63. fejezet

Csendesen ücsörögtem Alvaro székében és nem vettem le a szememet a képernyőről. Bati körről körre magabiztosabban uralja a motort így nem lehet azt mondani, hogy ma nem végzi jól a munkáját. Rövidebb-hosszabb etapok után jött ki a boxba és elmondta tapasztalatait a motorról és a tanácsait a beállításokról. Már csak tíz perc volt hátra amikor a versenyzők az utolsó rohamra indultak, és eközben Alvaro elesett. Nem volt nagy esés, hiszen „csak” végig csúszott az aszfalton. Miután visszajött a garázsban azonnal előtte termedtem.

-Jól vagy?

- Igen.-bólintott Alvaro miközben még a sisak még mindig a fején volt.

- Biztos?-kérdeztem rá újra, miközben a tépőzárat téptem fel a kesztyűjén. Leült a székre miután levette a kesztyűjét és a sisakját is.

- Igen Naty jól vagyok…-bizonygatta miközben végig tapogattam a combját, hogy egyben van-e.

- Nem fáj semmid?

- Csak a hátsóm.

- Na azt inkább nem  nézem meg.-lepődtem meg a válaszán és elnevettem magam…

…A megbeszélésig lassan telt az idő és azon kaptam magam, hogy a gyomrom görcsben áll. A lábam rángatózik az idegességtől és ha tehetném akkor már szerintem a körmömet rágcsálnám… Alvaronak pár interjút és mérnöki megbeszélést kell elintéznie és addig nagy bánatomra egyedül hagyott. Kértem egy kávét a pincér lánytól és besétáltam a pihenő szobába és elő szedtem azokat a mappákat amit Antonio készített elő nekem. Olvasni kezdtem és rájöttem nagy szerencse kell… A szerencsének mellém kell állnia… Hiszen a papíron rengeteg szám… De még több ígéret szerepel, amit be kell vallanom nem biztos, hogy véghez is tudok vinni.

-Zavarhatlak?-nyílt ki az ajtó és hallottam meg Antonio hangját. Azonnal összecsuktam a mappát és a lábaimat török ülésbe húztam.

- Szia. Persze.-mosolyodtam el és a hajamat egyszerűen a fülem mögé tűrtem. Lassan csukta be maga mögött az ajtót és ült le az egyik üres székre.- Minden rendben Tonio?

- Persze. Csak tudni akartam, hogy vagy.

- Egész jól vagyok.-füllentettem nem túl hitelesen. A férfi homlokát ráncolva bámult rám és megcsóválta a fejét.

- A mai napig szarul hazudsz Natalien.

- Ez nem is igaz.

- De… Izgulsz?

- Igen… Meg talán fáradt is vagyok…-vallottam be csendesen.

- Néha kellene egy kis szünet.

- Az nem most lesz Antonio.-csóváltam meg a fejem.

- Muszáj lesz pedig időt szakítanod magadra.

- Tudod milyen világ ez. Pont most jön azaz időszak amikor felpörögnek az események.

- Te pedig tudhatnád Natalien, hogy vannak határaid… Embereknek vannak határai… És te viszont azokat a bizonyos határokat súrolod.

- Ez nem igaz.-csóváltam meg a fejem.

- Figyelj Naty.-sóhajtott fel hangosan.- Mindenkit megviselt az ami történt…

- Ne akarj analizálni Antonio. Sose ment neked ez a dolog és én se akarok beszélni róla.-csattantam fel és elértem, hogy Antonio torkán akadt minden szó. Tudom ezzel elárultam magam, mi szerint nem fogja firtatni a gondjaimat. Hirtelen túlságosan kínosnak tűnt a csend. Feszélyezve éreztük mind a ketten magunkat, de tudom ezt a csend királyt jelenleg én nyerem.

- Te szereted Alvarot.-szólalt meg hirtelen a férfi. Meglepődve pillantottam rá és hirtelen köpni nyelni nem tudtam.

- Tessék?

- Te… Szereted… Alvarot.-tagolta el a mondatott, úgy mint ha valami gyenge elméjű lennék.- Ahogy figyelsz rá és most is ahogy elesett aggódtál miatta…

- Tudod, hogy sokszor testvérem helyett testvérem volt Alvaro.-vontam meg a vállam.

- Sokszor nem csak ezt a szerepet töltötte be.-kotyogta közbe.

- Alvaro volt az első szerelmem… De te ezt nagyon jól tudod.

- Túlságosan.-nyögött fel.

- De azóta ő az akire számíthatok… Bármikor bármilyen dologban. Elhagytam Heikkit egy hatalmas butaság miatt… De Alvaro mellém állt akkor is. Barcelonába költöztünk és lépésről lépésre jobb lett az életünk.

- Tudom, hogy félted Alvarot.

- Mindig is féltettem.-feleltem talán kicsikét felháborodva.

- Nem úgy értem Naty.-rázta meg a fejét Tonio.- A baleset… Meghalt egy fiatal motoros… Te is nagyon jól tudod, hogy ez akár Alvaroval is megtörténhetett volna… De ne gondolj erre. Ne hagyd, hogy a gondolataid eltereljék a figyelmedet.

- Jól vagyok Antonio. Ennél jobban nem is lehetnék.-feleltem határozottan és személy szerint lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést. Nem akartam tovább beszélgetni a balesetről, a következményekről és a mi lett volna ha… Egyszerűen azt akartam, hogy hagyjanak békén…