2017. augusztus 4., péntek

60.fejezet





Az esős madridi utcán trappolok végig az utazó táskámmal. Beszélni akarok Vele és tudom nem áll velem szóba. Így a meglepetés erejével kell hatnom rá. Halkan nyitottam ki az étterem ajtaját, de a csengő az ajtó felett hangosan  szólalt meg.
-Fenébe!-szitkozódtam morogva. Antonio a pult mögött ácsorgott és a poharat fényesítette amikor felnézett rám.
- Mit keresel itt?-kérdezett rá köszönés helyett. Túlságosan ismer már és tudja okkal vagyok itt.
- Beszélni akarok veled.-húztam meg a vállam.
- Azt hiszem legutóbb mindent elmondtam amit akartam.-felelte kicsikét flegmán, de személy szerint engem nem zavart a viselkedése. Nem lep meg, és így nem tudja elérni a célját… Nem fog elüldözni.
- Nem fogtam fel.-húztam meg a vállam. Apró kis mosoly jelent meg az arcomon, hiszen ebben a szent pillanatban teljesen olyan voltam, mint régen. Antonio csak a fejét csóválta és végre rám nézett.
- Mit akarsz tőlem Natalien? Mit akarsz úgy igazából?
- A segítségedet… és azt, hogy gyere el velem a tárgyalásokra.
- Natalien…-nyögte ki a nevemet gondterhelten.
- Antonio… Kérlek!
- Ez több mint egy szimpla segítség…
- Szeretném, hogy velem gyere a következő futamra… Az aragón hétvégére… Beadtam a papírokat és a Dorna elbeszélgetésre hívott. Szeretném, hogy te is ott légy velem.-vallottam be.
- Ezek szerint hamarabb cselekedtél, mint gondolkoztál.-állapította meg. Nem szólaltam meg csak megvontam a vállam.- A pasid tud róla?
- Még támogatni is akar.        
- Ha igazából támogatni akar, akkor Ő lenne veled. Akkor tőle kérnél segítséget.
- Ő egy focista Antonio. Nem igen ért ahhoz, hogyan kell egy Moto2-es csapatot elindítani.-forgattam a szemeimet, és előhalásztam a táskámból azt a borítékot amiben az a csekk pihen hosszú ideje amit Ikertől kaptam.  Tonio lassan megfontolta húzta át a csekket magához a pult másik oldalára. Rápillantott és elismerően füttyentett egyet.
- Ez a pali tényleg szerett téged vagy…-harapta el a mondata végét.
- Tényleg jobb, hogy nem mondtad ki. Szerdáig gondold át kérlek.-álltam fel lassan a székről.-De remélem segítesz…
…Csend a lakásban jelen pillanatban nagyon is jól esik. Egyedül lehetek… A csendben és gondolkozhatok. Bár jelen pillanatban a gondolataim hangosabban kiabálnak, mint az olasz szurkolók a hétvégén… A csapat… Tomizawa halála… A rémálmok… a fullasztó érzés ami sokszor kerít a hatalmába az elmúlt napok során. Megráztam magam… Túl kell ezen az érzésen lépnem. Nem bizonytalanodhatok el… Ennél erősebbnek kell lennem. Többször uralkodott el rajtam ez a pánik szerű érzés… És többször is nyert… Most nem engedhetem. Most nem lehetek gyenge. Többször nem hibázhatok. Hiszen van mellettem egy férfit akit szeretek. Aki segített már talpra állnom. Meg kell adnom neki a tökéletességet… Bár nem hiszem, hogy a tökéletes élet létezik… Próbálkoznom kell. Meg kell próbálnom a tökéletességre törekednem… Nem szabad látnia a fusztrálságomat, a pánikot ami jelenleg a lelkemben uralkodik. Azt kell látnia amit szerett…
…Egy napja vagyok Madridba, de be kell vallanom olyan mint ha valami idegen környezetbe kerültem volna. Ikernek rengeteg dolga akadt… A csapat… Edzések… Szponzori kötelességek… Interjúk… Felajánlotta tegnap este, hogy megpróbál alakítani a napi rendjén, de ezt nem hagyhattam. Még akkor azt hinné, hogy baj van.
Eljöttem abba az edzőterembe, ahova pont a kapustól kaptam bérletett, mert szerinte ez a legjobb hely a városban. Tudom, hogy kimondottan nincs nagy szükségem az izzasztó edzésekre, de a motorozáshoz viszont szükséges. Azt pedig egyáltalán nem baj, hogy Iker azt nem tudja milyen szinten viszem véghez az edzést… Hiszen szinte olyan edzésprogramot viszek véghez, mint ha versenyszerűen motoroznék.
Lemásztam a futógépről és a törölközőmet a nyakamba fobtam miközben a fülemben hangosan szólt a zene. Jelen pillanatban el vagyok a saját kis világomban, így kicsit késve vettem észre, hogy valaki pontosan mellettem áll így neki ütköztem. Neki ütköztem a hasonlóan izzadt testnek, mint az enyém.
-Ohh… Bocsánat…-kaptam ki a fülemből a hangszórókat.
