2016. november 24., csütörtök

44. fejezet


RedBull motorhomejába ücsörgök így szombat délelőtt egy könyvvel és olvasni próbálok. De nem igazán köt le ez a baj. A többiek a pályát illetve a paddockot járják, hiszen dolgoznak. Fejben viszont már én valahol Brnoba járok, hiszen közel egy hét múlva már ott leszek én is. Kíváncsi vagyok… Izgulok, hogy mi fog ott várni rám. Megnyikordult a szomszédos szék mellettem és riadtan kaptam fel a fejem, hiszen jelenleg nem számítottam társaságra.
-Bocsánat.-szólalt meg egy ismeretlen, de még is jó képű férfi az asztal másik oldalán.- Csak neki mentem a széknek. Útba volt.
- Semmi baj.-mosolyodtam el.- Nem történt semmi.
- Csapat vendégként vagy itt vagy itt dolgozol?-tette fel hirtelen a kérdést. Láthatta rajtam, hogy meglepődtem a kérdésén, de pillanatokon belül válaszoltam neki.
- Az unokatestvérem itt dolgozik és több barátom is. Így több ember miatt is vagyok itt.-húztam meg a vállam.-Miért nem ülsz le és iszol meg velem egy kávét? Vagy limonádét?
- A nevemet se tudod.-csodálkozott el. Tudtam normális esetben nem így kellene viselkednem. Ténylegesen egy idegen számomra, de még is…
- De szimpatikus vagy…-nyögtem ki végül.- És egy italba még senki se halt bele.-az asztal alatt kitoltam a szembe lévő széket a lábammal jelezve, hogy üljön le. Elmosolyodott, ami miatt a szeme körül apró kis ráncok jelentek meg.- Amúgy Rosie vagyok. Rosie Parmakoski.-nyújtottam felé kezet ahogy helyet foglalt. Tudtam, hogy neki kellett volna kezdeményeznie, de gondoltam kezembe veszem az irányítást. Mostanában mindegyik pasi annyira töketlen… Kivéve Iker, hiszen ő volt az aki kezdeményezett, én pedig bedőltem neki… Elsőre… Másodjára… és talán számolhatjuk úgy, hogy harmadjára is sikerült. Pedig akkor én kezdeményeztem.
- Sergio vagyok. Sergio González.-mutatkozott be gondolkozás nélkül és megfogta a kezemet.
- Spanyol vagy? A barátnőm, aki itt dolgozik spanyol és szintén Gonzáleznek hívják.-fecsegtem neki és körbe pillantottam esetleg nincs-e a közelbe a barátnőm, mert ha itt lenne bemutatnám neki.
- A González név elég gyakori Spanyolországban.-felelte csendesen.
- Madridi vagy?-kérdeztem rá. Úgy gondoltam, hogy ha kicsikét kíváncsiskodom akkor többet megtudok az előttem ücsörgő férfiról.- Vagyis honnan származol?
- Te pedig finn ha nem tévedek.-állapította meg. Elmosolyodtam. Ha terelni akarta a témát akkor remekül csinálta.
- Pontosan.-mosolyodtam el.- Amúgy nem válaszoltál a kérdésemre.
- Igen amúgy madridi vagyok.-bólintott lassan.- Úgy érzem olyan lány vagy aki mindenre tudni akarja a választ.
- Csak azzal kapcsolatban, ami érdekel. De akkor tényleg kíváncsi vagyok.-feleltem egyszerűen. Jenny közben kihozta azokat a limonádékat, amiket akkor kértem amikor a srác helyett foglalt az asztalnál. Illedelmesen megköszöntem és azonnal bele kortyoltam a poharamba.
- A barátnőd bátya vagyok.-jelentette ki, ami miatt igen csak meglepődtem. Mondhatom, hogy köpni nyelni nem tudtam. Vagyis pontosítok bele prüszköltem az italomba.- Ohh… Nem akartam.-paskolta meg a hátamat, hiszen a félre nyelt frissítőtől meg akartam fulladni.
- Semmi… Semmi baj.-ráztam meg a fejem.- Azt mondod te Naty bátya vagy? Már mint… Te tényleg Naty bátya vagy?
- Gondoltam, hogy nem mesélt rólam senkinek se.                  
- Nem hiszem… Legalább is nekem nem.-húztam meg a vállam. Jobban szemügyre vettem az előttem ücsörgő férfit. Talán a harmincas évei közepén jár. Kék szemei körül és a homlokán ráncok jelentek meg a gondterheltségtől. Rájöttem minden magyarázat nélkül, hogy nem csak jelenlegi helyzet nyomasztja. Valami biztosan volt korábban is az életében, ami miatt ennyire gondterhelt most is… Hamár Naty se mesélt róla.
- Rosie…-ejtette ki lassan és megfontoltan a nevemet.- Túlságosan bonyolult ez a helyzet. Egyszerűen bonyolult.
- Okos lány vagyok… és Naty a barátom.
- Tudom, hogy okos lány vagy.-nevetett fel és én személy szerint elpirultam. Lesütöttem a tekintetemet, hogy ennyire azért ne legyen nyílván való, hogy zavarba hozott.
- Akkor kinek a vendége vagy? Mert gondolom, nem a húgodé.-kerestem a pass-t a nyakába de nem láttam sehol se.- Vagy beszöktél?
- Hát igen…-sóhajtott fel és a zsebéből előhúzta a belépő kártyáját.- A barátomtól kaptam. Nem szöktem be.
- A barátod?
- Alonso.
- Fernando?-csodálkoztam el.- Az egyik legjobb barátom.
- Igazából neki dolgozom. De jobban hangzik, hogy a haverom és nem a nyűgös főnököm…
…Három nap telt el a Magyar Nagydíj óta és már itt vagyunk Finnországba. Mondhatom, hogy elég felemásra sikerült a hétvégénk. Mint a pályán és azon kívül is. Bemutattam Natynak a bátyát, aki egyszerűen tudomást se vette róla… és azóta is hiába akarok róla beszélni egyszerűen nem vessz róla tudomást. A másik dolog pedig ami Sebastiannal történt. Megbüntették a pályán, mert hibát vétett a Safety Car mögött és így csak harmadik lett. Emellett délelőtt beszéltünk… Megbeszéltük, hogy elengedjük egymást. Örökre azt hiszem. Hiszen a MotoGp-hez csatlakozok és ő nem volt hajlandó sose dobni értem Hanna-t. Csak második voltam mindig.
Még mindenki alszik és először az email-jeimet néztem meg, majd a sporthíreket is. Első cím amit elolvastam azt hirdette, hogy Sebastian Vettel Olaszországban pihen kedvesével. Képekkel bizonyítva. Végig néztem a képeket… és a torkom pánik szerűen szorult el. Ennyit jelentettem neki mind végig? Ennyit? Összecsaptam a laptopomat és a fürdőbe vonultam. Reméltem, hogy egy zuhanytól jobban leszek. Lassan vetkőztem le és tekertem magamra a törölközőt, míg a hajamat összefogom. Ahogy bele néztem a tükörbe a könnyeim eleredtek. Ennyi volt? Tényleg ennyi volt minden? Nem jelentettem sokkal többet mint egy futó kaland… Teherbe ejtett… és én elvetettem a babát. Életem talán egyik legnagyobb hibáját vétettem.
A fal mellett kuporodtam és sírtam továbbra is amikor kinyílt az ajtó és Naty lépett be. Mind a ketten meglepődtünk… Hiába akartam felpattanni és a könnyeimet letörölni. Meg se bírtam mozdulni.
-Rosie.-lépett hozzám és láttam rajta, hogy halálra rémült.-Jól vagy? Mi történt? Fáj valamid?
- Nem…-hüppögtem.- Nem fáj semmim.
- Mi a baj?-húzta ki a hajtincseimet az arcomból.
- Láttam a képeket.
- Milyen képeket?-csodálkozott el. Azt hiszem ő nem tudja még. Reggel van még és csak én láthattam.
- Sebastian és Hanna…-töröltem meg az arcomat.- Együtt vannak… A tengerparton… Ölelkeznek… Csókolóznak.
- Ohh…-nyögte ki egyszerűen. Lesütöttem a tekintetemet. Szégyeltem magam, hogy ennyire össze vagyok törve amiatt amit láttam.- Sajnálom Rosie.
- Tudom… Tudom… Megbeszéltük Sebivel… Csak…
- Csak rosszul esik. Gondolom.
- Szeretem. Szerettem.-motyogtam.- De most már tudom.
- Mit tudsz?-cirógatta meg az arcomat. A tenyerébe hajtottam az arcomat.
- Tovább kell lépnem. Fernandonak igaza volt. Csak kihasznált, én pedig bedőltem neki. Idióta módon bedőltem neki.
- Mi lesz most? Mi lesz ezek után?
- Nem tudom… Csak annyiban vagyok biztos, hogy Brnoba új élet kezdődik számomra…
…Megkértem Naty-t, hogy menjen haza. Nem így terveztem ezt az egész kiruccanást, de nem volt hangulatom jelenleg senkihez és semmihez. Elköszöntem a nagyszüleimtől is és Madridba mentem. A legnagyobb nyugalmat itt találom meg, hiszen senki se tudja, hogy itt vagyok. A bögrémet szorongattam és bámultam ki az ablakon. Szükségem van valakire… és arra, hogy figyeljen rám. A mobilomért sétáltam és kikerestem belőle egy számot. Megfogadtam korábban, hogy nem fogom felhívni. Nem fogom keresni. De most még is úgy érzem erre van szükségem. Megnyomtam a hívás gombot és pár perc csörgés után bele szólt kicsikét álmos hangon.
-Rosie…
- Szia Iker.-motyogtam.
- Rosie… Minden rendben?-lett éber szinte azonnal. Elmosolyodtam.
- Persze. Csak gondoltam…-kezdtem bele, de szinte azonnal elhallgattam. Nem tudtam, hogy mit is mondjak. Hogyan fogalmazzak…
- Mi jutott eszedbe Rosie?-kedves volt a hangja és erre volt jelenleg szükségem.- Elmondhatod.
- Átjöhetnél hozzám.-vágtam rá. Meg fogom bánni, szinte biztos vagyok benne. De ebben a szent pillanatban azt jobban bánnám, hogy ha nem vetettem volna fel neki ezt az ötletet.
- Egy fél óra és ott vagyok nálad jó?
- Jó. Csak kérlek siess.-dünnyögtem a telefonba.- Ne várass meg.

***
Sajnos a finnországi kiruccanásunk nem sikerült olyan igazira. Rosiet egészen megviselték azok a képek amik Sebastianról és Hannaról jelentek meg. Senki se számított arra, hogy ilyen megtörténhet. Hiszen Seb mindig is védte a magán életét. Ikernek valami fontos dolga akadt, hiszen korán reggel elrohant valahova. Nem hagyott üzenetet, de reménykedtem nincsen semmi baj. Felültem a motoromra és elindultam a városba. Beszélni akartam valakivel az elmúlt hét eseményeiről. Így estembe Alvarohoz, aki az udvaron tevékenykedett.
-Szia Bati.-intettem neki az udvarra belépve. Elzárta a slagot, hiszen a motorját mosta éppen. Elmosolyodott ahogy meglátott.
- Naty…-lépett hozzám és ölelt meg.- Rég láttalak.
- Tudom… és sajnálom.
- Most jöttél puncsolni?-vigyorgott rám.
- Dehogy puncsolok neked.-nevettem rajta és leültem a fűbe.- Beszélgetni szeretnék veled.
- Mi az? Összevesztetek Ikerrel?-kérdezett rá.
- Dehogy. Ikerrel semmi baj sincs.-vontam meg a vállam.- Csak Magyarországon találkoztam valakivel…
- A bátyáddal. Jól sejtem.
- Te ezt honnan tudod?-csodálkoztam el és pattantam fel a földről. Meglepődtem ez biztos.
- Mondtad a telefonba és…-kezdett bele, de el is hallgatott azonnal.
- Mi és Bati?- azonnal rájöttem, hogy eltitkol előlem valamit.
- Semmi.-motyogta zavarába. Felkapta a slagot, mint akinek nagyon fontos, hogy folytassa tovább az elkezdett munkáját.
- Alvaro… Mond meg!-léptem közelebb hozzá.
- Nem kell semmit se elmondani.-húzta meg a vállát zavarába.
- Alvaro Bautista Arce… Mit titkolsz előlem?
- Beszéltem Rosieval… és beszéltem Sergioval is. Idejött.-fakadt ki nekem pedig még a szám is tátva maradt. Rájöttem, hogy a finn lány nagyon hamar a bátyám bűv körébe került… De még Alvarot is sikerült behálóznia? Felkaptam a szivacsot és hozzá vágtam a barátomhoz.
- Mi a fenét csinálsz?-háborodott fel, bár tudom kárt úgy se tettem benne.
- Miért nem szóltál? Miért nem szóltál Sergioról?
- Elküldtem.-emelte fel védekezően a kezeit.- Elküldtem, hiszen ezt neki kell megoldania.
Visszaültem a fűbe törökülésbe és a mellkasom előtt összefontam a karomat. Szugeráltam Alvarot, hogy igazat mond-e. Ő pedig türelmesen várt, hogy elfogadjam azt amit mondott nekem.
-Rendben. Hiszek neked.-sóhajtottam fel.
- Beszéltél vele amúgy?
- Dehogy.-ráztam meg a fejem. Alvaro szemöldöke felszaladt és láttam rajta, hogy pontosan nem érti mire is gondoltam.-Nem beszéltem vele.
- De miért?
- Mert… Mert nem. Hiába erősködött Rosie is nem akartam beszélni vele. Elhagyta a családját. Magyarázat nélkül. Csináltam én is elég hülyeséget már, de anyuék mindig tudták, hogy élek és semmi bajom sincs. Ő egyik pillanatról a másikra felszívódott. A menyasszonya meghalt és ő eltűnt… Másra nem anyára gondolhatott volna.
- Naty.-lépett közelebb hozzám Alvaro és leguggolt hozzám. Kiseperte az arcomból a kósza hajtincseimet.- Azért akadtál ki, mert hiányzott neked.
- Dehogy hiányzott.-vágtam rá.- Egy rohadék!
Alvaro csak a fejét csóválta és leült mellém. Szótlanul ücsörögtünk egymás mellett. Tudtam. Nagyon jól tudtam, hogy igaza van. De egyszerűen nem akarok megbocsájtani a bátyámnak. Nem és hiába mond bárki bármit. Bati megfogta a kezemet.
-Milyen volt Finnország?
- Hideg.-vágtam rá ami elsőnek eszembe jutott, de elnevettem magam.- Annyira nem hideg. De csend volt… És nyugalom… Ami most jól esett. Csak sajnos hamarabb véget ért, mint szerettem volna.
- Történt valami?-csodálkozott el.
- Rosie kicsikét kiborult.
- Ja… Gondolom a képek miatt. Még én is láttam.-sóhajtott fel.
- De azt hiszem most már tovább tud majd lépni. Vagy is remélem.
- Naty miért viseled ennyire szíven a lány dolgait?-kérdezett rá Bati csendesen.
- Nem tudom… Egyszerűen kedves velem. Úgy gondolom figyelnem kell rá.
- Remélem nem okoz csalódást neked.
- Remélem én is.-sóhajtottam fel.
- Nincs kedved motocrossozni kicsikét? Vagy a mini pályára is kimehetnénk. Apa kint van a fiatalokkal. Ne hagyjuk veszni ha már be vagy öltözve… és amúgy is. Puncsolnod kell, hiszen elhanyagoltál.-vigyorgott Alvaro.
- Disznó vagy Bati.
- Tudom. Na?
- Menjünk. Szórakoztassuk apukádat egy kicsikét…
…Hihetetlenül jól éreztem magam motorozás közben. Hagytam, hogy a gép csússzon alattam. Előzgettem Alvarot és néha meg-meglöktük egymást. Fáradtan, de jó kedvel vettem el Javiertől az üvegvizet amit felém nyújtott.
-Köszönöm.
- Semmiség. Élvezted?
- Régen éreztem magam ilyen jól motoron.-mosolyogtam és Alvaro mellém csapódott.
- Vigyorogsz és még nem is törted össze magad.
- Arra te vagy hajlamos. Elfelejtetted?-morcosan ráncoltam a homlokomat. Javier kacagott rajtunk. Alvaro látszólag sértődött meg, de elnevette magát ő is.
- Gondolkoztál azon amiről a nyaralás alatt beszéltünk?-kérdezett rá a barátom miután az apukája magunkra hagyott minket. Sejtem az apukája előtt nem akart erről beszélni.
- Mire gondolsz?
- Antonio…-trillázta a nevet pedig teljesen tisztában voltam vele mire is gondol ebben a pillanatban. Felsóhajtottam és kivettem a hajamból a gumit. Megráztam a barna fürtjeimet és nem szólaltam meg.- Naty mondanál valamit?
- Mit akarsz mit mondjak? Ikerrel is beszéltem erről és szerinte is bele kellene vágnom.
- Na látod. Miről beszélünk még?
- Félek a bukástól Alvaro. Félek tőle.
- A pályán sose féltél a bukástól.-mosolyodott el.
- Az más. Nem jöttél még rá?-kérdeztem vissza enyhén felháborodva.- Kész vagyonról van szó.
- Naty nem a pénz miatt csináljuk.
- Más a motorozás, mint a motoroztatás.-fejeztem ki magam elég érdekesen.
- Azzal, hogy megkeresed Antoniot semmit se vesztesz, hiszen csak megkérdezed, hogy segítene-e. Ha gondolod el is kísérlek.
- Nem… Nem szükséges.-ráztam meg a fejem.- Megoldom esküszöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése