem kellett kétszer kérnem a lányokat, hiszen azonnal elindultak befelé. Most már szinte biztosra tudom, hogy nem jó ötlet ez a buli. Semmi jó se fog kisülni. De lenyelem a békát és tartom magam. Tartanom kell, hiszen régen minden az én hibám volt…

…Asztalnál ücsörgök egyedül és az ujjaimmal körözök az üdítős pohár száján. A lányok a táncparket közepén szórakoznak. Felszabadultnak érzik magukat és ez jó. Ők legalább jól érzik magukat. A mobilomat elő halásztam és pötyögtem egy sms-t Ikernek: „Hiányzol!” Ennyi állt benne röviden és tömören. Mikor megnyomtam a küldés gombot csapódott mellém Rosie, majd Catherine.

- Mit iszol?-kapott a poharam után a finn lány és bele szagolt.

- Baracklevet.

- Semmi alkohol?-ráncolta a homlokát.

- Mivel én vagyok a sofőrötök így semmi alkohol.

- Ohh… Tényleg.-jött rá a finn lány és saját magán kuncogott.

- Kérdezhetek valamit?-szólalt meg Catherine. Kíváncsian néztem fel rá, hiszen nem tudtam pontosan nekem címezte-e a kérdést. Rosie éppen a koktélját szürcsölte és a tekintete ugrált köztünk.

- Igen?

- Minek jöttél vissza?-bukott ki belőle a kérdés, amitől még inkább meglepődtem.

- Tessék?

- Minek jöttél vissza? Senki se kérte, hogy vissza gyere. A barátaid már túl tették magukat rajtad…

- Állj!-csattantam fel.- Te csak egy emberre gondolsz jelenleg és az Heikki.

- Ő is túl tette magát rajtad, de azzal, hogy itt vagy csak összezavarod.

- Te tőlem félsz?-szinte elnevettem magam. A két német lány… A két Isabella is megjelent az asztal körül és értetlenül pislogtak rám. Vagyis ránk.- Catherine te félsz tőlem? Elhiheted, hogy nem kell. Heikki veled van. És szerintem szeret téged. Azzal csak magadnak ártasz ha nem bízol benne.

- Benned nem bízok.-jelentette ki komolyan.

- Kathy ne csinálj jelenetet.-szólalt meg Timo Glock Isa-ja.

- Nem csinál jelenetet. Csak elmondja a véleményét.-húztam meg a vállam és szigorúan néztem csak az angol lányra. Tudom mondandója nagy részét jogosan kaptam… De nem engedhetem meg magamnak, hogy megtörve lásson. Nekem is van egy bizonyos tartásom és önérzetem.- De Catherine… Nekem van barátom. Jól meg vagyunk. Igaz a munkája miatt jelenleg Dél-Afrikában tartózkodik, de kölcsönös a bizalom köztünk. Ő megbízik bennem… és én benne. Az, hogy te nem bízol meg Heikki-ben az nem az én bajom.

Lecsúsztam a bárszékről és a cuccaimat szedtem össze. Elhatároztam én ebben a pillanatban nem maradok, és ha jön Rosie és Isa jön… De ha nem akkor nem. Mindenki hápogott egy kacsa.

- Mi van Csajok? Döglődik a buli?-jelent meg hirtelen mellettünk Nicole.

- Nem. Csak én megyek. Dolgom van!...

…Csörög a mobilom. Egyre hangosabban zenél és rájöttem ez nem az ébresztőm. Nagyot nyögve másztam ki az ágy szélére és tapogattam ki a mobilomat az éjjeli szekrényen. Hunyorogva próbáltam elolvasni a kijelzőn szereplő nevet, de mivel ez nem igazán ment arra döntöttem inkább felveszem.

- Igen?-szólaltam meg, pedig nagy késztetést éreztem, hogy elküldöm a fenébe a zaklatómat.

- Szia Naty! Zavarok?-hallottam meg Alvaro hangját. Vidámnak tűnik.

- Bati… Ha hiszed, ha nem… Itt még csak hajnali 2 van. Aludtam és aludnék most is.

- Mi az? Szar napod volt?-jött rá azonnal.

- Inkább csak szar este. De nem akarok most róla beszélni.

- Ittál?-bukott ki belőle őszintén a kérdés.

- Egy kortyot se ittam egész este. Nem én csináltam a balhét. De mindegy. Miért hívtál az éjszaka közepén?-álltam fel az ágyról és mezitláb lassan sétáltam az ablakhoz. Éppen elhúztam a függönyt és láttam ahogy elterül alattam Montreal csodás látképe.

- Elköltözök… Mármint te és Iker összeköltöztök a világbajnokság után… Így én se akarok Barcelonában maradni.

- És?-lassú a felfogásom így az éjszaka közepén.

- Madridba vettem egy lakást.

- Ez komoly?-fogtam fel, hogy mit mondott.

- Igen. Minek maradjak Barcelonában ha te nem leszel már ott?-tette fel a kérdést, amivel egy apró kis mosolyt csalt az arcomra.

- Szeretlek Bati.-mosolyogtam.

- Én is szeretlek.

- Voltál dokinál?-tértem át rögtön rá.

- Minek mentem volna dokihoz?

- A kulcscsont törésed… A borda törésed… Soroljam még?

- Több mint egy hónapja buktam.

- De összetörtem magad. És eléggé.

- Jajj nyugi anyuci. Nincs semmi bajom.

- Bolond vagy!-állapítottam meg.

- De így is szeretsz ahogy mondtad.

- Hagyj inkább aludni!-nevettem fel vidáman.