- Semmi baj Naty.-nevette el magát az illető és legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor tudta a nevemet.
- Ramos…-csodálkoztam el.- Te hogy kerülsz ide?
- Edzek egy kicsikét.
- Nem fárasztanak le eléggé a csapatnál?-bukott ki belőlem a nevetés hirtelen.
- Tudod csak a te párod lusta az edzőteremhez.-vonta meg a vállát lazán.
- Ismét bolond vagy Sese.-forgattam a szemeimet.
- Nem csak az igazat mondom.-vágott vissza legyintve.  A súlyzókhoz léptem és a megfelelőt kerestem a számomra. –Nem lesz az egy kicsit sok neked?
- Most lebecsültél?
- Miért becsülnélek le?-kontrázott vissza. Csak a homlokomat ráncolva pillantottam rá, és a sunyi mosolytól amit az arcán láttam nekem is mosolyognom kellett.
- Mert megmerted kérdezni…
- Kíváncsi voltam.
- Azt az edzésprogramot szoktam csinálni, amit Alvaro szokott.
- Mint egy igazi motoros?
- Nagyjából.-vontam meg a vállam.
- Motorozni akarsz?
- Igen… Nem…-vágtam rá és tudtam ezzel most magam alatt vágtam a fát. Ramos leült a padra és a kezem után kapott csak azért, hogy foglaljak helyett mellette. Meglepődtem de még is szó nélkül tettem azt amire a cselekedetével kért.
- Motorozni akarsz?-tette fel újra a kérdést, mint ha suttogna.
- Jó lenne…-vallottam be őszintén.- De nekem már az is hatalmas élmény és lehetőség, hogy Alvaroval motorozhatok a motocross pályán… Csak tudod hiányzik a pálya az a része.
- Hiányzik a motorozás.-állapította meg, de ezzel jelenleg nem is mondott újat, hiszen ugyan ezt mondtam neki. Lassan bólintottam majd szórakozottan bámultam a padot, amin jelenleg is ücsörgök.- Akkor motorozz.
- Öreg vagyok hozzá.-nevettem fel.
- Bolond vagy.-csóválta meg a fejét.- De hallottam csapatot akarsz indítani.
- Fogok is… Ha minden jól megy.
- Vannak támogatóid?
- Alvaro… Iker… és vannak olyanok akiket még magam mellé tudok állítani.
- Vérbeli üzletasszony ül előttem.
- Annyira azért nem.-csóváltam meg a fejem… Ezek után szinte mindenről beszélgettünk csak edzeni nem edzettünk… Még is jól éreztem magam.  Sergio tett róla, hogy ha még pár órácskára kiszakadjak a gondjaim közül és jól érezzem magam…
…Késő délután fáradtan léptem be a ház ajtaján. Tudtam Iker már itthon van, hiszen a kocsiját már a felhajtón láttam. Hangokat hallottam a nappali felől így nem kiáltottam el magam, hogy megérkeztem. Lassan és megfontoltan szabadultam meg a sportcipőmtől, majd bújtam ki a melegítő felsőmből.
-Iker…-szólaltam meg, hogy tudassam vele azt a tényt, hogy haza értem én is. A nappali felé indultam meg attól, hogy nem kaptam választ. Meglepetésemre Iker a kanapén ücsörgött és a a laptopját bújta.- Szia.
- Szia.-köszönt szinte morogva. A szemem egy pillanatra kikerekedett és nem értettem miért ilyen.
- Minden rendben?
- Ezt én is kérdezhetném.-csapta össze a gépet, amit a kanapéra hajított hirtelen.
- Mi a baj Iker? A csapatnál van valami?
- Mióta vagytok ennyire jóba Ramos-szal?-csattant fel és egy pillanatra össze is rezzentem a hangjától. Lassan egyenesedtem ki és nyeltem egyet. Így nyertem egy kis időt, hogy összeszedjem a gondolataimat. Miért akadt most ki ennyire a barátom? Mi történhetett?
- Ez most hogy jött elő Iker?
- Tele van a net a képeitekkel. Ha enyelegtek ne nyílvánosan tegyétek!
- Megbolondultál?-bukott ki belőlem teljesen őszintén a kérdés.
- Válaszolj Natalien!
- Azt se tudom mi a kérdésed!-tártam szét a karjaimat.- De hogy elmondjam milyen volt a napom… Miután reggeli után magamra hagytál, mert edzésre kellett menned elpakoltam a lakásban… Elmosogattam… Kiporszívóztam és elraktam minden tiszta ruhát a szekrénybe, hogy rend legyen… Ebéd után pedig arra döntöttem, hogy nem a motocross pályára megyek ki hanem az edzőterembe. Ahova mellesleg tőled kaptam bérletet… Formába akarok lendülni… Ramos pedig ott volt.  Beszélgettünk csak…-hadartam a mondandóm végét már.- De nem tudtam, hogy baj ha a csapattársaiddal jóban vagyok.
- Naty…
- Persze… Most már Naty vagyok.-nyögtem fel és éreztem, hogy a sírás a torkomat mardossa. Azonban egy biztos. Nem fogok előtte sírni.  Ezt az „örömöt” nem fogom megadni neki.- Elmegyek lezuhanyzok. Remélem addig észhez térsz.

2 megjegyzés: